Mi-Idő

Amióta Zolival vagyok, tudatosan figyelek arra, hogy ne 24 órában legyek a gyerekekkel, hanem időt töltsek magammal és persze vele is. Ezt úgy neveztem el, hogy Mi-Idő.

Naponta beszélgetünk egymással, ami nekem, mint extra kommunikatív lénynek nagyon fontos. Ezt leginkább a fürdőszobában tudjuk megtenni, az a csendes zóna a házban, és oda tuti nem rontanak be a gyerekek. Beülünk a hatalmas kádba, és megbeszéljük a minket épp foglalkoztató dolgokat.

Jó lehetőség a beszélgetésre a közös séta is. Ha valamelyikünk épp vonattal jön haza, akkor a másik mindig kimegy elé a vasútállomásra. Ilyenkor kettesben sétálunk haza a réten át, és közben nyugodtan el tudjuk mesélni, kivel mi történt aznap (anélkül, hogy folyton valaki közbeszólna, hogy „Anya!” „Csak azt akarom kérdezni, hogy…”).

Arra is odafigyelünk, hogy havonta legyen legalább egy olyan nap, amikor elmegyünk valahová kettesben. Mozi, túra, koncert, kajálás, kirándulás, akármi. Az ilyen alkalmakkor az a legjobb, amikor ténylegesen randizunk. Tehát nem együtt indulunk el itthonról, hanem két különböző helyről megyünk a helyszínre. 

Ilyenkor az ember időt tölt a készülődéssel, szépítkezik, tetszeni akar a másiknak, és közben lélekben is ráhangolódik a randevúra. Aztán valahol a városban találkozunk, lehet izgulni előtte, lesni, hogy merről érkezik a másik. Majd meglepődni, hogy még mindig mennyire szép és csinos, meg jóképű és erős… És örülni egymásnak, nagyon!

Aztán negyedévente kell egy hosszabb hétvége, mondjuk egy pár napos kék-túra, vagy kiruccanás egy magyarországi városba. És ideális esetben évente egyszer jól jön egy legalább egyhetes nyaralás, még ideálisabb esetben külföldön.

A márciusi Mi-Napunk most a héten volt. Egy koncert Budapesten. Ő a főváros egy másik szegletéből érkezett a megbeszélt helyre metróval, én Nógrádról vonattal. Legalább egy órán át sminkeltem magamat előtte. Haj megmosva, kifésülve. Gondosan válogattam az aznap esti szettemet. Mivel a rocker stílus nem áll hozzám túl közel, ezért nincsenek is metálos ruhadarabjaim. Innen-onnan szedtem hát össze az öltözékemet: nyári farmer-short, a lányomtól örökölt trikó, a szintén tőle elcsórt pulóver, túrabakancs… Stylist Ilona lányom. Meglehetősen eklektikus és tinis külső.

A Westendben vártam Őt. Mozgólépcsővel jött. Felpillantott rám, megérezte, hogy nézem. A tekintete még mindig olyan, mint mikor megismerkedtünk. Öleléssel, csókokkal köszöntöttük egymást. Mint az első időszak randijain.

Sajtos rolót vettünk és ischlert. Megettük az Alee-ban egy padon.

A Barba Negrában volt a buli. Kívülről eléggé lepukkant raktárépület. Belül koromfekete falak, és fokozatosan gyülekező, hosszú hajú, fekete szerkós emberek.

Egy elég szörnyű angol zenekar kezdett, akik mind álarcot viseltek, és egyforma fekete kapucnis pulcsit. Számomra nem ráhangoló, inkább lehangoló volt, amint mögöttük a kivetítőn végignéztem az újkori történelem legszörnyűbb eseményeit.

Ezután egy fokkal (de csak egyetlennel!) jobb német együttes jött. Végül is nem lett volna annyira rossz a zene, ha a rémisztőre maszkírozott csaj nem hörgi végig az összes számot, és nem németül „énekel”. A legutolsó számnál, ami egyébként angolul hangzott el, végre megmutatta, hogy amúgy tud énekelni is.

Ezt a kettő kis koncertet még ülve hallgattuk végig, aztán a küzdőtérre mentünk. A harmadik elő-zenekar ugyanis már egyik közös kedvencünk volt, az orosz Imperial Age. Szimfonikus metál, azaz keményebb hangzás, dob, gitárok, néhol szintetizátor, és közben operás hangú énekesek. Egy férfi és két nő, ősi jellegű kosztümökben.

A fő-koncertet pedig a Therion adta. Őket már hallhattuk tavaly a Fezen-en is, de itt egész más jellegű volt minden. Ott nagy színpad, hatalmas tömeg, itt kisebb hely, közvetlenebb kapcsolat a közönség és az együttes között. A hallgatósággal folyamatosan kommunikáló, eszméletlenül jó fej zenészek. És szuper számok!

Közben ölelkezés, közös ugrabugrálás, egymásra vigyorgás – Vele. Igazi tökéletes Mi-Idő!

2018. március