Négy évszak

Amikor nagy ritkán eljutok a szomszéd falu éttermébe, amit arról a nőről neveztek el, aki egy híres festményről villantja ránk legsejtelmesebb mosolyát, akkor mindig Négy Évszak pizzát rendelek. Némileg módosítom a feltéteket, mert az eredetin van sonka is, de én ugyebár vega vagyok. Tehát a kedvenc pizzámon borsó, kukorica, gomba és ananász található. A gyerekeim kitalálták, hogy ezek így sorban jelképezik ők az évszakokat: a borsó a zöldellő tavaszt, a kukorica a nyarat, mert az olyan napsárga, ősszel barnák a falevelek és termések, az ananász pedig majdnem fehér, mint a téli hó.

Ugyebár változó világban élünk, nyakunkon a klímakatasztrófa, és ez azt eredményezte, hogy az utóbbi időkben az évszakok klasszikus rendje is felbomlani látszik. Áprilisban néha még hullik a hó, de van, hogy márciusban májusi a hőség, a nyár vagy totálisan aszályos, vagy folyamatosan szakad az eső, ősz szinte nem is létezik, mert szeptemberben még 30 fok van, aztán egy hosszú vénasszonyok nyara után hirtelen jön a fagy, és arra sem emlékszem, mikor éltünk meg utoljára fehér karácsonyt.

Az tűnt fel, mintha idén az évszakok normál rendben követték volna egymást. A hó átlagos időben olvadt el, így tavasszal neki tudtunk kezdeni a veteményezésnek. A nyár olyan volt, mint egy szokásos nyár, meleg, napsütéses, néha hirtelen záporokkal, zivatarokkal. Iskolakezdésre megjött az ősz, de lehetett részünk indián nyárban is, és a pulcsiról rögtön bundára való váltás helyett végre hordhattam az átmeneti kabátomat.

Ami pedig igazán szuper az egészben, hogy a tél pontosan a kellő időben és módon köszöntött be. Alighogy véget ért a ködös és hűvös november, a december meghozta az első havat és fagyokat. Nálunk itt a Börzsönyben még mindig kicsit fehér a táj, bár a múltkori ónos ködszitálás hómező helyett inkább korcsolyapályát csinált az utakból.

Amikor angolból az évszakokat tanuljuk, mindig meg szoktam kérdezni a gyerekeket, hogy mi a kedvencük. A nyár persze az abszolút favorit, az indok ugyebár, hogy suli nincs, a vakáció viszont tombol. Ezután következi a tél a karácsony és a hó miatt. Érthető ez az alapján is, hogy a gyerekek gondolkodása alapból fekete-fehér, vagy szeretnek, vagy gyűlölnek, a jó és rossz mentén nézik a világot. A felnőtteknél gyakrabban tapasztalom, hogy sarkítások helyett az átmeneteket kedvelik. A férjem például az őszt a fények, színek miatt.

(Ez a fotó pontosan tíz éve készült.)

Nálam sokáig a tavasz volt a legnagyobb kedvenc. Egyrészt a zöldellés, a virágnyílás, a madárcsicsergés miatt, ám még inkább az újrakezdés okán. Szeretek ötletelni, új dolgokba belefogni (a véghezvitel, a kitartás már kevésbé erősségem). A nyár népszerűsége kicsit megkopott nálam, amióta egyre kevésbé viselem el a hőséget. Kikapcsolódni viszont kell a hosszú tanév tán, hiszen tanárként számomra is ilyenkor érkezik el a vakáció, még ha nem is olyan hosszú, mint a gyerekeké. Jó ilyenkor a víz, a vízpart, az utazás, és a sok szabadtéri program, fesztivál is. Az őszt nagyon megkedveltem, a forróság után szinte szomjazom a lehűlést, a tombolás után a lecsillapodást.

A telet szülőként sokáig azért nem kedveltem, mert számomra a sok öltöztetést, vetkőztetést jelentette. Minden anya ismeri az érzést, mikor jól bebugyolálja a babáját overállba, majd érzi, hogy az bekakilt, vagy a gyerek kantáros sínadrágban közli, hogy pisilni kell. A szánkózás, hógolyózás nekem kályha fölött száradó ruha-halmokat, átázott csizmákat hozott. A gyerekeim most már nagyok, nemcsak önállóan öltöznek, hanem még a hólapátolásba is besegítenek. Így újra elkezdhettem örülni a télnek. Szinte gyermeki örömmel vártam idén az első havat, tapostam bele a fehérségbe, kimentem az osztályommal hóvárat építeni, engem is húztak a szánkón,

A tél másik öröme a várakozás a Fény eljövetelére. Az otthonunk feldíszítésről, a Mikulás-buliról, az adventi hangversenyről a következő bejegyzésemben fogok írni.

2019. december