Korona

Alapjáratban természetesen a mostani rendkívüli helyzetről szeretnék írni ebben a bejegyzésben, de amint leírtam a címet, eszembe jutott, hogy nekem többszörös kötődésem van a koronához. Gyerekkoromban Óbudán a Magyar Lajos utcában laktunk, aki, az egyik ház falán lévő tábla szerint, kommunista író, újságíró volt. A rendszerváltáskor már nem számított trendinek, így utcánk régi-új nevet kapott: Kiskorona (másfajta írásmód szerint: Kis Korona). Kiskamaszkoromtól a Hungarian Queen Fan Club tagja voltam, és ugye mindenki előtt van a kép, mi volt Freddie fején a koncerteken: korona! Miután lediplomáztam és szereztem pár év tanítási gyakorlatot is, elhatároztam, hogy lesz egy nyelviskolám, a Korona Nyelviskola. Ehhez megalapítottam a Korona ’97 Bt-t. A saját suliból végül is nem lett semmi, de nemsokára egy új nyelviskolában kezdtem el dolgozni, melynek neve: Korona! Nagyjából ennyit a Réka-Korona kapcsolatról. A Szent Koronáról nem is beszélve…

„Minden, amit vártál, elérkezett…” – énekli Ákos egyik dalában. Vártam? Mindenesetre éreztem, tudtam, hogy lesz egyszer egy ilyen! Évek óta benne van a levegőben a Nagy Változás. Amikor az önellátás irányába kezdtünk el lépéseket tenni, mikor egyre egyszerűsödött az életmódunk, mikor az ökofalvakban a közösségi együttműködést tanultunk, akkor szerintem az mind-mind erre készített fel.

Nem írok most arról, mert nem is olvasok arról, hányan fertőződtek, hányan haltak meg, stb. kivéve, ha valamelyik ismerősöm vagy a fb az orrom alá tolja. Amúgy Nógrádon is van kettő (egy néni épp a kórházi kezelése közben kapta meg.) Tudom, ezt már Nostradamus és Koontz is megjósolta előre – ha hihetünk nekik, akkor olyan hirtelen tűnik majd el, ahogyan jött.

Lehet vitatkozni azon, hogy ezt most szemléljük tudományos módon, és köszönjük az egészet egy denevérevő kínainak. Vagy ez egy nagyhatalmi összeesküvés, melynek célja az emberiség kiirtása (vagy legalábbis megtizedelése) és a gazdaság ellehetetlenítése (efelé mondjuk jó úton haladunk). A természetes szelektálódásban egyébként hiszek, de ezt most nem fogom fennhangon hirdetni, mert a végén még kegyetlenséggel vádoltok meg.

Inkább arról írok most, hogy mindez milyen hatással van rám.

Az online tanításnak korábban egy egész külön bejegyzést szenteltem, hiszen meghatározó része most az életemnek, tanárként is anyaként is. A szünet előtti hajrá rettentő kemény volt, minden osztállyal TZ-t írattam, a javításuk sokkal több időbe telt, mint normál esetben, és még most is érkeznek a projektmunkák meg a szorgalmi fordítások. Úgyhogy érzem, az utolsó tanítási nap bele fog lógni az éjszakába, és a Kréta mellől térek majd nyugovóra…

A gyerekekért viszont végre-valahára eljött az apukájuk, és elvitte őket magához a Bakonyba, így pár nap csend, nyugalom, pihenés vár rám. Ami aktív pihenés lesz, pakolgatok meg kertezgetek, de jól fog esni, érzem.

Közismert, hogy a Föld fellélegzett, hiszen kevesebbet repülnek meg autóznak az emberek. Csekélyebb a levegő, a vizek és a föld szennyezése. Tudjátok, hogy nagy környezetvédő vagyok, és örülök, hogy ez most még nagyobb hangsúlyt kapott. Sajnos tömegközlekedni most nem túl egészséges ötlet, de autó helyett akkor is inkább kerékpárt vagy gyaloglást ajánlok.

Sokan meg tudták most oldani a home office-t, de tudom, hogy sajnos sokan nem, sőt, munka- és fizetés-nélkülivé váltak. Szerencsére a digitális oktatás okán mi kapjuk a fizetésünket, éljen a közalkalmazotti munkaviszony. Alapvetően takarékosan éltem eddig is, erre a korábbi évek rászoktattak, amikor minimális volt a bevételem, de most még kevesebb a kiadásom. Kollégiumot nem kell fizetni, utazásra nem kell költeni. Oké, a nagyok ittlétével több megy el ennivalóra, de nekem még így is jobb a mérleg, mint korábban.

Többet vagyok egy légtérben a gyerekeimmel, ami jó is, rossz is. Igen, lehet köpködni, de nem vagyok szuper-anya, aki 0-24-ben hófehér mosollyal röpdös a gyerekei körül. Bizony, több a súrlódás, több a feszültség. Köztünk és a testvérek között is. Aki egyik pillanatban „cuki”, a másikban már „hülye”, és most csak a szalonképes kifejezést említettem.

Szóval adott öt gyerek, hatan vagyunk egy fedél alatt, viszont nőként „egyedül” vagyok. Ezt azonban csöppet sem élem meg magányként sőt, kifejezetten jól esik most hogy az én házam, az én váram, senki se szól bele semmibe, úgy élek, ahogy jól esik stb. Azért a férfi-energia már kezd hiányozni…

Az is jó, hogy itt a tavasz, és sokat lehet kint lenni. Nagyon nem mindegy, hogy a karantént egy erkély nélküli, 10. emeleti panellakásban kell átvészelni, vagy egy kertes házban. Anyukámék egy VIII. kerületi bérház 6. emeletén vannak most bezárva, ahol a gangon tudnak levegőzni (éljen a pesti szmog!) meg napozni, és a mozgást a reggeli torna meg a folyosón fel s alá mászkálás jelenti.

Velük napi szinten chattelek, valamelyik gyereket mindig felhívja telefonon és hosszasan beszélgetnek, valamint néha skype-olunk is, hogy lássuk egymást (az új házat is így mutattam meg nekik). Szegény anyukám már nagyon vágyik az unokákra, meg hogy kijöhessen ide a jó börzsönyi levegőre, hallgatni a madarakat, tenni-venni a kertben, de most ez van.

Vészhelyzet esetén amúgy is sokkal jobb vidéken. Városban ha megáll a szemétszállítás, ha nem lehet lehúzni a vécét, ha megszűnik a gáz vagy az áram, bezárnak a boltok, akkor ott annyi az életnek. Itt vidéken lehet komposztálni, van alomszék, fával lehet fűteni és zöldség terem a kiskertben.

Nagyon tetszik, hogy sokan a „magad uram, ha szolgád nincs” elvet kezdik végre érvényesíteni életükben. (Amúgy így férfi segítség híján én is még hangsúlyosabban.) Kenyeret sütnek, már ha van élesztő, ha nincs, megtanulnak kovászt készíteni, menza helyet főzőcskéznek és recepteket cserélnek, ha a gyerek kinőtte a tavalyi ruháit, de zárva a butik, akkor varrnak (maszkokat is!), barkácsolnak, stb.

Itt nálunk a faluban eddig is jellemző volt az egymás segítése, most aztán még jellemzőbb az, hogy igyekszünk helyben vásárolni, helyi szolgáltatókat igénybe venni. Eddig is házhoz jött a tej, most már a péksüti és a zöldség is, sőt, a gázpalack is. Kölcsönkapok locsolókannát, mobilnetet, kapok asztalt, átjön a szomszéd megszerelni a bojlert – én meg adok ventilátort, fregolit, meg tároló kosarakat. Elkészítik az adóbevallásomat és kapnak érte befőttet, elhoznak kocsival dolgokat, én meg kirakok a kapuhoz evőeszközöket. Valamint továbbra is online segítek azoknak, akik kérdéssel, gonddal fordulnak hozzám. Nem fizetek – nem fizetnek, ez az igazi adok-kapok, cserebere.

A társas kapcsolatoknak egyszerre ártott és javára is szolgált ez a helyzet. Én nagyon hiányolom a személyes beszélgetéseket, tanítványokkal, kollégákkal, szüleimmel, barátokkal. Viszont skype-on értekezünk, fb-csoportban írogatunk, megerősödött Nógrád is, Almáskert is. Itt például esténként kiállunk a teraszra 8 órakor, tapsolni (én dobolok is hozzá). A gyerekek nem értik („Anya, ezt úgysem hallják meg az orvosok meg senki sem”), pedig nem ez a lényeg…

Mivel foglalkozom, amikor nem tanítok, gyerekezek, házimunkázok vagy kertezek? Selejtezek, pakolok, vetek, gereblyézek… Á, ez meló, bár jól esik. Reggel a torna megadja az alapot, napközben néha kifekszem a szivacsra napozni (volt már, hogy bealudtam), esténként írogatok, olvasgatok, chattelgetek. Eddig néztem egy jó kis magyar sorozatot is (sajnos a k.v. azaz „kávé” J miatt vége szakadt).

Hála. Ez van most bennem. Tudom értékelni a mindennapi kis ajándékokat.  Hogy van egy ház, ahol lakhatok, és nem kellett elköltöznöm Nógrádról, de még Almáskertből sem, el tudtam vetni a korai zöldségek magjait, virágzik a ringló, a japánbirs, és végre a cseresznyefák is, csivitel a sok madár, és bekukkant a teraszajtón a mókus… Szeretek élni, ez van!

Nem gondolom, hogy ha vészhelyzet van, akkor feltétlenül szenvednünk is kell. Nyilván megvan bennem az együttérzés, de ne legyen már ciki nevetni! Sőt, én kifejezetten értékelem a sok fb-on keringő mémet. Jót tesz a sok röhögés, és elámulok, mennyire kreatívak és humorosak a magyarok.

Csomó olyan dolgot megcsinál most az ember, amit eddig halogatott. Oké, ez nekem a költözéssel eleve adott, de amúgy is pakolászok, rendezgetek. Én nemcsak magát a rendet, mint eredményt szeretem, hanem az oda vezető folyamatot is. Ez az aktív meditációm… A húsvéti nagytakarítás szerintem tutira nem fog elmaradni.

Apropó: Húsvét. Hát hogy lehet ezt megélni most így? A locsolkodás biztosan elmarad. Vajon a húsvéti nyuszi nem kapta el a koronavírust? Nem került karanténba? Ezzel viccelődtünk az osztályommal a mai skype-os ofő órán. (A nyuszika nálunk beszerzett már mindent!) De ha a Húsvét mélyebb jelentését nézzük, akkor most jön Nagypéntek. Kis halál, pusztulás, lemenni a mélybe… Aztán viszont jön, mindig és újra elérkezik a Feltámadás. És ez most egyáltalán nem kell feltétlenül vallási értelemben tekinteni.

Mire tanít ez engem? Legnagyobb gyengém a türelem. Mindent azonnal akarok, sürgetek hajszolok… Most viszont lemondani kell, várni, várakozni.

Elmarad a Bagossy koncert, és ki tudja, lesz-e nyáron Ákos meg Kowa (mindegyikre megvan a jegyem). Addig is minden nap hallgatom a jó kis számokat. Nincsenek táncházak, hát itthon bekapcsolom a zenét max. hangerőre, és ugrabugrálok (persze ez nem olyan, mint mikor összekapaszkodva jártjuk a moldvait).

Elmarad az osztályommal a go-kartozás, nem eredünk ténylegesen a Pál utcai fiúk nyomába, és simán lehet, hogy az osztálykirándulást is csak virtuálisan ejtjük meg.

Idén két gyerekem végez, egy általános iskolás, és egy gimnazista. Lesz egyáltalán ballagás? Elmarad az érettségi? Elhalasztják a felvételiket? Bizonytalanság a tetőfokon. Amúgy: Ezen múlik az élet?

Van egy jó kis ábra a neten, hogy mi az, ami kiesik a kontrollunk alól, amire nem tudunk hatással lenni, épp ezért nem is érdemes rajta rágódni. És mi az, amire igenis hatni tudunk, hát összpontosítsunk erre! A mai skype-on el is határoztuk, hogy nem mondjuk ki a k…. v…. nevét („tudjukmi” á lá Harry Potter), nem adunk neki ezáltal még több energiát.

Találgatások zajlanak, vajon onnan folytatjuk-e ahol előtte tartottunk? Sokak szerint az ember marad ugyanolyan önző és felelőtlen, lásd. eldobott gumikesztyűk, vagy a tiltások (még a csapból is folyó Győrfi Pár sem elég?) ellenére is kiözönlő emberek… Tehát visszatér minden a régi kerékvágásba.

Én viszont, a naiv és mindenben, mindenkiben bízó emberke hiszem, hogy nem lesz minden ugyanolyan, és akkor is előrelép az emberiség!

Végül egyik kedvenc mondásommal búcsúzom: „Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legjobban tud alkalmazkodni a változásokhoz.”

(Azt hiszem én, aki ennyi változás mellett talpon tudtam maradni, erre ékes bizonyíték vagyok. Ugye te is?)

2020. április