A laptopom kicsit rendetlenkedett, bekapcsolás után
hamarosan kikapcsolt magától. El kellett vinnem szervízbe, amiből amúgy elég
sok van itt a közelemben. Legalábbis a googlemaps szerint. Az elsőt nem találtam
a megadott helyen, a telefon sípolt. A második bezárt. A harmadikban nem voltak
ott a helyszínen, holott 0-24-nek hirdették magukat. A negyedik nem vette fel a
telefont. Miután körbejártam Óbuda Cityt, végül találtam egy pici szervízt egy
jó fej pasival, aki ott helyben pikkpakk meg is varázsolta a gépet, újra tökéletesen
működik.
A szeptember nagyon jól zárult mozgás terén. Havi 446.639, napi
14.487 lépés; havi 2.636, napi 88 perc mozgás; havi 28.344, napi 944 elégetett
kalória, 25 óra futás, 144 km, 37 edzés. És ugye múlt héten megdöntöttem a heti
futórekordomat, majdnem egy maratonnyi távot.
A heti sportéletem viszont a mélyponton volt. Ennek oka sajnos
egy (újabb) sérülés. Kedden az esti órákban indultam futni. Kedvenc részem, a Kis
Duna-ág volt a célpont, aminek során a Gázgyári lakótelepig jutottam. Minden
olyan simán ment, annyira jó futás volt! Laza, könnyed. Egészen addig a pontig,
míg hazafelé úton, nem túl messze a lakásomtól úgy nem döntöttem, hogy levágom
a tök sötétben az utat. Egy ösvény végén telibe találtam a sípcsontommal egy
kis szegély-kerítést, amiből világítás híján az égvilágon semmit sem láttam. Rohadtul
fájt! El is placcsantam az ütközéstől, úgyhogy megütöttem a térdemet és a
könyökömet is. De legjobban a bal sípcsontom sérült meg: külső seb és
feldagadás. Durva, hogy másfél hónapon belül harmadjára esek el. Ez jel!
Méghozzá az jelzi, hogy jobban kellene a testemre figyelni és többet pihenni.
El kellene engedni a hülye elvárásokat idő, tempó terén, és csak élvezni a
futást. Valamint nem kellene többé a vaksötétben futkároznom a városban.
Akkora fájdalmaim voltak, hogy alig tudtam menni, főleg a lépcsőzés
esett rosszul. Így a mozgásban ki kellett hagynom négy napot, azaz kettő
futást. Valamint fájó szívvel az erőnléti edzést is. Legközelebb vasárnap
indultam útnak, egy nagyon lassú kocogásra a Margit-szigetre. Szuper óvatosan
futottam, mert még éreztem a lábamat, és amikor jött a belső hang, hogy minden
simán megy, gyorsítsak be, akkor sem tettem. Ennek ellenére tök jó időt
futottam, mert a körülmények, az időjárás, a hangulatom, minden ideális volt.Igaz, hogy vasárnapra az volt a terv, hogy újra lefutom a verseny útvonalát, de
hát ember tervez, Isten végez; a lényeg, hogy kellemes edzésélménnyel tértem
haza.
A vasárnap amúgy amolyan „triatlon nap” volt számomra. A
reggeli futás után átbicikliztem Pestre, és a Dagályban töltöttem néhány
kellemes órát. Végre tényleg igazán úsztam, csak 1000 métert, de olyan jól esett,
hogy csak na! Aztán egy hatalmas nyújtást csináltam a termálban. Innen pedig a
szokásos köröket tettem meg a wellnessben: finn-, gőz-, és infra-szauna, közben
zuhany, merülő medence, kavicsos taposó, hidromasszázs a jakuzziban és levezető
napozás a kinti lubickolóban. A zárás pedig a visszakerékpározás volt Budára.
A testem egyébként sincs mostanság topon, és ennek alapvető
oka a kialvatlanság. Múlt héten például egyetlen éjszakát sem bírtam átaludni
rendesen. Biztosan a változókor „csodás” tünete ez. Könnyen elalszom, de aztán
felébredek az éjszaka közepén, és egy-két órát vergődök a gondolataim közepette.
Aztán reggel úgy ébredek, mint a mosott szar. Szerencsés esetben, ha van rá
időm és lehetőségem, délután szundítok egy keveset, így megpróbálva bepótolni
az elvesztett órákat. Hétvégére viszont úgy kidőltem, hogy mindkét nap 3-4 órát
aludtam délután, kora estébe nyúlóan, így fogjuk rá, hogy mostanra nagyjából
sikerült kipihennem magamat.
Más szempontból az elmúlt időszak a wellness és szépségápolás
hete is volt. Hétfőn végre eljutottam fodrászhoz, ahol utoljára négy hónapja
jártam. Viszont nem a régi fodrászomhoz mentem, hanem találtam itt egészen közel
egy új fodrászatot, és nem bántam meg. Nagyon ráfért hajamra a festés meg a
vágás. Kicsit meg lett rövidítve, tépve, jól be lett szárítva. Laza, könnyed
most az érzés, és tetszik ez a megújult frizura.
Szerdán a kedves és profi masszőrömhöz vezetett az utam.
Annyira fantasztikus érzés, mikor másfél órán keresztül csak azzal foglalkozik,
hogy szétgyúrja a testemet és ellazítja az összes izmomat. Mindig felfrissülve
és megújulva távozok tőle.
A már említett fodrászatban kozmetikus is dolgozik, őt a mai
napon látogattam meg. Nem is emlékszem, mikor jártam utoljára kozmetikusnál,
most nagyon jól esett a sok krém, szérum, ultrahang, maszk, arc- és dekoltázs-masszázs.
Egyszerűen abba a korba léptem, amikor úgy érzem, megérdemlem ezeket a
kényeztetéseket, és nem sajnálom a pénzt a szépségápolásra meg a testi-lelki
jóllétre.
Ettem borsólevest, brokkolikrémlevest, póréhagymakrémlevest,
gyümölcslevest, tejfölös gombát, kukoricás-vörösbabos rizst, borsófőzeléket,
mazsolás-túrós sütit, és a Dagályban szar, olajban tocsogó rántott sajtot sült
krumplival.
Az osztályommal múlt héten Egyiptomba utaztunk. Sajnos nem a
valóságban, csak virtuálisan, de így is nagy kaland volt. Egyiptomi témanapok
zajlottak ugyanis náluk, hihetetlen szuper tematikával, felkészült és kreatív
pedagógusok segítségével. A termet együtt díszítettük fel, volt ott istenek csarnoka,
obeliszk, piramis, szarkofágok és hieroglifák. A gyerekek többek között az
ókori társadalom különböző rétegeibe ásták bele magukat, megismerkedtek istenekkel
és istennőkkel, piramist készítette és hieroglifát rajzoltak. Kaptak egy
fejpántot és minden elvégzett feladatért járt rá egy-egy arany dísz. Még az
osztály kabalájának, Felhőnek, a báránynak is jutott belőle. Aztán ő lett Ré,
akihez imádkoztak, ezzel még vidámabbá téve a napomat. A lyukasóráimban ugyanis én is bementem hozzájuk, és részt
vettem a különböző tevékenységekben. Egyik nap pedig más tanárokkal egyetemben
elmentem velük múzeumba. A Szépművészetiben nézték meg az egyiptomi kiállítást,
és vettek részt egy múzeumpedagógiai foglalkozáson. Nagyon tájékozottak voltak,
és szuper jó kérdéseket tettek fel. A mai napon pedig levezetésképpen
eltáncoltuk a „Mimimi”-t, azaz egy múmiával „Just Dance”-eztünk.
Az unokaöcsém négy éves lett, őt ünnepeltük szombaton. Kimentem
a húgomékhoz Zuglóba, és finom ebédet költöttünk el együtt. Egy kis kabriószerű
autóval köszöntöttem Márkot, de a legnagyobb szám neki a vadiúj roller lett,
azzal száguldozott a házban.
Azért hiába sérülés és fáradtság, természetesen eljutottam
hétvégén a Kobuciba. Ismét a volt gimis osztálytársnőmmel vetettük bele
magunkat az éjszakába. Ebben volt egy Elefánt koncert és egy Alter Bugi is.
Elefánttól csak a Kárt, a Köszt, és a Bordahajtogatót ismertem. Szólt az „itt
minden szóért kár”, a „minden nagyon szép, minden nagyon jóóó” és megtudtuk,
hogy „ilyen a szereleeem”… A Buginak meg nem is tudom, melyik dala volt a
nagyobb szám, a „Szintis Laci” Ricsárdgírtől vagy a „Gabi a k… anyád” Carson
Comától, amit a Kobuci népe együtt énekelt ordítva, odaképzelve a dalszövegbe az
összes exét.
Ez a hétvége tartogat egy nagy kihívást számomra, életem
első futóversenyét, 10 km-t a Spar Maratonon. Valamint egy 30Y koncertet és egy
Záró Bugit; ezzel sajnos véget ér a Kobuciban a nyári szezon.
2026. október
