Tavasz vagy tél?

Köszöntelek, kedves olvasóm, a meteorológiai tavasz elő napján. Amikor is a hőmérő országszerte mínusz 10 alatti hőmérsékleteket mutat, nálunk -15 C volt reggelre. Aki szerint ez dermesztő, azzal közlöm, hogy a Bükk fennsíkon ugyanekkor mínusz 32 fok volt! De elég csak a múlt télre gondolni, amikor januárban hosszabb időre -20 C alatt maradt a hőmérséklet, nálunk -26 fokos rekorddal.

Mondjuk az időjárás-felelős valamit elnézhetett, mert ezt rakhatta volna januárra, a januári kora-tavaszi időt pedig februárra. Hogy valami folyamat-szerűség legyen, ami aztán, előbb vagy utóbb, elvezet az igazi tavaszhoz. Végül is a csillagászatira még három hetet úgyis várni kell. Idén januárban kifejezetten kora tavaszi volt az idő, ragyogott a nap, pulcsiban sétálgattunk. Előbújt a hóvirág, virágzott a fűzfa. Most meg havas-fagyos a barkája.

Sokaknak nem tetszik ez a hideg, én ki vagyok vele békülve. Tudom, mennyre fontos, hogy elpusztuljon a sok kártevő féreg. Sajnos a madarak is pusztulnak a hidegben, azaz pusztulnának, ha nem szórnánk ki nekik mindig valami magot a teraszra. Ezért járnak (vagyis röppennek) ide a cinkék, a vörösbegyek, de megjelentek a feketerigók és az eddig rejtőzködő mátyásmadarunk is.

Mínuszok ide vagy oda, ők nem a hőmérőt nézik, hanem a naptárat. Bálint nap óta tényleg sokkal hangosabban csivitelnek, néha csak úgy zeng a hangjuktól a bokrok meg a fák koronája. A kertünk környékén négy-öt mókus lakik, mindig a teraszról nézzük, ahogy az akácfák törzsén másznak, az ágakon ugrándoznak.

Ami soha nem marad el, az az emberek humora. Sorra árasztják el az internetet a viccesebbnél viccesebb mémek. Pl. Ma annyira hideg van, hogy láttam egy politikust, aki a kezét a saját zsebébe dugta. Vagy: Annyira hideg van, hogy a csirkék önként állnak sorban a forró olajos serpenyő előtt. És még: Megküzdök a női egyenjogúságért (A nő, látva a havat lapátoló férfit:) – inkább holnaptól…

A gyerekek persze élvezik a havat, hógolyóznak, szánkóznak, hemperegnek a földön. Szétfagy a kezük a hó gyúrásától, de azért csak nem hagyják abba. Nehéz visszahúzni a szánkót a meredek domboldalon, de azért csak lecsúsznak rajta újra.

Szeretik a telet nagyon, és ami érdekes, hogy én is egyre inkább kezdem megkedvelni. Ennek egyik oka lehet, hogy egyre jobban bírom a hideget, és normál öltözékben (bundagatya és sál nélkül) sem fázom. Múltkor utaztam a metrón Budapesten, és az emberek ott a járműben jobban fel voltak öltözve, mint mi itt kint a Börzsönyben! Ha itthon kint vagyok, akkor mindig megyek valahová, tehát mozgok, gyorsul a vérkeringésem. Férjem mindennapos tornája is megvan: a hólapátolás.

A lelkemnek is egyre jobban tetszik ez a fehérség. Nem mintha annyira utáltam volna, de a tavasz sokkal közelebb állt a szívemhez. Most viszont kifejezetten imádok sétálni a hóban, meg is tesszük sokszor, hol boltba vagy vonathoz menet, hol meg csak úgy a séta kedvéért, itt Almáskertben. Zoli még a Börzsöny néhány csúcsát is megmászta a hóban, ami ott egyes helyeken a combjáig ért.

Állítólag egy-két hét, és tényleg eljön a tavasz. Várom, hogy kibújjon a kertben a nárcisz meg a jácint, és virágozzék az aranyesőnk is. Addig viszont élvezzük ezt a havas-jeges, télies „tavaszt”.

2018. március