11 kérdés - 11 válasz

Ez már a 3. ilyen jellegű írásom a blogon; tudom, kicsit fura. De nem tehetek róla, egyszerűen imádom a személyiség-teszteket! Kérdésekre válaszolni, a válaszok alapján saját magamat jobban megismerni, ezeket pedig, közléskényszeres lévén, a világgal megosztani.

(Komolyan nem gondoltam volna, hogy a múltkori hasonló posztnál a vasalás témája mozgatja meg leginkább az olvasókat! Esküszöm, most ilyenről szó sem esik majd.)

1. A legjobb dolog, amit 30.000 forint alatt vett?

Eleve nem sok mindent vettem 30.000 felett, csak a bútoraimat. Most a különböző dísztárgyaim jutnak az eszembe, a mandala-párnák, lámpák, mécses-tartók, növények, kristályok. Szeretem szépíteni az otthonomat, és ezt szerintem kevés pénzből is meg lehet valósítani.

2. Kitől tanult a legtöbbet az elmúlt év során?

Csakis magamtól. Remek a mondás, hogy más kárán tanul az okos, de ez sajnos rám nem igaz. Sőt, nagyon sokszor a saját hibáimból is csak többszöri ismétlődés után vagyok képes, már ha egyáltalán, tanulni. Amúgy minden helyen, minden korszakomban voltak olyan nők, akik úgymond a példaképeim voltak, akikre valami miatt fel tudtam nézni, tőlük ötleteket lopni a sikeres és boldog életre. Pl. Érden Orsi, Máriahalmon Tünde vagy Széplakon Katinka, Honorka.

De akárhogy is töröm a fejemet, az elmúlt évben nem volt ilyen meghatározó személy az életemben. Viszont olyan sokat voltam egyedül, hogy bőven volt lehetőségem a belső párbeszédekre, fejlődésre. Ennek eredménye az, ahol most tartok.

3. Ha lenne egy kristálygömb, amiből bármit megtudhatna a jövőjéről, mit szeretne tudni?

Összetörném a gömböt! Egyrészt nem akarnám megtudni előre a jövőmet, mert minek? Másrészt úgy vélem, a jelenben a sorozatos döntéseinkkel mindig folyamatosan alakítjuk a jövőt. Hogyan is tudná megmondani egy gömb azt, hogy amit majd tenni fogok holnap (amit amúgy tényleg eléggé sorsdöntő napnak érzek), az miben befolyásolja majd a későbbi életemet?

4. Van bármi, amiről régóta álmodozik, hogy megcsinálja, de eddig nem tette?

Igen, az, hogy vegyek végre egy házat. Most azonban úgy tűnik, hogy erre minden lehetőségem megadatott. A folyamatot elindítottam, a szükséges lépéseket megtettem. A dolog tehát sínen van, így számításaim szerint jövőre már háztulajdonos leszek!

5. Milyen eredményére a legbüszkébb?

Az öt gyerekemre, természetesen, már ha lehet őket „teljesítménynek” hívni. A kihordásukat, megszülésüket, gondozásukat és nevelésüket mindenképp. Az otthonszülésekre és az otthontanulásra is. Meg arra is, hogy annyi embernek tudtam segíteni a női körökön, életiskolás előadásokon. Végül arra, hogy két válás után is talpra tudtam állni, újrakezdeni az életemet, először nulláról, aztán már kicsit feljebbről.

6. Ha a világon bárkit meghívhatna, kit látna vendégül vacsorára?

Természetesen Ákost. Főznék-sütnék neki valami finomat. De a bort a vacsorához neki kellene hoznia az Andante Borpatikából. Aztán gitározna, énekelne nekem, tartana egy mini-koncertet a teraszon.

7. Ki az első számú szurkolója, támogatója?

A blog olvasói közül szerintem nagyon sokan. Gyakran adtok támogató visszajelzést, ami nekem nagyon sokat jelent. Az életben pedig szerintem az anyukám. Ő tényleg rengeteget segít, és mindig drukkol, hogy boldog legyen az életem.

8. Mi a legrosszabb szokása?

Hűha, sok ilyen van. J Eléggé rendmániás vagyok, tehát folyton pakolok, és a gyerekeimet is állandóan ezzel szekálom. Kontrolmániás is vagyok, szeretem az irányításom alatt tartani az események folyását. Türelmetlen vagyok, ezért beszélgetés közben sokszor mások szavába vágok. Szeretek ellentmondani, kedvenc mondatkezdésem a „Jó, de…”. Szeretem, ha mindig nekem van igazam; a különböző vélemények összeütközését egyfajta csataként fogom fel, amiből mindenáron nekem kell győztesnek kikerülnöm. A legújabb kritikusom szerint pedig mindent meg akarok magyarázni, azt is, amit igazából teljesen felesleges. Ja, és rengeteget bírok beszélni, be nem áll a szám.

9. Ha szuperős lehetne, milyen szupererőt választana magának?
Érdekes eljátszani a gondolattal, hogy mondjuk tudnék repülni vagy beleláthatnék mások fejébe, meg láthatatlanná válhatnék vagy puszta kézzel arrébb tudnék görgetni egy sziklát. Ezeket biztosan kipróbálnám, de igazából hosszú távon nem látom értelmét egyiknek sem. Nem vágyom szuperhős szerepre, szeretek csak úgy egyszerűen ember lenni.

10. Melyik volt élete legboldogabb időszaka?

Szerintem a mostani. Mindig az épp aktuális. De amúgy most komolyan, tök jól érzem magamat a bőrömben, így 45 évesen. Ha visszagondolok a múltra, több olyan időszakot is fel tudok eleveníteni, amikor jól éreztem magamat. Szerettem 13 éves tini lenni. A 17. évem is nagyon jól sikerült igazi kamaszként. Amikor megismerkedtem a gyerekeim apjával, volt pár laza, gondtalan évünk kettesben. Jól kerestem, jöttünk-mentünk, buliztunk-utaztunk. Máriahalmon szerettem élni, szép volt a vidék, mozgalmas az élet a Biofaluban, és szerettem az únyi társaságot is. Az első pár év Zolival felhőtlen boldogságot és szabadságot hozott. Ezt nem sikerült megtartani, valahogy nagyon elcsúszott a kapcsolatunk, tovább kellett lépni. A végére hagytam, de természetesen a nehézségek mellett nagyon sok boldogságot is hozott gyermekeim megszületése és cseperedése.

11. Ön hogyan birkózik meg a járvány okozta nehéz helyzettel?

Különösen nem érzem, hogy olyan sok nehézséget jelentene. Nincs bennem félelem a vírustól egyáltalán. Van egy kedves otthonom, amit szépítgetek, egy kert, amit gondozgatok. Talán az online oktatás nehézsége a sok gyerekem folyamatos ittléte. Ma már nem érzek energiát a lelkes otthontanuláshoz, megmondom őszintén, küldeném őket vissza a suliba. Az mondjuk nekem is hiányzik, a személyes kapcsolat a gyerekekkel, kollégákkal. Anyukámmal sokáig nem találkozhattam, de végre rászánták magukat, és két hónap után kijöttek hozzánk látogatóba. Leginkább a zenés-táncos programok hiányoznak, a táncház, a koncertek, fesztiválok. Meg a virtuális kapcsolódások helyett a valóságosak.

2020. május

16 kérdés

A Nők Lapjában minden héten ilyen kérdéseket tesznek fel egy-egy híres embernek. Én nem vagyok híres, de eszembe jutott, hogy megválaszolom őket magam is.

Mi a legkedvesebb gyerekkori emléke?

Rajzolások, alkotások, tervezések. Iskolai osztálykirándulások. Aktív közösségi élet, társadalmi munkák, szakkörök, edzések, tánciskola… Biciklizés és strandolás a Margitszigeten, filmek az Óbuda moziban. Sóstói úttörő-táborok.

Délutánonként kiköltöztem az erkélyre, nálunk az képviselte az összeköttetést a „természettel”. Rátelepedtem a ládára (ami azóta is megvan, csak most a teraszunkon, lefestve), és ott tanultam. Közben sonkás kiflit ettem zöldpaprikával (akkor még nem voltam vega), hozzá valamilyen finom drazsét. Saját szoba híján az volt akkor az én terem.

Ki volt az első szerelme?

Marci, Lőrincz L. László (Leslie L. Laurence író) fia. Kb. ötévesen. Együtt jártunk a magyar Rádió és Televízió óvodájába. Még a számra is adott egy puszit!

Az első fiú, akivel igazán jártam, az pedig Zsolt, a dobos volt. A sóstói úttörőtáborban egy küldöttel megüzente a kérdést: „Szeretem-e őt?” A válaszlehetőségek: „Igen” vagy „Szeretem”. Azt üzentem neki vissza, hogy „Igen, szeretem”, pedig szerintem a szerelem csak ezután kezdett el bennem kialakulni. Mentségemre legyen mondva, hogy mindössze 12 éves voltam ekkor. Egy év szünettel öt és fél évig jártam vele, ő volt nekem mindenben az első. Azóta is jó barátok vagyunk.

Mi az, amit sosem kérdezett meg a szüleitől, pedig meg kellett volna?

Édesanyámmal egész jól meg tudunk beszélni mindent, bár sajnos volt egy korszak, amikor nem tartottam vele a kapcsolatot. Úgy érzem, minden kérdést feltettem és fel is teszek neki, ami érdekel róla.

Édesapámmal a válás és a kevés találkozás miatt nem alakult ki szorosabb kapcsolatom,. Elvagyunk, de nem igazán voltak/vannak köztünk mély beszélgetések. Épp ezért még azt sem tudom kitalálni, mit is kérdeznék tőle szívem szerint…

A nagymamám múltjában azonban vannak homályos foltok. Háborús időszak, nagypapámmal való kapcsolata, magányossága. Ő már 20 éve halott, így nem tud válaszolni arra a kérdésre például, hogy miért gyűlölte ennyire a férfiakat.

Mi az, amit a saját kárán tanult meg?

Mindent! Én vagyok az, aki mintha nem ismerné a „Más kárán tanul az okos” mondást. Sőt: elkövetek egy hibát, aztán nem tanulok belőle, elkövetem újra meg újra meg újra…

Mit bánt meg utoljára?

Azt például, hogy 15 évesen nem csókoltam meg azt a bizonyos Depeche Mode-os fiút a házunk kapualjában.

Aztán azt, hogy évekig nem beszéltem anyukámmal, mert ő nem fogadta el a párválasztásomat. Sok év telt el, mire rájöttem, hogy neki volt igaza, de nyilván meg kellett futnom a magam köreit.

Hogy minden kapcsolatomat jóval tovább húztam, mint ahogy kellett volna. Hogy nem váltam el hamarabb. Csak halogattam a döntést évekig, látszólag a gyerekek érdekében, valójában saját gyávaságom miatt.

De nyilván minden így volt, jó, ahogy, így nem tekerném vissza az idő kerekét, hogy valamin változtassak, és másképp csináljam.

Kitől kellene bocsánatot kérnie és miért?

Fogalmam sincs… Nem áll(t) szándékomban bárkinek is fájdalmat okozni. Ezúttal ragadom meg az alkalmat: ha van olyan ember, akit akaratomon kívül megbántottam, és olvassa ezt az írást, kérem, jelentkezzen!

És: Bocsi!

Kinek kellene öntől bocsánatot kérnie és miért?

A bocsánatkérés önmagában nem jelent semmit, ha nem jön szívből a megbánás. Másrészt ha valaki meg is bántja, amit tett, vannak dolgok, amiket nem lehet jóvátenni egy bocsánatkéréssel. Az összetört tányér se lesz ugyanaz, miután megragasztják.

Amúgy könnyen meg tudok bocsájtani, nem vagyok haragtartó. Bocsánatkérés helyett nálam jó módszer a humor, úgy is könnyen oldódhatnak a sérelmek.

Hogy nézne ki egy tökéletes napja?

A kulcsszó a harmónia, az egyensúly lenne. Azaz lennék bent a szuper faházunkban is, de kint a természetben is. Mozognék is, pihennék is. A reggelt, úgy mint mindig, tornával indítanám. Később kirándulnék egyet a Börzsönyben.

A nap egész biztosan sütne, néhány bárányfelhő tarkítaná az eget, 20-25 fok lenne, és lágyan lengedezne a szél. A kertben nyílna a sok virág, és a gyümölcsfák is virágba borulnának.

Lennék egyedül is, a férjemmel is, a gyerekekkel is, a nagycsaláddal is, barátokkal is. Lenne csend és nyugalom is, de nyüzsgés, pörgés is.

Írnék egy jó kis blogbejegyzést vagy novellát. Lenne benne beszélgetés. Társasjáték. Jó koncert, zene, éneklés, tánc, tombolás. Éjjel pedig egy fergeteges szeretkezés.

Az a baj, hogy ez így jóval több, mint egy napi program. Hogy fogom mindezt 24 órába belesűríteni?

Hol ette életében a legjobbat?

Amikor gyerekkoromban lekváros gombóc volt az ebéd, akkor előtte olyan levest főzött a dédim, ami hagymás-paprikás alappal készült, és a gombóc tésztájából főzött bele nokedliket.

Amikor Nagymamám húgához (nekem Köri) mentünk látgatóba, mindig megkérdezte tőlünk, mi legyen a kaja. és mi mindig rávágtuk: köménymagos kifli! Még ma is számban az íze! A recept megvan, anyukám próbált később ez alapján ilyet sütni, de nem volt az igazi. Úgy tűnik, hogy ahhoz maga Köri kellett.

A legjobb pizzát Jesolóban ettem a parton, vékony tészta, sok feltét, a legrosszabbat Rómában, a Colosseum mellett (kemény, száraz, íztelen, sótlan). Fagyiból pedig a váci sétálóutcában az Adria fagyizó a legjobb.

Ha földet örökölne, mit tenne vele?

Most is van egyharmad hektárunk, és egyelőre sajnos hagytuk eldzsungelesedni. Kivéve a veteményest, ahol azért idén is termett egy s más. A többi viszont sajnos nagyon elhanyagolt… De majd jövőre! Meglátjátok, mit fogunk vele tenni!

Kinek/minek a hangját szereti a legjobban?

A klasszikus madárcsicsergés-levélsusogás-patakcsobogás kombinációt.

Énekesből Ákosét.

Van olyan álma, ami még nem valósult meg?

Terveim vannak persze, de nem akkora álmok, hogy ha nem teljesülnének életem végéig, akkor boldogtalanul halnék meg. Alapvetően elégedett vagyok az életemmel. Van öt gyerekem, egy szerető férjem, csodásan alakuló otthonunk, és lesz egy szép kertünk is. Van munkám, mit a körülmények és nehézségek ellenére is szeretek, anyagilag is jól állok. Nem álmodozom semmittevésről és kacsalábon forgó kastélyról. Nem vonz a luxus és a pompa. Nagyjából elégedett vagyok a külsőmmel is.

Nem akarnék tárgyakat felhalmozni, inkább élményeket. Túrák, koncertek…

Aztán szeretnék sok unokát. Sokaknak segíteni. Egészségben megöregedni. Elégedett élettel a hátam mögött meghalni.

Mire nem sajnálja a pénzt?

Nem túl tehetős családban nőttem fel, belém ivódott a takarékosság. Később is sok évig igen szerény anyagi körülmények között éltünk, meg kellett fogni minden fillért. Most már bátrabban költök, de nem szórom a pénzt. Fölösleges dolgokat nem veszek, és ha vásárolok valamit, mindig ügyelek az olcsóságra.

Mostanában szép fabútorokra költök szívesen, mert sokáig fogják szépíteni az otthonunkat. Ami új nekem, hogy élményekre is költök végre. És nem érzem, hogy kidobott pénz lenne egy utazás vagy egy fesztivál.

Mire sajnálja az időt?

A munkámmal kapcsolatos adminisztrációra. Értelmetlen hivatali ügyintézésre. Várakozásra, mert eléggé türelmetlen természetű vagyok. Például ha sorban kell állni, vagy késik a vonat.

Min változtatna meg a világon, ha bármit megtehetne?

Megváltoznék…

Lenyesegetnék az emberek egójából, sajátomat is beleértve. A természet hierarchiája maradna, az emberi társadalom mesterséges alá- és fölérendeltsége már nem.

Megszüntetném az irreális gazdasági és a politikai hatalmat. Az emberek kevesebbet mondanák, hogy „én”, és többet, hogy „mi”.

Nem lennének pártok, egyházak, csak támogató közösségek. Az emberek a természettel egynek éreznék magukat.

Ha van mennyország, Isten hogyan fogja köszönteni?

Szerintem a mennyország nem egy hely, ahová halálunk után kerülünk. Itt a földi életben is megvalósítható, csak hozzáállás kérdése. Isten számomra nem egy személy, aki köszöntene engem, de miután meghalok, szerintem lesz egy amolyan „megérkeztél” érzésem. Olyannak képzelem, mintha eddig csak apró kis részecske lettem volna, és akkor eggyé válnék a hatalmas mindenséggel.

2019. november