51

Már megint egy évvel öregebb lettem… (és bölcsebb is talán?) Mennyi esemény, micsoda pörgés, milyen változások!

Nézzük csak az elmúlt 5 évet. 46 voltam, mikor elváltam és ideköltöztünk a Hóvirág utcába. A 47-ben benne van a kedvenc számom, a 7-es, ráadásul ekkor vettem meg a házat. A 48 is bűvös szám, 4x12, és ekkor ismerkedtünk meg a párommal. A 49 az 7x7, és ekkor mondtam fel az iskolában és kezdtem bele az idegenvezetésbe. Az 50 kerek szám, lett egy új szakmám és gyökeresen megújult a párkapcsolatunk.

Ez az 51 meg… Olyan semmilyen. Nem tudom semmihez se kötni, fura szám. Egyelőre nem tudok vele mit kezdeni, csak simán elfogadom. És nagyon bízom benne, hogy csodás év lesz ez (is). Máris érzem az új energiákat, vonzom a szuper helyzeteket, embereket, lehetőségeket.

Az 51. születésnapom tulajdonképpen meg is lett ünnepelve meg nem is. Alapvetően a Zempléni vártúrát érzem annak, hiszen ez történt pontosan kettőnk születésnapján. Az esti megkoronázása meg mindenképp.

Aznap mindenki telefonon vagy üzenetben köszöntött, sokan írtak messenger-en vagy a facebook-ra az idővonalamra. Tök jól esett! Amikor hazaértünk éjjel, akkor a három lány almás süteménnyel várt és festett kavicsokat készítettek nekem. Nagylányomtól kövirózsát kaptam és csokit. 

Viszont klasszikus családi ünneplés nem volt, tortával, gyertyával, ilyesmikkel. Ellenben mégiscsak sikerült találkoznom majdnem az összes családtagommal, sőt, de kezdjük is előről a péntek eseményeit.

Diósjenőről (fogászat volt a napindító program) indultunk Budapest felé Kincsővel, Tündér és Csillag Nógrádon szállt fel a vonatra. Óbudán Nagymami is csatlakozott hozzánk. Székesfehérvár volt az úti cél, ahol busszal illetve gyalog jutottunk el a Csónakázó tóig.

Itt van a szálloda (Best Western Plus Lakeside – ennél bonyolultabb nevet már nem is választhattak a hotelnek), ahol Kevin unokaöcsém és az egész kosárlabdacsapat tartózkodik mostanság. Itt van a sportcsarnok is, a Magyar Kosárlabda Szövetség Edzőközpontja, ahol az edzéseiket és edzőmeccseiket tartják. Ide jött el őt meglátogatni, neki(k) drukkolni a nagyon nagy család és barátok.

Nagylányom és a barátja gyalogolt a közelből, apukám és a felesége kocsizott a távolból, ott volt a húgom a férjével, és persze cukimuki pici unokaöcsém is. Csak a fiam maradt távolt munka okán. Eljött Attis legjobb barátja a fiával, négy volt osztálytársa/barátja, ketten egyedül, egyik a feleségével és a lányával, a másik a lányával és annak barátnőjével.

 

Gondolom, mostanra totálisan összekavarodtatok, ki kicsoda. A lényeg, hogy a végére összesen 24 főből állt a Kevin Toth szurkolócsapat.

A magyarok Szlovákia ellen játszottak. Kevin irányító poszton volt, de ügyesen védekezett, és dobott büntetőt is. A magyarok az elején nagyon elhúztak, aztán továbbra is végig vezettek, de volt, amikor csak pár ponttal. Ezért néha a vérnyomásunk és a pulzusunk az egekbe szökött. A végeredmény 71:63 lett a javunkra!

Igaz, az edzőmeccsnek nincs tétje, mi viszont nagyon beleéltük magunkat. Hihetetlen lendületes játék volt, mi kiabáltunk, tapsoltunk, dobogtunk, a faltoknál persze fújjogtunk. A srácok, ha valamivel nem értettek egyet, lazán bekiabálgattak a szlovák, amúgy folyamatosan üvöltöző edzőnek és a magyar bíróknak is.

Sajnos Kevin picit lesérült meccs közben, könyökkel fejbe találták, így utána nem is játszhatott többet. Ezen szomorkodtunk egy sort és aggódtunk, hogy ez ne gátolja meg a kijutását az EB-re. A tegnapi orvosi vizsgálatok után viszont kijelenthetjük, hogy minden akadály elhárult: az unokaöcsém benne van az U20 magyar válogatott csapatában, és mehet az Örményországban tartandó kosárlabda Európa Bajnokságra!!! 9 nap alatt 7 meccs vár rájuk. Drukkoljatok!

A szünetben és a meccs után kint beszélgettünk, hülyéskedtünk. Én főleg Márkkal voltam, akivel sétálni kellett, beszélgetni kellett és legfőképpen megnézni a tavon úszó kacsákat. Mostanság totál rám van cuppanva, én vagyok nála a fókuszban.

Este beültünk a tó partján lévő Placc Étterembe, pontosan a kerthelyiségbe, a népes csapattal elfoglalva annak nagy részét. Valaki gulyást evett, mások spenótos tésztát, egyesek steaket, én pedig rántott camembert rizibizivel és áfonyaszósszal. A legnagyobb sikere a különböző limonádéknak meg fröccsöknek volt, én ananászlét ittam.

Már sötét volt, mikor a társaság nagyja autóval indult haza, én viszont a lányaimmal vonatoztam, úgyhogy éjfél előtt értünk Óbudára. Ott egymás hegyén-hátán aludtunk, ki ágyon, ki kanapén, ki a földön. Nógrádra szombat délelőtt értem ki, a lányok meg csak késő este.

Itthon a kert katasztrófa, zéró csapadék, full szárazság. Várom a jövő hétre ígért esőt, mint a messisást. Mégis egy apró csoda, hogy az átteleltetett, és mindezidáig csak zöld leveleket hozó legnagyobb muskátlim végre (egy év után) újra virágzik. Szépséges rózsaszín szirmokat bontott.

Ráadásul megjelentek az első pici cukkinik is. Szóval azért mindig van némi pozitívum, de a csapadék sokat segítene abban, hogy a talaj, és ezáltal a növények vízhez jussanak.

Szomorú hír, hogy Attis, egy utolsó közös kávézást-pékségezést követően, tegnap hazautazott Kanadába, de jó hír, hogy a felesége pont váltotta őt. Eddig nem volt szabad erről írnom, mert az anyukája számára az ő érkezése volt meglepetés, de mostanra lehullott a lepel erről a titokról is.

Az is jó hír, hogy anyukám nemsokára újra láthatja a „pici fiát”, hiszen július végén utazik hozzá(juk) Kanadába, Mesivel és Kevinnel repülve. Két hónapot fog Torontóban és környékén tölteni, sok hosszú év kihagyás után.

Én pedig két hetet a Római strandon, ahol az előző évekhez hasonlóan volt osztálytársam, régi barátom táborában, a „Csengő-bongó”-ban fogok dolgozni. Napfény, víz, cuki és jó fej gyerekek és felnőttek, zenés, kreatív és mozgásos programok várnak ránk.

Ja, zárójel: amúgy azt hittem, hogy a múltkori Pride-os posztom hatalmas vihart fog kavarni, de nem kaptam rá semmi negatív megjegyzést. Lehet azért, mert annyira határozottan kijelentettem, hogy a támadó kommenteket törlöm, a mocskolódó embereket tiltom. Akinek volt is ellenvéleménye, az szépen megtartotta magának, pedig a tőlem eltérő nézetekkel nincs gondom, csak azok megfogalmazásával. Viszont annál több lájk, és írásbeli vagy szóbeli elismerés és támogatás érkezett. Érdekes, mostanság egyre többet gondolkozom társadalmi kérdéseken, ellentmondásos témákon, például homoszexualitás, abortusz, kirekesztés, gyűlöletkeltés, és hasonlók. Talán a politikai aktivitással együtt ezek a közéleti témák is jobban bekerültek a látómezőmbe. Lehet, hogy majd „hangosan” is elmélkedek ezekről itt a blogon.

De most irány Óbuda, jöjjön két hét, tele táborral és kalanddal!

 

2025. július