Viharos hét

A hetemet a Csengő-bongó tábor határozta meg, itt dolgoztam. Volt évfolyam/osztálytársam szervezte, mint 12 éve mindig. Számomra immáron ez a harmadik év, hogy részt veszek az ottani munkában.

Idén kevesebben jelentkeztek, kisebb volt a csapatlétszám, ezért rajtunk kívül most nem is kellett más segítő, ketten csináltuk végig a hetet. Akadt a gyerekek között jó néhány ismerős arc, és persze új csemeték is.

A tábor helyszíne – normál esetben – a Római strand. Hétfőn ott kezdtünk, de mint országszerte oly sok helyen, itt is lecsapott a zivatar. Minden összeomlott, kidőlt, elrepült, letört… A terület katasztrófa-sújtotta övezetté vált. A vihar olyan nagy károkat okozott a strandon, hogy azt négy napra be kellett zárni.

Áttettük hát a székhelyünket Csillaghegyre. Az ottani strandfürdőben kapott menedéket a tábor. A napjaink nagy részét a Gyerekvilágban töltöttük. Meleg víz, pancsoló medence, csúszdák… 

Én a szokásos terelgetés mellett a gyerekekkel játszottam és beszélgettem. A programot úszásoktatás, zenevarázsló foglalkozás és sportedzés színesítette. 

A hét vége felé ki tudtunk menni kicsit a kertbe vagy a játszótérre. Jó volt végre friss levegőt szívni és nemcsak a vízben, hanem a fűben és a játékszereken mozogni.

Reggelire, ebédre és uzsonnára átmentünk a pihenő-részre. Most is nagyon finom ennivalót kaptunk. Vegetáriánusként zöldbab-, gomba- vagy karfiolkrém-levest, rántott gombát vagy cukkinit, paradicsomos krumplit vagy grízes tésztát ettem.

Az idő, főleg a hét elején esős volt és hűvös. Kellett az esernyő, a kapucnis pulcsi. A szettekben fekete-barna-rózsaszínes volt a heti színvilág. Jövő héten a türkiz lesz a fő szín, feketével kiegészítve.

Szinte minden reggel mozogtam valamit. Amikor esett az eső, a lakásban edzettem. A vacakabb időjárás nem tudott eltántorítani a futástól. Háromszor is mentem, esődzsekiben, pulcsiban tettem köröket Óbudán. 

Mindig másfelé vettem az irányt: volt suli, volt gimi, volt lakás, Amfiteátrum, Flórián tér. Volt a hétben még egy kis kerékpározás, némi séta és persze sok-sok vízi mozgás.

Az óbudai ház felújítása a végső szakaszába ért. Ugyan még áll az állvány, de végre lefestették az erkély korlátait. Jöttek-mentek a munkások, dolgoztak serényen.

A lányoknak ez fesztivál-hét volt. Két nap EFOTT, két nap Bánkitó Feszt. Este-éjjel buli, nappal az előző nap kipihenése, rápihenés a következőre. Sok-sok koncert, alvás függőágyban a tóparton (a fák látványa a fotón). Az óbudai lakásban alkalmanként fel-felbukkantak különböző gyerekeim különböző lehetetlen időpontokban, a kanapén vagy a földön szundítva.

Amikor az ifjúság épp nem bulizik, akkor alkot. Az egyik lányomtól kapott kövirózsa cserepét festette a másik, üvegeket és sok-sok kavicsot díszítettek mintákkal. Ja, utólag kaptam a szülinapomra egy élménykupont, rengeteg lehetőség közül választok majd egyet.

Közben unokaöcsém, Kevin kirepült Jerevánba, a kosárlabda EB-re. (Amúgy ennél jóval magasabb, elírták a magasságát.) 

A magyar válogatottnak meg is volt az első meccse, ahol simán verték az albánokat. Egy győzelem pipa!

Én is inkább kikapcsolódnék, mint a gyerekeim, semmint dolgoznék. Tervben volt ugyan nekem a Kobuci, táncház illetve buli, de egyik se jött össze végül. Néha anyukámmal, néha a párommal aludtam.

A randinapunkon tettünk néhány kört kedvenc barkácsáruházunkban. Utána benéztünk kedvenc szórakozóhelyünkre is. Legemlékezetesebb számomra mégis az Óbudán együtt töltött idő marad.

Azért a Rómaira végül mégiscsak visszatértem, bár másként és más okokból. Egész héten terveztem ugyanis, hogy meglepem őt valamivel. 

Aztán a végén ő is meglepett engem. Eléggé viharosra sikeredett a meglepi, sokkból nem volt hiány. Alig tudtunk kikecmeregni a döbbenetből. 

Ráadásul mára bebizonyosodott, hogy bevált a sokk-terápia, és az ember sokkal magasabbra képes szárnyalni, mintsem azt gondolná. 

Óbudán kertész pizzát ettem a Pizza Paradicsomban anyukámmal, tegnap este pedig a párommal kipróbáltuk a Vár Vendéglő vadonatúj „kistesóját”, a Vár Pizzériát, méghozzá négysajtos pizzával.

Jövő héten vár még rám egy hét tábor. Kell a pénz, meg kell vennem a jövő évi tűzifát. A kettő között két napra hazatértem Nógrádra. A házat meglepően rendben találtam, viszont takarítani, mosni kellett.

Jót tett: a fizikai munka, a külső összerakása segít a belső rendrakásban, megtisztulásban. A tíz éve kapott rattan fotelek végérvényesen tönkrementek, kiszanáltam őket. 

Emiatt túl üres maradt a tér, ezért hirtelen felindulásból átrendeztem az egészet. Pontosabban visszarendeztem majdnem úgy, ahogyan két éve volt, megcserélve a nappali és étkező részt.

A kertben rengeteg ágat letört a szél, azokat összerendeztem. Kinyílt a körömvirág!

A növények persze örültek a csapadéknak, de a hosszú szárazság és a hirtelen zivatar elég rossz hatással volt rájuk. Sajnos alig van valami értékelhető a veteményesben. Csak a cukkini és a padlizsán burjánzik, virágzik, érik. Le is szedtem az első terméseket.

Megmondom őszintén, a hirtelen tavaszi fellendülés után eléggé leült a lelkesedésem a kert iránt. Alig vagyok itthon, és ha hazatérek, kapkodva csinálok némi tűzoltást. De így a kertészkedés nem örömöt ad, sokkal inkább nyűg. Szent fogadalmam, hogy abbahagyom a veteményezést, és jövőre fű nő majd a zöldségek helyén. Következő évben csak a virágok maradna meg a teraszon, és a kis fűszerkertek. Mint ahogyan felelős állattartásra sem érzem magamat alkalmasnak, mostanra bebizonyosodott, hogy a kertészkedés sem az én utat többé már.

Az az igazság, hogy nagyon lemerített ez a hét. Túl sok volt a társaság, a zsivaj, a mozgalmasság. Felkavart sok minden. Jelenleg totál energiahiányosnak érzem magamat. Az agyam üres, mintha semmi gondolatom se volna. Nem vágyom semmi másra, csak csendre, nyugalomra, békességre, pihenésre. Társaságra sem, csak egyvalakiére. Miután összerakom magamat, holnap találkozom Vele…

2025. július

51

Már megint egy évvel öregebb lettem… (és bölcsebb is talán?) Mennyi esemény, micsoda pörgés, milyen változások!

Nézzük csak az elmúlt 5 évet. 46 voltam, mikor elváltam és ideköltöztünk a Hóvirág utcába. A 47-ben benne van a kedvenc számom, a 7-es, ráadásul ekkor vettem meg a házat. A 48 is bűvös szám, 4x12, és ekkor ismerkedtünk meg a párommal. A 49 az 7x7, és ekkor mondtam fel az iskolában és kezdtem bele az idegenvezetésbe. Az 50 kerek szám, lett egy új szakmám és gyökeresen megújult a párkapcsolatunk.

Ez az 51 meg… Olyan semmilyen. Nem tudom semmihez se kötni, fura szám. Egyelőre nem tudok vele mit kezdeni, csak simán elfogadom. És nagyon bízom benne, hogy csodás év lesz ez (is). Máris érzem az új energiákat, vonzom a szuper helyzeteket, embereket, lehetőségeket.

Az 51. születésnapom tulajdonképpen meg is lett ünnepelve meg nem is. Alapvetően a Zempléni vártúrát érzem annak, hiszen ez történt pontosan kettőnk születésnapján. Az esti megkoronázása meg mindenképp.

Aznap mindenki telefonon vagy üzenetben köszöntött, sokan írtak messenger-en vagy a facebook-ra az idővonalamra. Tök jól esett! Amikor hazaértünk éjjel, akkor a három lány almás süteménnyel várt és festett kavicsokat készítettek nekem. Nagylányomtól kövirózsát kaptam és csokit. 

Viszont klasszikus családi ünneplés nem volt, tortával, gyertyával, ilyesmikkel. Ellenben mégiscsak sikerült találkoznom majdnem az összes családtagommal, sőt, de kezdjük is előről a péntek eseményeit.

Diósjenőről (fogászat volt a napindító program) indultunk Budapest felé Kincsővel, Tündér és Csillag Nógrádon szállt fel a vonatra. Óbudán Nagymami is csatlakozott hozzánk. Székesfehérvár volt az úti cél, ahol busszal illetve gyalog jutottunk el a Csónakázó tóig.

Itt van a szálloda (Best Western Plus Lakeside – ennél bonyolultabb nevet már nem is választhattak a hotelnek), ahol Kevin unokaöcsém és az egész kosárlabdacsapat tartózkodik mostanság. Itt van a sportcsarnok is, a Magyar Kosárlabda Szövetség Edzőközpontja, ahol az edzéseiket és edzőmeccseiket tartják. Ide jött el őt meglátogatni, neki(k) drukkolni a nagyon nagy család és barátok.

Nagylányom és a barátja gyalogolt a közelből, apukám és a felesége kocsizott a távolból, ott volt a húgom a férjével, és persze cukimuki pici unokaöcsém is. Csak a fiam maradt távolt munka okán. Eljött Attis legjobb barátja a fiával, négy volt osztálytársa/barátja, ketten egyedül, egyik a feleségével és a lányával, a másik a lányával és annak barátnőjével.

 

Gondolom, mostanra totálisan összekavarodtatok, ki kicsoda. A lényeg, hogy a végére összesen 24 főből állt a Kevin Toth szurkolócsapat.

A magyarok Szlovákia ellen játszottak. Kevin irányító poszton volt, de ügyesen védekezett, és dobott büntetőt is. A magyarok az elején nagyon elhúztak, aztán továbbra is végig vezettek, de volt, amikor csak pár ponttal. Ezért néha a vérnyomásunk és a pulzusunk az egekbe szökött. A végeredmény 71:63 lett a javunkra!

Igaz, az edzőmeccsnek nincs tétje, mi viszont nagyon beleéltük magunkat. Hihetetlen lendületes játék volt, mi kiabáltunk, tapsoltunk, dobogtunk, a faltoknál persze fújjogtunk. A srácok, ha valamivel nem értettek egyet, lazán bekiabálgattak a szlovák, amúgy folyamatosan üvöltöző edzőnek és a magyar bíróknak is.

Sajnos Kevin picit lesérült meccs közben, könyökkel fejbe találták, így utána nem is játszhatott többet. Ezen szomorkodtunk egy sort és aggódtunk, hogy ez ne gátolja meg a kijutását az EB-re. A tegnapi orvosi vizsgálatok után viszont kijelenthetjük, hogy minden akadály elhárult: az unokaöcsém benne van az U20 magyar válogatott csapatában, és mehet az Örményországban tartandó kosárlabda Európa Bajnokságra!!! 9 nap alatt 7 meccs vár rájuk. Drukkoljatok!

A szünetben és a meccs után kint beszélgettünk, hülyéskedtünk. Én főleg Márkkal voltam, akivel sétálni kellett, beszélgetni kellett és legfőképpen megnézni a tavon úszó kacsákat. Mostanság totál rám van cuppanva, én vagyok nála a fókuszban.

Este beültünk a tó partján lévő Placc Étterembe, pontosan a kerthelyiségbe, a népes csapattal elfoglalva annak nagy részét. Valaki gulyást evett, mások spenótos tésztát, egyesek steaket, én pedig rántott camembert rizibizivel és áfonyaszósszal. A legnagyobb sikere a különböző limonádéknak meg fröccsöknek volt, én ananászlét ittam.

Már sötét volt, mikor a társaság nagyja autóval indult haza, én viszont a lányaimmal vonatoztam, úgyhogy éjfél előtt értünk Óbudára. Ott egymás hegyén-hátán aludtunk, ki ágyon, ki kanapén, ki a földön. Nógrádra szombat délelőtt értem ki, a lányok meg csak késő este.

Itthon a kert katasztrófa, zéró csapadék, full szárazság. Várom a jövő hétre ígért esőt, mint a messisást. Mégis egy apró csoda, hogy az átteleltetett, és mindezidáig csak zöld leveleket hozó legnagyobb muskátlim végre (egy év után) újra virágzik. Szépséges rózsaszín szirmokat bontott.

Ráadásul megjelentek az első pici cukkinik is. Szóval azért mindig van némi pozitívum, de a csapadék sokat segítene abban, hogy a talaj, és ezáltal a növények vízhez jussanak.

Szomorú hír, hogy Attis, egy utolsó közös kávézást-pékségezést követően, tegnap hazautazott Kanadába, de jó hír, hogy a felesége pont váltotta őt. Eddig nem volt szabad erről írnom, mert az anyukája számára az ő érkezése volt meglepetés, de mostanra lehullott a lepel erről a titokról is.

Az is jó hír, hogy anyukám nemsokára újra láthatja a „pici fiát”, hiszen július végén utazik hozzá(juk) Kanadába, Mesivel és Kevinnel repülve. Két hónapot fog Torontóban és környékén tölteni, sok hosszú év kihagyás után.

Én pedig két hetet a Római strandon, ahol az előző évekhez hasonlóan volt osztálytársam, régi barátom táborában, a „Csengő-bongó”-ban fogok dolgozni. Napfény, víz, cuki és jó fej gyerekek és felnőttek, zenés, kreatív és mozgásos programok várnak ránk.

Ja, zárójel: amúgy azt hittem, hogy a múltkori Pride-os posztom hatalmas vihart fog kavarni, de nem kaptam rá semmi negatív megjegyzést. Lehet azért, mert annyira határozottan kijelentettem, hogy a támadó kommenteket törlöm, a mocskolódó embereket tiltom. Akinek volt is ellenvéleménye, az szépen megtartotta magának, pedig a tőlem eltérő nézetekkel nincs gondom, csak azok megfogalmazásával. Viszont annál több lájk, és írásbeli vagy szóbeli elismerés és támogatás érkezett. Érdekes, mostanság egyre többet gondolkozom társadalmi kérdéseken, ellentmondásos témákon, például homoszexualitás, abortusz, kirekesztés, gyűlöletkeltés, és hasonlók. Talán a politikai aktivitással együtt ezek a közéleti témák is jobban bekerültek a látómezőmbe. Lehet, hogy majd „hangosan” is elmélkedek ezekről itt a blogon.

De most irány Óbuda, jöjjön két hét, tele táborral és kalanddal!

 

2025. július