Húsvéti (nem tojás) festés

A húsvét most nálunk nagyon nem úgy alakult, ahogy eddig szokott. Korábban ilyenkorra, sőt, általában már a tavaszi nap-éj-egyenlőségre végzek a tavaszi nagytakarítással és nagymosással. Húsvétra a ház rendezett és tiszta, és vagy egyedül pihenek vagy a családommal ünnepelek. Vasárnap a gyerekek a fonott kosarakat fűvel kibélelik, és a kertben kutatják fel a nyuszi által „tojt” finomságokat.

Kezdjük azzal, hogy az időjárás most annyira vacak volt, hogy a nyuszi nem az eső áztatta és hűvös kertbe rejtette el az édességeket, hanem a házba. Hiába nagyok már a gyerekeim, akkor is ragaszkodnak hozzá, hogy ne csak úgy simán kapják meg a csokikat, hanem nekik kelljen azokat megkeresni. Meg is találták mindet a polcok alatt, a vázákban vagy a fogmosó-poharakban.

Húsvét napjára annyira azért rendezetté vált a ház, hogy némileg ünnepi módon dekoráljam. A festés alatti napokban mindenféle medvehagymás finomságot sütöttem, húsvét reggel azért bedagasztottam egy kalácsot. Ahogy a címből kiderül, idén nem festettünk tojást, de azért kifőztem egy adagot, hogy a kalácshoz azt együk. Mi ugyebár vegák vagyunk, ezért nálunk nincs húsvéti sonka.

De térjünk vissza az időben egészen a tavaszi szünet első napjáig. Ezen a napon déltájban érkeztünk haza Kendével Budapestről, megejtve egy nagybevásárlást, és ekkorra kellett (volna) a lányoknak felkelni, felöltözni, megkajálni, és persze kipakolni a házat, előkészítve ezzel a festést. Ez (természetesen) nem történt meg, így az első mozzanat egy közös pakolás volt, amikor is sok mindent kivittek a teraszra, totális káoszt teremtve ezzel. Az ágyakat, komódokat középre húzták és letakarták.

Amikor beterveztük a tavaszi szünetre a festést, úgy gondoltuk, ekkor majd szép napsütéses napok lesznek és jó meleg. Ez nem így történt. Az egy dolog, hogy az ember nehezebben ébred, kel fel, és szánja rá magát a munkára akkor, amikor hűvös van és borongós az égbolt. Viszont a falak is lassan száradnak ilyenkor.

Tíz fok alatti hőmérsékletben nem volt kedvünk egész nap tárva-nyitva hagyni az ajtókat-ablakokat, és ebben a nyirkos időben értelme se lett volna. Ezért hát beszereztünk fújós hősugárzókat és párátlanító készülékeket. Beírtam a helyi csoportba, hogy néhány napra keresek ilyeneket kölcsönbe, másnapra már hét ajánlatot kaptunk. A gépek jól tették a dolgukat, nagyon hamar megszáradt a festék, ráadásul meleg is lett a házban.

Kicsit rosszul készítettük elő a dolgokat. Elfeledkeztünk a takarófóliáról – még szerencse, hogy Berkenyén van festékbolt. Nem volt elég a maszkoló-szalag és a csiszoló sem, ezekért is át kellett ugrani a szomszéd faluba. Nem találtunk meg a spaklit, ezért találékony gyerekeim a nokedli-szaggatót vetették be a gletteléshez.

Felül kezdték a munkát, először a gyerekszobával, aztán a hálószobával, másnap pedig a nappali térrel folytatták. Ki kellett huzigálni a tipliket, csavarokat, szögeket, de nem is baj, hiszen most máshová fognak kerülni a képek. Be kellett tömni glettel a lukakat, aztán simára csiszolni a felületet. Ezek után ment a falra egy vagy szükség esetén (pl. kémény) több réteg festék. Nagy felületen nagy hengerrel, kicsin kicsivel, aprón ecsettel.

Én amúgy az egész folyamat során egy pillanatig se gletteltem, szalagoztam vagy festettem. Kaptam is ezért a szemrehányást a gyerekektől, hiába mondtam, hogy én viszont főzök, mosogatok, pakolok és takarítok utánuk. Ez nem hatotta meg őket, beszólogattak, hogy „Anya nem csinál semmit”. Természetesen csináltam. Például a koleszosok rengeteg szennyes ruhával érkeztek meg Abáról, ezért három adagot mostam és teregettem ki, és mivel ilyen időben nem lehetett kintre teregetni, ezért a szárítókat ide-oda tologattam a káoszban.

Mivel ez az én őszinte blogom, ezért leírom, hogy rendkívül stresszes volt számomra ez a pár nap. Az egész festés nagy feszültségben telt. A gyerekek egymással is összevesztek párszor, de velem még többször. A káromkodásokat már nem volt erőm strigulázni. Röpködtek a szurkálódós megjegyzések, amit nehezen toleráltam. Elég rossz volt azt hallgatni, milyen szar ez a ház, miközben én legalább vettem egy házat és otthon biztosítok számukra.

A ház egyébként egyáltalán nem szar, csak húsz éve épült, és fogalmunk sincs, mikor festhették ki utoljára, de jó ideje biztosan nem. A gipszkarton-elemek között rések keletkeztek, az eredetileg fehér falszín megsárgult, beszürkült. Jó néhány helyen nagyobb darabokban lejött a fal, amit glettel kellett kipótolni. A festés során pár résznél az alsó festékréteg levált, miközben Kende próbált rá új réteget kenni. A magasban festéshez létrát és teleszkópos nyelet is használtak. A ház érdekességét a ferde falak és a kiugrók-beugrók adják, de festés szempontjából a sok ki-be-forduló sarok és él nagyon megnehezítette a gyerekek dolgát.

Az sem könnyítette meg a munkát, hogy eltérő a bioritmusunk. Én ugyebár pacsirta vagyok, hajnalban kelek, de már a tyúkokkal alszom, vagy legalábbis lerogyok késő délután-kora este. A gyerekeim viszont mind baglyok; délelőtt másznak ki az ágyból, viszont ha belelendülnek, akkor késő estig képesek aktívkodni. Reggel, míg ők aludtak, én elvégeztem a házimunkákat vagy pakolásztam, takarítottam. De mikor lement a nap, mosogatórongyként estem össze, és minden lelkifurdalás nélkül relaxáltam, szundítottam be a kanapén, miközben körülöttem üvöltött a zene és néhány kamasz.

Sajnos a konyhára nem jutott elég festék, de végül is ez nem olyan nagy baj, hiszen nyáron ezt a helyiséget teljesen felújítjuk majd. Csak mivel azt hittem, legalább a felső részeken ki lesz festve, ezért levettem a falakról mindent, képet, tálast, ezért ezeknek most üres (és ronda) a helye. De csak túlélem már ezt a pár hónapot ilyen látvánnyal.

Amikor a festéssel végeztünk, jött a takarítás. Sajnos hiába takartuk le a bútorok nagy részét, a székek meg lócák, amikre a gyerekek álltak, csupa fehér festékesek és koszosak lettek. Letisztítottam hát őket, az összes tároló- és ülőbútort, meg az asztalt, az ablakokat és ajtókat, Kincső pedig vállalta a kapcsolókat és a lámpákat. Folyamatosan söpörtem és nem is tudom hányszor mostam fel.

Amikor elkezdtük a visszarendezést, rájöttem, hogy nem szeretnék mindent ugyanoda visszarakni, ahol eddig volt. Három éve lakunk itt a házban, kell egy kis változatosság, némi frissítés. Jött hát a „vetésforgó”: a barna polc helyére került a kredenc, a kredenc helyére a komód, a komód helyére a drapp polc, a drapp polc helyére pedig a barna polc. Így egymás mellett vannak az északi falon a nagyobb, tömörebb bútorok, a déli oldalon a polcok, a „szentély” pedig a kályha mellé, középre költözött.

Hogy teljes legyen a változás, a földszinti tér két fő funkcióját, a nappalit és az étkezőt is megcseréltük. Ugyan logikusabb, hogy az étkező a konyha közelében legyen, így viszont sokkal tágasabbnak, szellősebbnek tűnik a tér. A falfülkébe („télikert”) került a kanapé, ami csak úgy fért be, ha levettük a karfáit. Jó ide bekuckózni, most is itt írom ezt a bejegyzést, és itt is aludtam, míg a gyerekek fent elfoglalták az egész tetőteret. Persze fura még kicsit ez a másféle térrendezés, de idővel megszokjuk majd.

A fürdő már a második nap végére ragyogott. A harmadik nap estéjére már egész emberi állapotok uralkodtak az egész földszinten. A tetőtérben csak a negyedik napra állt helyre a rend, ugyanis a lányok megtaláltak mindenféle, eddig elfelejtett játékot, legót, plüssöket, és ezekkel kezdtek el játszani.

A teraszon akkor szűntek meg a hadiállapotok, amikor Kende elpakolta az összes gépet és szerszámot. Már csak a szőnyegek maradtak kint, velük megvárom a holnapi meleg és napsütéses időt, hogy kintre teregethessem őket. A lányok pedig végre felvitték az összes cuccukat. Szerencsére megszállta őket az ihlet, és megint selejteztek egy nagyot. Szerintem mondjuk még mindig rengeteg olyan felesleges holmijuk van, amit az életben soha nem használnak, csak a helyet foglalják és a port fogják. Ráadásul kitalálták (századjára), hogy át akarják rendezni a szobájukat. Ötletelgettek, mindenféle tervek születtek, a megvalósítás azonban még várat magára.

Na de hogy visszakanyarodjak végre a húsvéthoz: miután este is és reggel is kimostam és kiteregettem egy-egy újabb adagot, megmostam a hajamat, hogy kijöjjön belőle az elmúlt napok iszonyat mennyiségű dzsuvája. Tegnap beállított az egyik szomszéd három gyerekkel könyveket válogatni, cserébe hoztak sajtos-sós és kakaós-édes süteményt. Ma reggel megsült a kalács, ráadásul még egy tányérnyi kókuszgolyót is készítettem. Könyvekért cserébe ma kaptam egy citromfüves szappant is. (Csakis) mára felfüggesztettem a kaja-szabályokat, nem tartom se az időszakos-böjtöt, se az édesség-megvonást. Már 8-kor megreggeliztem és ettem pár kocka csokit is.

Ez a húsvét tehát ilyen felemás, kupis, koszos, még a locsolóbált is kihagyom miatta. Testileg is fárasztó, lelkileg is megterhelő volt ez a pár nap. Mára már el kellett volna érkezzen a feltámadás, de én nagyon nem ezt érzem magamban, inkább a totális kimerültséget minden szinten. Legszívesebben világgá mennék…

2023. április

Tavasz???

Az időjárás konkrétan pocsék. Ez nem tavasz, hanem valami nagyon más és nekem nagyon nem tetsző. Azon kívül, hogy elvetettem a korai zöldségeket a magaságyásokba és a fűszernövények magjait cserepekbe meg kisebb ágyásokba, semmi mást nem tudtam egyelőre a kertben csinálni. 

Hideg van, éjjel fagy, nappal is hűvös; vagy az eső esik, vagy a szél fúj, vagy mindkettő egyszerre. Néhány kamikaze nárcisz és jácint virágzik ugyan, de tulipánok még sehol. A ringló gyorsan elvirágzott, szegény cseresznyefák készülődnének rügyet bontani, de szerintem nem mernek nekikezdeni ebben a zimankóban.

Azért mégiscsak történt némi előrelépés a kert területén. Egy kedves ismerősöm felkapálta a nagy veteményest. Az ásás után át kellett még egyszer dolgozni, akkora nagy agyagos tömbök maradtak benne. (Mondtam már, hogy három év után is elég pocsék a talajom?) 

A sufni mellett egyik oldalon voltak nagy fáim, azokat felvágattam, a másik oldalon ág-kupacok, azokat felapríttattam. Kettős az öröm: még rendezettebbé vált a kinti tér, ráadásul lesz bőven tűzifa és gyújtós.

Tavaly valósult meg nálunk egy új közösségi tér megtervezése és kialakítása. A „Lépték – Tervezzünk közösen!” program lezárásaként hozzám is eljutott a csapat egyik kedves hölgy-tagja. Gréta a falu, közösség, iskola témakörében készített velem interjút.

A kora tavasz egyik nagy kedvence nálam a medvehagyma. Nálunk a Börzsönyben mindig nagyon későn kezdődik a szezonja. Van egy kedvenc helyünk, a diósjenei kastélykert, amit ilyenkor március végén-április elején elborít a medvehagyma.

Korábban szedtem a gyerekeimmel, párommal, barátnőmmel – ezúttal viszont kitaláltam, hogy legyen nagyobb közösségi esemény. Meghirdettem egy csoportos medvehagymaszedést a helyi női körösöknek. Jöttek is szép számmal, ki egyedül, ki gyerekestül.

A vasárnap, mivel ekkor volt az elmúlt hét napban egyedül szép, napsütéses idő, másokat is a szabadba csábított. Tisztára majális-hangulat uralkodott a kiserdőben, jöttek szülők, gyerekek, kutyák, mindenki kosarakkal, zacskókkal rohamozta meg a kastélyparkot.

Szedtem is egy jó nagy kosárral, de ha jövő héten jobb lesz az idő, megint felmegyek egy újabb körre. Főleg nyersen eszem, nagyjából mindenhez azt falom. Egy harapás szendvics, két marék medvehagyma. Imádom!

A konyhát jelenleg a medvehagyma illata lengi be. Néhány adagot lefagyasztottam, sütöttem belőle medvehagymás pogácsát. Ma talán medvehagymás rántottát sütök… Vagy próbáljam ki a pestót?  

Csillag a héten az osztályával Balaton-felvidéken járt. Nosztalgiázott azokon a kultikus helyeken, ahol anno sokat jártunk, amikor Balatonhenyén éltünk. Elmentek a szentbékkállai kőtengerhez…

A salföldi kolostorromhoz…

Valamint „ősei földjére”, Tihanyba is.

A focista fiaink a megyei bajnokságon harmadikok lettek. Kis iskolaként egyedül vettek részt, csupa városi iskola csapatával mérkőztek meg. Óriási gratula nekik (és persze Máté bácsinak) a bronzéremért!

A kézilabdás lányaink kistérségin második helyezést értek el. Büszke vagyok a lányom ezüstérmére, aki szintén a csapat tagja volt. Kincső ezen kívül rendületlenül jár karatézni, ahonnan mindig úgy tér haza, hogy „Anya, szétütöttem a kezem!”, meg „Anya, hullafáradt vagyok”, de azért kitart és egyre edzettebb.

Kell is az edzettség, hiszen iskolánk csatlakozott az „Egymillió lépés” kihíváshoz. Többek között ez is motivál, hogy továbbra is kitartsak az életmódváltás mellett. Ehhez le kellett tölteni egy appot, ami nemcsak a lépéseinket számolja, hanem hozzá lehet adni az aznap végzett sporttevékenységeket is. Én is gyűjtöm az osztályomnak a lépéseimet, valamint a különböző mozgásformákat: köredzés, kosárlabda, aerobic, kerékpár, jóga, ráadásként úszás is.

Igen, végre voltam úszni! És végre felavattam a vadiúj fürdőruhámat. Én igazából egy vízi lény vagyok, csak sajnos ritkán jutok el úszni. A váci uszoda elég messze van tőlünk, a rétsági pedig még mindig nem készült el. Ezen a héten viszont én kísértem el a negyedikes-hatodikos gyerekeket Balassagyarmatra. Azon kívül, hogy ilyenkor kötetlenebbül beszélgethetünk, közelebb kerülhetünk egymáshoz, megadatott a lehetőség, hogy én is medencébe csobbanjak.

A saját itthoni edzésemben az a változás, hogy a napi fekvőtámaszt már nagyobb ismétlésszámmal végzem, a saját testsúlyos gyakorlatokhoz pedig kis súlyzót használok. Amúgy, bár ez nem célom, de fogytam három kilót! Anyukámnál ráálltam a mérlegre (amit átlag évente egyszer teszek meg), és láttam, hogy az eddigi 58 kiló helyett 55 vagyok.

Szerintem ez nemcsak a több mozgásnak, hanem a táplálkozásom átalakításának is köszönhető. Nehezen, de tartom az időszakos böjtöt és a bolti édesség-megvonást. Ami újdonság még, az a vitamin-kiegészítés. A téli időszakban kezdtem, és tavasszal is folytattam a multivitamin szedését, amiben 24 féle vitamin és ásványi anyag található. Ezeket most kiegészítettem vassal/folsavval, ami jótékony hatással van az energiára és az idegrendszerre – tavaszi fáradtság, vega étrend, erőteljesebb edzés és diéta okán ajánlott. Valamint elkezdtem egy A/béta-karotin/biotin/E/B2 készítményt szedni – a szebb és egészségesebb haj és bőr érdekében.

Ezen kívül lelkileg is nagyon jó változások történtek bennem. A 12 napos „lelki böjt” szuperül sikerült, majd ha összeszedem róla a gondolataimat, akkor le is írom, mire jutottam. Most csak ennyit: Camouflage - Great Commandment.

Pár napja azonban borult az egész: a sport, a napirend, a lelki béke, minden, ugyanis nekifogtunk a festésnek. Ezerrel zajlik a házikó felújítása családi kalákában. Jelenleg a totális káosz közepén írom ezt a bejegyzést, amikor viszont végzünk, akkor beszámolok nektek az egész folyamatról és persze a végeredményről.

Addig is mindenkinek Áldott Húsvétot Kívánok!

2023. április

Bolondos április

Amikor zajlott a Tavaszi Megújulás Programom, akkor többen kérdezték, hogy aki húsz éve vega, az egyáltalán mit eszik. Az egyik hölgy külön kérte, hogy írjam meg a napi menümet, hogy lássa, hogyan rakom át a gyakorlatba az elméletet. Azt nem mondom, hogy mindig sikerül, de egész jól haladok. Ezért most úgy gondoltam, hogy megmutatom nektek, miket ettem (többek között) ezen a héten:

Spenót zöldséggolyókkal

Tejszínes gyümölcskrém

Tejfölös-tárkonyos zöldbableves

Krumplifőzelék magos-újhagymás ropogóssal

Mazsolás tejbekása

Zöldséges rizs

Reszelt alma és banán zabpehellyel

Kukoricás-gombás-ananászos pizza

Eper

Tojáslepény

A héten pontosan olyan szeszélyes volt az időjárás, mint bármelyik tavasszal. Egyik pillanatban sütött a nap, a másikban esett az eső. A szél sokszor tombolt, és egyszer még hó is hullott.

Elég szürreálisak voltak a kertben a fehéren virágzó ringlófa előtt a hópelyhek.

De az élet él és élni akar. A csapadék és a napsütés hatására beindult a föld mélyén a csírázás. Máris elkezdtek előbújni a magaságyásba vetett zöldségek. Nemsokára friss salátát, spenótot, hagymát és retket ehetünk.

Az egynyári növények már most dúsan zöldellnek.

Egyre több jácint és nárcisz virágzik a fák tövében.

Megjelentek lila kedvenceim, a gyöngyikék.

Az ember ilyen bolondos időben azt sem tudja, mit vegyen fel. Néha elő kellett venni újra a már eltett átmeneti kabátot. Néha elég volt a bőrdzseki. Van, amikor kardigánban vagy akár egy szál pólóban sem fáztam kint a kertben.

A falu csodálatos most, mindenütt virágzanak a gyümölcsfák. Az iskola kertjében azok, amelyeket még mi ültettünk el Tündérék osztályával. Az óvoda kertje is pompázik.

Szinte minden kertben sárgállik az aranyeső.

Tegnap végre láthattam én is az országszerte híres berkenyei vérszilva-fasort.

Beüzemeltem a vadiúj kerékpárt. Vettem rá kulacstartót kulaccsal. Még kicsit furcsa, szoknom kell. Főleg azt, hogy ennek végre normálisan működik a fékje (nem úgy, mint a régié). Most arra kell figyelni, óvatosan húzzam be, nehogy fejre essek. A szorzóváltót nagyon élvezem, sokkal könnyebb így a dombos faluban biciklizni.

Tegnap Budapesten jártam egy barátnős találkozón. A „Boldogasszony útja” női kör három oszlopos tagja idén másodjára kávézott-limonádézott együtt a Fridays-ben.

A volt iskolámból, a Mókusból 35 éve ballagtunk el. Az egyik motorja vagyok az évfolyam-találkozók szervezésének. Mostanra célegyenesbe fordult a dolog, megvan a fix dátum. Meghívtam a régi évfolyam-társainkat és tanárainkat. Alig két hónap, és 5 év kihagyás után végre újra találkozunk.

Kende gőzerővel csinálja az ács-sulit. Megmutatta fotón, hogyan modellezik a tető-szerkezeteket.

A Hesz-ben lezárult a Sulizsák-program. Több mint 1300 kilónyi használt ruhát gyűjtöttünk össze. Ezzel pénzt szereztünk az iskolának, ráadásul tettünk a környezetvédelemért is.

A tablófotózás utolsó mozzanatait szerveztem a héten. Elkészültek a retusált egyéni képek.

Kiválasztottuk a csoportképet, ami majd ballagáskor a tarisznyákba kerül.

Digitális formában megvan minden, kedden pedig végre megpillanthatjuk élőben is a tablót. 

Ezen a napon ráadásul én kísérem el a negyedikeseket és a hatodikosokat Balassagyarmatra úszni.

Csütörtöktől pedig végre jön a várva várt tavaszi szünet. Hat nap pihenés! Ja, nem. Ekkor fogjuk ugyanis családi kalákában kifesteni a házikót. Talán azért valamennyi húsvéti életérzésre is lesz időnk…

2023. április