November - Enyészet hava

Az őszt már sikerült pár éve elfogadnom, fogjuk rá, hogy meg is szerettem. Oké, a langymeleg szeptembert, a színes-levelű októbert könnyű is. Na de a november! Kopár és hű és jaj!

Azt hiszem, ez az első év, hogy kijelenthetem: semmi bajom a novemberrel. Tegyük hozzá, hogy idén viszonylag kevés volt a csapadék, inkább szárazabb, hűvösebb idő volt eddig jellemző a hónapra. Ilyen a november: kint kopár és hűs és letisztult, bent meleg és meghitt.

Gyönyörű, ahogy reggel minden tejfehér. Aztán a nap sugarai előbújnak, a köd pedig szép lassan eloszlik. Megfigyelhető, mennyire más a klíma itt nálunk fent Almáskertnek majdnem a legtetején, és lent a völgyben, a réten. Kinézek az ablakon indulás előtt, süt a nap, egész jó a hőfok. Biciklire pattanok, leereszkedek a lejtőn, bele a ködbe és a hűsbe.

Kitartok és még mindig kerékpárral járok, de már felveszem a kesztyűt, különben a kormányhoz fagyna a kezem. Jó átfúj a menetszél, mire az iskolába érkezem, de élvezem.

Az esti futásokhoz a termo-pulcsi alá garbó kerül, kell is a nyakamnak a melegítés, a fejemre pedig most már kötött sapka. Arra teszem a fejlámpát, úgy futok le a sötétben a faluba vagy át a réten.

Mostanra a hajnalban ébredéssel is megbarátkoztam. A biztonság kedvéért beállítok ébresztőt, de mindig magamtól eszmélek, még mielőtt megszólalna a zene, akkor is, ha odakint tök sötét van még. A reggeli tornáimat rendületlenül tartom, hozzá a heti egy jóga, hol a lágy és nőies Karinnal, hol a fitt és erős Balázzsal nagyon jól esik Berkenyén.

A kert nagyon kopár. Az összes levél lehullott a fákról, bokrokról, beborítva avarral a talajt. Az összes ágyást (magas-, virág-, fűszer) és a rózsák tövét lombbal fedtem be. A veteményesre is zöldhulladék került. Alatta alszik, pihen a föld.

A madarak a hidegben bejönnek a kertekbe, többször hallatszik a hangjuk. Főleg a cinkék eszegetik a magokat a madáretetőből.

A zölden leszedett kis paradicsomok szép lassan beérnek a konyhában. A nyáron begyűjtött és megszárított gyógynövények jó szolgálatot tesznek most. Forró tea készül belőlük, amit jól esik szürcsölni a házban.

A cserépkályha ontja a meleget. Józsi felvágta a pincében lévő maradék faanyagot, most ezekkel gyújtunk be, spórolva az értékes tűzifával.

Laci elvitt a pincéből és a sufniból mindenféle fém dolgot, így rendezettebb a tér. Már tervezzük, milyen lesz az alagsorban a játszós helyiség. A gyerekek pingpong-asztalt, csocsót, darts-ot álmodnak ide.

Eladtam a házzal együtt örökölt padokat, tavasszal színes lóca és kis lerakó asztalka kerül a helyükre az északi oldalra.

Októberben rengeteg iskolai eseményt szerveztünk, gazdag volt a program-kínálat. A november kicsit csendesebb, de azért egy szakmai nap belefért. Hivatalos néven pályaorientációs nap, melynek célja, hogy a gyerekek kicsit belekóstoljanak a munka világába. Ennek keretében a nyolcadikosok Vácra mentek a Boronkay-ba. Tündérből annyit tudtam csak róla kiszedni, hogy robotokról volt szó, és ő épített Legóból egy kutyát.

A többi osztály Nógrádon maradt, és először egy tűzoltó-bemutatót néztünk meg közösen. A gyerekeknek tetszett a hatalmas vízsugár, még inkább az, hogy be lehetett ülni a kocsikba meg fel lehetett mászni a tetejükre. Egy fotó erejéig rám került a tűzoltó-kabát és sisak is.

Ezután forgószínpad-szerűen jártuk be a különböző helyszíneket. Egy szépségszalont, ahol lehetett masszíroztatni és körmöt lakkozni, egy műhelyt hatalmas gépekkel és fém alkatrészekkel. A tájházban a kicsik jártak, mi a nagyokkal lementünk megnézni egy mentős és egy fafaragó bemutatóját.

Kincső Diósjenőn járt a búcsúban, ahol a dodzsem tetszett neki legjobban.

Készülünk a télre, a sok kinőtt holmi helyére újakat vettem, meleg csizmákat, vastag pulcsikat, nadrágokat.

November a névnapom. Ezt is meg kell szoknom, még mindig elfeledkezek róla, és meglep, amikor megérkezik az első köszöntés. Én gyerekként az április 18-at ünnepeltem, ami ugyebár Andrea nap. Amióta Réka vagyok, szó- és írásbeli köszöntéseket kaptam már, de emlékeim szerint ajándékot sosem. Most megtört a jég, rózsacsokrot és édességet is kaptam, amiknek nagyon örültem.

Virág lányom 21. éves lett! A születésnapját Budapesten ünnepeltük. Kilencen voltunk jelen, a fotókon látható málnás sajttorta pillanatok alatt elfogyott. Jogosítványra gyűjt, ha már az anyja megújíttatta, ő is belevág a vezetésbe. Csillag saját tervezésű vászontáskával ajándékozta meg, Kende pedig egy dobálós játékkal. Még a 94 éves Ottó is kipróbálta, és kizárólag ő szerzett maximum pontot!

A gyerekeim már egy ideje karácsonyi lázban égnek. Pedig ránk itt falun nem hat annyira ez a káosz, hogy már októberben megjelennek a boltokban a Mikulás-csokik és novembertől csak karácsonyi zene szól a plázákban.

Megejtettük a húzásokat. A gyerekeim egymást, mert a mi családunkban a tesóknál ez így szokás. Aztán az osztállyal is húztunk neveket, cetliken. Természetesen nagyjából mindenki tudja már, ki kinek ad ajándékot, de én őrzöm a titkot és nem árulom el.

Hétvégén elkészül az adventi koszorú is, minden megvan már hozzá. Feltesszük az adventi naptárat is, ami nálunk egy falvédő-szerűség, rajta 24 zsebbel. Innen húznak finomságot a gyerekek. És ezzel megkezdődik a tél, az ünnepi időszak, annak minden szépségével. Annyira szeretnénk végre fehér karácsonyt!

2021. november

Boszorkány

 

Boszorkány

 

Mese a sötét középkorból

 

            Réges-régen, kerekerdő közepében, virágos tisztáson lakott egy nő. Hosszú, hullámos, vörös haja volt és rengeteg szeplője. Vidáman élt, sokat mosolygott. A közeli telep lakóival barátságos volt, ahol tudta, segítette őket. A természettel összhangban élt, az erdőt járta, a kertjét gondozta, szerette a növényeket, állatokat. Jókedvében sokszor dalra fakadt, tarka ruhájában táncra perdült.

            Egy borongós őszi napon azonban megjelent az erdőben az Inkvizítor. Fekete ruhában, komor tekintettel lépett elé.

- Boszorkánysággal vádolnak – ejtette ki a súlyos szavakat a száján. A nő mellkasa összeszorult a fájdalomtól.

- Ó, de miért? – nézett vádlójára értetlenül.

            Az Inkvizítor vaskos könyvet vett elő, melynek lapjai tele voltak írva a nő elleni vádakkal. Ezeket mind a telep lakóitól gyűjtötte össze. Az Inkvizítor sorolni kezdte őket, megállás nélkül, szinte a végtelenségig.

- Túl szép! Hivalkodó!

- Vörös a haja! Különc! Mifelénk barnák az emberek.

- Szeplős! Kilóg a sorból!

- Színes ruhákban jár! Túl kirívó!

Miután az Inkvizítor végzett a nő külsejét ért vádakkal, következett az életmódja.

- Egyedül jár ide-oda! Kísérő nélkül menni valahová tisztességtelen.

- Túl önálló, mindent maga csinál. Ez gyanús!

- Erkölcsös nő nem megy sehová egymaga!

Nemcsak az volt a baj, hogy egyedül van. Az is, hogy más nőkkel.

- Más asszonyokkal szövetkezik!

- Titkos gyülekezéseket tartanak!

- Ki tudja, miről beszélgetnek ezek sötét éjjelen, kunyhójuk magányában?

Azt sem tetszett a telepieknek, hogy a természetben él.

- Mindenféle növényeket termeszt a kertjében!

- Az erdőből meg a rétről is összegyűjti ezeket a varázs-növényeket!

- A gyógyfüvekből mágikus főzeteket készít, teát, kenőcsöt.

- Természetfeletti képességei vannak! Biztosan az Ördöggel cimborál.

- Sose beteg, a családja sem, másokat is meggyógyít. Ez fekete mágia!

A telepnek az is felettébb szúrta a szemét, hogy néha férfiakkal is kapcsolatba kerül.

- Több férfival is volt már dolga. Csábító!

- Múltkor szóba állt a pékkel. Megbabonázta!

- Amikor a rétről ment hazafelé, felvette őt szekerére a kovács. Biztosan bujálkodott vele.

- Tegnap a molnárral beszélgetett. Őt is be akarta hálózni!

- A kádárt is megbűvölte a tekintetével. Ez egy démon!

Talán legkevésbé a nő életszeretete tetszett a telepieknek.

- Túl vidám! Még nevetni is szokott. Hangosan!

- Énekel! Táncol!

- Míg az emberek kínlódnak, vérrel-verítékkel küzdenek, ő nem átall örülni az életnek!

            Hát még ha azt is tudnák, gondolta a nő, hogy gyakran belelátok az emberek gondolataiba. Hogy előre látom a jövőt. Hogy éjszakai álmaim nappal sokszor valóra válnak.

            A vádak sorát hallva a nő szíve elnehezedett. Az is baj, ha szereti a természetet? Az se jó, ha egyedül van, az se, ha másokkal? És az is baj, ha boldog?

            Először védekezni próbált, magyarázkodni, érveket felhozni, mentegetőzni. Az Inkvizítor szigorú arcát látva azonban hamar rájött, hogy mindennek semmi értelme. Se vele, se a telepiekkel. És nem is érdemes.

- A Sátán szeretője vagy! Boszorkány! – mondta ki a súlyos vádat az Inkvizítor.

            A nő szerencsére tudta, hogy nemcsak gonosz, hanem jó boszorkányok is léteznek. Ha a telepiek szerint egy boszorkány szép és segítőkész és önálló és vidám, akkor ő bizony büszkén vállalja, hogy boszorkány.

- Sajnálom, hogy a boszorkányégetést nemrégiben megszüntette az uralkodó - mondta az Inkvizítor. – Máskülönben máglyán égnél porrá. Legszívesebben megkínoztatnálak vagy a telepiek kezére adnálak, hogy ők lincseljenek meg. Sajnos ezt a törvényt is eltörölték a közelmúltban. A kezembe adott hatalomnál fogva azonban arra ítéllek, hogy a telep társadalmának tagja többé nem lehetsz. Vedd tudomásul: kivetett magából ez a közösség.

            A nő eltöprengett azon, vajon miért ilyenek az emberek. Irigyek, gonoszok, rosszindulatúak. Ha vacak az életük, ahelyett, hogy az övén csámcsognának, miért nem javítják meg a magukét? Őt szapulják, miközben csak magukba kellene nézniük. Ő a bűnbak, akit kipécéztek maguknak, mert más, mint a többiek.

            A „Boszorkány” vállat vont és faképnél hagyta a döbbent Inkvizítort. Könnyű léptekkel visszatért házikójába, megillatozta a virágokat a réten, rámosolygott a madarakra, boszorkánykonyhájában sütött egy kis finomságot, majd elzengett egy dalt és körbetáncolta a fákat.

            És, nem törődve senkivel, továbbra is boldogan élt.

 

A történet pusztán a képzelet szüleménye, a valósággal való egyezés csupán a véletlen műve.

 

2021. november

Az utolsók - Novemberi kert

Képriport a novemberi kertről:

Leszedtem az utolsó terméseket. Cukkini, padlizsán, patisszon.

Beköltöztettem a virágokat a teraszról a házba. A muskátli is a melegben telel majd át. 

Őszi hangulat a konyhában. Imádom a színeket, ezt a hangulatot!

Lemorzsoltam és eltettem a nyár végén-ősz elején leszedett, megszáradt gyógy- és fűszernövényeket. Lesz menta, bodza, útifű, citromfű, és sok más. 

Utolsó körömvirágok a vázában. 

Utolsó virágok az ágyásban. A napraforgó lehullatta szirmait. 

Az utolsó paradicsomok leszüretelése. Bizakodunk, hogy a zöldek beérnek a benti melegben.

A csípős paprikákat leszedtem és bent szárítom.

Az utolsó friss fűszernövények egyike: petrezselyem. 

Utolsó gyógynövények a kertből: menta. 

Üres a terasz - legközelebb majd tavasszal használjuk aktívan. 

A teraszt tűzifával pakoltuk tele. Felkészültünk a hideg télre. 

A magas-ágyásokat feltöltöttük földdel és előkészítettük őket télire. 

A diófák közül lekerült a függőágy, felkerült a madáretető. Magokkal megtöltöttük, lesz téli eleség a házak közé egyre inkább beköltöző madaraknak. 

Az árnyas északi padokon nem üldögélünk már, legfeljebb a bakancsot vesszük itt fel s le. A sziklakert is elpihen. 

Ilyen a ház észak-nyugati oldala november elején.

Egyre kopárabb a kert az ősz utolsó hónapjában. A házikó dél-nyugati irányból.

A legnagyobb cseresznyefa színes, lehulló levelekkel. 

Pont elcsíptem, amint a rozsdaszínű levelek mögött csíkot húzott egy repülő. 

Az északi diófáról lehullottak a levelek, a délin még sárgállanak. (A fotó készítése óta mindkét fa teljesen kopár már.)

Mostanában tele van madárral a kert, tele vannak mókussal a mogyoróbokrok. 

Csodásak ezek az őszi színek! A Börzsöny oldala is ennyire színpompás most.

Most még a növényfüggönytől nem lehet átlátni a szomszédos, elvadult kertbe.

Az északi oldalon már lehullott a szőlőlevél, vissza is metszettem, a keleti kerítésnél még zöldell.

A levendulák is arra készülnek, hogy átalusszák a telet. 

A kert lassan teljesen elpihen, hogy tavasszal ébredjen újra. 

2021. november

Őszi szünet

Mozgalmas is, pihenős is. Minden páratlan napra jutott valami pörgős esemény, minden párosra valami laza kikapcsolódás. Ilyen volt az őszi szünet, aminek ma van az utolsó napja.

Kezdődött ugye a múlt szombati 21 km-es Csóványos túrával. Ami után a gyerekek elmentek az apjukhoz, én pedig másnap tornával, futással és pingponggal lazítottam ki izmaimat. Aztán kedden jóga Berkenyén. Múlt héten Karin, akkor most Balázs. A lágy, nőies foglalkozás után ezúttal erőteljes fitt-jóga. De hogy jutok át a szomszéd faluba? Nógrádról kivételesen nem ment senki autóval. Egyetlen férfi készült kerékpárral áttekerni, mondtam magamban, akkor végső esetben vele együtt átgurulok az erdő mentén. De közben rám szólt Karin, aki épp akkor indult futni Berkenyéről, a domb tetejéről a rétre. Mondta, fussak le én is Almáskertből a rétig. Ő leérve jobbra fordult, én balra, így félúton pont össze is találkoztunk. Együtt futottunk vissza Berkenyére, így a jóga előtt megvolt az aerob edzés is. Aztán meg jött a brutális szétfacsarodás. Ezúttal furcsa mód a meditáció volt számomra nagyon hangsúlyos. Képzeletben sirályként röppentem el egy tengerparti szikláról, majd szálldosva bejártam Gozó szigetét. Láttam magam alatt az Azúr-ablakot („álmomban” újra állt), az erődöt, a hatalmas templomot, még a Kálvária-dombra is felrepültem a végén. Azóta is fejtegetem magamban, mit is jelentett ez az egész…

Csütörtökön Budapesten jártam. Pontosabban előbb Vácott ügyintézni a kormányablaknál, aztán meg a fővárosban találkoztam régi barátnőmmel, Erzsivel (Alma Meter blog). A szép meleg időben pólóban napoztunk fent a Westend tetőteraszán, utána a plaza alagsorában pizzáztunk egyet, és közben órákon át beszélgettünk.

Ezután mozizás volt a program, méghozzá egyedül, méghozzá duplán. Először a Művész moziban néztem meg az Eltörölni Frankot. Utoljára talán lázadó kamaszéveimben jártam itt, és a film is inkább lázadó kamasz-énemnek tetszett volna jobban, semmint a mai Rékának. Elgondolkodtató volt a téma, de annyira nyomasztó a sztori és a képi világ, hogy bevallom, örömmel szabadultam a végén a moziból.

Innen a Cinema City-be mentem át a Toxikómá-ra. A trailer és a kritikák is ígéretesek voltak, de a film magasan felülmúlta előzetes elvárásaimat. Ez egy nagyon-nagyon jó mozi volt, amit jó szívvel ajánlok mindenkinek. Habár 18 karikás, én fiatalabb korosztálynak is megmutatnám, annyira tanulságos, és nemcsak a drog-téma miatt. Az emberi viszonyok ábrázolása is brutál jó. Nem is tudja az ember eldönteni, hogy igazából a drogról leszokni kívánó Szabő Győző a főszereplő vagy Csernus Imre pszichiáter. A színészi játék szerintem zseniális. Egyszóval: Nézzétek meg! (További új magyar filmeket is beterveztem magamnak, pl. Külön falka, Feleségem története, A legjobb dolgokon bőgni kell, stb.)

Pénteken jurta-záró női kört rendeztünk. A női körök természetesen tovább folytatódnak a hidegebb időszakban is, csak Adriék télire lebontják a jurtát, ezért a helytől tavaszig elbúcsúztunk. Pedig nagyon szeretjük a hangulatát, a mécseseket, a tüzet, a kör alakot. Heten indultunk (kedvenc számom), jött két új tag is, a végére kilencen lettünk (isteni szám). Természetesen, mi más, a párkapcsolat volt a fő témánk. Sok a változás, sok az újdonság, érdekes és tanulságos volt hallgatni a többieket, és persze jó volt mesélni az én életemről is.

Ezen a napon még egy történelmi esemény zajlott: alkalmassági vizsgálat jogosítványra. Bizony, meghosszabbíttatom a jogsimat! Több mint 10 éve nem vezettem autót, a jogsim is 7 éve lejárt már. Bele is voltam ragadva abba, hogy soha többé nem fogok vezetni. Most viszont kaptam egy löketet, egy bátorítást. Szerintem óriási mértékű önbizalomhiány volt eddig bennem; mindenféle negatív kritika hatására elhittem, hogy totál béna vagyok ehhez, de most nagy elszántsággal (és persze sok gyakorlással) szeretnék erre rácáfolni.

A másik nagy váltás, hogy lett egy okos-telefonom! Tudom, hogy a XXI. században élünk, én mégis ragaszkodtam eddig a jól megszokott régi telómhoz. Egyrészt mert azt vallottam, hogy a telefon azért van, hogy telefonálni tudjunk vele, és én tényleg csak erre használtam, ezen kívül ez volt az órám, a számológépem és az ébresztőm. Most egyelőre itt a kölcsön készülék, benne kölcsön kártya, de akkor is: van. Ismerkedek vele, tanulom a használatát, de nem akarom, hogy eluralkodjon az életem felett. Azt élvezem, hogy út közben is tudok messenger-ezni, valamint hogy mindig kéznél a fényképezőgép. Ami durva, hogy amióta nálam van, két probléma is adódott kedvelt őskőkori mobilommal. Több mint 10 éve használom ezt a nyomógombos telefont, túlélt kettő válást (azaz a telefon falhoz-földhöz vagdosását), és sok más viszontagságot. Most viszont pár napra eltűnt (később meglett), azóta pedig azt játssza, hogy én hallom a másikat, de a másik nem hall engem. Azt hiszem, ez jel, hogy tényleg nyugdíjaztatnom kell szegényt, elbúcsúznom végleg a XX. századtól, és belépni a modern korba.

Szombat délelőtt elruccantunk a Bánki tóhoz. Tömegközlekedve ez az út kész kínszenvedés, átszállásokkal, várakozásokkal, pedig tőlünk csak pár kilométerre van ez a szépséges hely. Autóval persze pikk-pakk eljutottunk a parkolóba, ahol leparkoltunk, és körbesétáltuk a tavat. Gyönyörű idő volt, ragyogó napsütés, elég volt egy pulcsi és harisnya nélkül az új nadrágszoknyám. 

Vettem ugyanis magamnak kettő ilyet. Igazából téli nadrágokat akartam, de olyanokat egyszerűen nem találtam magamnak. Olyan hülye fazonúak ezek a mai gatyák, hogy ami feljön a combomra-lábamra, az hasban lötyög rajtam. Ezen bedühödve vettem inkább kettő színes, indiai, lenge nadrágot, azaz ezek inkább nadrágszoknyák, annyira bő az ülepük. 

Az egyik bordó, a másik kék, és azt hittem, idén már nem is fogom tudni őket felvenni, de a hétvégi enyhe idő mégis adott rá lehetőséget. Elhaladtunk a stégek mellett, jártunk a színpadnál és a kihalt strandon is.

Barbival aznap készültünk egy mantra-estre Berkenyére énekelni, zenélni, táncolni, ami végül elmaradt. Mivel úgy terveztük, hogy gyalog megyünk át, a közös sétát azért megtartottuk. Elmentem elé a tóhoz, tettünk ott egy kört, aztán végiggyalogoltunk a rét közepén, a patak és Almáskert között. Átsétáltunk Berkenyére, majd a falu szélén visszafordultunk. Almáskerthez érve felmentünk Lacihoz megnézni, hogy áll a frissen szigetelt és vakolt háza. Jó volt a barangolás is, és a baráti beszélgetés is. Örülök, hogy van itt egy nagyon jó barátnőm, akivel mindent őszintén meg tudunk beszélni egymással.

Az őszi szünetben nemcsak pihentem és kikapcsolódtam, hanem dolgoztam is. Egyrészt az elején nagytakarítást és nagymosást csináltam, hogy aztán egész héten alig kelljen házimunkát végeznem. Ha nincsenek itthon a gyerekek, akkor sokáig megmarad a tisztaság és a rend, mert én nem morzsázok a padlóra, és alig mozdítom el a helyükről a dolgokat, vagy ha mégis, akkor képes vagyok őket hamar és pontosan visszatenni. Főzni is kis mennyiséget kellett, így is mindent két napig ettem, mert még mindig nem tudok egy személyre főzni. J

A házból a szép idő és a napsütés sokszor kimozdított a kertbe. Beköltöztettem a teraszról a növényeimet a házba, rendet raktam a sufniban, előkészítettem mindent télire. Az összes gyógynövényt kiszedtem a kosarakból, ahol eddig száradtak, tálcán lemorzsoltam mindet, és eltettem őket befőttesüvegekbe. 

A kerti munkákban Kende is segített: leszedte a függőágyat, felrakta a madáretetőt, amit már meg is töltöttem magokkal, betalicskázott a teraszra rengeteg tűzifát, majd fel is pakolta őket a korláthoz, megjavította Tündér kerékpárját, és feltöltötte földdel a magas-ágyásokat.

Vasárnap pedig jött Halloween. Tudom, ez sokakat kiakaszt, mert hogy ez egy külföldről bejött baromság, olyan, mint a Valentin Nap és társai, és hogy ez az eredeti ünnep megszentségtelenítése. Tulajdonképpen egyet is értek az így érvelőkkel, meg azoknak is biztosan igaza van, akik szerint a HW igazából egy sátánista szeánsz. Hát igen, nálunk ugye Halottak Napja van, bár tegyük hozzá, hogy ha tényleg vissza akarnánk menni az ünnep gyökeréhez, akkor el kellene vonatkoztatni a keresztény máztól is, és megtalálni, az ősidőkben miről is szólt ez az időszak. 

Ugyanis november elsején nyílik meg a kapu az alsó világhoz, ezért ez számomra az Ősök napja, míg május elsején a felső világhoz, ezért is állítjuk akkor a májusfát. Nekem a Halottak Napja nem mond túl sokat, nem szoktam temetőbe járni, mécsest szinte minden este gyújtok, és a naptártól függetlenül sokszor gondolok az eltávozottakra. Korábban mi ilyenkor tüzet raktunk őseink emlékére, és fotókkal, történetekkel idéztük fel (sokszor nevetve, nem feltétlenül siránkozva) azokat a családtagokat, akik már nem lehetnek velünk a fizikai világban.

Az idén azonban úgy döntöttem, nem választok (Halloween? Halottak Napja? Ősök Napja?), nem megyek sehová az időben, térben, nem ápolom egyik hagyományt sem, hanem egyszerűen hagyom magamat sodródni az árral. Az ár, azaz a gyerekeim pedig azt mondták, márpedig ők Halloween-ezni akarnak. Lehet buli? Legyen! De hol? Hát nálunk! 

Tehát életünkben először Halloween-partit rendeztünk. A három lányomon kívül eljött ide Ilona és Panni, később megérkezett Tibor is. Tököt faragtak, feketébe öltöztek, kifestették magukat szörnyű sminkekkel, szörny-álarcokat vettek magukra, kalapot a fejükre. Volt itt boszorkány, csontváz, szörny, zombi, és hasonló „szépségek”.

Én túrós-zabpelyhes sütit sütöttem nekik, Betti pedig almás pitét. Vettek mindenféle nasit is a boltban, egészségtelen chipszet egészségtelen gumicukorral. Mivel azonban nem volt elég nekik az édesség, kénytelenek voltak ijesztgetéssel szert tenni többre. Elindultak hát a faluba rémisztgetni az embereket. Csokit vagy csalunk? Trick or treat? 

Felmentek a várba, be a kalodába, sötétben rikoltozva végig a falakon. Találkoztak a polgárőrséggel is, akik csöppet sem rémültek meg tőlük, inkább lefotózták őket. (Ezúttal is köszönöm a fotókat Dávid Barbarának és Borgulya Tibornak.) Viszont egy kutyát sétáltató nő állítólag nagyon megijedt, mikor meglátta a sok szörnyű alakot az egyik sötét utcában.

Én tulajdonképpen már a buli kezdetekor megszöktem itthonról a szörnyek elől, ők mégis utolértek. J Beesteledett, mi békésen pihentünk a falu központjában, amikor egyszer csak kopogtak az ablakon. Kinéztünk, sehol senki. Másodjára is kopogás, ekkor már gyanús volt, hogy hátha a gyerekeim azok, de se kuncogást, se léptek neszét nem hallottuk, kinézve nem láttunk ott senkit. Amikor harmadjára is zörögtek az ablakon, kirontottam, és egészen a kis utca végéig mentem, hátha meglátom a minket zargatókat, de minden kihalt volt. Ezen a ponton már tényleg nem értettünk semmit. 

Visszamentem és írtam a lányomnak, hogy ők voltak-e azok. Erre bevallotta, hogy igen, és hagytak is egy kis finomságot az ablakpárkányon. Amikor kinyitottuk az ablakot (sokadjára!), a párkányon tényleg ott volt egy maréknyi színes cukor, viszont ott állt egy csontváz, egy szörny, egy zombi, egy boszorkány és még két beazonosítatlan alak, akik úgy ránk üvöltöttek, hogy én sikítottam egy nagyot az éjszakába.

Másnap reggel hazatérve néhány kibelezett, vigyorgó tökfej várt a kapuban, egy szuszogó vendég-gyerek a kanapén, és a vártnál sokkal kisebb kupi a házban. A lányok becsületesen rendet raktak, felsöpörtek, elmosogattak és még a megszáradt ruhákat is elrakták. Mondjuk ez volt a feltétele annak, hogy bulit rendezhetnek. Nekem tetszett ez az egyezség és ez a hozzáállás, így a jövőben is parti-zóna maradunk.

Véget ért hát az október, ma elkezdődött a november. Számomra a legkevésbé szeretem hónap, amiben talán csak Virág szülinapja (idén a 21. lesz már!) a jó, meg néhány szentnek az ünnepe, pl. Márton, Erzsébet, Katalin, András. Igyekszem most megszeretni és megtalálni benne a szépséget. Mert amúgy az élet nagyon szép!

2021. november