Talpra, magyar!

Ez egy nagyon remek hét volt! Igazi könnyed tavaszi hangulattal. 

Fény, természet, élet. Kitárulkozás, fellazulás, szabadság.

Amikor csak tehettem, kint voltam a szabadban. Például Óbuda Óvárosában járva-kelve elnyaltam az idei első fagylaltomat.

Kedvenc itteni fagyizónk a Boróka, már csak azért is, mert ez van hozzánk a legközelebb, ahol sztracsi-fagyira esett a választásom.

Szuper jó randinapunk volt a hét közepe táján! Végre több időt tudtunk egymásra szánni és ezt jól ki is használtuk.

A Nyugatiban találkoztunk, ahonnan villamossal és Hévvel mentünk tovább. Már a közös utazás tartogatott nevetéseket és izgalmakat.

A Római-fürdőnél szálltunk le, ahonnan régi villaépületek, retró nyaralók és modern házak között sétáltunk ki a Dunához.

A Római strand nem a szokásos arcát mutatta, hanem kihalt volt – nyárra persze majd feléled, amikor itt fogok dolgozni a Csengő-Bongó táborban.

A Római parton amolyan átmeneti volt a helyzet; néhány vendéglátó-helyet nyitva találtunk, páran már ültek a teraszokon, padokon, többen sétáltak a sétányon.

Végig gyalogoltunk a Duna-parton, a folyó mentén andalogva, beszélgetve.

A vasúti hídnál kicsit megpihentünk és készítettünk jó sok fényképet, hogy megörökítsük ezt a szép napot.

Innen ugyebár kissé kitér és kanyarog az út, ahol a különböző, már-már művészi szintű graffitiket csodáltuk meg.

Egy helyen magukkal az alkotókkal is találkoztunk; meglepő módon nem tizenévesekkel, bő gatyában, deszkás cipőben, hanem középkorú és idősebb férfiemberekkel.

A gázgyárat is megmutattam a páromnak, a toronnyal, a régi, de felújított épületekkel, a kis tóval, szobrokkal.

Ezután elérkeztünk a kedvenc partszakaszomhoz, a Hamvas Béla sétányhoz. 

Itt már keskenyebb a Duna, szemben ott az Óbudai-sziget, nyugalmasabb, békésebb a hangulat.

A K-hídnál ért véget a folyóparti séta, innen panel- és régi házak között gyalogoltunk haza.

Előre készültem az ebéddel, így otthon finom borsóleves és túrós süti várt minket, amiből sokat ettünk, de azért anyukámnak is maradt belőle kóstoló.

Nagyon jól éreztük magunkat, de elfáradtunk rendesen; este bezuhantunk az ágyba, és úgy aludtunk, mint a bunda.

Most már tényleg a legeslegutolsó felvételi előkészítőmet tartottam meg hétfőn, így mostantól több a szabadidőm, felszabadultak az energiáim.

A suli nyolcadikosai jól veszik az akadályokat, több iskolában is vizsgáztak, néhányan egész menő gimikben. 

Néhányuknak már meg is van a biztos helye, de a többség számára majd csak áprilisban lesz tuti, hogy hová vették fel őket.

A csütörtök rendhagyó nap volt nálunk, ahol az egyik osztály segített minket ráhangolódni az ünnepre. Ezután minden osztály más-más helyszínét kereste fel a március 15-i eseményeknek.

Én a Nemzeti Múzeumhoz mentem a hatodikosokkal. Itt meséltünk nekik az itteni történésekről, aztán játékos feladatokat kellett végrehajtaniuk, bejárva (pontosabban rohangálva) az egész múzeumkertet.

Szeretem az ilyen külsős programokat, mert sokkal közelebb kerülhetünk a diákokhoz. Jókat beszélgettem néhányukkal a Héven, metrón. Az iskolába visszatérve együtt elénekeltük a Nemzeti Dalt, gitárkísérettel.

Pénteken szakmai napot tartottunk, ahol mi pedagógusok a közelgő témahetet terveztük-szerveztük meg, amit elég fárasztónak, de nagyon hatékonynak éreztem. 

Ráadásul a kollégákhoz is közelebb kerültem, akikkel együtt ebédeltünk, én rukkolás pizzát.

Ez amúgy is nagyon zsúfolt nap volt, mert ezután egyből Hévre, villamosra és vonatra ültem, hogy másfél óra alatt eljussak Vácra. 

Itt nem hagyhattam ki egy fagyit a sétálóutcán lévő kedvenc váci fagyizómban, az Adriában. Mászkáltam egy kicsit a főtéren és a Duna-parton, aztán a központ felé vettem az irányt.

Vácott ugyanis csajos találkozót tartottunk; végre mindegyik barátnőm ráért egy közös programra, ami két részből állt. Először is együtt vacsoráztunk a Deja vu-ben. Ez egy stílusosan berendezett étterem, ahol a kiszolgálás szuper és az étel is csillagos ötös.

Én rántott sajtot ettem petrezselymes krumplival, áfonyaszósszal, és ananászlevet ittam. A többiek desszertet is fogyasztottak, pl. csoki szuflét vagy túrógombócot, de én ilyen későn már eleve alig eszek, édességet meg pláne nem.

Érdekesség, hogy épp akkor és ott tartották a helyi Tiszások az összejövetelüket a képviselőjelöltjükkel együtt, le is spannoltam az egyikükkel.

Kiderült, hogy már hallott rólam Tiszás berkekből, sőt, a feleségével MP nógrádi látogatása idején kommunikáltunk is.

A „nógrádi csajok” második programpontja a szokásos karaoke party volt a Sutiban, ahol ezúttal nem voltak annyira sokan.

Így bőven akadt lehetőségünk énekelni egyedül, párban, csapatban, illetve természetesen beszálltunk másokhoz is vokállal meg tánccal.

Éjszakába nyúlt a bulizás, aztán kint aludtam Almáskertben a barátnőmnél. Nagyon szép a háza, harmonikus a berendezés, a tér, a kert. Úgy aludtam, mint akit kiütöttek.

Reggel elnéztem a házikómhoz, ahová már két hete beköltöztek az új lakók, meg is látogattam őket.

Délelőtt pedig lementünk a nógrádi vásárba, a várhegy aljához. Érdekes módon elég kevesen voltak, árusok is, vásárlók is, de a piac szokásos kellemes vibe-ot sugározta. 

Én diós kürtős-kalácsot vettem, amit az ott tartózkodás alatt el is majszoltam. Sok ismerőssel futottam össze, akiknek a többsége „Na, megjött a pesti lány!” felkiáltással üdvözölt.

Jóval korábbra terveztem a hazaindulást, de mindig újabb és újabb emberrel találkoztam, például az új alpolgármesterrel vagy plakátokat épp kirakó Tiszásokkal, akikkel persze leálltam beszélgetni.

Jó volt a várat látni, a tónál sétálni, a kis pirossal (ami ezúttal kék volt) hazautazni. 

Nosztalgikus érzések fogtak el a ház meg a falu láttán, de nem kesergőek és visszavágyódóak. Csupán annyi, hogy milyen szép és jó volt az itt eltöltött kereken tíz év.

A fiam a héten a Balaton-felvidéken dolgozott, a lányaim szombaton a Papp László Arénában voltak Beton.Hofi koncerten. Én pedig elfogyasztottam a hét harmadik fagylaltját, egy tripla csokist.

Mivel a felszabaduló időmet a páromra és a barátnőimre fordítottam, ezért most mozgásra nem jutott annyira sok időm. 

Így ez a hét nem volt valami nagyon sportos, mindössze kettő futás fért bele: egy közepes és egy hosszú. 

Nem is bonyolítottam őket túl: az első egy, a második kettő Margitsziget-kör lett, háztól házig 7,3 illetve 12,6 km, amit összeadva azért majdnem 20 km.

Az elsőnél hosszú-ujjúban indultam reggel, de a nap annyira sütött, hogy a táv kb. felénél már olyan melegem lett, hogy levettem. 

Idén most először futottam trikóban, ráadásul a futás maga nagyon könnyen, könnyedén ment, szinte minimális erőfeszítéssel.

A másodiknál úgy készültem, hogy eleve csak ujjatlanban futok. Inkább fázom az elején egy kicsit, csak ne kelljen megsülnöm a végére. Amúgy is ez a hozzáállásom: reggel csak egy vékonyabb dzseki vagy könnyebb pulcsi, inkább picit borzongva, lábamat jobban szedve, hogy később ne legyen melegem és ne kelljen cipelnem a nagykabátot vagy vastag pulóvert. Aztán mikor megnéztem, hány fok van (8), akkor úgy döntöttem, hosszú-ujjú lesz ebből. Viszont rövidnadrágban mentem, és ez pont jó is volt így, mert ugyan a nap sütött, a szél viszont fújt. (Ezt az alábbi, rendkívül előnyös" fotó is illusztrálja.) 

Dupla szigetkört tettem meg, és a hosszához képest egész jól ment. Nem kocogtam, hanem rendesen futottam végig. A vasárnap reggel az az időszak, amikor kétféle futóréteg van jelen a szigeten. A nagyon kezdők, akik épphogy kocognak, és akik miatt van némi sikerélményem, mert őket meg tudom előzni. Valamint a nagyon menők, versenyre készülők, akik csak úgy elsuhannak mellettem. 

Én valahová a kettő közé helyezem magamat képzeletben. Jó látni szülőket a gyerekeikkel futni, vagy egészen öregeket, ránézésre 75-80 éves körülieket. Az idősek közül sokan csak gyorsan gyalogolnak vagy nordic walkingoznak, de ez is tök jó. És mostanság jelentek meg a Dunán a kajakosok, kenusok is, beindult a vízi sportélet.

Márciusban több családtagomnak is van a születésnapja, az anyukámé éppen ma. Boldog születésnapot itt is!!! 

Én már a nagy ajándékot régen megvettem neki, egy jegyet Hauser-Domingo-Dimash koncertjére, de azért egy kis finomsággal megleptem őt. 

Az unokái bizonyos fáziskésésekkel köszöntötték a nagymamájukat, a tripla szülinapi bulit pedig majd jövő héten tartjuk.

Ma az egész ország ünnepel, viccesen azt szoktuk mondani, hogy mindenki a Nagymami szülinapját. 😊 Nemzeti ünnep van, március 15., Nemzeti Menettel. Ezen a családtagjaim ahányan vannak, annyiféleképpen vettek vagy nem vettek részt. Volt, aki nem is akart, más akart volna, de nem tudott, volt, aki csak rövidebb időre maradt, és volt, aki később csatlakozott. Én természetesen az elejétől a végéig ott voltam.

Eddig részt vettem már pár Tiszás nagyrendezvényen, amelyeken vagy eláztunk, vagy megsültünk, vagy szétfagytunk. Ma végre kellemes volt az időjárás, 20 fok, ragyogó napsütés, pólós idő. 

Ideális körülmények ahhoz, hogy tömegek vonuljanak ki az utcákra, terekre.

Az egyik lányommal utaztunk a Deák térig.

A Nógrád 02 OEVK Tiszásaival együtt pedig az Erzsébet téren gyülekeztünk, a Budapest Eye előtt.

Kaptam „Most vagy soha” és Tiszás táblákat, jelvényt, valamint egy szép Tisza-jelet az arcomra. Angolul interjút adtam egy amerikai rádiónak.

Lovas huszárok vezették fel a menetet, ami eléggé késve indult, és az elején nagyon lassan haladtunk.

Amikor végre elértük az Andrássy utat, meglendültünk, és ekkor csatlakozott hozzánk a másik lányom a barátnőjével.

Nagyon jó zenék szóltak, pl. Bagossy, Csinszka, Szabó Balázs, hangosan énekeltük a számokat, pl. hogy "Legyen szabad a grund!"

Az embereken kokárda, náluk zászlók, táblák, feliratok, képek, még Putyinnal csókolózó OV is.

Felettünk a 12 pont mondatai és idézetek forradalmi versekből. A házak ablakaiból lógtak a zászlók és integettek, tapsoltak nekünk az emberek. Zengett a „Ruszkik, haza!”, az „Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!”, meg az „Árad a Tisza!”. Elénekeltünk a Tavaszi szél-t egy Kossuth nótát is.

Találkoztam a helyszínen ismerősökkel, és a fb-ot itthonról nézve láttam, mennyi ismerősöm és ismert ember volt kint.

Az egyik lányom a Kodály köröndön vett tőlünk búcsút. A másik lányomékkal a Bajza utcáig mentünk, stílusosan az orosz nagykövetséghez, onnan hallgattuk és néztük kivetítőn Magyar Pétert.

Végül a Hősök terére már egyedül jutottam el, ami már akkor megtelt, amikor a menet vége még a Madách térnél volt.

Itt hallgattam meg a beszéd végét, aztán átsétáltam a Városligeten. Hazafelé a villamoson nagy volt a tömeg, ahol idősekkel és fiatalokkal egyaránt beszélgettem.

Nagyon tetszett, hogy mint tavaly a Pride betiltására, most a drón-tilalomra tojt mindenki magasról (szó szerint). Felemelő látni a madártávlatból készült fotókat, videókat. Természetesen egyértelmű, hogy legalább kétszer annyian voltunk, mint a fideszes „békemeneten”, az élőt pedig kb. tízszer annyian követték a neten. Összesen kb. félmillióan követték az eseményt így vagy úgy.

Közhelyesen hangozhat, de én most tényleg azt mondom:

Talpra magyar! Hí a haza!

Itt az idő, most vagy soha!

Pontosan négy hét van a választásig, ezt most nagyon tolja meg mindenki. Kell a változás, amiben én hiszek és meg is teszek érte mindent.

2026. március