Eger

Külön blogbejegyzést írok a tegnapi napról, mert Egerbe utaztam, ami rengeteg élményt nyújtott és sok fénykép készült róla. Másfél éve lett barátaimmal tettem itt egy villám-látogatást, amúgy utoljára nyolc éve jártam itt rendesen és néztem meg a város tüzetesen.

A gyerekeim apjával és az egyik párommal még a kezdetek kezdetén, 1997 tájékán illetve 1993 körül utaztunk Egerbe. A gyerekek is voltak itt a nagyszülőkkel, én pedig gyerekként a hatodikos osztálykiránduláson ismerkedtem meg először vele.

Most egyedül vágtam neki az útnak, mert nagyon kellett az őszi szünetben egy utazás. Először külföldöt terveztem, aztán rájöttem, hogy abból inkább a téli szünetben lesz realitás. De mivel mindenképp utazni akartam és szeretem a történelmi városokat, Egerre esett a választásom.

A Keletiből indultam, oda is érkeztem vissza. Az interrégió vonattal két órás az út Budapest és Eger között. Odafelé egy idős pár ült a közelemben, akik az egész út során a világ végét vizionálták. Az AI fogja elpusztítani az emberiséget, kb. 128-szor hangzott el a szájukból a mesterséges intelligencia szó. Arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy legjobb lenne már eltűnniük ebből a rohadt világból.

Az útra vásároltam magamnak péksüteményt, sajtot, gyümölcsöt és nasit. Nagyjából félidőben beültem ebédelni egy retró hangulatú önkiszolgáló étterembe, ami ugyan eléggé szocreál hangulatot árasztott, a kaja viszont finom volt, olcsó és laktató. Desszertként később a Várkapu fagyizóban nyaltam el egy fagylaltot.

Tehát, mivel nem vagyok egy gasztro-turista, nagyon keveset költöttem ételre, de az egész egri kirándulás minimál pénzből kijött. országbérletem van, belépőkre pedig egy kivétellel sehol sem kellett fizetnem. A székesegyházba, a palotába és a várba a pedagógus igazolványom felmutatásával ingyen jutottam be. Egyedül a minaretbe volt egységesen 1000 Ft a belépő.

Először sorolom azokat a helyeket, ahol korábban már jártam, de most nem mentem el. A Servita udvarházat most csak kívülről néztem meg, a Marcipánia kiállítását nem; a Várban ezúttal kihagytam a panoptikumot és a kazamatákat. Gondolkodtam rajta, hogy megnézem a sokat reklámozott „Város a város alatt” kiállítást és a Beatles Múzeum is kérdőjelesen a tervek között szerepelt, de végül nem néztem meg ezeket.

A vasútállomásról először az Érsekkertbe mentem. Nagyon szép őszi színekben pompáztak a fák, már csak a falevelek miatt megérte ott kezdeni. A közepén lévő szökőkutat lezárva találtam, valamit nagyon építettek ott, talán mintha korcsolyapálya készült volna.

Megnéztem a tavat, ami különleges kőhíd ível át, aztán elhaladtam a barokk kőkapu mellett. Két híres emberrel is találkoztam a parkban, Bródy Sándorral és Gárdonyi Gézával, utóbbival szelfi is készült.

Innen a Főszékesegyházhoz vitt utam. A klasszicista épület méltó testvére a pesti Szent István Bazilikának vagy az esztergomi Bazilikának. Hild József tervezte, és hatalmas méreteivel az ország egyik legnagyobb temploma. Kupola, harangtornyok, timpanon, oszlopok, lépcsősor, szobrok…

Természetesen be is mentem, ahol lenyűgöző volt a kupola freskója, a falakat díszítő festmények, a márvány-burkolat, az oltár és az orgona.

Innen az Eszterházy Károly Egyetemhez vitt az utam, aminek épülete egyben a Főegyházmegyei Könyvtár is. Meg is kerültem, mert hátul része a Csillagvizsgáló panoráma-terasszal.

Az Érseki Palota már az Eszterházy tér felől megmutatja szépségét, de a park felől lehet megközelíteni. Közepén szökőkút, egyik oldalán Szent István, a másikon Árpádházi Szent Erzsébet szobra, a kertben rózsák. Bent a kiállításon régi bútorok, kályhák, festmények, ruhák, ötvösmunkák láthatók.

Innen a sétálóutcán (Széchenyi) haladtam tovább, amin egy idő után már autók is közlekednek. Valamint a környező mellékutcákba is be-betértem, céltalanul ide-oda csalinkázva. Van ilyen például, hogy Fiatalok utcája, meg olyan is, hogy Egri Csillagok sétánya.

Sok szép régi épületet láttam, bár némelyeket eléggé lepukkant állapotban találtam. Valahogy azt vettem észre, hogy a városnak továbbra is megvan a régi romantikus hangulata, de mintha a műemlékek megóvására, felújítására nem fordítanának túl sok pénzt és energiát.

Köztük volt számos jeles középület: Papnevelde (Hittudományi Főiskola), gimnáziumok (Gárdonyi, Dobó), Művészeti Központ, Posta, Tűzőrség…

Jó néhány templom is utamba akadt: Szent Bernát, Golgota Gyülekezet, Szent Anna kápolna, Rác (görögkeleti szerb) templom, Nagyboldogasszony ferences templom…

Innen a Gárdonyi Géza térre mentem, itt található Gárdonyi ülő-szobra és a nagy EGER felirat is. Aztán az Eger patak fölött átívelő hídon a Vérvári Vitézek terére mentem, ahol, micsoda meglepetés, a Végvári Vitézek szoborcsoportja látható.

Innen az út, ha nem is egyenesen, de kanyarogva a Minarethez visz. A tér egyik oldalán a Szent Sebestyén vértanú templom, a másikon egy közösségi ház áll. A Minaret, mármint a csúcsa, ugyanúgy 40 méteres, mint a Székesegyház kupolája, de az erkély „csak” 26 méteren található. Ide kellett felmásznunk.

Rohadt magasak voltak a lépcsőfokok, és nagyon szűk helyen kellett passzírozódni. Volt, aki a kezdeti lelkesedés után visszafordult, más hangosan lihegve ért fel, a harmadik megszédült az erkélyen, a negyedik meg végig nyavalyogta a lefelé vezető utat. Én is elfáradtam, de nagyon megérte, mert csodaszép a kilátás onnan fentről.

Természetesen a Várba is felmentem. Bástyák, tornyok, kapuk, zászlódomb, keresztek, ágyúk… Innen is szép látvány tárult elém a városra.

Középen különböző épületek: a román-gótikus székesegyház maradványai, a gótikus és reneszánsz püspöki palota vagy a főesperes gótikus háza.

A Hősök termében lévő kiállítást megnéztem, ahol korabéli edényeket, fegyvereket, kályhacsempéket, stb. állítottak ki. Látni lehetett életképeket a végvári vitézek életéből, valamint filmeket arról, hogyan nézett ki a régi időkben a vár.

A Dobó utca macskakövein, apartmanok, éttermek, kávézók, boltok között sétáltam el a Dobó térre. Egyik oldalán történelmi épületek: a Szent Hedvig kollégium, a Páduai Szent Antal minorita templom és a Városháza, a másikon a bevásárlóközpont szocreál tömbje, mellette éttermekkel, kávézókkal, középen pedig a Dobó szoborcsoport.

Visszafelé másik útvonalon mentem, ahol elhaladtam a Gárdonyi Színház, egy érdekes formájú református templom, és sok szép villaépület mellett. A hazafelé úton több nagyon lepusztult külsejű bliccelőt kellett leszállítania a kalauznak, akik „sajnos nem találták a jegyüket”. Ezért persze késtünk, de szerencsére a metrót és a hévet is pöccre elértem. Aztán otthon kipihentem a 22.000 lépést, a 140 perc mozgást, és főleg a Minaret lépcsői okozta izomlázat.

Mindeközben egyik lányom Szlovéniában járt, ahol többek között Ljubljanát és a Bledi-tavat fedezték fel. Másik két lányom szintén egy tóhoz utazott el, méghozzá Lillafüredre.

A hét további történéseiről szokás szerint vasárnap fogok beszámolni. Ugyanis várnak rám bőven programok, például egy váci barátnős karaoke-buli és egy izgalmasnak ígérkező nógrádi látogatás.

2026. október