Hó és Szalagavató

Szegény anyukám! Már mióta ígérgetem neki a róla szóló írást, de velem, velünk egyszerűen mindig történik valami. Most éppen a hó és a szalagavató.

Nem gondoltam volna, hogy rögtön a legelső decemberi cikkemet friss havas képekkel fogom tudni illusztrálni. A tavalyi tél után nem sok mindenben reménykedtünk, hiszen akkor egyetlen napot esett itt a Börzsöny alján a hó, az is rögtön elolvadt. Egész télen átmeneti kabátban és bakancsban jártam, és nagyon sokszor tudtam kerékpárral közlekedni, olyan szárazak voltak az utak.

Persze bizakodtunk az igazi télben, és lám, már november legvégén leesett az első valódi tartós hó. Szent András megrázta a szakállát, azaz a hét eleji ilyen-olyan havazások után 30-án csütörtökön brutál havazás volt itt nálunk (míg az ország nagy részén szakadt az eső). Rögtön elő is kellett szednem az eszkimó-kabátomat és a hótaposó csizmámat, és elkelt a sapka, sál, vastag kesztyű is.

Kincsővel délután kimentünk a hóba. Nagyon jó volt! Szánkóztunk, én húztam őt (sokat), ő is húzott engem (keveset). Lecsúsztam a kissé meredek részen, ő lecsúszott a nagyon meredek szakaszon. A friss hó nem volt jól gyúrható, így hógolyót nem tudtunk belőle készíteni, csak úgy szórtuk magunkra meg egymás nyakába. Csináltunk angyalkákat, vagy csak úgy egyszerűen leheveredtünk a földre. Jól esett a hóban feküdni. Nagyon szeretem a havat, mert előhozza az emberből a gyerek-énjét. Én legalábbis nagyon hülye tudok ilyenkor lenni, sikítozok, futkározok, fetrengek…

Míg mi így élvezkedtünk, addig gondolom sokan nem örültek annak, hogy a közlekedés gyakorlatilag megbénult nálunk és a környéken. Egész nap nem kotorták le az utakat, még a bekötőt sem, csak estére ment végig rajtuk egy traktor. Egyik tanítványom elakadt a hóban, valakivel a hóhelyzet miatt elmaradt az órám, mással online-ban nyomtuk élő helyett.

Másnap aztán esett rájuk ez a havaseső-ónoseső szerű izé, ami pont arra volt jó, hogy az egész teljesen lefagyjon. Szombatra aztán merő latyakká változott az egész, zúdult le a víz a meredek utcákon, megduzzadt a patak is. A főutak jelenleg el vannak takarítva, Almáskertben viszont csúsznak az utcák, mint állat. A mínuszok pedig röpködnek ezerrel; éjjel mínusz 8-10 fok van, nappal mínusz 2 körül, amit a szél nem tesz kellemessé.

Az ember ilyenkor legszívesebben egész nap a jó meleg házikóban üldögélne, de mi tegnap útra keltünk, méghozzá hosszú útra. Várt ránk az Atilla Király Gimnázium szalagavatója. Tavaly Kende nem táncolt, mint ahogyan a nógrádi farsangi keringőn sem, ezért akkor nem mentünk le. Most viszont Csillag és az osztálya nagyon készültek, így természetesen nagycsaládostul ott volt a helyünk. 

Öt óra leforgása alatt ötféle variáció született arra, ki kivel mikor és hogyan jut le illetve fel, de végül összeállt a kép. Virág Dáviddal és Balázzsal hamarabb lement a készülődés miatt. Csillag frizuráját ugyanis a nővére Virág készítette, gyönyörű lett! 

Kincsőt az apja vitte Fehérvárról, mi Tündérrel bevonatoztunk Budapestre, a Nyugatinál beültünk Kende kocsijába, felvettük Nagymamit és Somát a Corvin negyednél, és irány Aba.

Nagyon szeretem az ottani szalagavatót, mert sokkal családiasabb, emberibb, mint a többi. Nem nagy sportcsarnokban vagyunk, hanem a kisebb, de hangulatos művészeti iskolában. Egy évfolyamban egy osztály van, ezért nem kell végig várni négy-öt másik osztályt sok tök ismeretlen gyerekkel. 

Nem egyforma ruhákban állnak ki, méregdrága kosztümben meg hófehér menyasszonyi ruhában. Az osztály kiválaszt egy tól-ig színárnyalatot, Csillagéknál ez a bordós-lilás volt, és mindenki ez alapján vesz magához illő színű és fazonú estélyi ruhát.
Akinek kedve van fellépni, az fellép, és bemutatja ének- vagy zenész tehetségét. Hallhattunk zongorát, gitárt és citerát, szólót, duót és triót is. A lányok egy karikázó néptáncot mutattak be.

Az egész osztály gitárkísérettel adott elő egy általam ismeretlen éneket.

A 11. osztály egy nagyon vicces műsorral készült. A 12-esek képzeletbeli 40 éves osztálytalálkozóját adták elő 2064-ből. 

„Balu bá” majdnem olyan jó volt a színpadon, mint élőben. „Csillagot” frizurájáról, öltözékéről egyből felismertük, de a mozdulatai és a hanghordozása is nagyon el lett találva. Kíváncsi vagyok, a záró-fotó alapján melyik olvasó ismeri fel „őt”. 

Láthattunk mókás fotókat és videókat a kivetítőn. Rengeteget nevettünk.

Az egyik csúcspont természetesen a szalagtűzés volt.

A másik pedig a keringő. 

Tetszett az egyedi, művészi koreográfia. 

Csillag korábbi néptáncos partnerével, Petivel táncolt.

Utána pedig néhány családtagjával is. Először a fiúkkal, Balázzsal és Kendével.

Aztán Virággal, Nagymamival és velem is.

Fotózkodtunk utána sokat, végre készültek jó családi fényképek. Kivéve a két kamaszról, akik most ezt a korszakukat élik.

A végén jött a lakoma. Egy terem tele volt enni- és innivalóval, lehetett szendvicseket, sós és édes rágcsákat, süteményeket enni. Belém a nagy izgalmak miatt egyetlen szelet kókusztekercs fért csak.

A koleszosok lent maradtak, mi pedig este értünk Budapestre. Ott is aludtam, ma délelőtt jöttem haza. Na de hogy!

Kisiklott a kispiros! Méghozzá tegnap, szerencsére nem akkor, amikor rajta ültünk, de azért azt a 12 utast sem irigylem, akiknek ezt át kellett élnie. Szerencsére senkinek nem esett baja. Rajtuk kívül még a magyarkútiakat sajnálom, mert a többi településre el lehet jutni busszal, de oda csak vonattal. El sem tudom képzelni, hogy mennek onnan most ki, illetve hogyan mennek haza.

Nekem ma azért sikerült a hazatérés. Némi késéssel ugyan, de ment egy pótlóbusz, viszont egy olyan sofőrrel, aki soha életében nem járt még erre. Ezen és más dolgokon jól elkacarásztunk a kalauzokkal. A buszvezetőnek szerencsére sikerült megtalálnia az utat, és még rendes is volt, mert megállt nekünk a felső úton.

Hazafelé „korcsolyáztam”, itthon begyújtottam, rendet raktam, kitakarítottam, megfőztem, elmosogattam. Most felrakom ezt a bejegyzést, aztán idegenvezetést tanulok, és nyelvet is, mert bőven van mit.

A Duolingó-ban különböző ligákban versenyeznek egymással a tanulók. Én már voltam a bronz, ezüst, arany, később a zafír, rubint, smaragd, és ametiszt ligákban. Most bejutottam a Pearl League-be, ahol sikerült első helyre kerülnöm. Nyilván nem ezért csinálom ezt az egészet, hanem azért, hogy megtanuljak oroszul középfokon és olaszul alapfokon. Közben viszont vicces ez a kis versengés is.

Mire hazatértem, szépen csendesen beköszöntött az Advent is. Nógrád különböző pontjain megjelentek a díszek, masnik, hóemberek, mikulások. Ma jótékonysági vásárt is tartottak. Valamint felállították a Szent Flórián parkban a nagy adventi koszorút is.

A lányok nálunk idén minimál-koszorút csináltak. Csak gyertyák és szalagok. Kérdeztem őket, nem akarnak-e rá a kertből behozni fenyőágakat. Nem. Nem akarnak-e tobozokat vagy bogyósokat rárakni dísznek. Nem. Ez így szép, ilyen egyszerűen és letisztultan. Mikor besötétedik, meggyújtjuk majd rajta az első gyertyát.

Ígérem, hogy legközelebb most már tényleg az anyukám lesz itt a blogon főszerepben…

2023. december