Summertime

Úgy éreztem, nagyon itt az ideje egy frizura-frissítésnek, ezért a héten elmentem fodrászhoz. Szerintem szép lett a színe és jó a fazonja.

Folytatódott az anya-lánya programsorozat, ezúttal a Citadellához mentünk fel. 

Mivel előtte Pesten voltunk, ezért onnan elvillamosoztunk a Móriczra, onnan pedig felbuszoztunk a Gellért-hegyre.

Innen egy rövid sétával elérhető a frissen felújított Citadella. 

Utoljára szerintem gyerekként jártam itt, ezért minden az újdonság erejével hatott.

A jelenlegi Citadella megítélése némileg ellentmondásos a közvélemény szerint, és ezt én is osztani tudom. 

Az én ízlésemnek kissé túl modern módon egészítették ki, nekem túl sok benne a beton, és fura az üvegfalú kiállítóközpont is.

Az viszont tök jó, hogy végre elbontották a kerítést, és élvezni lehet a pompás kilátást Budapestre. 

Ezt mi is megtettük, százféle irányból megcsodálva a látványt, ezerféle szögből fotózva a város panorámáját.

Jó volt az eredeti épületet újra régi pompájában látni. Kívül főleg kő van, de belül azért egész sok a zöld növény meg a virág. 

Nekem bejött a középen lobogó zászló is.

Az is szuper, hogy végre teljesen meg lehet közelíteni a Szabadság-szobrot. 

A kereszt nekem némileg fura, nem tudok vele azonosulni. 

De szép rendezett lett az egész mindenség fent a hegytetőn.

Lefelé már a lépcsőkön mentünk, a Gellért szállónál-fürdőnél lyukadtunk ki, és pont megúsztuk az esőt.

A többi sétánkhoz hasonlóan most is nagyon jól éreztük magunkat. 

A következő közös programunk a Zsidónegyed lesz.

Nemrég olvastam egy jó kis mondást: „Ha nincs kedved elindulni futni, indulj el kedv nélkül”. Velem sokszor előfordul, hogy semmi, de semmi kedvem sincs elkezdeni mozogni. Amikor belevágok, az eleje némileg nyögvenyelősen megy, de aztán a kedv útközben megjön magától. Különösképpen akkor van ez így, ha nem pihenem ki magamat előtte kellőképpen.

Sajnos a héten nagyon rosszul aludtam: későn feküdtem le, nehezen aludtam el, többször felébredtem éjjel, korán keltem magamtól, nagyon rövid volt az alvásidőm. Amilyen jól ment ezen a téren a múlt hét, annyira rossz volt ez a mostani; minden negatív rekordot megdöntöttem. Ahogy teltek a napok, egyre kimerültebbnek éreztem magamat, és egyre többször éreztem szükségét délutáni szundikálásnak.

Nem gyakran, de néha van komplett pihenőnapom, amikor nem igazán sportolok, keveset mozgok. Ez általában hétvégére esik, de most kivételesen a hétfő lett az. Mentségemre legyen mondva, az átbulizott előző napok után az is kész csoda volt, hogy egyáltalán ki bírtam mászni az ágyból. Valamint előző nap döntöttem meg a saját futórekordomat a 18 km-rel, úgyhogy indokolt volt a pihenés.

Szóval a héten gyakorlatilag alig volt kedvem mozogni. De azért reggelente nagy nehezen erőt vettem magamon és nekiindultam, így lett végül három futás, kettő edzés, de elfoglaltságaim miatt most az úszás kimaradt. Plusz „hobbi” sportok ezeken felül a kerékpár, pingpong és tánc voltak.

A közepes futásom majdnem 8 km lett, a közepes hossz és tempó közepes életérzéssel ment.

A rövid 5 kilométeres viszont nagyon jól ment, mert hűvösebb volt a reggel, nem pusztultam meg a melegtől. Ha tizen… fokok vannak, csak akkor vagyok képes elfogadható teljesítményre.

A hosszú futást nagyon szarul kezdtem, 4 órát aludtam előtte, ráadásul be se melegítettem. Hiába volt reggel, a hőmérséklet már meghaladta a 20 fokot, ami azt jelenti, hogy megsültem és szarrá izzadtam magamat, pedig az összes kútnál megálltam inni és felfrissíteni magamat. Persze túléltem, mert ha nem is vagyok különösen gyors meg erős, azért a kitartás mint nagy erény megvan bennem. Az órám szerint 16 km lett, de mint tudjuk, ő hazudik, ezért számoljuk max. 14-nek. Így a héten összesen kb. 27 km-t tettem meg futva.

A lányommal egyszer lementünk a sportparkba pingpongozni. Tulajdonképpen anyukám is velünk tartott, de mikor meglátta, hogy csoportos program lesz, úgy gondolta, inkább kimarad belőle, és a gépeken edzett. Mi viszont ismerős srácokkal játszottunk, akikkel néha szoktunk ütögetni. Most is forgóztunk, párosoztunk, jól ment. A végén még ott maradtam velük beszélgetni, jól esett kicsit dumálni velük.

Egyik nap kerékpárral mentem munkába. Ezúttal kissé hűvösebb volt és nem sütött annyira a nap, így hosszúujjúban és hosszúnadrágban indultam útnak. Azért legközelebb erősen meggondolom, hogy farmerben biciklizzek, mert jóval kényelmetlenebb volt, mint a fenekemet kipárnázó bicajosgatya.

Visszafelé már nagyon melegem volt, a pulcsit levettem, és trikóban tekertem visszafelé. A szokásos 20 km lett a táv.

Rájöttem, hogy sok mindenhez értek egy kicsit, de semmihez sem értek nagyon. Tehát pl. futok, de nem vagyok futó, úszok, de nem vagyok úszó, kerékpározok, de nem vagyok kerékpáros. De ugyanez igaz másra is, pl. írok, de nem vagyok író, énekelek, táncolok, de nem vagyok énekes vagy táncos. 

Valamint a szakmámra is: szeretek tanítani vagy idegenvezetni, de egyikben sem vagyok az a hű de kiemelkedő. Régebben kiváló akartam lenni egyetlen valamiben, mostanra rájöttem, mennyivel jobb, hogy ilyen színes az életem.

Heti kajáim: almaleves, zöldbabfőzelék, vörösbabos rizs, kínai zöldséges-tojásos rizs, tócsni, kölesfelfújt erdei gyümölcsös mártással, valamint a lányom által készített rakott pudingos édesség. Meg eper, kesudió, jégsaláta és jégkrém, mivel voltunk együtt nagyobb vásárláson is.

A héten kettő idegenvezetésem is volt, méghozzá ugyanazon a napon. Délelőtt egy scooter-es tour, délután pedig egy walking tour. Le is fárasztott, jól is esett. Szeretem, hogy nemcsak tanítok, hanem van mellette egy másik szakmám, ami egyben hobbi is.

Délelőtt ami elromolhatott, az el is romlott, néha egészen szó szerint. Először úgy volt, hogy egy háromórás tour-t fogok vezetni, aztán kiderült, hogy csak másfél órásat. Majd vészhelyzet alakult ki, az egyik guide nem jött, ezért két csoportot összevontak, és dupla csapattal indultam neki. Már ez sem volt egyszerű.

Aztán a Bazilikánál az egyik srác bike-ja adta fel, a Margit-hídra felhajtva pedig az enyém állt meg egyik pillanatról a másikra. Míg én vártam a segítséget a tűző napsütésben, dögmelegben, addig a csoportom nagy lelkesen átrobogott a szigetre. Mire megérkezett a felmentő sereg, és visszajutottam a bázisra, majdnem három óra telt el.

Délután pedig négy rettentő cuki amerikait kalauzoltam a belvárosban és a várnegyedben. Idősek voltak, de kitartóan bírták a sétát. Nagyon tájékozottak és érdeklődőek is voltak, főleg a történelem és a politika témájában.

Múlt vasárnap este lementem a Sziámi koncertre, így tulajdonképpen négyszer jártam a Kobuciban a múlt héten. Először szokásosan kintről akartam nézni-hallgatni, de aztán találkoztam egy kedves ismerősömmel, és ő rábeszélt (nem kellett nagyon erőteljesen), hogy menjünk be. Tényleg sokkal jobb volt mindent közelről látni-hallani. Müller Péter kamaszkorom meghatározó alakja, többször voltunk anno koncertjükön.

Otthon viszont csak vacak minőségű kazettákon hallgathattuk a számokat, így most élményt jelentett végre a minőség. Anno főként a szövegeket élveztem, most a zenét is. 100 bolha, Ennyi, Előrelátó csecsemő, Besúgók és provokátorok, Kicsi kicsiszolt kő… Istenem, micsoda legendás számok! Remek volt a hangulat, szuper jóra sikeredett az az este!

A héten kétszer akartam Kobuciba menni, de csak egyszer sikerült. Ugyanis először csak egy kis elő-szundikálásra dőltem le este, hogy rápihenjek a bulira, de addigra már annyira fáradt voltam, hogy hajnalig aludtam, végre egyhuzamban 8 órát.

Másodjára is egy ilyesmi szundikálás történt, de kereken 5 perccel a Bugi kezdete előtt sikerült felébrednem. Lementem hát, de mivel a dupla tour miatt meglehetősen kimerült voltam, ezért most nem megállás nélkül táncoltam, hanem mondjuk 2/3-1/3 arányban. Néha csak üldögéltem a sörpadon és hallgattam a zenét, mert nekem már ez is nagyon jól esik, ha nézem a vidám tömeget, és éneklem a jobbnál jobb számokat. Ismerősökkel is találkoztam, velük kicsit beszélgettem is, de éjfélkor hazaindultam, hogy legalább vasárnap kipihenjem magamat teljesen.

Érdekesen ért véget a május és indult a június. A Kék Hold nagy változásokat hozott. Zajlott velem mindenféle ezerrel. Ezek csengtek most le bennem a héten. 

Talán egyszer majd írni is képes leszek a megéléseimről. Mindenesetre az eső utáni szivárvány, amit az ablakomból fotóztam, megfelelő jelkép a jelenlegi hangulatom kifejezésére.

A héten mi tanárok az értékeléseken dolgoztunk, ami itt nemcsak magukat az osztályzatokat, a jegyek lezárását jelenti, hanem szöveges, személyes visszajelzést is. A diákok számára ez sokkal jobb, mert nem csak egyetlen számjegyet kapnak ötös skálán, hanem a teljesítményük részletes, egyéni kiértékelését. Ezen felül nemcsak a konkrét tudást értékeljük, hanem például a motivációt, az aktivitást, az együttműködést is.

Ma pedagógus nap van, ez alkalomból előre kaptam egy szál rózsát az egyik diákomtól, tök jól esett. Holnap pedig pedagógusként nagy kihívás, de egyben nagy kaland is vár rám: osztálykirándulásra megyek. A hetedik osztály kísérőjeként Győr felé veszem az irányt. Két nap tömény élmény vár ránk, sok szép látnivaló, érdekes programok és önfeledt kikapcsolódás. Természetesen a következő bejegyzésben erről (is) beszámolok nektek.

 

2026. június