B-oldal

Mivel, Kedves Olvasóim, jó részetek az én korosztályomba tartozik, nyilván emlékeztek a régi tűs lemezjátszókra és a magnókra. A bakelit lemezekre, kicsikre is, nagyokra is. Na és persze a kazettákra, amiknek a szalagját a magnó néha kíméletlenül bekapta. A lemezeknek és a kazettáknak volt A és B oldala. (Milyen furcsának tűnt utána a CD a maga egyetlen oldalával!)

Az A-oldal általában szimpatikusabbnak tűnt, ezen találtuk a populárisabb számokat, amikre jókat lehetett bulizni, innen kerültek ki a nagyobb slágerek is. A B-oldalon inkább elgondolkoztatóbb, nagyobb elmélyülést igénylő számok kaptak helyet. Épp ezért, fiatalság bolondság, lefogadom, hogy mindenki gyakrabban tette fel az A, semmint a B-oldalt.

Amikor az ember átlépi a 40-et, akkor jön a klasszikus mondás, miszerint most következik a B-oldal. Tekintve, hogy a várható élettartam Magyarországon nők esetében 79,3 év, reális, hogy negyven évesen következzen be egy teljes fordulat. Nekem valóban ekkor történt gyökeres váltás az életemben, de mostanság érzem igazán, hogy most már tényleg ott vagyok. Ezt a B-oldal dumát sokan amolyan lesajnálva szokták mondani, de az én felismerésemben nem volt semmiféle lehangoltság. Egyszerűen elfogadás.

Fiatalon az ember, a nagy lázadó korszak lecsengése után még mások elvárásainak akar megfelelni. Ott vannak a szülők, a tanárok, a társadalom úgy összességében, a férj vagy feleség, a főnök, a gyerekek. Átlagos esetben a klasszikus alap-dolgokat, úgy mint tanulás, munka-karrier, házasság, családalapítás az ember negyven éves korára már letudja. Ezek a „nagy slágerek”.

Mégis mi marad akkor? Mi várja az embert a B-oldalon? Erre a legrövidebb válaszom az, hogy saját maga. Amikor már nem, vagy nem feltétlenül akar mindennek és mindenkinek megfelelni. Természetesen nem kell anarchistának gondolni, az ember ekkor is alkalmazkodik a munkahelyéhez, az alapvető normákhoz, ha van párja, akkor hozzá, ha vannak gyerekei, akkor hozzájuk (bár az idő múlásával egyre kevésbé). De egyre nagyobb hangsúlyt kap az önmagával való foglalkozás.

Lehet ez az én-idő, azaz egy sima egyedüllét, olvasással, teázással, fürdőzéssel, sétával. A lényeg, hogy ekkor az ember nem dolgozik, nem végez házimunkát, nem foglalkozik a családjával, egyes-egyedül önmagával. Vagy a gondolkozás a saját életünkön, új célok kitűzése, új tervek megvalósítása. Nagyanyáink idejében ez elképzelhetetlen lett volna. Sokan még ma, 2021-ben is önzőségnek tartják.

Ma hallgattam egy interjút egyik kedvenc zenészemmel, Kowával, aki amúgy emberként is nagyon szimpatikus számomra, aminek egyik lényege az volt, hogy ne ragadjunk bele a szerepeinkbe. Talán a B-oldalon jön az, hogy ha nem is teljesen szerep-mentessé válunk, ez szerintem nem is várható el, mégis sokkal kevésbé azonosulunk a saját aktuális szerepünkkel. Oké, elkészítem a vacsorát, de nem CSAK háziasszony vagyok. Ellenőrzöm a gyerek házi feladatát, de nem CSAK anya vagyok. Megcsinálom, amit a főnök mond, de nem CSAK dolgozó nő vagyok. Én ÉN vagyok!

Sokan azért nem tudnak mit kezdeni a B-oldallal, mert annyira eggyé váltak az A-oldalon szerzett, magukra aggatott, rájuk kényszerített szerepekkel, hogy addigra már azt sem tudják, hogy ők valójában kicsodák. Pedig itt az ideje, hogy rájöjjenek, ha nem akarják, hogy unalmassá, egészségtelenné, lapossá váljon életük második fele.

Ha már ez itt a Réka útja, jöjjön egy kis személyes tapasztalás. Elérkezett ugyanis számomra a vakáció azon része, amikor nulla darab gyerek van itthon. Öten négyfelé. Balaton, Bakony, Budapest, Gerecse. Én meg tökegyedül a Börzsönyben. Bevallom, fikarcnyi lelkifurdalásom sincs emiatt, hiszen az év nagy részében csakis magam tartom el, látom el és foglalkozom a gyerekeimmel. Nagyon kell és meg is érdemlem ezt az Én-időt.

Mihez kezdek vele? Sportolok, írok, töprengek, zenét hallgatok, beszélgetek, utazom… Vegyünk példának az utóbbi három napot. Csütörtökön egy órás súlyzós-hasizmos edzést tartottam reggel. Kitakarítottam a házat. Délelőtt legurultam a faluba a boltba meg vissza. Átjött Dezső és megszerelte a záramat. Átjött Laci és felflexelte a vasrudaimat. Készítettem ebédre isteni vörösbabos rizst. Délután elkerékpároztam a kocsmába, ahol kb. másfél órát töltöttem el, ebből mondjuk egy óra volt az intenzív pingpong. (Minden meccset megnyertünk!) Közben ment a szokásos viccelődés, hülyéskedés, rengeteget nevettünk. Hazatekerés után még volt kedvem egy almáskerti futáshoz is.

Pénteken kora reggel elmentem futni a környéken, és elvégeztem egy órás vádli-comb-fenék tornát. Aztán, mivel láttam, hogy hétvégére kicsit lejjebb hűl és esősebbé válik az idő, úgy döntöttem kihasználom a napot és elmegyek a Dunakanyarba. Tök egyedül. Biciklivel az állomásig, kis pirossal Vácig, zónázóval Nagymarosig. Kb. egy órát sétálgattam, fotózgattam a faluban (vagy város?), fel-le a dombon és kint a folyóparton. Megittam a kedvenc chill-helyemen (azoknak, akik még nem unják: Piknik Manufaktúra) egy frissítő bodzaszörpöt, majd letelepedtem a strandra. Hol úsztam a vízben, hol csak pancsoltam. Valamikor a homokos parton, a víz szélén feküdtem ki, valamikor a fűre, a törülközőre. A lehetetlent, azaz a további barnulást ismét fokoztam. Napozás és utazás közben kihasználtam a vadiúj lejátszómat, és Ákos-koncerteket hallgattam.

Ma, szombaton pedig nem mozogtam (eddig!) semmit! Esett reggel az eső, így csak a benti és a teraszon lévő virágokat kellett meglocsolni, gondozgatni. Megírtam pár bejegyzést az írós blogomra, a HerStory-ra. Sütöttem finom bazsalikomos-fokhagymás tócsnit, a desszert zabpelyhes tejbepapi lett. Hosszasan beszélgettem a Kanadában élő öcsémmel. Most pedig, miután megírtam ezt a bejegyzést, felrakom a blogra, és elkerékpározom (csak hogy legyen egy kis sport) a pályára, ahol a Palóc Rally vár, fellépőkkel, DJ-vel, utcabállal.

Ez például három nap én-idő. Ti hogy kapcsolódtok ki? Számotokra mit jelent az én-idő? Aki már a B-oldalon jár, mivel teszi azt tartalmasabbá?

Mondjuk jó lenne már végre egy kicsit a Mi-időt is megtapasztalni. Úgy érzem, a B-oldal a ház-vásárlással, önállósodó-kirepülgető gyerekekkel, tanítós munkával, kertészkedéssel, sportolással elég kerek. Csak az a fránya párkapcsolat… Három és fél hónapja vagyok egyedül, nekem most már hiányzik a férfi-energia, a társ. Így lenne teljes a B-oldal!

 (A nagymarosi képekkel illusztráltam ezt a bejegyzést.)

 

 

„Tudod, hogy az A-t már jól ismerem, Hallgasd a B-oldalt is velem…”

(Irie Maffia – Follow the Flow)

 

2021. július