2023. december 30., szombat

2023 - Évzáró

Az év elején megcsináltam egy nagyon jó évtervező programot. Pontosabban kettőt. Egyrészt a Mindfulness Központ kurzusán, másrészt a Nógrádi Női Kör keretében tekintettem át az elmúlt évemet, és terveztem meg a mostanit. Azt nem mondom, hogy minden bejött belőle, de nagyon sok dolog igen, sőt, olyanok is, amiket nem is terveztem. Lássuk hát, hogyan telt el ez a különleges év.

Korok:

Betöltöttem a 49. évemet, a születésnapomat egy spontán batyus-teraszos bulival ünnepeltük meg a barátaimmal. Elérkeztem a 7x7-es végéhez, egy korszak lezárult.

Virág 23 éves lett, Kende 20 (tavasszal 21 lesz), Csillag 18 (tavasszal 19 lesz), Tündér most 16 és fél, Kincső 13 (tél végén 14 lesz). Három felnőtt gyerekem van!

Gyerekek:

Virág februárban a barátnőjével Milánóban volt, nyáron a barátjával Máltán, télen Prágában. Elköltözött egy új albérletbe. Kávézóban dolgozik, és elkezdett tetoválást tanulni. Ennek nagyon örülök, mert annyira kívántam neki azt, hogy a művészeti tehetségét végre ki tudja bontakoztatni.

Kende elballagott és leérettségizett. Ács szakmát szerzett, sok munkája van. Vett magának egy autót, egy bordó Ford Focust. Januárban Cipruson volt a barátjával. Rendszeresen jár edzeni, nagyon kigyúrta magát.

Csillag sokfelé kirándult és utazott, járt a Bakonyban, Balatonnál, Velencei-tónál, Erdélyben Szamosújváron. Nyáron egy kerámiaműhelyben dolgozott. Nemrég volt a szalagavatója, készül az év végi érettségi vizsgákra.

Tündér teljes életmódváltásba fogott, rendszeresen edz, megváltoztatta az étrendjét. Abán a húgával együtt részt vettek a Szent György napon és a nyílt napokon. 
Kincső ugyanis mégsem vendéglátóipari középiskolába készül, hanem ötödik Tihanyiként ő is az Atilla Királyba. Később esti képzésen akarja majd megszerezni a cukrász szakmát. Ő az egyetlen, aki hétköznapokon is itthon van velem. 

Az év első felében karatézni járt Vácra, részt vett futóversenyeken. A kézilabda-csapat tagjaként kijutott a megyeire, aztán nyáron Debrecenbe a diákolimpiára, és most ősszel is aranyérmesek lettek a kistérségin. Osztályával Erdélybe utaztak, és sárkányhajóztak a Dunán. Készül a januári felvételire és a februári keringőre.

A gimis lányok a tervek ellenére sajnos mégsem tudtak kimenni Kanadába. Hosszú idő óta az idei az első év, hogy egyik gyerekem se néptáncol. A tesók többször voltak együtt koncerten, például Beton Hofin a BP Parkban vagy a Bánkitó-feszten.

Család:

Anyukám jó egészségnek örvend, ápolja idős, beteg párját. Amikor csak tud, elmegy nordic walkingozni és tornázik otthon vagy jó időben szabadtéri gépeken. Sokat segít nekem és az unokáinak.

Összességében sajnos nagyon keveset van együtt a nagy család, csak a tripla, dupla és szimpla szülinapokon, vagy anyák napja alkalmából. Budapesten mi kilencen együtt ünnepeltük a karácsonyt. Unokaöcsém, Márk egy éves lett, részt is vettem a szülinapi zsúrján, és karácsonykor is meglátogattam a húgomat és családját.

Ház:

Áprilisban a gyerekeim aktív közreműködésével kifestettük az egész házat. Utána átrendeztük az alsó szintet, helyet cserélt a nappali és az étkező.

Nagy büszkeség a konyha teljesen felújítása. Kilenc hónap alatt szép apránként megvettem a hozzávalókat: csap, mosogató, csempe, faanyag a bútorhoz, munkalap, tűzhely, hűtőszekrény. A munka oroszlánrészét Kende végezte el, akinek nagyon hálás vagyok, de benne van Álmos és más ismerősök munkája is.

Ezen kívül vettem még a házba néhány apróságot és kiegészítőt: fa vécé-ülőke, képkeretek, lábas-készlet, tepsik, vágódeszkák, fakanalak, kés-készlet, kaspók; kaptam kékfestő korondi étkészletet és evőeszköz-tartót. A franciaágyra lilás textilt terítettem. Kitisztíttattam a kályhát és a kéményt.

Kint

Vettem új székeket a teraszra. Vettem esővízgyűjtő tartályt, ebből locsoltunk egész évben. A pincében nagy rendrakást végeztünk, selejteztünk, és volt nálunk lomtalanítás is. A nyári gyűjtögetésnek hála tele lett a fagyasztó és a kamra. Sajnos nádszövetet nem sikerült még vennem, pedig nagyon szeretném oldalt is jobban elkeríteni a telket.

Megvan jövőre a tűzifám, felvágattam és felhasogattattam, a lányok fel is pakolták egy részét. Idén is megkapom a szociális tűzifát, igaz, már nem három, hanem csak kettő köbmétert, és még nem is hozták ki, de persze ez is több, mint a semmi, ezzel úgyis majd csak 2025-ben fogok fűteni.

Kert:

Kora tavasszal szépen virágzottak az ősszel elduggatott hagymások: krókusz, nárcisz, jácint, tulipán. Csináltam egy jó vetési-ültetési tervet. Vettem sok virágmagot és palántákat. Létrehoztam egy új virágágyást. Ezek a virágok pompáztak a kertben és a teraszon: begónia, petúnia, muskátli, rózsa, körömvirág, büdöske, sarkantyúka, napraforgó, őszirózsa, krizantém és mindenféle vadvirág-keverék.

Kedves ismerősöm felásta a veteményest, kedves tanítványom felkapálta. Rendberaktuk a komposztálót. Az ágyásokat feltöltöttem földdel, amit az egyik szomszédtól kaptam, és talicskával toltuk át a kertbe. Én nyírtam a füvet, egész évben összesen csak négyszer. 

Vettem zöldségmagot, később palántákat vettem is, kaptam is. Szépen termett idén: salátafélék, spenót, hagyma, borsó, zöldbab, bab, paradicsom, cukkini, patisszon. Virágzottak a gyümölcsfák, de idén nem lett annyi termés, mint szokott. Azért termett a cseresznye meg a ringló, a faluból vettem és tettem el epret, málnát.

Gyógy- és fűszernövényeket folyamatosan szedtem a kertben illetve a faluban. Csokrokba kötöttem, szárítottam, lemorzsoltam, és eltettem télire. Az üvegekben sorakozik: menta, citromfű, oregánó, petrezselyem, bodza, és még sok más teának-való. Ősszel zöldség-csomagokat tettem el a fagyasztóba, és dísztököket vásároltam dekorációnak.

Rendszeresen megjelennek nálunk mindenféle kóbor macskák, feketék is, cirmosak is. Egy ideig nálunk lakott a teraszon egy kiscica, aki ellen eleinte nagyon tiltakoztam, de aztán elfogadtam. El is neveztem Puszedlinek, de mire végképp megkedveltem volna, sajnos eltűnt.

Időjárás:

Laza volt az előző tél, nem is volt hideg, simán kijöttünk a tűzifából. Egyetlen egy napon esett csak a hó, az is rögtön elolvadt. Az eszkimó-kabátomat és a hótaposómat egyszer se használtam, csak átmeneti kabátban és bakancsban jártam. Forró volt a nyár, szerencsére nagy viharok, zivatarok, jégeső nélkül.

Az ősz pedig meleg, sokáig kifejezetten nyárias volt. November végén végre megérkezett az igazi tél, leesett az első hó, amit aztán több adag is követett a későbbiekben. Volt itt minden, hóvihar, jég, fagy. Elő is került rögtön a nagykabát, a meleg csizma, sapka, sál, kesztyű. Fehér volt a karácsony, most év végén pedig nagyon szép napsütéses és enyhe az idő.

Nálunk:

Ellátogatott hozzám télen Anita barátnőm a lányaival, tavasszal a húgom, Brigi, a férje, Gábor és a kisfia, Márk. Nyáron itt volt az apukám a feleségével, később Viktor barátom Ausztráliából a kisfiával, Elekkel.

Régen gyakorlatilag „átjáróház” voltunk, mindig jött hozzánk valaki; mostanság már a gyerekek inkább elmennek, és ritkán jönnek hozzájuk barátok. A korábbi „nagyház” fíling már a múlté. Néha azért itt van Álmos (Kende), Balázs (Csillag), Csobánka (Tündér) vagy Janka, Blanka (Kincső).

Barátnők:

Terveztem egy almáskerti közösségi teret, de ebből végül nem lett semmi. V. Krisztánál bakelit-partit tartottunk. Volt idén is néhány női kör, bár lájtosan, és korántsem annyi, mint amennyit terveztem (havonta). Összejöttünk B. Krisztánál Nógrádon, Anettnél Diósjenőn. Az utolsó kettőre sajnos nem tudtam elmenni. Spontán szerveződött egy tavalyihoz hasonló évértékelő-évtervező kör is.

A régi boldogasszony-körös barátnőimmel, Erzsivel és Andival rendszeres a chattelés, és történt néhány találkozás is velük Budapesten. Kissé felelevenítettem a Nőszirmot, és év elején néhányan a női life coach csapatból találkoztunk egymással.

Hesz:

Idén kétszer is voltam cirkuszban; januárban a kollégáimmal, májusban az osztályommal. Farsangon az osztályom keringőzött, Kincsőék a Dragostea Din Tei-re táncoltak. Mi tanárok cowboyos táncot adtunk elő a „Cotton Eye Joe”-ra, aminek én készítettem a koreográfiáját és én is tanítottam be.

Lezajlottak az írásbeli, majd a szóbeli felvételik. Mindenkit egész jó helyre vettek fel. Megtörtént a tablófotózás. Kincsőék osztálya adta elő az ünnepi műsort március 15-án (ezt a helyi művházban is) és október 23-án is. Szemétszedést rendeztünk a faluban. A kihívás napján mindenféle sport-programokon lehetett részt venni.

Az osztályommal Balatonfüredre és Tihanyba kirándultunk, Máté kísért el minket. A tóban még tudtunk fürdeni, egész jó volt az esti buli-hangulat, de a második napot elmosta az eső. Az egész felső tagozat együtt kirándult a Kő-hegyre. A sportnapon a tanár-diák kosármeccsen én is a csapat tagja voltam. Megrendeztük a tanárbúcsúztatót.

Elballagott az osztályom, velük együtt elballagtam én is.  Utolsó napomon elköszöntek tőlem a kollégáim. Barbinál tanévzáró „jurta”-bulit tartottunk.  Beadtam a pályázatot a zánkai táborba, de sajnos nem nyertük meg, pedig méltó lezárása lett volna a Hesz-es pályafutásomnak. Később belátogattam párszor a Hesz-be, legutóbb a Hesz-napra, Misa bácsi 80. születésnapjára.

Nógrád:

Almáskertben minősíthetetlenül szarok az utak: nyáron por, ősszel sár, télen jég és hó. Én elvagyok gyalogosan, de van, hogy kocsival napokig se ki, se be. Se postás, se tanítványok, se futár; késve kaptuk meg a küldeményeket, elmaradtak óráim.

Februárban falusi pingpong bajnokságot rendeztek a tornateremben, ahol a korosztályos nők között ezüstérmes lettem. Az ünnepekre szépen feldíszítették a falut, tavasszal húsvéti, ősszel szüreti, télen adventi dekorációkkal. 

A gyereknapot a focipályánál tartották májusban. Néha lenéztem a helyi havi piacra. A nyári időszakban háromszor is rendeztek zenés-táncos bulit a Zen Teraszon, mindegyiken ott voltam. 

Az év egyik legrosszabb eseménye a faluval kapcsolatban a vár lezárása. Felháborítóóó!!! Emiatt nem is lehetett megrendezni a várjátékokat, csak a pályán volt egy ezt némileg pótló hagyományőrző rendezvény.  

Összességében sokkal kevesebbet vettem részt a falu eseményeiben, jobban belegondolva szinte semennyire. Jóval ritkábban jártam el programokra helyben vagy a környéken. Nem voltam locsolóbálon, szüreti felvonuláson és bálon sem. Szinte teljesen kivonultam a helyi közéletből.

Környéken:

Megszűnt Diósjenőn a néptánc, év elején pár társaskörön voltunk Jenőn. Többször átkerékpároztam oda, sétáltam a faluban, és medvehagymát szedtem a kastélyparkban. 

Berkenyén egyetlen előadáson vettem részt az Életvirág Műhelyben, de se jógán, se szabadtáncon nem voltam.

Kétszer voltam a nőtincsi kézműves- és kistermelői vásárban, a NemcsakPiacon. 

Almáskerti barátommal, Lacival átmotoroztunk Rétságra.

Börzsöny:

Ez volt az első év, hogy kétszer másztam meg a Csóványost, tavasszal barátnőkkel, nyáron Balázsékkal. 

Kétszer voltam a Julianus-kilátóban, nyáron egy kedves ismerősömmel, ősszel szintén Balázsékkal; velük a Remete-barlanghoz is eljutottunk.

Dunakanyar:
A Dunakanyarban többször jártam: Szob, Zebegény, Nagymaros, Verőce, Vác. Strandoltunk, kirándultunk, várost néztük, sétáltunk a Dunaparton, piacoztunk.

Sokszor jártunk barátnőkkel a Suti Pubban, ahol fergeteges karaoke-partikon vettünk részt. Voltam Pilisszentkereszten és Szentendrén. Tartottam egy népi napot, a Skanzent jártam be.

Budapest:
Óbudán egyfajta Retro Tourt rendeztem, azaz bejártam gyerek- és fiatalkorom régi helyszíneit. Májusban a volt általános iskolai évfolyamtársaimmal tartottunk egy 35 éves Mókusos találkozót, aminek a szervezésében aktívan részt vettem. Sétáltam a Római-parton.

A Városligetben többször jártam: kollégákkal, osztályommal, barátokkal és egyedül. Megnéztem a Csontváry kiállítást a Szépművészetiben, ellátogattam a Néprajzi Múzeumba. 
Pihentem a Szent István parkban. A Parlamentet megnéztem az osztályommal belülről, majd kivilágítva kívülről. Kóboroltam a pesti oldal látnivalói között. Mászkáltam egyedül a Margitszigeten.

Amerikai ismerősöknek, Shivaninak és Ethannek tartottam egyfajta magán-idegenvezetést a Margitszigeten és a Várnegyedben. Hospitáltam a City Rama utazási iroda városnéző tour-ján a Budai várban és a Hősök terén. 
A Focusosokkal többféle városnézésen vettem részt: az egész csoporttal buszoson, néhányakkal pedig gyalogoson. Eljutottunk a Bazilikától az Andrássy úton a Kodály köröndig. Megnéztem a Magyar Nemzeti Galériát.

Koncertek:

A következőkön vettem részt: Kowalski (Papp László Aréna), szuper élmény, Bagossy (Dome), Analóg Balaton négyszer (VéNégy, Strand, Bartók, Akvárium), legjobb a Strand, Bohemian Betyars háromszor (Belfeszt, Park, Bartók), Parno Graszt háromszor (Belfeszt, Park, Efott), fantasztikus a Bp Parkban a közös Boho-Parno buli...

Halott Pénz háromszor (Park, VéNégy, Strand), a VéNégy az (ex-)kollégákkal remek közösségi program, Punnany (Efott) rohadt jó koncert, Carson Coma (Strand), Balkán Fanatic (Városháza), Valmar (Vigalom), EDDA (Rétság). Idén kivételesen nem voltam Ákos koncerten, mert ugyan volt Opera meg Papp László is, de mindegyik akusztikus, nekem pedig az elektronikus zenéi jönnek be.

Fesztiválok:

Júniusban Belfeszt, VéNégy (Csaknekedkislány), júliusban EFOTT (TNT, Geszti, Nótár), Váci Vigalom (PASO, Kiscsillag), augusztusban Strand (Follow the Flow), szeptemberben Bartókfeszt. A legtöbb fesztivál ingyenes volt, vagy nyertem, vagy ajándékba kaptam rájuk a jegyeket. Mondhatni tehát, hogy 2023 számomra a bulik éve volt, legalábbis a tavasztól őszig tartó időszak mindenképp.

Táncházak:
Néhányszor roptam moldvai táncházakban: a Fonóban Berkán, az Eötvös 10-ben Tázlón. Néptáncoltam még a Bp Parkban a Boho-Parno koncert után. Megnéztem egy folklór műsort az Aranytízben.

Utazás - belföld:

Voltam a Velencei tónál Sukorón. Jó ideje anyagi okok miatt nem tudtam összehozni családi nyaralást. Utoljára Füreden voltunk három éve, amikor is nyertünk egy ingyenes nagycsaládos üdülést, azelőtt pedig hosszú ideig soha sehol. Most végre sikerült megszerveztem egy balatoni nyaralást. 

Többnyire a három „kis”lánnyal voltam, de egy napra lejött hozzánk Virág, Kende és Balázs is. Balatonszéplak volt a bázis, a szállásunk a „Sajtházban”, de egyszer átruccantunk Siófokra is. Viszont elmaradt a szokásos Réka Tour. Idén nem jártam egyedül az ország egyik távoli szegletében sem.

Utazás - külföld:

Megvalósult nagy álmom, egy külföldi nyaralás! Szlovénia is saját szervezés volt, barátnőmmel Ágotával mentem. Vonattal utaztunk, hostelben szálltunk meg. A következő városokat néztük meg: Koper, Piran, Strunjan, Portoroz, Izola. Sokat fürödtünk a tengerben és napoztunk is a parton. Szépeket láttunk, finomakat ettünk és nagyon jól éreztük magunkat.

Munka:

A tanév végén véget ért a Hesz-es korszakom. Felmondtam, otthagytam a nógrádi iskolát, kiléptem a közoktatásból. A pontot az i-re persze a státusztörvény tette fel, de igazából utólag éreztem csak, mekkora stressz volt ez nekem. Nyáron a Csengő-Bongó táborban dolgoztam a Római strandon. Nagyon tetszett, jövőre is szívesen megyek újra.

Ősztől Vácott tanítok a Dartmoor nyelviskolában, és magántanítványokat fogadok itthon. Most sokkal békésebbek, csendesebbek, nyugodtabbak a hétköznapok, több a szabadidőm is. Motiváltak a tanulók, több a sikerélmény, és csak tanítanom kell, nincs semmi más plusz-feladat. A döntésemet nem bántam meg, és még ha ez némileg kevesebb pénzzel is jár egyelőre, úgy érzem, megérte.

Írás-Olvasás:

Az írás nekem félig munka, félig hobbi. Pénzért egy honlapra írok szövegeket. Év elején táborozással kapcsolatos cikkeim, év végén jeles napokhoz kapcsolódó írásaim jelentek meg. 
Sikerült szinte teljesen befejeznem egy regényemet, ezzel végleg lezártam egy szakaszt. Belekezdtem egy újba, ami a mostani életszakaszomhoz nagyon is illik, és amivel dinamikusan haladok.

A blogomat 14 és fél éve írom, 2023-ban közzé tettem egy híján száz bejegyzést. 336.000 megtekintés a felületen! Idén hetente legalább egy, de inkább több posztot raktam ki. Havonta egy válogatás-fotóalbumot tettem fel a fb-ra.

Új laptopom van, hiszen vissza kellett adnom a régi, sulis gépet. Jó kis felújított DELL-laptopot vásároltam magamnak. Egyre többet olvasok, legtöbbször utazás közben. Szinte kizárólag kortárs magyar női szerzők műveit kölcsönzöm ki a nógrádi könyvtárból.

Tanulás:

Újrahallgattam a korábban már elvégzett online lakberendezési kurzusokat. Belevágtam egy képzésbe, mert elhatároztam, hogy szép fokozatosan szakmát váltok. A születésnapomon beiratkoztam egy egyéves, levelezős idegenvezetői képzésre. Turisztikai technikus – Idegenvezető végzettséget fogok majd szerezni.

A Focus Oktatóközpontban októberben kezdődött meg a tanítás, kéthetente hétvégéken vannak óráink, még diákigazolványom is lett. Tetszik a tematika, érdekes és hasznos dolgokat tanulunk, jók a tanárok, jó a csoportunk, abszolút meg vagyok mindennel elégedve. Októberben lesznek az elméleti és gyakorlati záróvizsgáink.

Utána válthatom majd ki az igazolványomat, és kezdhetem meg hivatalosan az idegenvezetői pályafutásomat. Visszautalnék az évtervezésre. Akkor a következő kártyát húztam: "Olyan karriert kezdesz, amely elhozza számodra a vágyott és megérdemelt örömöt és jómódot." Akkor még fogalmam se volt róla, hogy otthagyom a sulit és hogy belevágok az idegenvezetésbe!

Év végéig meg akarom csinálni a középfokú nyelvvizsgát oroszból. Emiatt szeptembertől újra kezdtem az orosztanulást Marcival online. Minden nap duolingózok, az oroszt naponta nyomom. Hobbiból csak úgy belevágtam az olaszba is. Heti kb. háromszor-négyszer kikapcsolódásként egy kicsit olaszul is tanulok. Év végéig elérem, hogy ugyebár egy germán nyelvet tudok felsőfokon, egy szláv nyelvet fogok középszinten, és egy latin nyelvet is alapfokon.

Pénz:

Az év első fele anyagi bőséget hozott. Egész jó bevételeim voltak, mindig félre tudtam valamennyit rakni. Általam soha nem látott összeg volt a bankszámlámon háromnegyed évig. Ebből készült el aztán a komplett konyha.

Az év második fele, ha nem is szűkösebb, de jobban meg kell gondolnom, mire mennyit költök. A képzés miatt kevesebbet dolgozom, így kevesebb a bevétel, de több a kiadás, pl. tanfolyam díja, nyelvtanulás. Azért persze megvagyok, csak tudatosabban oda kell figyelnem, mire költök.

Ruhát például magamnak idén alig vettem. Lemondtam a filmes előfizetéseinket, nem veszek magazinokat, ritkábban járok fodrászhoz, nem járok kozmetikushoz, ilyesmikkel spórolok. Hiszen az ötből három gyerekemet továbbra is én tartom el.

Egészség:

Év elején volt egy kis köhögős időszakom, amúgy nem voltam beteg egész évben. (Emlékeim szerint összesen kétszer voltam életemben táppénzen, a kerékpáros balesetem illetve a vetélésem után.) Egészségesnek érzem magamat, nincs is itthon gyógyszerem egyáltalán, a gyógynövényekből áll össze a házi-patikám.

Többször voltam ellenőrző vizsgálatokon, kellett a képzéshez az egészségügyi alkalmassági. Ennek keretében volt labor-vizsgálat; oké a helyzet, csak a vasam volt kicsit alacsony (nyilván a vega táplálkozás miatt), ezért egy ideig vastablettát szedtem.

Elmentem tüdőszűrésre, ahol 30 éve voltam utoljára. Nőgyógyásznál jártam egy éves ellenőrzésen, valamint életemben először mammográfián. Minden a legnagyobb rendben. Fogorvoshoz rendszeresen jártam, el is készült az új fogsorom felülre. Voltam Ágotánál nyirokmasszázson.

Sport:

Nagyon fontos szerepet játszik az életemben a sport, olyan aktív vagyok, amilyen talán még sosem. Rendszeresen, minden nap mozgok. Reggel itthon tornázok, ez főként egy súlyzós és saját testsúlyos edzés. Heti egyszer végzek komolyabb nyújtást és/vagy jóga-gyakorlatokat. Ha az utak engedik, eljárok futni. Általában egyedül, de néha almáskerti haverommal együtt.

Tavasszal vettem egy új (használt) kerékpárt, azóta is sokat használom; a faluban és környékén azzal közlekedek, nagyon szeretem. Sokat gyalogolok, rossz időben és útviszonyok mellett a faluban, de a városban is általában tömegközlekedés helyett a lábamat használom. Részt vettem az „Egymillió lépés” kihívásban tavasszal-nyáron és ősszel-télen is. Összességében több mint kétmillió lépést tettem meg. A faluban a korosztályos nők között megint első helyen végeztem.

A sulis időszakban hetente jártam kosárlabda-edzésre. Ping-pongoztam a tornateremben és a Taposó parkban. Nyáron a strandokon vagy a tavakban, folyókban úsztam. Sajnos idén még nem fagyott be a tó, így nem tudtam korcsolyázni.

Önismeret:

Vantulek Zsolt néhány online előadását hallgattam meg, és részt vettem a Mindfulness központ nyílt napján a Lélekszíntérben. Kristóf Tünde barátnőm családállításán vettem részt, plusz kaptam tőle egy egyéni konzultációs lehetőséget is.

Várady Soma (Integrál Akadémia) segítségével egy hétalkalmas terápiás folyamatot vittünk végig. Kati és Bogi felajánlották, hogy egy-egy segítő beszélgetéssel támogatnak, amikor mélyponton voltam.

Lélek:

Alapvetően továbbra is optimista és nyitott ember vagyok. Mégis, valahogy ez az év kicsit bezárást, lecsendesedést hozott. Tudom, a fenti beszámoló elolvasása után, látván ezt a pörgős évet, nehéz elhinni, de tényleg, mintha egy kicsit visszavonultam volna lelkem magányába.

Év vége előtt volt egy nagy mélypontom, több életterületen is válságot éltem meg. Úgy érzem, ezen külső segítségekkel és akaraterővel túl tudtam lendülni. Remélem, hogy nem lesz több ilyen velem, mert nagyon rossz volt átélni azt a tehetetlenséget, befásultságot, ami egyébként nagyon nem jellemző rám. Most pozitívan tekintek előre a jövőbe. Remélem, minden területen hatalmas megújulás vár rám.
Javaslom, ti is csináljatok ilyen év-áttekintést, naptár-átlapozást, fotó-átnézést. Nagyon jót tesz, és segít lezárni az évet. 
Ez volt az év legutolsó blogbejegyzése. Viszlát, 2023!


2023. december

5 megjegyzés:

  1. Sok sikert (és sok blogbejegyzést) kívánok neked az újévre!
    Az én terveim 2024-re: szakdolgozatot írni lediplomázni munkahelyet és albérletet keresni költözni munkába állni...asszem ennyi elég.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm! Sikeres diplomázást, munka- és lakhely-keresést kívánok! Meg mindenféle boldogságot.

      Törlés
  2. Csodálatos, mennyi energiád van, és ezt még meg is örökíted. Boldog új évet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Igen, eléggé energiabomba vagyok még most is.

      Törlés
  3. Szívből gratulálok Réka! Nagyon ügyes vagy! Boldog új évet Nektek jó egészségben! Cs.Tündi

    VálaszTörlés