Vízkereszt és Víziváros

Utoljára 3 évvel ezelőtt jutott eszembe a Vízkeresztről írni a blogra. Nem nagyon tartom a keresztény ünnepeket olyan klasszikus módon, és már sokkal kevésbé foglalkozom a népszokásokkal is, mint régen. De valahogy most Vízkereszt hatott rám, és haladva az idő hullámaival múlt hétvégén teret rendeztem.

Szép fokozatosan leszedtem mindent, ami a karácsonyra emlékeztetett. Először az égősorok tűntek el az ablakokból és a lámpákról, aztán a kilincsekről, fogantyúkról kerültek le a díszek. Végül a fenyőágakat is lecsupaszítottam.

Ezután visszatértem egy régi, elfeledett szokásomhoz, és szertartásos tértisztítást rendeztem. Korábban ezt a négy elemmel csináltuk, családilag: föld, víz, tűz és levegő, később hozzáadtuk az ötödik elemet, a szerelmet/szeretetet. Most viszont egyedül, csak egy füstölővel jártam körbe a ház helyiségeit. Mindenhol kívántam valamit.

A bejárati ajtónál azt, hogy csak kedves és jószándékú emberek lépjék át a ház küszöbét. A nappali térben azt, hogy legyek szeretetteljesen együtt a családommal, és jöjjenek hozzám kedves barátok. A könyvespolcok előtt tudást, a komódom előtt nőiességem még jobb kiteljesítését. A konyhában olyan ételeket, amelyek az egészségemet szolgálják. A fürdőszobában megtisztulást, konkrétan a vécénél, hogy szabaduljak meg mindattól, ami nincs a javamra. A hálószobában pedig pihentető alvást, és … És még valami jót. 😊

Újra kezdődtek a dolgos-tanulós napok: hétköznap tanárként tértem vissza az iskolába, hétvégén pedig tanulóként. A képzés során szombaton új tanárnővel ismerkedtünk meg, akivel a turizmus alapfogalmait tanultuk meg. Beutazás, kiutazás, belföldi, nemzetközi, kereslet, kínálat, attrakció, stb. A téma viszonylag száraz volt, de a tanárnő érdekessé tette, például videóval a Millenniumról. Néhány játékos feladatot is csináltunk vele, így jobban megismertük társainkat és persze önmagunkat is. Vasárnap pedig két környező települést, Szentendrét (nagy kedvencemet) és Gödöllőt, valamint a Budai Várnegyedet és a Gellérthegyet jártuk be virtuálisan.

Természetesen most sem maradt el a csapatos sétánk. Néhányan a csoportból ismét útra keltünk, hogy a saját szemünkkel lássuk, amiről az órákon tanulunk. A fagyhalállal dacolva ezúttal a Vízivárost jártuk be a Margit-híd budai hídfőjétől a Clark Ádám térig. Erről hoztam nektek egy képriportot.

Margit-híd budai hídfő. A képen pont nem látszik a Przemysl emlékmű az oroszlános szoborral. 

Bem apó szobra. Jobbra tőle a Bambi presszó, balra a Külügyminisztérium.

Szent Flórián görög-katolikus templom

A Király-fürdő, amit zárva és elég siralmas állapotban találtunk. 

Talán inkább ilyen szép régi épületekre kellene költeni az állami pénzeket.

Bíróság, ügyészség, rendőrség, börtön... Mögötte a Gyorskocsi utca.

56-os emlékmű a Nagy Imre téren.

Szent Ferenc sebei templom

Máltai Szeretetszolgálat

A Hikish-ház a négy évszakot ábrázoló domborművekkel

Az ún. Casaova-ház, régi nevén Fehér Kereszt fogadó. A legenda szerint erről az erkélyről ugrott ki a híres szívtipró az őt üldöző fogadós elől menekülve, amikor az rajtakapta Casanovát a lányával.

Batthyány tér, a budai Vásárcsarnok közelről és távolabbról

Szent Anna plébánia

Batthyány Lajos szobra egy "hajón"

Ezen a helyen állt az ideiglenes Kossuth híd, 

miután a II. Világháborúban az összes budapesti hidat felrobbantották.

Szép volt a Duna és a kivilágított Parlament látványa

A Szilágyi Dezső téri református templom. Mellette az építész Pecz Samu szobrával és egy kúttal. 

A templomban több híres ember esküvője volt, mint pl. Horthy Miklós fia vagy az én húgom.

Budai Vigadó, Hagyományok Háza

A Corvin tér egyik szépséges régi háza domborművekkel

Kapucinus templom - Árpádházi Szent Erzsébet plébánia

Pavillon de Paris étterem a Francia Intézetnél

Javaslom, hogy ha nem is annyira buzgó mócsing módon, mint ahogyan mi, leendő idegenvezetők tesszük, de alkalmanként játszatok turistát a saját lakóhelyeteken. Fedezzétek fel a szépségeket, nevezetességeket! Nézzétek más szemmel azokat a helyeket, ahol nap mint nap jártok. Ne csak az orrotok hegyéig lássatok, hanem emeljétek fel a fejeteket, tekintsetek a magasba és a távolba, ne csak futólag pillantsatok rá valamire, hanem vesszetek el a részletekben is.

Csodálatos ez a város, ez az ország, ez a világ! Kalandra fel!

 

2024. január

Kívánj egy szebb jövőt...

Azt mondják, hogy ahogyan töltöd az új év első napját, úgy fogod tölteni az egész évedet. Nyilván ebben körülbelül annyira hiszek, mint a négylevelű lóherében és a fekete macskában. Mégis igyekeztem nagyjából számomra kellemes tevékenységekkel eltölteni a napot. Viszonylag korán ébredtem, de nem keltem ki rögtön az ágyból. Elvégeztem a házimunkát, de csak alapszinten és komótosan. Egyszerű és könnyen elkészíthető kaját főztem. Mozogtam, de csak azt a lájtos, nyújtós tornámat. Viszont nem volt a napomban elmenetel, a lányaimon kívül nem találkoztam senkivel. Nyilván ezért sem igaz rám a babona, hiszen az új évben szeretnék sokat jönni-menni és emberekkel is együtt lenni.

Ha új év, akkor újévi fogadalmak. Már akinek. Sokakkal beszéltem erről, és a többség nem fogad meg semmit ilyenkor. Ennek a legfőbb oka, hogy tudják: magukat ismerve úgysem lesznek képesek teljesíteni, amit elterveztek. Szerintem a másik ok pedig az, hogy az emberek egyszerűen nem tudnak jól kívánni.

Épp a szilveszteri összejövetelünkön jutott eszembe az ’Interstate 60’ (magyarul „Úttalan út” címen létező) film, benne Gary Oldman zseniális alakításával. (Amúgy Kurt Russel, Christopher Lloyd is játszik benne, sőt, még Michael J. Fox is, egy rövid, de annál ütősebb jelenetben a film legelején.) A lényeg, hogy az emberek kívánnak benne, de mind szarul. Rengeteg kaját, tökéletes dugást, hazugságok nélküli életet. Nem akarom előre lelőni a poént, de persze minden a fonákjára sül el. Ahogyan O. W. Grant mondja: „Egyesek még kívánni sem tudnak.”

Egyrészt nem ismerjük fel a valós igényeinket, az ún. szükségleteinkkel külső elvárásoknak (reklámok, család, társadalom) akarunk megfelelni. Másrészt nem tudjuk megfelelően megfogalmazni, mint szeretnénk. Pl. „Legyen sok pénzem!” Na persze, legyen elegendő pénzem, éljek anyagi bőségben, de tényleg milliárdokat akarok? Mindenki hallott már boldogtalan milliárdosokról (aki boldognak látszik a sajtóban, a közösségi médiában, arról el ne higgyük már, hogy tényleg az!). Keringenek a történetek, könyvek is szólnak olyanokról, akik megnyerték a lottó ötöst, de ezzel teljesen elcsesződött az életük.

Az én életem amúgy egész jól alakul. Tegnap például Kende végre kihozta autóval a kézben kicipelhetetlen karácsonyi ajándékokat. A müzlis tálkákat, amiket a lányok kaptak, az evőeszköz-tartót, amit Virág ajándékozott nekem, és ami épphogy kicentizve befért a neki szánt helyre, és végül, de nagyon nem utolsósorban: az új étkészletet. Csodaszép sötétkék-fehér korondi tányérokat adott nekem az anyukám, amikkel meg is töltöttem a kredenc egyik polcát. Most már csak az a gáz, hogy annyira „túl” szépek, hogy nem is igazán merek majd róluk enni. 😊

Kende persze, amilyen gyakorlatias ember, gyorsan megcsinált pár dolgot a házon, csöpögő csap, elmozdult cserepek, stb. Aztán fordult is vissza a fővárosba, én meg vele tartottam. Ebből lett egy jó kis anya-fia együttlét. Az autóban olyan számokat rakott be, amiket nagyjából én is szeretek; a zene dübörgött a hangszóróból, mi meg hangosan énekeltünk a 2-es főúton száguldva. Nagyon szeretek zenét hallgatva és énekelve autózni, de sajnos erre igen ritkán adódik lehetőségem. Még bejátszott egy Bauhaus is, mert épp a nagymamája fürdőszobáját szerelgeti-újítgatja. Sőt, még arra is rá tudott venni, hogy beüljek vele (én!!!) egy Burger Kingbe, ahol ő persze mindenféle burgereket kért, én meg egy sós karamellás fagyit (nem annyira jó, mint a Mekis, amilyet évente átlag egyszer fogyasztok). A „tökéletes” fagyi amúgy szerintem a váci Adriában kapható, hatalmas adag és isteni finom, csak sajnos még 2-3 hónapot kell várni arra, hogy az albán?/szerb? tulajdonosaik újra kinyissák.

Persze már egy ideje rájöttem, hogy nekem nem kell a tökéletes, elég szimplán a jó is. Ez igaz az élet minden területére, kajára, munkára, tanulásra, sportra és persze a szerelemre is. Nem akarok mindig a maximumon lenni, az elérhetetlent, az igazit hajszolni. Duolingóban például visszakerültem az Obszidián ligába, mert egyszerűen nem vagyok hajlandó (nem is tudok) több órát a nyelvtanulásra fordítani, úgy, ahogyan a Gyémánt liga fanatikus tagjai. Most ugyan bevállaltam egy kedves volt kollégámat új tanítványnak, de van egy limit, amikor azt tudnám mondani: nem, elég. Ma meg azon kívül, hogy gyalog mentem anyukám lakásából a pályaudvarra, illetve felsétáltam a vasútállomástól az almáskerti dombtetőre, nem mozogtam semmit.

Tegnap viszont reggel edzettem , délelőtt elmentem futni (a héten másodjára),délután jópár kilométert megtettem a Duna-parton, ráadásul este moldvai táncházban is voltam. A városban úgy „edzek”, hogy több megállót lesétálok, a mozgólépcsőn mindig lépkedek felfelé, a lépcsőkön pedig mindig kettesével veszem a fokokat. Tegnap beszállt a liftbe egy teljesen átlagos fizukumú ember, és megnyomta az 1. gombot. Annyira elképedtem ezen, hogy nem bírtam ki, hangosan kijött belőlem: „Lifttel megy az elsőre?” Ha ott lenne anyukám lakása, én tuti gyalog mennék fel. A lakás ugyan a 11. emelten van, de most eszembe jutott, hogy legközelebb kihívásként gyalog fogok oda is felmenni.

Képzeljétek, ma belekeveredtem egy zaklatós történetbe! Nyugi, nem áldozatként! Jönnek az emberrel szemben ilyen bántalmazós videók az interneten, ahol nem is maga a zaklatás ténye a leborzasztóbb, hanem az, amilyen közönyösen szemlélik azt az emberek. Nem akartam elítélni a nem cselekvőket, mert nem tudtam magamról elképzelni, vajon én hogyan reagálnék egy ilyen szituációban; az áldozat védelmére kelnék-e, vagy simán lebénulnék, esetleg megfutamodnék.

Szóval: jöttem ma hazafelé a vonaton, rajta utazott egy ember, akit látásból ismertem, a jenei „szociban” lakik. Fura fickó, alig tud beszélni, csak gesztikulál, de általában megértem a lényegét annak, amit közölni akar. Amúgy barátságos, mosolygós pasas, sose volt vele semmi gondom. Ma is boldog új évet kívánt nekem, aztán belemerültem a duolingóba. Egyszer csak hallom, hogy a kalauznő kétszer is erélyesen ráförmed, hogy ne fogdossa őt. Hátrafelé füleltem, de mivel nem volt folytatása a dolognak, tanultam tovább. Aztán hallom, hogy a férfi egy idősebb hölggyel szóba elegyedik, aki egyszer csak hangosan kiabálni kezd, hogy hagyja őt békén. 

Na, hát tök büszke vagyok magamra, mert simán felpattantam, odarohantam, velem együtt ért oda a kalauznő is, és nagyon határozottan rendre utasítottuk. Felém is nyúlt volna, de ellöktem a kezét, és leüvöltöttem a fejét. Visszakozott, így szerencsére nem volt szükség a mozdonyvezető segítségét kérni (csak mi hárman nők utaztunk abban a vagonban). 

Ti se legyetek soha közömbösek senkivel szemben, akit bántanak! Ha úgy érzitek, egyedül kevesek vagytok, akkor kérjetek mástól segítséget, de ne üljetek egykedvűen, cselekvésképtelenül, mert az a legeslegrosszabb, amit az ember „tehet” egy ilyen helyzetben. Ugyanis a nem cselekvés is cselekvés.

A végén visszatérek még egy kicsit a kívánságok témakörére. Január elsején a mondat, amit legtöbbször kimondunk és leírunk, így hangzik: „Boldog új évet!” Nem értem, miért boldog új évet kívánunk. Ne az év legyen boldog, hanem az emberek! Ráadásul túl sok mindent akarunk a másiknak (és persze magunknak is) kívánni. Egészséget, sikereket, szeretetet, pénzt… Nekem ez az egész egyben a boldogság. Ezért én azt kívánom, minden olvasóm legyen boldog. És ne úgy, ahogyan ő akarja, hanem úgy, ahogyan az neki a legjobb. Nagy ám a különbség. Én is ezt kívánom nektek, Kedves Olvasók!

 

2024. január

(A bejegyzés címe amúgy idézet Kowa: Égigérő című dalából.)

2024 - Az Egyensúly éve

A 2023-as év kollázsa

Az évtervező-évértékelő körön nagyon szépen kielemeztük 2023-at. Azt néztük meg, hogy bizonyos életterületeken milyen sikereket értünk el, milyen erőforrásainkat, készségeinket használtuk fel, mi okozta az esetleges nehézségeket, ezeken hogyan tudtunk felülkerekedni, kik segítettek a céljaink megvalósításban, és mit tanultunk a különböző helyzetekből saját magunkról.

Az egészség tulajdonképpen egy komplett sikersztori nálam. Egészséges és fitt vagyok, sokat mozgok, és odafigyelek a táplálkozásomra. Szeretem a folyamatot és a végeredményt is. Mindez persze a testről szól. Lélekben már nem mindig érzem magamat ennyire tudatosnak és egészségesnek (lásd. év végi összeomlásom).

A pénzügyek, az anyagi sík témája is egész jól alakult. Az év háromnegyed részét kifejezett anyagi bőség jellemezte. Ki lett festve a ház, elkészült a hiper-szuper álomkonyha, el tudtunk menni családi nyaralásra, külföldi utazásra is.

A munka, a tanulás és az önmegvalósítás számomra már egyre kevésbé különválasztható területek. Felmondtam a suliban, és otthagytam a közoktatást; folyamatosan írom a blogot, megírtam egy regényt és lettek írós munkáim; beiratkoztam az idegenvezetői képzésre, és két nyelvet tanulok egyszerre. Most némileg átmeneti időszakban vagyok, de érzem, tudom, hogy év végére kikristályosodik, hogy milyen nagy változások fognak bekövetkezni a karrieremben.

Ez átvezet a barátok és a szabadidő témájába, mert az utazás nagyon hangsúlyosan megjelent az életemben. Voltam több helyen az országban, és Szlovénia is megvalósult. 2024 meghozza azt, hogy a munkám egyben a hobbim is legyen, tehát utazhatok világszerte, és ezért még pénzt is kapok. Ami furcsa számomra, de érdekes megfigyelni és elfogadom ezt az irányt, hogy egyre nagyobb az igényem az egyedüllétre. Elmondhatom, hogy megszerettem a saját magam társaságát.

Talán amúgy a legkevésbé a család és emberi kapcsolatok területén számolhatok be sikerekről. Persze tök büszke vagyok a gyerekeimre, levizsgáztak, szakmát szereztek, sikeresek a munkájukban, boldogok a magánéletükben. Mégis, anyaként nagyon sokszor érnek kudarcélmények. És hát ugyebár van még egy téma, ami egy ideje totálisan tabu a blogomon…

Jó volt tudatosítani magamban a belső erőforrásaimat. Tudatos vagyok, rohadt nagy az akaraterőm, gyakorlom az önfegyelmet, amit eltervezek, azt véghez is viszem, és mindeközben örömöt okoz, amit csinálok. Meg tudom teremteni az anyagiakat, egyedül képes vagyok fenntartani a családot, jól be tudom osztani a pénzt. A magam ura vagyok, jól menedzselem az életemet.

Megtanultam a nagyobb célokat kisebb rész-célokra lebontani, és lépésről lépésre haladni, jól megszervezni a praktikus dolgokat. Fejlődtem az önérdek-érvényesítés területén; felismertem a saját szükségleteimet, már (végre) kiválóan tudok nemet és igent is mondani. Tudok bátor és merész lenni, spontán módon belevágni új dolgokba. Egyre többször hallgatok (újra) a szívemre és egyfajta belső hangra, így (megtartva persze a józan eszemet) a megérzéseim alapján hozok döntéseket.

Azt is öröm volt látni, hogy még ha néha (oké, elég ritkán) tudom elveszettnek is érezni magamat, azért mindig vannak mellettem barátok, barátnők, családtagok, akikre számíthatok. Az ő támogatásuk nagyon sokat jelent, nagyon hálás vagyok, hogy vannak az életemben. Tegyük hozzá, hogy ez kölcsönös, én is igyekszem mindenkinek ott segíteni, ahol csak tudok.

Volt még egy olyan gyakorlat, ahol különböző kategóriába kellett osztani az év történéseit. Először ki kellett választani olyan dolgokat, amiket elterveztem, és meg is valósultak. Ilyen volt például a konyha felújítása, a nyaralás Szlovéniában (a kollázsomra pont Pirannak a képét raktam fel, és épp oda is utaztunk), az orosztanulás folytatása.

Mik azok, amiket nem terveztem, de megvalósultak? Ide tartozik az írós munkák elkezdése (illetve ezt valamelyest terveztem, csak egész máshogy képzeltem el), a felmondás az iskolában, a közoktatás otthagyása, beiratkozás az idegenvezetői képzésre, belevágás az olasz-tanulásba.

Az utolsó kupac pedig amiket terveztem, akartam, aztán végül elengedtem. Hát… Ilyen is volt. Egy.

Mi volt a legjobb 2023-ban? Egyet kellett volna választani, de én most mégis többet írok. Felmondás a suliban. Idegenvezetői képzés. Konyha felújítása. Utazás Szlovéniába. Meg még egy dolog.

Milyen kártyákat húztam? Csillag Anya: azaz törődjek magammal úgy, mint anya a gyermekével. Zuhanj a karjaimba: átadás, ellentétek elfogadása, az élet szélsőségei. Fény Oszlopa: energiám növekszik (még ennél is jobban? 😊), én vagyok az orákulum. Ez utóbbi érintett meg leginkább, főleg, hogy mostanság egyik nagy kedvenc filmem, a Mátrix többször újra bejön a képbe. Az orákulum jós, figyel az isteni jelekre, kifürkészi Isten akaratát, hallgat a belső sugallatokra.

Hmmm… Nem is rossz. Ez tulajdonképpen előrevetíti azt az irányt, ami érzéseim szerint 2024-et meghatározza majd. Na, jöjjön is az új év, főleg, hogy ennek az írásnak nem 2023, hanem 2024 a címe, úgyhogy nem ártana végre a lényegre térni.

Az évtervezés első szakasza az volt, amikor az élet különböző területeire kellett célokat találnunk. Én tulajdonképpen úgy mentem oda, hogy egyáltalán nem akarok semmit megtervezni, nekem nem kellenek már a célok. Aztán persze találtam néhány olyan dolgot, ami feltehetően meg fog valósulni.

Ilyen például, hogy Csillag elballag a gimiből és leérettségizik, majd talál magának valami jövőképet továbbtanulás és munka téren; Kincső sikeresen felvételizik, elballag a Hesz-ből, és megkezdi pályafutását Abán. Öcsémék tervezik, hogy idén hazajönnek Kanadából. Anyukámmal szeretném még szorosabbra fűzni a kapcsolatunkat, és több időt tölteni vele kettesben (ami a jelenlegi nullához képest egészen biztosan fejlődés lesz). Más egyéb emberi kapcsolatok terén az égvilágon semmit nem tervezek, majd lesz, ahogy lesz, és biztosan jó lesz. Egy dolog tuti: 2024 a minőségi kapcsolódásokról szól majd.

A ház kívülről is le lesz festve. A kertbe kevesebb energiát rakok, de nádszövettel tuti körbe lesz kerítve. Jelenleg nem érzek túl nagy kedvet kertészkedésre. Szerintem idén parlagon hagyom a nagy veteményest, csak a kisebb ágyásokba és cserepekbe vetek meg ültetek majd.

Rendszeresen járok a képzésre, tanulom az elméletet és a gyakorlatot, és októberben sikeres vizsgát teszek majd. Év végéig megszerzem oroszból a középfokú nyelvvizsgát és olaszból eljutok egy alap társalgási szintre. Sokat dolgozom az új regényemen. Még több és változatosabb írós munkáim lesznek.

Az évet egy kettősség jellemzi majd: még egy ideig tanítok, de lesznek idegenvezetős munkáim is. Fokozatosan feltárom a lehetőségeimet, ismeretségi körömet bővítem, kiterjedt kapcsolati hálómnak hasznát veszem, nyitok emberek, csoportok, utazási irodák felé.

Mindenképp több lábon állok, az irány az egyre nagyobb önállóság és függetlenség. Nagyon hangsúlyos elem, hogy ebben az évben még sokkal stabilabb lábakon állok majd pénzügyileg, magasabb szintű az anyagi bőség. A hogyan-t nem tudom és nem is akarom eltervezni, egyszerűen így lesz, és kész.

Biztosan lesznek programok, kirándulások, utazások, de most nem tervezek úgy, mint tavaly. Egy koncertre vagy fesztiválra se vettem meg előre a jegyet, nem találtam ki, hogy kit szeretnék mindenképp megnézni-meghallgatni, bár azért menő lenne ott lenni a Puskás Arénában Azahriah-n. Mindenesetre tuti lesz buli, természetjárás, városnézés, kalandok és felfedezések.

Tovább szeretném folytatni az egészséges életmódot, a sok mozgást, a tudatos táplálkozást. Nagyobb hangsúlyt fektetek a bőrápolásra. Bejött a képbe egy kis stílusváltás is, az irány még homályos, de majd úgyis kikristályosodik.

Mindenesetre a nyár közepére, pont az 50. születésnapomra szeretnék nagyon jó formában lenni. Bizony, 2024-ben leszek kereken fél évszázados, majdnem pont fél év múlva, július 2-án. Érdekes módon ez a szám egyáltalán nem tölt el szomorúsággal.

Tisztább, minőségibb életre vágyom. Lelkileg szeretnék sokat fejlődni, szerintem ez lesz az év egyik leghangsúlyosabb területe. Egyre jobban érzem, hogy ez az alap, amire aztán a sok jó ráépülhet. Ezt mindjárt ki is fejtem jobban.

2024, ez számmisztikai szempontból 8-as év. Itt minden az egyensúlyról fog szólni. Ez egy ideje a vesszőparipám, és az elmúlt időszak már erősen efelé mutatott az életemben. A szélsőségek, a kibillenések, az erőteljes hullámzás helyett jöjjön végre a kisebb amplitúdó, a belső béke, a megmaradás a középpontban.

Legyen meg a jobb és bal agyfélteke, az ész és szív egyensúlya. Itthon lenni és elmenni, kint lenni és bent lenni, egyedüllét és társaság. Egyensúly az Én és a Mi között mindenféle emberi kapcsolatomban. Megmaradjon a szabadságom, önállóságom, mégis: legyen meg az összetartozás érzése, a stabil kötődés.

Ami most már nagyon megy az életemben: tudatosság, célok megvalósítása, tervezés, szervezés, akarat, kitartás, elszántság, erő. Ebben azonban rejlik némi merevség és ragaszkodás, amit el szeretnék engedni. Oda már eljutottam, hogy ne szóljon bele senki az életembe, ne akarjon engem uralni, de felismertem, hogy önmagamat is túlzott mértékben uralom. Maximalista vagyok, hajlamos arra, hogy a saját magam felé támasztott elvárások rabja legyek. Na ebből elég! Hiszen mint tudjuk: amit erőltetni kell, azt ugyebár nem kell erőltetni.

Ami kevésbé megy, és efelé szeretnék elmozdulni: spontaneitás, lazaság, megengedés, rugalmasság. Nagyobb teret hagyni a sorsnak, a meglepetéseknek. Nyitottan állni mindenhez, ami jön, elfogadni, amit az élet hoz (fontos: az elfogadás nem egyenlő a beletörődéssel!).  Nem akarok függést, korlátokat, határokat. Egyszerűen érzem, hogy bármi lehetséges! A lehetőségeket pedig nyitott szívvel várom, fogadom, élek velük. Nem először rakom ide fel egyik kedvenc idézetemet Assissi Szent Ferenctől: „Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”

És ha nem tekerek végig fel az emelkedőn, akkor mi van? Leszállok és tolom a biciklit egy szakaszon, aztán ha kedvem tartja, újra felpattanok rá, és tovább tekerek. És ha nem maradok bent a Duolingo Gyémánt Ligájában, akkor mi van? A nyelvtanulás folyamata, a tudás öröme a lényeg. És ha kihagyok egy reggeli edzést, akkor mi van? Majd mozgok máskor vagy mást, nem dől össze a világ. És ha később mászok ki az ágyból, és ott fekszem gondolkozva, akkor mi van? Majd felkelek később, és mindent megcsinálok úgyis. És ha nem jönnek ki a gyerekeim Nógrádra, akkor mi van? Megvan a maguk élete, majd spontán összefutunk Budapesten. És ha a természet lányának nincs kedve mindent megtermelnie a kertjében, akkor mi van? Majd megveszi a piacon. És ha nincs tökéletes rend és tisztaság a házban, akkor mi van? Ez az én házam, és nekem pont így tetszik, ahogy van (amúgy mindig rend van 😊). Ha úgy akarom, kihúzva hagyom a kanapét, és azon döglök egész nap. Ha kedvem tartja, akkor házi kenyeret sütök, ha meg olyanom van, akkor veszek a boltban péksüteményt. Zéró kontrol, zéró ragaszkodás, zéró erőlködés, zéró elvárás…

Eleve mindig is nagy dilemma az életemben, hogy most akkor sors vagy szabad akarat? Nemrég beszéltem egy asztrológussal, aki azt mondta, hogy a kereteket nagy százalékban az univerzum határozza meg, de hogy az adott játszótéren mi mit játszunk, azt mi döntjük el. Viszont nem izomból, rágörcsölve, hanem a lélek szavára hallgatva, az igazi vágyakat követve. Úgyhogy kíváncsian várom, mit tartogat számomra a sors 2024-re, és nagy lelkesedéssel vágok bele az új évbe.

Vantulek Zsolttól loptam egy ötletet. Vegyünk egy üres befőttesüveget. Minden hét végén tegyünk bele egy kis papírt, amire ráírjuk a legjobb dolgot, ami a héten történt velünk. Év végén aztán elővesszük az összes papírt, és elolvassuk, mennyi jó dolog történt velünk az évben. Virtuálisan nyitok is ma egyet. Bár tulajdonképpen a blog számomra tulajdonképpen ugyanez, hiszen egy héten min. egy posztot felrakok. Év végén aztán mindig elolvasom a bejegyzéseket, megnézem a fotókat, és rájövök, milyen fasza évem volt.

A Szilveszter, csakúgy, mint a Karácsony, számomra nem sokat jelent. 24., 25. 26. avagy 31., ezek számomra csak számok. Nekem a Téli Napforduló az igazi ünnep, az a fény születése és az új év kezdete is.

Ettől még tegnap voltam egy összejövetelen, hosszú idő után először. Baráti találkozó, almáskerti evés-ivás, beszélgetés. Sütöttem rozmaringos, köményes, napraforgómagos sósat, és cseresznyés-túrós süteményt. Éjfélkor pezsgőt nem ittam, viszont csillagszórót gyújtottunk. Én ráadásul egy üveg SZŐLŐszörppel bemásztam az asztal alá, aztán ittam is belőle. Ennek mágikus jelentését csak kevesen ismerik, maradjon is titok. Mindenesetre boldog vagyok, hogy ilyen jó embereket ismerhetek, mint a barátaim!

Mikor elfáradtunk, hazaindultunk. Gondoltam, alig van itthon gyerek, csak Tündér, így adott a csend és a nyugalom. Aha... Kincső ugyan este átment Berkenyére az Életvirág Műhelybe szilveszterezni, de az éjszaka közepén megjelentek Jankával, és közölték, hogy akkor most kezdődik a házibuli. Egy szavam se lehetett; én ajánlottam fel, hogy hozzánk bármikor bárki jöhet, és lehet bulit tartani.

Végül is 2-től 10-ig sikerült aludnom, de ebből az első két óra úgy telt el, hogy a földszinten zajlott a house party. Dübörgött a zene, a csajok táncoltak, énekeltek, ordítoztak és sikítoztak. Jelenleg alszik mindenki, csendes a ház. Én pedig majszolom a maradék sütiket, rendet raktam kívül a térben, és mostanra magamban is.

Mire megszületett ez az írás, elkészültek a 2024-es kollázsok is. Most csak ezekkel és a tegnapi sütik fotóival illusztráltam ezt a bejegyzést. Nem fűzök hozzájuk magyarázatot, mindenki értelmezze őket úgy, ahogyan az neki tetszik. (Az elejére ideraktam a tavalyi megamixet is.)

Isten hozott, 2024!

 

2024. január