Vízöntő

Tudom, hogy az asztrológiában nincs olyan, hogy jó jegy meg rossz jegy. Mindegyiknek megvan a maga pozitív és negatív aspektusa, bár talán ezek a szavak sem helyénvalók, inkább azt mondom, hogy jin és jang, egyik vagy másik véglet.

Mégis, számomra vannak olyan jegyek, amelyekhez öntudatlanul közelebb érzem magamat. Akár úgy, hogy az ilyen jegyekben születettekkel jobban meg tudom magamat értetni, akkor úgy, hogy ha a naptárban elérkezik annak a jegynek az időszaka, akkor valami megváltozik bennem.

Ahogy a szigorú és rendezett Bak után beköszönt a megújulást hozó, forradalmi Vízöntő, ott minden átfordul. Innentől nagy változások jönnek, egyelőre láthatatlan módon, de megkezdődik a kikelet. A magyar hagyományban Szent Sebestyén (január 20.) után már nem vágtak ki fákat, mert úgy tartották, hogy ekkor megindul bennük az életnedvek keringése.

Nem ártana nekem is egy kis változás, egy kis beindulás, munka téren mindenképp. Az ünnepek táján volt némi fellendülés ebből a szempontból, most ez stagnál. A turisták sokasága karácsony és szilveszter után hazautazott, a tavaszi áradat meg még nem indult útnak Magyarország felé. Több szabadidőm van így, amit különböző elmaradt ügyek intézésére fordítottam.

Elveszett a szemüvegem! 10 éve használok olvasáshoz szemüveget, azóta ilyen most fordult elő velem először. Elmentem hát az optikushoz, úgyis érett már egy felülvizsgálás. Megtudtam, amit eddig is sejtettem, hogy picit megint romlott a látásom. Az áttetsző keret helyett most karakteres feketét választottam, holnap veszem át.

Kivonattam a forgalomból az autót, aminek tulajdonosa nem, de üzembentartója én voltam. Megörököltem a fiamtól, jó szolgálatot tett az elmúlt kábé fél évben. Lementem vele az állomásra a gyerekekért, elugrottam vele boltba vásárolni. De főként az volt a haszna, hogy a vezetéstől való parám ha nem is megszűnt, de nagy mértékben enyhült. Gyakoroltam, némi rutint szereztem. A javíttatására, műszakiztatására viszont nem tudok pénzt szánni, ezért a közeljövőben megválok tőle.

Az Ügyfélkapuval sokakhoz hasonlóan én is küzdöttem. Digitális Állampolgár nem kívánok lenni, az Ügyfélkapu pluszt meg az istenért sem sikerült beállítani. Kende megpróbálta, de miután a sajátját és az anyukámét pikk-pakk sikerült, az enyémet fél óra kínlódás után sem. Bementem hát a kormányablakba (először Vácra), ahol közölték, hogy ők ott ezzel nem foglalkoznak, csak a DÁP-pal. Kaptam egy papírt 10 lépésből álló útmutatóval, próbálkozzak otthon. A gépnél az első lépésnél elakadtam, a végén már odáig fajult a helyzet, hogy a normál Ügyfélkapumba sem tudtam belépni. Úgy döntöttem, nem vagyok hajlandó magamat felidegelni. Vettem egy nagy lendületet, tegnap elmentem a kormányablakba (ezúttal Rétságra), és töröltettem az egészet a francba. Aki levelezni akar velem, az ezután postai úton teheti meg, a levelek mostantól a valódi postaládámba fognak érkezni.

Múlt héten tehát Vácott jártam, ahová ügyintézés mellett főleg vásárlás céljából mentem. Vettem például egy jó felakasztható képkeretet, amibe a tavalyi év két legjobb családi csoportképe került.

Persze megint sétálgattam a városban, ezúttal másfelé. Én az a fura ember vagyok, hogy haza is mindig másik úton szoktam menni, hogy változatos legyen az élet. Evangélikus templom, Zsinagóga, Siketek intézete, Szent Rókus kápolna voltak a főbb látnivalók.

Budapesten is voltam anyukámnál. Segítettem neki pakolászni, és persze tervezgettük az új lakás berendezését. Most a hálószoba, főleg a beépített szekrény volt soron. Meghallgattuk/néztük az Otthonkommandó egyik előadását, aminek néhány lakberendezői képzését pár évvel ezelőtt végeztem el.

Természetesen itt is sétálgattam. Egyszer a Terézvárosban, ahol a Zeneakadémia és az Avilai Nagy Szent Teréz plébániatemplom volt a fő látványosság.

Valamint megcsodáltam néhány szép historizáló és szecessziós házat.

Ezen kívül kimentem a Dunához is, hogy a folyóparton mászkáljak, amilyen hülye vagyok, brutál nagy szélben.

Tépte a fejemet rendesen, de szokásomhoz híven nem bírtam ki, hogy ne gyalogoljak és megnéztem a Pozsonyi úti református templomot.

Örök kedvenceim, a Margitsziget és a Duna látványában gyönyörködtem.

Volt a múlt héten némi hóesés is, de most kivételesen kevesebb hullott itt nálunk a Börzsönyben, mint Budapesten, pláne mint Abán.

Készült is két hóember, az egyik az egyetemi, a másik a gimis kollégium kertjében. Az alkotói a lányaim.

Nálunk inkább zúzmara borítja a fákat, bokrokat. Gyönyörű a hófehér várhegy vagy a rét látványa. Egy ideig a tó is be volt fagyva, de annyira nem, hogy korcsolyázni lehessen rajta.

Boldizsár Zoli fotója

Néha ónos eső esik és járhatatlanná válnak az utak, mint ahogyan tegnap éjjel is.

Ma csak csúszkálva tudtam közlekedni Almáskertben, futószettben, ami nagy sikert aratott, bár futásról ilyen útviszonyok mellett az ember csak ábrándozik.

Ahogyan elterveztem, az új évben igyekszem egészségesebben enni, kevesebb édesség, több zöldség és gyümölcs. Imádom az ilyen saláta-mixeket, ez itt éppen madársaláta, retek és zöldpaprika keveréke. Emellett szorgosan szedem a vitaminokat is.

Megérkeztek a Temuról a rendeléseim! Életemben először rendeltem webáruházból online. Most van végre idegenvezetős kihangosítóm és edény-csepegtetőim a mosogató mellé.

Vettem magamnak „rékás” ékszereket, fülbevalókat, karkötőket, gyűrűket.

Második körben megjöttek a ruhák is. Soha nem mertem eddig ilyet tenni, mert attól tartottam, hogy vagy a méret nem stimmel, vagy az anyag és a szín lesz más, mint amilyennek a fotók alapján gondoltam. Nos, kijelenthetem, hogy nagyjából elégedett vagyok, csupán egy ruha lett picit nagy, a többi pont jó és élőben is tetszenek.

Ennek örömére felpróbáltam az összeset, sőt, fényképezéssel egybekötött divatbemutatót tartottam. Köszönet érte a fotósnak. Mint a képekből látszik, valamelyest visszatérek a színesebb, mintásabb ruhákhoz, a régi stílusom némileg újragondolt változatához.

Tudatos döntés, hogy a ruhák egyik fele melegebb, másik fele hidegebb árnyalatú. Van közöttük nadrág és szoknya, meg nadrágszoknya is, rövid és hosszú ruha egyaránt, valamint egy felső és egy új fürdőruha is.

Ha már volt szó a vízről, jöjjön most a végén a tűz. Ami a kéményben keletkezett, és kis híján leégett miatta a házunk. Na oké, ez némileg hatásvadász mondat, de azért tényleg elég para volt a helyzet. Olyannyira, hogy a tűzoltókat is ki kellett hívni!

Az egész 2023 februárjában-márciusában végén kezdődött, amikor elkezdett a cserépkályha visszafüstölni, a kéményen pedig foltok lettek. Szeptemberben kihívtam a kályhás bácsit, aki leszedte a tetejét, és kitakarította azt a sok gusztustalan trutymát, ami eltömítette a járatokat.

Az előző fűtésszezon normálisan lement, de aztán idén ismét sorozatosan büdös füst jött ki a kályhaajtón, valamint ronda foltok jelentek meg a kéményen. Érezhető volt, hogy kátrány rakódott le megint valahol. Nem tudom, miért, mert majdnem húsz éve fűtök fával, és kétéves, száraz akáccal és tölggyel tüzelek.

A kályhás bácsi azt javasolta, hogy majd magasítsuk meg a kéményt és vegyük le a fedlapját. Valamint nyissunk egy oldalsó tisztítónyílást a kémény közepén. Ezt Kende pár napja meg is csinálta, és behelyezett egy ajtót, hogy könnyebb legyen a tisztítás. Valamint kiszedett rengeteg undorító fekete trutyit.

Örömmel gyújtottunk be a Velencéről való hazatéréskor, mert láttuk, hogy a kéménynek végre normális a húzása, a tűz lobogva ég, pattog a fa, stb. Így volt ez két-három órán keresztül, meg is nyugodtam, amikor is hirtelen elkezdett füstölni a kályha teteje, a fugákon át. Riadóztattam a párom, de mire ő átrohant, addigra már lángolt a kémény belülről.

Átfutott a szomszéd is, és miközben én azon imádkoztam, hogy ne égjen le a ház, ők tették a dolgukat, sokat segítettek. Mire a tűzoltók kiértek, tulajdonképpen kiégett az egész kémény. Azt mondják, nézzem a dolog jó oldalán, legalább eltűnt a belsejéről a sok lerakódás.

Másnap eljött a kéményseprő és lecsekkolt mindent, ezután áldását adta arra, hogy újra begyújthatunk. A párom még dolgozott egy kicsit a kéményen, hogy minden tökéletesen működjön. Ma reggel aztán végre begyújtottunk, és örömmel jelentem, hogy a kályha és a kémény végre rendesen funkcionál.

Ez az egész mintha jelképes is lenne. A besűrűsödött energiák felszabadultak, a megakadás után elindulhatott az áramlás. Nálam múlt hét elején volt egy megzuhanás, aztán, ahogyan az már szinte törvényszerű, a mélyből még magasabbra jutottam, mint annak előtte. A kulcs: kommunikáció, empátia, figyelem… Most öröm, harmónia, összehangoltság, szárnyalás van.

Ma szuper nap volt, igazi lubickolás a boldogságban. Holnap ismét Budapest vár rám, Anya-lánya nap az IKEÁ-ban. Este pedig bevetjük magunkat az éjszakába…

2025. január

Velence

Adós vagyok még nektek a múlt hét történéseivel, mert az a hét aztán huhuuu, milyen volt! Rengeteg tapasztalattal, megéléssel, érzelmi hegyekkel-völgyekkel teli. Erre még azonban várnotok kell egy kicsit, mert most a hétvégémről fogok beszámolni.

Ez a „hétvége” vasárnapra és hétfőre esett, és Velencén töltöttük anyukámmal. Karácsonyi ajándékként wellness-t kaptunk a gyerekektől, amit megspékeltünk egy jó kis kirándulással is. Minden kábé úgy sikerült, ahogyan terveztem, talán még jobban is.

Igaz, hogy ritka pocsék időjárást fogtunk ki, de ez nem akadályozott meg minket, hogy a Velencei-hegység falvaiban barangoljunk. Az ég borult volt végig, a reggeli köd nem igazán szakadt fel nappalra sem, a hőmérséklet pedig nulla fok körül maradt, amihez vasárnap szelet, éjjel ónos esőt, hétfőn ködszitálást kaptunk.

Vonattal utaztunk le Velencére, a bőröndöt a szállodában hagytuk, aztán busszal indultunk el Pákozdra.

Itt először meglátogattuk a Történelmi emlékparkot…

Az aradi vértanúk és Wass Albert emlékművével…

Faragott székelykapuval és kopjafával.

A központban megnéztük a Szent József katolikus templomot, előtte a Trianoni haranglábat…

Az Első világháborús emlékművet és a szovjet sírhelyet…

Mögötte pedig Szent Fogalmamsincskicsoda szobrát.

Utána a parkban elsétáltunk Szent István szobrához…

Majd tovább a Református templomhoz, amit a lelkészi hivatalon keresztül közelítettünk meg.

Az autópályával párhuzamosan gyalogoltunk, mert nem akartuk kihagyni Miska huszár hatalmas szobrát.

Az 1848-as emlékműnél szálltunk buszra, amiről Sukorón szálltunk le, a Kiserdőnél.

A Mandula cukrászdában én stílszerűen mandulás szeletet választottam. Ez egy nagyon hangulatos hely, téglakályhával, állatfigurákkal, kedves kiszolgálással.

Innen lesétáltunk a Fehérvári úton a gémeskútig.

Itt egy kedves kis tavat találtunk, befagyva.

A Gémeskút étteremben ebédeltünk meg, ahol jól esett az ananászlé. Anyukám forró húslevest rendelt cérnametélttel, majd rántott camembert vegyes zöldségekkel, áfonyaszósszal.

Én rántott karfiolt kértem krumplipürével. Nagyon elégedettek voltunk az étellel és a kiszolgálással egyaránt.

Ezután anyukámat ott hagytam az étteremben pihenni, én meg felmentem a közeli dombra.

Nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg az ott felállított kettős keresztet és zászlót.

Reménykedtem benne, hogy legalább valamit halványan fogok látni a Velencei-tóból. Hát…

Mindenesetre az étteremre és a kis tóra jól le lehetett látni fentről.

3 óra után értünk vissza a hotelbe, ahol végre becsekkoltunk. Ez egy viszonylag „új” szálloda, amikor anno lejártunk a Velencei-tóhoz strandolni vagy korcsolyázni, akkor még nem állt itt a tó partján.

A Velence Resort and Spa tulajdonképpen inkább családi hotel, a vendégek nagy része kisgyerekes volt. Ezen kívül néhány nyugdíjast láttunk, korombélit szinte alig.

Az egész szálloda úgy lett kialakítva, hogy a gyerekeket szolgálja. A különböző emeletekről le lehet csúszni csúszdán a földszintre, a „levegőben” hálókon ugrálhatnak, hintázhatnak a kicsik. Van itt játék-kuckó és babzsákok, filmvetítés és kismotorok is. Meg persze egy szuper gyerekmedence a fürdőben.

A hotel több szárnyból áll, mi a kettes épületben szálltunk meg, a szobánk a harmadik emeleten volt.

A szoba full modern volt, drappos-bézses színvilágú, némi zöld kiegészítővel.

Az erkélyről némileg a többi szárnyat, de közöttük azért a tavat is láthattuk, már amennyire a köd engedte.

Kipakolás után rögtön a spaba vonultunk át egy emeleti folyosón. Ez köti össze a szálloda részt a fürdő résszel.

Én, a Rák jegy szülöttje, tipikus vizes csaj vagyok. Imádok lubickolni, akár tengerről, tóról, folyóról van szó, akár uszodáról, strandról vagy gyógyfürdőről. Hiába vagyok alapvetően a természet lánya, nekem sosem okozott gondot, hogy ne a szabadban, hanem klóros medencében fürödjek.

Ebben a Spa-ban szó szerint lubickoltam, elememben éreztem magamat. Első nap kb. három, második nap kb. kettő órát töltöttem itt el, először anyukámmal, aztán egyedül, először vacsora előtt, aztán reggeli után, először sok ember társaságában, aztán szinte egyedül. Nagyon jó volt mindkét alkalom, bár nagyon különböző, mégis mindkettő szuper jó megéléseket hozott.

Vasárnap anyukámmal először az élménymedencét fedeztük fel, némileg úszva, aztán vízi-tornázva. Ezután megmártóztunk a gyógyvizekben és a jakuzziban. Az itteni gyógyvíz erősít, élénkít, serkenti a szervezet ellenálló képességét. Az emeleti rész specialitása a tó látványa volt. 

Kneipp-taposóban is végigmentem, de hát ez kábé olyan volt, mintha a Dunaparton sétáltam volna a vízparti kavicsokon.

A szaunavilágban kívülről szemtanúi lehettünk egy szauna-felöntésnek. Egy fekete ruhás férfi vizet öntött a kályhára, pörgette a törülközőt, ezáltal felforrósítva a levegőt, és mindenkihez eljuttatva az illóolajakat. Közbe hihetetlen módon mindenféle mulatós zene ment. Erősen kétlem, hogy a „Csóró vagyok…” című szám meghozta a vendégek számára a vágyott relaxációt.

Ezután anyukám visszavonult pihenni a szobába, én viszont rendesen kiélveztem a komolyabb szaunázást. Az összes fajta lehetőséget kipróbáltam: finn, bio plusz fényterápia, gőzfürdő, infrakabin, sókamra. Extra mértékben sikerült a méregtelenítés és a légutak tisztítása. A szaunák közben a hidegvízű merülő-medencében hűtöttem le magam. Itt és ekkor jó kis társasággal ismerkedtem meg, mentek a vicces beszélgetések, hülyülés, nevetgélés.

A vacsora svédasztalos volt, viszont, teljesen hihetetlen módon, nulla féle vegetáriánus opciót tartalmazott (?!). Amikor ezt szóvá tettem, felajánlották, hogy készítenek nekem rántott sajtot. Meg is kaptam, magos bundában, finom volt hasábburgonyával.

Kis pihenés, zenehallgatás és izgalmas chattelés után este még lementem egy kicsit körülnézni, hátha zajlik valahol valami. Sajnos nem igazán akadt semmilyen lehetőség. Egy család társasozott, egy baráti társaság tévét nézett, de mindösszesen ennyi volt a közösségi élet. 

Hiányoltam némi zenét, táncot, barátkozást. Az egyik asztal speciálisan játékoknak lett kialakítva, ezen elszórakozgattam egy kicsit egymagamban, aztán visszatértem a szobába. Bezuhantam az ágyba és úgy aludtam éjjel, mint a bunda.

Másnap a büféreggeli bőséges választékot kínált. Ananászlével kezdtem, magos vajas zsömével folytattam, amihez sajtot, keménytojást és zöldpaprikát ettem. Joghurtos müzlivel zártam a menüt. Aztán míg anyukám a szobában pihent, nekem irány újra a Spa!

Eleinte gyakorlatilag egyedül voltam az egész fürdőben, rajtam kívül szinte nem volt ott senki más. Addig úszkáltam az élménymedencében csendben, nyugalomban, míg be nem jött egy kisgyerekekből álló csoport, akik úszásoktatásra jöttek. A gyógyvizes medencékbe „menekültem”, ahol szintén egyedül voltam. Hanyatt felfeküdtem a meleg, barnás víz felszínére, és ott lebegtem fogalmam sincs, meddig.

Aztán masszíroztattam a testem a vízsugarakkal, a lehető legnagyobb mértékben ellazultak izmaim. Ezután kezdtem bele az aznapi szauna-sorozatba, ahol kicsit rövidebb ideig, kisebb szünetekkel csináltam végig az előző napi sorozatot. Közben ismét jó beszélgetésekben volt részem.

Kicsekkolás után Velencén néztünk körül. Először a tóhoz sétáltunk ki. 

A síkos utakon kissé csúszkálva jutottunk ki a partra. A hídról néztük a némileg befagyott tavat.

Aztán „városnézés” következett. (Annyira nem értjük, miért, de ez egy város…) Velencén négy kastély található, ebből mi kettőt néztünk meg. A Meszleny-Wenckheim kastélyt viszonylag normális állapotban találtuk, jelenleg múzeum és könyvtár működik benne.

A Meszleny kastélyt viszont drótkerítéssel vették körbe, ez most építési terület. Remélhetőleg felújítás után régi pompájában lesz majd látható ez a valaha szép épület. Az Ófaluban lévő kastélyt és a templomokat, valamint az újtelepi templomot és az itteni kastélyt is kihagytuk.

A települések közül Sukoró tetszett a legjobban, Pákozdot, de főleg Velencét eléggé szedett-vedettnek éreztük, mindenféle stílusú házakkal, bódékkal, lepusztulni hagyott hatalmas épületekkel, építési területekkel.

Amikor visszatértünk a szállodába, még játszottunk egy órát különböző földrajzi, történelmi és szójátékokkal. Aztán vonattal tértünk vissza Budapestre, ahol forró krumplileves, gombás-borsós rizs és Nutella várt ránk. Na és a blog-írás!

2025. január