Farsang - Kowa

A továbbtanulási hajrá utolsó szakaszában járunk. Megtörtént az összeolvasás (jegyek, adatok, kódok), sok fénymásolás, sok aláírás, már semmi sem akadályozhat meg minket abban, hogy a dokumentumok holnap postára kerüljenek. Részemről a továbbtanulással kapcsolatos feladatok nagy része ezzel lezárult. Még néhány szóbeli vizsga van hátra, aztán már csak drukkolni kell, hogy mindenkit a lehető legjobb helyre vegyenek fel.

Amúgy nagyjából az egész hetet némileg betegen csináltam végig. Nem volt semmi komoly, csak kis orrfolyás, kis torokfájás, kis köhögés, meg általános gyengeség. Szerintem pont azért tudott betámadni ez a kórság, mert eléggé le voltam merülve, kifogytak az energia-tankjaim.

Kedden viszont még sok volt az energiám, mintha valami löketet kaptam volna. Az elmúlt kb. három évben járok ilyen-olyan rendszerességgel kosarazni, de az eddigi időszak talán legjobb edzését éltem meg most a héten. Pedig már akkor bujkált bennem a gyengeség, a kórság. Aznap nagyon jól mentek a lepattanók, a passzok, a védekezés, és még egész sok kosarat is dobtam.

A kézilabdázóink energiaszintje a héten az egekben volt. A helyszín Salgótarján, az esemény a megyei döntő. Az 5.-6. korcsoportból a lányok negyedik helyezettek lettek, a fiúk harmadikak, így ők bronzérmet nyertek. Szerdán a 7.-8. fiúk utaznak a megyeszékhelyre, és játsszák le a döntő meccseket. Hajrá, Hesz!

Hajrá, Réka is, ugyanis, képzeljétek, egy komolyabb életmód-váltásba fogtam bele! Azaz fogtam volna, ha ez a betegség közbe nem jön. Mindenesetre terv szintjén már megvan, miken fogok változtatni az edzés és az étkezés terén. Ehhez fogadtam egy „személyi edzőt” is. Egy hétre előre kidolgozzuk az edzés-tervet. Minden nap végén megírom neki, miket sportoltam, miket ettem. Baromi szigorú! Ha nem annyit, vagy nem úgy csinálom, amennyit és ahogyan kellene, akkor jól leteremt. Tihanyi Kendének hívják…

A hét egyik csúcspontja a Hesz-es farsang volt. Pénteken délelőtt megvoltak a főpróbák; a miénk, ahogy a nagykönyvben meg van írva: rontások, botlások, amit csak el tudtok képzelni. Tudtam, hogy ha a főpróba nem túl tökéletes, akkor az előadás az lesz. (Az is lett!)

Délre érkezett a pizza. Hamar elfogyott a sonkás, kukoricás, szalámis illetve brokkolis. Aztán a terem öltözővé, fodrászattá, smink-szalonná változott. Nagyon készültek a gyerekek. A fiúk sima fehér ing, fekete nadrág, fekete bőrcipő, hajak levágva, belőve. A lányok szépséges ruhákat szereztek, frizura költeményeket varázsoltak, sminket, körmöt csináltattak. Igazi királylánynak érezhették magukat.

A délutáni programot a tornateremben az osztályom, a nyolcadikosok tánca nyitotta meg. Hat héten át, ha jól számolom, tucatnyi alkalommal próbáltak rá. Segítségünkre volt ebben Anikó. Én ugyan táncoslábú vagyok, keringőzni azonban a sima alaplépésen kívül nem tudok, így a szülőkkel úgy döntöttünk, szakemberre bízzuk

Indira – Love story című számára táncoltak, ez egy francia nyelvű dal. Minden nagyon simán ment, a gyerekek szépek voltak, ügyesek voltak.

A tánc a csoportos, majd négyes meghajlásokkal fejeződött be. Mégsem ért véget teljesen, hiszen ez után következett a tanárok felkérése. Én Dáviddal és Szabival táncoltam. Ezt követően kérték fel a gyerekek a szüleiket, testvéreiket. Legvégül a csoportos és páros fotózások estek meg az egyik sarokban.

A nyitótánc után jöttek a – sokszor nagyon ötletes – egyéni jelmezek, pl. hűtő, szardínia, Túró Rudi, üdítő-automata, léggömb, majd az osztályok csoportos fellépései. Köztük medúzák, mulatós mix, reptéri szín, M&M’s csokigolyók, Mekk Mester meséje, századeleji dívák, stb.

Kincsőék egy utazós jelenet keretében mutattak be egy Just Dance táncot. A jelmezük nem volt valami komplikált: fehér ing és nyakkendő. A Dragostea Din Tei című román nyelvű dalra adtak elő egy koreográfiát.

És ezzel még nem ért véget a fellépések sora. Itt az ideje, hogy lerántsam a leplet a farsangi meglepetésünkről: a western-előadásunkról!

Utoljára három éve léptünk így színpadra farsangkor, akkor egy boszorkány-táncot adtunk elő. A mostani koreográfiát én találtam ki és tanítottam be. Erre készültünk a tanárokkal heteken át, nulladik órákban és nagyszünetekben gyakorolva. Cowboyoknak, cowgirlöknek öltöztünk be. Fejünkön kalap, nyakunkon apacskendő, rajtunk kockás ing, farmer.

A „Jó, a rossz és a csúf” zenéje segítette a ráhangolódást. A „Volt egyszer egy vadnyugat” ikonikus szájharmonikás zenéjére vonultunk be, titkos ellenség után leskelődve. Majd beindult a „Cotton Eye Joe”. Dobogtunk, tapsoltunk, mindeközben a férfiak paripáikon belovagoltak. Ez után jöttek a klasszikus country tánc-elemek: forogtunk, ugráltunk, sasszéztunk.

A fiúk a direkt erre a célra készített bendzsókon „gitároztak”, valaki lájtosan, valaki kemény-rockosan, valaki metálosan. Mindeközben mi a lányokkal simiztünk (másutt csirizésként ismert összekapaszkodós-ugrálós forgás.)

Ezután hármas formációkban „összevesztünk” a férfiakon, pacsiztunk velük, rángattuk őket ide-oda. 

Igyekeztem változatos formákat kialakítani: oszlop, kör, sor…

A végén azonban nagy baj történt: a három férfi előrántotta revolverét, és lelőtték egymást! Holtan rogytak össze. Újra megszólalt a szájharmonika, mi nők zokogva sirattuk őket.

Szerencsére a Cotton Eye Joe dallamának visszatérése feltámasztotta a fiúkat, így a végén együtt hajolhatunk meg.

Nagy sikert arattunk! A gyerekek vagy a refrént énekelték, vagy ujjongva sikítoztak. A végén óriási tapsot kaptunk.

Levezetésként jött egy kis táncház, ahol moldvai és bukovinai táncokat tanultunk. Azaz hogy ezeket a lányaimmal mind ismertük, így rutinosan jártuk, énekeltük. Volt körtánc (Ördögútja), páros (Szederinda) és hármas is (Gyurka – paszulyka).

Este korán, hullafáradtan dőltem az ágyba. De nem hogy egész hétvégén kipihentem volna a fáradalmakat és kikúráltam volna magamat. Nem!

Másnap jött a hét másik csúcspontja, a Kowa Koncert! Kowalsky meg a vega 20 éves jubileumi nagykoncert az Arénában.

Előzenekar – csakúgy mint másfél éve a Barba Negrában – a No Sugar volt. Nagyon jó erős hangja van annak a nőnek!

Aztán megtelt az Aréna, elsötétült minden, a színpadon felvillantak a fények. És kezdetét vette a két és fél órás tombolás. 

Elgyengült lábakon, csökkentett tüdőkapacitással, lestrapált hangszálakkal végig ugráltam, táncoltam, tapsoltam, valamint ordítva énekeltem az egészet.

Különösen a Tombold ki, az Amilyen hülye vagy, illetve az Otthon, édes otthon számok maradnak emlékezetesek. De az Át egy világon, az Elég lenne meg a Rendíthetetlen is nagyon ütött. 

Á, felesleges is felsorolni a számokat, mind szuper jó volt. Ez az együttes valamit nagyon tud: a zene is, és a szöveg is nagyon ott van!

Bent aludtam Budapesten, reggel tértem haza, és ma már tényleg nyugalom volt, egy spontán baráti látogatást kivéve, viszonylagos csend, kamasz lányaim esetleges sikításait és ordításait kivéve. 

De amúgy tényleg nagyon keveset házimunkáztam, annál többet pihentem. Remélhetőleg, holnap újult erővel vágok bele a tanításba.

Virág a tegnapi napon Milánó felé vette útját. Rövid kikapcsolódás lesz, ami nagyon is ráfér a dolgos hétköznapok után. Remélem, sok szép élménnyel lesz gazdagabb.

Jövő héten tart róla élménybeszámolót, amikor is dupla szülinapi családi buli vár ránk. A legfiatalabbat (Kincső = 13) és a legidősebbet (Ottó = 96) ünnepeljük majd.

 

2023. február

Tovább...

  Az elmúlt kb. tíz napnak több meghatározó eleme is volt. Az első nagyon nem látványos, ellenben rettentő melós. A jelszó: Továbbtanulás! Mindenki beadta az értékelő lapját (ezen van rajta, hogy mennyi pontot értek el a magyar ill. matek központi felvételin), és mindenki kitöltötte a jelentkezési lapját. Ekkor kezdődött számomra a naaagy adminisztráció. Az összes diákom összes 5., 6. és 7. évvégi, valamint 8. félévi jegyét (a tantárgyakat gyerekenként külön-külön kiválasztva, természetesen minden tök más sorrendben van, mint ahogyan a bizonyítványban…) bevittem a rendszerbe. Talán ez volt a leghosszadalmasabb munka. 

Aztán feltöltöttem a felületre az összes személyes adatukat. Ezzel kissé gyorsabban végeztem. Végül bepöntyögtem az általuk kiválasztott középiskolákat, majd a tagozatokat, szakokat. Volt, aki lazábbra vette, és csak három-négy helyet jelölt meg, de volt, aki masszívan bebiztosította magát, tizensok lehetőséggel. Esküszöm, a végére már szinte fejből tudtam a sulik és szakok kódjait…

A múlt hétvége (meg tulajdonképpen az egész utána következő hét) tehát nagyon dolgos volt, alig maradt időm bármire. Estig a gép előtt ültem, aztán beájultam az ágyba – nagyjából ez volt a menetrend. Bár még vár rám az összeolvasás, fénymásolás, postázás trió, meg sok minden más, azért azt elmondhatom, hogy a továbbtanulással kapcsolatos legnagyobb munkán túl vagyok, és némileg végre fellélegezhetek. 

A gyerekek lassan a tánc végére érnek, pénteken elő is adják a keringőt. Küldik nekem a fotókat a ruháikról, cipőikről, nézem őket a próbákon, és elérzékenyülök. Azon gondolkozom, hogy lettek ilyen „gyorsan” ötödikes kislányokból-kisfiúkból szép/délceg nagylányokká-fiúkká…

A négy kézilabdás csapatunk közül csak egy nem jutott tovább a megyei elődöntőből; Kincsőék 7.-8. lánycsapata bronzérmes lett. Rajtuk kívül az 5.-6. lányok is, fiúk is, valamint a 7.-8 fiúk is aranyérmet szereztek Balassagyarmaton. Így irány Salgótarján és a megyei döntő! Vajon meg tudják-e ismételni a tavalyi bravúrt, és másodjára is ők lesznek Nógrád megye bajnokai? Nagyon reméljük és drukkolunk nekik!

Iskolánk négy ötödikes diákja a gödöllői szellemi olimpiai vetélkedőn első helyezett lett. Újabb aranyérmek a Hesz-nek!

Sport volt még a heti szokásos kosáredzés, ahol kivételesen csak ketten tanárok játszottunk három fiú ellen. Hú, de pörgős, rohanós volt! Mivel csak egymásnak tudtunk passzolni, nem lehetett egy pillanatot sem lazsálni. Sebaj, legalább kellőképpen felkészülünk a júniusi tanár-diák kosármeccsre. 

Pakolászás közben megtaláltan egy méltatlanul elfeledett gumiszalagot. Azóta ezt használom a tornagyakorlatoknál. Mit ne mondjak, érzem is! Érzékelhetően korábban kel a nap, hangosabban csicseregnek a madarak, sokkal nagyobb kedvem van kora reggel kimászni az ágyból, és megmozgatni testem. 

Némileg testmozgás volt még a hógolyózás is. Az idei tél kis túlzással egyetlen igazi napján, amikor is egész nap esett a hó, kimentem az iskola kertjébe a tanítványaimmal, és jót hógolyóztunk. Aztán valaki kitalálta, hogy mindenki eltalálása 100 pontot ér, kivéve én. Réka néni 200 pont! Természetesen innentől kezdve mindenki engem akart megdobálni, jól át is ázott a kabátom, de nem bántam. Már nagyon vártam a havat!

Hóember-építés és szánkózás azonban már sajnos nem adatott meg, mert másnapra jött az eső és minden elolvadt. Azért a hőmérő jelzi, hogy tél van ezerrel. Éjjelre 8-10 fokkal megy nulla alá a higanyszál, és napközben sem igazán enged a fagy. Az utak viszont szárazak, ezért semmi akadálya nincs a biciklizésnek. Mínusz tíz fokban még soha korábban nem kerékpároztam! Vastag sapka, vastag sál, vastag kesztyű. Múltkor meggondolatlanul a vékonyabbat vettem fel és jégkockává fagytak az ujjaim a kormányon. Reggeli kávé helyett mindenkinek ajánlom a tekerést a mínuszokban, garantált a felébredés és felfrissülés, mire beérek a munkába. 

Míg idehaza fagyott, az alatt a fiam a napsütést és a tenger vizét élvezte. Kende ugyanis – anyukám párjának támogatásával – élete második külföldi útján vehetett részt. Barátjával Ciprusra repültek és egy hét alatt bejárták főbb látnivalóit. Voltak Paphosban, Limassolban, Nicosiában. Egy napra átmentek a török részre is. 

Amikor tervezte az utat, nosztalgiáztam. Ugyanis én is jártam korábban ezen a szépséges szigeten. Nézegettem a fotókat, olvasgattam az útinaplót. Troodos és az Olümbosz megmászása, Salt Lake, az Aquadukt, és Lefkara kézműves város, Nicosia görög és török fele, Girne és az elhagyott szellemváros… Az ő kedvence, csak úgy mint az enyém is, Aiya Napa lett.

Jövő héten – hasonló segítséggel – Virágék kelnek útra Olaszországba, a cél: Milánó. Sajnos viszont kiderült, hogy Csillag és Tündér – rajtunk kívül álló okok miatt – mégsem fog tudni idén kiutazni öcsémékhez Kanadába (talán jövőre összejön).

Egyik szemem nevet, másik sír. Természetesen örülök, hogy gyerekeim világot látnak – viszont szomorkodok, mert elég rég, több mint három éve nem voltam külföldön. Még nem tudom hogyan, de akkor is véghez viszem a tervemet, és eljutok idén a tengerhez! (Van egy kedves dél-amerikai ország, ahová folyton el-elkalandoznak a gondolataim…)

A mostani hétvégére már jöhettek megint a jól megszokott pörgős Réka-programok. Tegnap késő délután-kora este Diósjenőn jártunk a „Kuckóban”. A főszerep, mint minden hónap második péntekén, a társasjátékoké volt. Kilenc résztvevő, két játék. Mindkettő megvan nekünk, mindkettőt jól ismerjük, mégse lehet őket megunni. 

Először az Imagine-nel játszottunk, ahol átlátszó műanyag lapocskákra nyomtatott színes rajzok, szimbólumok segítségével kellett szavakat elmutogatnunk. Leginkább Mona Lisa mosolyán nevettünk, de emlékezetes marad a fáraó és a jós is. Aztán a Dixit-é, minden idők legjobb asszociációs játékáé volt a főszerep. Egész biztos mindenki emlékeiben bevésődött: Károly.

Ma délelőtt pedig pingpong-bajnokságot rendeztek Nógrádon. Hivatalos nevén: Farsangi Kupát. Fővédnöke Koncz Gábor színművész. Mindezidáig azt sem tudtam, hogy szoros baráti kötődése van Nógrádhoz, valamint azt sem, hogy a pingponghoz is. Azt persze tudtam, hogy sportos színész, a veszélyesebb filmes feladatait mindig kaszkadőr nélkül hajtotta végre. Mára már megöregedett, 84 éves, aki kedvesen köszöntött minket.

Természetesen a versenyen nekünk is ott volt a helyünk! A lányoknak nézőként, Kendének és nekem résztvevőként. Mindketten egyéniben is indultunk, ketten együtt pedig párosban. A bemelegítések után lejátszottam négy egyéni és három páros meccset, valamint kettő barátságos mérkőzést. 

Ha nem hagytam volna ki több mint egy évet a gyakorlásból, akkor jobban ment volna, így viszont kellett egy kis idő, mire belejöttem. Párosban egyszer nyertünk, kétszer kikaptunk, egyéniben már jobban ment a dolog. Lendületesen játszottam, három győzelmet arattam, az egyik hölgynek viszont sikerült nálam jobban teljesítenie. Így egyéniben ezüstérmes lettem. Nyertem egy emlék-medált és egy pingpongütőt.

Ebben az a vicces, hogy hosszú ideig nem voltak ütőink, és épp nemrégiben vettem kettőt. (Mostanra lett három.) Ennek oka, hogy a helyi nagycsaládos egyesület beszerzett egy kültéri asztalt, amit a taposó parkban terveznek felállítani. Amint ez megtörténik, érzem, hogy gyakran fogok én ott megfordulni, labdát ütögetni.

A jövő hetet szinte teljes egészében a farsangi láz határozza majd meg. Valamint jön a szombat: Aréna, Kowa 20 éves jubileumi nagykoncert. Nagyon-nagyon várom!

2023. február

Kötés - Oldás

Amikor kívül nem történik túl sok minden, akkor belül folynak a történések. Közeledek az ötvenhez és habár nagyon érdekesnek érzem az életemet a tekintetben is, hogy milyen események zajlanak, milyen élményeket élek át, egyre érdekesebb azt figyelni, hogy magamban mi megy végbe. Egy hihetetlenül izgalmas átalakulási folyamatban vagyok benne, amit, hiába vagyok elvileg író is, mégis nagyon nehéz szavakba ölteni. Minden kifejezés, amit találtam rá, mára már annyira elcsépelté vált. Tudatosodás, asszertivitás, felébredés… Oh, Istenem, mintha egy spiri megmondó könyvet olvasna az ember!

Két olyan asztrozófus van, akit követek a neten: Zentai Anna (fiaink amúgy osztálytársak) és Szántó Brigitta. Gyakran olvasom csillagbölcseleteiket, amik nagyon nem amolyan Kiskegyed-stílusú horoszkópok! Rendszeresen megjelenik mindkettőjüknél a határok meghúzása, amit mostanság aktívan gyakorlok. Kimondani, hogy Igen és hogy Nem. Ehhez persze megfelelő önismeret kell, hogy tudjam, nekem mi a jó és mi nem, mi fér bele egy kapcsolatba (legyen az bármiféle) és mi nem.

A héten több területen (pl. család, iskola) és több alkalommal sikerült nagyon határozottan képviselni az érdekeimet és meghúzni egy vonalat, hogy eddig és ne tovább. Azt veszem észre magamon, hogy határozottan javul a kommunikációm. Kimondom, amit gondolok, de megfontolva, mi módon. Sok embernél nem azzal van a gond, amit mond, azaz a tartalommal, hanem ahogy mondja, azaz a stílussal. Én tök kulturáltan el tudom mondani mindenkinek, mit gondolok; hogy ez az illetőnek hogyan megy át, és hogyan csapódik le benne, az már tőle függ.

Ezen a héten sok időm volt gondolkodni az élet dolgain. Például a kémián, ami anno (sajnos a tanárnőnek köszönhetően) az általam leginkább utált tantárgy volt. Pedig vannak benne jó dolgok is, például a kötések. Bocsánat, ha nem lesz túl pontos, amiket írok, a vegytanhoz értőktől előre is elnézést kérek, itt inkább a szimbolika a lényeg. A kémiai kötések jelen esetben az emberi kapcsolatokat jelképezik. Szóval van többféle kötés, de én most a két legismertebbre, az ionosra és a kovalensre fókuszálok.

Az ionos kötés ellentétes töltésű atomoknál jön létre. Az egyik kis elektronvonzó képességű (gyenge?), a másik nagy (erős?). Az egyik atomnál többlet van, a másiknál hiány, az egyik elektron(oka)t ad le, a másik felveszi az(oka)t. Azaz az egyik szabad vegyértékét a másik kitölti. Az átadástól-átvételtől mindkét atomnak megváltozik a töltése, anionok és kationok lesznek belőlük, azaz mások lesznek, mint eredeti önmaguk. Az, hogy az egyik ad, a másik kap, nem tűnik egyensúlyi helyzetnek, a kapcsolat viszont, ami ebből kialakul erős(nek tűnik). Az elektrosztatikai vonzás erős az ionok között, tehát ez a kötés a két atomot szilárdan tartja össze. Mégis: az ellentétes töltésű ionok csak bizonyos határig közeledhetnek egymáshoz, tehát az ionok végső soron külön maradnak, teljesen nem olvadhatnak össze.

A kovalens kötés viszont két azonos vagy hasonló atom között jön létre. Az atomoknak közös vegyértékeik vannak, az adás és a kapás kölcsönös. Mindegyik ad az elektronjaiból, ezekből közös elektronpár lesz, amelyek aztán közös pályán mozognak tovább. Innentől fogva osztoznak az elektronokon. Két egyenértékű egészből egy közös (azaz egy molekula) alakul ki, megszületik a Mi, mégis megmaradnak benne a független, nem megváltozott alkotóelemek. A mostani átalakulós folyamatomban a kapcsolódások „ionosból” „kovalenssé” változása is hangsúlyos. Hosszú évtizedekig „ionos” kapcsolataim voltak, de már nem lesz ilyen soha többé! Mindenféle emberi viszonyban, legyen az párkapcsolat vagy munkahely, szülő-gyerek viszony vagy barátság egyenrangúságra, harmóniára, egészséges arányokra törekszem.

Korábban már írtam a „kontrol kontra lazaság” témájáról. Rájöttem, hogy jobb szó az „uralás”. Fontos rögtön tudatosítani, hogy ez nem egyenlő az elfojtással! Rengeteg intenzív érzelmet élek meg belül, de egyre fejlettebb bennem az a képesség, amivel ezeket uralni tudom. A kollégáim többször mondták rám azt, hogy én milyen életvidám vagyok, nekem nincs semmi gondom, vagy ha igen, az nem látszik meg rajtam. Tény, hogy a munkahelyemre soha nem vittem be a magánéletemet, pedig mióta itt dolgozom, történt már az életemben válás, baleset, vetélés, zaklatás…

Mostanság még inkább így van ez. Törnek fel bennem az érzelmek, ezeket magamban megélem, de nem hagyom, hogy bármiféle kontrol nélkül a felszínre kerüljenek. Régebben, ha valami nem tetszett, hajlamos voltam olyan módszerekkel élni, mint: szenvedés, hiszti, panaszkodás, bűntudat-keltés, ajtócsapkodás, üvöltözés, és a többi. Manapság, habár az érzelmek ugyanúgy megjelennek belül, kívülre mégis vagy nem, vagy csak szelídített formában kerülnek. Így tulajdonképpen minimális a konfliktusaim száma, emiatt jóval békésebb az életem, mint korábban.

Erre rímel a tegnapi beszélgetésem, ami egy folyóról szólt. A folyó (Réka = patak, folyó), ha nem állnak útjába, szétárad, szerte folyik, energiáit elaprózza. Azt viszont nem tűri, ha gátakkal akadályozzák meg folyását, mindenféle akadálynak nekifeszül erővel. Ellenben ha van egy stabil meder, amely megtartja, de amelynek keretein belül szabadon áradhat célja felé, akkor… Nos, ezt hívják boldogságnak.

Jé! Milyen jó kis témákról írtam így farsang idején! Ez pont az az időszak, amikor az emberek álarcokkal takarják el arcukat és jelmezeket húznak. Lehet ez a valóság elfedése, de lehet egyszerű vidám szerepjáték. Hogy én ezt hogyan élem meg, arra még két hetet várnotok kell, és megírom.

 

2023. február