Az utolsó sötét nap

Az utolsó... Nem, nem hangos dal! Sajnos idén se voltam Ákos Aréna-koncertjén, de szent esküvéssel megfogadtam, hogy jövő decemberben a küzdőtéren fogok tombolni. Most viszont az utolsó sötét napról írok nektek. Természetesen lesz sötétség az év minden napján, de hétvégén elérkezik a Téli Napforduló. A leghosszabb éjszaka – és a legrövidebb nappal.

A mi családunk ekkor ünnepel a szokásos 24-25-26-i Karácsony helyett, és ennek kettős oka van. Az egyik, hogy hiába változott az életmódunk gyökeresen a jurtás-ökofalus idők óta, azért én még úgy gondolom, hogy az ünnepeink gyökere a természet rendjében rejlik. A karácsonyé a téli napfordulóban. A másik egy praktikus ok: a gyerekek ritkán látják az apjukat, átlagban kéthavonta. Ezért mi szombaton ünnepelünk, utána pedig leadjuk a gyerekeket az apjuknak, mi meg kettesben töltünk majd jópár napot. Hogy mivel, arról későbbi poszt fog szólni.

Tehát a holnapi a sötétség utolsó napja. Reggel kiveszik a gyerekek az adventi tároló utolsó zsebéből a finomságot. Meggyújtjuk az utolsó gyertyát az adventi koszorún (aminek lassan teljesen lehullottak a tűlevelei…)

Míg ideérkeztünk ehhez az igen sötét időszakhoz, sok minden történt családunk és iskolánk háza táján. Az osztállyal például kihúztuk az utolsó szaloncukrot és jócselekedetet. Az utolsó angolórákon karácsonyi dalokat énekeltünk és fordítottunk (már a végére kicsit untam a "Last Christmas"-t és az "All I want for Christmas is you"-t). 

Megtartottuk a Hesz-napot. Iskolánk névadója a nógrádi származású dr. Hesz Mihály olimpiai bajnok kajakozó. Szerintem tök menő, hogy róla nevezték el a sulit, és nem mondjuk Petőfiről vagy Kossuthról. Nem mintha gondom lenne az irodalmi vagy történelmi hírességekkel, csakhogy az élő névadó nagy ritkaság. Klassz úgy ünnepelni, hogy Misa bácsi eljön hozzánk személyesen, és taps-orkánnal fogadjuk. Szerintem nagyon kedves és barátságos személyiség, aki mindenkivel örömmel elegyedik szóba. A tiszteletére volt torta és műsor, zene és vers, valamint nagyszabású vetélkedőt is tartottunk. Ennek végére alig maradt hangom, annyira drukkoltam a Hesz-esenkek, és nem hiába: idén is miénk lett a kupa.

A zeneiskolások koncertet adtak és a tornateremben is volt egy falusi ünnepség, de mi ezeken különböző okokból nem vettünk részt.

Az iskola-karácsonyon viszont igen, ahol azért néhány zongorista és furulyást meghallgathattunk, de a fő műsort a harmadikosok betlehemes előadása jelentette.

Mi ezek után tartottunk egy osztálykarácsonyt is. A múltkori Mikulás buli ugyebár evős-ivósra és zenés-táncosra sikeredett, azaz igazi zajos-mozgalmas parti volt. A karácsony viszont csendesebb, meghittebb. Lekucorodtunk a szőnyegre, gyertyát gyújtottunk, és ebben a körben adtuk át egymásnak az ajándékokat. Nekem mind az adás, mind a kapás nagyon klasszra sikeredett. Egy olyan fiút húztam, aki Ausztrália-mániás. Így egy fotó-montázst készítettem neki, valamint kapott tőlem egy kengurut (megígértettem vele, hogy ha egyszer eljut oda, akkor elviszi magával az útra). Én pedig egy gyönyörű vászonképet kaptam, Nappal, Holddal, életfával (a helyét még most is keresem).

Olvasom a vicces posztokat a fb-on, hogy a karácsony ablakmosás nélkül is eljön, de én úgy érzem, az ünnepek előtti nagytakarítás egyszerűen kell. És ennek nem, vagy nem csak az a célja, hogy a vendégeket elkápráztassuk a tiszta és rendes otthonunkkal. Ebben az időszakban szükséges egyfajta belső megtisztulás, és – legalábbis én ezt tapasztaltam magamon – ha ezt külső megtisztulással jár kéz a kézben, akkor könnyebb a folyamat. Nálunk ez két napig tartott: a gyerekek a tetőteret tették rendbe, a férjem ablakot mosott, én meg csináltam a többit. Jelenleg hulla-állapotban írom ezt a bejegyzést…

A megtisztulásra rímel az, hogy pár napja a lányaimat elkapta a betegség. Egy baráti családnál jártak, ahonnan hazajőve elkapta őket a hányás, később láz, takony, köhögés, stb. Hol egyik maradt itthon, hol másik, a hét alatt mindhárom csajszin végigvonult a kórság.

Mi Zolival egészségesek maradtunk, így volt lehetőségünk egy egész napot Budapesten tölteni. Rengeteg helyszín, ide-oda utazás, sok bolt meg megrendelés-átvétel, így reggeltől estig járva a várost sikerült pontot tennünk az ajándék beszerzés végére.

Holnap tehát jön a nagycsalád, anyukám és párja, apukám és felesége, húgom és párja, a nagylányom új barátja, valamint a mi héttagú családunk. Így 14-en fogjuk körbeülni a naaagy asztalunkat. Természetesen beszámolok majd nektek az év legsötétebb napjáról – és a fény születéséről.

2019. december

Advent

Ebben az évben nagyon korán eszünkbe jutott a gyerekekkel az ünnepi készülődés. November közepén levettem a díszekkel teli dobozokat, csak úgy átnézni, erre már akkor elkezdtek nyúzni, hogy dekoráljuk ki a házat. Akkor tiltakoztam, de advent első napjára azért kikerültek az első manócskák és angyalkák.

Nagymami adventi csomagocskái is megérkeztek, belekerültek a szokásos zsebes fali tárolóba (szintén Nagymami alkotása), és már jó sok napja eszegetik belőle reggelente a gyerekek az édességeket. Már rájöttem, hogy ezt az adventi naptárat azért találták ki a szülők, hogy ezzel könnyebben ki tudják robbantani a srácaikat az ágyból. Tényleg nem könnyű télen a szinte sötétben ébredni, de máris jobb, ha le lehet rohanni a lépcsőn, és előszedni az épp aktuális finomságot.

Idén Kincső teljesen egyedül készítette el a családi adventi koszorút. Ő akarta, hogy ne segítsen neki senki. Szerintem egész klassz lett, főleg ha figyelembe veszem, hogy még tíz éves sincs. Én is csináltam ám egy koszorút, de azt nem itthonra, hanem az osztályomnak. Átmentem a Boróka-házba, és egy úgymond „női kör” keretében összeraktunk egy szépséget.

Az osztályomban amúgy is dúl az adventi láz. Néhányan különböző díszeket hoztak be: függőket, Mikulásokat, és az asztalon egy mini karácsonyfa is áll. Érdekes, hogy a kreativitás a fiúkat jobban magával ragadta: ők készítettek ünnepi rajzokat a faliújságra. Minden nap ketten húznak szaloncukrot, ráadásként egy-egy jócselekedetet. Ezekhez az ötleteket egy osztályfőnöki csoportból vettem, és eddig ilyeneket csináltak: karácsonyi dalt énekeltek, mindenkinek boldog karácsonyt kívántak a folyosón, elrejtettek apró meglepetést osztálytársaik táskájába, a padjukba üzenetet dugtak, amelyben megírták, mit kedvelnek benne a legjobban, megköszönték a takarítónők munkáját… És a további napokra is várnak ránk hasonló jótettek.

Egy hete pénteken Mikulás-bulit rendeztünk az ötödikesekkel. Ott maradtunk tanítás után az osztályteremben, amit parti-helyszíné alakítottunk át. Előre elküldték nekem a kedvenc dalaikat, azokat játszottam le nekik. Volt székfoglaló, limbózás partvisnyéllel, (egyre kisebb) újságpapíron táncolás, tánctanulás és táncpárbaj is. Mindenki nagyon jót bulizott.

Szombaton a templomban tartottuk a falusi adventi hangversenyt. Idén is, a tavalyihoz hasonlóan László Attila volt a fő-vendég. Egyórás koncertet adott, ami során sok dalt együtt énekeltünk vele. Már jó előre készültünk a gyerekekkel egy karácsonyi dallal. Szerdánként és péntekenként korábban mentünk iskolába, és ott gyakoroltunk közösen. Három férfi-tanár gitárral kísérte a dalt, mi pedig együtt zengtük, hogy „Fölöttünk új csillag ég”.

Pár napja hazajött Zoli Németországból, vele együtt megérkeztek a német Mikulások is, és három csomag színes égősor. A lányok legalább két órán keresztül bogozták ki az összegabalyodásokat, majd kb. ugyanennyi időbe telt, mire szögeket vertek a falba, és körbeaggatták velük a házat. Most mindenfelé színes lámpák világítanak az éjszakában.

Részt vettünk a nógrádi „Élő adventi ablak” nevű rendezvényen. Ez egy szuper kezdeményezés! Minden nap este 6 órakor összegyűlnek a faluból az érdeklődők, és ott tudják meg (illetve egy „rejtvényből” találják ki), hogy kihez mennek aznap. Együtt, lámpásokkal felszerelkezve elsétálnak az adott családhoz, akik előre feldíszítették az ablakukat a vendégek kedvéért. Mi a 10. napon jártunk egy kedves baráti családnál, ahol együtt elénekeltünk egy karácsonyi dalt, majd a háziak cselló-zenével fogadtak minket. Voltak találós kérdések (szaloncukor jutalommal), ahol, és erre nem is számítottam, én voltam az egyik megoldás. (Mint a házigazdák kisfiának osztályfőnöke…) Aztán pedig forró teával és rengetegféle süteménnyel tömhettük meg a hasunkat, és közben beszélgettünk, ismerkedtünk. Remek ötlet, ha egy kisebb közösség szorosabbra szeretné fűzni a kapcsolatokat a lakói között.

Karácsonyig még sok program vár a nógrádiakra: lesz zeneiskolások hangversenye, idősek karácsonya, falukarácsony. Holnap pedig a változatosság kedvéért újabb iskolás rendezvény, a Hesz-nap vár ránk.

2019. december

(Ez a 100. bejegyzés az új blogfelületen!)

Leültem a gép elé...

Leültem a gép elé, hogy most aztán írni fogok arról, ami manapság történik velem, illetve ami foglalkoztat. De rájöttem, hogy vannak dolgok, amikről ide nem szabad, illetve olyanok is, amikről ilyen formában lehetetlen írnom. Azt hiszem, a realitás mellett erőteljesebben rá kell feküdnöm a fikcióra. Vannak dolgok, amiket képtelenség egy blogra megírni, ahhoz jobb, ha az ember belebújik egy regény főhősének vagy egy novella szereplőjének a bőrébe.

Tudjátok, miért imádok szépirodalmat írni? Mert soha nem tudhatja az olvasó, hogy mennyire merítkezem a valóságból, és mennyire vagyok benne én a sztorikban. Kicsit gonoszkodás is ez részemről, hogy megírok mondjuk egy novellát, ami lehet, hogy totálisan a képzeletem szüleménye, de az is lehet, hogy jó sok sajátélményes elemet tartalmaz (nyilván némileg módosított formában), és aki olvassa, annak fogalma sincs, épp mit olvas, az én életemet, vagy Képzelt Katáét.

Minden évben úgy érzem, hogy készen áll a novelláskötetem, de mindig újakat írok hozzájuk. Mindig elhatározom, hogy a téli időszakban összeszerkesztem és kiadom, de eddig mindig elsikkadt a dolog. Talán most?

Azzal is kacérkodok, hogy egyszer megírom életem történetét, amiben nyilvánvalóan minden reális lesz (persze az én szűrőmön keresztül), de ennek az a hátulütője, hogy a benne szereplő és még ma is élő személyek nem biztos, hogy szívesen látnák magukat egy könyv szereplőiként. Hogy lehet tapintatosan írni egy mártír nagymamáról (ő mondjuk már meghalt), egy érzelmileg szinte semmit sem nyújtó apáról, a volt szerelmeimről, akik közül van, aki már nem él, és van, akiről nem tudnék sok jót írni, akkor ne is írjak róla semmit?

Többnyire Ákost hallgatok mostanában reggelente a tornához. Tőle leginkább a Csend leszek a nagy kedvenc, meg az Idelenn idegen, a Jóslat, a Jel… Ezért szinte egész nap Ákos dalszövegek járnak az agyamban. Pl. hogy „Ha ajtót rajzolsz a falra, kiléphetsz rajta.” Az előző életemben tényleg annyira rosszul éreztem magamat a bőrömben, hogy a fantáziámat használtam ajtóként ahhoz, hogy kilépjek (ha csak egy rövid időre) a valóságból. Holott tudtam, hogy mindez csupán illúzió, nem fogja megoldani a földi, hétköznapi gondjaimat az, ha egy képzelt világba utazom. Most ki is akarok lépni, meg nem is. A fantázia nem kényszer, csupán lehetőség. Játék, és én szeretek játszani.

Közeleg a tél… (És ez most itt nem a Trónok harca.) Már nem utálom a novembert! Ehhez persze az is hozzájárult, hogy ennyire enyhe volt ez az ősz vége. Alig fogy a tűzifa, csak délután gyújtunk be, a kályha platniján megfő az ennivaló, még rakok rá 1-2 hasábot, és ettől jó ideig meleg lesz a házban. A szigetelés egyértelműen érezteti hatását, hamar felfűti a teret a kályha, és nagyon sokáig tartja is a hőt.

A gyerekek nagyjából segítőkészek, szinte szó nélkül hoznak be fát, és sokszor ha én érek haza később, akkor addigra már be is gyújtanak. Ám vannak nehézségek is. Egy pedagógus, aki hazatér otthonába egy több mint 150 fős nyüzsgő méhkasból, otthon pedig min. három, de hétvégente inkább négy-öt gyerek zajong, annak nem sok nyugalma van. Bár, ha jobban belegondolok, nem tudnék sok mindent kezdeni egy túl csendes, unalmas élettel. A balesetem után is eléggé szenvedtem emiatt. Réka egy pörgős nő és kész!

És hogy még mi történik mostanság velem? Például az iskolában volt játékos sport-délután, és az összes tanítványomat megvertem ping-pongban. Most nem tudom, hogy ez az jelenti, hogy menő vagyok, vagy csak ők nem profik (még). A lényeg, hogy aki legjobban megizzasztott, az kapott ma tőlem egy Sport-szeletet.

Már kissé amolyan elő-adventi hangulat van itthon is, suliban is. Sőt, én igazából már két hete elővettem átnézni a díszeket, és alig tudtam lebeszélni a lányokat, hogy azért november közepén ne rakjuk még ki a díszeket, mert a végére elvész a varázsa. De azért van közös éneklés, holnap elkészül az adventi koszorú, berejtettem a fali zsebekbe az ajándékokat – egyszóval: kezdődik a karácsony előtti szuper várakozás!

2019. november

Advent

Rég volt ilyen sűrű a december, ami egyrészt jó, mert rengeteg eseményen vettünk részt a gyerekekkel. Az benne a nem annyira jó, hogy kevés lehetőség akadt az elcsendesedésre és elmélyülésre magunkban. De hát ez most egy ilyen év…

December legelső napján, szombaton Tündérék cirkuszba mentek az osztályával.

Másnap a lányok elkészítették az adventi koszorút, és meggyújtottuk rajta az első gyertyát. Idén vettük néhány új kelléket hozzá a hobbiboltban a sok éves régiek helyett. Sajnos Virág nem jött haza arra a hétvégére, de telefonon levezényelte, mit hogyan fessenek, díszítsenek rajta.

Ezen a napon húzhattak először a zsebekből adventi zsákot. A szuper falra valót még Nagymami varrta néhány évvel ezelőtt, és hagyományunk szerint ő is látja el belevalóval. Így minden napra egy-egy aprócska finomság jut a korán kelőknek. Tündér a saját zsebpénzéből még egy ablakos naptárral is meglepte a testvéreit. 

A Flórián parkba is kikerült a nagy falusi adventi koszorú, amin minden vasárnap ünnepség keretében gyújtanak meg egy gyertyát. Egyébként ezt minden hét elején mi is megtettük az iskola aulájában, ahol hol egy kis vers, hol egy kis ének, hogy egy kis gitárzene segített az ünnepi ráhangolódásban.

Természetesen Nógrádon is járt a Mikulás. Először is a falu központjába, méghozzá egy igencsak zord, csípősen hideg napon. A kislányokat már nem motiválta az, hogy odamenjenek a nagyszakállúhoz és énekeljenek vagy szavaljanak neki, még a szaloncukorért cserében sem – úgy látszik, végleg kinőttünk az ilyen jellegű mikulásozásból. Az óvoda javára készített díszekből azért vettünk néhányat, és a csajok felültek egy körre a Mikulásvonatra.

6-án reggelre a lépcsőkre kirakott, kitisztított csizmákba is hozott mindenféle finomat a Télapó. Képzeljétek el, még az enyémbe is rejtett titokban szaloncukrot! Aztán az iskolába is eljutott, ahol sok piros sapkás (és néhány krampusznak öltözött) gyerek várta őt énekszóval. Estére már brutális mennyiségű édességük gyűlt össze, de idén valahogy nem habzsoltak úgy, mint eddig, maradt a későbbi napokra is belőlük.

Nagyon készültünk az adventi koncertre. Sajnos Kincső épp előtte lázasodott be, így ő nem léphetett fel a zongorajátékával, hanem otthon maradt Virággal gyógyulgatni. Csillag viszont Fruzsi nénivel és Lucával fuvolázott a katolikus templomban a hallgatóságnak. Rajta kívül még sok zeneiskolás zongorázott, fuvolázott, furulyázott és hegedült, illetve kettő kórus is fellépett.

Nagy esemény volt ez abból a szempontból is, hogy idén igazi sztárvendége lett a koncertnek. A nyári várjátékon láthattuk a faluban először, és most Csaba atya meghívására újra eljött Nógrádra a Csillag születik tehetségkutató műsor korábbi győztese, László Attila. Nagyon közvetlen, kedves fiúnak ismertük meg, a hangja pedig férfiasan zengő. Főként ismert slágereket énekelt, amibe egyre jobban bevonta a közönséget.

Legjobban az utolsó számra készültünk az iskolásokkal, hiszen ezt együtt adtuk elő Attilával. Előtte angolórákon is meghallgattuk (lefordítottuk, elénekeltük) John Lennon-féle Merry Christmas eredetijét, magyar változatát pedig jól begyakoroltuk a gyerekekkel. Ez csendült fel a hangverseny legvégén, szerintem nagy sikerrel.

Két nappal később (ez eléggé szerencsétlen időzítés volt szerintem) került sor a zeneiskolások hangversenyére az iskolában. Csillag mellett itt már fel tudott lépni Kincső is. Eljött a zeneiskola balassagyarmati igazgatója, és a zenélés után jutott egy kis édesség és innivaló is a gyerekeknek.

A december elhozta hozzánk a havat is, és a mínuszokat is. Volt szánkózás a meredek kertben, az utcánkban, és az ötödikesekkel a Csurgó-forrásnál is.

A központban felállították és feldíszítették a falu karácsonyfáját, amit hamarosan belepett a hó.

A lányok-fiúk mindennapjait az ünnepre készülődésnek az alkotás része határozta meg legjobban. Sok szépséget készítettek technika órán, illetve a gimisek a kézműves órán, amikből majd ajándékok lesznek.

Kincső Jankával a civil Házban vett részt egy kézműves foglalkozáson, ahol Tündi néni segítségével szalvéta-technikával készítettek mindenféle szépségeket.

A lányok itthon összefogtak, és sokféle mézeskalácsot gyártottak. Ráadásul egy mesebeli mézeskalácsot is összeállítottak.

Ők amúgy Budapesten elmentek az adventi vásárba, hogy lássák idén is a fényeket, és a sok szép kézműves alkotást. Sajnos a koripályát zárva találták, így a betervezett csúszkálás elmaradt.

Itthon tovább szépül a házikó, most például a lámpák újultak meg. Végre-valahára Zoli leszedte az ocsmány régi csillárt a hálószobából (azonnal el is vitték helybéliek), helyére az Aurában 1000 ft-ért vett lila lampion került. Régi álmom valósult meg a nappali hangulat-lámpájával: kecses, szép színű, meleg fényű lámpa, ezzel én leptem meg magamat. Elő-karácsonyi ajándékként pedig immáron a jófogás-on talált fonott lámpabura is otthonunkat ékesíti.

Mostanában azzal szórakozgatok hideg téli estéken a meleg kályha előtt, hogy fotó-válogatásokat csinálok a számítógépen illetve a régi papírképeink között. Ezekből már több montázs is összeállt, amelyek a nappali sarkot díszítik: gyerekek régen, gyerekek most, őseink régen, rokonságunk most. De holnapra elkészül a kettőnkről szóló fotó-tabló, illetve a Réka múltja című összeállítás is.

Az esték tehát általában békések, a nappalok viszont mozgalmasak, mert múlt hétre is jutott esemény, méghozzá a Hesz-nap. Kerek évforduló volt az idei több szempontból: Hesz Mihály olimpiai kajakozó 75 éves lett, ezért tortával, virággal és énekkel kedveskedtünk neki.

A mexikói olimpia pedig éppen 50 éves volt, ennek örömére Misa bácsi egy emlékplakettet ajándékozott az iskolának, és a tenyérlenyomatát is nálunk hagyta.

A hagyományos játékos sportversenyen kettő helyi csapatunk indult, és három budapesti olimpiai iskolai csapat. Hogyan csinálj Mikulás-szánkót sportmezből és ugrókötélből? Hogyan lépdelj egy olyan karikában, amit a másik előtted húz? Hogyan egyensúlyozz pingpongütőn poharat úgy, hogy a víz ne löttyenjen ki? Hogyan menj végig bekötött szemmel a pályán úgy, hogy a kezedben egy kanál van, abban pedig egy pingponglabda? Vagy hogy nem esik le a labda, ha a páros két tagja a homlokával szorítja össze?

Mi fentről, a galériáról szurkoltunk a gyerekeknek, a győztes pedig a 2. számú Hesz csapat lett, mindössze egyetlen ponttal megelőzve az 1. számú csapatunkat. Így miénk lett az arany és az ezüstérem is, na meg persze a kupa.

Ha azt hiszitek, hogy ezzel véget értek a programok, akkor tévedtek. Az iskola például kapott egy csomó felújított számítógépet, ez került idén az aulában lévő fa alá.

Megrendezték az osztálykarácsonyokat húzással, ajándékozással, osztálybulival. Legjobban szerintem Csillag örült annak, amit kapott (aki nem ismerné még őt eléggé, természetesen könyvről van szó). Ők pizzáztak, Tündérék sütiztek és táncoltak, Kincsőék persze főleg játszottak.

Szerdán volt a falukarácsony, ma, pénteken pedig az iskolai karácsony. Kincsőék osztálya mindkettőn fellépett egy színdarabbal. Nagyon tetszett, hogy a hagyományos betlehemezés köré egy ízig-végig mai körítést tálaltak morgós házmesterrel, hajléktalannal, idős nénivel és menő művésszel, akiket természetesen a végére összehoz a szeretet. Az utolsó daluk az Eddától az Ünnep volt.

„Egy út van, én ebben hiszek, a mindent elsöprő szeretet…”

Ezzel kívánok minden kedves olvasómnak áldott Karácsonyt!

(Legközelebb a mi Fény-ünnepünkről fogok írni és képeket hozni.)

2018. december