Taní-Tani

Képzeljétek, egy ismerősöm felkért, hogy legyek az ingatlanosa! Úgy gondolta, ha már annyira jól és gyorsan sikerült eladnom házamat, segítsek ebben neki is. Nemet mondtam, mert a gyakorlatban kivitelezhetetlennek éreztem a dolgot, ellenben ajánlottam neki egy kedves és profi ismerősömet.

Habár egyáltalán nem vagyok ingatlanos, mindig is érdekelt a lakberendezés. Már kamaszként a Lakáskultúra és Otthon magazinokból vágtam ki a képeket, illetve kockás papírokra rajzolgattam terveket. Manapság nemcsak enteriőrök nézegetése és alaprajzok tervezése a hobbim, hanem az is, hogy az ingatlan.com-on képzeletben berendezem mások lakásait, házait.

Jelenleg a lakberendezést aktívan tudom gyakorolni az óbudai lakáson, ahová nemrég költöztünk. Lássuk, ezen a téren milyen előrelépések történtek.

Anyukám hathatós segítségével nagyjából összeraktuk a konyhát. Üvegeket és edényeket súroltunk, élelmiszereket pakolásztunk, berendeztük a konyhaszekrényt.

A hét elején még darabokban állt az új szekrényem, a ruháim pedig ágyneműtartókban hevertek teljes összevisszaságban.

Aztán a fiam egyik nap megjelent a semmiből, és míg én online órát tartottam, anyukám néminemű segítségével összerakta a szekrényt, ami a helyére került, a ruháim meg nagyjából a helyükre.

Kinéztem magamnak egy szennyes-tartót a Marketplace-en. Nehézkesen ment a dolog, húzódott az ügy, de most végre ezt is kipipálhattam. Igaz, Újpestig kellett érte mennem, ahonnan buszon, metrón és villamoson hoztam el ide.

Fonott és fehér, keskeny és a belseje vászon borítású. Több variáció volt, hogy hová kerüljön, de aztán elfoglalta végleges helyét a fürdőben, a radiátor előtt.

A lányaim a nagymamájukkal elmentek az Ikeába. Vettek az új kihúzhatós ágyra egy ugyanolyan takarót, mint amilyen a kanapén van és parafa edény-alátéteket is. Beszereztek dobozokat, hogy könnyebb legyen a cuccaikat rendszerezni a gardróbszekrényben.

Kisebb dobozokat én is kaptam, amelyek pont befértek a komód fiókjaiba. Így ott tartom most a fehérneműmet, zoknikat-harisnyákat, nyári illetve téli holmikat (fürdőruhák, sapkák-sálak-kesztyűk).

A legújabb szerzeményem pedig egy használt, enyhén felújítandó szék lett. Ugyanilyen van anyukám konyhájában, én viszont a hálószobába állítottam, kevésbé ülő-, mintsem pakoló-felületnek.

Szóval szépen haladnak a dolgok, mindig teszünk pár lépést afelé, hogy a lakásból otthon váljon. A héten azonban a legnagyobb áttörés számomra a munka terén történt.

Először is elkezdtem Óbudán délutánonként tanítani. Hatodikos és nyolcadikos diákokat készítek fel a középiskolai felvételire, illetve korrepetálom azokat, akinek gondja van az iskolai tananyaggal. Ez az átmeneti lehetőség néhány héten keresztül tart majd, és amellett, hogy segíthetek a gyerekeknek, szépen kiegészíthetem a bevételeimet.

Ennél még nagyobb hír, hogy lett egy állásom! Ez egy magániskola, ami nagyon passzol a személyiségemhez. Alternatív programja miatt sok szempontból hasonlít egy ideális sulira.

Kedden hospitáltam, azaz beültem néhány órára, megismerkedtem pár osztállyal és a leendő kollégák egy részével. Csütörtökön pedig megtörtént a próbatanítás.

Csak a téma volt adott („Clothes”, azaz ruhák), a többi teljesen rám volt bízva. Összeraktam egy jó kis óratervet, csoportos feladatokkal, memória-játékkal, szógyűjtéssel, szócsatával, képekkel és cetlikkel.

Hihetetlen, hogy több mint harminc éve diplomáztam, de a mai napig képes vagyok izgulni az ilyen megmérettetések előtt. Amint azonban beléptem a terembe és elkezdődött az óra, minden para elillant.

Egyáltalán nem éreztem magamat feszélyezve attól, hogy megfigyelnek, míg korábban, más iskolákban ez nagyon is így volt. A gyerekek nagyon kedvesek és nyitottak voltak, figyeltek és dolgoztak rendesen. Nem dicsekvésből mondom, de utána a kiértékelésen csupa pozitív visszajelzést kaptam. 

Tetszett nekik, hogy változatosak voltak a munkaformák, jól tudtam aktivizálni a diákokat, és azonnal megtaláltam velük a hangot. Külön kiemelték a lelkes személyiségemet, és a belőlem áradó erőt.

Felvettek tehát februártól, jövő héten el is kezdek itt dolgozni. Szabadúszó helyett újra alkalmazott leszek, bár egyelőre nem teljes-, hanem félállásban, de úgy tűnik, hosszabb távra is lesznek itt számomra lehetőségek. Furcsa lesz újra iskolában tanítani, de nagyon várom.

Mindenféle hivatalos dologra is sor került: űrlapok kitöltése, fénymásolás, nyomtatás... Elmentem a kormányablakba erkölcsi bizonyítványt intézni. Először majdnem egy órát várakoztam, és így sem kerültem sorra, másnap meg kábé öt perc alatt sikerült az egész. Lesz arról igazolásom, hogy erkölcsös vagyok, hurrá!

Mindeközben Nógrádra kiment az értékbecslő, akit a párom engedett be és vezetett körbe a házban. Ha már őt említettem, essen szó a randinapunkról. Eddig általában ő jött hozzám, most én mentem hozzá. Egész más érzés volt, mindkettőnk számára nagyon pozitív!

Nógrád már kevésbé, ezúttal ugyanis nagyon nem a szép arcát láttam, főleg Almáskertnek. Eső, nyirkosság, sár, latyak… Így talán könnyebb lesz elengedni a falut. 

Habár egy másik virágneves utcában töltöttük az időnk nagy részét, azért átugrottunk a Hóvirág utcába is. Itt a ház jelenleg a totális káosz állapotában van, így talán attól is könnyebb lesz megválni. Bizniszeltem is: megint sikerült eladnom pár dolgot.

De térjünk vissza a randinkra, aminek a sarkalatos pontja volt az étel, amit a párom a berkenyei Szent Anna fogadóból rendelt. Rántott sajt és gomba, sült krumpli és rizs. Ez volt a vacsoránk és a reggelink is, amit jóízűen faltunk be.

Ezen kívül a héten ettem még tárkonyos krumplilevest, borsófőzeléket, négysajtos tésztát, valamint rántott karfiolt is steak burgonyával. A gyerekek és anyukám meg az IKEÁ-ban svéd húsgolyót, vega-golyót, hagymakarikát krumplipürével és zöldségekkel, desszertnek pedig különféle tortákat.

Egyetlen-egyszer sem főztem, mert annyira rohanásban voltam mindig, hogy időszűkében csak valamelyik étkezdében tudtam ebédelni. Óbudának, de ennek a környéknek különösen az az egyik előnye, hogy egymást érik a különböző kajáldák, az ember szinte a bőség zavarával küzd: Zsuzsa étkezde, Ebéd Elek, Babutzi, Babszi, Esernyős, Vasmacska...

Nagybevásárlást tartottunk anyukámmal. Teletömtük a bevásárlótáskát, a hátamon hátizsák, vállamon vászontáskák. Majd leszakadtam, és alig tudtam húzni a rámpákon a banyatankot. Viszont jó érzés volt végre feltölteni a hűtőt és a kamraszekrényt. Egyszer pedig egy nagyobb piac-kört is tettünk együtt.

Végre volt időm és kedvem mozogni: itthon edzettem zeneszóra. Némi kihagyás után pedig újra eljutottam a Dagályba. Kivételesen nem egymagam, hanem velem jött kettő lányom is. Körbevezettem őket, és gyakorlatilag mindent ki is próbáltak.

Az úszómedencében most nagyon nem a táv volt a lényeg, hanem a vidám közös együttlét. Ennek során olyan úszásnemeket is kipróbáltam, mint pillangó-, sellő- illetve kutyaúszás. Egy verseny során szerintem életem eddigi legjobbját teljesítettem, nagyon jól esett kihozni magamból a maximumot. A termál-medencében jót beszélgettünk, illetve a víz alatt úsztam sokat.

Aztán átmentünk a wellness-be. Egyikük nagyon nem bírta a szaunát, a másikuknak a gőzkabin nagyon tetszett. Hosszasan áztunk a jakuzziban, közben beszélgettünk. Miután a víz és a hő jól kivette az energiánkat, ott ettünk a Dagályban, például fűszeres krumplit és görög-salátát. Mindenhol hatalmas adagokat adnak, ami rajtam, mint madárétkűn mindig kifog. Ezért általában dobozban elviszem a maradékot, és megeszem vacsorára.

Holnap, azaz vasárnap ismét kiutazom Nógrádra, amivel az a célom, hogy a kupiból némileg rendet teremtsek, illetve ismét megnyissam Réka vásárát, ahol újabb tárgyakat adhatok el.

Ezennel véget ért a január és elmondhatom, hogy a 2026-ra kitűzött nagyszabású terveimet már az év első hónapjában sikerült mind megvalósítanom. Jöjjön hát a február, lássuk, mit tartogat számomra!

2026. január