Választás

Némely ismerőseim olyan bődületes baromságokat osztanak meg a facebook-on politikai témákban, hogy a fejemet fogom. Sok, általam eddig értelmesnek gondolt, és tudatosnak hitt ember olyan, mintha már nem is önmaga volna. Valótlanságok halmaza, tények elferdítése, és egy csomó indulat-vezérelt marhaság. Jó, jó, tudom, mi a francnak olvasom el őket, megvan a szabadságom, hogy tovább görgessem, vagy hogy fel se menjek a fb-ra. Én meg vagyok olyan hülye, hogy mégis rájuk pillantok, és ha a cikkeket magukat el nem olvasom, attól még ezeknek az ismerősöknek a bevezetőit meg kommentjeit igen. És egyszerűen nem hiszem el, hogy lehetnek ennyire agymosottak! Vakok? Süketek? Analfabéták? Képtelenek észlelni maguk körül a valóságot? (Persze meglehet, hogy ha ismernék az én véleményemet, politikai irányultságomat, akkor ők gondolnák rólam ugyanezt.)

Természetesen ebben a cikkben nem fogok egyik párt illetve képviselőjelölt mellett sem agitálni, sem ellene támadni. Azt sem fogom veletek megosztani, hogy kire fogok szavazni; egyszerűen arra, akit én a legjobbnak ítélek meg. Mert, képzeljétek, hosszabb szünet után úgy döntöttem, hogy idén elmegyek szavazni.

Régebben sokkal nagyobb szerepet játszott az életemben a politika. Nemcsak választani mentem el rendszeresen, de ex-férjjel tüntetésekre is jártunk. Néha eléggé radikális vonalon. Emlékszem, még akkor is, amikor Virág kisbaba volt, egy háti-hordozóban nézte végig, hogyan tüntetnek a szülei. Talán az utolsó, politikai felhangú megmozdulás a Hősök terén a Magyarok Szövetségének nagygyűlése volt, aztán végképp semmi. Sorra születtek a gyerekek, teltek az évek, és én valahogy belefásultam ebbe az egészbe. Nem követtem, nem is érdekelt. Utáltam magát a szót is hallani, hogy politika. Akkor most vajon mi változott?

Lehet, hogy nagyon úgy hangzik majd az indokom, mint az úttörők 12 pontjából egy, de én most akkor is úgy érzem, hogy ez egyfajta kötelességem. Van öt gyerekem. És nagyon nem tartom mindegynek, hogy milyen jövőt biztosítok nekik. Persze alapból a nevelést tartom fontosnak, a személyes hatásokat, a támogató környezetet. És alapvetően az alulról építkezés, a kisközösségi összefogás híve vagyok. De ha most van lehetőségünk dönteni országos szinten is, akkor megteszem.

A választás amúgy szubjektív döntés, akárki állítson is mást. Lehet persze az észérveket is gyűjteni, és szerintem kell is. El lehet olvasni a pártok programjait, megnézni a kampányvideókat, meghallgatni a jelöltekkel készült interjúkat, elmenni lakossági fórumokra. Nagyon kíváncsi vagyok amúgy, hogy vajon a (bármelyik oldalon álló) fröcsögők hány százaléka tájékozódik egy-egy kijelentése, támadása előtt.

Tény viszont az, hogy a választási kampányok a tudatalattira (is) hatnak. Ezt jól ki is használják azok a szakemberek, akiket a pártok felkérnek a kampányok megszervezésére. Tudják jól, hogy ki mit szeretne hallani. Ezért ígérnek a fiataloknak jó oktatást és hazai elhelyezkedési lehetőségeket, a felnőtteknek magasabb bért, a vállalkozások segítését és rezsicsökkentést, a gyermekre vágyóknak családbarát támogatásokat, az öregeknek nyugdíjemelést, és az egészségügy reformját.

Emlékeztek a régi narancssárga szlogenre? „Hallgass a szívedre, szavazz a … (tudjukkire)!” Én most igyekszem úgy tenni, hogy egyszerre hallgatok a szívemre is, az eszemre is. Úgy általában az életben ez lett a filozófiám, az arany középút.

Eléggé intuitív személyiségnek tartom magamat, a megérzéseim sokszor igen jól beigazolódnak. Úgyhogy sokszor elég rápillantani egy-egy jelölt fotójára, hogy a véleményem azonnal kialakuljon. Nyugi, nem a szépség meg a divat számít, nem az alapján nyerik el a szimpátiámat, hogy mennyire trendi a frizurájuk, vagy menő az öltönyük. Egyszerűen csak megnézem a tekintetüket. És máris jönnek legbelül az érzetek: csaló, őszinte, önző, felszínes, becsületes, beteg, agresszív, képmutató, tisztességes, erős… Egyesektől pedig konkrétan hányingert kapok.

A választás szó természetesen azt jelenti, hogy a nekünk felkínált lehetőségek közül lehet csak választani. Hiába akarnék én egy étteremben rántott cukkinit választani, ha a menün csak pörköltet és rántott húst látok. Tehát a választás mindig konkrét keretek között zajlik. Most adott a rendszer, vannak pártok, van egy meghatározott választási törvény. Jelentheti ez azt is, hogy igazából bábuk vagyunk, mert akit mi akarnánk szívünk szerint választani, az nincs is rajta az étlapon.

Van egyáltalán olyan ember, akire ti legteljesebb nyugalommal leadnátok a voksotokat? Akit annyira ismertek, szerettek, hogy feltétel nélkül a kezébe adnátok sorsotokat? Utoljára ilyen a királyság korában volt, nem? Igazságos Mátyás, ugye?

Ma már nem királyok vannak, csak kiskirályok. Hallottam olyan emberről, aki a településéért igencsak aktívan tett civilként, alapítványával mindenben támogatta a helyieket, így természetes, hogy őt tették meg vezetőjüknek. Polgármesterként azonban megérintette a hatalom szele, elkapta a gépszíj, és pár év elteltével már rá se lehetett ismerni: a segítőkész emberből önzővé, kapzsivá, uralkodóvá vált.

Folyamatos kétségeim vannak afelől, hogy az emberi természetet képesek vagyunk-e megváltoztatni, vagy legalábbis uralni? A hatalom közelébe került ember automatikusan a saját családját, barátait segíti, a közösség érdekeit nehezen tudja a saját érdekei elé helyezni. Aki valamit kap, az még többet és egyre többet akar kapni. Pénzből, sikerből, hatalomból. Épp ezért (lehet furán hangzik tőlem, fő-fő-lelkesedőtől) ezzel kapcsolatban egy kicsit szkeptikus vagyok.

Abból a szempontból viszont megőriztem lelkes, és talán csöppet naiv természetemet, hogy még mindig hiszek az összefogásban. Hogy sok kicsi sokra megy. Hogy egyetlen szavazatommal tudok hatni a nagy egészre. Van is ezzel kapcsolatban egy kampány, híres emberek mesélik el egy-egy percben, ők miért mennek el szavazni. Én most nagyon nagyarányú részvételre számítok. 

Vannak különböző oldalak, amik leírják, hogyan lehetséges jól, okosan szavazni. A taktikai szavazás menetéről számos, jól érthető anyag kering a neten. Ne dőlj be az első közvélemény-kutatásnak, nézd meg a fontosabb felmérések eredményeit (meglátod, hatalmas különbségek lehetnek!), vesd őket össze, átlagolj, így vonj le belőlük következtetéseket.

Mindenképp tegyél valamit az országért április 8-án. Ha gondolod, maradj otthon, imádkozz, meditálj, vagy képzeld el a Kárpát-medencét fényárban. Ha meg úgy gondolod, menj el te is szavazni. Egyik kedves, szintén tudatos és értelmes ismerősöm mondatával fejezem be: „Szeretetből szavazz, ne félelemből!”

2018. március

ÉletIskola - Tavaszelő

Ilona olvasmányai és beszélgetéseink segítségével a történelem két évszázadát (XIX. és XX.) felölelő szakaszát járta végig. Az időzítés kiváló volt így márciusra, hiszen az első két hétben az 1848-as március 15-i forradalom előzményeiről, eseményeiről, és következményeiről volt szó. Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Bem apó, Görgey Artúr, a 13 aradi vértanú és Deák Ferenc tett nálunk virtuális látogatást.

Főleg történelmi szemelvényeket és verseket olvasott hangosan: Nemzeti dal, Csatadal, Nemzetőr dal, Március idusára, Piros vér a pesti utcán. A „Talpra magyar”-t már régóta tudja fejből, és a Himnusz egyre több versszaka is megy.

Jó előkészítés volt ez március 15-re, ami külön témanap volt ÉletIskolánkban. Beszélgettünk a forradalom és a szabadságharc történéseiről, részleteket olvastam fel Petőfi naplójából, kapcsolódó képeket és videókat néztünk, majd egy játékos tesztet töltöttek ki a reformkorral-forradalommal-szabadságharccal kapcsolatban.

Elővettünk minden éneket, ami csak ide kapcsolódhatott. Huszárdalokat, Kossuth nótákat, és toborzókat. Ezeket a netről hallgattuk, és együtt énekeltük. A „Talpra magyar”-nak rengeteg variációját megtaláltuk, főleg a rockos változat jött be nekik, de leginkább a Kárpátia Huszárok című dala tetszett.

Csodálatos kézműves alkotások születtek! Színes papírból zászlókat, kokárdát, csákót, pártát, ágyút és kardot alkottak.

A hónap második felében már a kiegyezésnél és a dualizmus koránál jártunk, aztán megérkeztünk a múlt század eseményeihez, az I. és II. Világháborúhoz és az ’56-os forradalomhoz. Sokat meséltem a gyerekeknek nagyszüleim és szüleim emlékeiről amik igencsak meghatották őket.

Kincső főleg a család és a szeretet témakörébe tartozó történeteket olvasott. Hogy milyen volt József Attila családja, ki játszik Janikovszky Évával, hogyan tanult meg olvasni Móra Ferenc, hogyan vált a kakasuk könyvvé, mitől lett nehéz Móricz Zsigmond kétgarasosa, és hogyan emlékezett vissza Gárdonyi Géza nagyapójára.

A felolvasott versei (Varró Dani, Bartos Erika, Tóth Krisztina) kisbabákról, gyerekkorról, szülőkről, nagyszülőkről szóltak. Most már egyszerre tanulja az Altatót (van hozzá egy kedvenc mese-videója), és az Anyám tyúkját.

Most, hogy végre talán kezd megérkezni a tavasz, ezzel kapcsolatban is kapott olvasmányokat, például a hóvirágról, ibolyáról, tulipánról, a vakondról, csigáról, vagy a tavaszi erdőről.

Esténként most már nem külön meséket olvasok nekik, hanem pöttyös könyvekből fejezeteket. Fehér Klára „Mi, szemüvegesek” című könyvével már végeztünk is, most a „Szív a kerítésen” van soron.

Azt hiszem, most tört meg a jég, Ilus most vált igazi könyvolvasóvá. Sokat kellett rá várni, de megérte. A könyvtárból ő a „Milla és Sugar” című könyvet vette ki, Kincső pedig az „Apu hozott egy aligátort”. A hangos olvasást pedig azzal gyakorolják, hogy vetítéskor ők mesélik a történeteket.

Írásban is fejlődés történt, ebben a hónapban már kettő fogalmazást bírt megírni. Egyiket a kedvenc növényéről, ami az orgona, a másikat a kedvenc tájáról, ami a Balaton.

Tollbamondást én is mondok nekik, meg ők is egymásnak. Szavakat, mondatokat, összefüggő szövegeket. Határozottan egyre kevesebb hibát vétenek – ha tudják, hogy most a helyesírásra kell fókuszálni. Szabad írás közben viszont, amikor a fogalmazásra összpontosítanak, akkor jóval többet. Még mindig a másképp írjuk, másképp ejtjük szavakat gyűrjük, és fogjuk is még, de most érzem úgy, hogy kezdik felfogni a szóelemzés elvét.

Ehhez persze az is kellett, hogy Kincső megtanulja, mi is az a szótő meg a toldalék. Tanultuk vele a leggyakoribb helyragok és határozói ragok használatát és helyesírását. Pl. Bemegyek a szobába – Bent vagyok a szobábaN. Labdát fejel – Véres fejJel.

Ilussal az igéket nyomatjuk, amikkel sokkal csekélyebb barátságban van, mint a névszókkal. Még mindig nehéz neki a cselekvést, történést és létezést felismerni. Viszont a ragozás profin megy, és az igeidők is. Az igekötőket nem lehet elégszer gyakorolni, most azon volt a hangsúly, hogy mikor írjuk egybe, és mikor külön. Belekóstoltunk a különböző igemódokba (a mondatfajták átismétlésével), amiket majd a következő hónapban részletezünk jobban.

A lányok nagyon szeretik a keresztrejtvényeket, szókeresőket és hasonló nyelvi játékokat, de az újdonság volt, hogy angolul csináltak ilyeneket egymásnak (és nekem!). A gyakorolt szókincs az ellentétes tulajdonságok, a testrészek, a családtagok – és most hozzájuk jött sok-sok állat. Ezeket persze játékosan gyakoroljuk pantomimmel, a személyleírást „gengszterek” keresésével, családtagos fejtörővel. A have/has (got) szerkezetet csoda, hogy még nem unják, most viszont jött hozzá új, a can(’t). A robotjátékkal átismételtünk egy csomó igét, majd azt gyakoroltuk, ki mit tud/nem tud megcsinálni.

Ausztráliában élő barátunk jött el hozzánk látogatóba olasz feleségével (meg egy cuki kisbabával), így a kommunikáció nyelve az angol volt. Meglepett, hogy a beszélgetésből mennyi mindent megértett Kende (aki a nyelvérzékét nagyon nem tőlem örökölte). Ő nyáron Kanadába megy az öcsémékhez, ott még inkább lesz alkalma az idegen nyelv gyakorlására.

A szorzótáblát állandó jelleggel gyakoroljuk, de most hozzájött Kincsőnél a kerek kétjegyűek szorzása, és a kerek háromjegyűek osztása. Az írásbeli összeadáson és kivonáson kívül a szorzást is egész jól kezdi érteni és használni. A különböző műveleteket aztán szöveges feladatokkal gyakoroljuk, hogy érezzék, a mindennapi életben hol jelenik meg a számtan.

Ilussal eleinte az írásbeli osztáson volt a hangsúly, ami nagyon jól megy neki, de most szöveges és más logikai feladatokkal körítettük. A „gondoltam egy számra” típusú feladatok már igazából az egyenletek világába vitték.

Mindegyik korosztály (a maga szintjén) a műveleti sorrenddel és a zárójel szerepével foglalkozott. A nagyobbakkal pedig még átvettük az oszthatósági szabályokat és a prímszámokat is. Erre alapozva megtanulták, hogyan kell egy számot prímtényezők szorzatára bontani, és ezek segítségével megtalálni az osztóit (jó alap ez a későbbi törtekkel való műveletekhez, ahol a közös nevezőt kell majd megkeresni).

Ilonával az időről és annak méréséről beszélgettünk. Aztán az energiáról volt szó; hogy milyen forrásokból nyerjük (különös tekintettel a megújulókra!), mennyit fogyasztunk, és hogyan takarékoskodhatunk vele. Végül a környezetszennyezés és a környezetvédelem került terítékre, ami a mi családunk egyik központi témája.

Csakúgy, mint Kincsőé, az egészséges életmód. De mi nem a betegségekre meg orvoshoz járásra fektettük a hangsúlyt, hanem a mozgásra és a táplálkozásra (piramis, tápanyagok), valamint a lelki egészségre. Ez utóbbinak alapja az önismeret.

A kislányok kedvenc „tantárgya” az erkölcstan, azaz amikor különböző témákról beszélgetünk. Ebben a hónapban a különböző generációk közötti együttműködés és ellentét volt a téma, és szó volt a minket körülvevő emberekről, rokonokról, barátokról, szomszédokról, idegenekről, a velük való kapcsolatról, kommunikációról. Megint többször előkerülnek nálunk az angyalkártyák, és néha egész spirituális jellegűvé változik a beszélgetésünk.

A hónap időjárása legalább olyan változatos képet mutatott, mint februárban. Amikor hideg volt és havazott, akkor a gyerekek szánkóztak a kertben, vagy zacskókon csúszkáltak le a domboldalon. Szuper ugratókat készítettek a hóból, és ezek segítségével röpültek a levegőben. Mindenki kipróbálhatta Zoli hótalpát, és nagyon ügyesen ment nekik.

Amikor meg az időjárás engedte, előkerültek a görkorcsolyák, rollerek és biciklik. Kende egy egész délutánt szánt rá, hogy a kerékpárok tavaszi szervízelését elvégezze, és 8-9 bicikliből összerakjon 4-5 használhatót, amiken aztán a környező utcákban kerekeztek. A kertben még mindig a lendülő a favorit (télen-nyáron), de azért csúszdáznak és hintáznak is néha.

A hónapban a fagy és a hó miatt szinte alig volt lehetőségünk a kertben dolgozni, de egy kicsit azért részt vehettek a gyerekek a kinti munkákban is. Bozótot irtottunk, metszettünk, gereblyéztünk, terepet rendeztünk, szemetet szedtünk. Rengeteg tűzifát pakoltunk el, cserepeket hordtunk, teraszt rendeztünk: így élő nálunk a „tornaóra.

A ’48-as kézművességen kívül főleg festettek, a húsvétra készülve tojásokat és nyuszikat. Még Kende is leült velük alkotni (ez nála nagy szó!), a keze alól expresszionista művek kerültek ki.

Egyik este hármasban voltunk itthon. A kislányok kitalálták, hogy édességet fognak készíteni. Elővették a szakácskönyvet, kinézték a recepteket, és egyedül meg is csinálták a vacsorát. Ilona darapudingot főzött, Kincső pedig finom-morzsát sütött. Nagyon finom lett, komolyan!

Ő más művészeti ágban is okozott meglepetést, és ez a zene. Azt tudom, hogy jó a hangja és szeret is énekelni, de most a zongorázásra kattant rá teljesen. Letöltöttek különböző számokat a netről, és azokat igyekeznek megtanulni a szintetizátoron. Kende Alan Walker: Faded-jét játssza napjában nagyjából százszor, Ilona pedig a Szamárindulót. Kincső a komolyzenei darabok mellett a „Legyetek jók, ha tudtok”-at, a tripla szülinapon pedig zenéléssel örvendeztette meg az ünnepelteket. 

Csillag a Despacito után mostanság a Havannát pöntyögi leggyakrabban. Ő amúgy a Víz világnapja alkalmából lépett fel az iskolában, persze fuvolán játszott.

Csillag és Kende ebben a hónapban is megnéztek egy színi-előadást. A váci Dunakanyar színházban látták a „Tanár úr kérem”-et.

Kettejüket barátaik elhívták Gödre, ahol a hűs időben a benti termál-medencében melegedtek, pancsoltak, úsztak.

Az ünnepi hosszú hétvégén több barátjuk is eljött Nógrádra. Volt, hogy kilenc gyerek randalírozott a tetőtérben (A folyamatosan szakadó eső miatt kinti program nem jöhetett szóba). Volt „Felelsz vagy mersz” és pizsi-parti, palacsintasütés és persze filmnézés is.

Kende számára a sport jegyében telt a hónap. Ő ugye az iskolájuk kézilabda-csapatának a kapusa. Rétságon játszottak egy elődöntőt, aztán Balassagyarmaton a járási döntőt, ahol továbbjutottak a döntőbe. Ehhez már Salgótarjánba kellett utazniuk, ahol kemény küzdelmek után a megyei 4. helyet sikerült megszerezniük.

Nemcsak kéziben, de futásban is remekelt a fiam is, a csapatuk is. Egy kistérségi futóversenyt rendeztek Nagyorosziban, ahol iskolájuk két csapattal indult, egyikben a jobb, másikban a kevésbé ügyes futók. Kende ez utóbbiba került, hiszen (legalábbis eddig én is úgy tudtam) a futás nem az ő erőssége – na, erre most rácáfolt. Ez a 2. számú csapat ezüstérmes lett, csak a házigazdák előzték meg őket. Külön büszkeség, hogy a fiam a saját iskolatársai közül legelsőként ért célba.

Ebben a hónapban elkészültek róla és a nyolcadik osztályról a tablóképek. (Minimum tízszer levett majd felvett, kivasalt, majd újra kivasalt ing, hússzor megkötött nyakkendő…)

Emlékezhettek rá, hogy tavaly a lányok jártak néptáncra, Szendehelyre. Idén ez elmaradt, főként utazási nehézségek miatt. Erre jött a jó hír, hogy Nógrádon is lesz néptánc. Ráadásul nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is, és még inkább ráadásul: ingyen (egy egyesületi pályázat jóvoltából). Csillag és Ilona csak elkísértek minket, és nézők voltak, de mi Kincsővel beálltunk. Átvettük az alaplépéseket, aztán rögtön elkezdtünk egy koreográfiát is. Az asszonyok kontyolót, a lánykák lakodalmast. (Mondanom se kell, nulla darab férfiember vett részt…)

A Boróka Társaskörben márciusban is részt vettük, ahol fergeteges Dixit és Imagine csatákat vívtunk. Nagyon szeretem ezeket az alkalmakat, mert kisgyerekektől a középkorúakig minden korosztály megtalálja a kedvére való játékot. Néha külön asztalhoz telepszenek a gyerekek illetve a felnőttek, de ezúttal végig egy nagy kupacban játszott minden korosztály.

Virágék a Nyugat-Magyarországi peremvidéken töltötték egyhetes osztálykirándulásukat. Sajnos elég vacak időt fogtak ki, hűs volt és csapadékos, de azért sok minden belefért a programba. Volt határátlépés, túra, és körülnéztek az Őrség szép falvaiban is. Barátnőjével egy környezetvédelmi projektet csinálnak, aminek egyik része egy kukafestési pályázat volt. (Soha nem gondoltam volna, hogy egy kuka szép is lehet…)

Azt már látom, hogy áprilisban hazánk tájai és a természet lesz középpontban. Kialakítjuk a kiskerteket, veteményezünk, és sokat fogunk mérni is… Csak legyen már itt végre az igazi tavasz!

2017. március

Tavaszi Nap-Éj-Egyenlőség

Fura ez a fordulónap, nehéz megélnem úgy, ahogyan szoktam, ahogyan kellene.

Borult az időjárás, és vele borult minden. A természet még most is a téli arcát mutatja. Egész február és a március eleje is ilyen hideg és havas volt. Aztán elérkezett egy rövid, jó kilátásokra okot adó időszak, egy kora tavaszi reménysugár. De amilyen gyorsan jött, olyan hamar el is röppent a tavasz ígérete, és jött helyette újra a folyamatos csapadék (először eső, majd havas eső, végül hó), és a csípős fagy. Azt hittük, hogy már nem is kell a nagyobb tűzifákhoz hozzányúlni, most viszont meg kellett kezdenünk egy újabb kupacot. Reggelre mínusz 4-5 fokokat mutatott a hőmérő, és napközben is alig emelkedett nulla fok fölé a higanyszála. Aztán még ez a metsző északi szél is utána. A hó mára pont elolvadt a kertünkben, de a Börzsöny távoli hegyei még mind hófehérek.

Pedig a meleghozóknak épp mostanra kellett volna meghozniuk a meleget. Tele is lett a facebook a róluk szóló mémekkel. Pl. „Sándor, József, Benedek, fene egyen titeket!” És hogy rossz zsákot hoztak. Meg hogy összekeveredtek Holle anyóval. És megjelentek a sárból épült hóember kontra hóból készült húsvéti nyúl fotókkal. Azért az reményre ad okot, hogy a magyar ember még a legvacakabb körülmények között is meg tudja őrizni a humorérzékét.

Ilyen időjárási viszonyok között nehéz a tavaszi feladatokat végezni. Nem hogy nehéz, egyenesen lehetetlen. Szakadó esőben terepet rendezni, a fagyott földet felásni, a koraiak magját elvetni - esélytelen. Idén tehát eddig összesen egyetlen napot tudtunk kerti feladatokkal tölteni…

A vacak idővel dacolva azért csak előbújt néhány virágocska a kertben. Szegények, alig várták, hogy előbújjanak végre. Néhány krókusz, a tavasz első hírnökei. Lila, sárga, fehér és cirmos. Amikor elolvadt a hó, egyből kinyíltak, majd pár nap után mit kaptak a „nyakukba”? Újabb havazást. Meg fagyot. A mai második olvadás után megnéztem, hogy vannak. Hát, eléggé kornyadoznak, de bíztató a helyzet, szerintem holnapra teljesen fel fognak éledni. Kibújt már a nárciszok, jácintok és tulipánok zöldje is. Halovány reménysugarat jelentenek, hogy nem fogunk végképp beleragadni a télbe.

Az útról Zoli behozott pár barkaágat, hogy némileg tavaszi hangulatom legyen. Annyira fellelkesedtem, hogy rögtön húsvéti lett a kedvem. Elő is vettem a díszeket, és felaggattam őket az ágakra. Még a karnisra is jutott belőlük.

Az enyhébb napokon már kint tudtam teljesen teregetni a teraszon. A melegen felbuzdulva kitaláltam, hogy fessünk a gyerekekkel szép virágokat. Mire ezt tettek követték volna, már újra jött a jég és a hó. Nehéz virágokat festeni úgy, hogy kint hideg van és minden fehér.

Egy dolog azért látszik a tavaszból, és ez a nappalok hosszabbodása (mától ugye hivatalosan is). Emiatt sokkal könnyebb az ébredés. Én mindig a nappal kelek magamtól, sőt, még előtte egy kicsivel. Jó érzés, hogy amikor mostanság kinyitom a szememet a világosságra meg a madárcsivitelésre, akkor még csak 5-6 óra van, így sokkal több időm jut a reggeli gyakorlataimra. Ez is jól összhangban van a megújulás programmal.

Ma ért ugyanis véget a 21 napos életmód program, amit az interneten hirdettem. Nagyon kellemes és tartalmas virtuális együttlét volt ez a csoporttagokkal, és remélem, hogy sok tudással, tapasztalattal gazdagodtak.

Én is velük együtt csináltam végig szinte az összes feladatot. Vagyis egy csomó olyan volt közöttük, ami már alapból szerepelt a megszokott életmódomban, az újdonságokat meg egy-két nappal előre próbáltam ki, hogy személyes tapasztalatból tudjak ajánlani mozgással, táplálkozással, szépséggel vagy lelki élettel kapcsolatos tippeket.

A mai napom ennek volt a megkoronázása. A résztvevőknek totális wellness-napot javasoltam, és abban a szerencsében volt részem, hogy én is tudtam egy fél napot a teljes megújulásra szánni.

Ma például böjtnapot tartottam. Idén nem akartam három napos teljes böjtöt, és ennek egyik oka az volt, hogy már eleve a három hét alatt sokkal jobban odafigyeltem az étkezésemre, kevésbé éreztem szükségét a méregtelenítésnek. Például kibírtam, hogy egy falatot se egyek a mumus-kajámból. De tényleg, egyetlen kocka csokit sem ettem, eskü!

Még a szokásosnál is intenzívebb volt a tornám, amit a hóolvadás örömére egy kis futással koronáztam meg. Igaz, hogy néhol sárba cuppantam, és érezhetően nem voltam még belelendülve a kocogásba, de azért jól esett.

A böjt mellé aztán jött a fürdőkúra, masszázs, kamillás gőzölés, arc- és hajpakolás, és teljes hidratálás. Majd a szemtorna és légző-gyakorlatok, végül relaxálás és egy kis meditáció. Mondhatni újjászülettem. Remélem, nemsokára a természet is követni fog engem ebben.

2017. március

Mi-Idő

Amióta Zolival vagyok, tudatosan figyelek arra, hogy ne 24 órában legyek a gyerekekkel, hanem időt töltsek magammal és persze vele is. Ezt úgy neveztem el, hogy Mi-Idő.

Naponta beszélgetünk egymással, ami nekem, mint extra kommunikatív lénynek nagyon fontos. Ezt leginkább a fürdőszobában tudjuk megtenni, az a csendes zóna a házban, és oda tuti nem rontanak be a gyerekek. Beülünk a hatalmas kádba, és megbeszéljük a minket épp foglalkoztató dolgokat.

Jó lehetőség a beszélgetésre a közös séta is. Ha valamelyikünk épp vonattal jön haza, akkor a másik mindig kimegy elé a vasútállomásra. Ilyenkor kettesben sétálunk haza a réten át, és közben nyugodtan el tudjuk mesélni, kivel mi történt aznap (anélkül, hogy folyton valaki közbeszólna, hogy „Anya!” „Csak azt akarom kérdezni, hogy…”).

Arra is odafigyelünk, hogy havonta legyen legalább egy olyan nap, amikor elmegyünk valahová kettesben. Mozi, túra, koncert, kajálás, kirándulás, akármi. Az ilyen alkalmakkor az a legjobb, amikor ténylegesen randizunk. Tehát nem együtt indulunk el itthonról, hanem két különböző helyről megyünk a helyszínre. 

Ilyenkor az ember időt tölt a készülődéssel, szépítkezik, tetszeni akar a másiknak, és közben lélekben is ráhangolódik a randevúra. Aztán valahol a városban találkozunk, lehet izgulni előtte, lesni, hogy merről érkezik a másik. Majd meglepődni, hogy még mindig mennyire szép és csinos, meg jóképű és erős… És örülni egymásnak, nagyon!

Aztán negyedévente kell egy hosszabb hétvége, mondjuk egy pár napos kék-túra, vagy kiruccanás egy magyarországi városba. És ideális esetben évente egyszer jól jön egy legalább egyhetes nyaralás, még ideálisabb esetben külföldön.

A márciusi Mi-Napunk most a héten volt. Egy koncert Budapesten. Ő a főváros egy másik szegletéből érkezett a megbeszélt helyre metróval, én Nógrádról vonattal. Legalább egy órán át sminkeltem magamat előtte. Haj megmosva, kifésülve. Gondosan válogattam az aznap esti szettemet. Mivel a rocker stílus nem áll hozzám túl közel, ezért nincsenek is metálos ruhadarabjaim. Innen-onnan szedtem hát össze az öltözékemet: nyári farmer-short, a lányomtól örökölt trikó, a szintén tőle elcsórt pulóver, túrabakancs… Stylist Ilona lányom. Meglehetősen eklektikus és tinis külső.

A Westendben vártam Őt. Mozgólépcsővel jött. Felpillantott rám, megérezte, hogy nézem. A tekintete még mindig olyan, mint mikor megismerkedtünk. Öleléssel, csókokkal köszöntöttük egymást. Mint az első időszak randijain.

Sajtos rolót vettünk és ischlert. Megettük az Alee-ban egy padon.

A Barba Negrában volt a buli. Kívülről eléggé lepukkant raktárépület. Belül koromfekete falak, és fokozatosan gyülekező, hosszú hajú, fekete szerkós emberek.

Egy elég szörnyű angol zenekar kezdett, akik mind álarcot viseltek, és egyforma fekete kapucnis pulcsit. Számomra nem ráhangoló, inkább lehangoló volt, amint mögöttük a kivetítőn végignéztem az újkori történelem legszörnyűbb eseményeit.

Ezután egy fokkal (de csak egyetlennel!) jobb német együttes jött. Végül is nem lett volna annyira rossz a zene, ha a rémisztőre maszkírozott csaj nem hörgi végig az összes számot, és nem németül „énekel”. A legutolsó számnál, ami egyébként angolul hangzott el, végre megmutatta, hogy amúgy tud énekelni is.

Ezt a kettő kis koncertet még ülve hallgattuk végig, aztán a küzdőtérre mentünk. A harmadik elő-zenekar ugyanis már egyik közös kedvencünk volt, az orosz Imperial Age. Szimfonikus metál, azaz keményebb hangzás, dob, gitárok, néhol szintetizátor, és közben operás hangú énekesek. Egy férfi és két nő, ősi jellegű kosztümökben.

A fő-koncertet pedig a Therion adta. Őket már hallhattuk tavaly a Fezen-en is, de itt egész más jellegű volt minden. Ott nagy színpad, hatalmas tömeg, itt kisebb hely, közvetlenebb kapcsolat a közönség és az együttes között. A hallgatósággal folyamatosan kommunikáló, eszméletlenül jó fej zenészek. És szuper számok!

Közben ölelkezés, közös ugrabugrálás, egymásra vigyorgás – Vele. Igazi tökéletes Mi-Idő!

2018. március

Nőnap

Nekem ez a nőnap nekem már egy ideje olyan fura. A külföldről bejött ünnepeket, mint a Valentin nap meg a Halloween, soha nem tudtam magaménak érezni. A Nőnapba, az Anyák napjába meg a Gyereknapba valahogy belenőttem, de amikor már én lettem felnőtt nő és anya, soha nem tulajdonítottam nekik jelentőséget.

Igazából nem szeretem ezeket a kijelölt napokat, amikor az év 365 napjából valaki csak úgy kiszemel egyet, hogy ekkor kell gondolnom az idősekre, a rákosokra, vagy a ki tudja kikre.

Ugyanígy vagyok én az Anyák napjával, a Gyereknappal – és a tegnapi Nőnappal is. Nálunk egész évben anyák napja meg gyereknap van, mert sokat vagyok a gyerekeimmel, és ők is sokat vannak velem: tanulunk, beszélgetünk, mesélek, puszilgatjuk egymást, stb.

Hasonlóképpen van nálunk minden napon nőnap. A szeretgetés, a figyelmesség, ez napi szintű rendszerességet igényel. Szerintem annyira álságos, amikor egy férj hatalmas csokor virággal köszönti a feleségét, miközben az év többi 364 napján le se szarja. 

Amúgy a nőnap a magyar hagyomány szerint március 25., Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, a kereszténységben Mária fogantatásának ünnepe.

És akkor most jön az ellentmondás, mert tegnap mégiscsak sikerült így, úgy, amúgy megünnepelni március 8-át.

Egy régebbi nőnap él élesen az emlékezetemben. Ötödikesek voltunk, a fiúk mindenkinek az asztalára hóvirágot tettek, és egy-egy kedves képeslapot. A dolog most visszaköszönt némileg az életemben, csak egy generációval lejjebb. 

Csillagéknál a lányok bementek a nulladik (!) órában a suliba, hogy palacsintát süssenek a fiúknak, ők meg tulipánt adtak ajándékba. Sőt, egy doboz Raffaello-t is elosztottak maguk között a hatodikos csajok. Kende egy tábla csokit adott annak a két lánynak, akivel a legjobban van az osztályból.

És én vajon kimaradtam a jóból? Azt hittem, igen, mivel Zoli már jóval előtte kifejtette a hozzám hasonló véleményét ezekről a nemzetközi ilyen-olyan napokról. Ám egyszer csak beállított egy csokor barkával. Hogy nőnapra, meg csak úgy, itt a tavasz, és egyébként is szeret. Ráadásul a vérét adta érte, mert miközben metszette le az ágakat, sikerült jó mélyen az ujjába is belevágnia. A mi családunkban azért akad rajtam kívül még pár nőnemű, úgyhogy a lányok csokit kaptak tőle, hadd örüljenek annak, hogy nemsokára kislányból nagylánnyá, majd nővé fognak változni. Ráadásul a nőnap egyben Zoltán nap is, úgyhogy kivételesen én is megköszöntöttem, pedig mi amúgy nem tartjuk a névnapokat.

Még pár szó a virtuális nőnapi (és más ünnepi) kívánságokról. Zoli minden nőismerősének külön-külön (van belőlük több száz) küldött üzenetet, képpel, verssel. Pedig manapság az a divat, hogy felrakják a hírfolyamba: „Minden kedves nőismerősömnek boldog nőnapot kívánok!”És akkor aki olvassa, az örül, lájkol, kommentel.

Ami még nagyon fura, hogy többször is láttam, amint nők kívántak nőtársaiknak boldog nőnapot. Nekem ez először fura volt, de aztán Soma videóját látva megbékéltem: oké, örüljünk együtt, mi nők a női mivoltunknak, a sokféle női szerepnek, amiket, ha sokszor tökéletlenül is, de igyekszünk sikeresen eljátszani.

2018. március