Sötét - Fény

Ez egy kemény sulis hét volt, hosszú munkanapokkal. Egyszer egy előadást hallgattunk meg, másszor szülőit tartottam, tanulószobás és ügyeletes is voltam. Kétszer késő délután, kétszer pedig kora este értem haza. Többször helyettesítettem, aminek keretében olvastattam angolul és magyarul, hangosan és csendben, szöveget másoltattam és meséltem is. Segédkeztem a DÖK Tehetség Térben, valamint megcsodáltam saját készítésű társasjátékokat is.

Egyik nap Offline Napot tartottunk, aminek a keretében összeszedtük, hogyan tudjuk eltölteni a szabadidőnket úgy, hogy nem a telefonunkat nyomkodjuk vagy számítógépes játékokat játszunk. A gyerekek kipróbálhattak rengeteg igazi jó játékot, olyanokat, amiket mi még a gyerekkorunkban játszottunk. Volt többek között ugróiskola és csendsarok, emoji-színház és társasozás; én pl. Ország-Város-t játszottam velük.

Ehhez kapcsolódott szervesen az az előadás, amit a „Kapcsolj ki mozgalom” vezetője tartott az online világ veszélyeiről. Meghallgattam azt, amit „tudtam, de nem sejtettem”, azaz hogy a netezés mennyire káros az agy és az idegrendszer fejlődésére és hogy mekkora függőséget okoz. Mennyivel jobb ehelyett a zene, a sport, a művészetek, az olvasás… Magamba szálltam: Lehet rám is rám férne egy kis digitális detox, bár pont a sűrű programjaim miatt most nem is lógtam annyit a neten, mint amúgy szoktam.

Volt gimis osztálytársnőmmel, akivel nemrég véletlenül összefutottam a Kobuciban, megbeszéltük, hogy most együtt megyünk bulizni. Szombaton (és amúgy pénteken is) a Vad Fruttik adott koncertet; pont a Sárga Zsigulira értem oda, aztán jött a „Szemben állok a nappal”. A legikonikusabb daluk a „Lehetek én is az az Eeeeeegy”, és azzal zártak, hogy „Nekem senkim sincsen”.

Aztán bementünk a Bugiba. Tök jót táncoltunk, énekeltünk, hülyésedtünk, kibeszéltük a régi osztályunkat, és rengeteget röhögtünk. Meg is beszéltük, hogy folyt. köv.

Ezen a fárasztó héten kicsit elcsúsztam a mozgással, és lett kettő teljesen sportmentes napom, bár a min. 9.000 lépés ezeken is megvolt (a legaktívabb napon 20.000). Tanárként sosem ülök az órákon, inkább állok, még inkább ide-oda mászkálok a teremben. Osztályból be-ki, lépcsőn fel-le, udvarra ki-be, máris összejön a kellő mennyiségű gyaloglás. Viszont voltak duplázós és triplázós napjaim is, szóval elégedett vagyok. Szerencse, hogy az edzéstervben ez a könnyű hét, így azért elboldogultam valahogyan a 6-7 kilométerekkel.

Bár az első futásom konkrétan borzalmasra sikeredett, pedig nagyon rövid táv volt a cél, csak 6 km. Az elején, a Vörösvári út tájékán még úgy-ahogy ment a dolog, megvolt kb. 1 km gyors szakasz is, de a felénél eléggé rosszul kezdtem érezni magamat. Hányingerem lett, elkezdett fájni a hasam, de ekkor már Kaszásdűlőnél jártam. Innentől fogva csak az volt a célom, hogy hazajussak, akármilyen lassan kocogva is. Viszont amikor a sportpark mellett haladtam el, megszállt valami erő, és megtettem egy kört a futópályán, viszonylag gyors tempóban. Így lett 5,8 km a vége, ami hetek óta az egyik legrövidebb távom, a tempóm pedig hetek óta az egyik leglassabb, szóval az egészet egy nagy kudarcként éltem meg.

A második futásom ennek a gyökeres ellentéte lett. Erre, csakúgy, mit múlt héten, az erőnléti edzés után indultam el, mert az mindig annyira feldobja az életkedvemet és meghozza az energiákat. Ilyen is volt a futás, laza, lendületes, benne 2 km gyors szakasz, kellemes időjárás, pozitív hangulat, kiváló edzésélmény a Margit-szigeten a sötétben. 

Sok helyen konkrétan; nem is értem, miért ilyen szar a közvilágítás a futópályán, néhol alig látni bármit is. Viszont végre láthattam a kivilágított Zenélő Szökőkutat. 7,8 km-t tettem meg.

A harmadikra eléggé lehetetlen időpontban indultam el. Szombat reggel nehéz volt kikelni az ágyból, aztán elkapott itthon a gépszíj és rendbe raktam, kitakarítottam a lakást. Egyszóval elhúztam az időt a házimunkával, bár fogjuk rá, hogy ezzel megtörtént a bemelegítés. Így fél 11 tájban indultam el. Igaz, ekkor már 24 fok volt és sütött a nap, melegem is volt valamelyest, de mégsem jött az a brutál érzet, mint a 20 fok fölötti nyári reggeli edzéseken. Ezúttal Óbuda másik részén jártam: Árpád fejedelem útja, Szépvölgyi út, Bécsi út, Vörösvári út. Egészen pontosan teljesítettem az előírt 6 km-t. Tök jól bírtam, jó lett a kedvem is tőle.

A heti utolsó futásomra, nem először, éjszakai bulizás és kevés alvás után került sor. Ez egy egyenletes tempójú futás volt (utólag nézve egész jó tempójú!), nem túl nagy erőfeszítéssel, kellemes környezetben. Elindultam észak felé, a terv a Kis-Duna-ág volt, de végül letértem a K-hídon át az Óbudai szigetre, és ott tettem meg egy kisebb kört. A futást pont a felénél megszakítottam és lementem a Dunához. Nagyon szép volt! Balra az Újpesti vasúti híd, jobbra az Árpád híd, szemben Pest, a nap fénye a vízen, én meg üldögéltem egy kövön a kavicsos parton, és annyira jól éreztem magamat! A táv 7,5 km.

A hétre összesen 26 km volt előirányozva, én 27-et futottam. Ezzel teljesítettem a 12 hetes edzésterv 3. negyedét, és holnaptól belevágok az utolsó 3 hétbe. Az agyam egyik fele szerint megtettem mindent a felkészülésért, a másik felem viszont úgy érzi, hogy nem igazán vagyok még kész arra, hogy versenyezzek. Mindegy, megpróbálom, semmi konkrét célom nincs, csak szépen lefutni a 10 km-t, és lehetőleg nem utolsóként bevánszorogni a célba.

A futások mellett voltak alakformáló edzéseim is: kettő itthoni, az egyik felsőtestre, a másik alsótestre, valamit egy erőnléti edzés az Óbudai Gimiben. Az edzőnk sziporkázott, a társaság pazar, a hangulat vidám. Volt bója-futás, súlyzózás állva és polifoamon, valamint súlyzóval futás és hengerezés (ezeket most csináltam életemben először). Elégedett voltam magammal, élveztem a futásokat, jól tudtam tartani a tempót a súlyzós gyakorlatoknál, a nyújtásoknál pedig (hála az alkalmi jógának) viszonylag hajlékonynak és rugalmasnak éreztem magamat.

Vasárnap a kellemes, napos időben kerékpározni támadt kedvem. A Duna-part volt az alap-koncepció, azaz hogy végig biciklizek a budai parton és vissza a pestin. Ez csak félig sikeredett, végig Budán maradtam, elhaladva a Margit-, a Lánc-, az Erzsébet-, a Szabadság- és a Petőfi hidak mellett.

A Műegyetem rakparton az Autómentes hétvége programjai zajlottak, láttam például tök régi villamosokat a Szabadság hídon és tök régi buszokat a Gellért térnél. Mindenféle közlekedéssel kapcsolatos stand és előadás is volt itt, gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt, valamint egy tesztpálya is.

Hát, ráfér az emberekre egy kis edukáció, annyira nem tudnak normálisan közlekedni és nem ismerik a szabályokat. Ami ugyanis eredetileg könnyed kikapcsolódásnak indult, az részben idegbaj lett számomra. Pedig százszor óvatosabb és lassabb voltam, mint bármikor, és még így is akadtak necces helyzetek.

A kerékpárutat elfoglalják a gyalogosok, csengetek, mutogatom a felfestett piktogramokat, amiket elvileg bárki tud értelmezni, ja nem. Vagy arrébb megy vagy nem, vagy felháborodik rajta és visszapofázik. Jön szembe, a telefonját nyomkodja, néz ide meg oda, csak maga elé nem, kis híján nekem jön.

Elém fut a kisgyerek, a kutya… Elém többször úgy bevágtak kanyarodó rolleresek, hogy egyáltalán nem néztek körbe, ha én nem fékezek, összeütközünk. Szerintem amióta biciklizek, még ilyen sokat sosem használtam a csengőt, de sokszor úgy kellett rájuk kiabálni, hogy kerékpárút, bike path.

Eredetileg csak a Petőfi hídig akartam menni, aztán megtoldottam a Lágymányosi hídig (tudom, hogy Rákóczi híd, de az valahogy sosem áll a számra). Ott pedig megláttam a táblát, hogy „Kopaszi gát arra”, így arra mentem.

Életemben csak egyszer jártam erre, pár éve, mert valahogy kiesik nekem. Nagyon szuper ez a hely, el is tekertem egészen a végéig. Közben elhaladtam mindenféle éttermek, bisztrók, kávézók, játszóterek mellett. Lementem a csúcshoz, ahonnan nagyon szép a Duna látványa.

Aztán elbicikliztem a Lágymányosi öbölhöz, amit a legjobban az Öböl Amfiteátrumból vagy a kettő kilátó-teraszról lehet megcsodálni. Budapest kettő legális Duna-strandja közül az egyik itt van (a másik a Rómain), ahol épp SUP versenyt tartottak fiataloknak.

A háttérben toronyházak, közülük kimagaslik a főváros egyetlen igazi felhőkarcolója, a MOL-torony. Két órát el is bicajozgattam, nézelődgettem, összesen kb. 20 km-t tettem meg.

A héten nagyon finomakat ettem: tojáslevest, gyümölcslevest, borsólevest, kukoricás rizst, gombapörköltet, borsófőzeléket, mákos nudlit, zabpelyhes-túrós sütit. Sok salátát (legjobban a roppanós jégsalátát imádom), növényi pástétommal (olívás, csicseriborsós) megkent magos kenyeret, gyümölcsnek főleg szőlőt és őszibarackot.

Jövő szerdán itt az őszi nap-éj egyenlőség, az átbillenés a fényből a sötétbe, pénteken pedig a Diáksport napja, amikorra szuper jó programokkal készülünk a gyerekeknek.

2026. szeptember

Pacsirta vagy Bagoly?

Felborult a bioritmusom, a mindennapjaim rendje! Ezen a héten gyökeres változás történt az életemben, több szempontból is.

Nyáron mindig nagyon korán ébredtem magamtól, 4 óra felé, amikor épphogy csak pirkadt. Hamar ki is keltem az ágyból, 5-6 óra felé, és a relatíve hűvösebb időben már indultam is futni vagy csináltam az itthoni edzéseimet. Ezután bőségesen reggeliztem és általában vacsorára ettem meleg ételt, mert ebédre a kánikulában erre képtelen voltam. Napközben szinte mindig volt időm és lehetőségem sziesztára; déltájban pihentem, sokszor szundítottam is. Késő délután, estefelé nyertem újra vissza az életerőmet, ebben az aktív szakaszban sokat buliztam, ami általában belenyúlt az éjszakába.

Most viszont elkezdődtek a dolgos hétköznapok, ez volt az első teljes tanítási hét, amikor minden napomat az iskolában töltöttem. Mostanság érezhetően egyre később kel a nap, így reggel már se időm, se kedvem nincs a sporthoz. Ilyenkor inkább bőségesen hagyok magamnak időt a készülődésre, és közben agyban és lélekben ráhangolódok az óráimra, a gyerekekre. 

Osztályfőnökként korán be kell érnem, hogy mindig én fogadhassam a gyerekeket a teremben. Minden reggel tanakodóval, azaz a napra való ráhangolódással indítunk az osztállyal. Az iskolában aztán elkap a gépszíj, nyelvórák, megbeszélések, szervezés, intézkedés, pörgök ezerrel. A végén mindig együtt zárjuk a napot, tőlem köszönnek el, sőt sokszor együtt megyünk a hévhez/hévvel.

A normál tanítási órák mellett van projekt-sáv, ahol az enyémek görög témával indítottak. Az angol projekt keretében minden csoport egy-egy angol nyelvű országgal fog behatóbban megismerkedni. Hogy az én csoportom hová utazik virtuálisan, az még titok (számukra)! A tehetség téren pedig érdeklődésüknek megfelelően rajzolhatnak, írhatnak, mozoghatnak, zenélhetnek, alkothatnak, stb. Ebből is láthatjátok, mennyivel másabb és jobb diáknak lenni ebben az iskolában.

Számunkra sok a munka, de változatosak és érdekesek a feladataink. Vannak rövidebb és hosszabb napjaim, de mindig kora vagy késő délután érek haza. Csak ilyenkor adódik némi szabadidőm a felkészülés mellett, így rájöttem, hogy ha tartani akarom az edzéstervet, akkor hétköznapokon este kell edzenem. Ez eleinte számomra, alapvetően pacsirta típus lévén, eléggé katasztrofálisan hatott, aztán ahogy most visszagondolok a hétre, nem is ment olyan rosszul.

Hétfőn, mivel előtte vasárnap sokat és intenzíven futottam, súlyzós és saját testsúlyos edzéssel indult a hét. Itthon senki, üres a lakás, nagy hangerőn üvöltethettem a zenét. A gyakorlatok közben én is énekeltem, sőt, amikor nagyon begyorsított a zene, akkor ugráltam is hozzá (pl. Beton.Hofi legújabb számára, a Hello-ra, ami az épp aktuális kedvencem).

Kedden egy családi program miatt (lásd. később) csak nagyon későn tudtam elkezdeni futni. Már csak azért is, mert amikor elindultam este 8 előtt, 27 fok volt, és mikor hazaértem háromnegyed kilenc után, akkor is 25. Konkrétan facsarni lehetett a vizet az összes ruhadarabomból.

Én úgy éreztem, hogy nagyon jól ment, aztán ellenőriztem a tempómat és összezsugorodtam picikére. Sokadjára fordult elő, hogy az edzésélmény és a teljesítmény cseppet sem volt egymással összhangban. Ezúttal kivételesen Óbudán a főutakon haladtam, spontán kitalálva az útvonalat: Szentendrei – Bogdáni – Hévízi – Vörösvári – Szőlő – Bécsi – Kolosy – Pacsirtamező – Flórián – Szentlélek.

Az előírt táv 9 km volt, de sajnos csak 8 sikeredett. Benne 4 km fartlek, hát én ezt nem méricskéltem, hanem amikor gyorsított a zene vagy jött a refrén, én is belendültem, amikor lájtosabb volt, akkor kocogósabban futottam.

A szerdai napom nagggyon hosszú volt, estére értem haza, és bevallom őszintén: elnyúltam az ágyon és nem mozogtam az égvilágon semmit. Jól esett feküdni, agyat kikapcsolni, és egyszerűen pihenni.

Másnap aztán dupláztam! Megtudtam, hogy az Óbudai Gimnáziumban, ami annyira közel van hozzám, hogy rálátok az ablakból és gyalog 2 perc a bejárata, csütörtökönként edzést tartanak. Ez egy futást kiegészítő erőnléti edzés, ami egyébként ingyenes.

A gimibe lépve képzeletben visszarepültem jónéhány évtizedet, mintha megállt volna itt az idő, olyan siralmas állapotban van az épület. A kis tornaterem is a diák-éveket idézte, és fokozta az időutazást, hogy az edzéseket egy volt Árpádos tesitanár tartotta, aki anno engem nem, de az osztályomból a fiúkat tanította. Utána beszédbe is elegyedtünk, meglepő módon emlékezett rám, és felelevenítettük a régi szép időket.

Az edzés célja a gyorsaság, az erő, a kondíció és a koordináció fejlesztése. Volt bemelegítés, futóiskola, gyakorlatok fitnesz-labdával és polifoamon, a végén pedig természetesen nyújtás. A csoportban többnyire nők voltak, így ránézésre főleg az én korosztályom. Nekem nagyon jól ment minden, szuper edzésélményt jelentett ez az alkalom.

Úgy feldobódtam tőle, hogy közvetlenül utána kedvem volt még futni. A Margit-szigetre mentem át, egy kört tettem meg plusz a hidakat, így 7,2 lett a táv. Kiválóan bele tudtam rakni az 5x2 perc gyorsakat, és mire hazaértem, még csak el se voltam igazán fáradva. A kivilágított város, a Dunán tükröződő fények látványa nagyon sok pluszt adott.

Másnap ismét futottam, az előírt szerint 8, valójában 8,4 km-t. El a K-hídig, a kerékpárút mentén a Graphisoft parkig, ki a Dunához, el a kis tóhoz, visszafelé a Szentendrei úton a Filatorigátig, majd a házak között a sportparkig, ahol még spontán a rekortánon is megtettem egy kört.

Benne 3 km lendületes a terv alapján, de én szerintem legalább a felét gyorsabb tempóval futottam végig. Ennek a napnak az első felében esett az eső, estére kellemesen lehűlt a levegő, végre ideálisak voltak a körülmények. Kivéve a sötét.

Számomra persze nem meglepő, hogy este sötét van. Ennek előnye, hogy kevés az ember az utcán, hátránya viszont az, hogy a közvilágítás sok helyen rettentő hiányos, ráadásul a járdák katasztrofális állapotban vannak. Eskü nagyon a lábam elé néztem, pláne a múltkori esések után, de így is többször épphogy el tudtam kerülni a megbotlást, mert alig láttam az úthibákat.

A hétvégi hosszú futásom volt az egyetlen, amit világosban sikerült teljesítenem. 12 km a kötelező – 13,4 a vége. Az útvonal a rakpart és a hidak (Árpád és Lánc), némi óbudai cikkcakkal megtarkítva.

Az időjárás és a körülmények ideálisak. Mégsem mondom, hogy ez lett életem futása, elég lassan lendültem be, de azért sikerült. Viszont a heti teljesítményemre nagyön büszke vagyok, összesen 37 km-t tettem meg futva.

Általában a nyár az úszás időszaka, de én ezt a vakációban nagyon elhanyagoltam, uszodában talán egyszer-kétszer jártam. Úgy gondoltam, bőven elég a tó-, a folyó- vagy a tengerpart. Itt a fürdés meg a napozás persze megvolt, de hetekre, sőt hónapokra kimaradt a konkrét úszás. Ezért most, hogy beindult az őszi rend, visszatértem a Dagályba. Természetesen azzal a céllal, hogy ússzak.

A fiamat is elhívtam, mert olyan ritkán csinálunk anya-fia programot. Ő viszont nagyon fáradt volt az egész heti fizikai munkától, edzéstől és képzéstől, úgyhogy úszni semmi kedve nem volt. Inkább áztattuk magunkat a termálban meg a lubickolóban, masszíroztattuk magunkat bent a jakuzziban meg a kinti vízsugarakkal, és persze megvoltak a szauna-körök is zuhannyal, merülővel, taposóval a finnben, a gőzben és az infrában.

Nemcsak számomra kezdődött el az iskola, hanem mind az öt gyerekem számára beindult a tanulás, elkezdődött a gimi, az egyetem, a tanfolyam. Abán rögtön egy DÖK-nappal startoltak, ahol a versenyeket a lányomék osztálya meg is nyerte.

Kedden az egyik lányom új kollégiumát néztünk meg anyukámmal és a másik lányommal együtt. 

A Móricz közelében lévő kolesz maga nem valami nagy szám, de a környéke nagyon klassz. 

Csendes kis utcában van, ahonnan pár perc a Feneketlen tó. 

A tó nagyon szép volt, főleg a szökőkút a közepén. 

A szélén sűrű nádas és fűzfák, körülötte kellemes park.

Benne mindenféle szobrok, például Bartók Béláé, meg emlékművek, például a Magyar Ifjaké.

A Villányi úton áll a neobarokk Budai Ciszterci Szent Imre templom és gimnázium épülete. Ez utóbbi a két világháború között épült, és sokáig a József Attila Gimnázium volt benne (én is így emlékeztem rá, meg is lepődtem a Szent Imre néven).

Ezután megnéztük az egyetemet is, ami szintén amolyan semmilyen, viszont körülötte található a Budai Arborétum. 

Bevallom, még sosem jártam itt, azt sem tudtam, hogy létezik. 

Körbesétáltuk, és megnéztük a rengeteg fát, bokrot és virágot. 

Láttunk szobrokat meg mesterséges méh-lakást, valamint egy kedves kis tavat kacsákkal.

Tulajdonképpen volt még egy „erő-edzésem”: elmentem az anyukámmal bevásárolni. Piac és bolt után a következő módon jöttem haza: hátamon tömött hátizsák, bal vállon és jobb vállon is egy-egy vászonzsák, és húztam a teljesen megrakott banya-tankot. Azt hittem, szétszakadok, mire hazajutottunk, de legalább ezzel is elégettem néhány kalóriát. 

Feltöltöttem a „kamrát” és a hűtőt. Anyukámnál bablevest kaptam, én pedig petrezselymes burgonyát főztem, és hozzá rántott sajtot és brokkolis golyót sütöttem ki.

A héten már szinte minden nap az iskolai menzán ettem, ahol nekem nagyon ízlik az étel. Ezek főleg levesek: krémlevesek (gomba, brokkoli), zöldséglevesek (zöldbab, karfiol), gyümölcslevesek (alma), de volt tejbepapi is. Ha húsos az étel, azért a köretet (krumpli, rizs, bulgur) el szoktam kérni, hogy gazdagabb legyen az ebéd. 

A hét természetesen nem lehetett volna teljes Kobuci nélkül. Igazából péntekre terveztem a lemenetelt, ekkor a Blahalouisiana adott koncertet. El is készültem, felöltöztem, kisminkeltem magam, megfésülködtem – aztán szépen elhevertem az ágyamon és otthon maradtam.

Másnap viszont a lányaim barátnői lementek, és elhívtak magukkal. Erre persze nem lehetett nemet mondani. Jó kis buli volt, mint mindig. Viszont csak másfél órát maradtam, és viszonylag kíméletesen énekeltem. 

 

Ugyanis a héten az egészségem kissé megrendült. Berekedtem, pár napra szinte teljesen elment a hangom, néha rámjött a köhögés, és az orromat is gyakrabban kellett fújnom. Hogy ez most allergia vagy megfázás, a hangszálaim megerőltetése vagy valami más, azt nem tudom. De ittam a mézes teát ezerrel, szopogattam a hársfás cukorkákat, és mostanra már egész jól vagyok. Indulhat a következő hét, amikor Offline nap, szülői értekezlet és Vad Fruttik koncert is vár rám. 

2026. szeptember