Boszorkány
Mese
a sötét középkorból
Réges-régen, kerekerdő közepében,
virágos tisztáson lakott egy nő. Hosszú, hullámos, vörös haja volt és rengeteg
szeplője. Vidáman élt, sokat mosolygott. A közeli telep lakóival barátságos
volt, ahol tudta, segítette őket. A természettel összhangban élt, az erdőt járta,
a kertjét gondozta, szerette a növényeket, állatokat. Jókedvében sokszor dalra
fakadt, tarka ruhájában táncra perdült.
Egy borongós őszi napon azonban megjelent
az erdőben az Inkvizítor. Fekete ruhában, komor tekintettel lépett elé.
-
Boszorkánysággal vádolnak – ejtette ki a súlyos szavakat a száján. A nő
mellkasa összeszorult a fájdalomtól.
- Ó, de miért? –
nézett vádlójára értetlenül.
Az Inkvizítor vaskos könyvet vett
elő, melynek lapjai tele voltak írva a nő elleni vádakkal. Ezeket mind a telep
lakóitól gyűjtötte össze. Az Inkvizítor sorolni kezdte őket, megállás nélkül,
szinte a végtelenségig.
- Túl szép! Hivalkodó!
- Vörös a haja!
Különc! Mifelénk barnák az emberek.
- Szeplős! Kilóg
a sorból!
- Színes
ruhákban jár! Túl kirívó!
Miután az
Inkvizítor végzett a nő külsejét ért vádakkal, következett az életmódja.
- Egyedül jár
ide-oda! Kísérő nélkül menni valahová tisztességtelen.
- Túl önálló,
mindent maga csinál. Ez gyanús!
- Erkölcsös nő
nem megy sehová egymaga!
Nemcsak az volt
a baj, hogy egyedül van. Az is, hogy más nőkkel.
- Más
asszonyokkal szövetkezik!
- Titkos
gyülekezéseket tartanak!
- Ki tudja,
miről beszélgetnek ezek sötét éjjelen, kunyhójuk magányában?
Azt sem tetszett a telepieknek, hogy a természetben él.
- Mindenféle
növényeket termeszt a kertjében!
- Az erdőből meg
a rétről is összegyűjti ezeket a varázs-növényeket!
- A gyógyfüvekből
mágikus főzeteket készít, teát, kenőcsöt.
- Természetfeletti
képességei vannak! Biztosan az Ördöggel cimborál.
- Sose beteg, a családja
sem, másokat is meggyógyít. Ez fekete mágia!
A telepnek az is
felettébb szúrta a szemét, hogy néha férfiakkal is kapcsolatba kerül.
- Több férfival
is volt már dolga. Csábító!
- Múltkor szóba
állt a pékkel. Megbabonázta!
- Amikor a
rétről ment hazafelé, felvette őt szekerére a kovács. Biztosan bujálkodott
vele.
- Tegnap a molnárral
beszélgetett. Őt is be akarta hálózni!
- A kádárt is
megbűvölte a tekintetével. Ez egy démon!
Talán legkevésbé a nő életszeretete tetszett a telepieknek.
- Túl vidám! Még
nevetni is szokott. Hangosan!
- Énekel! Táncol!
- Míg az emberek
kínlódnak, vérrel-verítékkel küzdenek, ő nem átall örülni az életnek!
Hát még ha azt is tudnák, gondolta a
nő, hogy gyakran belelátok az emberek gondolataiba. Hogy előre látom a jövőt. Hogy
éjszakai álmaim nappal sokszor valóra válnak.
A vádak sorát hallva a nő szíve elnehezedett.
Az is baj, ha szereti a természetet? Az se jó, ha egyedül van, az se, ha
másokkal? És az is baj, ha boldog?
Először védekezni próbált,
magyarázkodni, érveket felhozni, mentegetőzni. Az Inkvizítor szigorú arcát
látva azonban hamar rájött, hogy mindennek semmi értelme. Se vele, se a
telepiekkel. És nem is érdemes.
- A Sátán szeretője
vagy! Boszorkány! – mondta ki a súlyos vádat az Inkvizítor.
A nő szerencsére tudta, hogy nemcsak gonosz, hanem jó boszorkányok is léteznek. Ha a telepiek szerint egy boszorkány szép és segítőkész és önálló és vidám, akkor ő bizony büszkén vállalja, hogy boszorkány.
- Sajnálom, hogy
a boszorkányégetést nemrégiben megszüntette az uralkodó - mondta az Inkvizítor.
– Máskülönben máglyán égnél porrá. Legszívesebben megkínoztatnálak vagy a
telepiek kezére adnálak, hogy ők lincseljenek meg. Sajnos ezt a törvényt is
eltörölték a közelmúltban. A kezembe adott hatalomnál fogva azonban arra
ítéllek, hogy a telep társadalmának tagja többé nem lehetsz. Vedd tudomásul: kivetett
magából ez a közösség.
A nő eltöprengett azon, vajon miért
ilyenek az emberek. Irigyek, gonoszok, rosszindulatúak. Ha vacak az életük, ahelyett,
hogy az övén csámcsognának, miért nem javítják meg a magukét? Őt szapulják,
miközben csak magukba kellene nézniük. Ő a bűnbak, akit kipécéztek maguknak,
mert más, mint a többiek.
A „Boszorkány” vállat vont és faképnél
hagyta a döbbent Inkvizítort. Könnyű léptekkel visszatért házikójába, megillatozta
a virágokat a réten, rámosolygott a madarakra, boszorkánykonyhájában sütött egy
kis finomságot, majd elzengett egy dalt és körbetáncolta a fákat.
És, nem törődve senkivel, továbbra
is boldogan élt.
A
történet pusztán a képzelet szüleménye, a valósággal való egyezés csupán a
véletlen műve.
2021. november
A nagy kérdés, hogy hogyan legyen a vörös hajú szeplős lány egyszerre önmaga és mindemellett viselkedjen úgy, hogy a "telepiek" befogadják. Lehet hátat fordítva nem törődni a kitaszítottsággal, csak akkor azt az ösztönt tagadja meg a lány, ami ősember korunk óta velünk él, és anno a túlélést jelentette, hogy a közösséggel, amihez lakhelyünknél fogva tartozunk jóban legyünk. Szeretetteljes legyen a közeg, és elfogadva érezzük magunkat. Hiszem, hogy nem a másság a baj a szigorúan csak a mesében szereplő nőnél, bár az is tud idegenkedést kiváltani, hanem inkább a férfiakhoz való viszony. Egy közösségben, ahol az alapérték a házasság, az embereknek nem jó érzés azt látni, hogy megjelenik a "vörös hajú szeplős színes ruhás" nő, és úgy viselkedik, ahogy a környezete nem tenné annak érdekében, hogy felhívja magára a figyelmet, amelyet oly nagyon áhít és hiányol. Megmozgatja a férfiak fantáziáját, kacérkodik, hangosan kacag, esetleg olyan összejöveteleket tart, ahol flörtöl is egyikkel másikkal. Minden szereplő érzései érthetők a mesében, és nagyon szomorú, hogy a vörös hajú szeplős nő nem nyert elfogadást a közösségben.
VálaszTörlésKitti
Ösztön a szabadságvágy is, nem? A nő tehet arról, amiről a férfiak fantáziálnak? Elég hamar eljuthatunk innen az áldozathibáztatásig. Ha megerőszakolnak egy nőt: Minek ment oda, minek volt egyedül, minek nézett ki vagy viselkedett úgy? A nő nemtől függetlenül beszélget másokkal, nevetgél, mókázik, játszik. Nem figyelemfelhívásból, egyszerűen kapcsolódásvágyból. A kedvesség egyenlő a flörttel? Ha nem fogadják el az egyént, arról az egyén tehet vagy a társadalom? Innen pedig eljuthatunk bármely kisebbség (cigányság, melegek, stb.) kirekesztéséhez. És ha a nő emiatt nem szomorkodik?
VálaszTörlésEz egy fikció, egy mese. Ebben nem szerepel megerőszakolás, áldozat sincsen, csak egy nő, akit nem fogadnak el. Ha nem zavarja ez őt, akkor nincs mit sajnálni sem. Nem hibás érte csak így járt. Nem szomorú, csak egyedül marad. De ez is rendben van, ha neki jó. Igazából erről szól a mese nem? Nem fogadják el, de erről ő nem tehet, ez fel sem merül, mert az áldozathibáztatás lenne, de nem is lényeges, hogy rajta is múlik-e, mert ő kirekesztve is boldog. Akkor ez egy siker story a vidám lányról.
VálaszTörlésEz is az ismeretnek egy állomása: amikor érzékeled a különállást. Miközben minden megnyilvánulàsoddal az egységet, a jóindulatot igyekszel sugározni - ezzel együtt ki is sajátítod. Nem tűnsz olyan önfeledten boldognak, mint ahogy írod. De ez nem baj - a világ sokszínű: a szomorúság és kedvetlenség is része az emberségünknek.
VálaszTörlésNem érdemes az olyan közösség után bánkódni, amelyik kivetett magából. Talán nem is olyan sokára, de a vörös hajú nő is megtalálja a maga igazi közösségét. Talán más "boszorkányokból" fog állni. :)
VálaszTörlésPersze, kedves Hajnalfürdő, az élet folyamatos hullámzás. Hol önfeledten, hol töprengően élek. Kedves Rablólány, a boszorkánynak már régóta megvan a maga boszi-közössége.
VálaszTörlés