2018. november 25., vasárnap

Házunk 1.

Régóta adós vagyok nektek ezzel a képriporttal. A házunk felújítása a tavalyi betonozással kezdődött, amit aztán hosszú szünet követett. Idén májusban kezdett neki Zoli a munkálatoknak. Gyakorlatilag egyedül csinálta végig (és persze még mindig zajlik a folyamat). 3 napig volt itt egy ács (bár ne lett volna), valamint a villanyszereléshez és az oszlop-berakáshoz hívta egy-egy barátját. Mi a gyerekekkel is részt vettünk a kaláka-jellegű munkálatokban (terasz-bontás, szigetelés, cserepezés), de a munka oroszlánrésze akkor is a férjemre maradt. 
Hogy mivel is foglalatoskodott az elmúlt fél évben? Íme, nézzétek!
A leendő műhely aljára szigetelés került, és kapott egy réteg aljzatbetont. (Köszönjük, Maki!)
A zsalukövek adják meg a leendő oszlopok biztonságos tartását.
A gyerekek segítségével elkezdődött a terasz tetőszerkezetének lebontása.
Zoli leszedte a külső falburkolatot a nyugati oldalról.
A ház déli oldala is lecsupaszodott, előtűntek a párazáró fóliák.
Ez az a váz-szerkezet, amiben "segédkezett" az ács 3-szor fél napot. Utána Zoli úgy döntött, inkább egyedül folytatja... (Nagyon nem köszönjük az átverést a diósjenei "mesternek"!)
Felszedte a terasz régi, megkopott fapadlóját.
Bekerültek a hosszú, 6 méteres gerendák, amelyek majd az új teraszt fogják tartani.
Kicsit kaotikusan nézett ki ekkor a ház a kibontott falburkolattal, és szanaszét meredező gerendákkal.
Természetes fából, vörösfenyőből lettek a terasz oszlopai.
Bekerültek az új fal függőleges tartógerendái. (A faanyagot Felvidékről szereztük be.)
Ha hiszitek, ha nem, a vízszintes gerendákat is tök egyedül rakta fel Zoli.
Ennek a szerkezetnek a megtervezése és kivitelezése volt a legnagyobb falat.
Ilyen volt a ház déli oldala, mikor a hálókuckó szerkezete is felkerült rá.
Ember legyen a talpán, aki ebben a keszekuszaságban kiismeri magát!
Ebből lesz majd az új hálószoba - itt még eléggé szellős az állapota.
A ház nyugati oldala így nézett ki a magasból fotózva.
A műhely vasajtót kapott. (Köszönjük, Haiter Team Kft.)
Az utca felől így nézett ki a megújuló ház. 
Zoli elkezdte a falakat OSB-lapokkal kialakítani. 
Nagymami alkalmanként kijött meózni a munkálatokat, ennek érdekében még az állványra is felküzdötte magát. (Köszönjük a sok segítést és bátorítást, Nagymami!)
Az új konyha falai ekkor már körvonalazódtak.
A nappali falai is álltak már.
Zoli új szobáját is falak határolták.
Mesterünk a levegőben.
Zoli a lányokkal leköltöztette a cuccait az új műhelybe.
A műhely is OSB-borítást kapott.
Kívülről ilyen volt a szép lassan falazódó ház.
A konyha  ideiglenesen kiköltözött a kamrába. (Még jó, hogy van egy viszonylag tágas külső kamránk.)
A konyha falát kibontotta, ekkor nyílt össze a két tér.
Nyáron kint mosogattam lavórokban, és a sparhelten főztem. 
Az összenyitott tér a konyha felől.
Itt már felsejlett, milyen is lesz a nappali tér. 
(Folyt. köv.)

2018. november 8., csütörtök

Börzsöny szélén

Honttól - Drégelyváron át - Diósjenőig

Ismét képriport következik, ismét túráról, csak ezúttal a Börzsönyből:
Hajnalban keltünk, napkeltekor vonatoztunk Drégelypalánkra, onnan busszal utaztunk Hontra, onnan indult a túra.
Legelőször a honti szakadékban kezdtünk. Hatalmas falak között tört utat magának a patak, az alakította ki a szurdokot. 
Ezután felkaptattunk pár száz méter magasságba, és ott kissé fel-le hullámozva végighaladtunk a Börzsöny keleti szélén. Az első megálló a Dobogó-hegy volt. 
Egy ideig a kék kereszten haladtunk, ami aztán becsatlakozott a sima kékbe.
Zoli mániája, hogy a turistaútról rendre letér, hogy olyan csúcsokat is begyűjtsön, amiket amúgy a jelölt út nem érintene. Emiatt ezúttal egy tüskés szedresen át csalogatott. Kénytelen voltam vele menni, nem mertem ottmaradni egyedül az úton, túl sok volt a vaddisznónyom!
Marhára örültem, mikor a végén egy totál sima dombra értünk, ahol az égvilágon semmi érdekes nem volt, még kilátás sem. 
Útközben olyan érdekességeknél álltunk meg, mint például ez a kidőlt fatörzs. 
Végre elérkeztünk a drégelyi várhoz. 
Az aljában emlékmű fogadott minket, ami Szondira és a hős várvédőkre emlékeztetett.
Elég fura szerkezetű volt a vár, az elején egy elővárral vagy bástyaszerűséggel.
Igen, ez volt a vár bejárata, ott kellett a sziklákon felmászni, hogy bejussunk.
Aztán bejutottunk a belső várba, ami némileg jobb állapotban volt, és az alaprajza is szabályosabb.
A várban is találtunk csúcskövet, természetesen ez is bekerült a gyűjteménybe. 
Egy arra járó kiránduló lőtte rólunk a közös képet a belső emlékműnél. 
Innen már többnyire vízszintesen vagy enyhén lejtve vezetett tovább az út. Leértünk az Pénzásás nevű helyre, ahová állítólag Kámor uraság rejtette anno az aranyát. 
Ezen a helyen állt valaha a Kámor ház, de mi csak hűlt helyét találtuk. 
Csak egy kellemes pihenőt leltünk, padokkal, tűzrakó-helyekkel. 
Utunk 20,9 kilométer után Diósjenőn ért véget, ahol pizzával és gesztenyepürével jutalmaztuk meg magunkat.