2021. május 22., szombat

Energia, erő


Amikor nemrég arról írtam, újra egyedülálló vagyok, felsoroltam, mennyi sok pozitívumot találok ebben a helyzetben. Amikor pedig a negatívumokra került sor, ott többek között a férfi-energia hiányát említettem. És ezt most ne értse senki félre!

Most nem, vagyis inkább nemcsak konkrétan a pár hiányáról beszélek. Természetesen hiányzik az intimitás és az erotika is, de ebben a cikkben úgy összességében a férfi-energiáról, meg úgy általában az energiáról, erőről lesz szó.

Ha egy szóval kellene helyettesítenem a „férfi” szót, akkor az „erő”-t választanám. Testi erő, határozottság, akaraterő, küzdőszellem, önérvényesítés, döntésképesség, önállóság, stb.


Az erő persze könnyen átmehet erőszakosságba, dühbe, féktelenségbe, haragba, elvakultságba, pusztításba. Ez a látszat-erő. Az igazi erő épp az, amikor azt uralni tudják. Higgadt erő. (Ez, ha jól emlékszem, valamelyik politikai párt szlogenje is volt régebben.)

Sokszor kapok dicséretet emberektől, ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt. Ezekben az egóm persze örömmel fürdőzik, mint mindenkinek, akit dicsérnek, még annak is, sőt, annak pláne, aki nem vallja be senkinek, magának végképp nem. Mostanában már vagyok annyira tudatos, hogy nem emelnek annyira az egekbe ezek a dicséretek, hogy elszálljon tőlük az agyam. Többnyire azt dicsérik bennem, hogy jól nézek ki és fiatalos vagyok, meg okos és vicces, de a leggyakoribb mondat ez: „Erős nő vagy”.


Ha belegondolok, biztosan van benne igazság, mert ugye talpra álltam öt gyerekkel hét éve a válás után, túléltem a tavalyi válásomat is, kibírtam a sok-sok költözést, változást. Most is ugyebár egyedül vagyok, végül is magam menedzselem nagyobbacska családunk életét – nőként. És ehhez valóban kell az erő.

Tehát bizonyos szempontból tényleg erős vagyok, de hébe-hóba azért jön a gondolat, hogy talán jobban érezném magamat, ha alkalomadtán más lenne helyettem erős, és én, legalább néha, „gyenge” nő lehetnék.

Persze egyáltalán nem áll szándékomban visszaesni a régi önmagam szintjére, ahol vagy anyagi, vagy gondolati, akarati szinten voltam gyenge, és emiatt függtem a társamtól. Az emberek úgy gondolják, hogy ahol megjelenik az erő, ott a másik oldalon, ellenpólusként a gyengeség szerepel. Mintha tényleg két különböző félből tevődne össze egy egész.


Most önálló lény vagyok, egész ember, sok szempontból erős is, aki történetesen nőnemű. Egy erős nő ott bénázhatja el, hogy „Az ellentétek vonzzák egymást!” jelszó jegyében gyenge társat vonz magához. Én viszont erős férfit képzelek magam mellé!

Nem volt túl sok párkapcsolatom, de ezek közül volt, ahol, utólag megvizsgálva, kifejezetten gyenge volt a férfi, nem fizikumra értem, hanem lelkileg, akaratilag, és volt olyan is, akinél az erő már túlzott mértékű volt, és átcsapott erőszakba.

A férfit természetesen nemcsak az ereje teszi férfivé, ott van az egyedi gondolkodás, humor, intellektus. Az egyedüllétben nekem hiányzik ez a fajta kapcsolat a férfiakkal, hogy együtt beszélgessünk, nevessünk.


Viszont igazából még sincsen hiányom, helyette inkább érdekes tapasztalásaim. Ugyanis azóta, mióta újra egyedülálló lettem, gyakorlatilag minden nap férfiakkal kapcsolódom. És ezt se értse félre senki! Egyszerűen csak kommunikációról van szó. Van, hogy írásban, van, hogy telefonbeszélgetésben, video-chatben, vagy személyes beszélgetésben.

Felkeresett régi barát, akivel személyesen több éve nem találkoztunk már. Olyan ismerős, akivel eddig chatteltünk, és most „véletlenül” személyesen is összefutottunk. Írt nekem családos ember és párkeresésben megkeseredett férfi. Olyan, aki egy ideig le is tiltott a fb-on, most pedig leírta, hogy igazából példa vagyok számára. Teljesen ismeretlen, aki egy kommentem alapján vette a bátorságot, hogy megszólítson.


Oké, tudom, naiv vagyok, de ezúttal persze nem. Természetesen volt olyan is, aki jól tudta, hogy magam vagyok, és szándékosan emiatt keresett fel. Akinek megvoltak a maga szándékai.

Ezeknek a férfiaknak a jó része viszont teljesen leragadt valahol ott, hogy én még párkapcsolatban élek, és nagy százalékuknak fogalma sem volt arról, hogy újra egyedülálló lettem. Egyszerűen jött nekik a megmagyarázhatatlan késztetés, hogy rám írjanak vagy felhívjanak.

Kerestem az okokat, aztán más valaki fogalmazta meg helyettem, kicsit vulgárisan, de azt így inkább nem írnám ki ide a blogra. Szóval valahogy úgy történhetett ez, hogy, mint azt a bizonyos kívánságlistát az ideális férfiról, azt a tényt is „kilőttem az univerzumba”, hogy én újra egyedülálló vagyok. És ez az információ tudat alatt szépen eljutott másokhoz, akiknek megvolt rá a vevő-készülékük.


Mostanában ezek a kvantum-dolgok egyre gyakrabban jelennek meg az életemben, és ez is ennek egy szegmense. Az információ mindig bejut a térbe, a morfogenetikus mezőbe, és mindenki számára elérhetővé válik. Olyan, mint mikor egy könyvet levehet bárki egy könyvtár polcáról. Annyival megspékelve, hogy az arra fogékonyak számára még jön is egy „értesítés” arról, hogy „új könyv” került ki a polcokra.

Az, hogy ezek a megkeresések megtörténtek (soha nem én tettem meg az első lépést feléjük, hanem ők felém), máris igazolják a fenti elmélet helyességét, gyakorlati megvalósulását. Mivel ez ennyire hatásos, most új dolgokkal kísérletezem, de azokat nem fogom nyilvánosan megírni a blogra. Csak annyi publikus belőlük, hogy a fentebb leírt törvényeket megpróbálom az életem más területeire is tudatosabban alkalmazni.

Ezekről tehát nem fog szólni az újabb bejegyzés. Arról viszont nagyon remélem, igen, hogy mi történik végre a kertben. Húzom ezt az írást már mióta, mert annyira vacak az idő, hogy megint nem tudok egy csomó dologban előre lépni. Akkor jelentkezem újra, ha végre, így május végén, elérkezik az igazi tavasz, és csodákat alkothatok odakint.

2021. május

(Mivel saját fotókat mostanában nem készítettem, a netről szedtem le az illusztrációkat.)

2021. május 17., hétfő

Hazatalál


 „Az élet sehol se hibátlan, jól tudják nyugaton, és érzik keleten,

Otthon ott vagy a világban, ahova visszahúz a szerelem…”

                 Most is egy Ákos idézettel kezdem – azzal is fogom befejezni. Hazataláltam. Megtaláltam a Börzsönyt, aztán Nógrádot, majd Almáskertet és végül ezt a kertet-házat. Most pedig megveszem ezt a házat! Soha életemben nem volt saját házam, most, lassan 47 évesen itt az ideje végre a legyökerezésnek.

                Két nappal ezelőtt aláírtam az adás-vételi szerződést. Az előleg előteremtésében szüleim segítettek, ez úton is köszönöm nekik. (Mivel a CSOK-ot buktam…) Két nap múlva pedig beadom a bankba a hitelkérelmet.

Nagyon sokáig azt gondoltam, hogy hitelt én aztán soha az életbe nem veszek fel. Nekem sokáig a pénz is amolyan földi hívság volt, a hitel meg egyenesen mumus. Aztán gondolkodtam. Mi más választásom lehet? Én nem kaptam érettségire vagy diplomaosztóra lakást, mint sokan mások, nem is örököltem soha semmit.


Nem is hullik az ölembe csak úgy hatmillió forint! Ha így folytatom, egész életemben másnak a házában fogok lakni, és másnak fizetem havonta a bérleti díjat. Aztán mikor elhagyom ezt a földi világot, semmit sem hagyok örökül a gyerekeimnek. Apropó: Nincs valakinek felesleges hatmilliója? J

Most csak arra kérek mindenkit, aki olvas, hogy éltető energiával segítse a hitelkérelem pozitív elbírálását - vagy egy esetleges lottó ötös bekövetkezését! Támogassatok abban, hogy én, aki egész életemben arra vágytam, hogy legyen egy stabil otthonom, mégis 23-szor költöztem, mindig másnak a lakását-házát szépítgettem, most végre saját otthonra leljek!

Tudom, van az országnak-világnak sok szép része. Éltem a Gerecsében meg a Zselicben, és az ottani dombok, erdők a szívemben vannak. Ott a régi kedvenc, a Balaton-felvidék, és az új szerelem, a Dunakanyar. Nekem most akkor is Nógrád-Almáskert lett az a hely, ahová gyökereimet leeresztem.


Azt is tudom, van ennél nagyobb, szebb, jobb kert meg ház. Nagyobbat racionális okokból nem akarok, hiszen szép lassan kirepülnek a gyerekek, én meg itt maradok egyedül, és egy házat fel is kell fűteni, ki is kell takarítani. Ez a közel 1000 nm-es kert pont emberléptékű, egyedül is rendben tudom tartani. Már most egész jók a ház és a kert adottságai, szépek a gerendák, jó a tájolás, az elosztás, szuper a terasz; vannak gyümölcsfák, bokros, füves rész és veteményes is. Aztán meg, ahogyan az elmúlt egy évben, úgy a jövőben is tovább fogok mindent építeni, rendezgetni, szépíteni.  Lesznek új ablakok-ajtók, hajópadló, konyhabútor, csempék, a kertben fa-kisház, kapu, kerítés, utak, és szép lassan olyan lesz minden, mint amilyennek megálmodtam.

                És hogy hogyan is vagyok? Boldog vagyok a házvétel miatt, és kicsit (nagyon!) izgulok, hogy sikerüljön a hitel. Közben visszatértünk az iskolai tanításhoz, aminek én nagyon örülök, jó újra a gyerekekkel meg a kollégákkal lenni. És persze kertészkedek is, de mivel a vacak időjárás miatt minden tolódik, erről majd a következő bejegyzésben írok részletesebben, fotókkal.


Az életmódom még inkább a sportos felé tolódott el: reggel kb. egy órás torna, suliba oda-vissza vagy gyaloglás, vagy kerékpár. Ezeken kívül most már délután is mindig mozgok valamit, heti egyszer-kétszer kosarazok, itthon aerobicozok, ugrálok, és ha nem tökig sárosak az almáskerti utcák (most ebben a pocsék időben épp megint igen), akkor futok is. Bizony, belelendültem, és Kincső támogatásával-részvételével elkezdtük a közös futásokat! Röhögni nem ér, 6 azaz hat (!!!) perccel kezdtem, másnap 9, harmadnap már 16 perc volt az eredményem. És ez nem sík futópálya, hanem dimbes-dombos táj, fel-le. Amint felszáradnak az utak, folytatódik a futás szűkebb kis hazám tájain.


Ja, és aki azt hiszi, hogy a legyökerezés nálam begubózást jelent, unalmat és röghöz kötöttséget, az téved. Úgy érzem, így tudok igazán szárnyalni!

 

„Boldog, aki hazatalál…”

 

(A képeken egyrészt azok a korondi tálkák meg tányérok vannak, amiket, a hagyományokat újra felelevenítve, nemrég vettem. Másrészt, a hagyományokhoz kapcsolódóan Dávid Barbara népviseletes babái majáliskor illetve anyák napján. És persze Nógrád, ünnepi díszben.)

2021. május

2021. május 10., hétfő

Közösség


Én az az ember vagyok, aki (erről írtam legutóbb is) egyre jobban szeret egyedül lenni, elboldogul maga is, de! A másik énem imádja a társaságot, a nyüzsgést. Szerintem ezért is voltam kicsit depressziós nemrégiben, mert an online suli alatt sokkal kevesebb személyes kontaktusra volt lehetőségem. A net pedig jó, de nem adja azt az élményt, mint egy valódi együttlét.

Életem során sokféle közösségnek voltam tagja, akár mesterségesen, pl. osztály vagy kollégák, akár magam választotta módon, pl. ökofalu, női kör.


Sport. Talán a Iaido volt az, ami a legtöbbet adta. Ez egy japán kard harcművészet, ami a mozgáson kívül szellemi fejlődést is adott. Na meg persze együttműködést, közösségi élményeket. Az edzések után mindig kínai étterembe mentünk, ahol éjszakába nyúlóan beszélgettünk, a várcsaták után pedig fürdőztünk. Volt övvédő vizsga Hatvanban, edzőtábor Délegyházán. Azok közül, akiket ott megismertem, sokakat ma is barátomnak tartok.


Fesztiválok. Mivel ezekről korábban már sokat írtam, most csak felsorolnám azokat a fesztiválokat, amelyek a legmeghatározóbbak voltak életem során: Kurultaj ill. MOGy, Everness, Gyüttment. Zeneileg pedig a Fezen.


Kollégák. Elmondhatom, hogy jó kis csapat vagyunk mi együtt, tanárok. Szakmai segítséget adunk egymásnak, ha valaki maga alatt van, akkor azt támogatjuk, felvidítjuk. A humor, a nevetés a mindennapjaink része. Kosarazunk, összejárunk, egymáshoz vagy koncertekre.


Most például néhány sportos kolléga benevezett a Kihívás Napjára! A Pedamágusok nevű csapatunknak öt tagja van, minden nap fel kell jegyeznünk, aznap mennyit és mit mozogtunk. Magán a Challenge Day-en, azaz idén május 26-án együtt, közösen kell majd sportolnunk.


Barátnők. Nekem nincs olyan EGY IGAZI. Minden helyhez, életszakaszhoz tartoztak nők, akikhez közel éreztem magamat, egyes helyeken, például Széplakon vagy Únyon komplett női csapat is. Ha távol is sodort minket az élet, ha leginkább csak a világhálón is kommunikálunk, vannak nők, akikkel mintha láthatatlan szálak fűznének össze.


Külön minőséget képvisel a női körök közössége. Szerencsére itt a környéken nagyon sok kedves hölgy van, akikkel időnként, hol kisebb, hol nagyobb körben le szoktunk ülni beszélgetni. Legutóbb a barátnői csevej természetesen a mostani helyzetről, és ennek kapcsán az egészségről szólt.


Falu. Szerintem a régebbi olvasóim már halálra unják, mikor dicsérem az itteni közösséget. Szoktátok kommentelni, mennyire idealista vagyok, de ebben tényleg nem! Itt ha bárkinek bármilyen kérdése, gondja van, szinte rögtön jön a válasz, a segítség. Adás-vétel, cserebere, tárgyak, információk, fuvar, mindenben segítünk egymásnak. Van itt minden, szlovák hagyományőrzők, dalkör, polgárőrség, önkéntes tűzoltók. Szombaton például vármentő napot tartottak. A legnagyobb esemény persze a júniusi várjátékok!


Korábban számomra Máriahalom-Biofalu (plusz Úny), illetve Visnyeszéplak élőfalu (plusz Vásárosbéc) volt a két meghatározó hely és közösség. Most pedig, remélem, hogy egy életre: Nógrád. Azaz: Nógrádot nem is igazán lehet önmagában értelmezni, inkább a Berkenye-Nógrád-Diósjenő háromszög részeként. Elég sok „gyüttment” költözött ide ki az utóbbi időkben, és vagyunk annyira lokálpatrióták, mint az „őslakosok”. Nógrádon belül meg az abszolút kedvenc szűkebb hazám: Almáskert.


Mostanság mindig jönnek hozzám, és ennek nagyon örülök. Eljött Dóri egy ruhaállványért, Eszter hozott sok növényt, Dezső hosszabbítót, Györgyinek anyagokat adtam foltvarráshoz, Andris és Laci beszélgetni jöttek, de közben kaptak gyümölcs-salátát is, Erzsivel pedig elmentünk medvehagymázni.


Legfrissebb itteni közösségi élményem az évad-nyitó almáskerti terasz-parti. Beszélgettük egy ideje a helyi csoportban, hogy ha már nyitás, akkor lehetne végre újra összejönni a szomszédsággal. Úgy döntöttem, nem várok senkire, meghirdettem a nyílt napot a Hóvirág utcába én magam. Batyusra, tudjátok: „Ha jösztök, lesztek, ha hoztok, esztek.” Én nem csináltam belőle nagy faksznit, fűszeres krumplit sütöttem, meg némi rágcsával és teával készültem.


Csak hárman jöttek végül, egy barátném, és két férfiember, ők darált-húsos derelyét illetve sört hoztak. És itt voltak a lányaim, akik alig várták, hogy történjék már végre nálunk valami esemény. És akik szerint nagyon szuper volt a buli! Először a kertbe telepedtünk le szivacsokra, aztán mikor már lehűlt a levegő, bementünk a házba. A három fő cselekvés: beszélgetés, társasjátékozás, és mindeközben rengeteg röhögés. Majdnem éjfélig itt volt a társaság, és elhatároztuk, ebből rendszert csinálunk. Mert annyira kellenek az ilyen közösségi együttlétek!


Család. A legszorosabb és legkisebb közösség. Nálunk nem is olyan kicsi, ha összejön a nagycsalád. Legutóbb épp tegnap. Kincső kérdezi: Anya, miért jönnek ki a Nagymamiék, mit ünneplünk? Semmit, csak azt, hogy szeretjük egymást. Amúgy, mivel Anyák napja után most találkoztunk először, fogjuk rá, hogy azt ünnepeltük. Nagymami kapott is tőlem egy csokor lila orgonát, mert az a kedvence, és épp most nyílik nálunk.

Sajnos Virág és párja épp dolgoztak, őket nélkülöznünk kellett. Kende viszont elhozta a barátnőjét bemutatni, helyes és kedves lányka, illenek egymáshoz. Örül az anyai szívem. Nagyon harmonikusan beilleszkedett a csapatba, és Kende se nyúzta annyira a húgait, mint szokta. Inkább felállították a medencét, mert a gyerekek tegnap úgy döntöttek: ezennel megkezdjük a nyári szezont.

A május-közepi kertről fog szólni a következő bejegyzés.

 

2021. május

2021. május 7., péntek

Újra magam


„Hajnal van, az éjjel a köddel majd együtt oszlik el…”

                 Írtam már egy cikket korábban is az egyedüllétről, bár akkor még házas voltam, de a férjem sokat dolgozott vidéken, aztán már külföldön is, így sokat voltam egyedül. Számomra ez azért volt furcsa, mert korábban soha, de soha nem voltam egyedül. Legelőször igazából hét éve.

Gimnázium után rögtön az akkori páromhoz költöztem. Következett négy év meglehetősen szimbiotikus kapcsolat vele.


Aztán jött a gyerekeim apja, akivel tizenhét évet gyakorlatilag úgy töltöttünk el, hogy szinte mindig együtt voltunk. Legfeljebb egy-egy hétvégére váltunk külön, de a vége felé, a jurtás-ökofalvas időkben gyakorlatilag éjjel-nappal, sülve-főve, mindig csak együtt.

A válás után tapasztaltam meg, milyen az, mikor hosszú hetekre egymagam vagyok. A férfi, aki a társam, elutazik, és mindent nekem kell átlátni, megoldani, megszerezni, megcsinálni. Majdnem hat év telt el így.


Aztán tavaly pár hónapig tényleg teljesen egyedül voltam. Az egyedüllét természetesen úgy értelmezendő, hogy férfi jelenléte nélkül, hiszen itt voltak, és habár csökkenő létszámban, de most is itt vannak velem a gyermekeim.

Most megint újra egyedül. Annak egyre több pozitívumával, és persze néhány negatívumával együtt.


A gyerekek egyre nagyobbak és ügyesebbek, így nem kell mindent nekem megoldanom. A lányok hol a mosogatásba, hol a teregetésbe, hol a kertészkedésbe segítenek be. Sokszor jut eszükbe maguktól sütni-főzni valamit, így míg ők palacsintát sütnek, én írok. (Mielőtt azt hinnétek, túl idillikus képet akarok festeni: igen, sokszor húzzák a szájukat, mikor megkérem őket valamire, a „jó, mindjárt” jelentése náluk: „egyszer, majd, a távoli jövőben”, és rendszeresen összevesznek azon, ki mit csinált, kellene csinálnia, fog csinálni.)

Az erőt, ill. szerelési-barkácsolási tudást igénylő férfi-feladatokra pedig megkérem a fiam. Igaz, ritkán van itthon, de ha jön, addigra mindig összegyűlik számára néhány feladat, pl. zsalukő-cipelés, szerszám-átnézés, mosdó-szerelés, stb. (Mielőtt azt hinnétek, házi-rabszolgának tartom, azért ittlétekor szokott a húgaival játszani, filmezni, sportolni, pihenni is.)


                Egész flottul mennek a dolgok így egyedül, és ehhez az egyre stabilabb rend is hozzájárul. Térben és időben egyaránt. A házat-kertet abszolút magaménak érzem (nemsokára meg is veszem!). Kialakítottam bent is és kint is egy rendezett teret, ami ugyan folyton változik, szépül, de van egy fix, átlátható rendje. Ezt kevés energia-ráfordítással kiválóan fent lehet tartani – tegyük hozzá, szeretek is rendezkedni.  

                A természettel való összhang segített egy, a bioritmusom számára nagyon megfelelő napirendet kialakítani. Reggel torna, házimunka, délelőtt tanítás, délután főzés, kertészkedés, este tanulás vagy kikapcsolódás. A hétnek is egész jó kis rendje lett; megvan, mikor locsolom a növényeket, mikor jön a tej, mikor mosunk, stb.

  


              Anyagilag - egyedül… Hmmm, nos, pedagógus-fizetést kapok, viszont nagycsaládosként nem adózom, tartásdíjat hét éve nem kapok, de családi pótlékot igen, nem költök sokat a boltban, sok mindent megtermelek vagy csereberélek, viszont albérletet és kollégiumot fizetek. Tehát: elvagyok. Nem okoz gondot egy családi pizzázás, új bútorokat, kiegészítőket, növényeket veszek, és hó végén nem nulla forint marad a pénztárcámban. Magam tartok el egy nagycsaládot, amire igazából büszke vagyok.

                Pozitívum még, hogy egyre jobban élvezem: nem szól bele senki a dolgaimba, nem kell senkihez sem idomulnom (a gyerekeimet kivéve persze). Lehet, hogy ez kicsit rigolyásan, öregasszonyosan hangzik, de ahogy halad az idő, egyre jobban elvagyok a magam által kreált rendszeremben.

   


             Jó, hogy olyan bútorokkal rendezem be a házat, amilyennel akarom, úgy dekorálom, ahogy az nekem tetszik, olyan zöldségmagokat vetek, virágokat ültetek, amik nekem ízlenek-tetszenek, oda megyek és akkor, ahogy kedvem tartja, stb. A magam ura vagyok. Ennek negatív hozadéka, hogy egyre nehezebb számomra az alkalmazkodás. Negatívum még persze a férfi-energia teljes hiánya.

                Amikor tavaly elváltam, összeállítottam egy öt pontból álló listát. 1. Soha nem megyek férjhez! 2. Nem fog ideköltözni senki. 3. Nem fogok senkihez odaköltözni. 4. Nem kell a gyerekeimnek pót-apa. 5. Nem lesz több gyerekem. (Csupa tagadás!)

    


            Egy év távlatából megvizsgálva: pont a felét sikerült betartanom. Ötnek a fele kettő és fél: nem mentem férjhez, és nem költöztem oda senkihez, babát pedig vártam, aki végül, utólag jól érthető okokból, nem született meg. Viszont lett egy párom, ide is költözött, kilenc hónapig együtt éltünk, és ha nem is pót-apa lett, de a gyerekekkel egész jó kapcsolatot alakított ki.

                Amikor az ember elválik vagy véget ér egy kapcsolata, jön a sok üzenet, hogy „Sajnálom”. Én nem. Örülök, hogy hamar felismertem a helyzetet, amiben voltam, és tudtam határozottan dönteni. (Meg is lepődtem magamon amúgy!) Sok jó dolog volt benne, és persze sok rossz is. Ami gáz, hogy ezeket elejétől fogva éreztem, tudtam, de valahogy vak voltam és süket.

        


        Tavaly túl hamar vágtam bele ebbe az új párkapcsolatba. Ez amúgy is jellemző rám. Merész vagyok, de emiatt sokszor meggondolatlan is. Szeretek a szívemre hallgatni, de rájöttem, nem árt néha az eszemre is. Mindig én voltam az önfejű, makacs, lázadó, sosem hallgattam senkire, csak mentem a magam feje után. Most (ezen is meglepődtem!), tök higgadtan hallgattam meg, ahogyan az anyukám meg a gyerekeim értékelték a helyzetet, és bizony elhatároztam, hogy némely dolgokban adok a véleményükre.

                Most tényleg sokkal józanabb vagyok. Nem mentem fel a társkeresőre, nem vetettem bele magamat az ismerkedésbe. Persze alapvetően nyitott maradtam, hiszen ilyen a személyiségem. Érdekes egyébként, hogy mióta a párom elköltözött, majdnem minden napra jut egy látogató a Hóvirág utcában; régi barát, új ismeretség, budapesti, falubéli, nő is, férfi is. Ekkor döbbentem rá, hogy az utóbbi időben kicsit talán bezárkóztam, itt az ideje hát a nyitásnak.


A férfiak terén pedig várom, mit hoz az élet, de nem nyomulok görcsösen, figyelem a jeleket, de nem pedálozok nagyon. Egy éve azt írtam: nekem az együtt-járós típusú kapcsolat volna a legvonzóbb. Amikor mindkét félnek megvan a maga tere, élete, melyeknek vannak közös metszéspontjai. Külön is vannak, együtt is vannak. Kíváncsi vagyok, vajon megadatik-e ez nekem.

                Viszont, lehet hülyének nézni: írtam egy másik listát. Leírtam benne, én milyennek képzelek el egy magam számára ideális férfit. Direkt nem hívom „álom-férfinek”, mert olyan csak az álmokban van. Tudom, hogy a valóságban pontosan ilyen nem létezik, de jó volt tisztázni magammal az igényeimet, vágyaimat. Átgondoltam, mi nem volt jó az előző párkapcsolataimban, de a listát direkt nem negatív mondatokkal fogalmaztam meg (pl. ne legyen földtől elrugaszkodott, ne legyen agresszív, ne legyen függő, stb.), hanem csupa pozitív gondolattal. Szerepelnek rajta nekem tetsző külső tulajdonságok, számomra vonzó életmódbéli tényezők, illetve sok-sok belső tulajdonság.

    


            Amikor régebben faltam a spirituális könyveket, sokat tanultam a teremtés folyamatáról. Hogy legyen egy világos célom. Hogy a gondolatot kövesse kimondott, még inkább leírt szó. Hogy figyelni kell a részletekre. Hogy kérjem a megvalósulást, az egészet a világegyetemnek, Istennek címezve.

Valamint fontos, hogy utána ne rugózzak ezen sokat, lőjem ki az űrbe, dobjam be egy képzeletbeli postaládába, hagyjam bolyongani. Várjam, hogy megtörténjen, amit szeretnék, de ne úgy, hogy ezen agyalok nulla-huszonnégyben. Imádkozzak, hogy a kívánságom teljesüljön, de ne ragaszkodjak görcsösen az elképzeléseimhez, hiszen a Jóisten valószínűleg sokkal jobban tudja, mi a jó nekem, mint én magam.


„Reggel van, az éjjel a köddel most együtt oszlik el, látod: új napra ébredni kell, Fel a szívekkel!”

A bejegyzés elején és végén lévő idézet természetesen örök kedvencemtől, Ákostól való. Ez az új száma, és ebben az élethelyzetben nagyon sokat ad nekem.

 

2021. május

2021. május 4., kedd

Kert - május eleje


Viszonylag hosszabb tétlen időszak következett a március végi-április eleji tevékeny szakasz után. Az idő szörnyű volt, sokáig nem volt csapadék, aztán ha esett, akkor nagyon esett, nemcsak eső, hanem hó is, jég is. Fújt a viharos szél. A hőmérséklet messze elmaradt a szokásostól, így hiába vetettünk idén korábban, minden még később is bújt elő, mint tavaly.


A lényeg, hogy a három-negyed részben bevetett veteményesben végre előjött a borsó, a sárga- és fehérrépa, a vörös- és lilahagyma, a retek, a spenót, és a salátafélék. A szegélyhez vetett körömvirág is kihajtott.


Ma ejtettem meg a vetés második szakaszát, a „nagy áprilisi vetést”. Tudom, hogy május van már, de ez itt ugyebár a Börzsöny, ahol minden minimum két héttel később hajt, virágzik, érik, mint az ország többi részén. Épp ezért a kerti munkálatokat a szokásosnál-ajánlottnál legalább két héttel később szoktam csinálni.


A mai idő viszont ideális volt, viszonylag meleg és napsütéses, csak néha a szél fújta le a fejemet. A „három nővér”, azaz a kukorica, tök és bab egy kupacba került, babból zöld és tarka is. Vetettem kétféle uborkát, kétféle karalábét. Földbe került a cukkini és a patisszon is. Vetettem céklát, zellert, és másodvetésbe újabb adag retket.


Átültettem a palántákat. Természetesen úgy lett, ahogy számítottam. Hiába a minden napos gondoskodás, a jó meleg, a napfény, a folyamatos víz-utánpótlás, lettek magok, amik ki sem csíráztak, és lettek, amit kihajtás után haláloztak el. És persze lettek, amik szépen előbújtak és növekednek rendületlenül. Lesz paprika, uborka, padlizsán és karalábé. Ők most nagyobb cserepekbe kerültek, hogy a gyökereiknek legyen hely. Eddig végig a házban voltak, most végre olyan az idő, hogy kiraktam őket a sufniba az ablakhoz.


Nem bírtam ki, és virágokat is ültetgettem cserepekbe, igen, már megint, ez mostanság az egyik hobbim. A nevüket nem tudom, a lényeg, hogy szépek. A kövirózsák, amik szépen túlélték a telet, most hirtelen növekedésnek indultak. A rózsáim, amiket idén ültettem, elkezdtek leveleket hozni!


Paradicsomot sajnos venni kell. Szerencsére most is, mint mindig, lesz lehetőség helyben vásárolni palántákat, így veszek majd többfélét. A kiültetés nálunk szigorúan csak Fagyosszentek után lesz. Ez itt a Börzsöny! Nálam szinte már hagyomány, hogy május harmadik hetén teszem szabadföldbe a palántákat, és eddig még mindig jól jártam.


Hogy hová kerülnek idén a palánták? Ez bizony újdonság. Magas-ágyásba! Egyik kedves ismerősöm kedvezményesen csinál nekem kettőt. Fa Szaki, ez itt a reklám helye. Nemsokára házhoz is szállítja nekem. Majd feltöltöm gallyakkal, komposzttal, szerzek jó, tápanyag-dús termőföldet, és ott fognak majd növekedni a kiültetett palánták. (Ilyesmi lesz, mint itt a következő képen.)


A tévedések elkerülése végett: nem divatból lesz magas-ágyásom, és nem is azért, mert lusta vagyok a földig lehajolni. Ha lusta lennék, akkor nem kapálnék meg vetnék meg gazolnék a szabadföldi vetésű, nagyobb veteményesben. Az ok végtelenül egyszerű: nincs több helyem! Ősszel csak az alacsonyabban lévő, déli fekvésű területet szántattam fel, a többit a gyümölcsfák gyökerei miatt nem lehetett, meg akartam is hagyni füves placcokat vadvirágoknak és a labdázó gyerekeimnek.


Tudjátok, hogy mániám a gyógy- és fűszernövény. Hiába szántattuk fel ősszel, rotáltattuk át tavasszal a földet, a nagy veteményes csücskében lévő évelő növények most is utat törtek maguknak. Zöldell a tárkony, a snidling és az oregánó. Melléjük vetettem borsfüvet és csombort. A kisebb ágyásokban, balkonládákban előbújt a metélő-petrezselyem és a bazsalikom, és nagyon szépek a levendulák.


Túl vagyunk a tavasz egyik legszebb szakaszán, a gyümölcsfa-virágzáson. A két ringlófa nagyon hamar átváltott fehérből zöldbe, a három cseresznyefa mostanában szórja el szirmait (így tehát minden olyan itt, mintha behavazták volna). Az utcafrontnál lévő vacak almafán épphogy lett pár virág. Kincső színes krepp-papír szalagokkal díszítette, ez lett a májusfánk. Ha már nincs férfi a háznál, aki állítson nekünk…


A japán birs bokron még mindig szép ciklámen virágok vannak. Végre elkezdtek előbújni a diófák levelei. Leveles a málna és a szamóca. És mivel itt volt az anyák napja, „Orgona ága, barackfa virága…”, nos, a barackfa az itt a Börzsönyben többnyire elfagy, de az orgona végre lilán virágzik!


Megtörtént az idei első fűnyírás! Ez nálunk azért nagy szó, mert mindig későn kezdjük, és nagyon ritkán szoktuk. Azért most már megvan az arany középút, mert nem akarok dzsungelben sem élni, de félcentis gyepen sem.


Tavaly nyár vége felé bedöglött a házzal együtt örökölt roncs fűnyíró. Szerelése esélytelen. Idén vettem a faluból használtan egyet, szerencsére jól szuperál. Igaz, a mi hosszabbítónkat nem lehetett beledugni, de elég volt egy poszt a helyi csoportba, máris tíz perc múlva megjelent egy férfi egy kölcsön-hosszabbítóval. Imádom ezt a közösséget!


A három lány elosztva nyírta le a füvet, miközben a viharok által letört faágakat is összeszedték, ezzel tovább gyarapítva a gyújtós-gyűjteményünket. Azért is kezdtük későn, meg lassan nőtt a fű, meg azért is, hogy meghagyjuk a vadvirágokat. Ezek szépek is, és hasznosak is a méheknek. Az idei év nagyon nehéz a méhészeknek és a méhecskéknek egyaránt. Úgy éreztem, ezekkel a méh-legelőkkel segíthetjük őket. A fűnyírás után is hagytunk meg virágos szigeteket pitypanggal, százszorszéppel és gyöngyikével.


Vicces téma következik: a virághagymáké. Ősszel ugyanis vettem egy csomót. Rengeteg-féle tulipánt, nárciszt, jácintot. Rengeteg pénzért. Ahogy hazatértem Vácról, azzal a lendülettel elraktam őket valahová, hogy aztán se ősszel, se télen, semmikor se találjam meg őket. Így szépen el is maradt az őszi duggatás. Nemrég nagy sufni selejtezést, pakolást, takarítást rendeztünk, és ennek során szépen megtaláltuk a virághagymákat – a befőzős fazékban. J Fogalmam sem volt, miért oda raktam őket, arról meg pláne, hogy most mihez kezdjek velük.


Meséltem már nektek, hogy itt nemcsak nógrádi csere-bere csoport meg Almáskert-csoport van, hanem biokertész csoport is. Megkérdeztem tőlük, és azt tanácsolták, ha most elduggatom, akkor talán még van esély, hogy jövő tavasszal színes virágok tarkítsák végre a kertet, ha már idén nem. Nálunk össz-vissz kettő darab árva tulipán bújt elő idén a földből, azok is a leglehetetlenebb helyen, a pincetető, a terasz sarka és az ereszcsatorna között. A duggatást végül a lányok csinálták meg nagy pofavágások közepette, mert tényleg elég kemény volt a talaj. De végre elmondhatom, hogy földben a sok nárcisz, jácint és tulipán.


Nagy projekt volt egy több évtizedes álmom megvalósítása. A sziklakert! Eddig mindig a körülöttem lévő férfiaktól vártam, hogy majd ők, mert hát ugyebár a nehéz kövek meg az ásás miatt ez inkább férfimeló. Egyszer csak megláttam a helyi csoportban egy hirdetést, hogy elbontott sziklakerti kövek ingyen elhozhatók. Rögtön lecsaptam rá. Szereztem is fuvart, és a lányokkal együtt ott fel, itthon meg lepakoltunk a köveket. Nem is voltak annyira nehezek! Csak hogy lássátok, mifelénk hogy megy ez: a fuvaros nem akart elfogadni pénzt a szállításért, úgy kellett rátukmálnom legalább befőttet meg lekvárt.


Tudom, hogy a sziklakert úgy jó, ha meleg helyen van, és sokat süt rá a nap, nálunk viszont a kert északi részére került, mert itt találtam neki alkalmas helyet. Egy kis halmon, két nyírfa között, magába ölelve a harmadik nyírfát. A lányok kicsit megkapálták az alapját, aztán jöttem én. Kiraktam a kövekből egy négy-osztatú ovális alakzatot, aztán feltöltöttem jobb minőségű földdel. Na de mit ültessek bele?


Feltettem a csoportban a kérdést, hogy szerintük ennek az árnyékos helynek milyen növények örülnének. Eszter addig sorolta és sorolta az ötleteket, mígnem egyszer csak megjelent nálam két ládányi növénnyel. Ja, és persze nem akart elfogadni érte, se pénzt, se lekvárt, se befőttet. Köszi, Eszter, ha olvasod!


A növények fele se volt számomra ismerős, most sem tudom nektek felsorolni őket, csak úgy jelzésértékűen: árnyékliliom, kövirózsa, varjúháj, páfrány, tűzeső, bőrlevél, nyuszifül, meténg, gólyaorr… 


Kaptam a nagy ásót, kis ásót, nagy kapát, kis kapát meg a locsolókannát, és szépen teleültettem a sziklakertet (persze némi ráhagyással, hogy ha a növények nőnek-terjednek, akkor azért legyen helyük). Nagyon büszke vagyok magamra, és boldog vagyok, hogy ilyen segítő közösségben élhetek!


Végül pedig, bár ez nem igazán kert, de mégis növény, és a Jóisten nagy kertjéből való. Pontosabban a jenei kastélyparkból. A medvehagyma!


Elég gáz bevallani, de utoljára kábé három éve szedtem. Mert mindig hozott valaki, aki épp jött hozzánk. De most nemcsak a medvehagymához volt kedvem, hanem egy jó kis kiránduláshoz.


Bizony, nekünk Almáskerttől a diósjenei kastélyhoz szép kis (nagy) séta. A lányokkal és Erzsivel átvonatoztunk, felgyalogoltunk és teleszedtük a kosarainkat a nyugalom szigetén.


Azóta esszük nyersen, raktam rántottába, tésztába, készült belőle krémleves és fasírt is. Kaptam aszaló-kereteket, azokon szárítom a medvehagymát, és aszalom az almát.


A következő bejegyzés kevésbé földi, inkább lelki-szellemi téma lesz. Merengés majális kapcsán. Olyasmiről, hogy hogyan is vagyok én mostanság…

 

2021. május