Vízöntő vége

Az elmúlt két hétben a hó játszotta a főszerepet nálunk. Sok hó esett, meg is maradt. Beborította a fák-bokrok ágait, befedte a földet.

Rájöttem, hogy évről-évre egyre jobban szeretem, élvezem a tél örömeit. Mindent csináltunk, amit ilyenkor lehet és jó.

Hógolyóztunk a pályán. Hó-sáncot emeltünk, hó-várat építettünk. Szánkóztunk a réten. Nyomokat hagytunk a hóban. Hóember épült a ház elé, neve: Tóbiás, kalapja: lábas, sálja: Kincsőé. Képzeljétek, foltokban még most is fehér a kertünk!

Amikor aztán jöttek az éjszakai 10-15 fokos mínuszok, a hó szépen lefagyott, jégpályává változtatva az utcánkat. Izgalmas volt reggelente csúszkálva kijutni a lekotort főbb utakra, bár ott is találtunk lefagyott átfolyásokat. Végül is egész jól megúsztam, csak egyszer csúsztam el lájtosan (pont egy ilyen átfolyáson).

Érdekes, egyszer se fáztam ebben a nagy hidegben! A jó vastag bundám leér a lábszáram közepéig, a bélelt csizmám felér majdnem a térdemig. Élvezem, hogy olyan eszkimós-indiános, ráadásul az esztétikumon kívül praktikus is, megvéd a mínuszok ellen.

Bent a házban is jó az idő, jól vizsgázott az itt töltött első télen a kályha is, a szigetelés is. A cserépkályha viszonylag gyorsan felmelegszik, és nagyon sokáig tartja is a hőt. Kérdés volt, hogy vajon a könnyűszerkezetes ház falain nem szökik-e ki a meleg, de nem. Mindig kellemes idebent a hőmérséklet.

A tűzifából még bőven van. Átlagban háromhetente kell a nagy fatárolóból átpakolni egy-egy kisebb adagot a teraszra. Sokkal jobb így, napi szinten papucsban kilépni a fedett helyre, és behozni az épp szükséges fát.

A hó alatt a madarak nem találtak élelmet, a hidegben bizonyára fáztak is, de mi rendszeresen töltöttük az etetőt. Olyan jó a meleg házból nézni, ahogyan kint cinkék, vörösbegyek, verebek csipkedik a magokat, de egyre több most a madár, jönnek a feketerigók, szajkók, harkályok is. Egyre hangosabban csicseregnek a madarak, elvégre elmúlt Bálint-nap, megkezdődött náluk a párkeresés.

A hideg pozitív következménye volt, hogy befagyott a Nógrádi-tó. Hétvégéken illetve tanítás után megszállták a gyerekek, meg persze felnőttek is. A lányaim is korcsolyáztak, csúszkáltak, mások hokiztak is. Nekem sajnos még mindig nincsen korcsolyám, egyik költözésnél eltűnt, és azóta se szereztem be.

Kincső közben 11 éves lett. A születésnapját majdnem teljes családi körben itt Nógrádon ünnepeltük, csak Virág nem tudott eljönni a munkája miatt. 

Nagymami barackos túrótortát sütött, én ostyás-pudingos finomságot készítettem. Kincső tőlünk egy új kerékpárt kapott. Jó volt társasjátékozni, Bumm-oztunk, Concept-eztünk, de nem volt jó a gyerekek közti folyamatos konfliktusokat megtapasztalni.

A pedagógusoknak továbbképzésekből hétévente össze kell gyűjteniük 120 kreditet. Kihasználtam az online lehetőségeket, és jelentkeztem egy továbbképzésre. Címe: „A pedagógus lelki harmóniája és egészsége”. 

Jövő héten kezdem. Remélem, sikerül a kiégést megelőznöm, stressz-kezelési technikákat elsajátítanom, a pozitív pszichológiát a mindennapokba beépítenem. Úgy érzem, tanárként és anyaként is szükségem lesz erre a tudásra.

Furcsa volt néhanapján elutazni innen a télből. Amikor a Börzsönyben kanyargott a kis piros, ott még bőven fehér volt a táj, de ahogy kiértünk a Dunához, mintha elvágták volna.

Nagymarosra Valentin-napon ruccantunk ki. Mindkettőnknek ez az egyik kedvenc települése a Dunakanyarban. Nagymaros megállóig vonatoztunk el, és onnan gyalog jöttünk visszafelé, a Visegrádi kompig. 

A Duna partján sétáltunk a napsütésben, aztán mentünk egy kört a dombon is. Lángost ettünk, párom forralt bor ivott. Természetesen kedvenc helyünket, a Piknik Manufaktúrát sem hagyhattuk ki.

Nemrég Budapestre is beutaztam. A főváros úgy nézett ki, mintha nem is tél lenne, hanem késő ősz vagy kora tavasz. Átmeneti kabátban voltam, amit ki is gomboltam az enyhe időben. És hogy minek mentem Pestre? Hát a bankba, hitelt intézni a házhoz. Családi segítséggel meglesz az önerő. Ha minden igaz, tavasszal indul a ház-vásárlás!

A farsangot rendhagyó módon, osztályszinten rendeztük idén. Én eredetileg iskolás-lánynak akartam öltözni, de a gyerekek szerint olyan voltam két copfommal és kockás mini-ruhámmal, mint egy animés, jelentsen ez bármit is. J

A farsangi időszaknak mostanra vége, elkezdődött a böjt. Ezt fogom is a magam módján tartani, ha minden jól megy, akkor teljes böjttel a végén. A Vízöntő véget ért, beléptünk a Halakba. Nemsokára itt a tavasz, a kikelet, a megújulás. Imádom ezt az időszakot! Március elsejétől a szokásos módon kezdődik a Tavaszi Megújulás programom (részletek később az oldalamon).

 

2021. február

Jurta

A lakberendezős csoportba ígértem egy cikket a jurtás életről. Ez jó apropó most arra, hogy átgondoljam az akkori életmódunkat.

Két évig éltünk jurtában, 2012 és 2014 között. Ez idő alatt három helyen volt felállítva a jurta, először Vásárosbécen, aztán Lesenceistvándon, végül Balatonhenyén.

Ez egy használt mongol jurta volt, narancsszínű, jellegzetes mongol díszítésű tündükkel (felső kerek ablak), tartóoszlopokkal, lécekkel és ajtóval, nemezborítással, rácsszerkezettel (a rácsokat bőr tartotta össze), több ponyvával, esővédővel. Az átmérője 6 méter, alapterülete 27 nm. A dologban nem is a nomád életmód volt a legnehezebb, hanem hogy ezen a 27 nm-en heten éltünk, öt gyermekkel.

A jurta felállítása tulajdonképpen nem ördöngösség, de azért kell hozzá némi gyakorlat. Először mi is elbénáztuk, sokan segítettek, és többször neki kellett futni. Másodjára már a barátaink segítségével könnyebben ment. Harmadjára olyan rutinosak voltunk, hogy elég volt a felállításához a családunk.

Előtte mindig el kell rendezni a helyét, lekaszálni, felkapálni, szintbe hozni, a földet ledöngölni. Volt, ahol egy külön erre a célra készült kerek fa-alapra tettük. A földre a kályha és a bejárat közötti területre tégla került, mivel ide beléptünk cipővel, behoztuk a tűzifát, a többi részt fadeszkákkal burkoltuk. Alulról szigetelés semmi, oldalról-felülről a nemez szigetelt.

Mivel télen-nyáron laktuk a jurtát, fűteni kellett benne. Ezt egy teatűzhellyel oldottuk meg (igazából a jurtával együtt járt egy dob-kályha, de az borzalmas volt, folyton visszafüstölt.) Az egyik leggyakrabban nekünk feltett kérdés az volt, hogy nem fáztunk-e a jurtában. Alapvetően nem kellene, hogy fázzon benne az ember, hiszen a nemez-réteg elég vastag. 

Viszont ehhez kellett volna egy olyan kályha, ami tartja is a meleget (pl. cserép v. téglakályha). A teatűzhely ugyan hamar felmelegedett, viszont hamar ki is hűlt. A kályha csövét a tündükön vezettük ki. Nagyobb esőzéskor az itteni réseken becsepegett az eső is! Nagy hőmérséklet-különbség volt bent a különböző magasságokban (a földön 10 fok, középen 20 fok, az alvó-galérián 30 fok!).

A jurta mindenféle komfortot nélkülözött, nem volt se víz, se villany. Ivó-főzővizet a forrástól hoztunk, esővizet gyűjtöttünk a mosdáshoz, mosogatáshoz, mosáshoz. Benti vécé helyett kinti budit használtunk. Petróleumlámpával és tekerős fejlámpákkal világítottunk, kútban vagy pincében hűtöttük az élelmet, a laptopot és a telefont a közeli faluban töltöttük fel.

Egy ilyen pici térben a lakberendezés eléggé feladja a leckét. Bécen a jurta közelében állt egy vacak kis présház, ahol ruhákat és könyveket tudtunk tárolni. Emellett volt még itt egy félig nyitott, félig zárt konyhaépület is. A zárt részben tisztálkodtunk, és télen ott is főztünk, mostunk, a nyitott rész volt a nyári konyha kemencével, étkezővel.

Amikor a Balaton-felvidékre költöztünk, kölcsönkaptunk a mi jurtánk mellé egy másikat is, így lett egy Nap- illetve egy Hold-jurtánk. A Nap-jurta volt a nappali tér: konyha, étkező, közösségi rész. A Hold-jurtában pedig aludtunk, és ott tároltuk a holmink nagy részét. Barátaink faházában is használhattunk egy helyiséget tárolásra, például az akasztós ruhák ide kerültek.

A legnehezebb helyzetünk az utolsó helyen volt, mert ott nélkülöznünk kellett mindenféle egyéb épületet, tároló-helyet. Henyén nem volt semmi, csak maga a jurta, itt kellett mindent egybezsúfolnunk.

A „hálót” a jurta belső felébe került félkör alakú nagyobb galéria jelentette, ezen aludtunk egy kupacban mind a heten. A galéria alatti alacsonyabb rész lett a tároló: polcokon a könyvek, kosarakban a játékok és gyerekruhák. A mi ruháink és személyes tárgyaink az első részben kaptak helyet, ez volt a „nappali” is fotelekkel.

A „konyha” a teatűzhely volt, ami nemcsak fűtött, hanem a tetején főzni, benne sütni lehetett. Ezen kívül csak egy konyhaszekrény fért itt el, amiben az edényeket tároltuk. Amikor az időjárás engedte, kint főztem, mosogattam a szabadtéri konyhában.

Állt még a jurtában egy nagyobb, multi-funkcionális asztal, paddal és székekkel. Itt étkeztünk. Mivel ekkoriban otthon tanultam a gyerekekkel, ez volt az iskola is. Erre raktam a lavórokat, amikben mosogattunk vagy mostunk. Mosakodás szintén lavórban zajlott, a jurta közepén.

Amit nem szerettem a jurtában a szűkösségén kívül az igazi ablak hiánya volt. Tulajdonképpen a fent tündükön bejött némi fény, de kilátni nem lehetett belőle a tájra (pedig igazán szép vidékeken laktunk). Később az ajtóra került egy üveg-betét, de nekem ez is nagyon kevés volt. A réseken a padló alá bemásztak az egerek, éjjelente hallottuk, ahogyan kapirgálnak, de találkoztunk bent siklóval is, meg persze sok rovarral, pókkal.

Amit viszont szerettem, az a kerek formája. Jó volt benne középtájon hanyatt feküdni, kinézni a tündükön, a lécek sugár-alakban olyanoknak tűntek, mintha napsugarak volnának. Volt ebben valamiféle szakrális érzés is. Az időjárásnak a kerek formája miatt jól ellenállt, példa erre az emlékezetes 2013. március 14-15-i hóvihar, amikor a szél tépte-cibálta a jurtát, félméteres hó takarta be, mi mégis túléltünk benne.

Ma már Nógrádon élünk, igazi házban, komfortosan. Van áramunk, bármikor tudunk telefont tölteni, és nem sötétül el a laptop képernyője. Van hűtőnk és fagyasztónk is. Nagyon értékelem az itteni sarokkádat, és cseppet sem hiányzik a lavórban fürdés! (A lavóros hajmosást különösen utáltam.)

Megmaradt viszont néhány dolog. A ház elég kicsi, de én megtanultam kicsi térben élni, sokat selejtezni, praktikusan kis teret berendezni, rendet tartani. Itt is fafűtés van, nem is kellene más, bár itt cserépkályha van, ami kiválóan tartja a hőt. A budizást annyira megszoktuk, hogy hiába van a mostani házban vízöblítéses vécé, mi télen-nyáron kintre járunk.

Nagyon szeretem a házunkat, de ha lenne rá pénzem, azért vennék egy jurtát. Na nem állandóan benne lakni, hanem: elvonulós kuckónak, közösségi térnek, gyerekek bulizós helyének. Ki tudja, talán egyszer meg is valósítom ezt a tervet…

 

2021. február

Ház és Sport

Schottner Évi fotója, Lukács Marcsi és Zsuzsi faliújságja

Ház és sport, ez a kettő határozta meg nagyjából ezt a hetemet.

A ház téma alapvetően nem túl vidám, mert megint egyfajta újratervezésre kényszerülök. Aki régóta olvas, az tudja, hogy soha nem volt még saját ingatlanom (47 éves leszek a nyáron). Szívügyem a lakberendezés és otthonteremtés, mégis eddig mindig valaki másnak a lakását-házát tervezgettem-csinosítottam, amiket aztán szépen mindig otthagytam, hogy egy újabb albérlet következzen. Most egy olyan házikót bérlek, amit nagyon szeretek, ami eladó, és amit örömmel magaménak mondanék. A válás-elköltözés óta arra várok, hogy végre belevághassak a házvásárlásba, életem első saját otthonának kialakításába. Ehhez kellett egy hivatalos váló-papír, valamint a nevem átíratása az összes kártyán és más egyéb helyen.

Miután mindez megtörtént, leültem a helyi ügyintézővel, hogy belevágjunk a falusi CSOK programba, és itt ért a hidegzuhany. Noha a ház nettó alapterülete 62 négyzetméter, a banki ügyintézésnél a hasznos alapterület számít, amibe csak a 190 cm fölötti magasságú részek tartoznak bele. Nálunk a tetőtér igen ferde, és hiába „hasznos” az alacsonyabb rész is, ahol kiválóan lehet aludni vagy tárolni, a hivatalosba ez mégsem számít. Mivel a CSOK-nál meg van szabva a minimum alapterület, így ekkor szembesültem azzal, hogy nemhogy három, de kettő gyerek után se vehetem igénybe az állami támogatást. Lőttek az 5 plusz 5 milliónak L.

Nehogy azt higgyétek, hogy Réka annyira baromi erős nő, hogy ezt is kibírta idegileg, dehogy. Volt bizony kiborulás ezerrel. Viszont a sok változás, ami életemben, pláne a tavalyi évben történt, arra már megedzett, hogy ha ki is akadok, az ne tartson túl sokáig. Egy délután-este voltam nagyon kiborulva, volt itt bőgés, szidalmazás, szidtam én válogatás nélkül a törvények alkotóit, a volt férjeimet, a sorsot, mindent és mindenkit.

Másnapra nyilván lehiggadtam, és elkezdtünk agyalni a lehetséges variációkon. Például: Megnyerjük az ötöst, és ennyi. Kapunk kölcsön pénzt valami gazdag amerikai nagybácsitól, de hamar rájöttünk, hogy lottónyereményre vagy családi segítségre nem sok az esélyünk. Jöttek a reálisabb ötletek: piaci, államilag nem támogatott lakáshitel felvétele, vagy keresünk a faluban egy másik házat, ami megfelel a CSOK feltételeinek. (Nógrád alap: itt a munkahelyem, a gyerekek sulija, meg amúgy is szép és jó a közösség.)

Bár nagyon nem szeretném itt hagyni ezt a cuki kis házikót, azért kíváncsiságból esténként az ingatlanos oldalakat nézegettük, és rájöttünk, hogy normál méretű lakóingatlant nem találunk itt olyan áron, amennyi hitelt én felvehetnék. Öt éve költöztünk Nógrádra, akkor simán lehetett egyszámjegyű milliós ingatlanokat találni, ma már Almáskertben is húszmillió fölött van a legolcsóbb ház.

Tihanyi Kincső alkotása

Szerencsére úgy tűnik, a ház tulajdonosa emberien áll a dolgokhoz, támogatja, hogy én vehessem meg, ehhez keressük most a jogi-pénzügyi lehetőségeket. Nyilván szorosabbra kell majd húzni a nadrágszíjat, hosszú évekre el leszek adósodva, de egy saját ház miatt megéri. Arra kérlek titeket, hogy drukkoljatok: sikerüljön a lehető legjobb megoldást megtalálnunk, és végre lehessen egy igazi otthonunk! 

Nemsokára két hónapja lesz annak, hogy meghalt a kisbabánk. Akkor úgy éreztem, kell valami cél, hogy arra fókuszálva eltereljem a gondolataimat erről a veszteségről. A házon kívül a mozgás került nálam a középpontba.

Aki olvas, az tudja, hogy a rendszeres testmozgás régóta az életem része. Még ha nagyon lusta kedvemben is vagyok, hetente ötször legalább edzek. Most ezt felemeltem úgy, hogy minden napra jusson legalább egy óra sport. Ebből háromszor felsőtestre edzek, azaz súlyzózom és hasizmozok. Háromszor pedig az alsótest áll középpontban, tehát comb, fenék, vádli.

Minden nap nyújtok, de a vasárnap az extra nyújtós nap, amiket jóga-gyakorlatokkal, relaxációval, intimtornával egészítek ki. Ehhez még hozzájön, hogy autót nem használunk, a központtól viszont messze lakunk, tehát suliba-boltba menni, majd hazajönni, az nekünk majdnem egy óra gyaloglás. Amikor jön a tavasz, és nem csúsznak ennyire az utak, akkor pedig újrakezdem a kerékpározást.

Ezen a héten ráadásul kosárlabdázni is volt lehetőségem, kétszer. Első alkalommal kb. tíz perc múlva majd kiköptem a tüdőmet, pedig középiskolában gyakran kosaraztam. Egy óra edzés után totál kidőltem, másnapra megvolt az izomláz is. Második alkalommal már sokkal könnyedebbnek éreztem magamat, jobban ment a futás, egy és negyed óra elteltével kellemesen elfáradtam, és ennyi. Apropó futás: idén, amint eltűnik az itteni földutakról a jég meg a sár, tényleg elkezdem ezt az általam nem igazán kedvelt mozgásformát, mert érzem: ez fogja feltenni a pontot az i-re. Motivál, hogy nemrég vettem magamnak új sportruházatot: topot, rövidebb cicanadrágot, és egy futócipőt is.

Több célom is van ezzel az egésszel. Egyrészt nemrég még várandós voltam, megnőtt a hasam, felszedtem pár kilót, megnőttek a méreteim. Néhány kiló meg néhány centi mínusz, reális célkitűzés. Másrészt az egészség egyik alappillére a mozgás. Korombéli, sőt, fiatalabb ismerőseim gyakran panaszkodnak ízületi fájdalmakra, fáj a fejük, fáj a gyomruk, mindig fáj valamijük, gyakrabban betegszenek meg. Én szeretnék egészséges maradni, és ezért teszek is. Ahogy idősödöm, érzem, hogy egyre jobban elnehezedik a testem, és ez most nem a kilókról szól. Szeretném egyre könnyedebbnek, rugalmasabbnak érezi magamat.

Tihanyi Tündér fotója

Kérdezhetitek, hogy mikor van nekem erre időm főállás, házimunka, és ennyi gyerek mellett. Hát reggel. Igazi pacsirta-típus vagyok, nappal kelek, de most télen is felébredek hajnaltájt, egy órával azelőtt, amikor ténylegesen kelnem kellene. Sötétben elkezdem a gyakorlatokat, és közben szép lassan kivilágosodik, nekem pedig megjön a jókedvem a naphoz. Minden reggel torna, ettől energikusnak érzem magamat, és vallom, hogy kihat a lelkivilágomra és a társas kapcsolataimra is.

Tegnap pedig olyan jó dolog történt velem! Egy régi iskolatársnőm, akinél a life coaching tanfolyamot is végeztem pár éve, interjúalanynak hívott engem. Szó volt szerelemről, párkapcsolatról, társkeresésről, újrakezdésről negyven felett, gyerekekkel. Ennek linkjét fel is raktam a „Réka útja” fb-oldalra. Utána pedig felcsillant egy reménysugár is az életmód-könyvem kiadatására!

Egyszóval: itt a február, hosszabbodnak a nappalok, készülünk a farsangra, tanítok és mozgok, és nagggyon bízom abban, hogy ez az év elhozza számomra a vágyott saját otthont.

 

2021. február