51

Már megint egy évvel öregebb lettem… (és bölcsebb is talán?) Mennyi esemény, micsoda pörgés, milyen változások!

Nézzük csak az elmúlt 5 évet. 46 voltam, mikor elváltam és ideköltöztünk a Hóvirág utcába. A 47-ben benne van a kedvenc számom, a 7-es, ráadásul ekkor vettem meg a házat. A 48 is bűvös szám, 4x12, és ekkor ismerkedtünk meg a párommal. A 49 az 7x7, és ekkor mondtam fel az iskolában és kezdtem bele az idegenvezetésbe. Az 50 kerek szám, lett egy új szakmám és gyökeresen megújult a párkapcsolatunk.

Ez az 51 meg… Olyan semmilyen. Nem tudom semmihez se kötni, fura szám. Egyelőre nem tudok vele mit kezdeni, csak simán elfogadom. És nagyon bízom benne, hogy csodás év lesz ez (is). Máris érzem az új energiákat, vonzom a szuper helyzeteket, embereket, lehetőségeket.

Az 51. születésnapom tulajdonképpen meg is lett ünnepelve meg nem is. Alapvetően a Zempléni vártúrát érzem annak, hiszen ez történt pontosan kettőnk születésnapján. Az esti megkoronázása meg mindenképp.

Aznap mindenki telefonon vagy üzenetben köszöntött, sokan írtak messenger-en vagy a facebook-ra az idővonalamra. Tök jól esett! Amikor hazaértünk éjjel, akkor a három lány almás süteménnyel várt és festett kavicsokat készítettek nekem. Nagylányomtól kövirózsát kaptam és csokit. 

Viszont klasszikus családi ünneplés nem volt, tortával, gyertyával, ilyesmikkel. Ellenben mégiscsak sikerült találkoznom majdnem az összes családtagommal, sőt, de kezdjük is előről a péntek eseményeit.

Diósjenőről (fogászat volt a napindító program) indultunk Budapest felé Kincsővel, Tündér és Csillag Nógrádon szállt fel a vonatra. Óbudán Nagymami is csatlakozott hozzánk. Székesfehérvár volt az úti cél, ahol busszal illetve gyalog jutottunk el a Csónakázó tóig.

Itt van a szálloda (Best Western Plus Lakeside – ennél bonyolultabb nevet már nem is választhattak a hotelnek), ahol Kevin unokaöcsém és az egész kosárlabdacsapat tartózkodik mostanság. Itt van a sportcsarnok is, a Magyar Kosárlabda Szövetség Edzőközpontja, ahol az edzéseiket és edzőmeccseiket tartják. Ide jött el őt meglátogatni, neki(k) drukkolni a nagyon nagy család és barátok.

Nagylányom és a barátja gyalogolt a közelből, apukám és a felesége kocsizott a távolból, ott volt a húgom a férjével, és persze cukimuki pici unokaöcsém is. Csak a fiam maradt távolt munka okán. Eljött Attis legjobb barátja a fiával, négy volt osztálytársa/barátja, ketten egyedül, egyik a feleségével és a lányával, a másik a lányával és annak barátnőjével.

 

Gondolom, mostanra totálisan összekavarodtatok, ki kicsoda. A lényeg, hogy a végére összesen 24 főből állt a Kevin Toth szurkolócsapat.

A magyarok Szlovákia ellen játszottak. Kevin irányító poszton volt, de ügyesen védekezett, és dobott büntetőt is. A magyarok az elején nagyon elhúztak, aztán továbbra is végig vezettek, de volt, amikor csak pár ponttal. Ezért néha a vérnyomásunk és a pulzusunk az egekbe szökött. A végeredmény 71:63 lett a javunkra!

Igaz, az edzőmeccsnek nincs tétje, mi viszont nagyon beleéltük magunkat. Hihetetlen lendületes játék volt, mi kiabáltunk, tapsoltunk, dobogtunk, a faltoknál persze fújjogtunk. A srácok, ha valamivel nem értettek egyet, lazán bekiabálgattak a szlovák, amúgy folyamatosan üvöltöző edzőnek és a magyar bíróknak is.

Sajnos Kevin picit lesérült meccs közben, könyökkel fejbe találták, így utána nem is játszhatott többet. Ezen szomorkodtunk egy sort és aggódtunk, hogy ez ne gátolja meg a kijutását az EB-re. A tegnapi orvosi vizsgálatok után viszont kijelenthetjük, hogy minden akadály elhárult: az unokaöcsém benne van az U20 magyar válogatott csapatában, és mehet az Örményországban tartandó kosárlabda Európa Bajnokságra!!! 9 nap alatt 7 meccs vár rájuk. Drukkoljatok!

A szünetben és a meccs után kint beszélgettünk, hülyéskedtünk. Én főleg Márkkal voltam, akivel sétálni kellett, beszélgetni kellett és legfőképpen megnézni a tavon úszó kacsákat. Mostanság totál rám van cuppanva, én vagyok nála a fókuszban.

Este beültünk a tó partján lévő Placc Étterembe, pontosan a kerthelyiségbe, a népes csapattal elfoglalva annak nagy részét. Valaki gulyást evett, mások spenótos tésztát, egyesek steaket, én pedig rántott camembert rizibizivel és áfonyaszósszal. A legnagyobb sikere a különböző limonádéknak meg fröccsöknek volt, én ananászlét ittam.

Már sötét volt, mikor a társaság nagyja autóval indult haza, én viszont a lányaimmal vonatoztam, úgyhogy éjfél előtt értünk Óbudára. Ott egymás hegyén-hátán aludtunk, ki ágyon, ki kanapén, ki a földön. Nógrádra szombat délelőtt értem ki, a lányok meg csak késő este.

Itthon a kert katasztrófa, zéró csapadék, full szárazság. Várom a jövő hétre ígért esőt, mint a messisást. Mégis egy apró csoda, hogy az átteleltetett, és mindezidáig csak zöld leveleket hozó legnagyobb muskátlim végre (egy év után) újra virágzik. Szépséges rózsaszín szirmokat bontott.

Ráadásul megjelentek az első pici cukkinik is. Szóval azért mindig van némi pozitívum, de a csapadék sokat segítene abban, hogy a talaj, és ezáltal a növények vízhez jussanak.

Szomorú hír, hogy Attis, egy utolsó közös kávézást-pékségezést követően, tegnap hazautazott Kanadába, de jó hír, hogy a felesége pont váltotta őt. Eddig nem volt szabad erről írnom, mert az anyukája számára az ő érkezése volt meglepetés, de mostanra lehullott a lepel erről a titokról is.

Az is jó hír, hogy anyukám nemsokára újra láthatja a „pici fiát”, hiszen július végén utazik hozzá(juk) Kanadába, Mesivel és Kevinnel repülve. Két hónapot fog Torontóban és környékén tölteni, sok hosszú év kihagyás után.

Én pedig két hetet a Római strandon, ahol az előző évekhez hasonlóan volt osztálytársam, régi barátom táborában, a „Csengő-bongó”-ban fogok dolgozni. Napfény, víz, cuki és jó fej gyerekek és felnőttek, zenés, kreatív és mozgásos programok várnak ránk.

Ja, zárójel: amúgy azt hittem, hogy a múltkori Pride-os posztom hatalmas vihart fog kavarni, de nem kaptam rá semmi negatív megjegyzést. Lehet azért, mert annyira határozottan kijelentettem, hogy a támadó kommenteket törlöm, a mocskolódó embereket tiltom. Akinek volt is ellenvéleménye, az szépen megtartotta magának, pedig a tőlem eltérő nézetekkel nincs gondom, csak azok megfogalmazásával. Viszont annál több lájk, és írásbeli vagy szóbeli elismerés és támogatás érkezett. Érdekes, mostanság egyre többet gondolkozom társadalmi kérdéseken, ellentmondásos témákon, például homoszexualitás, abortusz, kirekesztés, gyűlöletkeltés, és hasonlók. Talán a politikai aktivitással együtt ezek a közéleti témák is jobban bekerültek a látómezőmbe. Lehet, hogy majd „hangosan” is elmélkedek ezekről itt a blogon.

De most irány Óbuda, jöjjön két hét, tele táborral és kalanddal!

 

2025. július

Zemplén Vártúra

Dupla születésnap, triplára tervezett, aztán túlteljesített vártúra. Ez volt számunkra a hét csúcs-eseménye. Elhatároztuk, hogy igyekszünk olyan programokat csinálni együtt, amik fedik a közös nevezőt, és olyan helyekre menni, ahol még egyikünk sem járt.

A Zemplén az egy ilyen vidék, Magyarország északkeleti csücske. Nekem a Bodrog volt a legtávolabbi, ahová korábban eljutottam, egy kenutúra keretében, Sárospatakkal és Tokajjal megspékelve.

A zempléni várak a bakancslistánkon voltak egy ideje, most a közös szülinap okán megvalósítottuk Füzér, Regéc, Boldogkő és pluszban Szerencs meglátogatását. Odafelé három és fél, visszafelé két és fél órát vett igénybe az utazás.

Az egész vidék abszolút pozitív csalódás volt számunkra. Sejtettünk, hogy a hegyek, az erdők, a várak szép látványt nyújtanak majd, de összességében az utakkal, a falvakkal, az emberekkel is elégedettek voltunk. 

Csak rövid szakaszokon volt az út minősége katasztrofális, és egy-két lepusztult települést láttunk. Amúgy mindenütt rend, tisztaság, építkezések, fejlesztések. Csoda hely ez a Zemplén!

Szikszónál megálltunk meg egy rövid szünetre. Tudtátok, hogy a HELL itt palackozza a XIXÓ-t? Értitek, Szikszó – Xixó. Amúgy az egyik legkulturáltabb, bolttal és étteremmel összekötött benzinkút volt, ahol életem során jártam.

Abaújváron bevásároltunk, Hollóházán pedig megálltunk az Országon Kéktúra végpontját jelző kőnél.

Láttuk a gyárat is, ahol a Herendi és a Zsolnay után a harmadik leghíresebb porcelánt készítik. Amilyen szép a porcelán, olyan ronda a gyárépület.

Füzéren már a távolból felbukkant, fehérlett a vár.

A faluban több, Makovecz-jellegű építményt láttunk (pl. focipálya, látogatóközpont) és a szép községházát is.

A parkolóban hagytuk a kocsit, megreggeliztünk a pihenőhelyen, és innen erdei ösvényen és lépcsőkön közelítettük meg az Alsóvárat.

A bejáratnál még várnunk kellett kicsit a nyitásra, ezért közben felfedeztük a kaputornyot.

Innen sok (fa, kő és fém) lépcső vezetett fel a Felsővárba. 

Már eközben is gyönyörködtünk a kilátásban.

A három közül ez a legjobb állapotú vár, szépen felújították nemrégiben.

Belépve rögtön az egyik toronyban találtuk magunkat, aminek a tetejére fel is mentünk. 

Innen még szebb panoráma nyílt a környező hegyekre és falvakra.

Beláttuk az egész várudvart és az épületeket.

Bennük darabontház, sütőház, konyha, az emeletükön mindenféle kiállítások. 

Az egyiknél még a várkapitány is beszélt hozzánk, persze kivetítőről.

Autentikusan berendezett az ebédlő vagy a háló, a konyha vagy a kamra.

Sört „csapoltam” és táncoltam is, a hozzám legjobban hasonlító karakter bőrébe bújva. 

Befeküdtünk a csillagdába is.

A gótikus várkápolna gyönyörű, különösen a színes üvegablakok.

A virágoskertben fűszernövényeket szagolgattunk. 

Innen szép volt a látvány az egyik irányba.

Az Öregtoronyhoz lesétálva a várra nyílt szép kilátás.

A zászlótól lehetett lelátni a völgybe.

Innen Telkibányára vitt utunk. 

Egyik cél a Pitvaros fogadó volt, ami egy nagyon szépen felújított parasztházban lévő, hangulatos kerthelyiséggel rendelkező étterem.

Itt ebédeltünk, a párom gombás ragulevest, én meg juhtúróval töltött gombát.

A dombon megnéztük az Alexandriai Szent Katalin ispotály maradványait és a kápolnát.

Innen kb. fél óra autóútra található Fony, ahol egyszerű, de hangulatos szállásunk volt. 

El is foglaltuk, és innen indultunk el az aznapi második várhoz, Regécre.

Ezt a várat is már jó messziről megpillantottuk.

Az odavezető bekötő úton, a mezőn található egy szalmabála, Regéc felirattal.

A középső parkolóig mentünk fel autóval, onnan az erdőben sétálva jutottunk el a várhoz.

Regéc teljesen más jellegű, mint Füzér, közepesen felújított állapotban.

Itt töltötte élete első éveit II. Rákóczi Ferenc.

Benne különböző bástyák és tornyok.

Az egyiknél tombolt a szél, majd levitte a fejünket.

Azonban megérte kimenni a félkör alakú erkélyre, mert nagyon szép volt onnan a kilátás.

Szépen rendbehozták a palotaszárnyat.

Benne a lakókonyha és berendezése tetszett nagyon.

A másik végében volt egy magaslati pont.

Itt leültünk a sziklára piheni, gyönyörködni a látványban.

A környék összes hegye és települése látszódott innen.

Visszafelé levezetésképpen megálltunk a faluban.

Itt egy klassz Látogatóközpontot alakítottak ki.

A templomtól még egy utolsó pillantást vetettünk a várra.

Fonyon már csak vacsoráztunk és kipihentük a nap fáradalmait. Jó volt együtt lenni úgy, hogy se munka, se gyerekek, se ház, se kert, se semmi, csak mi ketten.

Másnap reggel első állomásunk Vizsoly volt. (Itt fordította le Károli Gáspár az első magyar Bibliát.) A reggeli bevásárlás után megcsodáltuk a szépen felújított református templomot is, különleges kapujával.

A Boldogkői vár is messziről megmutatta magát.

A parkolóból lépcsőkön lépdelve jutottunk fel.

A feliratnál fotózkodtunk.

Fahídon értük el a henger alakú bástyát, ahol a kassza volt.

Ez volt a legkevésbé felújított a három vár közül. 

Olyannyira, hogy a gyilokjárót például lezárva találtuk, állapota miatt nem volt szabad rálépni.

A legrégebbi toronynak – a nógrádihoz hasonlóan – már csak maradványait találtuk.

Itt a legnagyobb szenzáció a kilátópont volt.

Hosszú, keskeny sziklára építették a fahidat.

Ezen kisétálva egy kis bástyaszerűségbe értünk.

Akármerre néztünk, mindenütt gyönyörű volt a panoráma.

A kilátóból visszatekintve pedig a várat láttuk, egy másik szögből.

A toronyban étkezőt, konyhát, hálószobát rendeztek be korhű bútorokkal és eszközökkel.

Volt itt kútnak látszó ciszterna és pénzhamisításhoz használt kohó is.

A másik szuper dolog az ólomkatona kiállítás volt.A maketteken várak, a terepasztalokon különböző csatajelenetek. Hosszú időre lekötötte a figyelmünket, nagyon tetszett mindkettőnknek.

Mindegyik várban találtunk kalodát. És mivel rossz kislány voltam, ezért mindenütt megkaptam méltó büntetésemet.

A Boldogkői várban egy komplett kínzókamrát rendeztek be. Itt először bezártak egy tömlöcbe, aztán ki is kötöztek bilinccsel. Hát, így jár, aki rosszalkodik…

Sajnos egy negatívum, hogy sehol sem fogadták el az idegenvezetői igazolványomat. Jelenleg ennek semmilyen rendszere sincs se hazánkban, se külföldön, ezért fordulhat elő, hogy míg mondjuk Visegrádon vagy Hollókőn ingyen jutottam be a várba, addig itt mindenütt fizetnem kellett.

Még egy kis negatívum, hogy ugyebár a túra előtt voltam beteg, ezért még éreztem ennek egy kis hatását. A szemem még könnyezett, fújtam az orromat és köhögtem is. Valamint úgy általánosságban éreztem, hogy még eléggé le vagyok gyengülve. Ezért a lehető legközelebbi pontig mentünk mindenütt kocsival, és hiába szeretek kirándulni, most a lehető legkevesebbet gyalogoltunk.

Ugyan nem volt konkrétan betervezve, de ha már hazafelé menet áthaladtunk Szerencsen, nem bírtuk ki, hogy ne álljunk meg a várnál.

Ez egy kakukktojás volt, mert nem hegyen áll, hanem a város közepén, azzal egy szinten. 

Be már nem is akartunk menni, csak körbesétálni.

Az épületek különböző korokból származóak és stílusúak, bennük múzeum és könyvtár

Ezeket kőfal veszi körbe, lőrésekkel.

A park csodálatos, rendezett, tele virágokkal.

Középen tó, körülötte fűzfák.

A padokon, a szemeteseken gyerekkorunk ikonikus váras szerencsi csokijainak fotói.

Kedvet kaptunk ahhoz, hogy a nagy melegben együnk egy jégkrémet.

Így mégis bementünk a dupla a várudvarba (a kettő között torony).

A boltban szuvenírnek kivételesen nem hűtőmágnest, hanem váras csokoládékat vettünk, és a családtagoknak a neveik kezdőbetűivel állatos csokikat.

Végig sokat fotóztunk. A fényképek nézegetése majd segíteni fog, hogy felidézzük ezeket a szép emlékeket.

Ez volt a láthatóban. A háttérben pedig őszinte, mély beszélgetések, sorsfordító változások. 

A túrát pedig este még megspékeltük egy kis szórakozással. Buliztunk egy jót, úgy, ahogyan mi szeretjük. Ez koronázta meg igazán a születésnapunkat.

Azért történt még  a héten más jelentős esemény is, amit a Fehérvár, Kevin, kosárlabda és nagycsalád szavakkal tudnék leginkább jellemezni, de erről majd a következő bejegyzésben esik szó.

Holnaputántól pedig két hét táboroztatás vár rám a Rómain, amiről szintén mesélek majd nektek.

 

2025. július