Négy évszak

Amikor nagy ritkán eljutok a szomszéd falu éttermébe, amit arról a nőről neveztek el, aki egy híres festményről villantja ránk legsejtelmesebb mosolyát, akkor mindig Négy Évszak pizzát rendelek. Némileg módosítom a feltéteket, mert az eredetin van sonka is, de én ugyebár vega vagyok. Tehát a kedvenc pizzámon borsó, kukorica, gomba és ananász található. A gyerekeim kitalálták, hogy ezek így sorban jelképezik ők az évszakokat: a borsó a zöldellő tavaszt, a kukorica a nyarat, mert az olyan napsárga, ősszel barnák a falevelek és termések, az ananász pedig majdnem fehér, mint a téli hó.

Ugyebár változó világban élünk, nyakunkon a klímakatasztrófa, és ez azt eredményezte, hogy az utóbbi időkben az évszakok klasszikus rendje is felbomlani látszik. Áprilisban néha még hullik a hó, de van, hogy márciusban májusi a hőség, a nyár vagy totálisan aszályos, vagy folyamatosan szakad az eső, ősz szinte nem is létezik, mert szeptemberben még 30 fok van, aztán egy hosszú vénasszonyok nyara után hirtelen jön a fagy, és arra sem emlékszem, mikor éltünk meg utoljára fehér karácsonyt.

Az tűnt fel, mintha idén az évszakok normál rendben követték volna egymást. A hó átlagos időben olvadt el, így tavasszal neki tudtunk kezdeni a veteményezésnek. A nyár olyan volt, mint egy szokásos nyár, meleg, napsütéses, néha hirtelen záporokkal, zivatarokkal. Iskolakezdésre megjött az ősz, de lehetett részünk indián nyárban is, és a pulcsiról rögtön bundára való váltás helyett végre hordhattam az átmeneti kabátomat.

Ami pedig igazán szuper az egészben, hogy a tél pontosan a kellő időben és módon köszöntött be. Alighogy véget ért a ködös és hűvös november, a december meghozta az első havat és fagyokat. Nálunk itt a Börzsönyben még mindig kicsit fehér a táj, bár a múltkori ónos ködszitálás hómező helyett inkább korcsolyapályát csinált az utakból.

Amikor angolból az évszakokat tanuljuk, mindig meg szoktam kérdezni a gyerekeket, hogy mi a kedvencük. A nyár persze az abszolút favorit, az indok ugyebár, hogy suli nincs, a vakáció viszont tombol. Ezután következi a tél a karácsony és a hó miatt. Érthető ez az alapján is, hogy a gyerekek gondolkodása alapból fekete-fehér, vagy szeretnek, vagy gyűlölnek, a jó és rossz mentén nézik a világot. A felnőtteknél gyakrabban tapasztalom, hogy sarkítások helyett az átmeneteket kedvelik. A férjem például az őszt a fények, színek miatt.

(Ez a fotó pontosan tíz éve készült.)

Nálam sokáig a tavasz volt a legnagyobb kedvenc. Egyrészt a zöldellés, a virágnyílás, a madárcsicsergés miatt, ám még inkább az újrakezdés okán. Szeretek ötletelni, új dolgokba belefogni (a véghezvitel, a kitartás már kevésbé erősségem). A nyár népszerűsége kicsit megkopott nálam, amióta egyre kevésbé viselem el a hőséget. Kikapcsolódni viszont kell a hosszú tanév tán, hiszen tanárként számomra is ilyenkor érkezik el a vakáció, még ha nem is olyan hosszú, mint a gyerekeké. Jó ilyenkor a víz, a vízpart, az utazás, és a sok szabadtéri program, fesztivál is. Az őszt nagyon megkedveltem, a forróság után szinte szomjazom a lehűlést, a tombolás után a lecsillapodást.

A telet szülőként sokáig azért nem kedveltem, mert számomra a sok öltöztetést, vetkőztetést jelentette. Minden anya ismeri az érzést, mikor jól bebugyolálja a babáját overállba, majd érzi, hogy az bekakilt, vagy a gyerek kantáros sínadrágban közli, hogy pisilni kell. A szánkózás, hógolyózás nekem kályha fölött száradó ruha-halmokat, átázott csizmákat hozott. A gyerekeim most már nagyok, nemcsak önállóan öltöznek, hanem még a hólapátolásba is besegítenek. Így újra elkezdhettem örülni a télnek. Szinte gyermeki örömmel vártam idén az első havat, tapostam bele a fehérségbe, kimentem az osztályommal hóvárat építeni, engem is húztak a szánkón,

A tél másik öröme a várakozás a Fény eljövetelére. Az otthonunk feldíszítésről, a Mikulás-buliról, az adventi hangversenyről a következő bejegyzésemben fogok írni.

2019. december

Kert, kert, kert, kikelet!

Itt a tavasz, végre! Mennyi ideje vártunk már erre! Iszonyatosan sokáig elhúzódott a hideg! Talán az egész márciust is még a télhez sorolhatnám. Itt a Börzsönyben későig tartott a fagy, a hó sokáig tartotta magát, márciusban alig lehetett az ásót belenyomni a földbe. Igazából egy-két hete kezdtünk el bármit is csinálni a kertben, de egy napnyi meló után jött megint a hűs, esővel, széllel, és csak néhány napja köszöntött be az igazi kikelet.

Tehát elérkezett a húsvét, és mi végre kivonulhattunk a kertbe. Tudni kell, hogy a mi telkünk három részből áll. A középsőn áll a házunk, előtte egy meredek domboldal, ami még félig építési terület. Itt a kertezésre idén esélyt se látok. Viszont a hagymásaink szépen túlélték itt a hosszú telet, és amint eltűnt a hótakaró, máris előbújtak a földből a zöld hajtások. Először a krókuszok, aztán a jácintok, tegnap pedig végre az első nárcisz is kinyílott. (A tulipánok még csak zöldellnek, ők várják a melegebb áprilist.) A levenduláink is túlélőnek bizonyultak, a mínuszok után szépen virít az összes.

A jobb oldali (északi) telket, amin egy kis tároló faház is áll, az előző évben vettük művelés alá, óriási harcok után: gyökérharc, indaküzdelem, stb. Láthatóan hatásos volt a munka, már tavaly elég sok zöldség termett itt: spenót, saláta, borsó, bab, cukkini, patisszon, bazsalikom… A retek és a hagyma azonban nem túlzottan akart jól fejlődni (a hagyma gyakorlatilag csak újhagymának volt használható, retekből alig volt ehető), és a répafélék is elég satnyák lettek. 

Bár meglepetésként most az ásáskor Zoli talált még belőlük egy csomót a földben, amiket most meghámoztam, feldaraboltam, és eltettem zöldségleves-egységcsomagnak. Egyszóval a föld mélyén gyökeret-gumót-hagymát növesztő növények számára nem volt ideális ez az eléggé agyagos talaj. A paradicsom se szeretett itt lenni, túl árnyékos és hűs volt neki ez a rész, alig érett be néhány. Nekik mindenképp más helyett kellett keresnünk.

Az idei földmunka itt látványosan könnyebben ment, mint tavaly, kevesebb volt a gizgaz, lazábban megmunkálható, tápanyagban láthatóan gazdagabb a talaj, de azért persze sok időbe telt, mire a férjem felásta az egész nagy területet. Kende utána felkapálta, Tündér felgereblyézte, és a kert készen állt a vetésre.

Itt azzal kezdtük a munkát, hogy a két kislány kapott egy-egy kis saját kertrészt. Ezt elkerítették, választottak maguknak zöldség- és virágmagokat, amiket már el is vetettek. A többi a közös terület lett, ahova még egyelőre csak spenót került, de hétvégéig ide a salátát és a borsót is szeretnénk elvetni.

Az ősztől tavaszig itt lévő gyerekjátszót most újra leköltöztettük a kert aljába. Magyarul ráparancsoltunk a gyerekekre, hogy tüntessék el a lendülőt. Tavaly megígérték, hogy vigyázni fognak a veteményesre, de mikor láttuk, hintázás közben hogyan tapossák le a borsót, és koptatják ki a vetést, lezavartuk őket az alsó fához, és ez idén is ugyanígy történt. Kende egy napon át fúrt-faragott, magas indulórészt készített, ide került több hinta is, így legalább kevésbé hallatszódnak fel az indiánüvöltések és halálsikolyok.

A bal oldali (déli) telekrészt most kezdtük művelés alá vonni. Nagyjából az ismétlődött meg itt, ami tavaly a jobb oldalon. Brutális meló volt az össznépi dzsungelirtás. Küzdöttünk a földet mindenhol átszövő gyökerekkel, leszedtük a fákról és bokrokról a felkúszó indákat, összegyűjtöttük a száraz ágakat, nagy kupacokba hordtuk a később eltüzelhető fákat, talicskával a komposztra a növényi hulladékot. Aztán jött az akáccsonkok kipusztítása, és a gereblyézés (ez az én egyik kedvenc kerti munkám, de tényleg).

Csak a legtetejéről, csak a gallyakat gereblyéztük, mert amúgy nagyon jó kis természetes komposztréteget találtunk itt, amit vétek lett volna a talaj felszínéről eltávolítani. Ebből következik, hogy az itteni föld sokkal lazább, termékenyebbnek tűnik, és jobban megmunkálható. Mondjuk erről kérdezzétek inkább a férjemet, aki csak ásott és ásott…

Tehát az a terv, hogy a jobb talaj okán gyökérzöldségek, a jobb benapozottság miatt, a fény- és melegigényesebb növények (paradicsom- és paprikapalánták) kerülnek ide. Ezek közül egyelőre retket vetettünk, és lila- meg vöröshagymát duggattunk, aztán később sárga- és fehérrépával folytatjuk majd a sort.

Fontos, hogy nemcsak zöldségeket, hanem virágmagokat is vetettünk. A nagy konyhakertet mindenütt napraforgó veszi majd körül, mintegy védelmet nyújtva az északi szelek, és egyetlen (szerencsére nagyon ritkán látható) szomszédunk elől. A kicsibe egyelőre büdöskét és körömvirágot tettünk, ezek ugye természetes rovarriasztók, és szép ágyásszegélyek is egyben. Az egynyári virágok majd májusban kerülnek a földbe.

A kamra melletti dombos részen rengeteg kis zöld bújt ki, ezekből lesz később a sok liliom. A füves részeket ibolyaszőnyeg borítja. A kapu mellett kinyílott a sárga aranyeső, és végre a sövényben látjuk a rügyeket az orgonáinkon.

A tavasz örömére a gyerekeim kitalálták, hogy most már költözzünk ki a teraszra. Én kicsit ódzkodtam ettől, de megnyugtattak, majd ők megoldják, és rögtön a tettek mezejére is léptek. Kivitték a nagy asztalt és a székeket, behozták a kisasztalt a kanapé elé, és persze ki is takarítottak. Azért később bebizonyosodott, hogy ez a tavasz még sokszor eléggé hűs és szeles ahhoz, hogy a napjainkat teljesen odakint éljük, de azért a hangsúly eltolódott a bent felől a kint felé.

Egyszóval végérvényesen elkezdődött a kerti szezon, és én a magam részéről ezennel megnyitom a tavaszt!

2018. április

Tavaszi Nap-Éj-Egyenlőség

Fura ez a fordulónap, nehéz megélnem úgy, ahogyan szoktam, ahogyan kellene.

Borult az időjárás, és vele borult minden. A természet még most is a téli arcát mutatja. Egész február és a március eleje is ilyen hideg és havas volt. Aztán elérkezett egy rövid, jó kilátásokra okot adó időszak, egy kora tavaszi reménysugár. De amilyen gyorsan jött, olyan hamar el is röppent a tavasz ígérete, és jött helyette újra a folyamatos csapadék (először eső, majd havas eső, végül hó), és a csípős fagy. Azt hittük, hogy már nem is kell a nagyobb tűzifákhoz hozzányúlni, most viszont meg kellett kezdenünk egy újabb kupacot. Reggelre mínusz 4-5 fokokat mutatott a hőmérő, és napközben is alig emelkedett nulla fok fölé a higanyszála. Aztán még ez a metsző északi szél is utána. A hó mára pont elolvadt a kertünkben, de a Börzsöny távoli hegyei még mind hófehérek.

Pedig a meleghozóknak épp mostanra kellett volna meghozniuk a meleget. Tele is lett a facebook a róluk szóló mémekkel. Pl. „Sándor, József, Benedek, fene egyen titeket!” És hogy rossz zsákot hoztak. Meg hogy összekeveredtek Holle anyóval. És megjelentek a sárból épült hóember kontra hóból készült húsvéti nyúl fotókkal. Azért az reményre ad okot, hogy a magyar ember még a legvacakabb körülmények között is meg tudja őrizni a humorérzékét.

Ilyen időjárási viszonyok között nehéz a tavaszi feladatokat végezni. Nem hogy nehéz, egyenesen lehetetlen. Szakadó esőben terepet rendezni, a fagyott földet felásni, a koraiak magját elvetni - esélytelen. Idén tehát eddig összesen egyetlen napot tudtunk kerti feladatokkal tölteni…

A vacak idővel dacolva azért csak előbújt néhány virágocska a kertben. Szegények, alig várták, hogy előbújjanak végre. Néhány krókusz, a tavasz első hírnökei. Lila, sárga, fehér és cirmos. Amikor elolvadt a hó, egyből kinyíltak, majd pár nap után mit kaptak a „nyakukba”? Újabb havazást. Meg fagyot. A mai második olvadás után megnéztem, hogy vannak. Hát, eléggé kornyadoznak, de bíztató a helyzet, szerintem holnapra teljesen fel fognak éledni. Kibújt már a nárciszok, jácintok és tulipánok zöldje is. Halovány reménysugarat jelentenek, hogy nem fogunk végképp beleragadni a télbe.

Az útról Zoli behozott pár barkaágat, hogy némileg tavaszi hangulatom legyen. Annyira fellelkesedtem, hogy rögtön húsvéti lett a kedvem. Elő is vettem a díszeket, és felaggattam őket az ágakra. Még a karnisra is jutott belőlük.

Az enyhébb napokon már kint tudtam teljesen teregetni a teraszon. A melegen felbuzdulva kitaláltam, hogy fessünk a gyerekekkel szép virágokat. Mire ezt tettek követték volna, már újra jött a jég és a hó. Nehéz virágokat festeni úgy, hogy kint hideg van és minden fehér.

Egy dolog azért látszik a tavaszból, és ez a nappalok hosszabbodása (mától ugye hivatalosan is). Emiatt sokkal könnyebb az ébredés. Én mindig a nappal kelek magamtól, sőt, még előtte egy kicsivel. Jó érzés, hogy amikor mostanság kinyitom a szememet a világosságra meg a madárcsivitelésre, akkor még csak 5-6 óra van, így sokkal több időm jut a reggeli gyakorlataimra. Ez is jól összhangban van a megújulás programmal.

Ma ért ugyanis véget a 21 napos életmód program, amit az interneten hirdettem. Nagyon kellemes és tartalmas virtuális együttlét volt ez a csoporttagokkal, és remélem, hogy sok tudással, tapasztalattal gazdagodtak.

Én is velük együtt csináltam végig szinte az összes feladatot. Vagyis egy csomó olyan volt közöttük, ami már alapból szerepelt a megszokott életmódomban, az újdonságokat meg egy-két nappal előre próbáltam ki, hogy személyes tapasztalatból tudjak ajánlani mozgással, táplálkozással, szépséggel vagy lelki élettel kapcsolatos tippeket.

A mai napom ennek volt a megkoronázása. A résztvevőknek totális wellness-napot javasoltam, és abban a szerencsében volt részem, hogy én is tudtam egy fél napot a teljes megújulásra szánni.

Ma például böjtnapot tartottam. Idén nem akartam három napos teljes böjtöt, és ennek egyik oka az volt, hogy már eleve a három hét alatt sokkal jobban odafigyeltem az étkezésemre, kevésbé éreztem szükségét a méregtelenítésnek. Például kibírtam, hogy egy falatot se egyek a mumus-kajámból. De tényleg, egyetlen kocka csokit sem ettem, eskü!

Még a szokásosnál is intenzívebb volt a tornám, amit a hóolvadás örömére egy kis futással koronáztam meg. Igaz, hogy néhol sárba cuppantam, és érezhetően nem voltam még belelendülve a kocogásba, de azért jól esett.

A böjt mellé aztán jött a fürdőkúra, masszázs, kamillás gőzölés, arc- és hajpakolás, és teljes hidratálás. Majd a szemtorna és légző-gyakorlatok, végül relaxálás és egy kis meditáció. Mondhatni újjászülettem. Remélem, nemsokára a természet is követni fog engem ebben.

2017. március

Tavasz vagy tél?

Köszöntelek, kedves olvasóm, a meteorológiai tavasz elő napján. Amikor is a hőmérő országszerte mínusz 10 alatti hőmérsékleteket mutat, nálunk -15 C volt reggelre. Aki szerint ez dermesztő, azzal közlöm, hogy a Bükk fennsíkon ugyanekkor mínusz 32 fok volt! De elég csak a múlt télre gondolni, amikor januárban hosszabb időre -20 C alatt maradt a hőmérséklet, nálunk -26 fokos rekorddal.

Mondjuk az időjárás-felelős valamit elnézhetett, mert ezt rakhatta volna januárra, a januári kora-tavaszi időt pedig februárra. Hogy valami folyamat-szerűség legyen, ami aztán, előbb vagy utóbb, elvezet az igazi tavaszhoz. Végül is a csillagászatira még három hetet úgyis várni kell. Idén januárban kifejezetten kora tavaszi volt az idő, ragyogott a nap, pulcsiban sétálgattunk. Előbújt a hóvirág, virágzott a fűzfa. Most meg havas-fagyos a barkája.

Sokaknak nem tetszik ez a hideg, én ki vagyok vele békülve. Tudom, mennyre fontos, hogy elpusztuljon a sok kártevő féreg. Sajnos a madarak is pusztulnak a hidegben, azaz pusztulnának, ha nem szórnánk ki nekik mindig valami magot a teraszra. Ezért járnak (vagyis röppennek) ide a cinkék, a vörösbegyek, de megjelentek a feketerigók és az eddig rejtőzködő mátyásmadarunk is.

Mínuszok ide vagy oda, ők nem a hőmérőt nézik, hanem a naptárat. Bálint nap óta tényleg sokkal hangosabban csivitelnek, néha csak úgy zeng a hangjuktól a bokrok meg a fák koronája. A kertünk környékén négy-öt mókus lakik, mindig a teraszról nézzük, ahogy az akácfák törzsén másznak, az ágakon ugrándoznak.

Ami soha nem marad el, az az emberek humora. Sorra árasztják el az internetet a viccesebbnél viccesebb mémek. Pl. Ma annyira hideg van, hogy láttam egy politikust, aki a kezét a saját zsebébe dugta. Vagy: Annyira hideg van, hogy a csirkék önként állnak sorban a forró olajos serpenyő előtt. És még: Megküzdök a női egyenjogúságért (A nő, látva a havat lapátoló férfit:) – inkább holnaptól…

A gyerekek persze élvezik a havat, hógolyóznak, szánkóznak, hemperegnek a földön. Szétfagy a kezük a hó gyúrásától, de azért csak nem hagyják abba. Nehéz visszahúzni a szánkót a meredek domboldalon, de azért csak lecsúsznak rajta újra.

Szeretik a telet nagyon, és ami érdekes, hogy én is egyre inkább kezdem megkedvelni. Ennek egyik oka lehet, hogy egyre jobban bírom a hideget, és normál öltözékben (bundagatya és sál nélkül) sem fázom. Múltkor utaztam a metrón Budapesten, és az emberek ott a járműben jobban fel voltak öltözve, mint mi itt kint a Börzsönyben! Ha itthon kint vagyok, akkor mindig megyek valahová, tehát mozgok, gyorsul a vérkeringésem. Férjem mindennapos tornája is megvan: a hólapátolás.

A lelkemnek is egyre jobban tetszik ez a fehérség. Nem mintha annyira utáltam volna, de a tavasz sokkal közelebb állt a szívemhez. Most viszont kifejezetten imádok sétálni a hóban, meg is tesszük sokszor, hol boltba vagy vonathoz menet, hol meg csak úgy a séta kedvéért, itt Almáskertben. Zoli még a Börzsöny néhány csúcsát is megmászta a hóban, ami ott egyes helyeken a combjáig ért.

Állítólag egy-két hét, és tényleg eljön a tavasz. Várom, hogy kibújjon a kertben a nárcisz meg a jácint, és virágozzék az aranyesőnk is. Addig viszont élvezzük ezt a havas-jeges, télies „tavaszt”.

2018. március