A Szűz jegyében

Amikor a Nap a Szűz jegyébe lép, azt én valahogy minden évben egyre nagyobb megnyugvással és egyben lelkesedéssel élem meg. Augusztus elején-közepén nekem már sok lesz a melegből és a tűző napsütésből, az energiaszintem egyre csökken, nem sok mindenhez van kedvem és erőm, egész nap nem tudok más csinálni, csak punnyadni. Ámde amikor elérkezik augusztus huszonvalahányadika, akkor valami átkattan bennem, újra lendületet kapok. Készülök a sulira, tervezgetem az életemet – és rendezem magam körül a teret.

A tér rendezése az iskolára is vonatkozik. Nagyon szeretem a tanévkezdés előtt pakolgatni a termünket! Tavaly egyedül voltam erre, idén viszont nemcsak rám hárult egyedül ez a feladat, akadtak segédeim is. Bejött az osztályomból két lány és két fiú, valamint a párom és a legkisebb lányom is. 

Egy óriási szekrényt ürítettünk ki, és tüntettünk el a sarokból, a megmaradt szekrényeket öntapadós tapétával borítottuk be (a rönk-mintát az osztállyal szavaztattam meg). A sarokba egy szép terítővel leterített szentély került. Így némileg tágasabb lett a tér, és mindenképp otthonosabb a hangulat.

De térjünk rá a házunkra, aminek egy nagy hibáját a nagy nyári zivatarok idején tapasztaltuk meg. Az utcának pont a legalacsonyabb részén van telkünk, tehát az esővíz balról is, jobbról is épp a kapunk előtt gyűlik össze, majd beárad a kertünkbe, és lezúdul a házunkhoz. Csak reménykedünk benne, hogy nem süllyed meg emiatt a ház. A kedvesem most azon töri a fejét, hogyan és hová lehetne ezt a rengeteg vizet elvezetni, hogy megússzuk szárazon. 

A pince nem úszta meg, egyszer sikerült beáznia úgy, hogy az alját utána több centi iszap borította. Az egy dolog, hogy micsoda szag volt ott bent napokig-hetekig, de amit a földön tároltunk, az szépen szét is ázott. Az áradat áldozatául esett rengeteg könyv, amik pedig még anno a jurtás időszakot is túlélték. A gyerekkönyveket ugyanis ideiglenesen még a pincében tároltuk, ami öreg hiba volt. A sok pöttyös és csíkos könyvem odalett, amik végigkísérték ifjúságomat, és bíztam benne, hogy majd az unokáim is olvasgatni fogják őket. Hát ezeket már nem, szinte mind az enyészeté lettek L

Sajnos kicsit későn, de végre cselekedtem, és vettem egy használt polcot. Tegnap óta a lépcső alatti kuckóban áll, gyerek- és ifjúsági könyvekkel megrakodva. Még napokig füstölni kell itt, hogy eltűnjön belőlük az ázott szag. Viszont újra átlátom a könyveinket, minden rendszerben van.

A Szűz jegy nagyon kedvez a pakolásnak, selejtezésnek, rendrakásnak. Ezt a hullámot meglovagolva csináltunk egy jó nagy selejtezést. A gyerekszobák a tetőtérben így sokkal szellősebb és átláthatóbbá váltak.

Ha szeptember, akkor lomtalanítás! A helyi „imádott” hulladékkezelő cégnek köszönhetően a lehető legbonyolultabb módon. Nem úgy van ám, hogy kiírják, lomtalanítás ekkor meg akkor, oszt viszik, nem ám! A cég honlapján ki kell tölteni egy igénylőlapot, meg kell becsülni, mennyi lomunk van. (Honnan a búsból tudjam én megsaccolni a köbmétereket?)

Továbbá: valakinek itthon kell maradnia, érkezés valamikor reggel 7 és déli 1 óra között, addig egy valaki a családból nem dolgozik, hanem a házban malmozik, hogy aláírjon egy papírt, hogy elvitték a lomokat. (Minek?) Előre megírták, mit visznek el, és mit nem, de aztán csak itt hagytak dolgokat. Mert sok. Mert ilyen meg olyan anyagból készült. De azért „van annyi pénz”, hogy ők elvigyék… Dühítő! A lényeg, hogy a tulajdonos és az előző bérlő rengeteg cuccától sikerült megszabadulnunk, és ez igen felszabadító érzés.

A korábbi mobil komposzt-vécénk megszűnt létezni! Az eddig holmikkal telezsúfolt budit végre használatba tudtuk venni. Azt nem mondom, hogy varázslatosan szép lett, de legalább rendezett és jól használható. (Plusz információ azoknak, akik nem régóta olvassák a blogot: környezetvédelmi okokból immáron tíz éve tudatosan nem használunk hagyományos angol-vécét!)

Ebben az apró helyiségben találtunk konyhapultot és konyhabútor-ajtókat. A párom fel is szerelte őket, így ha nem is szebb, de kényelmesebben használható lett a konyha. Lett több lerakó-felület, és tisztábban tarthatók az edények.

A kedvesem fából és tetőcserepekből összeeszkábált egy postaládát is; már csak azt kell kiötölnie, hogyan rögzítse a gyenge drótkerítésre a nehéz dobozt.

Hátra van még a téli ruhák-cipők átnézése, amit nemsokára meg kell ejtenünk, hiszen állítólag a héten megérkezik az ősz, aztán ahogy a Börzsönyt ismerem, nemsokára jönnek a fagyok is. Reggelente már így is fázik a kezünk, ahogy kerékpáron gurulunk lefelé a lejtőn a suliba menet. (Bezzeg mikor hazafelé a dombra toljuk fel a bicajt, akkor izzadunk rendesen!)

Ha már télre készülés, akkor tűzifa-projekt, utolsó fejezet. Van nekünk ugye egy nagyobb fatárolónk a bejárat közelben, kerítés tövében, jól megrakodva fával. Azonban az épp aktuálisan használt fa-kupac a teraszon áll. Jó is az, ha esőben-hóban nem kell kibotorkálni a nagy tárolóhoz, hanem az ember csak kilép a teraszra, és behoz pár hasábot. 

Volt itt néhány jó nagy farönk is, a párom ezeket felhasogatta, a fát Kende felkupacolta, most már tényleg 100%-os készültségben várjuk a fűtés-szezont. Az eddigi kupac a nyugati oldalon állt, ahová sajnos a hevesebb eső néha becsapott. Most a fa átkerült a teljesen száraz déli oldalra. 

Emiatt a teraszt is átrendeztük. Arrébb került az étkezőasztal, ahol még ezen a meleg kora-őszön kint tudunk enni.

Ha már kijutottunk a teraszra, térjünk rá a kertre, ahol az utolsó betakarítások zajlanak. Az idei termés röviden szólva pocsék volt. Persze ha jobban átgondolom, azért valami csak volt, termett itt retek, többféle saláta, de a tökfélék területén siralmas volt a helyzet: folyamatosan szép sárgán virágzottak, de alig néhány termést tudtam róluk leszedni.

A kertben a legszebbek a körömvirágok és a büdöskék; ha már a kártevőket nem igazán riasztották el, legalább mindig díszíti valami az ágyásokat meg a vázákat.

A paradicsom egyik fele nemhogy nem érett be, de egyáltalán nem is virágzott. A másik felén szép nagy termések vannak, de a nagyja még mindig zöld. Eddig néhány pirosat tudtunk csak leszedni. Paprikából alig pár szem lett. L

Próbálom elemezni az okokat: a száraz és szeles április, az esős és szeles június, a vacak talaj, valamint a kései palántázás és kiültetés mind ludasak lehetnek az ügyben.

Mindezek ellenére nem panaszkodom, mert lett nekünk zöldségünk máshonnan. Például az egyik szomszédunktól, de az ő történetéhez vissza kell mennünk időben egészen decemberig. Karácsony előtt nagyon sok élelmiszer-csomagot kaptunk nagycsaládosként, a végén már úgy éreztünk, ezt szinte meg sem érdemeljük. Jött az ötlet, hogy ha kapunk, akkor adjunk is. Kerestünk egy nehéz anyagi körülmények között élő embert a faluban, telepakoltunk egy nagy dobozt élelmiszerrel, és titokban odacsempésztük hozzá a csomagot. Utólag jött rá, hogy mi voltunk a titokzatos adományozók, így cserébe hozott nekünk körtét, paradicsomot és zöldbabot.

Persze ettük nyersen meg főzeléknek is, de aztán különbözőképpen dolgoztam őket fel. A paradicsom ment a lecsóba (szó szerint), a körtéből kompót lett, a zöldbab a fagyasztóba került. Tettem még el fejtett babot is. 

A mélyhűtőbe idén is raktam el a szokásos zöldség-csomagokat, de ezekhez mindent a piacon szereztünk be, ugyanis gyökérzöldség idén nálunk nuku. A csomagokba sárga- és fehérrépa, karalábé meg zeller került. 

Ha már karalábé: a sajátjaim siralmasan kicsik lettek, a karfiolnak meg csak levele nőtt, virága semmi.

Amiből viszonylag sok lett, az a hagyma, fel is szedtük, nem is kellett a lecsóhoz venni semennyit.

Paradicsomot meg paprikát viszont igen, be is főztünk egy jó nagy adagot. Paprikából kaptunk még anyósomtól finom alföldi piros kápiát is.

A ringlónk leérett, a szőlő már lilul és édesedik, Almáskertben mindenütt lehullott almákat szedegetünk úton-útfélen. 

De csereberéltünk is már almát: régi ágyért kaptunk cserébe egy adagot. 

A mogyoró egyre nagyobb intenzitással potyog a bokrokról, szedjük is, a dió viszont még a fán érik fent.

A gyógynövény-szezon nálam véget ért. Amit a kertből be lehetett gyűjteni, azt begyűjtöttem. Folyamatosan szedtem, csokorba kötöttem őket, aztán mikor nagyjából megszáradtak kint, felapróztam, lemorzsoltam őket, és bent kosarakban tovább szárítottam. 

A teljesen száraz gyógy- és fűszernövények most befőttesüvegben várják, hogy télen tea készüljön belőlük, vagy beleszórjam őket az ételbe. 

A cserepes növények maradtak, így most is frissen szedhetem a bazsalikomot, mentát vagy a kakukkfüvet.

Hullanak a cseresznyefa levelei, egyre vastagabb az avar. Vettünk egy csomó virághagymát, rengetegféle krókuszt, nárciszt, jácintot és tulipánt. Októberben duggatjuk el őket a földbe, remélem, hogy kora tavasszal színes virágok pompáznak majd a kertben. Szintén októberben szántatjuk majd fel az új veteményes-részt, de erről úgyis beszámolok majd nektek. 

 

2020. szeptember

Becsomagoltuk a házunkat!

Megint annyi minden történt házunk táján, hogy mindenképp jelentkeznem kell egy újabb kép-riporttal. Melynek fókuszában most a szigetelés áll, megspékelve néhány növényes témával.

Múltkor ott hagytam abba, hogy befejeztük a keleti oldalt. Most az északi következett volna, de az időjárás közbeszólt. Szakadt az eső, adta hát magát, hogy a nyugati oldalnak fogjunk neki, mivel itt van a fedett terasz.

Megint sikerült összehozni egy családi kalákát, ezúttal Nagymamiék nélkül, viszont mind az öt gyerekkel. Mindenki derekasan kivette a részét a munkából.

A kislányok inkább amolyan "hozd ide, vidd oda" lóti-futik voltak, Kende viszont már komolyabban tudott segíteni, például a fűrészelésben. 

Most is, mint múltkor, Virág leginkább a kőzetgyapot méretre vágásában segédkezett. 

Ez a kép elég jól visszaadja, hogy a teraszon se függőágy, se használható asztal, se székek, helyettük szigetelőanyag-darabok, bálák, faforgács és lécek vették át a főszerepet. 

Itt nem a távolba merengek, hanem tartom középen a lécet, hogy Zoli alul és fölül oda tudja rögzíteni a falhoz.

És íme: elkészült ennek a résznek a teljes szigetelése.

Itt Zoli épp becsomagol engem is a párazáró fóliával. Egyelőre csak kukucskálva tudtam kinézni a teraszra.

Ez meg itt a teljesen lefóliázott fal-szakasz. 

Az ablakok melletti réseket itt is ki kellett tömni a házzal együtt örökölt üveggyapot maradékokkal. 

Nem lennék Réka, ha ebben a hónapban nem szereztem volna be valamit a Marketplace-ről. Megvannak ugyanis a fenti hálókuckónk éjjeliszekrényei. Ez itt az enyém.

Ez pedig Zolié. Így van hely lámpának, képnek, órának. Én a fogantyúkba szerettem bele.

A Tápláló Szeretet Programnak köszönhetően a helyi nagycsaládosok is kaptak befőttet, lekvárt, savanyúságot és tartós élelmiszert. Nagyon örültünk a sok finomságnak! Az almalekvárból már nem sok van, a felnőttek kedvence a savanyított cukkini lett. 

Egyik kedves almáskerti családtól kaptunk egy csomó - almát! Esszük és aszaljuk folyamatosan.

Tök, patisszon, hagyma, répa, most ilyen zöldségek vannak a kamránkban. 

A kép ne tévesszen meg senkit! Ez egy vega-burger, melynek alapanyagát Nagymami csinálta, a hamburgereket pedig a gyerekek maguk rakták össze saját ízlésük szerint. 

Az északi fal előkészítésénél Kende kipróbálhatta egy kicsit a kötéltechnikát.

Beülős, mászó- és ereszkedőgép, stb. Zoli eszközeit használva gyakorolt. 

A fiam egyik terve, hogy majd elvégzi az alpinista tanfolyamot. Úgy látszik, ez az alpin-téma nálunk fertőző, (pót-)apáról fiúra száll.

Aztán a srácok felállványozták a hátsó falat.

Zoli megkezdte a fa-szerkezet elkészítését, amihez jócskán a magasba kellett másznia. 

Csillag segített a tartó-szerkezet rögzítésében. Egyikük a nagy, másikuk a kicsi létrán áll. 

A műhely-szintről elég nehéz volt felérni a ház tetejéig, jó szolgálatot tett a kölcsönbe kapott hosszú létra.

Itt már majdnem kész a tartószerkezet.

A három itthon lévő kislány segített be a szigetelésbe. Egész rutinosan ment már nekik a méretre vágás és a táblák felrakása. Csillag az állvány tetején, Tündér a létrán.

Aztán Zoli folytatta a munkát.

Mire hazajöttünk a suliból, tök egyedül befejezte a kőzetgyapotozást és a fóliázást is.

Én pedig újabb gyógynövényeket szedtem a kertből, amik illatosak, finomak és egészségesek.

Most menta-csokrok lógnak az ablakok előtt.

Elérkezett a nagy nap, a ház utolsó oldala, a déli front.

Kettő gyerek, három felnőtt végezte a munkát. A többiek igazoltan távol: Ilus Visegrádon osztálykiránduláson, Virág matek-vizsgára készülve, Kende Balinkán építkezésen... 

Ezt a művészi fotót Kincső készítette Zoliról, aki a magasban töltötte a nap nagy részét.

Hiába a hosszú létra, még így is akadtak olyan részek, ahová nem tudott hozzáférni.

Én meg tartottam a létra alját. 

És csak tartom, tartom, és tartom...

Imhol a déli front! A hálófülke kivételével kész az egész szigetelés.

A férjem birodalma kívülről: az alja a terméskővel burkolt műhely, a teteje a Zoli-szoba.

A fő-fő segéderő! Nagymami nemcsak erejével és ügyességével segített minket, hanem a finom ebéddel is. 

Közben Janka is átjött, úgyhogy a kiscsajokat inkább elküldtük termést szedni. 

Még mindig ad kincseket a kert. A zöld-paradicsomból savanyúság lesz, a pirosat esszük, a zöldbabból a sokadik adagot fagyasztottam le, a paprika sajnos elfagyott (bizony, nálunk már volt mínusz is!), ezek az utolsó darabok. 

Oregánóból még mindig rengeteg van, megint itt egy jó nagy kupac.

A kályha fölött (mivel Ottó bácsi kedvéért ma begyújtottunk) szárad a szurokfű, aszalódik az alma.

A mai nap utolsó művelete: a párazáró-fólia felrakása.

Csapatban kezdtük, végül Zoli egyedül fejezte be a fóliázást.

A nagy pillanat. elkészültünk a szigeteléssel!!!

2019. október