Szerelem napja, hete, hónapja, éve...

Elhatároztam, hogy nem fogom hagyni magamat eltántorítani a futástól csak amiatt, hogy vacakabb az idő. Kedden például elég borús volt az ég, és lógott az eső lába. 

Én mégis útra keltem, és az Óbudai szigetet vettem célba. Meglehetősen hűvös volt, fázott a fejem és a kezem, elkélt volna a sapka meg a kesztyű, ráadásul közben a hó is elkezdett szállingózni.

Ez volt a (magamhoz képest) gyors futásom, és mivel jó sok idő kimaradt, most felesben csináltam, azaz 30-30 váltással, gyors illetve közepes tempóban futottam. Körülbelül 4 km-t tettem meg és nagyon jól esett, feldobta az egész napomat.

Hosszú futásból is jó nagy kihagyásom volt, ezért most még nem mentem 10 km fölé, 9,5 km lett a távom. Szombaton másfél köröm volt a szigeten, odafelé a Margit-hídon (ide Héveztem), visszafelé az Árpád-hídon. Itt egy (magamhoz képest) jó tempót vittem végig, a végét a híd közepétől még jól meg is nyomtam.

Mindig olyan hihetetlen érzékelni, hogy az emberben milyen tartalékok vannak, és a teljesítményét mennyire ki tudja tolni. Ráadásul volt egy olyan szakasz, amikor olyan flowba kerültem, hogy azt se vettem észre, hogy futok.

Emlékeim szerint korábban még sosem futottam délután. Minden teljesen más volt, mint reggelente szokott lenni. 

A kellemes időben a sziget tele volt emberrel, a sétány szerelmespárokkal, a játszótér gyerekekkel. Rájöttem, hogy sajnos sokan képtelenek elolvasni a feliratot vagy értelmezni az ábrát, hogy a futópálya a futóké, és nem andalgásra való. 

Láttam a Palatinuson a kivilágított Lumina parkot, ahol minden csupa fény volt és szólt a zene, hol kínai, hol keringő.

A múlt vasárnappal együtt tehát végre újra megvolt a három futás (recovery run: kényelmes tempó, közepes táv, 7,3 km, speed run: gyors tempó, rövidebb táv: 4 km, long run: közepes tempó, hosszabb táv, 9,5 km).

Vasárnap eljutottam a Dagályba is. Tök jó lett volna minden, ha… Ha az a fránya „volna” ott nem lett volna. A hőmérséklet az előző naphoz képest jóval alacsonyabb volt, a hőérzetemet pedig tovább rontotta az erős szél. Olyan brutál erővel tombolt, hogy a medencében majd letépte a vízből kidugott fejemet. Sosem hagytam még abba az úszást azért, mert fáztam, de most ez történt. Sőt, még a termálban is hideg volt, mármint nem a víz, hanem a viharos szél. Itt azért többet maradtam, vízi-tornáztam, nyújtottam.

Érdekes módon a wellnessben most mind a meleget, mind a hideget nehezebb volt elviselnem. A szaunában megcsináltam a négy kört, de rövidebb ideig bírtam, a merülőben meg alig pár másodpercet tudtam maradni, aztán menekültem kifelé. Fura, de most legjobban a gőz tetszett, nagyon jól bírtam egész magasra felállva is, és éreztem, mennyire jót tesz a légutaknak.

Emellett volt kettő tök jó itthoni edzésem, az egyik alsó-, a másik felsőtestre. Alulra már elkezdtem a gumiszalagot használni, felülre még csak a közepes súlyzóval végeztem a gyakorlatokat, jövő héten térek át nagyobb súlyra.

Végre újra jó komplett sportos hét volt ez. Bár nem sport, de még szoláriumba is elmentem, mert kedvem volt egy kicsit barnulni, készülni a közelgő tavaszra.

Amúgy persze főként a tanítás határozta meg a mindennapjaimat. Iskola, vizsgákra felkészítés, magántanítványok. Voltak jobb órák és kevésbé jók, cuki diákok és olyanok, akikkel küzdeni kell. Arcról mindenkit, névről majdnem mindenkit ismerek már.

A kollégák kedvesek, jó a légkör a tanáriban, és kiválóan együttműködünk az anyanyelvi tanárral. Ráadásul (annyira vártam már! 😊) beírtam az óráimat a Krétába, valamint egy bemutatkozó levelet küldtem a szülőknek.

A tavasz érezhetően közeleg, a madarak hangosan csivitelnek, a levegőben ott a kikelet ígérete. Nógrádon láttam az első hóvirágot, nem a Hóvirág, hanem egy másik virágneves utcában.

Mert hogy ott töltöttem egy napot, ennek fő oka pedig a pénteki farsang volt a Hesz Mihály iskolában. Érzésem szerint ez a kintlét számított talán az igazi búcsúnak. A falutól, a sulitól, a háztól.

A csúcspontot a nyolcadikosok keringője jelentette, vicces és ötletes volt többi osztály előadása; az egyéni jelmezekre már kevésbé figyeltem, a tombolát pedig egyáltalán nem vártam meg. 

Vettem finom süteményeket, muffint, pitét és csokis-krémeset, hogy támogassam a szülői munkaközösséget, és jót egyek, ha már ebédelni nem volt időm.

Jó volt találkozni régi diákokkal, kollégákkal, falubéliekkel, némelyikükkel beszélgetni is. De érzem, hogy ez volt az utolsó farsang. Sokakat nem is ismertem, rengeteg volt számomra az új diákok, új szülő, be kell vallani, hogy eltávolodtam teljesen a Hesztől.

Ezután kint töltöttem az időmet Nógrádon. Megint eladtam pár cuccot a „Réka vásárá”-ban. Összepakoltam a teraszon és a sufniban lévő dolgokat, amelyek közül egy adag (cserepek, kaspók, kerámiák, sporteszközök) már el is jutott Óbudára. Már csak egy menet van hátra, és az összes holminkat elköltöztettük.

Közben a hivatalos ügyek is haladnak: voltunk ügyvédnél, megkötöttük a végleges szerződést. A vevőknek már át is adtam félig-meddig a házat, el is kezdték az előkészületeket.

Hétvégén a gyerekek és a barátaik búcsúbulit tartottak a Hóvirág utcában. Mivel már kábé teljesen üres a ház, ezért úgy jöttek ki, mintha kirándulnának. Túrazsák, hálózsák, túlélő-felszerelés, stb. Ez egy nomád-jellegű buli volt főzéssel, zenével, még a várba is felkirándultak este.

Én nem aludtam ott, többé már nem is fogok. A páromnál töltöttem az estét, éjszakát, másnap reggelt, jó kis átmenet volt a Valentin napba. Ez az a nap, amire az emberek egy része magasról tojik. Alapvetően én is ebbe a csoportba sorolom magamat, talán azért is, mert fiatalként mi nem ünnepeltük, később jött be hazánkba és honosodott meg nálunk. De azért annak nagyon örültem, hogy a randinapunk pont belenyúlt február 14-be.

Egész nap alig ettem, csak szendvicset és banánt, meg a farsangon a sütiket, így estére rettentő éhes voltam. Elmentünk a Mona Lizába, és vettünk egy négy évszak pizzát, avagy annak a vega-variációját, ahol a kukorica, gomba és borsó mellett a sonka helyett ananász van. Valentin nap alkalmából pedig kaptam soook Merci-csokit, ami (némi családi besegítéssel) mostanra már el is fogyott. Nem volt valami hosszú találkozás, ám annál intenzívebb. Aztán újra irány a főváros.

Budapesten még várt rám egy kis vásárlás, amit amúgy egyáltalán nem szeretek; az ilyen boltokban mindig nagy a meleg és a levegőtlenség, meg sokszor a tömeg is. Viszont a költözés miatt annyi ruhámat és lábbelimet kiselejteztem, hogy nem ártott beszerezni néhány újat. Vettem hát egy könnyebb, sportosabb dzsekit, farmereket, pólókat, tervezek cipőket is, illetve talán lesz idén is, úgy mint tavaly tavasszal, egy temus rendelés. Bizony: új lakóhely, új életmód = megújuló ruhatár (is).

 

2026. február

Jégbontó hava

Amennyire pihenést és kikapcsolódást jelentett múlt szombaton a Dagály, annyira kemény volt számomra a vasárnap. Az egyetlen szabadnapomon egyedül kivonatoztam Nógrádra, hogy az utolsó simításokat elvégezzem a házon. 

Nagy túrazsákkal mentem, hogy kivigyek egy csomó kukazsákot meg nagy szatyrot. Utazás közben egy ismerős sráccal beszélgettem a vonaton, aki amúgy meteorológus.

Átöltöztem munkás-ruhába, és bekapcsoltam nagy hangerőre a zenét, hogy meglegyen a kellő motivációm. Szisztematikusan jártam végig a házat, ürítettem ki a helyiségeket. 

A szatyrokat, zsákokat és dobozokat mind megtöltöttem holmival. Először a tetőtérben kezdtem. 

A gyerekszoba nagyjából üres volt, csak az ágyneműhuzatokat kellett átválogatnom.

Ezután a hálót szabadítottam meg a felesleges dolgoktól.

Majd a fürdő lecsupaszítása következett.

Ezt követően a konyha került sorra, itt még elég sok holmi maradt, amiket mind össze kellett pakolnom.

Az étkezőben nagy falat volt a kredenc kiürítése: étkészletek, társasjátékok, kreatív cuccok…

Mindeközben ismét megnyílt Réka vására, adtam is el kerámiákat meg rongyszőnyegeket.

A végére csak az előtér, a nappali és az étkező egy-egy csücskében maradtak dobozok, zsákok.

A hátizsákom visszafelé menet is tele volt: az akasztós ruháimat hoztam el magammal. 

Hazatérve be is került minden az új fehér szekrénybe.

A fiam és az egyik lányom pénteken kiment kocsival Nógrádra. Ekkor, a múltkori dupla menet után megtörtént a költözés harmadik szakasza.

A lányok a cuccaikkal megtöltötték a gardrób-szekrényeket, Nagymami meg rengeteget mosogatott. Én pedig a heti egyetlen szabad délutánomat további mosogatással és pakolászással töltöttem. 

Utána kidőltem rendesen, de fel is lélegeztem, hogy a munka oroszlánrészét elvégeztük. Egész rendezett lett a tér!

A legtöbb feladatot a konyhában kellett elvégezni. 

Feladta a leckét rendesen, hogy mit, hová, hogyan rakjak el, de mostanra 95%-ban késznek nyilvánítom.

A nagyszoba hétköznap nappali, hétvégén gyerekszoba, ahová beköltözött a hatalmas medve is. 

Így lett egy mackó-kuckó, és most télen itt száradnak a koleszosaim ruhái is.

A fürdőt nagyon jól kezdjük belakni. 

A kedvencem a személyes terem, a hálószoba, ami nagyon hangulatos a fehér bútorokkal, és most némi szín és kiegészítő is került ide.

Most pedig lássuk, hogyan telt az első hét az új munkahelyemen, a magániskolában.

Bejártam a suli épületét, az összes termet és helyiséget, és megismerkedtem az osztályokkal (negyedik és nyolcadik között).

A gyerekcsapat több mint felének a nevét már meg is jegyeztem, és az összes tanárt ismerem.

Alapvetően jók a benyomásaim, a gyerekek többnyire kedvesek és lelkesek, a kollégáim szimpatikusak és segítőkészek. 

Az anyanyelvi angoltanárral sokat egyeztettem, így már kezd kialakulni, miket tanultak eddig, és mire kellene nagy hangsúlyt fektetnem.

Ezzel együtt visszatértem a civilizációba, például lett újra ügyfélkapum és lesz Kréta-hozzáférésem. 

Vettem egy pendrive-ot, mert lesz „céges” laptopom is, továbbá mindenféle egyéb hivatalos ügyintézés és papírmunka is zajlott.

Az iskola mellett felvételi felkészítést is csinálok és magántanítványaim is vannak, így nagyon sűrűek a napjaim most februárban. Az időbeosztásom a következőképpen alakul: hetente négy délelőtt vagyok az iskolában, három délután és egy délelőtt korrepen, kettő délután pedig a magántanítványokkal foglalkozom, de ők most a felvételi előtti hajrában annyian vannak, hogy minden estére jut belőlük. Ez azt jelenti, hogy számomra rendkívül fárasztó ez a hónap, estére testileg-lelkileg kidőlök, de a pénztárcám egyre jobban érzi magát.

Amikor még nagyon követtem a népi dolgokat, és jelentősebb szerepet játszottak az életünkben a hagyományok, akkor a blogra sokszor a hónapok régi neveit írtam fel. 

Most eszembe jutott feleleveníteni ezt a szokást, főleg a heti időjárás okán. (Amúgy a lakás nagy pozitívuma, hogy gyakorlatilag alig kell a fűtést felcsavarni, így is 22-23 fok van bent.)

Hétfőn, azaz február 2-án jött ki a medve a barlangjából, és elvileg nem ment vissza, mert nem ijedt meg az árnyékától. 

Már aznap sűrűn szállingózott a hó, másnap, kedden pedig Budapestre jelentős hó esett.

Az első hónak december tájban mindig örül az ember, a késeinek februárinak kevésbé, mert akkor már kicsit kezdünk kifelé menni a télből. 

Épp nemrég tűnt fel, hogy hosszabbodnak a nappalok és hangosabban csivitelnek a madarak – erre most: hó?

Amúgy nekem tetszett, hogy az új lakásból kinézve letesztelhettem a fehér látványt. A csúcspont az volt, amikor este a lányommal kimentünk Óbuda-Óvárosba havazni.

Először természetesen megdobáltuk egymást hógolyóval…

…aztán hajat, szemüveget és válltömést készítettünk Harrer Pálnak,

…hóember helyett Vénuszt formáztuk meg hóból a sportparkban,

… az esernyős szobrokkal fotózkodtunk,

…és átöleltem Szindbádot.

Hétvégére elolvadt a hó, a jég, nagyjából felszáradtak az utak.

Vasárnap olyan kellemes volt a reggel, hogy a szabadba vágytam mozogni. 

Végre, hosszabb kihagyás után újra futottam! Egy klasszikus szigetkört tettem meg, ami Óbudáról az Árpád-hídon át oda-vissza 7,3 km. 

Mivel rég nem edzettem, először csak nagyon kényelmesen kezdtem, de aztán hamarosan közepes tempóra váltottam. A táv felénél volt egy kis holtpontom, itt lassítottam kissé.

Aztán újra belendültem. Ahogyan sokszor máskor, most is a hídon visszafelé voltam a leggyorsabb. 

Nagyon jól esett testemnek, lelkemnek! Örültem, hogy a kihagyás ellenére meg tudtam valósítani a kitűzött célt.

Anyukámat szerdán elkísértem a piacra, ahol vettem új tepsiket. Amióta itt lakunk, gyakorlatilag nem főztem. Vagy étkezdékben ettem, vagy az anyukám főztjét. 

A héten nagyon finomakat, például cukkinis rakott krumplit, gombás-borsós ragut tarhonyával, csicseriborsós falafelt rizzsel, macesz-gombócos hamis-húslevest és krumplis-tésztát. 

A lányomnál ez a hét még szünet volt az egyetemen, így ráért sütni. Készített nutellás palacsintát és brownie-t is. De ettem máglyarakást is.

A hét nagy családi eseménye volt a legkisebb lányom születésnapja, aki 16 éves lett. Sajnos a fiam vidéki munkája miatt nem volt jelen, a párom viszont el tudott jönni, így teljes létszámú volt a csapat.

A menü: krémleves krutonnal, a húsevőknek csirke, a vegáknak cukkinifasírt krumplipürével, de az ünnepelt penne tésztát kért paradicsomszósszal, sajttal, bazsalikommal. 

Rendhagyó módon nem tortát, hanem csúsztatott palacsintát rendelt, amit a nővérei készítettek el.

Az ajándékát megkapta előre (máltai utazás a nővéreivel), most csak kedvenc édességével, Bounty-val árasztottuk el, de kapott még dzsekit és focimezt is.

Ugyan párommal az együttlétünk központjában most nem az étkezés állt, de azért egy nagyon szuper randinapot ezen az őrülten zsúfolt héten is sikerült összehoznunk. Múltkor én mentem Nógrádra, most ő jött Óbudára.

Időről időre csinálunk nosztalgikus zenei estéket, azaz felváltva választunk ki számokat, többnyire a fiatalkorunkból, a 80-as, 90-es évekből. Lejátsszuk a klipeket, közben hangosan énekelünk, táncikálunk (fekve is!). 

Lélekben visszamegyünk az időben, és ilyenkor egyszerűen nem hisszük el, hogy az 50-es éveinkben járunk, újra ifjúnak érezzük magunkat és ilyennek látjuk a másikat is. Szeretem ezeket a vidám időutazásokat!

 

2026. február (azaz jégbontó hava)