10

Október van, a 10. hónap. Tegnap pedig tripla 10-es nap volt: 2026.(2+0+2+6=10)10.10. Ráadásul Újhold is jött, hihetetlen energiákkal. Én pedig túl vagyok életem első futóversenyén, ahol 10 km-t teljesítettem.

A héten felkészülésként csak egyetlen egyszer futottam. Egyik este a Margit-szigeten volt egy kb. 7,5 km-es futásom, ami nagyon jól sikerült. Az alap tempóm is jó volt, ráadásul bele tudtam rakni lendületes szakaszokat is. A sérült lábam csak picit sajgott, úgyhogy éreztem, menni fog a verseny.

Amúgy pihenéssel teltek a délutánok, némi nyújtással, lájtos gimnasztikával kiegészítve. Sikerült egész jól kialudnom magamat a verseny előtti éjszakákon, ha fel is ébredtem, az egyre később volt, és mindig viszonylag gyorsan vissza is tudtam aludni. Próbáltam délutánonként is szundítani picit.

Tudatosabban étkeztem, hogy több energiám legyen: szénhidrátban gazdag fogásokat ettem az utolsó napokban, tésztát, krumplit, rizst, zabpelyhet… Odafigyeltem a hidratálásra is: a szokásosnál többet ittam a verseny előtti időszakban, de aznap már nem, nehogy kényszerű mosdószünet legyen belőle. A sérült, megdagadt sípcsontomat géllel kenegettem, hogy lejjebb menjen a duzzanat. Így magán a versenyen nem is fájt igazán, csak utána kezdtem el érezni, hogy még nem tökéletes a helyzet.

Pénteken a húgom elment a versenyközpontba, és elhozta a csomagomat, egy feliratos vászonzsákot. Volt benne rajtszám a nevemmel, és egy „első 10 km” felirat, amiket a lányom barátnői rögzítettek fel a trikómra. Egy technikai pólót is kaptam, ebben fogok holnap büszkén az iskolába menni, mit menni, bevonulni.

A verseny reggelén igencsak hűvös volt, ezért ugyan sortban, de vastag pulcsiban indultam útnak. Ezt a lányom amúgy is ki akarta selejtezni, így pont jól jött nekem. Jól melegített, aztán a rajt előtt levetettem, és ott hagytam adományba, jó lesz majd egy hajléktalannak vagy szegénynek.

Mivel lezárták a fél várost, körbe kellett mennem, a hévről a 4-6-os villamosra szálltam át. Az út során egyre több embert szállt fel rajtszámmal, futócipővel, és az is tuti, hogy aznap reggel csak azok voltak rövidnadrágban, akik a futóversenyre tartottak. Elég korán értem az ELTE Lágymányosi Campusához, ahol már gyülekezett a nép.

Direkt nem vittem magammal váltóruhát, csomagot, semmit, és milyen jól tettem; az elején is, a végén is hatalmas kígyózó sorok álltak a ruhatárnál. Nálam csak a futóövem volt, benne az irataim, zsebkendő, telefon és egy kis üveg víz.

Elhatároztam, hogy nem fogok a frissítőpontokon vizet venni magamhoz, inkább viszek magammal. Eleve nem akartam sokat inni közben, nehogy mosdóznom kelljen, ezért max. 1-2 kortyot ittam, de inkább csak kiöblítettem a száraz számat vízzel.

Mitől lett száraz? Az időjóslások felhős időt ígértek, indulásra 10, érkezésre 14 fokot. Ehhez képest induláskor 14, érkezéskor 18 fok volt, és sütött a nap. Normál esetben ez egy szép őszi nap lett volna, de nem egy ideális futóidő. 

Már az első kilométer után nagyon melegem lett, és ez csak tovább fokozódott. Rengeteget izzadtam, folyt le rólam a sós lé. Szinte végig napsütésben futottam, némi árnyékot csak a hidak alatt és a pesti oldalon a rakpart szélénél találtam.

Az útvonal kettő hídon vezetett át, először a Lánchídon Budáról Pestre, aztán a Szabadság-hídon Pestről Budára. A hidak felhajtói is némileg meredekek, valamint emelkedőt jelentett a rakpartról való feljutás a Halász utcánál, illetve a Fővám térnél. 

Ettől eléggé tartottam, de érdekes módon nem viselt meg annyira, mint gondoltam. Az utóbbinál csak az volt a rossz, amikor egy rövidebb szakaszon macskaköveken kellett futni; itt nagyon óvatos voltam, nehogy elessek.

Energiám beosztása némileg sikerült, de mehetett volna jobban is. Az volt a terv, hogy az első szakaszon némileg lassabban megyek, a másodikon beállok egy normál tempóra, de itt kellett a tűző napon haladni, ezért ez nem ment annyira. A terv következő része az volt, hogy a táv második felénél begyorsítok.

Ez némileg sikerült is, de nem tudtam hosszasabban fenntartani a sebességet. Az utolsó két kilométert kifejezetten gyorsra terveztem, a hídról való lefutás be is lendített, viszont itt sem tudtam annyira sokáig tartani a gyorsabb tempót, mint akartam. Csak a legutolsó 1-200 méteren sprinteltem önmagamhoz képest, így a célba érés eufórikus élmény lett.

A start is! Az a hangulat szavakkal egyszerűen leírhatatlan. Dübörög a zene, egyszerűen képtelenség nyugodtan maradni, az ember önkéntelenül is mozogni kezd. A hangszórókból lelkesítés hallatszódik, felpörög tőle az ember rendesen. 

De előtte részt vettem egy közös bemelegítésen is, amit egy nő a színpadról vezényelt le, mi pedig ugrabugráltunk előtte. Voltak vicces futók, akik jelmezekbe öltöztek be, pl. Batman vagy Minyon. Ja, megtaláltam a nevemet a sok (összesen majdnem 40.000) induló között!

Indulás előtt beálltunk a zónákba, én az 5. számúba, ahol a 6.00 és 6.30 közötti tempót tervezők csoportosultak. Itt kicsit beszélgettem egy férfival, aki nagyon izgult, úgyhogy próbáltam bátorítani őt. Én amúgy csak kora reggel, a felkelés után izgultam kicsit, aztán már nem. 

A zónákat több részletben, némi időeltolódással indították. Mivel képtelenség ennyi embernek egyszerre áthaladnia a start-vonalon, ezért a pontos időnket egy, a rajtszámhoz erősített chip érzékelte.

A hangulatot út közben is sok helyütt zene fokozta. Voltak DJ-k és zenészek, például moldvai zenekar a budai rakparton, rézfúvósok a Clark Ádám téren vagy dudások a Lánchíd alatt. Ilyenkor mindig egy kicsit önkéntelenül is gyorsabban kapkodtam a lábamat. A különböző táblák is gyorsulásra meg kitartásra ösztönöztek, mint pl. „Nem izzadsz, hanem ragyogsz”, vagy a vége felé a „Kapcsolj fénysebességre” felirat. A pálya szélén sokan szurkoltak, síppal, csörgővel, vagy simán csak kiabálva buzdították a futókat. Némelyek kitartották a kezüket, hogy pacsizzunk, ezektől felvidámodtam.

Nekem volt három személyes szurkolóm. Anyukám, aki először a vacak idő miatt nem akart kijönni, végül mégis meglepett engem a Lánchídnál. Nagyon meghatott a jelenléte! A képen nem "röpült felém anyám", hanem épp én repülök Anyu felé. :) 

A Széchenyi térhez pedig a húgom és az unokaöcsém jött el. Velük duplán pacsiztam, mert míg én a fordulót csináltam, közben ők lesiettek a rakparthoz, úgyhogy kétszer találkoztam velük. Sokat jelentett a drukkolásuk.

Majdnem elpityeredtem magam, amikor beértem a célba, akkor meg vigyorogtam, mikor a nyakamba akasztották az emlékérmet, és a srác megdicsérte az orr-piercingemet. Megvan életem első futós érme! Ráadásul finomságokat is kaptam.

Egy zacskó tele volt finomságokkal: müzli-szelet, ropi, alma, nasi. Szokás szerint éhgyomorra futottam, ekkorra már nagyon megéheztem. Hazafelé úton stílusosan egy Sportszeletet ettem meg. Aztán otthon jól bereggeliztem (déltájban), majd finomat ebédeltem (délután), hogy pótoljam az elveszett energiát, kalóriát.

Utólag csekkoltam az eredményemet, 1 óra 6 perc lett. Anno 1 óra körüli időt tűztem ki magamnak, de ahogy haladt előre a felkészülésem, éreztem, hogy ez túl merész álom. Tegnap 1.05 körülire számítottam, és ez nagyjából be is jött. Ha nem lett volna a sérülésem és a pusztulat meleg, akkor talán sikerült volna picivel jobb eredmény.

De ezzel is tényleg nagyon elégedett vagyok! Abban reménykedtem, hogy valahol a középmezőnyben leszek, és ez így is lett. Az összes (2143) női versenyzőből az 1161. lettem, a korosztályomban (W50) pedig 174-ből a 80. Nem rossz, sőt, egész jó.

Innentől némileg pihenősebb időszak jön, a következő hetek, hónapok futás szempontjából kicsit lazábbak lesznek. De persze ismertek, már a fejemben van, hogy majd hogyan fogok felkészülni a tavaszi félmaratonra.

Amúgy mára is jutott nekem futóverseny - persze csak szurkolóként. Az Árpád-hídhoz mentem ki, hogy a húgomnak drukkoljak, aki az X. maratonját futotta le. Én is dupláztam, úgy, ahogy tegnap ő: először a szálloda előtt bíztattam, aztán felsiettem a hídra, és pont elcsíptem. A 3.30-as iramfutó mögött haladt, és a gyors tempót végig egész jól tudta tartani. Az ideje 3.40 lett, ezzel a korosztályában (W40) a 19. lett (159-ből). Gratula, Brigi!

A futóverseny volt tehát a csúcspont, de ezen kívül persze zajlott az élet, például a munkám az iskolában, ahol dolgozatok, felelések, házi feladatok, és játékok, könnyedebb, kreatívabb feladatok egyaránt jellemezték a hetet. Jövő héten egy izgalmas program-csokor vár ránk, a Kutatók Éjszakája!

A Tehetség Tér keretében ezúttal a médiásoknak segítettem. Kimentünk együtt fotózni Békásmegyerre. A célpont a skate-park volt, ahol mindenki talált magának fotótémát. 

Volt, aki az elsuhanó rollerezőket fényképezte (természetesen az engedélyükkel), mások, mint például én is, a graffitiket. Megtanítottuk a gyerekeknek, mi az a makró, így közelről is megfigyelhettük a levelek erezetét. 

Volt szó blendéről és exponálási időről, visszajött a régi fotós tudás egy része (anno gimiben elvégeztem egy fotós tanfolyamot). Nagyon ötletesek voltak a gyerekek, például mikor egyiküket „rávarázsolták” egy mini-gördeszkára vagy mikor lassított felvételt készítettek egy gyors mozgásról.

Ha már média: én elég ritkán szoktam filmeket nézni. Moziban idejét nem tudom, mikor voltam utoljára, és csak néhanapján kapcsolom be a Netflix-et. Most viszont észrevettem, hogy kijött az „Egy másik énem” című sorozat újabb évada, végig is néztem az összes epizódot. Szép helyeken, terekben játszódik Törökországban, a témája (test és lélek harmóniája, egyensúly, egészség) pedig közel áll hozzám.

Az előbbiek jegyében egy csekkoláson jártam a közeli „SZTK”-ban, azaz a Szent Margit Rendelőintézetben. Jelentem: minden a legnagyobb rendben velem. Az orvos maximális pontot adott nekem, és azt mondta, makk-egészséges vagyok.

Nagyon jó tervünk volt a tegnapi napra a lányaimmal és barátnőikkel, ugyanis 30Y koncert és ingyenes Záró-Bugi volt a Kobuci műsorán. Ezt azonban elmosta az eső. Pontosabban a koncertet megtartották, láttam is a videókat, amint a közönség a szakadó esőben tombol. Sajnos a szezon utolsó Alter Bugijáról viszont mi lemaradtunk, mert nekünk viszont semmi kedvünk sem volt esőben táncikálni. Ezért inkább itthon maradtuk, így jól kipihentem magam.

Bizony, közeledik, sőt, lassan itt is van az igazi ősz. Mondjuk nálam még mindig nyitva van mindenütt az ablak, és takaróval takarózom. Kíváncsi vagyok, mikor jön el a pont, amikor lecserélem paplanra, és becsukom az ablakokat, és vajon mikor kezdek majd el fűteni. 

Egyelőre élvezem az ősz szépségeit, a színesedő faleveleket és a gesztenyéket, amikkel most tele van a Szentlélek tér. Most jött el az időszak, hogy a lehulló levelek miatt ismét rá lehet látni az Árpád-hídra és picit Pestre is. A lányok el is mentek a Pilisbe túrzáni. 

Úgy volt, hogy én ma uszodával fejezem be a hetet, de egyszerűen semmi máshoz nem volt kedvem, mint bekuckózni, és csak ülni, feküdni, pihenni, írni, olvasni, enni, aludni. Az ilyen vasárnapok nagyon kellenek, ellazítanak, feltöltenek. De azért bevallom, már várom az őszi szünetet…

2026. október

Október

A laptopom kicsit rendetlenkedett, bekapcsolás után hamarosan kikapcsolt magától. El kellett vinnem szervízbe, amiből amúgy elég sok van itt a közelemben. Legalábbis a googlemaps szerint. Az elsőt nem találtam a megadott helyen, a telefon sípolt. A második bezárt. A harmadikban nem voltak ott a helyszínen, holott 0-24-nek hirdették magukat. A negyedik nem vette fel a telefont. Miután körbejártam Óbuda Cityt, végül találtam egy pici szervízt egy jó fej pasival, aki ott helyben pikkpakk meg is varázsolta a gépet, újra tökéletesen működik.

A szeptember nagyon jól zárult mozgás terén. Havi 446.639, napi 14.487 lépés; havi 2.636, napi 88 perc mozgás; havi 28.344, napi 944 elégetett kalória, 25 óra futás, 144 km, 37 edzés. És ugye múlt héten megdöntöttem a heti futórekordomat, majdnem egy maratonnyi távot.

A heti sportéletem viszont a mélyponton volt. Ennek oka sajnos egy (újabb) sérülés. Kedden az esti órákban indultam futni. Kedvenc részem, a Kis Duna-ág volt a célpont, aminek során a Gázgyári lakótelepig jutottam. Minden olyan simán ment, annyira jó futás volt! Laza, könnyed. Egészen addig a pontig, míg hazafelé úton, nem túl messze a lakásomtól úgy nem döntöttem, hogy levágom a tök sötétben az utat. Egy ösvény végén telibe találtam a sípcsontommal egy kis szegély-kerítést, amiből világítás híján az égvilágon semmit sem láttam. 

Rohadtul fájt! El is placcsantam az ütközéstől, úgyhogy megütöttem a térdemet és a könyökömet is. De legjobban a bal sípcsontom sérült meg: külső seb és feldagadás. Durva, hogy másfél hónapon belül harmadjára esek el. Ez jel! Méghozzá az jelzi, hogy jobban kellene a testemre figyelni és többet pihenni. El kellene engedni a hülye elvárásokat idő, tempó terén, és csak élvezni a futást. Valamint nem kellene többé a vaksötétben futkároznom a városban.

Akkora fájdalmaim voltak, hogy alig tudtam menni, főleg a lépcsőzés esett rosszul. Így a mozgásban ki kellett hagynom négy napot, azaz kettő futást. Valamint fájó szívvel az erőnléti edzést is. 

Legközelebb vasárnap indultam útnak, egy nagyon lassú kocogásra a Margit-szigetre. 

Szuper óvatosan futottam, mert még éreztem a lábamat, és amikor jött a belső hang, hogy minden simán megy, gyorsítsak be, akkor sem tettem. 

Ennek ellenére tök jó időt futottam, mert a körülmények, az időjárás, a hangulatom, minden ideális volt.

Igaz, hogy vasárnapra az volt a terv, hogy újra lefutom a verseny útvonalát, de hát ember tervez, Isten végez; a lényeg, hogy kellemes edzésélménnyel tértem haza.

A vasárnap amúgy amolyan „triatlon nap” volt számomra. A reggeli futás után átbicikliztem Pestre, és a Dagályban töltöttem néhány kellemes órát. Végre tényleg igazán úsztam, csak 1000 métert, de olyan jól esett, hogy csak na! Aztán egy hatalmas nyújtást csináltam a termálban. 

Innen pedig a szokásos köröket tettem meg a wellnessben: finn-, gőz-, és infra-szauna, közben zuhany, merülő medence, kavicsos taposó, hidromasszázs a jakuzziban és levezető napozás a kinti lubickolóban. A zárás pedig a visszakerékpározás volt Budára.

A testem egyébként sincs mostanság topon, és ennek alapvető oka a kialvatlanság. Múlt héten például egyetlen éjszakát sem bírtam átaludni rendesen. Biztosan a változókor „csodás” tünete ez. Könnyen elalszom, de aztán felébredek az éjszaka közepén, és egy-két órát vergődök a gondolataim közepette. Aztán reggel úgy ébredek, mint a mosott szar. 

Szerencsés esetben, ha van rá időm és lehetőségem, délután szundítok egy keveset, így megpróbálva bepótolni az elvesztett órákat. Hétvégére viszont úgy kidőltem, hogy mindkét nap 3-4 órát aludtam délután, kora estébe nyúlóan, így fogjuk rá, hogy mostanra nagyjából sikerült kipihennem magamat.

Más szempontból az elmúlt időszak a wellness és szépségápolás hete is volt. Hétfőn végre eljutottam fodrászhoz, ahol utoljára négy hónapja jártam. Viszont nem a régi fodrászomhoz mentem, hanem találtam itt egészen közel egy új fodrászatot, és nem bántam meg. Nagyon ráfért hajamra a festés meg a vágás. Kicsit meg lett rövidítve, tépve, jól be lett szárítva. Laza, könnyed most az érzés, és tetszik ez a megújult frizura.

Szerdán a kedves és profi masszőrömhöz vezetett az utam. Annyira fantasztikus érzés, mikor másfél órán keresztül csak azzal foglalkozik, hogy szétgyúrja a testemet és ellazítja az összes izmomat. Mindig felfrissülve és megújulva távozok tőle.

A már említett fodrászatban kozmetikus is dolgozik, őt a mai napon látogattam meg. Nem is emlékszem, mikor jártam utoljára kozmetikusnál, most nagyon jól esett a sok krém, szérum, ultrahang, maszk, arc- és dekoltázs-masszázs. Egyszerűen abba a korba léptem, amikor úgy érzem, megérdemlem ezeket a kényeztetéseket, és nem sajnálom a pénzt a szépségápolásra meg a testi-lelki jóllétre.

Ettem borsólevest, brokkolikrémlevest, póréhagymakrémlevest, gyümölcslevest, tejfölös gombát, kukoricás-vörösbabos rizst, borsófőzeléket, mazsolás-túrós sütit, és a Dagályban szar, olajban tocsogó rántott sajtot sült krumplival.

Az osztályommal múlt héten Egyiptomba utaztunk. Sajnos nem a valóságban, csak virtuálisan, de így is nagy kaland volt. 

Egyiptomi témanapok zajlottak ugyanis náluk, hihetetlen szuper tematikával, felkészült és kreatív pedagógusok segítségével. A termet együtt díszítettük fel, volt ott istenek csarnoka, obeliszk, piramis, szarkofágok és hieroglifák. 

A gyerekek többek között az ókori társadalom különböző rétegeibe ásták bele magukat, megismerkedtek istenekkel és istennőkkel, piramist készítette és hieroglifát rajzoltak. Kaptak egy fejpántot és minden elvégzett feladatért járt rá egy-egy arany dísz. 

Még az osztály kabalájának, Felhőnek, a báránynak is jutott belőle. Aztán ő lett Ré, akihez imádkoztak, ezzel még vidámabbá téve a napomat. A lyukasóráimban ugyanis én is bementem hozzájuk, és részt vettem a különböző tevékenységekben. 

Egyik nap pedig más tanárokkal egyetemben elmentem velük múzeumba. A Szépművészetiben nézték meg az egyiptomi kiállítást, és vettek részt egy múzeumpedagógiai foglalkozáson. 

Nagyon tájékozottak voltak, és szuper jó kérdéseket tettek fel. A mai napon pedig levezetésképpen eltáncoltuk a „Mimimi”-t, azaz egy múmiával „Just Dance”-eztünk.

Az unokaöcsém négy éves lett, őt ünnepeltük szombaton. Kimentem a húgomékhoz Zuglóba, és finom ebédet költöttünk el együtt. Egy kis kabriószerű autóval köszöntöttem Márkot, de a legnagyobb szám neki a vadiúj roller lett, azzal száguldozott a házban.

Azért hiába sérülés és fáradtság, természetesen eljutottam hétvégén a Kobuciba. Ismét a volt gimis osztálytársnőmmel vetettük bele magunkat az éjszakába. Ebben volt egy Elefánt koncert és egy Alter Bugi is. Elefánttól csak a Kárt, a Köszt, és a Bordahajtogatót ismertem. Szólt az „itt minden szóért kár”, a „minden nagyon szép, minden nagyon jóóó” és megtudtuk, hogy „ilyen a szereleeem”… 

A Buginak meg nem is tudom, melyik dala volt a nagyobb szám, a „Szintis Laci” Ricsárdgírtől vagy a „Gabi a k… anyád” Carson Comától, amit a Kobuci népe együtt énekelt ordítva, odaképzelve a dalszövegbe az összes exét.

Ez a hétvége tartogat egy nagy kihívást számomra, életem első futóversenyét, 10 km-t a Spar Maratonon. Valamint egy 30Y koncertet és egy Záró Bugit; ezzel sajnos véget ér a Kobuciban a nyári szezon.

 

2026. október