2020. április 14., kedd

Az én Húsvétom


Különleges húsvét ez, és nemcsak azért, mert a korona miatt elmaradnak a rokonlátogatások meg a locsolkodások, vagyis igazából minden, ami az ünnep társasági részét jelenti. Lezárták a három falut, Berkenyére, Nógrádra és Diósjenőre csak az itt lakók jöhetnek be. A polgármesterek meg a polgárőrök egész nap kint állnak az utakon, és fordítják vissza a kirándulókat, utazókat. Kell a szigor, hiszen Nógrád után már Jenőn is van fertőzött.
Számomra azért is nagyon más ez a húsvét, mint ez eddigiek, mert életemben most először töltöm teljesen egyedül ezt az ünnepet. Megmondom őszintén, az elmúlt hetek után ezt olyan nagyon nem is bánom. Marha sok volt nekem egyszerre ez az egész, a válás, a költözés és az online suli tanárként és anyaként egyaránt! Sikerült ráhatnom a gyerekek apjára, hogy jöjjön értük kocsival, és vigye el őket végre pár napra, különben begolyózom.
Így a húsvét most egyet jelent nekem a csenddel, békével és nyugalommal. Olyan pár nap ez, amikor a házon és a kerten munkálkodok, sokat mozgok, dolgozok, valamint sokat pihenek, napozok. Odafigyelek az otthonomra és saját magamra egyaránt.
A Tavaszi megújulás programommal összhangban idén először egy vitamin-kúrát kezdtem el, pedig akkor még nem is nagyon volt szó a koronáról, és ez a kúra épp most ért véget. Szedtem egy multivitamint, immunrendszer-erősítő grapefruitmag-kivonatot, valamint egy haj- köröm- és bőrregeneráló mixet. Őszintén: én ugyanolyan ráncosnak és petyhüdtnek látom a bőrömet, a hajam ugyanúgy hullik, mint korábban, a köröm ugyanannyira töredezik, de mindegy. A lényeg, hogy bízzunk benne, valamit segítettek ezek is a túlélésben.
A reggeli tornáim hosszabbak és intenzívebbek. Köszönhető ez annak is, hogy végre mega-hangosan hallgatom a zenét, és nem kiabál le senki a tetőtérből, hogy kapcsoljam már ki azt a szart. Ákos koncertek szólnak max. hangerőn, én meg tombolok és ugrálok, és rendkívül fittnek és energikusnak érzem ilyenkor magamat.
Előre megterveztem, hogyan fogom megélni a húsvét napjait. Nemcsak az volt a fontos, hogy miket fogok csinálni, hanem hogy ezek a cselekvések milyen megélésekhez vezetnek majd. Mindehhez tudnotok kell, hogy vallásos nem vagyok, de hiszek. Nem tudom, kinek mennyire érthető ez, akinek homályos, annak javaslom elolvasni a következő, régebbi írásomat: https://rekautja.wordpress.com/2015/02/10/hova-tunt-isten/
Négy hét karantén után először (nagy)csütörtökön tettem ki a lábamat Nógrádról. A cél Vác városa volt, ahol megejtettem egy nagyobb bevásárlást. Furcsa volt a majdnem üres vonaton utazni, kapkodva vásárolni a „Tízes”-ben a sürgető biztonsági őrök kereszttüzében, már csak 20 perc, már csak 15! Maszkba befülledni (miközben tudom, hogy vannak, akik reggeltől estig ezt viselik), kesztyűben megfogni árut és pénzt.
Este az utolsó vacsorára gondolva eszembe jutott a Gecsemáné kert, ahol pár hónapja személyesen is jártam. Így egész más volt elkölteni a saját (egyáltalán nem utolsó) vacsorámat. Apropó: főzés. Még mindig fogalmam sincs, hogyan kell egy főre ételt készíteni! Soha nem bírom eltalálni az egyszemélyes adagot, mindig min. 2, de inkább 3 vagy 4 adag lesz belőle. (Több napig ugyanazt eszem, telik a fagyasztó a maradékokkal.)
Nagypéntekre tudatosan a legnehezebb munkákat terveztem be. A kertben ekkor nagy rendet tettem. Eltakarítottam az útból sok kivágott faágat, összetörtem rengeteg gallyat, gereblyéztem a vesszők sokaságát. Talicskával egy kupacba hordtam az itt maradt építőanyagot, betontéglákat. Amikor nehéz volt az ág vagy a talicska, és sóhajtozgattam, eszembe jutott, hogy basszus, de hiszen Ő a saját keresztjét vitte! Még egyszer mondom, minden vallásosság nélkül: ez erőt adott.
Aztán jött a pince. Előzőleg átválogattam, selejteztem, és szortíroztam a gyerekek ruháit és cipőit, most minden nagy fekete kukazsákokban sorakozik odalenn. Aztán van még lent sok mesekönyv meg ifjúsági regény, táskák és a gyerekeim ilyen-olyan cuccai, melyek arra várnak, hogy átnézés majd rendberakás után végre felkerüljenek a tetőtérbe.
De mindez nem elég! Megörököltük a tulaj és az előző bérlő rengeteg holmiját. Műanyag- és papírdobozok, fóliák és fémrudak, autógumik és szerszámok. De van itt nem működő rotakapa, lyukas fémhordó, kiszolgált gumicsizma is. Egy oldalra kerültek a számomra értéktelen dolgok (pl. bili, etetőszék, kisroller), a másikra azok, amiket mi fogunk tudni használni. (Pl. találtam egy jó kis csíkos napernyőt hozzá passzoló csíkos függőszékkel.)
Amúgy az itt, illetve a sufniban talált holmik közül jó sokat sikerült már elajándékozni falubélieknek. Jól esik, hogy nem a szemétbe dobom őket, hanem mások tudják őket hasznosítani. Adtam már oda ventillátort, fregolit, biciklisülést, műanyag tárolókat, várja gazdáját egy virágállvány és egy jó csomó befőttesüveg is.
Ezen a napon nem böjtöltem, mert eléggé erős fizikai igénybevételnek voltam kitéve. Húst alapból nem eszem, mondjuk annyit megtettem, hogy viszonylag kímélő zöldséges ételeket készítettem, karfiol-krémlevest és répa-tócsnit.
Nagyszombat számított a megtisztulás napjának. Eléggé összetört ébredés után a kapu környékét felsöpörtem, majd elvégeztem a házban a tavaszi nagytakarítást. Tetőtér, fürdő, konyha, nappali tér, terasz. Söprés, súrolás, nagymosás, felmosás… Nagyon jó érzés most itt lenni ebben a tiszta és rendezett otthonban!
Nemcsak a kert és a ház tisztult meg, hanem a nap végén én is. Fürdés forró vízben, masszírozás kefékkel, hajmosás… Jó sok mocsok lejött rólam! Saját készítésű körömvirág-arckrém, testápoló, aztán manikűr, pedikűr, rám fért, hiszem a kerti melótól be- és letöredeztek a körmeim. Majd extra kéz- és lábápolás, mert mindenem csupa karmolás, tüske és bőrkeményedés lett. Joggal kérdezhetitek, miért nem dolgozom odakint kesztyűben és gumicsizmában, de valahogy én jobb szeretek mindent csupasz kézzel érinteni, a lábamon pedig a gumipapucsot érzem kényelmesnek.
A nap vége felé tudatosult bennem, hogy egyben ez a Költészet Napja is (volt). Így a Karantén-napló keretén belül meghallgattam a verseket szavaló Ákost.
Húsvét vasárnap a pihenésé, díszítésé lett. Először körbesétáltam a kertet, határjárás, mint egy jó gazdánál, metszettem pár szép gyümölcsfa-ágat és szedtem pár vadvirágot. Ezekre aggattam a fából készült húsvéti díszeket.
Furcsa hangot hallottam lentről, valaki énekel? Csak nem megint az a bulizós család, akik múltkor éjfélig nyomták a retró partit? Á, nem, ők biztosan nem éneklik azt, hogy „Ne féljetek, örüljetek, Krisztus győzelmesen feltámadt!” Aztán eszembe jutott, hogy idén, egy másik vallásból véve a példát, „Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez” alapján Csaba atya körbemegy a falun. A miséit eddig is online tartotta meg, most pedig, ha már nem tudnak a hívek részt venni a húsvéti szertartáson, legalább végigjárja a három települést, hirdeti a feltámadást, és ételt szentel. Kicsit furcsa volt, milyen hangosan énekel, és milyen gyorsan halad, később a fb-on láttam, hogy az ének hangszóróról ment, őt pedig egy kisteherautó vitte. Végül is: több mint 5000 emberhez kellett eljutnia. Még azt is hallottam, amikor már Berkenyén járt… (Tudni illik, hogy Almáskert Nógrádnak a Berkenyéhez közel eső csücske.)
Aztán hagymalevélben megfőztem pár tojást, majd bedagasztottam a kalácstésztát. A piros tojások díszítésének nekiálltam, és rájöttem, hogy az utóbbi években ezt mindig a lányok csinálták. Nem véletlenül, hiszen ők sokkal ügyesebb kezűek és kreatívabbak mint én. Karcoltam és ecettel marattam, de hát… Pár béna próbálkozás után feladtam, illetve papírra festettem még néhány színes tojást, hogy azért valamit mégiscsak csináljak.
Ha a tojásokkal nem is lett nagy sikerem, a kaláccsal annál inkább. Először valami jó receptet akartam kinézni, de rájöttem, hogy tudok én kalácsot csinálni magamtól is. Liszt, langyos tejben felfuttatott élesztő, cukor, kis só, egy tojás, és kevés olaj. Ezt bedagasztottam, napon megkelesztettem. Utána három kisebb cipóra osztottam a tésztát. Egyikhez fahéjat, másikhoz kakaót, a harmadikhoz mazsolát adtam, és újra átgyúrtam őket. Második kelesztés után ebből a három buciból lett a három ág, amit egy kaláccsá fontam össze. Isteni lett! Megvajazva, kemény-tojással és zöldpaprikával ettem (igen, az édes kalácsot, én így szeretem).
És hogy Húsvét hétfő mivel telt?
Reggel megmetszettem a levendulát és lesarlóztam a füvet.
Délelőtt teleraktam az összes itt talált cserepet magokkal, hogy legyen sok illatos és finom fűszer- meg gyógynövényem.  
Délben bablevest ettem és sült tejberizst. (Bizony, saját találmány.)
Délután Erzsitől piros tulipánt és eperpalántákat kaptam.
Este pedig a gép előtt ültem és egészen éjfélig sorozatot néztem.
Hát ilyen volt egy én húsvétom. Holnaptól pedig visszatérés a „normál” kerékvágásba: jönnek a gyerekek, kezdődik az online suli!

2020. április

2020. április 11., szombat

Kert - Április eleje


Komolyan, soha nem élveztem még annyira a kertben való munkálkodást és a kinti létet, mint most!
Múltkor már írtam a kertészkedésről, de rájöttem, hogy olyan gyorsan változik a természet, hogy kb. kéthetente helyzetjelentést fogok nektek tenni a növényekről, állatokról, különben mindenki mindenről lemarad.
A mostani időszakot egyértelműen a gyümölcsfák virágzása határozza meg. Legelőször a két ringlófa kezdett el kifehéredni. Virágainak köszönhetően felfedeztem egy harmadik ringlófát is a mogyoróbokrok közelében, ami kinyúlik az utcára. Olyan gyors volt a virágzásuk, hogy hipp-hopp, már le is dobták szirmaikat, és csupa zöld lett mindegyik fácska.
Ezután a japánbirs bokron jelentek meg sötét rózsaszín rügyek, melyekből pár nappal ezelőtt kibomlottak a virágok. Csodaszépek!
Aztán a cseresznyefák is sorra bimbózni kezdtek, és most már mindhárom hófehér habos virágokkal van tele. Ha minden jól megy, nyáron cseresznye-mérgezésünk lesz. J
A szomszéd kert egy elvadult dzsungel, amelynek szélén egy szépséges totál fehér gyümölcsfa áll, sokat gyönyörködöm benne.
Az északi almafán épphogy megjelentek a rügyek, csakúgy, mint a két diófán, és a fügebokron. A mogyoróbokrok is elkezdtek picit zöldellni, az orgona nagyon, a rózsa meg vörösesbarna színben pompázik.
A kert határán a hagymás virágok levelei egyre jobban látszanak, de a volt lakó „megnyugtatott”, hogy azokat ő még sosem látta virágozni. Talán tulipánok lehetnek?
Nézzük csak, eddig milyen munkálatokat végeztem. Még felsorolni is sok lesz, hát még megcsinálni mennyi volt!
A kert különböző pontjain kivágott bokrokat, fákat találtam, nagyobb kupacokban, illetve a füvön elszórva letört ágakat, gallyakat. Ezeket (jó szárazak voltak) összedaraboltam, így gyűjtöttem több kupacnyi gyújtóst. A vékonyabb vesszőket összegereblyéztem, így hatalmas kupacban áll a kert aljában a komposztálandó zöld-hulladék.
A szőlőtőkéket megszabadítottam a túlnőtt vesszőktől, de annyira réginek és száraznak tűnik szegény szőlő, erősen kétlem, hogy hajtani, pláne hogy teremni fog.
A ránőtt indáktól megszabadítottam a fügebokrot, és a szomszédból átnyúló gyümölcsfát. Többé nincs mi fojtogassa őket, virulhatnak szabadon.
A két ringlófa közé ágakból kialakítottam egy kis kaput. A levendula kertecskékből kiszedtem az elszáradt részeket, szinte éreztem, ahogy fellélegeznek, és végre nem akadályozza őket semmi a növekedésben.
Kende a pincében felfedezett egy fűnyírót. Elhatározták Kincsővel, hogy lenyírják a füvet. Mit??? Hiszen még alig nő a fű! Ellenben virágzik az ibolya, a pitypang meg a százszorszép, és én nagyon szeretem a vadvirágokat. Nem baj, majd így lesz szép a gyep! És velem mit sem törődve, a fűnyírót fél napon át ide-oda tologatva, végigküzdötték magukat az egész kerten. Eltűnt a sok szép virág sőt, bedarálták az avar nagy részét. De gyerekek, az jót tett volna a talajnak. Nem baj, majd jobban fog tudni nőni a fű. És lám, pár nap elteltével tényleg megindult a fű, és újra tele lett a kert vadvirágokkal, ráadásul most már a gyöngyikék is megérkeztek.
És akkor a veteményesről. A költözést követően főleg a berendezkedéssel meg az online sulival voltunk elfoglalva, így mindössze annyi történt, hogy átcuccolás után nem sokkal Kende felásta a négy ex-magaságyást. Merthogy valaha magasak voltak, mostanra viszont besüllyedtek, az őket körbetámasztó deszkák pedig elkorhadtak.
A fákat kiszedtük, a nagy (akkor még kölcsön) kapával Kende átgyúrta a földet, én adtam neki egy kis komposztot, és kiskapával-gereblyével átdolgoztam az egészet.
Pont egy hete álltam neki a vetésnek. A következő magok kerültek a földbe egyelőre: retek, vörös- és lilahagyma, háromféle saláta (fejes, jég, fodros vörös), borsó, sárga- és fehérrépa, valamint a szélére körömvirág. Épp ma láttam, hogy a retek és a saláta aprócska zöld hajtásai végre előbújtak a földből!
És ezzel be is teltek az előkészített ágyak. L Viszont találtam itt sok virágládát, cserepet, vettem virágföldet, majd szépen azokba vetem a többit. Az ember legyen találékony, nem?
Megtudtuk, hogy a kert délnyugati csücskébe évelő gyógy- és fűszernövényeket ültettek, szóval lesz majd ott minden, tárkony, majoránna, citromfű és menta.
Átnéztem a kerti szerszámokat, van lapát és ásó, kiskapa és gereblye, sarló, és még kasza is, igaz, a nyele hiányzik. Bementem Vácra, vettem végre kapát, és további vetőmagokat. Öntözőkannát sajnos még mindig nem leltem, kaptam egyet ugyan, de annak nincs rózsája, és az úgy nagyon vacak. A pince teljes áttúrása után sem találtam slagot, azt mindenképp be kell szerezni, illetve meg kell oldani az esővíz gyűjtését.
Ennyi legyen is elég a növényekről, de vannak itt állatok is bőven! A következő madarakat láttam eddig a kertben: énekes és fekete rigó, harkály, vörösbegy, szajkó (mátyásmadár), cinke, veréb és talán citromsármány, de erre nem vennék mérget, mindenesetre sárga volt a begye. A szomszédos őskáosz telken rendszeresen mozognak a mókusok, de nálunk is többször sikerült megfigyelni, sőt, egyszer lencsevégre is kapni egy kis vörös-bundájút, amint épp mogyorót ropogtatott. Azóta többször találkoztam vele: volt, hogy a ház falán kapaszkodva mászott végig, bekukucskált a teraszajtón, felrohant a nyír- vagy a fenyőfára, sőt, tegnap épp azt láttam, hogy egy rigó kergeti (lehet, hogy a fiókáit veszélyeztette, mert bármennyire is cukik a mókusok, azért a kismadarakat is szeretik – megenni).
Az egyik veteményes széle zsalukőből lett kialakítva, ami gondolom jól felforrósodik a napsütés hatására; itt többször láttam sütkérezni vagy fürgén mászni gyíkot.
A virágzó gyümölcsfák körül donganak a méhek, és a kertben mindenütt pillangók szálldosnak. Folyt. köv.!

2020. április

2020. április 8., szerda

Korona


Alapjáratban természetesen a mostani rendkívüli helyzetről szeretnék írni ebben a bejegyzésben, de amint leírtam a címet, eszembe jutott, hogy nekem többszörös kötődésem van a koronához. Gyerekkoromban Óbudán a Magyar Lajos utcában laktunk, aki, az egyik ház falán lévő tábla szerint, kommunista író, újságíró volt. A rendszerváltáskor már nem számított trendinek, így utcánk régi-új nevet kapott: Kiskorona (másfajta írásmód szerint: Kis Korona). Kiskamaszkoromtól a Hungarian Queen Fan Club tagja voltam, és ugye mindenki előtt van a kép, mi volt Freddie fején a koncerteken: korona! Miután lediplomáztam és szereztem pár év tanítási gyakorlatot is, elhatároztam, hogy lesz egy nyelviskolám, a Korona Nyelviskola. Ehhez megalapítottam a Korona ’97 Bt-t. A saját suliból végül is nem lett semmi, de nemsokára egy új nyelviskolában kezdtem el dolgozni, melynek neve: Korona! Nagyjából ennyit a Réka-Korona kapcsolatról. A Szent Koronáról nem is beszélve…
„Minden, amit vártál, elérkezett…” – énekli Ákos egyik dalában. Vártam? Mindenesetre éreztem, tudtam, hogy lesz egyszer egy ilyen! Évek óta benne van a levegőben a Nagy Változás. Amikor az önellátás irányába kezdtünk el lépéseket tenni, mikor egyre egyszerűsödött az életmódunk, mikor az ökofalvakban a közösségi együttműködést tanultunk, akkor szerintem az mind-mind erre készített fel.
Nem írok most arról, mert nem is olvasok arról, hányan fertőződtek, hányan haltak meg, stb. kivéve, ha valamelyik ismerősöm vagy a fb az orrom alá tolja. Amúgy Nógrádon is van kettő (egy néni épp a kórházi kezelése közben kapta meg.) Tudom, ezt már Nostradamus és Koontz is megjósolta előre – ha hihetünk nekik, akkor olyan hirtelen tűnik majd el, ahogyan jött.
Lehet vitatkozni azon, hogy ezt most szemléljük tudományos módon, és köszönjük az egészet egy denevérevő kínainak. Vagy ez egy nagyhatalmi összeesküvés, melynek célja az emberiség kiirtása (vagy legalábbis megtizedelése) és a gazdaság ellehetetlenítése (efelé mondjuk jó úton haladunk). A természetes szelektálódásban egyébként hiszek, de ezt most nem fogom fennhangon hirdetni, mert a végén még kegyetlenséggel vádoltok meg.
Inkább arról írok most, hogy mindez milyen hatással van rám.
Az online tanításnak korábban egy egész külön bejegyzést szenteltem, hiszen meghatározó része most az életemnek, tanárként is anyaként is. A szünet előtti hajrá rettentő kemény volt, minden osztállyal TZ-t írattam, a javításuk sokkal több időbe telt, mint normál esetben, és még most is érkeznek a projektmunkák meg a szorgalmi fordítások. Úgyhogy érzem, az utolsó tanítási nap bele fog lógni az éjszakába, és a Kréta mellől térek majd nyugovóra…
A gyerekekért viszont végre-valahára eljött az apukájuk, és elvitte őket magához a Bakonyba, így pár nap csend, nyugalom, pihenés vár rám. Ami aktív pihenés lesz, pakolgatok meg kertezgetek, de jól fog esni, érzem.
Közismert, hogy a Föld fellélegzett, hiszen kevesebbet repülnek meg autóznak az emberek. Csekélyebb a levegő, a vizek és a föld szennyezése. Tudjátok, hogy nagy környezetvédő vagyok, és örülök, hogy ez most még nagyobb hangsúlyt kapott. Sajnos tömegközlekedni most nem túl egészséges ötlet, de autó helyett akkor is inkább kerékpárt vagy gyaloglást ajánlok.
Sokan meg tudták most oldani a home office-t, de tudom, hogy sajnos sokan nem, sőt, munka- és fizetés-nélkülivé váltak. Szerencsére a digitális oktatás okán mi kapjuk a fizetésünket, éljen a közalkalmazotti munkaviszony. Alapvetően takarékosan éltem eddig is, erre a korábbi évek rászoktattak, amikor minimális volt a bevételem, de most még kevesebb a kiadásom. Kollégiumot nem kell fizetni, utazásra nem kell költeni. Oké, a nagyok ittlétével több megy el ennivalóra, de nekem még így is jobb a mérleg, mint korábban.
Többet vagyok egy légtérben a gyerekeimmel, ami jó is, rossz is. Igen, lehet köpködni, de nem vagyok szuper-anya, aki 0-24-ben hófehér mosollyal röpdös a gyerekei körül. Bizony, több a súrlódás, több a feszültség. Köztünk és a testvérek között is. Aki egyik pillanatban „cuki”, a másikban már „hülye”, és most csak a szalonképes kifejezést említettem.
Szóval adott öt gyerek, hatan vagyunk egy fedél alatt, viszont nőként „egyedül” vagyok. Ezt azonban csöppet sem élem meg magányként sőt, kifejezetten jól esik most hogy az én házam, az én váram, senki se szól bele semmibe, úgy élek, ahogy jól esik stb. Azért a férfi-energia már kezd hiányozni…
Az is jó, hogy itt a tavasz, és sokat lehet kint lenni. Nagyon nem mindegy, hogy a karantént egy erkély nélküli, 10. emeleti panellakásban kell átvészelni, vagy egy kertes házban. Anyukámék egy VIII. kerületi bérház 6. emeletén vannak most bezárva, ahol a gangon tudnak levegőzni (éljen a pesti szmog!) meg napozni, és a mozgást a reggeli torna meg a folyosón fel s alá mászkálás jelenti.
Velük napi szinten chattelek, valamelyik gyereket mindig felhívja telefonon és hosszasan beszélgetnek, valamint néha skype-olunk is, hogy lássuk egymást (az új házat is így mutattam meg nekik). Szegény anyukám már nagyon vágyik az unokákra, meg hogy kijöhessen ide a jó börzsönyi levegőre, hallgatni a madarakat, tenni-venni a kertben, de most ez van.
Vészhelyzet esetén amúgy is sokkal jobb vidéken. Városban ha megáll a szemétszállítás, ha nem lehet lehúzni a vécét, ha megszűnik a gáz vagy az áram, bezárnak a boltok, akkor ott annyi az életnek. Itt vidéken lehet komposztálni, van alomszék, fával lehet fűteni és zöldség terem a kiskertben.
Nagyon tetszik, hogy sokan a „magad uram, ha szolgád nincs” elvet kezdik végre érvényesíteni életükben. (Amúgy így férfi segítség híján én is még hangsúlyosabban.) Kenyeret sütnek, már ha van élesztő, ha nincs, megtanulnak kovászt készíteni, menza helyet főzőcskéznek és recepteket cserélnek, ha a gyerek kinőtte a tavalyi ruháit, de zárva a butik, akkor varrnak (maszkokat is!), barkácsolnak, stb.
Itt nálunk a faluban eddig is jellemző volt az egymás segítése, most aztán még jellemzőbb az, hogy igyekszünk helyben vásárolni, helyi szolgáltatókat igénybe venni. Eddig is házhoz jött a tej, most már a péksüti és a zöldség is, sőt, a gázpalack is. Kölcsönkapok locsolókannát, mobilnetet, kapok asztalt, átjön a szomszéd megszerelni a bojlert – én meg adok ventilátort, fregolit, meg tároló kosarakat. Elkészítik az adóbevallásomat és kapnak érte befőttet, elhoznak kocsival dolgokat, én meg kirakok a kapuhoz evőeszközöket. Valamint továbbra is online segítek azoknak, akik kérdéssel, gonddal fordulnak hozzám. Nem fizetek – nem fizetnek, ez az igazi adok-kapok, cserebere.
A társas kapcsolatoknak egyszerre ártott és javára is szolgált ez a helyzet. Én nagyon hiányolom a személyes beszélgetéseket, tanítványokkal, kollégákkal, szüleimmel, barátokkal. Viszont skype-on értekezünk, fb-csoportban írogatunk, megerősödött Nógrád is, Almáskert is. Itt például esténként kiállunk a teraszra 8 órakor, tapsolni (én dobolok is hozzá). A gyerekek nem értik („Anya, ezt úgysem hallják meg az orvosok meg senki sem”), pedig nem ez a lényeg…
Mivel foglalkozom, amikor nem tanítok, gyerekezek, házimunkázok vagy kertezek? Selejtezek, pakolok, vetek, gereblyézek… Á, ez meló, bár jól esik. Reggel a torna megadja az alapot, napközben néha kifekszem a szivacsra napozni (volt már, hogy bealudtam), esténként írogatok, olvasgatok, chattelgetek. Eddig néztem egy jó kis magyar sorozatot is (sajnos a k.v. azaz „kávé” J miatt vége szakadt).
Hála. Ez van most bennem. Tudom értékelni a mindennapi kis ajándékokat.  Hogy van egy ház, ahol lakhatok, és nem kellett elköltöznöm Nógrádról, de még Almáskertből sem, el tudtam vetni a korai zöldségek magjait, virágzik a ringló, a japánbirs, és végre a cseresznyefák is, csivitel a sok madár, és bekukkant a teraszajtón a mókus… Szeretek élni, ez van!
Nem gondolom, hogy ha vészhelyzet van, akkor feltétlenül szenvednünk is kell. Nyilván megvan bennem az együttérzés, de ne legyen már ciki nevetni! Sőt, én kifejezetten értékelem a sok fb-on keringő mémet. Jót tesz a sok röhögés, és elámulok, mennyire kreatívak és humorosak a magyarok.
Csomó olyan dolgot megcsinál most az ember, amit eddig halogatott. Oké, ez nekem a költözéssel eleve adott, de amúgy is pakolászok, rendezgetek. Én nemcsak magát a rendet, mint eredményt szeretem, hanem az oda vezető folyamatot is. Ez az aktív meditációm… A húsvéti nagytakarítás szerintem tutira nem fog elmaradni.
Apropó: Húsvét. Hát hogy lehet ezt megélni most így? A locsolkodás biztosan elmarad. Vajon a húsvéti nyuszi nem kapta el a koronavírust? Nem került karanténba? Ezzel viccelődtünk az osztályommal a mai skype-os ofő órán. (A nyuszika nálunk beszerzett már mindent!) De ha a Húsvét mélyebb jelentését nézzük, akkor most jön Nagypéntek. Kis halál, pusztulás, lemenni a mélybe… Aztán viszont jön, mindig és újra elérkezik a Feltámadás. És ez most egyáltalán nem kell feltétlenül vallási értelemben tekinteni.
Mire tanít ez engem? Legnagyobb gyengém a türelem. Mindent azonnal akarok, sürgetek hajszolok… Most viszont lemondani kell, várni, várakozni.
Elmarad a Bagossy koncert, és ki tudja, lesz-e nyáron Ákos meg Kowa (mindegyikre megvan a jegyem). Addig is minden nap hallgatom a jó kis számokat. Nincsenek táncházak, hát itthon bekapcsolom a zenét max. hangerőre, és ugrabugrálok (persze ez nem olyan, mint mikor összekapaszkodva jártjuk a moldvait).
Elmarad az osztályommal a go-kartozás, nem eredünk ténylegesen a Pál utcai fiúk nyomába, és simán lehet, hogy az osztálykirándulást is csak virtuálisan ejtjük meg.
Idén két gyerekem végez, egy általános iskolás, és egy gimnazista. Lesz egyáltalán ballagás? Elmarad az érettségi? Elhalasztják a felvételiket? Bizonytalanság a tetőfokon. Amúgy: Ezen múlik az élet?
Van egy jó kis ábra a neten, hogy mi az, ami kiesik a kontrollunk alól, amire nem tudunk hatással lenni, épp ezért nem is érdemes rajta rágódni. És mi az, amire igenis hatni tudunk, hát összpontosítsunk erre! A mai skype-on el is határoztuk, hogy nem mondjuk ki a k…. v…. nevét („tudjukmi” á lá Harry Potter), nem adunk neki ezáltal még több energiát.
Találgatások zajlanak, vajon onnan folytatjuk-e ahol előtte tartottunk? Sokak szerint az ember marad ugyanolyan önző és felelőtlen, lásd. eldobott gumikesztyűk, vagy a tiltások (még a csapból is folyó Győrfi Pár sem elég?) ellenére is kiözönlő emberek… Tehát visszatér minden a régi kerékvágásba.
Én viszont, a naiv és mindenben, mindenkiben bízó emberke hiszem, hogy nem lesz minden ugyanolyan, és akkor is előrelép az emberiség!
Végül egyik kedvenc mondásommal búcsúzom: „Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legjobban tud alkalmazkodni a változásokhoz.”
(Azt hiszem én, aki ennyi változás mellett talpon tudtam maradni, erre ékes bizonyíték vagyok. Ugye te is?)

2020. április