Új kezdetek

A Mérleg, Szent Mihály és a Telihold jegyében

Ez egy varázslatos időszak! Elkezdődött a csillagászati ősz, a Nap a Mérleg jegyébe lépett. A szeptember eleji Boldogasszony-ünnepek után ma Szent Mihály napjához érkeztünk. Ráadásul most van Telihold is.

A csillagjegyekre, úgy érzem, nagyon jól rá tudok hangolódni, együtt tudok velük mozdulni. A Mérleg számomra az egyensúlyt, harmóniát jelenti minden téren. Az otthonomra mindkét jegy hat. A szigorú Szűzben selejtezni szeretek, megválni mindentől, ami nem fontos, ami nem szolgálja a javamat. A könnyed Mérlegben már a rendezkedésen, a dekoráláson van a hangsúly. Ezzel ugyebár pont összhangban van az, hogy nagyjából elkészült a konyha, most már csak a finom hangolás kell. Népies díszekre vadászom, igyekszem beszerezni régi(es) dekorációkat, stílusos kiegészítőket.

Imádom a Napot, megtestesíti a bennem lévő tüzet, lelkesedést, szenvedélyt. Ahogy telnek az évek, egyre inkább magaménak érzem erejét. A Hold viszont a finom, nőies energiákat jelképezi számomra. Amióta a természettel némileg összhangban élek, a Hold nagyon erősen hat rám. Emlékszem, mikor a jurtában éltünk, a tündükön bevilágított a (Teli)hold, és én szinte éreztem, hogy feltölt energiával. Ideális esetben a Hold fázisaival összhangban van a nők ciklusa.

Régebben sokat foglalkoztam az ősi ünnepekkel, és a hozzájuk fűződő népszokásokkal. Nagy hangsúlyt fektettünk erre az otthontanulós időszakban, tulajdonképpen az egész ÉletIskola évkörét ezek mentén éltük. Akkoriban kívülről fújtam a szentek napjait és más egyéb jeles napokat. Az utóbbi időben ez eléggé háttérbe szorult, de szeptember 29-én több irányból jött felém Szent Mihály.

Először Soma oldalán találtam egy imát, amit, számomra is meglepő módon, hangosan olvastam fel.

„Kérlek, tarts távol tőlem minden negatív gondolatot, hogy ERŐmet a legtisztább formájában kinyilváníthassam és megőrizhessem. Nem pazarolok több energiát félelemre, haragra, igazságtételre. A FORRÁS vizéből kortyolok megszentelt cseppeket. Kérlek Téged, hogy tisztítsd meg fizikai testemet és energiarendszeremet a felesleges és negatív energiáktól. Vágj le rólam minden kötést, fogadalmat, ami már nem szolgálja fejlődésemet. Erősítsd meg az aurámat gyógyító Angyalfényeddel. Mutass ma is utat bölcs, tiszta üzeneteiddel. Védelmezz engem, családomat és szeretteimet mindenfajta alacsony rendű energiától és gondoskodj arról, hogy csak a Tiszta Szeretet és Fény lényei legyenek körülöttünk. Űzd el a félelmet és hozz békét a Földre. Töltsd meg áldással minden lélegzetünket, nyugalommal a Lelkünket, szeretettel a szívünket! Óvj és vezess minden Teremtett Lelket a Földön. Köszönet és hála ezért! Áldás!”

Aztán pedig Sugar-Glide nevű olvasóm küldött el nekem egy Michaelmas meditációt Rudolf Steinertől:

„Lelkemet mindig tisztán tartom a jövőből felém áramló nehéz események félelmétől. Mély bizalom él bennem érzésben éppúgy, mint érzékelésben. Bármi történhet, és bármi történik, teljes nyugalommal fogadom. Tudom, hogy minden, ami felém áramlik, egy bölcsességgel teljes Világrendből fakad. Ebben a korszakban meg kell tanulnom abszolút bizalomban élni, minden egzisztenciális biztonság nélkül. Bizalom él bennem a szellemvilág mindenkor jelenlévő segítő erejében. Az egyetlen létező segítség, hogy reményemet és bátorságomat nem adom fel, akaratomat fegyelmezem és magamban az ébredés lehetőségén munkálkodom, minden reggel és este.”

A mai napon pedig elvállaltam egy feladatot, aminek szintén köze van az évkörhöz. Össze kell állítanom egy listát, melyben összegyűjtöm az év ünnepeit, jeles napjait, (nép)szokásait. Természetesen Szent Mihály is benne lesz. 

Ha valami ismétlődik, akkor felfigyelek rá, és érzem, hogy nagy szerepe lesz még az életemben. Nem töröm túlzottam az agyamat azon, hogy mit akar jelenteni, inkább elteszem magamba egy időre. Ott leülepszik, rendeződik, aztán hat, lehetőségeket hoz, cselekvésre ösztönöz. Csodálatos a világegyetem rendje!

Ezen a mágikus pénteki napon húztam egy angyalkártyát. Nem minden nap szoktam, inkább akkor, ha motoszkál bennem egy kérdés, van egy megoldandó probléma az életemben. Ma reggel az „Új kezdetek” kártyát húztam.

Gyönyörű volt ez a szeptember! Csak néhány napon esett eső, többnyire sütött a nap. Az idő nemhogy enyhe, inkább kifejezettem meleg, néha akár forró is volt. Hosszúra nyúlt az indián-nyár, lágy volt az átmenet a nyárból az őszbe.

Lassan száradnak a virágok, hullanak a levelek. Még mindig megjelenik egy-egy zöld paradicsom a töveken. Még mindig nyílik a körömvirág, a büdöske és a sarkantyúka.

A képen, nem tévedés, egy cicát láthattok. Igen, ez ő. Mégis maradt. Rábeszéltek a lányok. Amolyan fél-nomád lényként befogadtam, azzal a feltétellel, hogy ők etetik, ők foglalkoznak vele. Én csak lehessegetem a kanapéról, és kitessékelem a házból. Neve még mindig nincs. Amúgy cuki. De akkor sem akarok macskát!!!

Nagyon sok időt töltöttem/töltök kint a szabadban. Az óráim egy részét a teraszon tartom; ugyan bent tornázok, de kint futok és biciklizek. Legutóbb ismét Diósjenőre kerekeztem át. Lassan kezdem megszokni az epekő-zúzó útviszonyokat. Jó levegő, napsütés, mozgás – ilyenkor feltankolom magamat éltető energiákkal.

Tegnap a volt diákjaim töltötték fel az energia-tankomat az öleléseikkel. Beugrottam az iskolába, ők (főleg az ötödikesek-hatodikosok) lelkendeztek, odasereglettek körém. Kérdezgettek, meséltek, panaszkodtak. A nagyszünetben hívtak, hogy menjek ki én is a „bandájukkal” beszélgetni. Jól esett a kedvességük, szeretetük.

Ma nemcsak Szent Mihály nap és Telihold volt, hanem a Hesz-ben Sportnap is. Kincső - sportos anya sportos lánya – remekelt. Harmadik lett a futóversenyen, a kidobósban ő maradt bent legtovább, és a kötélhúzásban is az ő csapata (a lányok) nyertek.

Hétfőn indult az Egymillió lépés kihívás, jelenleg a nyolcadikosok osztálycsoportja áll az élen. A csoportban és a faluban a nők között én, oh, yeah!

Rájöttem, hogy szeretem az ilyen jellegű kihívásokat, van bennem egy (remélem egészséges mértékű) versenyszellem. A Duolingo-ban sem (csak) az motivál, hogy megtanuljak oroszul. Jó érzés, ha minden részt 100%-ra teljesítek. Jó látni, ha bekerülök a Zafír ligába, és azt is, ha egy nap az élen végzek. Lehet, hogy ez már nem egészséges mértékű maximalizmus önmagammal szemben?

Új kezdet, hogy nekiálltunk a fogorvosommal a felső fogsorom végleges megjavításának. Több mint négy évvel a bicajos balesetem után ez már épp időszerű volt. Eddig csak toldozgatta-foldozgatta, most már végleges megoldás kell. Ha minden igaz, néhány hét múlva szép új fogaim lesznek.

Az oktatás terén is itt az új kezdet, ma van a végső határidő a státusztörvénnyel kapcsolatban. Nem fűzök hozzá hiú reményeket, hogy tömegével fognak felmondani pedagógusok. A rendszer omladozik, de nem robbanás ereje fogja összedönteni, hanem szép lassan marja szét a rozsda, a penész (hirtelen nem találtam jó metaforát).

Jocó bácsi legutóbbi posztjában arról írt, hogy van ő most, így felmondás után. Pontosan ugyanígy érzek én is!

„…megéreztem, milyen igazán szabadnak, felszabadultnak lenni, elengedni az elvárásokat, a megfelelést, a korlátokat. Hogy félelmetes volt? Igen, az. Nagyon ijesztő, amikor az ember egyszer csak azt érzi, nincs kötöttség, viszont nincs biztos talaj sem. Csak te vagy, a tiéd a döntés, de a felelősség is. Ezt tanulni kell. Ahogy azt is, milyen elfogadva, szeretve lenni, feltétel nélkül. Mert ez is nehéz, sőt, nagyon is az. Ez egy út, amit bejárok, egy hosszú, rögös, kacskaringós út, kívül és belül is. A szabadsággal pedig egyre merészebb is vagyok, egyre jobban tudok önmagam lenni anélkül, hogy feszélyezne, mit fognak szólni, mi lesz. Igen, vannak nehezebb pillanatok, vannak megrogyások, de megyek előre, mert tudom, érzem, és naponta tapasztalom: az élet szép.”

Új kezdet számomra, hogy holnap indul az idegenvezetői képzésem! Időről időre beszámolok nektek, mikről tanulok.

A hétvégén még hivatalos vagyok a húgomékhoz minimanó unokaöcsém, Márk első születésnapjára, este megnézek egy néptáncos előadást az Aranytízben („vejem” ajándéka), vasárnap pedig részt veszek a Mindfulness Központ ingyenes nyílt napján. A „Nem, nem, én ugyan nem!”-ből megint IGEN lett.

A végére egy szomorú téma, a halál. Bizonyára hallottatok arról a fitness-edzőről, aki Jordániában lezuhant egy szikláról, és meghalt. Távolról ismertem a hölgyet, szokott járni Nógrádra mozgásos programokat tartani. Még közelebbről érint egy volt általános iskolai osztálytársnőm halála, amiről tegnap értesültünk. Első halott az osztályunkból, még az évfolyamból is. Egy év súlyos betegség után hunyt el. Nyugodjanak békében!

Egyikük 53, másikuk kereken 50 éves volt. Van az a mondás, hogy: Túl fiatalok voltak ahhoz, hogy meghaljanak. Én úgy gondolom, az univerzum pontosan tudja, kinek mikor jön el az ideje. Az más kérdés, hogy miért „választ” magának valaki szörnyűséges vagy szenvedéssel teli halált. Erre csak az illető maga tudja a választ.

Ilyenkor persze mindenki elgondolkozik az élet múlandóságán. Érdekes, egyfajta melankólia van bennem, ha erre gondolok, de konkrét félelem nincs. Én hiszek abban, hogy a lélek örök. Tulajdonképpen a halál nem vég, hanem ez is egy új kezdet…

 

2023. október