Örök lakberendező

Nálam lakberendezésben a tavalyi év volt a csúcs, amikor a bútoraim nagy részét beszereztem. Tudom, hogy hihetetlen, de öt gyerek ellátása mellett a pedagógusi fizetésemből minden hónapban félre tudtam annyit tenni, hogy vegyek egy-egy új bútort vagy lakberendezési tárgyat, és akadt olyan is, amit ajándékba kaptunk. Nagyon büszke vagyok rá, hogy mennyi mindennel gyarapodtunk ekkor. A teljesség igénye nélkül: piros tűzhely, kettő lóca, öt szék bentre, hat szék kintre, kredenc, komód, könyvespolc, fonott fotelek… A bútorokat többnyire a Lócaportától vettem (ahol törzsvásárlóként már komoly kedvezményben és ingyenes házhoz szállításban részesülök), valamint a Marketplace-n. Emellett sok kis apró kiegészítőt is beszereztem, főként az IKEÁ-ból meg az internetről.

Így nem voltam annyira nehéz helyzetben a tavaszi költözéskor, mert ezeket mind magammal tudtam hozni, így már „csak” néhány bútordarab hiányzott, például a ruhásszekrény. E célra akkor ideiglenesen a régi, kék, festett kredencemet állítottam szolgálatba, amit még a jurtás időkben Nikitől (Görgina) kaptam. Eddig a kamrában állt és különböző üvegeket tároltam benne (befőtt, lekvár, szárított gyógynövény), most azonban ezeket egyelőre a sufniban helyeztem el, a kredencet pedig telepakoltam a személyes holmimmal. Nem volt egy ideális helyzet, eléggé bele kellett passzíroznom a ruháimat pedig igazán nincs belőlük sok, hiszen tudhatjátok, hogy egyik „hobbim” a selejtezés. Az se volt jó, hogy mindent hajtogatni kellett, nem tudtam a hosszú ruháimat, szoknyáimat vállfára akasztani.

Jó ideje keresgéltem a neten ruhásszekrényt, aztán kicsit jegeltem a témát. Egyik nap aztán felébredtem, s megint rámjött a lakberendezhetnék. Marketplace-re fel, Réka! Szinte azon nyomban találtam is kettő szuper szekrényt, mindkettő emberi áron, méghozzá nagyon olcsó, aznapi szállítással. Az egyik pont olyan kétajtós, amilyenről álmodoztam, adta volna magát, hogy emellett teszem le a voksomat. A másik viszont háromajtós. Hmmm, most légy okos, Réka! Kell neked ekkora szekrény? Hogy férne itt el? Nem nyomná el túlságosan a teret? Ráadásul akkor már nem lenne hely mellette a kék, kredenchez pont passzoló, festett fogasnak sem. Viszont a szekrény csodaszép és pont elég nagy ahhoz, hogy minden, de minden holmit elnyeljen a télikabátoktól a táskákig. Dupla akasztós része van, alul pedig tripla fiókja a fehérneműknek. Középen pedig ráadásként egy tükör!

A döntést hirtelen, érzelmi alapon hoztam és nem bántam meg. A háromajtóst választottam! Néhány óra múlva ide is szállították, be is hozták a házba, a helyére, felszerelték az ajtóit, berakták a polcokat. Már csak egy vállfáknak való rúd kellett, mert abból véletlenül rossz méretűt hoztak el, de sebaj, ez itt Nógrád, pikk-pakk sikerült szerezni egyet. Rögvest be is rendeztem, kényelmesen elfért benne mindenem. A régi kék festett kredenc pedig egyelőre kikerült a teraszra a régi kék festett fogassal egyetemben, amit nagy nehezen sikerült csak lecsavaroznom a falról.

A másik komolyabb hiányzó bútordarab az étkezőasztal volt. Egy falubéli hölgytől kaptam rögvest kettőt, igaz kisebb darabokat, egyiket örökbe, másikat kölcsönbe. A barna került bentre, az étkezőbe, a natúr kintre, a teraszra. Már egy ideje motoszkált bennem, hogy be kellene végre szerezni egy nagyobb asztalt, ami körül majdnem úgy elfér a nagycsaládunk, mint az előző házban a nagy, fatömbökből kialakított asztalnál. Nem bírtam magammal, megint a Lócaporta oldalára „tévedtem”. (Sokszor hobbiból csak úgy üldögélek, és gyönyörködöm a bútoraik fotóiban.) És választottam!

Tudom, hogy öt gyerek okán (plusz majd menyek, vők, unokák, ajaj) jobb lett volna egy kétméteres, de itt kisebb a tér, inkább egy szerényebb méretű mellett döntöttem. A meglévő lócákhoz és székekhez abszolút illő az anyaga és a stílusa. Tömörfából van, a lába esztergált, és van egy széles fiókja is. Most már végre egységes, szép és egyben kényelmes is lett az étkezőnk.

Az itteni sötétbarna asztal került ki a teraszra, amiben szintén az esztergált lábakat és a fiókot szeretem.

Az asztal szállítása kicsit húzódott, utólag már látom, hogy szerencsére, mert akkor jöttem rá, hogy a kék fogas helyére kellene egy kisebb, akkor már az új szekrényhez passzoló natúrabb színű darab. Nézegettem az oldalt, gyártanak-e egyáltalán fogast – kalaptartó néven találtam is. Volt ott kisebb és nagyobb, szivecskés, tulipános, de én az ülőbútorokhoz passzoló sásleveles mintájút rendeltem meg. A párom rögvest fel is szerelte, most nyáridőben egyelőre csak az esődzsekik lógnak rajta. És ha már kalaptartó, fel is tettem a tetejére Kende régi kalapját. J

Tudom, hogy furcsa lehet sokaknak, de mi nyáron már a télre készülünk. És nemcsak úgy, hogy eltesszük a zöldségeket, gyümölcsöket, gyógynövényeket, befőzve, szárítva, fagyasztva. Arra is előre kell készülni, hogy elég meleg legyen télen. Egy városi központi fűtéses lakásban, vagy ott, ahol cirkó, konvektor, gázkazán van, ez nem téma, de ahol kályhával fűtenek, ott már bizony gondolni kell a tüzifára. Látom is a faluban, hogy egyre több helyen állnak kint nagy kupacban a rönkök, a tárolókban egymásra rakva a hasábok.

Idén négyszeresen is bebiztosítom magunkat. Tavalyról maradt még az előző háznál szociális tüzifánk, azt felvágattam, felhasogattattam, ideszállíttattam. Egy ideig kupacban állt az előkertben, később szereztem raklapokat, amikből a kislányok rögtön bunkit alkottak. Aztán leraktam őket a kert északkeleti csücskébe, a mogyoróbokrok alá. Egyelőre ez lesz az ideiglenes fatároló, fóliával letakarva. (Később, amikor megveszem a házat, építtetek ide egy faoszlopos, cseréptetős tárolót.) A raklap nemcsak azért jó, mert stabil felületen áll így a fa, hanem azért is, mert alulról szellőzik, nem rohad be. Mikor kedvesem legutóbb itt járt, felpakolta rá az egészet.

Jó is volt az időzítés, mert néhány nappal később megérkezett hozzánk a Börzsöny mélyéről a korábban megrendelt új tűzifa. Szuper minőségű bükk, csontszáraz, jó lesz vele fűteni. Viszont most újabb, még nagyobb halom várakozik a kapunál, újabb raklapokat kell beszereznem, és újabb nagyobb munka vár ránk, hogy az egészet felstócoljuk. Sebaj, megéri, így garantált, hogy télen, a hideg hegyvidéken se fagyjon be a hátsó felünk. A harmadik adag fa elvileg ősszel érkezik, hiszen nagycsaládosként remélhetőleg idén is jogosultak leszünk az önkormányzati tüzelő-támogatásra. A negyedik adag pedig az, amit az előző bérlőtől vettem át; igaz, a hűsebb tavaszi napokon már használtunk belőle, de azért így is van még egy sornyi. Jó meleg lesz a házban, és reményeim szerint jövő érve is marad fánk.

Még egy nagy lépést tettem ahhoz, hogy otthonunk felszereltebb legyen: vettem gépeket és szerszámokat. Tudjátok, nemrégiben lettem egyedülálló, egyedül (azaz a gyerekeivel) élő nő, kb. nulla szerszámkészlettel. Volt egy darab kalapácsom, egy fogóm, és egy csavarhúzóm, minimális szöggel és csavarral, és egy mérőszalag. Ennyi. Egyik nap a párommal beutaztunk Vácra, és a Naszály áruházban beszereztünk pár alap-dolgot. (Tudom, tudom, a Sárga Fogó sokkal menőbb, tele a legprofesszionálisabb eszközökkel, de sajnos a pénztárcámra is kellett gondolnom.) Olyan kézi csavarhúzót vettem, amin cserélgetni lehet a végeket. Lett egy olyan gépem, ami egyszerre csavarbehajtó (és kihúzó) meg fúró is. Vettem hozzá fúrófejeket meg csavarhúzó-végeket, így itthoni szerelésekre tökéletes lesz. (Lásd. kalaptartó-fogas.)

Azt is tudom, mi lesz a következő, elég nagy lépés a lakberendezésben: a tetőtér, a gyerekek birodalma. Eléggé feladja a leckét, mert a tér kicsi, elég nehezen bebútorozható, a gyerekek pedig sokan vannak, elég sok holmival,selejtezni meg, anyjukkal ellentétben, nem szeretnek. A végén egy szépséges alkotásról teszek fel ide fotót, mely Csillag lányom keze ügyességét dicséri. Fogta a régi érettségi tablóképemet, és lerajzolta. Ezt kaptam születésnapomra. Szerintem klassz lett! Újabb dekor a komódomra.

2020. július

Kertész leszek - vagyok!

Amikor gyerek voltam, egy óbudai lakótelepen nőttem fel, a szabad levegőt a játszótér jelentette. Volt egy kis erkélyünk, amit sajnos (nagy)anyám pakolóhelynek használt. Kis szekrény, nagy szekrény, és az ikonikus láda, ami ma is itt áll a teraszon. Úgy látszik, már akkor megvolt bennem egyfajta vágyódás a természetbe, mert suli után rendszeresen kiültem erre a ládára, ott tanultam, uzsonnáztam, és néztem a fákat, mert azok azért szerencsére voltak.

A fentiekből (panelház, velünk élő nagymama) következik, hogy sem saját kertünk nem volt, sem vidéken élő nagyszülők, akiknél lehetett volna a földet túrni. Úgy rémlik, hogy több osztálytársamnak volt nyaralója a Dunakanyarban, és én mindig nagyon irigykedtem, mikor mondták, hogy mennek a telekre.

Most emlékeimben kutatok, hogy mikor kertészkedtem életemben először, és tudom, elég siralmasan hangzik, de az évszám: 2009!!! Bizony, Máriahalom volt az első helyszín, ahol kertet alakítottunk ki. Igaz, ott csak egy aprócska, kb. 300 nm-es tér adatott meg nekünk, de már azt is széppé varázsoltuk. Emellett a Biofalu nagy közös terében egy nagyobb, Máriahalom közterületein pedig több kisebb kör-kertet is létrehoztunk.

Aztán leköltöztünk Széplakra, egy ökofaluba, és gondolná az ember, hogy ott mega-kertészkedés zajlott, pedig nem is. Az első ház az erdő szélén állt, nem volt körbekerítve, bejártak a vadak, miattuk nem vetettünk. A második háznál a lovak voltak a térben szabadon engedve, sokszor még a szárítót is felborítva, az ablakon is bekukucskálva, ide nyilván ezért nem került kert, de ott a tulaj anyukájának kertjében kaptunk egy részt, amit használhattunk.

Bécen, ahol a jurtás időszak kezdődött, a kertészkedésbe is intenzíven belevetettük magunkat. Volt ott egy nagy szőlős, közé is ültettünk, mellette is kialakítottunk több veteményest. Balaton-felvidéken megint változott a helyzet: amikor átköltöztünk Lesencére, ott csak Nikiék kertjébe segítettünk be némileg, Henyén pedig nem volt normális kert se a jurtánál, se a présháznál.

Az igazi veteményezés, amikor én terveztem meg, mit hová hogyan vetünk, ültetünk, az már itt Nógrádon következett be. Először a középső telken alakítottunk teraszos veteményeket. Aztán az északi kertet vettük birtokba, eleinte egyedi, sugaras formában, később már sávosan. Majd a következő évben már a déli kertben is megtörtént a dzsungelirtás, tereprendezés, veteményezés. Így már nagy területen termeszthettünk zöldségeket.

Ebben az időszakban tanultam meg sok mindent. Ki kellett tapasztalni, mi érzi jól magát a nyirkosabb, árnyékosabb északi részen (pl. borsó, cukkini), melyik örül a déli napfénynek (paradicsom, fűszernövények). Az igaz, hogy a lelkesedésem nagyobb volt, mint a kitartásom. Tervezgettem, alkalmaztam a növény-társításokat, ültettem védő-virágokat, aktívan kapálgattam, vetegettem. A termések betakarítása és feldolgozása (befőzés, szárítás) is a kedvemre való volt, abban eléggé aktívkodtam.

Amikor megjelentek az első gyomok, visszavonultam, mert a gazolást nagyon nem szeretem. Így a kert sokszor inkább dzsungelhez lett hasonlatos. Sajnos termő gyümölcsfáink nem voltak, és a meredek kert alja egy merő káosz lett a sok bozót meg akác miatt. Ahogy egyre nagyobb területet vettünk birtokba, úgy nőtt a fejünkre: egyre kevésbé láttam át a teendőket, egyre kevésbé éreztem, hogy itt bírni fogjuk a munkát. Nem is igazán bírtuk, a fű nem lett lenyírva, a bozót nem lett kiirtva, a veteményesen kívül nem nyújtott túl szép látványt számomra ez az összevisszaság. (Bár tény, hogy emiatt rengeteg madár és mókus lett a kert lakója.)

Most pedig új kertünk van, ami egyrészt emberléptékű, másrészt rendezett, de érett növényzetű. Jó a tájolása, arányos az elrendezése, minden szempontból a kedvemre való. Én sem egy dzsungelben, sem egy steril gyepen nem érezném magamat jól. Bezzeg itt!

Adott egy kb. 6-700 nm-es terület. Az északi részen fenyő, nyírfa (egyik nagy kedvencem), almafa, mogyoróbokrok, pár tuja, és elvileg szőlő is. (El nem tudom képzelni, hogy egy börzsönyi kert északi oldalán hogy lesz rajta termés, de majd meglátjuk.)

A keleti részen egy nagy mogyoróbokor és egy cseresznyefa áll, köztünk kis levendulás-kertek.

A nyugati rész a kert legnagyobb, egybefüggő füves területe. A kerítés mentén tuják, köztük most előbújó hagymás virágok. Itt két nagy diófa áll, egyiken madáretető.

A déli részen kettő bimbózó cseresznyefa, kettő fehéren virágzó ringló, egy rózsaszínű birsbokor. Van itt még rózsa-, orgona-, sőt: fügebokor is.

Itt alakítjuk ki a veteményest, itt van a komposztáló, és itt áll a kert legocsmányabb, ám elismerten praktikus eleme: a sufni-budi.

Ebből a jó alapból kell még jobbat kihoznom. Abszolút magaménak érzem. Már elkezdtem a metszést, inda-irtást, gereblyézést, gyújtós-gyűjtést, veteményes felásva, de a részletekkel majd később jövök. Hiszen természetesen, ahogyan azt tőlem megszoktátok, ennek a kertnek az alakulását is nyomon követhetitek itt a blogon, mind képes, mind írott formában.

(Ezt a bejegyzést régi és mostani kertes képekkel illusztráltam.)

2020. március