Viharos hét

A hetemet a Csengő-bongó tábor határozta meg, itt dolgoztam. Volt évfolyam/osztálytársam szervezte, mint 12 éve mindig. Számomra immáron ez a harmadik év, hogy részt veszek az ottani munkában.

Idén kevesebben jelentkeztek, kisebb volt a csapatlétszám, ezért rajtunk kívül most nem is kellett más segítő, ketten csináltuk végig a hetet. Akadt a gyerekek között jó néhány ismerős arc, és persze új csemeték is.

A tábor helyszíne – normál esetben – a Római strand. Hétfőn ott kezdtünk, de mint országszerte oly sok helyen, itt is lecsapott a zivatar. Minden összeomlott, kidőlt, elrepült, letört… A terület katasztrófa-sújtotta övezetté vált. A vihar olyan nagy károkat okozott a strandon, hogy azt négy napra be kellett zárni.

Áttettük hát a székhelyünket Csillaghegyre. Az ottani strandfürdőben kapott menedéket a tábor. A napjaink nagy részét a Gyerekvilágban töltöttük. Meleg víz, pancsoló medence, csúszdák… 

Én a szokásos terelgetés mellett a gyerekekkel játszottam és beszélgettem. A programot úszásoktatás, zenevarázsló foglalkozás és sportedzés színesítette. 

A hét vége felé ki tudtunk menni kicsit a kertbe vagy a játszótérre. Jó volt végre friss levegőt szívni és nemcsak a vízben, hanem a fűben és a játékszereken mozogni.

Reggelire, ebédre és uzsonnára átmentünk a pihenő-részre. Most is nagyon finom ennivalót kaptunk. Vegetáriánusként zöldbab-, gomba- vagy karfiolkrém-levest, rántott gombát vagy cukkinit, paradicsomos krumplit vagy grízes tésztát ettem.

Az idő, főleg a hét elején esős volt és hűvös. Kellett az esernyő, a kapucnis pulcsi. A szettekben fekete-barna-rózsaszínes volt a heti színvilág. Jövő héten a türkiz lesz a fő szín, feketével kiegészítve.

Szinte minden reggel mozogtam valamit. Amikor esett az eső, a lakásban edzettem. A vacakabb időjárás nem tudott eltántorítani a futástól. Háromszor is mentem, esődzsekiben, pulcsiban tettem köröket Óbudán. 

Mindig másfelé vettem az irányt: volt suli, volt gimi, volt lakás, Amfiteátrum, Flórián tér. Volt a hétben még egy kis kerékpározás, némi séta és persze sok-sok vízi mozgás.

Az óbudai ház felújítása a végső szakaszába ért. Ugyan még áll az állvány, de végre lefestették az erkély korlátait. Jöttek-mentek a munkások, dolgoztak serényen.

A lányoknak ez fesztivál-hét volt. Két nap EFOTT, két nap Bánkitó Feszt. Este-éjjel buli, nappal az előző nap kipihenése, rápihenés a következőre. Sok-sok koncert, alvás függőágyban a tóparton (a fák látványa a fotón). Az óbudai lakásban alkalmanként fel-felbukkantak különböző gyerekeim különböző lehetetlen időpontokban, a kanapén vagy a földön szundítva.

Amikor az ifjúság épp nem bulizik, akkor alkot. Az egyik lányomtól kapott kövirózsa cserepét festette a másik, üvegeket és sok-sok kavicsot díszítettek mintákkal. Ja, utólag kaptam a szülinapomra egy élménykupont, rengeteg lehetőség közül választok majd egyet.

Közben unokaöcsém, Kevin kirepült Jerevánba, a kosárlabda EB-re. (Amúgy ennél jóval magasabb, elírták a magasságát.) 

A magyar válogatottnak meg is volt az első meccse, ahol simán verték az albánokat. Egy győzelem pipa!

Én is inkább kikapcsolódnék, mint a gyerekeim, semmint dolgoznék. Tervben volt ugyan nekem a Kobuci, táncház illetve buli, de egyik se jött össze végül. Néha anyukámmal, néha a párommal aludtam.

A randinapunkon tettünk néhány kört kedvenc barkácsáruházunkban. Utána benéztünk kedvenc szórakozóhelyünkre is. Legemlékezetesebb számomra mégis az Óbudán együtt töltött idő marad.

Óbudán kertész pizzát ettem a Pizza Paradicsomban anyukámmal, tegnap este pedig a párommal kipróbáltuk a Vár Vendéglő vadonatúj „kistesóját”, a Vár Pizzériát, méghozzá négysajtos pizzával.

Jövő héten vár még rám egy hét tábor. Kell a pénz, meg kell vennem a jövő évi tűzifát. A kettő között két napra hazatértem Nógrádra. A házat meglepően rendben találtam, viszont takarítani, mosni kellett.

Jót tett: a fizikai munka, a külső összerakása segít a belső rendrakásban, megtisztulásban. A tíz éve kapott rattan fotelek végérvényesen tönkrementek, kiszanáltam őket. 

Emiatt túl üres maradt a tér, ezért hirtelen felindulásból átrendeztem az egészet. Pontosabban visszarendeztem majdnem úgy, ahogyan két éve volt, megcserélve a nappali és étkező részt.

A kertben rengeteg ágat letört a szél, azokat összerendeztem. Kinyílt a körömvirág!

A növények persze örültek a csapadéknak, de a hosszú szárazság és a hirtelen zivatar elég rossz hatással volt rájuk. Sajnos alig van valami értékelhető a veteményesben. Csak a cukkini és a padlizsán burjánzik, virágzik, érik. Le is szedtem az első terméseket.

Megmondom őszintén, a hirtelen tavaszi fellendülés után eléggé leült a lelkesedésem a kert iránt. Alig vagyok itthon, és ha hazatérek, kapkodva csinálok némi tűzoltást. De így a kertészkedés nem örömöt ad, sokkal inkább nyűg. Szent fogadalmam, hogy abbahagyom a veteményezést, és jövőre fű nő majd a zöldségek helyén. Következő évben csak a virágok maradna meg a teraszon, és a kis fűszerkertek. Mint ahogyan felelős állattartásra sem érzem magamat alkalmasnak, mostanra bebizonyosodott, hogy a kertészkedés sem az én utat többé már.

Az az igazság, hogy nagyon lemerített ez a hét. Túl sok volt a társaság, a zsivaj, a mozgalmasság. Felkavart sok minden. Jelenleg totál energiahiányosnak érzem magamat. Az agyam üres, mintha semmi gondolatom se volna. Nem vágyom semmi másra, csak csendre, nyugalomra, békességre, pihenésre. Társaságra sem, csak egyvalakiére. Miután összerakom magamat, holnap találkozom Vele…

2025. július