Kilépés a komfortzónából

Érzékelhetően később kel a nap, és alacsonyabban jár. 

Estére nálunk már 11-12 fokra is lehűl a levegő, éjjelre már csak résnyire hagyom nyitva az ablakot.

Reggel pulcsiban indulok neki futni, aztán félidőben trikóra vetkőzöm. 

Napközben meg majdnem olyan a forróság, és szinte annyira tűz a nap, mint nyáron. Déltájban már 28-29 fokot mutat a hőmérő.

Szeretem ezt a szeptemberi időszakot, olyan szép a kora-őszi természet! 

Furcsa a sok sárga meg barna levél a fűben, de lassan kezdem megszokni.

Az őszirózsák nagyon kedvelik ezt a kellemesen meleg hőmérsékletet, ezt a lágy napsütést.

Ezeken a képeken pont azt kell nézni, hogy nincs rajtuk semmi. Se lom, se gaz. A lomtalanítók ugyanis végre-valahára elvitték a sok kipakolt régi vackot. Esküszöm érzem a felszabadító energiákat, ahogy megtisztult a tér! Ennek örömére kint a kerítés előtt lesarlóztam a füvet és a gyomot, így viszonylag rendezetté vált a környezetünk. 

Tudom, lehetne még akár rendezettebb, de én kedvelem az ilyen esetlegességet. Mint múltkor kifejtettem, nagyon nem vagyok a milliméteresre fűkaszálás híve. Hoppá, ha jobban megnézitek a fotót, azért mégiscsak feltűnik valami. Két dolog, melyek tulajdonképpen személyiségem kettősségét jelképezik. Egy sarló - Réka a természet lánya, és egy hangszóró, amiből a kerti munka közben üvölt a zene - Réka a modern nő.

Nagy öröm, hogy a kicserélt tűzhely után megérkezett a felújított konyha legutolsó berendezési tárgya, az új hűtő. Sokáig vacakoltam rajta, hogy vegyek-e vagy ne, hiszen hűtőm tulajdonképpen már van. Akkor kaptam a barátnémtól, amikor ideköltöztünk a házikóba.

Annak viszont van egy belső kis fagyasztója, amire semmi szükség nincs, hiszen kint a sufniban áll a nagy mélyhűtő. Viszont emiatt csak két polca van, kicsi a hely, alig férnek el benne a kaják.

Ezért hát úgy döntöttem, ha lúd, legyen kövér. Ha konyha-felújítás, legyen teljes, legyen benne minden vadiúj. Nagy merészen megrendeltem. Fel is díszítettem már mágnesekkel.

Pont jókor váltottam, ugyanis az említett barátném hűtője épp most kezdett el vacakolni. Tehát most jó szívvel tudom neki visszaadni, és megköszönni, milyen jó szolgálatot tett ez a kis háztartási gép.

Ha Kende jön, megcsinálja oda is a pultot, a szekrényt, szintbe emeli és beköti a tűzhelyet, és kész is a bal oldal. Már „csak” olyan kis finomhangolások kellenek még, mint a zsályaszínűre festett tálas és a sarokpolcok felhelyezése, az ablak lefestése, szilózás, stb.

Aztán jöhet egy nagyon alapos takarítás, majd a kiegészítők rendezgetése, dekorálás, ilyesmi. Új edénycsepegtetőt szeretnék és népies-régies kiegészítőket, mint pl. patikamérleg, rézüst vagy régi, vasból készült vasaló. Már most egész jól néz ki, de ha teljesen kész lesz, csodaszép lesz!

Vasárnap Kende a gimis lányokat és a holmijukat lefuvarozta Abára. Csillag és Tündér beköltözött a kollégiumba, másik szobába, másik ágyra, mint tavaly.

Szerencsére – értelmes módon – a tanév az Atilla Király Gimnáziumban nem pénteken kezdődött, hanem hétfőn. Ekkor történt az ünnepélyes évnyitó.

A diákok lókísérettel, zászlókkal, ünnepélyes öltözékben (de nem egyenruhában!) vonultak végig a településen.

Az újoncok – csakúgy mint júniusban a ballagók – fűzfaágak alatt vonultak be jelképesen új iskolájukba. Idén egyik gyerekem se néptáncol. Nyolc év óta ez az első tanév, hogy senki sem tagja a Sárvíz Művészeti Iskolának. Tündérnek elég volt belőle egy év is, Csillag pedig az érettségire szeretne koncentrálni.

Hihetetlen, hogy jövőre Kincső is ott fog majd lépdelni, és a legkisebb gyerekem is gimnazista lesz. Az utolsó Tihanyi Abán! Ő amúgy saját elhatározásból abbahagyta a karatét, mert a felvételi miatt a tanulmányaira akar összpontosítani. Az is furcsa, hogy mostantól már „csak” három gyerekemet kell eltartanom az ötből, és jövőre, mivel Csillag is végez és dolgozni fog, már csupán kettőt. Aztán már „csak” öt röpke év, és nem lesz többé kiskorú gyerekem…

Az edzés mellett lassan dolgozni is elkezdtem, beindult a tanítás a nyelviskolában, és megvannak az első magántanítványok is. Tetszik, hogy nem úgy durrbelebumm vetettem bele magamat a munkába a hosszú vakáció után, hanem szép fokozatos itt is az átmenet.

Ma kiléptem a komfortzónámból - motoroztam! 49 év alatt másodjára, 25 év óta először. Az első motoros tapasztalatom szörnyű volt. Egyik barátom vitt el Budaörsről a Városligethez. Viszont nem volt tartalék bukósisakja, csak valami régi katonai sisak, ami nagy volt a fejemre, ezért minden egyes huppanásnál becsúszott a szememig. Alig vártam, hogy célba érjünk, és örökre elfelejtsem a motorozást.

Az „örökre” egészen mostanáig tartott. Van nekem ugyanis egy kedves almáskerti haverom, aki a segítségemet kérte, és én segítettem neki. Azt mondta, viszonzásképp meghív egy fagyira Rétságon. Mondom, oké, de csak ha motoron megyünk. Tudniillik két éve ígérte meg, hogy egyszer elvisz egy körre a motorján, ami egy szuper tűzpiros Ducati.

Ma bukósisak a fejre, felpattanás a hátsó ülésre, aztán a nógrádi útviszonyok túlélése. Odafelé csendben pánikoltam, némán imádkoztam az életemért, de közben azért izgalmas érzés is volt a száguldás. A maximum sebességünket inkább nem írom ki nyilvánosan… A fagyi finom volt, a visszaút pedig már sokkal jobb. Köszönhető ez a jobb útburkolatnak, meg annak, hogy már valamennyire hozzászoktam a dologhoz, a kapaszkodáshoz, a kanyarokban dőléshez, a kitámasztáshoz. Már tudtam a tájban is gyönyörködni. Most pedig azon gondolkozom, hogy jövőre lehet veszek egy robogót…

 

2023. szeptember