Amikor nemrég arról írtam, újra egyedülálló vagyok, felsoroltam, mennyi sok pozitívumot találok ebben a helyzetben. Amikor pedig a negatívumokra került sor, ott többek között a férfi-energia hiányát említettem. És ezt most ne értse senki félre!
Most nem, vagyis inkább nemcsak konkrétan a pár hiányáról
beszélek. Természetesen hiányzik az intimitás és az erotika is, de ebben a
cikkben úgy összességében a férfi-energiáról, meg úgy általában az energiáról,
erőről lesz szó.
Ha egy szóval kellene helyettesítenem a „férfi” szót, akkor
az „erő”-t választanám. Testi erő, határozottság, akaraterő, küzdőszellem,
önérvényesítés, döntésképesség, önállóság, stb.
Az erő persze könnyen átmehet erőszakosságba, dühbe, féktelenségbe, haragba, elvakultságba, pusztításba. Ez a látszat-erő. Az igazi erő épp az, amikor azt uralni tudják. Higgadt erő. (Ez, ha jól emlékszem, valamelyik politikai párt szlogenje is volt régebben.)
Sokszor kapok dicséretet emberektől, ismerősöktől és
ismeretlenektől egyaránt. Ezekben az egóm persze örömmel fürdőzik, mint
mindenkinek, akit dicsérnek, még annak is, sőt, annak pláne, aki nem vallja be
senkinek, magának végképp nem. Mostanában már vagyok annyira tudatos, hogy nem emelnek
annyira az egekbe ezek a dicséretek, hogy elszálljon tőlük az agyam. Többnyire
azt dicsérik bennem, hogy jól nézek ki és fiatalos vagyok, meg okos és vicces, de
a leggyakoribb mondat ez: „Erős nő vagy”.
Ha belegondolok, biztosan van benne igazság, mert ugye talpra álltam öt gyerekkel hét éve a válás után, túléltem a tavalyi válásomat is, kibírtam a sok-sok költözést, változást. Most is ugyebár egyedül vagyok, végül is magam menedzselem nagyobbacska családunk életét – nőként. És ehhez valóban kell az erő.
Tehát bizonyos szempontból tényleg erős vagyok, de hébe-hóba
azért jön a gondolat, hogy talán jobban érezném magamat, ha alkalomadtán más
lenne helyettem erős, és én, legalább néha, „gyenge” nő lehetnék.
Persze egyáltalán nem áll szándékomban visszaesni a régi
önmagam szintjére, ahol vagy anyagi, vagy gondolati, akarati szinten voltam
gyenge, és emiatt függtem a társamtól. Az emberek úgy gondolják, hogy ahol
megjelenik az erő, ott a másik oldalon, ellenpólusként a gyengeség szerepel. Mintha
tényleg két különböző félből tevődne össze egy egész.
Most önálló lény vagyok, egész ember, sok szempontból erős is, aki történetesen nőnemű. Egy erős nő ott bénázhatja el, hogy „Az ellentétek vonzzák egymást!” jelszó jegyében gyenge társat vonz magához. Én viszont erős férfit képzelek magam mellé!
Nem volt túl sok párkapcsolatom, de ezek közül volt, ahol,
utólag megvizsgálva, kifejezetten gyenge volt a férfi, nem fizikumra értem,
hanem lelkileg, akaratilag, és volt olyan is, akinél az erő már túlzott mértékű
volt, és átcsapott erőszakba.
A férfit természetesen nemcsak az ereje teszi férfivé, ott
van az egyedi gondolkodás, humor, intellektus. Az egyedüllétben nekem hiányzik
ez a fajta kapcsolat a férfiakkal, hogy együtt beszélgessünk, nevessünk.
Viszont igazából még sincsen hiányom, helyette inkább érdekes tapasztalásaim. Ugyanis azóta, mióta újra egyedülálló lettem, gyakorlatilag minden nap férfiakkal kapcsolódom. És ezt se értse félre senki! Egyszerűen csak kommunikációról van szó. Van, hogy írásban, van, hogy telefonbeszélgetésben, video-chatben, vagy személyes beszélgetésben.
Felkeresett régi barát, akivel személyesen több éve nem
találkoztunk már. Olyan ismerős, akivel eddig chatteltünk, és most „véletlenül”
személyesen is összefutottunk. Írt nekem családos ember és párkeresésben
megkeseredett férfi. Olyan, aki egy ideig le is tiltott a fb-on, most pedig
leírta, hogy igazából példa vagyok számára. Teljesen ismeretlen, aki egy
kommentem alapján vette a bátorságot, hogy megszólítson.
Oké, tudom, naiv vagyok, de ezúttal persze nem. Természetesen volt olyan is, aki jól tudta, hogy magam vagyok, és szándékosan emiatt keresett fel. Akinek megvoltak a maga szándékai.
Ezeknek a férfiaknak a jó része viszont teljesen leragadt
valahol ott, hogy én még párkapcsolatban élek, és nagy százalékuknak fogalma
sem volt arról, hogy újra egyedülálló lettem. Egyszerűen jött nekik a megmagyarázhatatlan
késztetés, hogy rám írjanak vagy felhívjanak.
Kerestem az okokat, aztán más valaki fogalmazta meg
helyettem, kicsit vulgárisan, de azt így inkább nem írnám ki ide a blogra.
Szóval valahogy úgy történhetett ez, hogy, mint azt a bizonyos kívánságlistát
az ideális férfiról, azt a tényt is „kilőttem az univerzumba”, hogy én újra
egyedülálló vagyok. És ez az információ tudat alatt szépen eljutott másokhoz, akiknek
megvolt rá a vevő-készülékük.
Mostanában ezek a kvantum-dolgok egyre gyakrabban jelennek meg az életemben, és ez is ennek egy szegmense. Az információ mindig bejut a térbe, a morfogenetikus mezőbe, és mindenki számára elérhetővé válik. Olyan, mint mikor egy könyvet levehet bárki egy könyvtár polcáról. Annyival megspékelve, hogy az arra fogékonyak számára még jön is egy „értesítés” arról, hogy „új könyv” került ki a polcokra.
Az, hogy ezek a megkeresések megtörténtek (soha nem én
tettem meg az első lépést feléjük, hanem ők felém), máris igazolják a fenti
elmélet helyességét, gyakorlati megvalósulását. Mivel ez ennyire hatásos, most
új dolgokkal kísérletezem, de azokat nem fogom nyilvánosan megírni a blogra.
Csak annyi publikus belőlük, hogy a fentebb leírt törvényeket megpróbálom az
életem más területeire is tudatosabban alkalmazni.
Ezekről tehát nem fog szólni az újabb bejegyzés. Arról
viszont nagyon remélem, igen, hogy mi történik végre a kertben. Húzom ezt az
írást már mióta, mert annyira vacak az idő, hogy megint nem tudok egy csomó
dologban előre lépni. Akkor jelentkezem újra, ha végre, így május végén,
elérkezik az igazi tavasz, és csodákat alkothatok odakint.
2021. május
(Mivel saját fotókat mostanában nem készítettem, a netről
szedtem le az illusztrációkat.)