Egy hónapja szembejött velem a fb-on egy poszt, miszerint 21 napos kihívást indít. A téma: az Írás! Ez engem rögtön megfogott, csatlakoztam is a csoporthoz.
21 napig minden nap kaptunk egy témát, arról kellett leírnunk, ami ösztönösen eszünkbe jut. Nálam ez általában úgy zajlott, hogy reggel elolvastam a feladatot, de csak ritkán volt időm rögtön megcsinálni, így a téma egész nap bennem motoszkált, majd este leültem, és írtam, ami jött.
Huszonvalahányan indultuk, a végére 18-an maradtunk. Szinte csupa nő, férfiak alig. Voltak, akikben nem volt kitartás, mások meg egyes témákat nem éreztek testhezállónak. Én meg úgy vélem, hogy ha ez egy intuitív írás, akkor ott bármiről is tudni kell írni, legyen az akár a kolbászos pizza (utalás a Tuti dolog c. filmre).
Volt, amikor képet kaptunk (tükörkép, Jane), azokról asszociáltunk, máskor szavakat kaptunk, amelyeknek benne kellett lenniük az írásban. Persze minden írás rólunk szól, de néha konkrétan kellett a saját életünket boncolgatni (álom-otthon, gyerekkori emlékek, kísértés, test, elszalasztott lehetőség), máskor meg nagy fantáziát igényeltek az elvontabb feladatok (nigériai csaló, hajótörött, liftben, görög istennő).
A konkrét írásokat nagyon kevesen osztották meg közülünk; én, mint fő-exhibicionista, természetesen minden nap felraktam az irományomat. A következő időszakban ezek közül osztok meg néhányat. Most elsőként a képeset, szavasat. (Természetesen nem teszem ide az eredeti képeket, szavakat.)
Ez úton is köszönöm Zsoltnak a lehetőséget!
TÜKÖRKÉP
Egyikük sem hitt a híres szlogenben, hogy „az ellentétek vonzzák egymást”. Amikor megismerkedtek, rögtön a közös pontokat keresték.
„Ő is szereti a földszíneket!” „Neki is van tetoválása!” „Végre valaki, aki rajong a jazz-ért!” „Ő is Woody Allen fan!” „Kedvence a rosé, mint nekem!” „Imádja a sushi-t, akárcsak én!”
A nő felfedezte magát a férfiban. A férfi rácsodálkozott magára a nőben.
Teltek a hetek, hónapok, jártak jazz-koncertekre, nézték a Woody Allen filmeket, japán étteremben ettek, esténként egy pohár rosé-val koccintottak.
Egy év eltelt ebben a szimbiózisban. A nő eléggé rendetlen volt, de egyszer csak elkezdte idegesíteni, hogy a férfi a fürdőszoba padlóján hagyja a szennyes alsónadrágját. A férfi nem volt egy tisztaságmániás, de valahogy zavarni kezdte, hogy a nő nem mossa maga után ki a kádat.
„Ő sem csukja le a vécédeszkát” „Ő is iszonyat vastag réteg vajat ken a kenyérre” „Miért röhög mindenen annyira idétlenül, mint én?” „Hogyhogy képtelen bízni az emberekben – hozzám hasonlóan?”
Egy este a nő a férfi szemébe nézett. A férfi visszatekintett rá.
„Ő – én vagyok” „Én – ő vagyok”
Azon az estén keserű könnyeket sírtak.
Eljött a másnap. Új nap, újrakezdés. „Csináljunk valami nagyszerűt, valami őrültséget, valamit, amitől mi – mi leszünk!” „Utazzunk el, jó messzire!”
Azt hitték, ez lesz életük nyaralása. Az utolsó esély arra, hogy megmentsék, ami tönkrement, összefoldozzák, ami szétszakadt.
Mindkettejüknek nagy álma volt Hawaii, ez is egy közös pont a sok közül. A férfi kivette a bankból a megspórolt pénzét, a nő repülőjegyet vett, szállást foglalt, program-tervezetet készített. Halvány reményt éreztek, egy fogódzkodót, hogy talán még sikerülhet.
Megérkeztek a tengerpartra. A nő kezében egy pohár rosé, telefonján Nat King Cole-t hallgatott. A férfi egy sirály láttán harsányan felnevetett, és bekapott egy falat sushi-t.
Utoljára még egymás szemébe néztek. A nő meglátta saját tükörképét, a férfire saját tükörképe tekintett vissza.
Hátat fordítottak, és ellenkező irányba indultak tovább a parton.
R-BETŰS
Mindig is vonzották a rosszfiúk. Soha nem tudott mit kezdeni a túl kedves, túl rendes férfiakkal. Azokból jó férj meg jó apa lesz – neki viszont szerető kellett. Egy alfahím!
A lelke mélyén érezte, hogy ebből nem sülhet ki jó, az anyja mindig is óvta őt az ilyen macsóktól, de ő sose hallgatott senkire, a századik után százegyedszerre is megégette magát.
Autójával egy düledező ház mellett parkolt le. Belepillantott a tükörbe. Megigazította tupírozott haját, vérvörös rúzzsal festette ki a száját, néhány csepp parfümöt permetezett a nyakára.
Akkor látta meg őt, amikor kiszállt a kocsiból. Zavarában kiejtette táskáját a kezéből, a lakk retikül az aszfalthoz csattant, ő utána kapott, a táska pántja leszakadt, kapkodva igyekezett a csatot a karikához rögzíteni, mindhiába.
A férfi persze felkapta fejét a zajra, de esze ágában sem volt a segítségére sietni. Csak állt ott, hátrazselézett hajjal, fekete bőrdzsekiben, hegyes orrú csizmában. Cigarettát szívott, óriási karikákat fújt a füstből, aztán a csikket hanyag mozdulattal, a rüsztjével rúgta be a kövek közül kihajtó gazba. Éles volt a kontraszt a jóképű, fiatal férfi és a mögötte lévő ócska, romos házfal között.
A nő tétován tett néhány lépést a férfi felé, tűsarkai hangosan kopogtak a macskaköveken. Szíve majd kiugrott a helyéről, zihálva kapkodta a levegőt.
A férfi csak nézte, aztán intett egyet, ellentmondást nem tűrve, ő meg remegve követte, kanyargó sikátorokon át.
Egy pillanatra elveszítette őt szem elől. Megtorpant. Hirtelen azonban kinyúlt egy kéz, és berántotta egy kapualjba. Érezte a dohány kesernyés, az izzadtság sós illatát. A férfi keze felé nyúlt, kérges tenyerével végigsimított a nő púderezett arcán.
(Ezt egy hatvanas-évekbeli olaszos helyszínre, stílusba álmodtam bele. A „rácsusszan” szót akkor használnám, amikor lekerült róluk az összes ruha…)
JANE
Ő Jane. USA egyik déli államában él. Kicsit ilyen Dallas-ból ismerős figura, de sokkal autonómabb, mint az ottani nőalakok. Van egy farmja fehér kerítéssel és lovakkal. Három felnőtt fia is ott él a farmon, de már külön házban. Az övé egy hófehér faborítású ház, körülötte tornáccal, ahol esténként hintaszékben ücsörög és borozgat. Polgári foglalkozása jelenleg nincs, mert az özvegyi járadékból meg a lovakból simán megél. Korábban állatorvos volt. Napközben szőrén üli meg a lovat, nyargalászik a farmon ide-oda. Van egy puskája is az illetéktelen behatolók ellen. Férfi egy ideje nincs az életében. A férje titokzatos körülmények között halt meg néhány éve.
Vidám az arca, de nekem egy kicsit erőltetett. Fiatalos akar lenni, de látszik, hogy már nem fiatal. Vidám, optimista, laza. Kicsit függetlenebbnek akarja magát mutatni, mint amilyen valójában. Elégedett az önállóságával, de néha kicsit elege van az erős nő szerepből. Tág ismeretségi köre van, de kevés igazi barátja.
Lovakat ad, vesz, tenyészt, a posztjai is ilyen témákat ölelnek fel. Country zenét hallgat, meg a hatvanas-hetvenes évek zenéit. Kedvenc könyve: Jack Kerouac Úton-ja. Musicaleket és rock operákat hallgat, zenés filmek a kedvencei, pl. Jézus Krisztus Szupersztár vagy Hair.
Nem érzem magamat túlzottan közel hozzá. Nem hiszem, hogy szoros barátságba tudnánk kerülni egymással. Talán közös pont a vidéki élet lehetne, de ez nem elég ahhoz, hogy egy barátság alapja lehessen.
2021. július
Kedves Réka!
VálaszTörlésNagggggyon jók az írások a kihívásban! Könyvet kellene írnod! Képszerű, beszippant, magával ragad! Valami megfogott és elgondolkodtatott:
" Fiatalos akar lenni, de látszik, hogy már nem fiatal. Vidám, optimista, laza. Kicsit függetlenebbnek akarja magát mutatni, mint amilyen valójában. Elégedett az önállóságával, de néha kicsit elege van az erős nő szerepből. Tág ismeretségi köre van, de kevés igazi barátja." Szinte egy az egyben Réka korábbi saját bejegyzéseinek kivetítése. (Természetesen a 47 éves is fiatal, de ahogy korábban írtad, már nem tini) Aztán az írás vége:
"Nem érzem magamat túlzottan közel hozzá. Nem hiszem, hogy szoros barátságba tudnánk kerülni egymással. Talán közös pont a vidéki élet lehetne, de ez nem elég ahhoz, hogy egy barátság alapja lehessen."
Az írás egy pszicho terápia. Olyasmiket is kiírunk magunkból, amikről a tudatos énünk nem is gondolkodik, vagy nem realizálja. Abban segít, hogy rálássunk magunkra. Nekem egy kicsit azt üzente ez az ellentmondás, hogy Te rengeteget teszel a mentális és fizikai jólétért és egészségért, sokkal többet, mint egy átlagos ember - és ezzel igazán jó példát mutatsz másoknak. A tudatalattidban mégis bujkál tennivaló az önelfogadással, önszeretettel kapcsolatban. Vajon a kis Rékát gyöngéden és számára megtartóan szerették anno? Elfogadták, ha hibázott? Négyest hozott az iskolából, vagy nem volt meg a leckéje? Vajon mi az oka annak, hogy nem lennél közeli barátja a tudatalatti hasonmásodnak? Van egy csodás könyv: Almási Kitti: Ki vagy te? Szívből ajánlom! Az önelfogadásról, önszeretetről, megfelelési kényszerről és lelki szabadságról. Az írást pedig emeld magasabb szintre, (könyv, online újság...stb.) mert nagyon tehetséges vagy! Üdvözlettel: Timi
Köszönöm szépen! Folyamatosan könyveket írok - csak még nem akadt kiadóm. Nem vagyok valami jó ön-menedzselésből. Ha tudsz bárkit, állok elébe, nem tudom hány novellám meg regényem van már ilyen-olyan szakaszban. Totál igazad van,hiszen minden írás többé-kevésbé az íróról szól. Elváltak a szüleim, anyukám meg nagymamám szerető légkört biztosított, de nem volt minden tökéletes. És igen,az ötös volt a minimum, amit hazavihettem. :) Amióta itt vagyok egyedül, az önelfogadás és önszeretet terén exponenciális fejlődés tapasztalható.
VálaszTörlés