B-oldal

Mivel, Kedves Olvasóim, jó részetek az én korosztályomba tartozik, nyilván emlékeztek a régi tűs lemezjátszókra és a magnókra. A bakelit lemezekre, kicsikre is, nagyokra is. Na és persze a kazettákra, amiknek a szalagját a magnó néha kíméletlenül bekapta. A lemezeknek és a kazettáknak volt A és B oldala. (Milyen furcsának tűnt utána a CD a maga egyetlen oldalával!)

Az A-oldal általában szimpatikusabbnak tűnt, ezen találtuk a populárisabb számokat, amikre jókat lehetett bulizni, innen kerültek ki a nagyobb slágerek is. A B-oldalon inkább elgondolkoztatóbb, nagyobb elmélyülést igénylő számok kaptak helyet. Épp ezért, fiatalság bolondság, lefogadom, hogy mindenki gyakrabban tette fel az A, semmint a B-oldalt.

Amikor az ember átlépi a 40-et, akkor jön a klasszikus mondás, miszerint most következik a B-oldal. Tekintve, hogy a várható élettartam Magyarországon nők esetében 79,3 év, reális, hogy negyven évesen következzen be egy teljes fordulat. Nekem valóban ekkor történt gyökeres váltás az életemben, de mostanság érzem igazán, hogy most már tényleg ott vagyok. Ezt a B-oldal dumát sokan amolyan lesajnálva szokták mondani, de az én felismerésemben nem volt semmiféle lehangoltság. Egyszerűen elfogadás.

Fiatalon az ember, a nagy lázadó korszak lecsengése után még mások elvárásainak akar megfelelni. Ott vannak a szülők, a tanárok, a társadalom úgy összességében, a férj vagy feleség, a főnök, a gyerekek. Átlagos esetben a klasszikus alap-dolgokat, úgy mint tanulás, munka-karrier, házasság, családalapítás az ember negyven éves korára már letudja. Ezek a „nagy slágerek”.

Mégis mi marad akkor? Mi várja az embert a B-oldalon? Erre a legrövidebb válaszom az, hogy saját maga. Amikor már nem, vagy nem feltétlenül akar mindennek és mindenkinek megfelelni. Természetesen nem kell anarchistának gondolni, az ember ekkor is alkalmazkodik a munkahelyéhez, az alapvető normákhoz, ha van párja, akkor hozzá, ha vannak gyerekei, akkor hozzájuk (bár az idő múlásával egyre kevésbé). De egyre nagyobb hangsúlyt kap az önmagával való foglalkozás.

Lehet ez az én-idő, azaz egy sima egyedüllét, olvasással, teázással, fürdőzéssel, sétával. A lényeg, hogy ekkor az ember nem dolgozik, nem végez házimunkát, nem foglalkozik a családjával, egyes-egyedül önmagával. Vagy a gondolkozás a saját életünkön, új célok kitűzése, új tervek megvalósítása. Nagyanyáink idejében ez elképzelhetetlen lett volna. Sokan még ma, 2021-ben is önzőségnek tartják.

Ma hallgattam egy interjút egyik kedvenc zenészemmel, Kowával, aki amúgy emberként is nagyon szimpatikus számomra, aminek egyik lényege az volt, hogy ne ragadjunk bele a szerepeinkbe. Talán a B-oldalon jön az, hogy ha nem is teljesen szerep-mentessé válunk, ez szerintem nem is várható el, mégis sokkal kevésbé azonosulunk a saját aktuális szerepünkkel. Oké, elkészítem a vacsorát, de nem CSAK háziasszony vagyok. Ellenőrzöm a gyerek házi feladatát, de nem CSAK anya vagyok. Megcsinálom, amit a főnök mond, de nem CSAK dolgozó nő vagyok. Én ÉN vagyok!

Sokan azért nem tudnak mit kezdeni a B-oldallal, mert annyira eggyé váltak az A-oldalon szerzett, magukra aggatott, rájuk kényszerített szerepekkel, hogy addigra már azt sem tudják, hogy ők valójában kicsodák. Pedig itt az ideje, hogy rájöjjenek, ha nem akarják, hogy unalmassá, egészségtelenné, lapossá váljon életük második fele.

Ha már ez itt a Réka útja, jöjjön egy kis személyes tapasztalás. Elérkezett ugyanis számomra a vakáció azon része, amikor nulla darab gyerek van itthon. Öten négyfelé. Balaton, Bakony, Budapest, Gerecse. Én meg tökegyedül a Börzsönyben. Bevallom, fikarcnyi lelkifurdalásom sincs emiatt, hiszen az év nagy részében csakis magam tartom el, látom el és foglalkozom a gyerekeimmel. Nagyon kell és meg is érdemlem ezt az Én-időt.

Mihez kezdek vele? Sportolok, írok, töprengek, zenét hallgatok, beszélgetek, utazom… Vegyünk példának az utóbbi három napot. Csütörtökön egy órás súlyzós-hasizmos edzést tartottam reggel. Kitakarítottam a házat. Délelőtt legurultam a faluba a boltba meg vissza. Átjött Dezső és megszerelte a záramat. Átjött Laci és felflexelte a vasrudaimat. Készítettem ebédre isteni vörösbabos rizst. Délután elkerékpároztam a kocsmába, ahol kb. másfél órát töltöttem el, ebből mondjuk egy óra volt az intenzív pingpong. (Minden meccset megnyertünk!) Közben ment a szokásos viccelődés, hülyéskedés, rengeteget nevettünk. Hazatekerés után még volt kedvem egy almáskerti futáshoz is.

Pénteken kora reggel elmentem futni a környéken, és elvégeztem egy órás vádli-comb-fenék tornát. Aztán, mivel láttam, hogy hétvégére kicsit lejjebb hűl és esősebbé válik az idő, úgy döntöttem kihasználom a napot és elmegyek a Dunakanyarba. Tök egyedül. Biciklivel az állomásig, kis pirossal Vácig, zónázóval Nagymarosig. Kb. egy órát sétálgattam, fotózgattam a faluban (vagy város?), fel-le a dombon és kint a folyóparton. Megittam a kedvenc chill-helyemen (azoknak, akik még nem unják: Piknik Manufaktúra) egy frissítő bodzaszörpöt, majd letelepedtem a strandra. Hol úsztam a vízben, hol csak pancsoltam. Valamikor a homokos parton, a víz szélén feküdtem ki, valamikor a fűre, a törülközőre. A lehetetlent, azaz a további barnulást ismét fokoztam. Napozás és utazás közben kihasználtam a vadiúj lejátszómat, és Ákos-koncerteket hallgattam.

Ma, szombaton pedig nem mozogtam (eddig!) semmit! Esett reggel az eső, így csak a benti és a teraszon lévő virágokat kellett meglocsolni, gondozgatni. Megírtam pár bejegyzést az írós blogomra, a HerStory-ra. Sütöttem finom bazsalikomos-fokhagymás tócsnit, a desszert zabpelyhes tejbepapi lett. Hosszasan beszélgettem a Kanadában élő öcsémmel. Most pedig, miután megírtam ezt a bejegyzést, felrakom a blogra, és elkerékpározom (csak hogy legyen egy kis sport) a pályára, ahol a Palóc Rally vár, fellépőkkel, DJ-vel, utcabállal.

Ez például három nap én-idő. Ti hogy kapcsolódtok ki? Számotokra mit jelent az én-idő? Aki már a B-oldalon jár, mivel teszi azt tartalmasabbá?

Mondjuk jó lenne már végre egy kicsit a Mi-időt is megtapasztalni. Úgy érzem, a B-oldal a ház-vásárlással, önállósodó-kirepülgető gyerekekkel, tanítós munkával, kertészkedéssel, sportolással elég kerek. Csak az a fránya párkapcsolat… Három és fél hónapja vagyok egyedül, nekem most már hiányzik a férfi-energia, a társ. Így lenne teljes a B-oldal!

 (A nagymarosi képekkel illusztráltam ezt a bejegyzést.)

 

 

„Tudod, hogy az A-t már jól ismerem, Hallgasd a B-oldalt is velem…”

(Irie Maffia – Follow the Flow)

 

2021. július

Réka Tour 3. - Pala, Pécs, Bonyhád

A Réka Tour harmadik szakaszán vagyok túl, és egyre jobban élvezem! Miközben utazok, sokat gondolkozom, például próbálom megfogalmazni, mi is annyira jó ebben az egészben. Az egyik pont ez, a gondolkozás. Suhan a vonat vagy a busz, nézem a tájat vagy lehunyom a szememet, és jönnek a belső képek. Meg olvasok. Meg ismerkedek hazánk tájaival, városaival. Na meg persze találkozom rég nem látott ismerősökkel, barátokkal. És végre nem chattelünk vagy a posztjaikból tudok meg róluk híreket, hanem élő beszélgetések zajlanak. A virtuális világ nem helyettesítheti a valódi kapcsolatokat!

Mielőtt azonban a turné elindult volna, strandoltunk egyet. Nálunk ugyanis családi hagyománnyá kezd válni, hogy évente egyszer elmegyünk a Palatinus Strandra. Azért csak egyszer, mert drága a belépő. Nagy család, sok pénz. Viszont mivel ez hazánk egyik nagyon színvonalas és sokoldalú strandja, azért egyszer menni kell, nincs mese. Főleg, hogy gyerekkori emlékek is kötnek ide. Anno Óbudán laktunk, csak áthajóztunk a Dunán valamelyik mesehajóval a Margitszigetre, és már lehetett is csobbanni.

Ezúttal munka és családi ok közbeszólt, így végül csak én mentem négy gyerekkel, akiket a közös fürdés és egyéb mókák jól összekovácsoltak. Odafelé úton pont arról beszélgettünk velük, melyek azok a kifejezések, amelyek az én koromban még ismeretlenek voltak, mára viszont idegesítően sokat használják őket. Az egyik ilyen a „kimaxolni”. Most viszont használom, mert én aztán alaposan kimaxoltam ezt a napot! Úsztam és pancsoltam. Ugráltam a hullámmedencében a hullámokba vetődve, és a gyerekekkel kiskígyóba kapaszkodva sodortattam magamat az áramlattal az élmény-medencében. Mindegyik medencében időztem valamennyit, a kinti és a benti termálban is. Szaunáztam az aroma szaunában, a gőzkabinban és a klasszikus forró finn szaunában is. Utánuk belemerültem a hidegvizes medencébe, és jéggel frissítettem a bőrömet. Masszíroztattam magamat a különböző irányból jövő hidromasszázs-sugarakkal. Lecsúsztam páros-úszógumin a lila csúszdán, és egyedül a kéken. (A sárgát és a narancssárgát nem vállaltam be, az csak az olyan kamikázéknak való, mint a gyerekeim.) A medence szélén hol a hasamat, hol a hátamat süttettem, és amennyiben ez lehetséges, még barnább lettem.

Aztán irány Pécs városa! Heni régebben olvasta a blogomat, és látta, hogy női köröket tartok. Kérdezte, miért csak Budapest a helyszín, miért nem megyek vidékre is. Azt válaszoltam, hogy ha megszervezi, akkor szívesen megyek. Megszervezte. Mindez 2013-ban történt. Akkor tartottam Pécsett egy egész hétvégés kört, nála is aludtam, és azóta tartjuk egymással a kapcsolatot. Annyira, hogy amikor párjával helyet keresgéltek maguknak, eljutottak ide Nógrádra. Olyan sikeresen, hogy itt vettek házat, itt volt az esküvőjük, és itt született a kisbabájuk. Sajnos tavaly nyáron visszaköltöztek Pécsre.

Röhej, Pécsre, az ország 5. legnagyobb városába nem megy közvetlen Intercity vonat! Bár nem kedvelem a buszt, jobban jártam most a közvetlen járattal, és még így is 4 órába telt az út Dunaújvároson, Dunaföldváron, Pakson, Szekszárdon és Bonyhádon keresztül. Pakstól kezdett igazán szépülni a táj, egy ideig a Duna mentén haladtunk, aztán megjelentek a Tolnai dombság jellegzetes lankái meg a tavak vízimadarakkal. Amikor átléptük Baranya megye határát, a Mecsekbe jutottunk, kanyargósabbá-meredekebbé vált az út. A buszból látszódott a Zengő és a jellegzetes TV-torony. Marci jött ki elém kocsival, és vitt a Zsolnay-negyed fölé.

A welcome-drink banánturmix volt, ebédre isteni vöröslencsés-paradicsomos penne tésztával és rántott cukkinivel kínáltak. A kertjük pici, de hatalmas benne a cukkini, óriási bokros a paradicsom, burjánzó a fügebokor, illatozik a sok levendula. Mint egy igazi mediterrán kert, Börzsönyből érkezettként irigykedtem is rendesen. Megnéztem az új házat, elmesélték, mit hogyan alakítottak át, és mik még a tervek a jövőre. Simon óriásit nőtt, folyékonyan beszél, és rendkívül cuki kisfiú, megmutatta nekem a járműves könyveit és a markolóit.

A családi együttlét után Henivel kettesben csajos programra indultunk. A legnagyobb melegben, tűző napon jártuk be Pécs zegzugos utcáit. Megcsodáltam a sok szép régi épületet, történelmi emléket. Megyeháza, múzeum, iskola és főiskola, ókeresztény romok, török épületek, barokk-kori házak, modern műalkotások. A város tele különböző korú és stílusú látnivalóval. A székesegyháznál egy kávézóba ültünk le beszélgetni. A Fő téren a dzsámi közelében vettem egy hűsítő fagyit.

A Bonyhádra vezető buszt kicsit benéztem; örültem, hogy elérek egy korábbit, az viszont csalinkázott egy picit Pécsvárad felé, de legalább azt is láttam. Innen Kismórágy felé vitt utam. Amrita lakik ott, a már említett pécsi női körben ismerkedtem meg vele is. Nemrég költözött oda, fb-on láttam a fotókat az új házról, kíváncsi lettem rá, na meg persze arra is, mennyiben változott meg az élete.

Már Tolna megyében voltam ekkor, annak a legdélebbi részén. Az út dombok között kanyargott, ligetek mentén, hihetetlen nevű falvakat érintve: Mőcsény, Grábóc, Palatinca, Cikó, sőt, Börzsöny! Kismórágy icipici falu, igazából településrész csak, nagyjából Bonyhád és Szekszárd között fekszik félúton, kábé a semmi közepén.

Lady kutyával Balázs jött elém, aki egy vicces, jó fej, nagyon szerethető kamasz fiú. A házba tavasszal költöztek be, színesek a falak, a fürdőszoba egy terem, boltíves a konyha. Mentegetőzött, hogy a kert még átmeneti, ehhez képest tele volt zöldséggel, az istálló meg tyúkokkal.

Amritával a kerti pihenőben, kőfalak árnyékában beszélgettünk. A különbözőségek ellenére nagyon sok közös vonást véltem kettőnk élete között felfedezni. Házi tojásból készült a rántotta, saját sütésű volt a mazsolás kalács, üdítő a mézes-gyömbéres szörp.

Hazafelé a pesti buszra való átszállás előtt volt időm arra, hogy bejárjam Bonyhád belvárosát, természetesen a legnagyobb kánikulában, tűző napon. Elnézést, ha megsértem a helyieket, de ez a kisváros nem igazán lett a kedvencem. Számomra amolyan semmilyen, egy a tucatból. Na jó, a székely emlékpark tetszett a hatalmas faragott székely-kapuval és kopjafákkal. És a tejszínes kekszes fagyi is finom volt. Miután láttam Vörösmarty Művelődési Házat, szobrot és emléktáblát, bevallom, itthon kellett utánanéznem, milyen kötődése volt a költőnek a városhoz. (Itt volt nevelő Börzsönypusztán.)

A két, különböző életkorban és életszakaszban lévő barátnőmmel azért a legfontosabb téma természetesen a párkapcsolat volt. Azok múltja, jelene és jövője. Ki miket tapasztalt, ki mit tanult, ki miben változott. Nagyon kellenek ezek a női beszélgetések! Akár barátnővel kettesben, akár női körben, akár így, a Réka Tour keretén belül.

Bejártam tehát Tolnát-Baranyát, ahogy a mondás tartja. A további szakaszok még szervezés alatt állnak, lehet, hogy az Alföldre megyek, lehet, hogy az Északi-középhegységbe, de az is meglehet, hogy csak itt a Dunakanyar közelében csalinkázok majd. Ami biztos: augusztus 5-én, csütörtökön írom alá a bankkal a szerződést, és onnantól kezdve egészen hivatalosan is ENYÉM A HÁZ!

2021. július

Egy hét itthon

Az egyik utolsó bejegyzésem úgy fejeződött be, hogy számomra a balatoni fejezet még nem ért véget. Sajnos mégis. Szombatra terveztem egy találkozót a magyar tengerhez néhány volt általános iskolai osztálytárssal-barátnővel. Egyikük Veszprémben lakik, a másik Belgiumból utazott haza, a harmadik nyaralója meg Alsóörsön van, ott gyűltünk volna össze. Az időjárás-előrejelzés alapján sejtettük, hogy a strandolás kizárt, de az indulás hajnalán olyan ítéletidő tombolt itt nálunk, hogy útnak sem mertem indulni. Szakadt az eső, a víz ömlött az utakon, elárasztotta a kertet, dörgött-villámlott szinte egész nap; jól tettem, hogy itthon maradtam. Még ha ez azt is jelentette, hogy sajnos elmaradt a balatoni találka.

Másnap délután jégesőt kaptunk, de szerencsére nem okozott nagy károkat a kertben. Előtte viszont meleg volt és sütött a nap, pont kedvezett egy családi találkozónak. A családnak két híja volt sajnos, Virág és párja, Dávid is dolgozott a hétvégén. Ezen a nyáron még nem sikerült egyetlen olyan napot sem találni, amikor mind az öt gyerekem együtt lett volna. L Én azért még reménykedem… A lényeg, hogy itt volt a három lány, Kende a barátnőjével, Borival, és persze Nagymami Ottóval. Az apropó igazából az én 16 nappal azelőtti szülinapom megünneplése volt.

A kislányok titkos cetlikkel vezettek az ajándékok helyszínére. Nem is maga az ajándék tetszett, az Nutella volt és aszalt gyümölcsök, aminek a nagy részét úgyis ők ették meg, inkább ez a játékos keresgélés. Csillag maga nemezelt és állított össze nekem egy kis piros-narancssárga tasakot, amit nemrég fel is avattam. Én az ilyen saját készítésű ajándékot értékelem igazán, amiben benne van az alkotó szíve-lelke. Kende az elszakadt régi helyett egy új függőágyat vett nekem Csillaggal közösen, fel is rakta a két diófa közé. Nagyon hangulatos és kényelmes, olyannyira, hogy azóta többször szunyókáltam már benne napközben.

Bori egy tálkát adott, amiben a Raffaello-k mellett egy sárgás színű, illatos szappant is találtam. Már múltkor kaptam egyet az anyukájától, akkor zöldes színben, aki maga készíti őket. (Köszönöm, Anita!) Amúgy is szappanos időszakom van, egy kolléganőmtől vettem egy rózsaszínű, tulipán alakú levendulásat, Berkenyéről pedig több natúr-szappant. Soha nem használunk semmilyen más tisztálkodó-szert, csakis természetes, házi szappanokat!

Anyukáméktól egy MP3 lejátszót kaptam. Tudom, maradi vagyok, ugyan ki használ manapság ilyet? Hát az, akinek még mindig, tudatosan, nincs okos-telefonja! És hogy minek nekem egy ilyen? Hát hogy futás közben tudjak zenét hallgatni! Engem torna közben is nagyon motivál a dallam és a ritmus, most majd futás közben is fog. Szépen berakom a lejátszót a futónadrágom hátsó kis zsebébe, a fülhallgatót a fülembe, és irány Almáskert! Amikor itthon vagyok és az időjárás is engedi, gyakorlatilag minden nap futok egy kicsit. Néha kora reggel, amikor MÉG nincs meleg, néha estefelé, amikor MÁR nincs. A végére így is, úgy is leizzadok. Ne szépítsünk, hívjuk ezt a futást inkább kocogásnak. Vállalom, hogy nem vagyok benne szupermenő, de azért fejlődőképesnek érzem magamat. Amikor két hónapja, a Challenge Day kihívás hatására nekikezdtem, két utcát bírtam lefutni, de úgy, hogy majd kiköptem a tüdőmet. Most átlagban négy, sokszor már inkább hat utcahosszt futok le, ami tudom, hogy egy profi futóhoz képest nudli, de én magamhoz képest nézem, és elégedett vagyok. Főleg, hogy érzem, egyre gyorsabban és könnyebben megy. Amikor épp olyanom van, elkalandozgatok ide-oda, hol ritkábban látogatott utcákba, hol Almáskert szélére a földekhez, hol le a rétre. A futás kezd az életem részévé válni, és én nagyon boldog vagyok, hogy legyőztem magamban ezt a mumust, még ha 47 évembe is telt.

2 évembe telt egy másik mumus legyőzése. Ekkor történt ugyanis a kerékpáros balesetem, amikor itt Nógrádon szó szerint pofára estem. Felépülésemet követően viszonylag hamar újra biciklire ültem, de azt a bizonyos utcát, ahol összezúztam magamat, tudatosan elkerültem. Két éve egyszer sem gurultam ott le, de most úgy döntöttem, ennek vége. Erőt vettem magamon és irány a Szondi utca! Azt hittem, be fognak ugrani a rémisztő emlékképek, de nem, simán lejutottam a faluba, és örültem, hogy megint leszámolhattam egy parámmal.

A nagyobb gyerekeim sokat dolgoznak a nyáron, nekik inkább munkáról szól a „vakáció”. Virág korábban egy csákvári, most már egy budapesti kávézóban-cukrászdában dolgozik, de közben tanult is. Nemrég fejezte be a tervező-grafikusi iskolát, záróvizsgázott, leadta a projektfeladatokat is. A vizsgamunkája kreatív és gyönyörű lett! Kende pedig famunkákat végez, például legutóbb barátjával egy teraszt épített egy mobilházhoz. Szép és profi munka lett! A bevételt szerszámok-eszközök vásárlásába fekteti, hogy minél hamarabb saját vállalkozást indíthasson. Önálló, tudatos, felnőtt emberek lettek. Büszke vagyok rájuk nagyon!  Csillag önkéntes munkát végzett a jenei Boróka-házban. Végig részt vett a Mesetábor foglalkozásain, így nemcsak a drámajátékokban szerepelt aktívan, de sok mindent alkotott is. Papírsárkányt készített, tutajt rakott össze, pólót batikolt, később visszament a nemez-táborba is, ahol állatfigurákat, fülbevalókat csinált.

A „kis”lányok hazatértek egy időre az apjuktól, mivel egy nógrádi sporttáborba fizettem be őket. A tábor el is indult, a második napon azonban Tündér balesetet szenvedett – akárcsak az anyja 2 éve! A heves esők kimosták a kavicsokat az útra, ő gyorsan gurult a lejtőn a kerékpárral, nem fékezett kellőképpen, és kisodródott a kanyarban. Alaposan megütötte magát, és szerzett pár sebet is. Néhány olyat is, aminek az ellátását egyedül nem vállaltam be, az orvosnál fertőtlenítették és kötözték be. Aznap természetesen nem ment táborba, másnap viszont igen, pedig járni még alig tudott. Kedves tanára reggel feljött érte kocsival, majd délután haza is fuvarozta. (Köszönjük, Máté!) Csütörtökön kalandparkba ment a csapat, ott nem tartott velük, még túl nehéz lett volna a hosszú és emelkedős utat megtennie Diósjenőn. Az utolsó napon táborozott, még ha ez számára inkább üldögélést, a számháborúzó, jógázó, labdázó társait nézését is jelentette. Újabb átkötözésre egyébként már nem került sor. Itthon ő, a húga és én leműtöttük róla a kötéseket, némelyik szépen beleragadt, majd hagytunk szabadon, a napon és a levegőn tovább száradni a sebeket. Most már egész „szépek”, tegnap a bátor lányom újra kerékpárra ült és még pingpongozott is.

Ez mostanság az egyik kedvenc időtöltésünk. Legurulunk biciklivel a kocsmába, ott jó a hangulat, szól a zene, vidámak az emberek. A nyolcvanas évek retro slágereit énekeljük, üdítőt iszunk, jégkrémet eszünk. És a lényeg: az asztalitenisz. Ezt úgy kell elképzelni, hogy tök kicsi a hely a teraszon, hol egy kisgyerek lép az ember lába alá, hol Maci kutya, a labda néha az asztal alá gurul, néha a kerékpárok-motorok alá, de volt, mikor beleesett egy pohárba. A lányaimnak egyre jobban megy, határozott fejlődést látok rajtuk. Aztán elhessegetjük őket az asztaltól, és beindulnak a felnőtt-páros csaták. Nagyon szeretek ezekkel az emberekkel együtt lenni, játszani, mozogni, hülyéskedni.

Tényleg zajlik Nórádon az élet! A várban is mindig történik valami, például íjászverseny vagy hagyományőrző bemutató, korhű ruhákban, fegyverekkel, lovakkal. A vár parkolójánál két fabódé áll, ez itt a reklám helye. Az egyikben Nagy Zoliék kürtőskalácsa, a másikban Pék Dudás Zsuzsiék csavaros gépi fagyija. Mindkettő isteni! Mellette meg ugye Béla bácsi vendéglője, ahol ugyan én mindig rántott sajtot eszek, lévén ez az egyetlen vega-kaja, de állítólag a húsos ételek is nagyon finomak. Aki Nógrádon jár, ki ne hagyja ezeket a gasztro-élvezeteket!

Kicsit jó is volt, hogy a héten annyira nem jöttem-mentem, mert azért a kerttel is kellett foglalkozni. A lányok lenyírták a füvet, amit ugye mi igencsak ritkán szoktunk, hogy legyenek szép vadvirágaink. Én mega-gazolást csináltam, kézzel gyomláltam, sarlóval kaszáltam. Ahonnan felszedtem a zöldségeket, oda már nem ültetek, hanem beborítom a talajt növényi maradékokkal, kaszálékkal, hogy visszaadjam a földnek az elvesztett tápanyagokat.

A visszametszett rózsák újra szirmot bontottak. A kör alakú virágoskertben még mindig csak sokasodnak és növekszenek a növények, de a virágját még egyik sem mutatta meg. Így a kert most inkább zöld semmint színes, de ennek is megvan a maga szépsége.

A magas-ágyásokban az esőzés hatására nagyon megindult a paprika és a paradicsom növekedése, szépen elburjázottak, viszont termést még egyik sem hozott. Nagyon későn ültettem őket ki, reménykedek, hogy nyár végére-ősz elejére azért tudunk parit-paprit szüretelni. A sok eső a karalábét teljesen tönkretette. L Az uborka eddig elég reménytelennek tűnt, de most végre kúszik és virágzik. 

Érnek, de még picik az első cukkinik. A kukorica jó magasra nőtt.  

A cékla szépen levelesedik. A hagyma szára nálunk még nem száradt el, hagyom a földben, amíg csak lehet. 

A bab teljesen felkúszott a támasztékra, sűrű-leveles, már csak a termését várom. 

A saláta már egy ideje nem fogyasztható, felnyurgult, virágzott, nemsokára magzik. A retekről már begyűjtöttem a magokat a jövő évi vetéshez. A veteményes szélén virágzik az általam ültetett körömvirág és a büdöske, meg a természet adta ki tudja milyen vadvirágok.

Végre, ha késve is, de beköszöntött nálunk a gyümölcsszezon. Elraktam a fagyasztóba meggyet és málnát. 

Rendeltem barackot is, amit szintén mélyhűteni terveztem, de plöttyedt volt, ami csak lekvárnak való. 

Sárosan szedték, nehéz volt tisztítani, befőzni se sok kedvem volt.

De mit volt mit tenni, nem akartam, hogy a sok barack rám rohadjon.

Végül isteni lekvár készült belőle! 

A magokat szárítom, télen feltörjük, megesszük, élet-erő-egészség!

A hét fénypontja számomra mégsem a szülinap meg a pingpong meg a kert, hanem: az ÁKOS-koncert! Aki ismer vagy olvas, az tudja, hogy nálam jó ideje ő az abszolút favorit. Két éve hallottam őt utoljára élőben. Másfél éve vettem meg a jegyet. Egy éve lett volna a koncert, aminek aztán most július 23-ra módosították az időpontját. Péntek, Budapest Park! Előtte számoltam vissza a napokat, aztán az órákat. Elvileg barátnővel mentem, meglepő (vagy annyira mégsem?) módon nógrádiakkal is találkoztam, de a koncertet végül tök egyedül tomboltam végig.

Nekem egy koncert, pláne Ákos nem arról szól, hogy végigdumálom (mögöttem két nő), vagy hogy karba-tett kézzel állok (mellettem egy férfi). Ha koncert, akkor a zúzdába megyek, az eleje felé, középtájra, hogy jól lássak és halljak. Nem érdekel, ki mit gondol, az sem, hogy 47 éves vagyok. Lélekben örökifjúként én táncolok, ugrálok, tapsolok, kezeket a magasba, a számokat pedig végig üvöltve énekelem. A végére így X kalóriát elégettem, hangom nem maradt, ellenben rendkívül jót buliztam. Egy baj volt a koncerttel – túl hamar ért véget. L

Holnaptól aztán újra Réka Tour, 3. forduló start! Vár rám a budapesti Palatinus strand (nem akarom elkiabálni, de talán együtt az egész család!), aztán bejárom Tolnát-Baranyát.

2021. július