A Szűz jegyében

Amikor a Nap a Szűz jegyébe lép, azt én valahogy minden évben egyre nagyobb megnyugvással és egyben lelkesedéssel élem meg. Augusztus elején-közepén nekem már sok lesz a melegből és a tűző napsütésből, az energiaszintem egyre csökken, nem sok mindenhez van kedvem és erőm, egész nap nem tudok más csinálni, csak punnyadni. Ámde amikor elérkezik augusztus huszonvalahányadika, akkor valami átkattan bennem, újra lendületet kapok. Készülök a sulira, tervezgetem az életemet – és rendezem magam körül a teret.

A tér rendezése az iskolára is vonatkozik. Nagyon szeretem a tanévkezdés előtt pakolgatni a termünket! Tavaly egyedül voltam erre, idén viszont nemcsak rám hárult egyedül ez a feladat, akadtak segédeim is. Bejött az osztályomból két lány és két fiú, valamint a párom és a legkisebb lányom is. 

Egy óriási szekrényt ürítettünk ki, és tüntettünk el a sarokból, a megmaradt szekrényeket öntapadós tapétával borítottuk be (a rönk-mintát az osztállyal szavaztattam meg). A sarokba egy szép terítővel leterített szentély került. Így némileg tágasabb lett a tér, és mindenképp otthonosabb a hangulat.

De térjünk rá a házunkra, aminek egy nagy hibáját a nagy nyári zivatarok idején tapasztaltuk meg. Az utcának pont a legalacsonyabb részén van telkünk, tehát az esővíz balról is, jobbról is épp a kapunk előtt gyűlik össze, majd beárad a kertünkbe, és lezúdul a házunkhoz. Csak reménykedünk benne, hogy nem süllyed meg emiatt a ház. A kedvesem most azon töri a fejét, hogyan és hová lehetne ezt a rengeteg vizet elvezetni, hogy megússzuk szárazon. 

A pince nem úszta meg, egyszer sikerült beáznia úgy, hogy az alját utána több centi iszap borította. Az egy dolog, hogy micsoda szag volt ott bent napokig-hetekig, de amit a földön tároltunk, az szépen szét is ázott. Az áradat áldozatául esett rengeteg könyv, amik pedig még anno a jurtás időszakot is túlélték. A gyerekkönyveket ugyanis ideiglenesen még a pincében tároltuk, ami öreg hiba volt. A sok pöttyös és csíkos könyvem odalett, amik végigkísérték ifjúságomat, és bíztam benne, hogy majd az unokáim is olvasgatni fogják őket. Hát ezeket már nem, szinte mind az enyészeté lettek L

Sajnos kicsit későn, de végre cselekedtem, és vettem egy használt polcot. Tegnap óta a lépcső alatti kuckóban áll, gyerek- és ifjúsági könyvekkel megrakodva. Még napokig füstölni kell itt, hogy eltűnjön belőlük az ázott szag. Viszont újra átlátom a könyveinket, minden rendszerben van.

A Szűz jegy nagyon kedvez a pakolásnak, selejtezésnek, rendrakásnak. Ezt a hullámot meglovagolva csináltunk egy jó nagy selejtezést. A gyerekszobák a tetőtérben így sokkal szellősebb és átláthatóbbá váltak.

Ha szeptember, akkor lomtalanítás! A helyi „imádott” hulladékkezelő cégnek köszönhetően a lehető legbonyolultabb módon. Nem úgy van ám, hogy kiírják, lomtalanítás ekkor meg akkor, oszt viszik, nem ám! A cég honlapján ki kell tölteni egy igénylőlapot, meg kell becsülni, mennyi lomunk van. (Honnan a búsból tudjam én megsaccolni a köbmétereket?)

Továbbá: valakinek itthon kell maradnia, érkezés valamikor reggel 7 és déli 1 óra között, addig egy valaki a családból nem dolgozik, hanem a házban malmozik, hogy aláírjon egy papírt, hogy elvitték a lomokat. (Minek?) Előre megírták, mit visznek el, és mit nem, de aztán csak itt hagytak dolgokat. Mert sok. Mert ilyen meg olyan anyagból készült. De azért „van annyi pénz”, hogy ők elvigyék… Dühítő! A lényeg, hogy a tulajdonos és az előző bérlő rengeteg cuccától sikerült megszabadulnunk, és ez igen felszabadító érzés.

A korábbi mobil komposzt-vécénk megszűnt létezni! Az eddig holmikkal telezsúfolt budit végre használatba tudtuk venni. Azt nem mondom, hogy varázslatosan szép lett, de legalább rendezett és jól használható. (Plusz információ azoknak, akik nem régóta olvassák a blogot: környezetvédelmi okokból immáron tíz éve tudatosan nem használunk hagyományos angol-vécét!)

Ebben az apró helyiségben találtunk konyhapultot és konyhabútor-ajtókat. A párom fel is szerelte őket, így ha nem is szebb, de kényelmesebben használható lett a konyha. Lett több lerakó-felület, és tisztábban tarthatók az edények.

A kedvesem fából és tetőcserepekből összeeszkábált egy postaládát is; már csak azt kell kiötölnie, hogyan rögzítse a gyenge drótkerítésre a nehéz dobozt.

Hátra van még a téli ruhák-cipők átnézése, amit nemsokára meg kell ejtenünk, hiszen állítólag a héten megérkezik az ősz, aztán ahogy a Börzsönyt ismerem, nemsokára jönnek a fagyok is. Reggelente már így is fázik a kezünk, ahogy kerékpáron gurulunk lefelé a lejtőn a suliba menet. (Bezzeg mikor hazafelé a dombra toljuk fel a bicajt, akkor izzadunk rendesen!)

Ha már télre készülés, akkor tűzifa-projekt, utolsó fejezet. Van nekünk ugye egy nagyobb fatárolónk a bejárat közelben, kerítés tövében, jól megrakodva fával. Azonban az épp aktuálisan használt fa-kupac a teraszon áll. Jó is az, ha esőben-hóban nem kell kibotorkálni a nagy tárolóhoz, hanem az ember csak kilép a teraszra, és behoz pár hasábot. 

Volt itt néhány jó nagy farönk is, a párom ezeket felhasogatta, a fát Kende felkupacolta, most már tényleg 100%-os készültségben várjuk a fűtés-szezont. Az eddigi kupac a nyugati oldalon állt, ahová sajnos a hevesebb eső néha becsapott. Most a fa átkerült a teljesen száraz déli oldalra. 

Emiatt a teraszt is átrendeztük. Arrébb került az étkezőasztal, ahol még ezen a meleg kora-őszön kint tudunk enni.

Ha már kijutottunk a teraszra, térjünk rá a kertre, ahol az utolsó betakarítások zajlanak. Az idei termés röviden szólva pocsék volt. Persze ha jobban átgondolom, azért valami csak volt, termett itt retek, többféle saláta, de a tökfélék területén siralmas volt a helyzet: folyamatosan szép sárgán virágzottak, de alig néhány termést tudtam róluk leszedni.

A kertben a legszebbek a körömvirágok és a büdöskék; ha már a kártevőket nem igazán riasztották el, legalább mindig díszíti valami az ágyásokat meg a vázákat.

A paradicsom egyik fele nemhogy nem érett be, de egyáltalán nem is virágzott. A másik felén szép nagy termések vannak, de a nagyja még mindig zöld. Eddig néhány pirosat tudtunk csak leszedni. Paprikából alig pár szem lett. L

Próbálom elemezni az okokat: a száraz és szeles április, az esős és szeles június, a vacak talaj, valamint a kései palántázás és kiültetés mind ludasak lehetnek az ügyben.

Mindezek ellenére nem panaszkodom, mert lett nekünk zöldségünk máshonnan. Például az egyik szomszédunktól, de az ő történetéhez vissza kell mennünk időben egészen decemberig. Karácsony előtt nagyon sok élelmiszer-csomagot kaptunk nagycsaládosként, a végén már úgy éreztünk, ezt szinte meg sem érdemeljük. Jött az ötlet, hogy ha kapunk, akkor adjunk is. Kerestünk egy nehéz anyagi körülmények között élő embert a faluban, telepakoltunk egy nagy dobozt élelmiszerrel, és titokban odacsempésztük hozzá a csomagot. Utólag jött rá, hogy mi voltunk a titokzatos adományozók, így cserébe hozott nekünk körtét, paradicsomot és zöldbabot.

Persze ettük nyersen meg főzeléknek is, de aztán különbözőképpen dolgoztam őket fel. A paradicsom ment a lecsóba (szó szerint), a körtéből kompót lett, a zöldbab a fagyasztóba került. Tettem még el fejtett babot is. 

A mélyhűtőbe idén is raktam el a szokásos zöldség-csomagokat, de ezekhez mindent a piacon szereztünk be, ugyanis gyökérzöldség idén nálunk nuku. A csomagokba sárga- és fehérrépa, karalábé meg zeller került. 

Ha már karalábé: a sajátjaim siralmasan kicsik lettek, a karfiolnak meg csak levele nőtt, virága semmi.

Amiből viszonylag sok lett, az a hagyma, fel is szedtük, nem is kellett a lecsóhoz venni semennyit.

Paradicsomot meg paprikát viszont igen, be is főztünk egy jó nagy adagot. Paprikából kaptunk még anyósomtól finom alföldi piros kápiát is.

A ringlónk leérett, a szőlő már lilul és édesedik, Almáskertben mindenütt lehullott almákat szedegetünk úton-útfélen. 

De csereberéltünk is már almát: régi ágyért kaptunk cserébe egy adagot. 

A mogyoró egyre nagyobb intenzitással potyog a bokrokról, szedjük is, a dió viszont még a fán érik fent.

A gyógynövény-szezon nálam véget ért. Amit a kertből be lehetett gyűjteni, azt begyűjtöttem. Folyamatosan szedtem, csokorba kötöttem őket, aztán mikor nagyjából megszáradtak kint, felapróztam, lemorzsoltam őket, és bent kosarakban tovább szárítottam. 

A teljesen száraz gyógy- és fűszernövények most befőttesüvegben várják, hogy télen tea készüljön belőlük, vagy beleszórjam őket az ételbe. 

A cserepes növények maradtak, így most is frissen szedhetem a bazsalikomot, mentát vagy a kakukkfüvet.

Hullanak a cseresznyefa levelei, egyre vastagabb az avar. Vettünk egy csomó virághagymát, rengetegféle krókuszt, nárciszt, jácintot és tulipánt. Októberben duggatjuk el őket a földbe, remélem, hogy kora tavasszal színes virágok pompáznak majd a kertben. Szintén októberben szántatjuk majd fel az új veteményes-részt, de erről úgyis beszámolok majd nektek. 

 

2020. szeptember

Újra itthon

Úgy látszik, így alakul nekem ez a vakáció. Kb. egy hét csavargás az országban, aztán egy-két hét itthon. A Nógrádon töltött idő is változatos: hol a házon-kerten munkálkodunk, hol valamilyen viszonylag közelebbi látnivalót veszünk célba (tegnap pl. Visegrádon voltunk, arról is készül majd egy bejegyzés).

Amikor hazaérek valamelyik utazásomból, igyekszem egy nagyobb lendülettel megcsinálni az elmaradt kerti munkákat. A feladatok végeztével pedig gyönyörködöm ebben a sok szépségben. Mostantól már férfikéz is segít ebben engem, és sokkal jobb együtt csodálni a munkánk gyümölcsét is.

Tavasszal még látni lehetett a teraszról a Börzsönyt, most nem túl sok a kilátás, hiszen mindent benőtt a zöld. A szomszédos telkeket határoló kerítésekre felfutottak a növények, hatalmas a fák lombja, gyakorlatilag nem lehet átlátni. Szeretem, hogy nyáron, amikor az ember inkább kint éli az életét, a kert amolyan kuckós érzést biztosít. (És azt is fogom szeretni, ha majd télen lehullik minden levél, kitágul a tér, és a benti kuckóból nézzük majd a távoli hegyeket.)

Sajnos idén még elég kevés virágunk van (jövőre nagy terv az intenzív virágosítás), a domináns most a rózsa. Mindig lemetszek néhányat belőlük, hogy a benti és kinti étkezőasztalt is díszítsék, ne csak a kertet. És bevallom, hogy almáskerti sétáim során az elhagyatott kertekből is szedek le a kerítésen kinyúló virágokat.

Egy kedves falubéli asszonytól még tavasszal sokféle növényt kaptam, főleg kaktuszféléket, emellett muskátlit is. Először stagnált az állapota, aztán megerősödött, én mostanra végre nyílni kezdtek a virágai is.

A kis kertecskében elvirágzottak a liliomfélék, de már nagy leveleket bontott a kánna virág. Kíváncsian várom, milyen lesz majd vörös szirmokkal.

Elromlott a fűnyírónk! Költözéskor itt találtunk a pincében, igaz, két kereke alapból hiányzott, de eddig derekasan tette a dolgát. Most azonban örökre elhalálozott. Ennek hozadéka, hogy ha nem is annyira, mint a régi házban, de kezd jócskán nőni a fű és a vadvirág. 

Igazából nem is annyira rossz, hogy egy virágos rét veszi körül a házat. Ezekkel a szép fehér, kék, sárga virágokkal Kincső szokta az ajtón lévő koszorút díszíteni.

Az viszont zavaróvá vált, hogy kezdett térdig érni a gaz. A mai napon azonban ennek vége: egy szomszéd bácsi átjött fűkaszával, és elkezdte lenyírni csutkára. 

Utána a párom vette kézbe a fűkaszát, így most végre megint rendezett a gyep. A jövő év egyik projektje lesz az új fűnyíró beszerzése.

Virágok ugyan, de főként a veteményesben vannak a büdöskék, hogy védjék a zöldségeket a kártevőktől. Szépen pompáznak az ágyásokban a sárga-narancsszínű szirmok. Néhányat cserépbe és balkonládába is tettem, hogy innen a házból is láthassam őket.

A veteményesek a háztól viszonylag távol esnek, a teraszról sem látunk rájuk. A hagyma szárai elfeküdtek, a növény most a földben lévő hagyma növelésére fordítja energiáit.

Hiába a büdöskék, meg a mostanság nyíló körömvirág, a karalábét és a karfiolt megtámadta valami kórság. A karfiol szerintem reménytelen, mellesleg amióta kertészkedek, különböző okok miatt még soha nem sikerült saját karfiolt nevelnem. A karalábé talán még nem reménytelen, drukkolok, hogy legalább néhány maradjon életben.

Tudom, hogy másutt már javában érik, de itt a hűsebb idő meg a kései kiültetés miatt csak mostanra kezdett el érni a cukkini. Már le is szedtem az elsőket, meg is ettük ebédre. A patisszon még csak most virágzik.

Ugyan nem saját, de nógrádi a zöldbab, csillagtök és uborka is, amit ajándékba kaptunk.

A többi finomságot a váci piacról szereztük be. Aki régi olvasóm, az tudja, hogy nekünk nincs autónk, így a nagy bevásárlás nálunk úgy zajlik, hogy hátunkra kapjuk a zsákjainkat, megtömjük a piacon áruval, majd hazavonatozunk vele. A neheze az, amikor a déli napsütésben és 30-35 fokban gyalogolunk fel a pakkokkal a dombra. De megéri: sportosak maradunk, és egészséges zöldségeket-gyümölcsöket eszünk.

Biztosan unjátok már a gyógynövényeimet, de hát ha nyár, akkor nálam ezek a meghatározók. Tárkony, menta, zsálya, oregánó, citromfű, levendula szárad nálam.

Ismerősömtől kaptam szárító-kereteket, egy kis snidlinggel már fel is avattam az egyiket.

A fűszernövényeket azonban jobb szeretem csokrokba kötni, mert nemcsak az ízüket és illatukat szeretem, hanem a látványukat is.

Mivel bentre vettem egy új szekrényt és egy új fogast (erről már szólt egy korábbi poszt), a régi kék szekrény kikerült a teraszra, és a párom Kincső hathatós segítségével felfúrta a kinti falra a régi kék fogast is. Kabátok helyett most a csokrocskáim lógnak rajta, és ott száradnak. Ma még zellert is függesztettem fel oda.

Egy ideig nem volt nálunk gyümölcs. Elérett a cseresznye, aztán hetekig semmi. Aztán megjelentek a ringlófákon a sárga, majd a bordós-lilás gyümölcsök. Kezdenek egyre édesebbek lenni.

Tavasszal támasztékok segítségével kialakítottam a kertben egy kis kaput. Az ágak zöldellni kezdtek, mostanra pedig már érik is rajtuk a … Szeder! Bizony, szeder-kapunk van, ami szép is, ízletes is.

Kihasználtuk azt a hétvégét, amikor az öt gyermekemből négy itthon volt, és a kedvesemmel együtt megcsinálták a szükséges kaláka-munkát, a fa-pakolást. A tűzifa eddig a kapunál állt nagy kupacban, most csatárláncba álltak a gyerekek, úgy adogatták, a kedvesem pakolta, így végre szép rendben sorakozik mind.

Az apróbb fákból és a lehullott kéreg-darabokból kiváló gyújtós lesz. Már több doboznyit gyűjtöttünk össze belőlük, a sufniban várják, hogy a cserépkályhába kerülhessenek. Apropó, sufni: vettem egy nagy lendületet, és rendet tettem itt, ahol már kezdett elharapózni a káosz. Van itt minden: virágcserép és trágya, fagyasztó és szárító. A befőtteket és lekvárokat bevittem innen a konyhába, a szekrény tetejére.

Az elmúlt napok sorozatos esőzéseinek köszönhetően sikeresen beázott a pincénk. Arra egyelőre nem jöttünk rá, hogy a bejáratnál folyt be a víz, vagy az ablakoknál. A lényeg, hogy áll az alján az iszapos trutyma. A jövő hét egyik feladata lesz itt a rendrakás és takarítás.

Takarítottunk és rendezkedtünk viszont a tetőtérben. Nagylányom végérvényesen elköltözött, így négy személy részére kellett átrendezni a szobákat. Leraktuk a régi, és kissé széthullott dupla ágyat, és felállítottuk a kék ágyat. Kincső itt is örömmel használta a csavarbehajtót meg a fúrót.

„Minden, amit vártál, elérkezett!” Ez ugyan egy Ákos-szám, de most rám is érvényes. Beköltözésünk után adtam le a rendelést díszfestő barátnőmnek (Színnel-Szívvel Műhely) egy utca-házszám táblára. A mai napon végre megérkezett ez a csoda. Hóvirág u. 23.! Nincs már hátra, mint végre megvásárolni ezt a házikót ezzel a kerttel, és örökre letelepedni, végleges otthont teremteni itt.

 

2020. augusztus