Julius - Augustus

Az előző bejegyzésem a Balaton-felvidékről szólt, ahol kettő napot töltöttem el. A gyerekeim viszont hosszabb időt, ki fixen ott maradva, ki Budapest és Kapolcs illetve Mindszentkálla között ingázva. Olyan koncerteken buliznak együtt a testvéreikkel és barátaikkal, mint Carson Coma, Bohemian Betyars vagy Beton.Hofi.

Az időjárás megint szörnyű: tűző nap, perzselő forróság, sehol egy felhő, 40 fokig kúszik fel a hőmérő. Számomra ez már lassan az elviselhetetlen kategória, mivel az idő múlásával egyre kevésbé bírom a meleget. A módszerem: éjjelre kinyitom az ablakokat és az erkélyajtót, hogy legalább valamennyire átszellőzzön és lehűljön a lakás, hajnalban pedig becsukok mindent és lehúzom az összes redőnyt. Így kripta-hangulat van, de legalább fogjuk rá, hogy elviselhető idebent az élet. A lakásban van klíma, de nemcsak a mostani energia-korlátozások miatt kapcsolom be ritkán, hanem a környezetvédő énem is tiltakozik ellene. Mosogatógép is van, de azt csak a kényelmes gyerekeim használják néha, én pikkpakk elmosogatok mindent kézzel. Szárítógép pedig nincs is, de hát az erkélyre kiteregetett ruha ripsz-ropsz megszárad az erkélyen.

Az elmúlt pár napban igyekeztem a mozgás és a pihenés egyensúlyát megteremteni az életemben. Akármennyire is hőguta van, rendületlenül csinálom a futóedzéseimet, többnyire nagyon kora reggel, szinte hajnalban.

1. A cél az Óbudai-sziget lett volna, de nem sikerült bejutnom a SZIGET (fesztivál) miatt, mert már most dolgoznak az előkészületeken és le van zárva a K-híd. Ezért a Kis-Dunaág mentén futottam a Gázgyárig. A táv semmi különös, 8 km, ennyi már gyakorlatilag csípőből megy. Viszont fokozót kellett belerakni, azaz az első 2 km bevezetés után és az utolsó 2 km levezetés előtt 4 km-en keresztül egyre jobban kellett (volna) növelem a sebességem. Én ugyan úgy éreztem, beleadom, ami kell, mégis utólag bebizonyosodott, hogy egy nagy lótúrót sikerült a fokozás. A 22 fok is megviselt rendesen, de azért utána a sportparkban még gépeztem egyet anyukám társaságában. (8 km)

2. Mivel aznap reggel még Kapolcson voltam, délelőtt meg Veszprémben, csak este jutott időm futni. Naplemente után is még 30 fok volt, gondoltam, belevágok; mindegy az idő, nincs semmi cél, csak a túlélés. Talán még sohasem futottam úgy, hogy mikor elindultam, már szürkült, és mire hazaértem, már besötétedett, csodálatos volt a kivilágított Margit-híd látványa. Én mindig is azt hittem, hogy hajnali pacsirta lévén csakis reggel bírom a sportot, de ez a futás ennek teljesen ellentmondott. Nagyon jó volt mind a tempóm, mind az edzésélmény. Középtájt 3x1 km-t lendületesen kellett futni és ez a körülményekhez képest egész jól sikerült. (7,5 km)

3. XY-nak hajnali 4-kor kellett tőlem elindulnia és 5-re a BAH-csomóponthoz érnie. Gondoltam, elkísérem villamossal, és onnan szépen hazafutok. Az Alkotás utcán jutottam el a Moszkvára (nekem sose lesz Széll Kálmán tér), onnan a Margit körúton (a hajdani Mártírok útján) ki a Dunához, aztán a budai rakparton Óbudáig. 3x4 perc gyors szakaszt kellett beiktatni, de mivel futás közben tuti nem fogom nézegetni meg számolgatni az időt (a kilométereket rezgéssel jelzi az óra), ezért egyszerűen gyors zenére felgyorsítottam, lassabbra lelassítottam. Jó volt az tempóm és hiába volt induláskor már 24 fok, mégis sikerélményt adott. (7,9 km)

4. Na, ez meg nagyon nem. Ekkorra már 27 fok volt a hőmérséklet a 4.55-ös indulásomkor. Ráadásul ez volt a heti hosszabb futásom, kb. 10 km. Még jó, hogy lassan kellett teljesítenem, gyorsan nem is ment volna. Így is a legelejétől kezdve a saját verítékemben úsztam, folyamatosan az izzadtságot törölgettem magamról, és kiittam a vizet az összes útba eső kútból. Emberekkel csak elvétve találkoztam, azokkal is inkább a vége felé; az első szakaszon konkrétan senkit nem láttam a pályán futni. Direkt nem vittem fülhallgatót, szeretem váltogatni a zenés és csendes futásokat. Másfél szigetkör volt, Árpád-hídon oda, Margit-hídon vissza, (légkondis!) hévpótlóval haza. (13,4 km)

Az előirányozott szumma 34 km lett volna, a csalóka órám szerint 36,8 lett, de reálisan 33 tuti megvolt. Júliusi összegzés következik: Az elmúlt hónapban összesen 3071 percet (napi 99, rekord 247) mozogtam, 506.081 (napi 16.325, rekord 35.066) lépést tettem meg, 24.912 (napi 803, rekord 1256) kalóriát égettem el.

Mégis, mi adja a lökést ahhoz, hogy nekiinduljak, és az erőt, hogy kitartsak? Mondanám, hogy a céltudatos személyiségem, de most felsorolok pár egyéb tényezőt, ami miatt megéri. Nagyon jó egyedül lenni, csendben, nyugodtan, önmagammal. Nézni a nyugodt folyót, a vízfelületen tükröződő fákat, házakat, hidakat. Hallgatni a sirályok vijjogását, és gémeket látni a sekély vízben. Az állatkertnél szarvasokkal, őzekkel találkozni. Reggel és este sokkal intenzívebbek az illatok (bár sajnos a szagok is, pl. pisis aluljárók, bűzölgő szemetesek.)

Két hétig a Római strandon táboroztattam, fürödtem meg napoztam persze, de a munka mellett úszásra nem volt lehetőségem. Ezt most bepótoltam a Dagályban, ráadásul elhívtam magammal az anyukámat is.

Úsztam a 25-ös medencében (az 50-es tele volt), majd együtt a tanmedencében is. Áztattuk magunkat a termál- és a gyógymedencében. Napoztunk a medencék partján és a füvön is.

A Wellness minden részlegét (finn szauna, gőzkabin, infra szauna, sószoba, tepidárium) kipróbáltuk. Tapostunk, merültem, pezsgőfürdőztünk.

Masszíroztattuk magunkat a vízsugarakkal; a jakuzziban a derekunkat és a lábunkat, a lubickolóban én a nyakamat és a hátamat is. Nagyon jól esett a hidromasszázs és az együtt töltött idő Anyuval, akit fagyizni is meghívtam a strandon.

Most, hogy intenzívebben sportolok, egyre sürgetőbbnek éreztem, hogy eljussak valakihez, aki jól kilazítja az izmaimat. 30 éve voltam életemben először profi masszőrnél Hajdúszoboszlón, azóta ismeretlenek sosem masszíroztak meg, csak a volt férjem (aki amúgy svéd masszőr is) meg a barátnőim, akik cellulit- meg nyirok-masszázst adtak nekem. Ezúttal egy fiatal férfire esett a választásom, aki a közelemben lakik, és másfél órás teljes testmasszázst kértem tőle. Amellett, hogy profi szakember, nagyon pozitív a személyisége is. El is határoztam, hogy havonta egyszer eljárok majd hozzá, mert ez a masszázs nemcsak testi, hanem lelki felüdülést is jelentett számomra.

Gondoltam: ha lúd, legyen kövér. Ha már az izmaim ilyen jól ellazultak, spékeljük meg a hetet egy jógával. Nagyon jól esett a testemnek és a lelkemnek egyaránt! Majdnem másfél órán át nyújtottam, gyötörtem a testem halk meditációs zenére, szinte észre sem véve az idő múlását. A végén szemtornával, arcmasszázzsal és intim-tornával is kiegészítettem a gyakorlatokat.

Ettem: hamis húsleves daragaluskával, cukkinifasírt krumplival, spenót tojásrántottával, zöldbabfőzelék kemény-tojással, krumplis-tészta, túrógombóc, és RENGETEG nyers zöldség (saláta, káposzta, répa, cékla, paprika) meg gyümölcs (cseresznye, barack, szőlő, banán).

Egyik este az elekro-folkot játszó Deva adott koncertet a Kobuciban. Beugrottam a Zichy kastély udvarába, és meghallgattam pár számot. Nagyon tetszett a népzene és elektronikus zene egyvelege és az énekes lány (Takács Dorina) hangja. 

A héten kettő randira volt lehetőségünk, mind a kettő nagyon jól sikerült (lásd. pl. a Margitsziget-csúcs fényképeit). Jövő héten viszont pár napig nem látjuk majd egymást, mert útra kelek. Véget ért a július, elkezdődött az augusztus. Kezdődik az igazi nyaralás, irány Horvátország! Életemben először egyedül utazom külföldre, egy Isztriai kiruccanásra. Vár rám többek között Pula, Rovinj és Porec városa, és az Adriai-tenger strandjai. A következő bejegyzésben erről számolok majd be nektek.

 

2026. július

Balaton-felvidék: Révfülöp, Mindszentkálla, Tapolca, Kapolcs, Művészetek Völgye, Veszprém

Balaton-felvidék...

Számomra nemcsak egyszerűen csodálatos falvakat és tájakat jelent ez a szó, hanem korábbi lakóhelyet is. Kettő napot töltöttem el most ott, amiben voltak városok és falvak, tó és dombok. Sokszor fogott el nosztalgikus érzés és jöttek elő a régi emlékek, de közben rengeteg új élményt is adott ez az út.

Tavaly tavasszal izraeli vendégekkel autóval már bejártuk a Káli-medence némely részét (Hegyestű, Kővágóörs, Köveskál, Balatonhenye, Szentbékkálla, Káptalantóti), de úgy igazán tíz éve nem jártam életünk ikonikus helyszínein.

Már a Velencei-tó felébresztette bennem a nyaralós életérzést, de aztán kétszer érzékenyültem el nagyon. Amikor megláttam az akarattyai magaspartról a Balatont, akkor bizony könny gyűlt a szemembe. Annyira gyönyörű ez a tó! Aztán meg akkor pityeredtem el, amikor a Káli-medencén utaztam át, és előbukkantak a távolban a tanúhegyek.

Először végtelen kukorica- és napraforgómezők között vitt az út, a Balaton-felvidéken pedig a szőlőskertek-látványával alig tudtam betelni. A vonat (Kék Hullám) Balatonfüredig alig állt meg és száguldott, onnan viszont szinte minden állomáson és megállóhelyen megállt.

A révfülöpi vasútállomás kijózanító hatással bírt, itt mintha megállt volna az idő. Minden ugyanolyan volt, mint mikor utoljára ott jártam, tombolt a hamisítatlan szocreál hangulat. 

Felkerestem a várótermet, ahol anno egy és háromnegyed órákat várakoztunk a vonatra, a MÁV és a Volán összehangolatlan menetrendjeinek köszönhetően. 

Itt a boltban élelmet vásároltam, aztán a felüljárón át kimentem a Balaton-partra. A strandra nem mentem el és nem fürödtem, inkább a vitorlás- majd a hajókikötőnél sétálgattam. 

Kimentem a vörös-kőből készül móló végére, a jól ismert „Révfülöp” felirathoz, és onnan néztem a vizet, megvárva, míg pont beérkezik és kiköt egy hajó.

A reggelit a rózsakertben költöttem el, egy árnyat adó fűzfa alatt; miközben - micsoda időzítés – a tévéfelvétel helyszínéről épp a „Balatoni nyár” című szám szólt élő előadásban. 

Mászkáltam még kicsit az utcákon, levendulabokrok között, aztán busszal mentem tovább Mindszentkállára.

Itt dolgozik ugyanis most nyáron az egyik lányom egy nagyon szuper fagylaltozóban, aminek a vicces neve: Kőfagyi? Ez egy családi vállalkozás, ahol csupa természetes és minőségi alapanyagból készül a fagylalt. Bár basic csoki-karamellt kértem a tölcsérbe, de azért megkóstoltam a kétféle pisztáciát meg a különleges maracujás ordát is.

Az épület hamisítatlan Balaton-felvidéki (kőfal, osztott ablakok, gerendás mennyezet), a berendezés pedig vintage stílusú (festett bútorok, Thonet-székek, pajtaajtó a mosdónál, kézműves dekorációk). Hangulatos a kerthelyiség is, lugasokkal, búvóhelyekkel.

Volt időm arra is, hogy körbe sétáljam a falut, amit mindezidáig méltatlanul elhanyagoltunk, és csak átutaztunk rajta. 

Egyszer ugyan a kéktúrát járva áthaladtunk itt a Csobánc felé tartva, de nem álltunk meg nézelődni.

Most megcsodáltam a jellegzetes stílusú, mégis egyedi, oszlopos, tornácos házat, amelyek nagy részét szépen és autentikusan felújították. 

Jellegzetességeik: spalettás ablakok, az oromzatokon szobrok vagy domborművek, meszelt és kőfal kombinálása, faragott kapuk, kerítések…

Innen Tapolcára buszoztam tovább. Ez a város nagy szerepet játszott az életünkben korábban; mikor Lesenceistvándon és Balatonhenyén laktunk, ez volt a legközelebbi város, így ide jártunk vásárolni, könyvtárba, játszóterezni, stb.

Először megebédeltem; finom kapros tökfőzeléket ettem túrófasírttal, hozzá ananászlevet ittam. 

Ekkor már nagy volt a hőség, de hősiesen városnézésre indultam. Pontosan azt az útvonalat jártam be, amit anno szoktunk, érintve a Szentháromság szobrot vagy a Négy évszak szobrát.

Tapolca legismertebb része a Malom-tó, közepén szökőkúttal. Egy kis gyöngyszem ez az amúgy viszonylag jellegtelen város közepén. Körben mediterrán hangulatúak a színes házak és a kiülős éttermek.

A tó és a kifolyó között ott a régi malom épülete a hatalmas, jellegzetes malomkerékkel.

A vízben óriási aranyhalak úszkálnak, a felszínén rengeteg vízililiomot látni, a fölötte átívelő híd pedig tele van szerelem-lakattal.

A vár kapujának maradványainál felmentem a Nagyboldogasszony templomhoz és a Templomdombi iskolához.

A Tavas-barlangnál fordultam vissza, hogy elérjek egy újabb buszt, ami az aznapi utolsó állomásomra, Kapolcsra vitt.

Ez a csendes kis falucska egy szuper fesztivál helyszíne: ez a Művészetek Völgye.

Egy kempingben szálltam meg, ahol a másik lányom dolgozik a nyáron. Meredek út visz fel oda, ami sejtelmes a fák között kanyarog.

Mire a tűző napon felgyalogoltam a hegyoldalba, szakadt rólam a víz. Semmi másra nem vágytam, csak egy frissítő zuhanyra. Mivel a sátorban cirka száz fok volt, így kerestem egy árnyékos helyet, ahová leterítettem egy pokrócot, és aludtam rajta egy jót.

Aztán este lementem körbenézni a fesztiválon. A kézművesek része nagyon hangulatos; természetesen idén is betértem a nógrádi Manóműhely udvarába, ahol kerámiákból egy csoda-birodalmat alakítottak ki.

A kiszáradt patak partján chilleztek a fiatalok, slackline-on egyensúlyoztak, szólt a handpan, varázslatos volt a hangulat.

A falu temploma elég ramaty állapotban van, de estére szuper fényekkel világították ki.

Ha már fesztivál, akkor természetesen nem maradhattak el a koncertek sem.

A Punnany Massifra a lányommal mentem, és együtt énekelgettük az ismerős számokat. Rég láttam őket élőben, utoljára több éve a Belfesten, ahol mind az öt gyerekemmel együtt buliztunk.

Az Analóg Balatont már egyedül hallgattam végig. Először előbbre furakodtam, de akkora volt a tömeg, hogy aztán inkább hátrébb sodródtam, ahol szabadabban tudtam táncolni.

A kettő között népzenei koncertbe csöppentem a Folk Udvarban, de a táncházra már nem maradt energiám, hiába szóltak a kedvenc moldvai zenéim.

Éjjel 1-kor rogytam le a sátorba aludni, 30.000 lépés megtétele után. Eléggé lehűlt a levegő, a hálózsákom vékony volt és becipzározhatatlan, fáztam; alattam se matrac, se polifoam, csak egy takaró, így kényelmetlen is volt a fekvés. De persze túléltem, és a reggeli látkép kárpótolt minden viszontagságért.

Először úgy volt, hogy innen egyből megyek haza, de a pörgős énem újratervezett. Mi lenne, ha Veszprémen nemcsak átutaznék, hanem meg is állnék ott egy városnézésre? Így is lett. A sétálóutcán mi mást is csinálhattam volna, mint hogy végig sétáltam. 

A belváros közepén, az Óváros téren fogyasztottam el a reggelimet, ahol a Városháza és a Postaház, valamint több szép szecessziós épület is található.

Innen indul az út a várba, ahová a Hősök Kapuján léphetünk be. Balra áll a Tűztorony és a Fecskendőház, jobbra pedig a Vármúzeum. A várnegyed pedig telis-tele van szépen felújított templomokkal és műemlék épületekkel. A teljesség igénye nélkül álljon itt egy felsorolás:

Templomok: Szent Mihály főszékesegyház, Szent Imre piarista templom, Boldog Gizella kápolna…

Egyházi épületek: volt Piarista rendház, volt Piarista gimnázium, Főszékesegyházi plébánia, Aggpapok háza… Hivatali épületek: törvényszék, ügyészség, MTA veszprémi bizottsága, Érsekségi turisztikai központ…

Impozáns paloták: Érseki palota, Nagypréposti palota, Dubniczay palota, Engelhard ház, Weber ház, Bíró-Giczey ház, Körmendy ház, Dravecz ház...

Veszprém a királynék városa; a leghíresebb királyné, Boldog Gizella és Szent István szobra a várnegyed legvégében áll.

Különböző kilátópontokról más és más irányban látható a város. Látszódik például a híres-neves Viadukt. 

A Királynék lépcsőjén az ember először az „Íme az ember” szoborhoz jut, onnan pedig a Benedek hegyen álló kereszthez. Talán innen a legszebb a panoráma.

Igazán tartalmas két nap volt, öt helyszínnel, gyönyörű látnivalókkal, jó programokkal. Aztán a vakáció Budapesten folytatódott tovább.

 

2026. július