Erdély 1.

Szerintem nem írtam még nektek arról, hogy nekem a családom miatt erdélyi kötődéseim vannak. Édesapám családja ugyanis onnan származik. Apu Kolozsvárott született, ott nőtt fel, ott tanult, és onnan költözött át 1972-ben Magyarországra. Nagybátyámék, unokatestvéremék most is ott élnek. Mi azonban nem igazán ápoltunk velük túl közeli kapcsolatot, nagyon kevésszer találkoztunk, csak a neten követjük egymás életét.

Mindössze kétszer jártam Erdélyben. Először 1985-ben Kolozsváron rokonlátogatáson nagymamámnál, nagynénémnél, nagybátyámnál, unokatestvéreknél. Az időnkbe némi városnézés is belefért, amiből leginkább arra emlékszem, hogy egy zivatarban teljesen szétáztunk Mátyás király szobránál.

Másodjára 2008-ban egy kb. tíznapos utazást tettem Erdélybe volt férjemmel és négy gyerekkel (Kincső akkor még meg sem született, Tündér is kisbaba volt). Életem egyik felejthetetlen nyaralása volt. Kalotaszentkirály, Korond, Bözöd, Kőrispatak, Csíkszereda, Csíksomlyó, Lázárfalva, Szent Anna tó, Tusnád, Úz völgye… Egy csoda! (A fotó 14 éve az Úz völgyében készült.)

Én hiszek abban, hogy nem véletlen, ha valaki erős kötődést érez bizonyos népek, országok iránt. A tudók biztosan előző életekkel magyaráznák ezt, én ennyire nem megyek bele ebbe a témába most. A lényeg, hogy az indiánok és Erdély iránt van bennem valami ősi vonzódás. És most megadatott, hogy 14 év után újra ellátogassak őseim földjére.

A Határtalanul program lehetővé teszi hetedik osztályosok számára, hogy elutazhassanak egy-egy határon túli, magyarlakta vidékre, Felvidékre, Kárpátaljára, Délvidékre vagy Erdélybe. A mi iskolánk ezt megpályázta, és meg is nyerte!

Olyan körútra mentünk az osztályommal, aminek rendkívül változatos a programja, van benne túra és templom, városnézés és természet, hegy-völgy és kastély. Szerdán indultunk, szombaton érkeztünk. Nagyjából 1300 km-t tettünk meg.

 

Első nap:

7-kor indultunk a nógrádi iskola elől. Kísérők rajtam kívül az intézményvezetőnk, Peti, és a helyettesünk, Lívi voltak. Tágas és kényelmes busszal utaztunk. Sofőrünk Miklós, a fiúknak Főnök úr, nagyon kedves és jó fej volt.

Egyszer álltunk meg egy kis pihenőre, majd később a határ előtt tankolni. Ártándnál léptük át a határt.

Hamar Nagyváradra értünk, ahol a székesegyháznál csatlakozott hozzánk idegenvezetőnk, Róbert.

A városnézést a püspöki palotánál kezdtük.

Aztán elsétáltunk a belvárosba.

A sétálóutcán sok szecessziós palotát illetve templomot láttunk.

Megálltunk egy fagyira, ahol az első nyelvóránk meg is volt: Buna ziua = Jó napot! Multumesc vagy Merci = Köszönöm.

Megnéztük azt a teret, ahol a Magyar Színház áll, sajnos épp felállványozva találtuk. Láttuk az Emke kávéházat, ahol Ady megismerkedett Lédával.

Átkeltünk a Sebes-Kőrös felett.

Eljutottunk a Fő térig, ahol templomok és középületek állnak, például városháza.

Itt is szép szecessziós épületeket találtunk.

Egy újabb templom mellett vezetett az út a vár bejáratáig.

Átléptünk a várkapun, ahol néhány információt tudtunk meg a várról.

Körbe sétáltunk a várudvaron. Odabent középkori épületeket találtunk.

Nagyváradról Kőröstárkányra utaztunk tovább. Itt Gábor Ferenc várt minket, aki az 1919-es emlékműnél mesélt a táj földrajzi jellegzetességeiről, és a térség történelméről, különös tekintettel az egy évszázada történt vérengzésre.

Kora este értünk Vasaskőfalvára. A szállásunk azonban kissé odébb, a falu külterületén a Boga völgyben volt, hegyoldalban, patak mellett.

Az Anett panzióban a lányok és a fiúk két külön épületben szálltak meg.

Rögtön vacsoráztunk is. Végig nagyon finom volt az étel. A húsevők csorbalevest vagy csirkeragulevest, sült vagy rántott húst kaptak. Az én vega-menümben volt rántott sajt meg sült gomba, hús nélküli „húsleves” és gombaleves.

Utána még tettünk egy sétát fel a hegyre, a patak mentén. A „rettentően” fáradt gyerekek fel s le futóversenyt rendeztek.

Este-éjszaka a program meccsnézés meg filmezés volt, ment a móka, kacagás, egymáshoz átmenés, folyosón rohangálás, cseverészés, kacarászás, ahogyan az egy jó osztálykiránduláson szokott történni, általunk teljesen tolerálható mértékben. (A némileg hiányos alvást később a buszon szépen bepótolták.)

 

Második nap:

Bőséges svédasztalos reggeli után Kiskohon kezdtük a napot.

Felsétáltunk a dombra, fent a barlang bejáratától nagyon szép kilátás nyílt a völgyre és a környező hegyekre.

Bent egy román férfi kalauzolt minket, Robi fordította, amiket mesélt.

Csodálatos volt a barlang! Én jártam már Aggteleken meg a Pálvölgyiben is, de ez akkor is lenyűgözött.

Hatalmas üregekben jártunk, folyosókon vonultunk végig, termeket láttunk.

Gyönyörű cseppköveket alkotott a természet. Ezeknek mindenféle fantázia-neveket adtak a helyiek, de a mi képzeletünkre volt bízva, miben mit látunk.

Itt tanultuk meg a lecsöppenő víz hangja alapján, hogy a függő cseppkőoszlop a sztalaktit, az álló pedig a sztalagmit.

És hogy miért Medve-barlang? A bejárat egyszer régen beomlott, a barlangi medvék pedig bent rekedtek. Láttunk is medve csontvázat. Mire kiértünk, megnyitott a bazársor, ahol szuveníreket lehetett vásárolni.

Innen szerpentines út vitt fel a Bihar-hegységbe. A legmagasabb pontja 1800, de mi „csak” 1300 méterre mentünk fel, a Pádis-fennsíkra.

Itt hó fogadott minket! Fel is vettem a kabátot, az egész út alatt ekkor először és utoljára – kb. 15 perc múlva le is került rólam. A többi napon reggel és este pulcsiban, napközben pólóban voltam. A nap szinte végig sütött, nagyon szép időt fogtunk ki.

Jellegzetes erdélyi tájat találtunk itt fenyőfákkal, víznyelőkkel.

Havas volt a hegyoldal, csúszkálásra csábított. Szánkó híján a gyerekek a kabátjukon, nadrágjukon csúsztak le.

Természetesen hógolyó-csata is kezdődött. Az első tíz percben a többségnek beázott a cipője, a második tíz percben pedig a ruhája is. Sebaj, később a buszon minden megszáradt.

A hóban nehezen haladtunk, eléggé csúszott, így feleannyit tettünk meg (kb. 5-6 km-t), mintha száraz földön túráztunk volna.

Olyan volt, mintha tavasz és tél határán lettünk volna – egyik oldalon lila krókusz mezők, másik oldalon havas hegyoldal.

A Glavoj réten kis pihenőt tartottunk, ahol a gyerekek a patakban játszottak, kövekből gátat építettek.

Visszafelé farönkökön pihentek, ettek.

A visszaúton volt, aki a havas völgyben haladt, mi inkább a hegyoldalban, hogy megcsodáljuk és fotózzuk a krókuszokat.

Innen busszal lefelé haladtunk a kanyargós úton a Boga völgybe.

A Boga patak mentén egy kis kirándulás várt még ránk.

A Boga telepről indultunk, végig a patak mentén haladtunk.

Az út mente tele volt medvehagymával, szedtem is a másnapi reggelihez.

Több vízesés található a kanyonban, mi a Schmidl vízesést céloztuk meg.

Először a víztározóhoz értünk.

Aztán a vízesést csodáltuk meg.

Este tértünk vissza a szállásra. Vacsora után most valahogy nem volt kedve senkinek futóversenyezni, még sétálni sem.

(Folyt. köv.)

Elmúlik

Mottó az elejére, kommentár nélkül:

"Egyszer egy indiai hercegnő az édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Egyetlen szót vésett bele: Elmúlik..."

Hullámzás, folyamatos változás, ez jellemzi az életemet, az utóbbi időszakot, az áprilist pedig mindenképp. Süt a nap, befelhősödik az ég, eső esik, majd kiderül, aztán újra beborul. A szél pedig folyamatosan fúj, állandóan újabb és újabb változásokat hoz.

Tapasztalataim szerint a természet folyamatos megfigyelése, pláne az azzal való szerves együttélés nagyban segíti az ember lelki egészségének, békéjének megőrzését. Észreveszed, hogy tavasszal mindenképp megtörténik a zöldellés, virágzás, ősszel pedig elkerülhetetlen a hanyatlás, pusztulás. Csak halálból fakadhat új élet. De mindig minden meghal, és mindig minden újjászületik. Mindig és minden.

Van egy jó kis népi mondás, Szent György napja (április 24.) után a füvet már kalapáccsal se lehet visszaverni, Szent Mihály (szeptember 29.) után pedig már harapófogóval se lehet kihúzni. Mindennek megvan a rendje, ideje, nem kell semmit erőltetni, ellenben az elfogadás és alkalmazkodás üdvös lehet. Ezzel amúgy most leginkább a türelmetlen Rékát intem türelemre.

A kertben a zöldségek alig bújtak még elő a földből, és azóta nulla darab új virág bontott szirmot. Mondjuk a helyükben én sem bújogatnék-bontogatnék, a francnak lenne kedve ebben a zord időben előjönni, virágozni. Siettetném őket, meg jó lenne már a saját salátát, retket, spenótot, hagymát enni, de most még érezhetően a várakozás ideje van.

Kis időre konkrétan a tél is visszatért. Vasárnap reggelre fehérbe öltözött a táj. Az ablakon kinézve láttam, hogy hó borítja a fákat, hófehér a várhegy oldala is. A képet egy kedves barátom-szomszédom készítette a házából, nem tudván, hogy én épp azon a vonaton ülök.

Vonatoztam, várt Budapest, az Aréna, az országos Táncháztalálkozó! Érdekes módon egyáltalán nem volt teltház. Mikor hét éve ott jártam, tömve volt a csarnok, a szombatnak, de talán még inkább a Csík koncertnek köszönhetően. Most vasárnap volt, Aprók bálja, azaz az ifjúsági- és gyermekcsoportok bemutatkozása.

Középpontban a Közép-Magyarországi Régió állt, először Veszprém, aztán Komárom-Esztergom, végül Fejér megye mutatkozott be. Legelőször a Magonc együttes dobolt, furulyázott, énekelt. Aztán a régió három tánccsoportja közös dallal és össztánccal nyitotta meg a napot.

Úgy mentem oda, hogy én majd hú de nagyot fogok mulatni, aztán a nap nagy részében inkább csak ültem, és néztem a produkciókat. Láttam szérűtáncot és polgári táncokat, kanásztáncot és verbunkot, jöttek a bakonyi betyárok cifraszűrben, meg a hagyományőrző nénik. Legnépszerűbb persze az ugrós és a csárdás volt.

Minden régió a színpadon is előadott, és a küzdőtéren is megjelent, ahol táncházba vonták be a nagyobbakat, valamint népi játékokat tanítottak a kisebbeknek, mint pl. zöldág-járás, kapuzó, házasító, karikázó.

A Fejér megyeiek, az abai Sárvíz Művészeti Iskola és a székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes közös műsorral, egy főleg ugrós alapú mezőföldi előadással léptek fel. Csillag (és Bori) a lányokkal üvegezett, Kende a fiúkkal söprűzött. Bevallom, elpárásodott a tekintetem, ahogy néztem őket.

Nagyon-nagyon büszke voltam rájuk! Csodaszép volt az egész, ráadásul tudom, mennyi munka van egy ilyen produkcióban. A néptánc mindegyik gyerekemnek rengeteget adott. Az én nagyszájú fiam ilyenkor megszelídül, az önbizalomhiányos lányom kinyílik. A tánctól egyfajta tartást kapnak, a lányok nagyon nőiesek lesznek, a fiúk nagyon férfiasakká válnak.

A táncházba én is beálltam Virággal. Ugrósoztunk és csárdásoztunk. Szuper élményben volt részem, mert az otthoni ugrabugrálásokat kivéve már nagyon-nagyon régen táncoltam így együtt a gyerekeimmel, talán utoljára a széplaki időkben, ami, ha jól számolom, bizony majdnem tíz éve volt. Most viszont megtáncoltatott Kende, aztán Csillaggal roptam, végül még a „menyemmel”, Borival is táncra perdültem.

Bevallom, nagyon öregnek érzetem magamat! Egy korszak végérvényesen véget ért, a gyerekeim egy része felnőtt, a másik része is erőteljesen felnövőben van, amin kesereghetnék, de nem akarok, mert ennek az életszakasznak is megvan sok szépsége. Egyre kevesebbet vannak itthon, de egyre önállóbbak, egyre jobban boldogulnak egyedül mind tanulásban, mind munkában, mind magánéletben, mind közéletben. A két nagykorú például élete első szavazásán is részt vett. A vasárnapnak erről a részéről amúgy inkább nem írnék semmit.

Érdekes, hogy az elmúlt héten a néptánc még egyszer visszaköszönt az életemben. Tudniillik, hogy a LEP (Lázár Ervin Program) keretein belül már az összes osztály volt valamilyen előadáson, ki színházban, ki cirkuszban, ki interaktív kiállításon, minket, a hetedikeseket kivéve. Alig vártuk már, hogy ránk kerüljön végre a sor, és ez szerdán meg is történt.

„Fordulj egyet előttem!” – ez volt a Bihari János Táncegyüttes produkciójának címe, amit a kistérség sok más hetedikesével együtt a Rétsági Művelődési Központban nézhettünk meg. A táncos részek közben megcsodálhattuk a ruházatokat, ritmust tapsolhattunk, megismerkedtünk népi hangszerekkel, stb. Jól értettek a gyerekek nyelvén, végig sikerült lekötniük a figyelmüket. Különböző térségek táncait és viseleteit mutatta be az előadás, mint például kalocsai, szatmári, rábaközi, somogyi, vajdaszentiványi, kalotaszegi és palatkai

Az utóbbiakra azért is felhívtam a gyerekek figyelmét, hiszen nemsokára mi is arra a vidékre utazunk. Bizony, a nagy álom valósággá vált: szerdán indulunk Erdélybe, és egészen szombatig leszünk ott. Vár ránk Nagyvárad és Nagyszalonta, Kalotaszeg és Kolozsvár, várost is nézünk, túrázunk is (például a Medve-barlangba vagy a Pádis-fennsíkra). Mindenki izgalommal várja már, én is nagyon! Hiába lesz ez munka is a kísérő tanárok részéről, azért remélhetőleg sok szépet látunk majd, és sok jó élményben lesz részünk.

Ez a hét a tanév egyik legkeményebb hete volt számomra. Az erdélyi utazás szervezésével párhuzamosan egy nyári zánkai táborra is pályáztam. Sok-sok munkaóra van mögöttem és az engem segítő kollégáim mögött (aki még ilyet sosem csinált, el nem tudja képzelni, mekkora meló ez), de végre elmondhatom, hogy a pályázat sikeresen beadva. Most már „csak” azért kell drukkolni, hogy el is fogadják, és elvihessük végre a jó tanuló, jó magaviseletű, jó sportoló Hesz-es diákokat a Balaton partjára táborozni.

Ezen felül túl vagyok egy szülői értekezleten, holnap vár rám egy fogadóóra. Megtörtént a nyolcadikosok (és a tanárok) tabló-fotózása, valamint újabb szakaszba lépett a „Lépték – Tervezzünk Közösen!” program, melynek keretében aktív és passzív kikapcsolódásra alkalmas tér alakul majd ki iskolánk közelében. Ezúttal a tanárok, valamint az ötödikes és hatodikos korosztály véleményét kérték ki az egyetemisták egy álom-térrel kapcsolatban. Ha minden jól megy, a nyár folyamán meg is valósul ez a szuper terv!

2022. április

Bolondos április

Bolondos ez az egész hét, a március vége, április eleje, sok szempontból is.

A hét eleje nyárias volt, a hét vége majdhogynem télies. Múlt vasárnap trikóban és rövidnadrágban napoztam a kertben, ma pulcsiban és kabátban is hűs volt. Egy hét alatt húsz fokot csökkent a hőmérséklet. Néhány napja ragyogóan sütött a nap, mostanra megérkezett a várva várt eső. A száraz talaj végre megtelt nedvességgel, a szomjas növények inni kaptak.

Ennek örömére kinyílott a kertben az első két hagymás virág, egy sárga nárcisz és egy rózsaszínű jácint. A többiek egyelőre még zöldek, és várják, hogy visszatérjen a jó idő, majd akkor szirmot bontanak.

A ringlófák viszont nem vártak tovább, fehéren kivirágoztak. Olyan most, mintha hó borítaná az ágakat. Állítólag ma hó is érkezik hazánkba, Belgiumban, Németországban már tegnap havazott, a Bükkben és a Mecsekben már most hullik a pelyhes fehér hó.

A kertünkben az ibolya és a százszorszép mellett mindenféle kis virágok bújtak elő, a sárga kankalin mellé pedig egy lila is.

Almáskertben fehéren és rózsaszínűen virágoznak a gyümölcsfák, sárgán az aranyesők.

A faluban megjelentek a sárga nárciszok és a lila jácintok, valamint egyik nagy kedvencem, amit egyszer majd biztosan ültetek is ide: a tulipánfa (Vagy liliomfa? Ezt a kettőt mindig összekeverem.).

A hét elején, a „nyárban” több sétát is tettem Nógrádon. A Fekete parton megcsodáltam az aranyesőket és a japánbirseket (ez utóbbi nálam még épphogy csak rügyezik).

A Taposó park magaságyásaiba gondos kezek fehér, lila, rózsaszínű és sárga virágpalántákat ültettek.

Iskolánk kertjében az előbújó hagymások közé árvácskákat ültettek.  

A tavon hattyú tojó már a nádasban költ, a hím körbe úszkálva igyekszik őt védeni, például az olyan „félelmetes támadótól” is, mint én. A tó másik felét egy récepár vette birtokba. Hiába a zord idő, a tavasz igazi eljövetelét az is bizonyítja, hogy megérkezett hozzánk az első gólya, múltkor láttam a réten lépdelni.

Egy ismerősünktől új, népi textíliákat kaptunk, melyek a teraszra kerültek: nagy terítő az asztalra, kicsi a ládára, párnahuzatok a kanapéra.

Télen az ember óhatatlanul is vitaminokban szegényebben táplálkozik. Hogy a kiürült vitaminkészleteket feltöltsem, csíráztatni kezdtem. 

A csírázó tálkákban pár nap alatt kizöldült a retek, enyhén csípős ízével kiváló kiegészítője mondjuk a tócsninak, amit krumpli helyett sokszor reszelt répából és hagymából készítek.

A Civil Házban ma tojásfestést rendeztek. Tegnap az ovisok és az alsósok, ma a felsősök és a felnőttek festhettek tojásokat.

Amíg a lányaim ott alkottak, én itthon húsvéti hangulatba hoztam a házat. Az aranyeső- és gyümölcsfa-ágakra díszeket aggattam, és elővettem a színes tojásokat is.

Hétfőn tartottuk az iskolanyitogatót. A leendő elsősök az óvodából átlátogattak hozzánk a szüleikkel együtt. Nagy volt az érdeklődés az esemény iránt, megtelt a terem. A negyedikesek Holle anyó meséjét adták elő németül, nagyon színvonalasan, jól felkészítve. Élvezetes volt a színészi játék, a gyerekek szépen énekeltek. Ezután az egyik tanító néni matekórát mutatott be a kicsiknek; virágokat, pillangókat, madarakat kellett számolniuk. Másik két tanító nénivel virágot ragasztottak és díszítettek az ovisok. 

Míg igazgatónk a szülőket tájékoztatta az iskoláról, addig velem voltak a kicsik. Megmutattam nekik a termeket, az aulában Hesz Mihály fotóit, érmeit, kajakját. A tornateremben exatlon-pályát állítottunk fel, itt ugráltak, bújtak, kúsztak fáradhatatlanul, majd lehetett fogócskázni is, persze sikongatva. Hihetetlen, mennyire aktívak az ovisok, mennyi energiájuk van. Láthatóan jól érezték magukat nálunk a gyerekek is, szülők is. Nem véletlen: a Hesz a környék legjobb iskolája!

Ezen a napon az 5.-6-os fiúk Salgótarjánban a kézilabda megyei döntőn negyedik helyezést értek el. (Négy éve Kendéék is ugyanitt, ugyanezt.) A szerdai nap viszont egész biztosan bekerül a Hesz-történelmébe. A 7.-8-os fiúk megyei bajnokok lettek! Aranyérmet szereztek a megyei döntőn, megverve Pásztó és Tarján csapatát is, így továbbjutottak az országos megmérettetésre. Ez úton is gratulálok a bajnok-csapatnak!

Pénteken volt április elseje. Bolondok napján bolondosan öltöztem fel. A hajamat kettő kicsi copfba fogtam rikító hajgumival, a számon vörös rúzs. A trikóm élénk sárga volt, amire a lányom (szerintem borzalmas) mintás ingjét vettem fel, a hasamon megkötve. Alul bordó harisnya volt rajtam, ezen fekete térdzokni, farmersort és hozzá khakiszínű bakancs.

A fiúk copfokkal, masnikkal vagy Mikulás-sapkában jelentek meg. A hetedikes lányok beültek a régi alsós termükbe, a régi padjukba; a tanító néninek kellett egy kis idő, mire felfedezte a turpisságot. A negyedikesek műsáskával és műléggyel ijesztettek meg, a harmadikosok csak úgy szimplán az ajtó mögül kiáltottak rám. Az nyolcadikosok teljesen megfordították a termüket, háttal voltak a padok, a székek. A padra krétával felrajzolták egy hulla körvonalait, az ajtót pedig FBI-os szalagokkal zárták le.

Nálam hagyomány, akár a régi iskolámban, a Mókusban is, hogy ezen a napon fordított órákat tartunk. Azaz én beülök az iskolapadba, a gyerekekből pedig tanárok lesznek. Néha csintalankodok, levelezek, puskázok, hintázok a széken, telefonozok. A „tanárok” feleltetnek engem, dolgozatot iratnak velem. Ha rosszalkodok vagy rossz jegyet kapok, azt beírják az ellenőrzőmbe (a régi negyedik gimis ellenőrzőm tele van már intőkkel és egyesekkel).

Voltak csoportok, ahol mindez jól sült el, a gyerekek készültek az órákra és jól tanítottak, másutt viszont teljes káoszba fulladt az egész. Fogalmam sincs, mitől függ az, hogy vannak csoportok, akik, ha megérzik a kontroll hiányát, totálisan szétesnek, mások viszont jól összetartanak, és érzik a határokat. Mindkettőre van negatív és pozitív példa egyaránt, elég csak egyik oldalon a „Legyek urá”-t említeni, a másikon pedig a Summerhill Iskolát.

Ez a hét a szervezkedések hete. Mert én ilyen pörgős vagyok, nekem mindig szervezgetnem kell valamit. Három dolog is levegőben lóg. Az első egy osztálykirándulás Erdélybe! A hetedikesek ugyanis nyertek a Határtalanul pályázaton! Ha minden igaz, jó utazásunk és programjaink lesznek, de még nem akarom elkiabálni. Mindenesetre nagyon várjuk már. Részletek később.

Nyárra egy szuper jó ötletet találtunk ki, amire szintén pályázni kell. Épp ezért csak akkor írok róla, ha véglegessé válik majd, nehogy ezt is elkiabáljam. Most csak annyit, hogy fantasztikus helyszínen és csapattal valósulna meg mindez. Részletek erről is később.

Húsvétra egy kedves barátommal megint készülünk egy kis meglepetéssel. Hogy mi lesz az, azt nem árulom el, csak majd utána, de már most elkezdtük erre is a szervezkedést. Valamelyest ötvözete lesz a Mikulásos és Adventi meglepetéseinknek, de most csitt, elég ennyi.

Remélem, április 3-a nem a bolondozásról szól majd, hanem mindenki kellőképpen komolyan veszi. Reggel én is élek állampolgári jogaimmal, és oda teszem az Ikszet, ahová nekem tetszik. Valamint azzal a jogommal is élek, hogy erről ide a blogra az égvilágon semmit sem írok. A közeli ismerőseim úgyis tudják, a távoliak is sejtik szerintem.

Azért holnap szórakozás is vár rám. Táncháztalálkozó 2022! Utoljára, ha jól emlékszem, 2015-ben jártam ott az Arénában. Akkor mindez csakis a kikapcsolódásról szól, ezúttal anyaként is megyek. Ugyanis két gyermekem, Kende és Csillag fellépnek a Sárvíz Művészeti Iskolával és az Alba Regia Táncegyüttessel. 

Nagyon büszke vagyok rájuk, hogy ilyen rangos országos eseményen mutatják be tudásukat. Kende szokásához híven lazára veszi, Csillag hozza a formáját és rettentően izgul (különösen az üveges tánc miatt). Én biztos vagyok benne, hogy minden jól megy majd, az össztánc és a régió bemutatkozása is. Jövő héten nektek is beszámolok róla.

2022. április