Ész - Szív - Test

A hét nagy eseményének a Tág Világban a „Kiskutatók Éjszakája” számított. Ez egy délutáni, estébe nyúló program volt, aminek során a tudomány különböző területeivel kapcsolatban hallgathattunk előadásokat, nézhettünk kísérleteket. Már napokkal előtte megjelent az iskolában egy egész falat beborító dekoráció, híres tudósok fényképeivel, róluk információkkal.

Fizika show-val nyitottunk; az aulában az egész iskola együtt izgulta végig, vajon kiömlik-e a víz a megpörgetett kancsóból vagy sikerül-e rakétát készíteni egy PET-palackból. A gyerekek is kimehettek a színpadra, levegőt pumpálni vagy kötelet húzni. Nagyon színvonalas és érdekes volt, diákok és tanárok számára egyaránt.

Ezután következtek a foglalkozások, az alsósoknak a lenti, a felsősöknek a fenti termekben. Ezek egy részét meghívott szakértők, egyetemi tanárok, orvosok, stb. tartották, másik részét pedagógusaink. A gyerekek az Egészséglaborban vagy a Titkos varázslók laborjaiban kísérletezhettek, a Jövő kutatói közé kerülhettek és Digitális kalandokat élhettek át.

Címszavakban egy kis ízelítő: Varázslatos kémia, VR szemüveg, Testünk titkai, Mesterséges intelligencia, A jövő városa, Műanyag feldolgozás; A szépség titka, Okostojások, Légből kapott kísérletek, Kutyák titkos nyelve, Varázslatos kémia, Feltörekvő színek, Láva móka, Feszült zöldségek, Hősködés, Robotcsámborgó.

Az utolsó félórában együtt kimentünk a sötét udvarra, ahol egy tűz-zsonglőr show-t tekintettünk meg. A gyerekek a kezükön világítós karkötővel és tátott szájjal nézték végig. Végül pedig egy Fény-festés tette fel a pontot az i-re, aminek keretében az iskola épületére vetítettek fel szép, színes alakzatokat.

Most, hogy túl vagyok életem első futóversenyén, következik egy kb. három hónapos lazább időszak. Természetesen továbbra is fogok futni, de már nem heti négyszer, csak háromszor, és nincs hozzá szigorú edzéstervem.

A lényeg az, hogy mindig legyen egy rövidebb gyorsabb, egy közepes hosszúságú és közepes tempójú, valamint egy lassú, hosszabb futásom. Most az idő a fontos, nem a kilométereket, és ebben az időszakban nem is fogom őket leírni a blogra.

A verseny utáni első futás, a nagy visszatérés nagyon jól sikerült! Eredetileg csak félórát terveztem, de annyira belejöttem, hogy végül háromnegyed lett belőle.

Igazi örömfutás volt ez a Kis-Duna-ágban, normál tempóban, néhol belendülve. Zenét hallgattam közben, úgy, hogy a refréneknél, gyorsabb részeknél mindig begyorsítottam.

A második futásomnál összekötöttem a kellemest a hasznossal. Vásárolni akartam menni a Lehel piacra és a Háda turiba, és úgy döntöttem, odafutok.

Méghozzá nem a rövidebbik úton, az Árpád-hídon, hanem körben, a budai Duna-parton, a Margit-hídon, aztán Újlipótváros utcáin csalinkázva.

Az elején igencsak csípős volt az idő, az árnyékban, még kissé fáztam is a hosszúujjú-sort kombinációban. Aztán a hídnál már levettem a felsőm, és a hiper-szuper új „maratonos” pólómban virítottam. (Amúgy vettem pár új ruhadarabot, fehérneműt, bakancsot, egybe ruhát.)

A hosszú futásomhoz elhéveztem Békásmegyerre, aztán onnan szépen hazafutottam. Ez egy lassú, 2-es zónás futás volt, inkább kocogás, kicsit több mint egy óra időtartamban. Ennek az útvonalnak az eleje elég béna, mert a lakótelepi panelházak között vezet, de aztán kiér az ember a Duna-partra, és rögtön más lesz az életérzése.

A Római-part a futóké, kerékpárosoké és a kutasétáltatóké, akikkel folyton meggyűlik a bajom, így ezúttal is. Nagyobb részben sajnos póráz nélkül sétáltatják a kutyákat. Meglátom a szabadon engedett, rohangáló ebet, futásból kocogásba lassítok, aztán gyalogolok, végül teljesen megállok, és próbálom felvenni a szemkontaktust a gazdával. Ez az esetek nagy részében nem sikerül, ha meg igen, néznek, hogy mit nézek. Mondom, hogy arra várok, hogy megfogja a kutyát. 

„De nem bánt!” Ez az a mondat, amire a zsebemben az a bizonyos bicska rögtön kinyílik. A válaszom általában: „Téged biztos nem, de engem?” vagy „Azt én honnan tudhatnám?” Az udvarias kérésemre általában ultra tahóság a válasz. De hogy valami pozitívat is írjak: a futók többsége itt ezen a szakaszon int, biccent, hellózik egymásnak, ami tök jó közösségi érzést ad.

Induláskor a sorthoz most is hosszúujjút vettem fel, mert elég hűs volt, egyszámjegyű hőfok, és felhős az ég. Aztán úgy félút-tájban éreztem, hogy kezd melegem lenni, a nap is ki-kisütött, ezért levettem a felsőm, és pólóban haladtam tovább. Nagyon kellemes, könnyed futás volt.

Mindenféle más sportot is űztem a héten. Például elmentem életem első budapesti jóga-foglalkozására. Régebben barátnőmmel rendszeresen átjártunk (futottunk) Nógrádról Berkenyére, ahol egy kedves pártól vettünk jóga-leckéket. Aztán ennek vége szakadt, és azóta csak alkalomadtán végeztem itthon, egymagamban ászana-sorozatokat.

Most viszont ellátogattam a Namaste jóga stúdióba, ami mindössze egy utcára és két percre van tőlem. A tér meghitt hangulatú, szépen dekorált, harmóniát és nyugalmat árasztó. Összesen hatan voltunk jelen, a jóga oktató és öt nő, többségük nagyjából korombéli.

Én voltam az egyetlen újonc, de szerencsére előjött a régebbi jóga-óráknak az emléke, és jól ment a felfelé-lefelé néző kutya, a kobra, a bölcső, stb. Persze sok olyan gyakorlatot is végeztünk, ami számomra az újdonság erejével hatott, ezért másnap azért éreztem az izmaimat rendesen. Az is új volt, hogy gumiszalagokat is használtunk néha közben.

Lezárásként hangfürdőben lehetett részünk. Lefeküdtünk a matracokra, betakaróztunk, és átjárta testünket-lelkünket a hangtálak rezgése. Végül pedig egy bögre forró teát kortyolgattunk, és közben beszélgettünk. Nagy szükségem volt már a lelassulásra, lecsendesedésre, amikor nem figyelek semmire, csak a testemre és önmagamra. (A fotók a stúdió facebook-oldaláról valók.)

Ennek szöges ellentétében lehetett részem szombaton, amikorra Kinti Kondi fedőnévvel egy Outdoor Training edzést hirdettek a közeli sportparkba. A jelenlévők kb. egynegyede volt nő (lány), a háromnegyede férfi (fiú), tuti én számítottam korelnöknek, szerintem nagyjából mindenki min. feleannyi idős volt, mint én.

Kicsit kakukktojásnak éreztem magam, ráadásul az önbizalmam mikro-méretűre zsugorodott, amikor megláttam, hogy micsoda gyakorlatokat tudnak ezek a srácok: kézenállás, kézenállásból felnyomás, húzódkodás, zászló; meg mindenféle fura szakszavak is röpködtek, amiből semmit sem értettem, viszont le voltam nyűgözve, milyen izmosak és ügyesek voltak.

Az edzés rögtön egy kihívással kezdődött. Szerencsére ketté osztották a csapatot, én persze a kezdőkhöz kerültem, mi könnyített feladatokat kaptunk. Nem függőleges, hanem ferde húzódzkodás, nem egyenes, hanem ferde fekvőtámasz, lábfelhúzás nem egyenes, hanem hajlított lábbal, és guggolás, felugrás nélkül.

Azt nem mondom, hogy én lettem a sportpálya bajnoka, de becsülettel végig csináltam az egészet, és annyira nem is ment rosszul. Elismerésként ajándékcsomagot kaptunk: kulacsot, füzetet, zabszeletet és oklevelet. Életem első Street Workout Challenge pipa! Anyukám is lejött a sportparkba, és közben a fitness gépeken edzett meg a futópályán gyalogolt.Ő készítette a fotókat is.

Miközben hazafelé sétáltunk, megnéztünk egy szabadtéri kiállítást Óbudáról. 

A III. kerületi városháza ugyanis most 120 éves, erről láttunk régi fényképeket és olvastuk érdekes információkat. 

Egy harmadik mozgással zártam a hetet, méghozzá úszással. Elmentem a Dagályba, ahol egy szép kerek fürdőzős programot vittem végig. Az úszás, ha jól számoltam, 1200 méter lett, ezúttal a 25-ös medencében. Sajnos hamarabb abba kellett hagynom, mint terveztem, mert annyira elkezdtem fázni, hogy vacogtam. Nem is értem, pedig sütött a nap és egész kellemes volt a hőmérséklet is.

Libabőrösen merültem bele a termálba, és szokásosnál több ideig melegedtem itt, közben vízitornázva, nyújtva, süttetve magamat a nappal. A szaunában megcsináltam négy kört (finn szauna, zuhany, merülő, taposó), köztük pihenésképpen kint napoztam, mert ekkorra már jól felmelegedtem. Természetesen a gőz, az infra, a sóbarlang és a jakuzzi (benne a jó kis hidromasszázs) sem maradhatott ki.

El is fáradtam, de fel is töltődtem tőle. Olyannyira, hogy hazafelé sétálni támadt kedvem. Átgyalogoltam hát az Árpád-hídon, legyen még pár ezer lépés a lábamban. 

Fotóztam is a kilátást, mert a hídnak az északi oldalán nagyon ritkán járok. Pest, Margit-sziget, Óbudai-sziget, Buda. Az egyik oldalon a Duna Aréna és a Dagály, a másikon a Budai hegyek és a régi hajógyár, mostani motorcsónak kikötő. 

Tök jó volt ebből a szögből nézni a Szentlélek teret a hulló lombú gesztenyefákkal, a Zichy kastélyt a Vasarely Múzeummal, az Óbudai Gimnáziumot, és persze a mi házunkat is. 

Hétvégén a lányok nem igazán voltak itthon, többnyire az apjukkal töltötték az idejüket, így a sok olyan hétvége után, amikor nemcsak a három lányom, de a barátnőik is itt voltak, most végre csend, rend, nyugalom honolt a lakásban. A rettentően fárasztó munkahét után egész jól sikerült kikapcsolódnom, és végre ki tudtam pihenni magamat testileg-lelkileg.

A jövő héten már csak három normál tanítási nap vár ránk. Csütörtökön a diákokkal, kollégákkal együtt rendhagyó módon emlékezünk meg az 56-os forradalomról. Aztán jön október 23. ünnepe, majd az őszi szünet.

U.i.: Elérhetők a neten (bsi.futofotok.hu) a futóverseny képei, amik közül néhányon a rajtszám alapján megtaláltam magamat. Elég rossz minőségűek és vízjelesek, de azért szerintem visszaadják a hangulatot. (A kijelző 1.12-t mutat, de ez a bruttó időm, a nettő 1.06 lett.) Íme:

 

2026. október