Négy évszak

Amikor nagy ritkán eljutok a szomszéd falu éttermébe, amit arról a nőről neveztek el, aki egy híres festményről villantja ránk legsejtelmesebb mosolyát, akkor mindig Négy Évszak pizzát rendelek. Némileg módosítom a feltéteket, mert az eredetin van sonka is, de én ugyebár vega vagyok. Tehát a kedvenc pizzámon borsó, kukorica, gomba és ananász található. A gyerekeim kitalálták, hogy ezek így sorban jelképezik ők az évszakokat: a borsó a zöldellő tavaszt, a kukorica a nyarat, mert az olyan napsárga, ősszel barnák a falevelek és termések, az ananász pedig majdnem fehér, mint a téli hó.

Ugyebár változó világban élünk, nyakunkon a klímakatasztrófa, és ez azt eredményezte, hogy az utóbbi időkben az évszakok klasszikus rendje is felbomlani látszik. Áprilisban néha még hullik a hó, de van, hogy márciusban májusi a hőség, a nyár vagy totálisan aszályos, vagy folyamatosan szakad az eső, ősz szinte nem is létezik, mert szeptemberben még 30 fok van, aztán egy hosszú vénasszonyok nyara után hirtelen jön a fagy, és arra sem emlékszem, mikor éltünk meg utoljára fehér karácsonyt.

Az tűnt fel, mintha idén az évszakok normál rendben követték volna egymást. A hó átlagos időben olvadt el, így tavasszal neki tudtunk kezdeni a veteményezésnek. A nyár olyan volt, mint egy szokásos nyár, meleg, napsütéses, néha hirtelen záporokkal, zivatarokkal. Iskolakezdésre megjött az ősz, de lehetett részünk indián nyárban is, és a pulcsiról rögtön bundára való váltás helyett végre hordhattam az átmeneti kabátomat.

Ami pedig igazán szuper az egészben, hogy a tél pontosan a kellő időben és módon köszöntött be. Alighogy véget ért a ködös és hűvös november, a december meghozta az első havat és fagyokat. Nálunk itt a Börzsönyben még mindig kicsit fehér a táj, bár a múltkori ónos ködszitálás hómező helyett inkább korcsolyapályát csinált az utakból.

Amikor angolból az évszakokat tanuljuk, mindig meg szoktam kérdezni a gyerekeket, hogy mi a kedvencük. A nyár persze az abszolút favorit, az indok ugyebár, hogy suli nincs, a vakáció viszont tombol. Ezután következi a tél a karácsony és a hó miatt. Érthető ez az alapján is, hogy a gyerekek gondolkodása alapból fekete-fehér, vagy szeretnek, vagy gyűlölnek, a jó és rossz mentén nézik a világot. A felnőtteknél gyakrabban tapasztalom, hogy sarkítások helyett az átmeneteket kedvelik. A férjem például az őszt a fények, színek miatt.

(Ez a fotó pontosan tíz éve készült.)

Nálam sokáig a tavasz volt a legnagyobb kedvenc. Egyrészt a zöldellés, a virágnyílás, a madárcsicsergés miatt, ám még inkább az újrakezdés okán. Szeretek ötletelni, új dolgokba belefogni (a véghezvitel, a kitartás már kevésbé erősségem). A nyár népszerűsége kicsit megkopott nálam, amióta egyre kevésbé viselem el a hőséget. Kikapcsolódni viszont kell a hosszú tanév tán, hiszen tanárként számomra is ilyenkor érkezik el a vakáció, még ha nem is olyan hosszú, mint a gyerekeké. Jó ilyenkor a víz, a vízpart, az utazás, és a sok szabadtéri program, fesztivál is. Az őszt nagyon megkedveltem, a forróság után szinte szomjazom a lehűlést, a tombolás után a lecsillapodást.

A telet szülőként sokáig azért nem kedveltem, mert számomra a sok öltöztetést, vetkőztetést jelentette. Minden anya ismeri az érzést, mikor jól bebugyolálja a babáját overállba, majd érzi, hogy az bekakilt, vagy a gyerek kantáros sínadrágban közli, hogy pisilni kell. A szánkózás, hógolyózás nekem kályha fölött száradó ruha-halmokat, átázott csizmákat hozott. A gyerekeim most már nagyok, nemcsak önállóan öltöznek, hanem még a hólapátolásba is besegítenek. Így újra elkezdhettem örülni a télnek. Szinte gyermeki örömmel vártam idén az első havat, tapostam bele a fehérségbe, kimentem az osztályommal hóvárat építeni, engem is húztak a szánkón,

A tél másik öröme a várakozás a Fény eljövetelére. Az otthonunk feldíszítésről, a Mikulás-buliról, az adventi hangversenyről a következő bejegyzésemben fogok írni.

2019. december

Tavasz vagy tél?

Köszöntelek, kedves olvasóm, a meteorológiai tavasz elő napján. Amikor is a hőmérő országszerte mínusz 10 alatti hőmérsékleteket mutat, nálunk -15 C volt reggelre. Aki szerint ez dermesztő, azzal közlöm, hogy a Bükk fennsíkon ugyanekkor mínusz 32 fok volt! De elég csak a múlt télre gondolni, amikor januárban hosszabb időre -20 C alatt maradt a hőmérséklet, nálunk -26 fokos rekorddal.

Mondjuk az időjárás-felelős valamit elnézhetett, mert ezt rakhatta volna januárra, a januári kora-tavaszi időt pedig februárra. Hogy valami folyamat-szerűség legyen, ami aztán, előbb vagy utóbb, elvezet az igazi tavaszhoz. Végül is a csillagászatira még három hetet úgyis várni kell. Idén januárban kifejezetten kora tavaszi volt az idő, ragyogott a nap, pulcsiban sétálgattunk. Előbújt a hóvirág, virágzott a fűzfa. Most meg havas-fagyos a barkája.

Sokaknak nem tetszik ez a hideg, én ki vagyok vele békülve. Tudom, mennyre fontos, hogy elpusztuljon a sok kártevő féreg. Sajnos a madarak is pusztulnak a hidegben, azaz pusztulnának, ha nem szórnánk ki nekik mindig valami magot a teraszra. Ezért járnak (vagyis röppennek) ide a cinkék, a vörösbegyek, de megjelentek a feketerigók és az eddig rejtőzködő mátyásmadarunk is.

Mínuszok ide vagy oda, ők nem a hőmérőt nézik, hanem a naptárat. Bálint nap óta tényleg sokkal hangosabban csivitelnek, néha csak úgy zeng a hangjuktól a bokrok meg a fák koronája. A kertünk környékén négy-öt mókus lakik, mindig a teraszról nézzük, ahogy az akácfák törzsén másznak, az ágakon ugrándoznak.

Ami soha nem marad el, az az emberek humora. Sorra árasztják el az internetet a viccesebbnél viccesebb mémek. Pl. Ma annyira hideg van, hogy láttam egy politikust, aki a kezét a saját zsebébe dugta. Vagy: Annyira hideg van, hogy a csirkék önként állnak sorban a forró olajos serpenyő előtt. És még: Megküzdök a női egyenjogúságért (A nő, látva a havat lapátoló férfit:) – inkább holnaptól…

A gyerekek persze élvezik a havat, hógolyóznak, szánkóznak, hemperegnek a földön. Szétfagy a kezük a hó gyúrásától, de azért csak nem hagyják abba. Nehéz visszahúzni a szánkót a meredek domboldalon, de azért csak lecsúsznak rajta újra.

Szeretik a telet nagyon, és ami érdekes, hogy én is egyre inkább kezdem megkedvelni. Ennek egyik oka lehet, hogy egyre jobban bírom a hideget, és normál öltözékben (bundagatya és sál nélkül) sem fázom. Múltkor utaztam a metrón Budapesten, és az emberek ott a járműben jobban fel voltak öltözve, mint mi itt kint a Börzsönyben! Ha itthon kint vagyok, akkor mindig megyek valahová, tehát mozgok, gyorsul a vérkeringésem. Férjem mindennapos tornája is megvan: a hólapátolás.

A lelkemnek is egyre jobban tetszik ez a fehérség. Nem mintha annyira utáltam volna, de a tavasz sokkal közelebb állt a szívemhez. Most viszont kifejezetten imádok sétálni a hóban, meg is tesszük sokszor, hol boltba vagy vonathoz menet, hol meg csak úgy a séta kedvéért, itt Almáskertben. Zoli még a Börzsöny néhány csúcsát is megmászta a hóban, ami ott egyes helyeken a combjáig ért.

Állítólag egy-két hét, és tényleg eljön a tavasz. Várom, hogy kibújjon a kertben a nárcisz meg a jácint, és virágozzék az aranyesőnk is. Addig viszont élvezzük ezt a havas-jeges, télies „tavaszt”.

2018. március