Majdnem ötvenen vagyunk
a csoportban, néhány tagot személyesen ismerek, de a legtöbbek vadidegenek. Van,
aki a mínusz nulláról indult, én azzal, hogy naponta tornázom, már a
rutinosabbak közé tartozom. Kommentekben beszámolunk arról, hogy vagyunk épp
aznap, mennyire sikerült a feladatokat elvégeznünk, esetleg mi is adunk
ötleteket a többieknek.
Arról már
korábban többször írtam ezen a blogon és másutt is, hogy én milyen reggeli
tornát szoktam végezni. Ezekhez jöttek most hozzá kiegészítésnek a csoportban
javasolt gyakorlatok, mint például a plank, a székre fel- és lelépés, vagy a fekvőtámasz
helyzetben kar- illetve lábemelés.
Vannak (számomra
legalábbis) vicces gyakorlatok is, és ez a törzsfordítás meg a guggolás.
Szerinted, kedves olvasóm, ezeken az égvilágon semmi vicces nincsen? Akkor
képzeld magad elé, ahogyan két kislányommal együtt úgy fordulunk meg guggolunk,
hogy a fejünkön egy-egy könyv van. Eredetileg konzervdobozzal szólt a javaslat,
de egyrészt nálunk itthon nincs konzerv, másrészt nem kockáztattam volna egy
lábujjtörést. A könyvek is néha le-lepotyognak, viszont a testtartásunk egyre
szebb, és ebben a fura helyzetben érezhetően egészen más izmok dolgoznak, mint
máskor.
Ezeken felül
légző-gyakorlatok, nyújtások és tartásgyakorlatok tartoznak még a napi
feladatok közé. Nekem az tetszik még, hogy ezen felül táplálkozással, és egyéb,
életmóddal kapcsolatos tanáccsal is szolgál. Például hogy mennyire fontosak a
citrusfélék a bél-tisztításban, együnk sok nyers gyümölcsöt és zöldséget,
minden falatot alaposan rágjunk meg, stb.
Javasolja a
méregtelenítés masszázs és szauna segítségével, valamint a pozitív gondolkodást,
a relaxációt, a kikapcsolódást. És hogy mindent csináljunk mosolyogva.
Felraktunk
egy-két olyan fotót a csoportba magunkról, ami régebben (5-10-20 éve) készült
rólunk, és amilyen(hez hasonló) formába most is szeretnénk hozni magunkat. Ezen
kívül a jelen állapotot bemutató fotósorozat is készült, de ez mindenkinek
szigorúan házi használatra. Ugyanis meztelenül kellett lefotóznunk,
fotóztatnunk a testünket, hogy aztán a kihívás végén összehasonlíthassuk a
kiindulási és a cél-állapotot.
Motivációs
képekkel, videókkal ösztönözzük egymást. Az adminunk is nagyon motiváló
szövegeket rak fel arról, mennyire szépek vagyunk, bár kérdés, ezt ki hiszi el
neki. Én néha abszolút, máskor viszont kivénhedt öregasszonynak érzem magamat.
Nem tudom
eldönteni, mitől függ a lendületem. A lényeg, hogy akár lazán, akár
nyögvenyelősen, akár röpke fél óra alatt, akár majdnem egy óráig is elhúzva, de
megcsináljam a gyakorlatokat.
Én
kiegészítésként kétféle tornát raktam még ezekhez hozzá. Az egyik az intimtorna.
Bővebben Kriston Andreánál lehet róla olvasni, én a szülésfelkészítőn szereztem
róla anno tapasztalatot, amikor Király Ági bába mutatta be eszméletlenül
viccesen a gyakorlatokat.
A másik pedig a szemtorna, amit sajnos méltatlanul
elhanyagoltam. Már három éve használok szemüveget olvasáshoz-íráshoz, de mostanában
éreztem, mintha még tovább romlott volna látásom, ezért gyorsan elővettem a
szemtornát, hogy megelőzzem a további negatív következményeket. Mielőtt felírattam
volna az olvasó-szemüveget, több évig a szemtornával tudtam szinten tartani a
látásomat, remélem, ez most is sikerül.
Azt, hogy a
strandszezonra mennyire sikerül felkészülnöm, meglátjátok majd a bikinis
fotókon. Addig is gyorsan bekapok egy almás fánkot…
2018. február
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése