Gyógyítás-Gyógyulás

Az egészség, pontosabban az EGÉSZ-ség a mai időkben kiemeltebb szerepet kap a médiában, a politikában, és az emberek mindennapi életében, mint valaha.

Ezt az írást igazából nem a világ-események ihlették, hanem a saját életem. Múlt héten ugyanis egy kicsit vacakul lettem, ami utoljára több mint egy éve fordult elő velem.

Az én családom nem egy beteges fajta, nagyon ritkán dönt le minket a lábunkról valami kórság. Jómagam, meg emlékeim szerint a gyerekeim is, legutóbb tavaly februárban voltunk betegek, köhögés, orrfolyás, torokfájás, láz. Volt olyan akkor, hogy a 25 fős osztályomból 9-en jöttek csak suliba. Én meg vagyok arról győződve, hogy akkor a királyi fejfedőről elnevezett vírus volt ebben a ludas, de most ez igazából lényegtelen is.

Egyáltalán nem csodálkoztam azon, hogy kb. másfél hete rosszul lettem, hiszen mutatkozott ennek korábban némi előjele. A digitális suli kihívásaival jóval könnyebben megbirkózom idén, mint tavaly, lelkileg mégis sokkal nagyobb feszültséget éreztem magamon miatta. Másrészt ott voltak a magánéleti-párkapcsolati problémák, amiket természetesen nem fogok most taglalni. Néha kicsit depresszióra hasonlító tünetek jelentek meg nálam, úgy mint sírás látszólagos konkrét ok nélkül, „Mi értelme van egyáltalán élni?” hangulat, stb.

Tehát a lelkemen ott voltak a terhek, amik testi tünetekben manifesztálódtak (TESTesültek meg). Írhatja mindenki a kommentjeit arról, hogy ostoba vagyok, meg hasonlók, én akkor is abban hiszek, hogy minden, igen, MINDEN betegségnek lelki-szellemi alapja van.

Amikor a legmélyebben voltam lelkileg, akkor éreztem, hogy a testem is reagál. Igazából ez a „betegség” amolyan semmi komoly nem volt, fáradtság, bágyadtság, erőtlenség, elnehezült végtagok, kis hidegrázás, ennyi. De amint észleltem a tüneteket, rögtön cselekedtem.

Szerintem a gyógyuláshoz-gyógyításhoz legelső lépés a test-tudatosság. Tehát figyelni magunkat, a testünket, és a legelső kis jelre lépni. Így szoktam tenni pl. a herpesszel, ha egy icipicit is feszül az ajkam, akkor rögtön teafa-olajjal kenegetem, így alig jön elő a herpesz. Ezt most ezért írom, mert, minő „véletlen”, régóta nem jött elő a herpeszem, és most az is megjelent.

Amikor valaki vacakul érzi magát, akkor általános esetben gyógyszert vesz be, vagy elmegy az orvoshoz. Tudjátok, és mit tartok a gyógyszeres-dobozomban? Nagy semmit! Mert nincs is olyanom! J Tudom, tudom, felelőtlen vagyok, ezt is írják néha nekem.

Én meg pont úgy érzem, felelős saját és családom egészségéért, ezért a konyhaszekrény felső polca tele befőttes-üvegekkel, azok tele többnyire általam gyűjtött, szárított, morzsolt gyógynövényekkel. Na, az az én „gyógyszeres-dobozom”.

A doktor meg: Öt éve élek Nógrádon, azóta két okból voltam a háziorvosnál (eleve három évvel az ideköltözésünk után jelentkeztem be hozzá, mert addig nem láttam értelmét). Először a balesetem után oda jártam kötözésre, másodszor a rövid várandósságom alatt néhány beutaló miatt. Ennyi.

Tudom, ezt meg sokan naivitásnak gondolják, de én a következő szerint élek. Ha enyhe tüneteim/ink vannak, akkor természetes gyógymódokat alkalmazok: gyógyteák, méz+fokhagyma, borogatás, stb. Ha esetleg olyan erős tüneteink lennének, aminek enyhítésére ezek a szerek nem alkalmasak, azok már kórházi esetek. Kórházban csak balesetek miatt jártunk: kerékpáros zuhanásom, gyerekeimnél kéztörés, beszakadt fej, felszakadt homlok, meg persze a vetélésem L. Minden más esetben tökéletesen elegendőek a népi gyógyászat szerei, no meg a gyógyító energia.

Itt most írtam egy kulcs-szót: gyógyító energia. Tudom, egyik kedves olvasóm, Szkeptikusok Gyöngye szemöldöke most rándult a magasba. J Pedig ez nem sarlatánság, kuruzslás, humbug, ez tényleg létező, általam megtapasztalt dolog.

Egy kicsit visszakalandozok most a múltba. Úgy másfél évtizede Százhalombattán elvégeztem egy Reiki képzést. Mind a három fokozatot, szóval papíron én egy Reiki mester vagyok. Később pedig egy barátomnál Pránanadis képzésen is voltam.

Nagyon tetszett ezeknek a tanfolyamoknak a spirituális része, a meditációk, a csoportos közösségi élmény. Amivel nagyon nem tudtam azonosulni, az a különböző kötött szimbólumok illetve kéztartások rendszere volt. Ez ellen zsigerből tiltakoztam, mert úgy éreztem, az energiával való gyógyítás ennél sokkal egyetemesebb, nem kellene megadott jelképekhez vagy mozdulatokhoz kötni.

Ezt a tudást, tapasztalatot szépen elraktam magamban, mígnem egyszer ténylegesen használnom nem kellett. Virág akkor még kicsi lány volt, épp Budapesten jártunk anyukámnál, amikor rosszul lett, de nagyon. Nagymami már a mentőket akarta hívni. Én arra kértem, hogy adjon nekem öt percet.

Furcsa, mert alapvetően hajlamos vagyok a pánikolásra, de akkor nagyon higgadt voltam. Megérzéseim szerint úgy és oda rátettem a kezeimet, és kértem a gyógyító energiát. A korona csakrámon keresztül, valami brutális erejű áradat érkezett, éreztem, ahogy végigzubog a testemen, és a kezeimen keresztül a kislányomba áramlik. Még öt perc sem kellett, és nem volt semmi baja sem.

Egyébként ezt a módszert egyszer magamra is alkalmaztam. Különös, de az is épp Budapesten, az anyukám lakásában történt. Egyedül voltam, épp egy női kör előtt vagy után aludtam ott, és lefekvés előtt, látszólag minden ok nélkül, pánikroham tört rám. Hevesen dobogott a szívem, kapkodtam a levegőt, és a legborzalmasabb az volt, hogy úgy éreztem, ott helyben meg fogok halni.

Szerencsére jött valami isteni sugallat, ami nem hagyta, hogy teljesen bepörgessem magamat. Elkezdtem a légzésemre fókuszálni, azt tudatosan lelassítani, elmélyíteni. A kezemet pedig két tájékra, a szívemre és a méhemre raktam. Nagyon hamar megenyhültem. Azóta is ez a kedvenc légzőgyakorlat-pózom.

Most másfél hete is hasonló módszerekkel gyógyítottam meg magamat. Este jött a vacak érzés, én meg rögtön: gyógytea, majd lefekvés, légző-gyakorlat, kézrátétel. Majdnem egy órát kellett magammal foglalkoznom, mire megszűnt minden. Másnap is este tört rám, akkor már elég volt félóra. Harmadik nap tíz-tizenöt perc.

Aztán jött egy barátom, és hozott nekem ezüst-kolloidot. Három napig napi háromszor szedtem, azóta reggelente kúraszerűen egyszer, multivitaminnal együtt. Azt is megkaptam egy kommentben, hogy ha ennyire egészséges az életmódom, minek még a multivitamin? Pont azért, mert odafigyelek magamra! Érezhető (hajon, bőröm), hogy a tél végi vitamintartalékok ilyenkorra kiürültek, és a friss, vitamindús gyümölcsökből-zöldségekből még igen nagy a hiány. Hát ezért.

Szerintem önmagában az, hogy az ember nagyjából egészségesen igyekszik élni, nincsenek káros szenvedélyei, kiegyensúlyozottan táplálkozik, rendszeresen mozog, és a lelkével is foglalkozik, már kulcs ahhoz, hogy alig legyen beteg, és ha mégis, akkor gyorsan-könnyen meggyógyuljon.

Hadd írjak mégiscsak egy kicsit a KV-ról. Egyik ismerős egyik rokona kórházban, lélegeztetőn. Ó, szegény! Ja, de alapvetően túlsúlyos, és van kettő olyan betegsége, amit elhanyagolt és nem kezeltetett ki. Akkor?

És tudom, hogy egészséges életmódot élők is meghalhatnak fiatalon, meg alkoholisták is élhetnek sokáig. Az én korosztályom biztosan emlékszik Schirilla Györgyre, aki minden évben egyszer átúszta a jeges Dunát. Amúgy hosszútávfutó és úszó volt, ráadásul jógázott és vegetáriánus életmódot élt. Mégis hatvan éves se volt, mikor meghalt, pedig élhetett volna száz évig. Volna. Erre mondom én, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek.

A halál mindenkinél benne van a pakliban. Addig meg nem árt egészségesen és boldogan élni. Nekem most nagyon felszabadult lett minden, erről meg a májusi kertről fogok írni a következő bejegyzésben.

 

2021. május

Káosz

Káosz. zűrzavar, összevisszaság. Ezek a szavak jellemzik mostanság az életemet, a világot, az embereket, az időjárást, mindent.

Azt se tudom, hogyan írjak róluk, kavarognak a fejemben a gondolatok. Talán az időjárással kezdem. Ami totálisan kiszámíthatatlan. Először is nagyon hűs van! Tudjátok, hogy én aztán laza vagyok ilyen téren, az átlagnál mindig minimum egy réteggel kevesebb van rajtam, de ez már nekem is sok. Vagyis kevés, a hőfok. Alig volt most tavasszal olyan nap, amikor reggeltől estig rövid-ujjúban lehettem kint. Kivétel ez alól a szombati nap, amikor Nagymarosra mentünk a gyerekekkel, ott készültek a cikket illusztráló fotók is.

Reggel pólóban indultunk, este pólóban érkeztünk. Napközben néha akár trikó is jó lett volna. Az emberek többsége persze pulóverben volt, sokakon dzseki is, a gyerekek fele sapkában (!). Míg én a parton napozgattam, a gyerekeim először mezítláb mentek a Dunába, aztán a lányok combközépig, Kende pedig nekivetkőzött, és szépen megfürdött a folyóban (!!). Hozzátenném, hogy idén már mártózott meg természetes vízben, márciusban a Balatonban, ami 3 fokos volt (!!!).

Mielőtt tovább fejtegetném a káosz témáját, még írok egy kicsit erről a napról, mert nagyon jó élményeket adott. Természet, virágzó gyümölcsfák, Pikinik Manufaktúra, Fő téri piac, emberek, akiket ismeretlenül is közelinek éreztem magamhoz, természetesen ismerősök is, víz, messzeség… Legelsősorban pedig: szabadság. Nagyon vágytam már erre!

A gyerekek végig a parton voltak, de én tettem egy nagyobb kirándulást a hegyen. Éreztem, hogy kicsit egyedül kell lennem, kóborolnom. Először a Fehérhegy utcán mentem fel, de valahogy nagyon rossz energiájúnak éreztem. Ti is tapasztaltátok már, hogy vannak helyen, ahol, sokszor ésszel megmagyarázhatatlan okból az embert rossz érzések fogják el? Ez ilyen volt! Nem is mentem el a tetejéig, háromnegyedénél visszafordultam. A Nap utcán sétáltam utána végig, és eljutottam a Kálvária aljába.

Egy régi kőlépcső visz fel innen a Kálvária-dombra. Amikor megpillantottam, rögtön tudtam, hogy ezért kellett nekem aznap nekivágni a hegynek! Mielőtt nekiindultam a lépcsőnek, óhatatlanul is eszembe jutott, milyen volt Jeruzsálemben a kálváriát végigjárni. Azt hiszem, azokat az élményeket soha nem fogom tudni elfelejteni. Akárhányszor kálváriánál járok (legutóbb Zebegényben), önkéntelenül is átlényegülök.

Felfelé ballagva minden stációnál megálltam; nem azért, mert nem bírtam a lépcsőzést, hanem egyrészt visszafordulni, egyre magasabbról nézni a tájat, fotózni. Másrészt kicsit elcsendesedni, a stáció történéseivel némileg összhangba kerülni. Nagyon megérintett,ó; nemcsak testben, hanem lélekben is utat jártam ekkor.

Mire felértem a Kálvária-kápolnához, szépen megjártam a magam kálváriáját. Nagyon kellett ez most nekem, ennek a legfontosabb okát az írásom végén fogjátok megtalálni.

A domb tetejéről elém tárult a Duna, Visegrád, lent a falu, fölötte a hegy, tetején a várral, mögötte a Visegrádi-hegység és a Pilis. Tudom, nyálas regényekbe-filmekbe illő, de ragyogóan sütött a nap, vakítóan kék volt az ég, néhány fehér bárányfelhő tarkította csak. Csodálatos volt!

A kápolna mellett óriási kereszten a megfeszített Jézus - itt megint kicsit rossz érzéseim támadtak. Nagyon nem szeretem, hogy az egyház többnyire a halott, keresztre feszített Jézust használja jelképként, az élő, áldást adó Jézussal ellentétben (lásd. Riói Jézus-szobor).

A lényeg, hogy úgy éreztem, utam során sok terhet letettem, így könnyed léptekkel mentem vissza, le a lépcsősoron.

Ahhoz képest, hogy az összevisszaságról akartam írni, eddig eléggé sok minden szólt az összerendeződésről. Nézzük akkor tovább a káoszt, méghozzá az időjárást. Áprilisban hó, zápor, zivatar, jégeső, tomboló szélvihar, éjszaka fagyok, hidegrekordok… Április 26. van és ma is be kellett gyújtanom!

Kb. egy hete bújtak elő az első zöldségek a veteményesben, két centis a borsó, egy centis a retek meg a saláta, siralmas. Pedig úgy örültem, hogy idén mindent sokkal hamarabb vetettem el. Mondjuk ha zöldség lennék, én sem dugnám ki a fejemet a föld alól ilyen zord időben.

Azon gondolkoztam, vajon ha az emberekre hat az időjárás, nem lehet, hogy fordítva is? Az a sok zűrzavar, ami most uralkodik az országban meg a világban, simán hathat az időjárásra. Lehet, hogy túl spirituálisan hangzik, de szerintem ez mind az emberek félelmeinek, negatív gondolatainak kivetülése.

És hogy mi van az országban? Minden gyerek mehet suliba. Ja, bocsi, a gimisek mégsem. Oh, módosítunk, a felsősök sem. Remek ez azoknak a tanároknak, akik, mint én is, egyszerre tanítanak alsóban is, felsőben is. (Tudom, hogy sokan november óta csinálják ezt az élő meg online tanítás közti váltást, akik felsősöket és középiskolásokat egyaránt tanítanak.)

Én ezt úgy oldom meg, hogy ha vége az itthoni online órámnak, akkor kerékpárra pattanok, besuhanok a suliba, ott megtartom az élő órát a negyedikeseknek, aztán vagy hazatekerek, vagy ha nagyon szűkös lenne az idő, akkor az iskolából tartom meg a következő online órámat. Na, ez az igazi káosz – de uralom.

Kavarog bennem sok minden az ország-világ dolgairól, de mindig úgy érzem, hogy ha ezekről írnék, akkor pont olyannak adnék további energiát, aminek nem akarok. Így hát csak röviden: az „Oszd meg és uralkodj!” politikája ezúttal is, mint mindig, kiválóan működik. Most épp nincsenek migránsok, Soros, melegházasság, Brüsszel, most vannak maszkosok-nem maszkosok, oltakozók(!!!)-oltásellenesek, lezáráspártiak-nyitáspártiak, pedagógusokat támadók-védők, védettségi kártyások-(még) nem beoltottak...

Direkt nem foglalok egyik mellett vagy ellen sem állást. Úgyis ismertek. Rettentő nagy önuralom kell, hogy 1. ne kommenteljek oda bizonyos posztok alá, 2. el se olvassam az ilyen posztokat, 3. meg se nyissam a fb-ot. Ezt mostanság úgy oldom meg, hogy egyszerűen kikapcsolom a rootert, és inkább írok, mert az nagyon fel tud szabadítani. Egy nagyon jó kis regényben vagyok benne nyakig, a főszereplő persze félig én vagyok, talán mire az ő életét képzeletben rendbe hozom, addigra rend lesz az enyémben is.

És akkor a végére jöjjön a saját életem káosza. Csak röviden, minden magyarázat nélkül. Sok mindennek vége. Se kutya, se lakókocsi, se párom. Ennyi.

 

2021. április

ÉletIskola - helyett: DigiSuli

„Pedagógus az új közellenség” - ilyesmi címmel láttam egy cikket, és igen… Be kell vallanom, rám is hatással van az, amilyen közhangulat ma uralkodik az országban. Ha leírnék most mindent, amit érzek, akkor az egész blog-bejegyzés egy óriási üvöltés lenne… És hogy ne higgye senki azt egy percre sem, hogy az életem idillikus: bizony, tomboltam is itthon emiatt párszor rendesen.

Igazából napok óta néma párbeszédet folytatok magamban láthatatlan emberekkel, gondolatban fogalmazom a posztot, pro és kontra érveket sorakoztatok fel, meggyőző indokokat gyűjtök össze. Aztán jött egy gondolat, hogy mégis kit és miért akarok én bármiről is meggyőzni. Mit tudom én, azt, aki miatt mostanában sorozatosan felmegy bennem a pumpa! Akkor ne nézd, ne olvasd, ne hagyd magad, jött a belső hang. Nagyon nehéz, de… mostanában igyekszem visszafogni magamat.

Valamilyen szinten itt a blogon is visszafogom magamat, mert ha mindent leírnék, tényleg én lennék a közellenség és rám zúdulna a népharag. Rájöttem, akármit is írnék ide, mindig lenne olyan, aki ebbe vagy abba belekötne. Nincs egy és igaz út, képtelenség mindenkinek megfelelni! Mégis kinek akarok én megfelelni? Nem is kell, nem is akarok! Ez itt a Réka útja blog, aki olvas, olvas, aki nem, nem.

Rögtön ezután eszembe jutott kedvenc töritanárom, Jocó bácsi, aki viszont nem fogta vissza magát, és jól megírta a véleményét ebben a témában. Azt is, hogy bármit ír, megkapja a támadásokat és a címkéket: jobbos, vagy balos, Soros-bérenc vagy náci, libsi vagy fidesznyik, komcsi vagy fasiszta. Lám, lám, az „oszd meg és uralkodj” elv ebben az esetben is kiválóan működik.

A fenébe, minek ez a sok címke? Önálló emberi lények vagyunk, saját gondolatokkal, véleményekkel, pártoktól, ideológiáktól függetlenül. Sajnos nagyon kevesen vannak, akik skatulyázás nélkül tudnak beszélgetni. Ha rajtam múlna, lenne az iskolában egy vitakultúra nevű tantárgy, ráférne a felnőttekre is.

Aztán jött egy újabb sugallat: írni fogok erről az egészről, de inkább a helyzetnek a humorosabb oldaláról. Mindenki tudja, hogy az a jó vicc, ami közben véresen komoly, ezért szerettük anno Hofit, mostanság Bödőcsöt (no meg az örök klasszikus Brian életé-t).

Jöjjön tehát néhány szösszenet Réka mindennapjaiból. Hogyan birkózik meg pedagógusként a digitális oktatás kihívásaival? A szereplők fiktívek, Réka kivételével minden egyezés a valósággal csupán a véletlen műve. J

1. 

     Réka felteszi Gézának a kérdést. Géza bekapcsolja a mikrofonját, de a háttérből valaki nagyon hangosan beszél. – Ja, az a húgom tanító nénije! Kiderült, hogy Gézáéknál nincs annyi szoba, ahány gyerek, tehát ő szépen végighallgatja a húga matekóráját, a húga pedig az ő angolóráját. Ezt hívják multitaskingnak, nem?

2.      Ugyanez másképp:

Tibike készül válaszolni, bekapcsolja a mikrofont, a háttérből brutál hangosan szól a tévé. A mama nagyot hall…

3.  

    Projektmunka, angolul, adott témáról, illusztrációval. Határidő hétfő, Józsi nem küldi. Réka jó fej és naiv, ráír Józsira, hogy hol a projekt (hátha szegénynek esetleg technikai nehézségei akadtak). Józsi pár perc múlva küld egy szöveget, illusztráció nélkül (!), Wikipédiáról kimásolva (!!), magyarul (!!!). Mellé, mert ő becsületes gyerek, ezt írja: – Egy kicsit segítségemre sietett a Wikipédia…

4.      Szintén projektfeladat. Réka elmondja egy héttel a határidő előtt az órán, beírja a Krétá-ba, részletesen felrakja a Classroom-ba. A határidő napjának reggelén Antika ír: – Réka néni, akkor miről is kell a projekt? (Ááá!!!)

5.      Óra előtt Gizi ír, hogy náluk nagy fúrás-faragás van, nem fogja tudni bekapcsolni a mikrofonját. Egy perc múlva ír Béla is, hogy épp újítják fel a szobáját, minden a feje tetején áll, nem kapcsolna ma mikrofont. Réka megkérdezi tőle, hogy Gizivel esetleg egy házban laknak-e…

6. 

     Réka ír: – Julcsikám, már megint nem voltál órán! A digisuli óta nem láttalak, nem hallottalak. – Elnézést, tanárnő (itt most a különböző Julcsiktól függően mindenféle indokok jönnek, el kellett mennünk, nem volt net, elromlott a gép…), legközelebb tényleg ott leszek. (Nem volt ott.)

7.      Ugyanez, másképp, mással:

– Ferike, amióta elkezdtük az online oktatást, még egyszer se jöttél órára! – Ferike nem reagál. Feladatokat nem csinálja meg, projektet, dolgozatot nem küldi vissza. Anyuka szerint rossz a gép, a net. Osztálytársak viszont folyamatosan látják, hogy Ferike fent van a neten, posztol, játékokat játszik…

8. 

     – Marcsikám, olvasd tovább a történetet! – Marcsi azt a mondatot kezdi el olvasni, amit hárommal előtte olvastak. – Jaj, bocsánat, épp elment a hang és nem hallottam semmit

9.      Ugyanez, másképp, másokkal:

– Pirikém, tiéd a következő mondat! – Piri a 63. oldal 5. feladatának 4. sorát kezdi el olvasni. – Pirikém, a 64. oldalon vagyunk, a 3. feladat 5. soránál. – Ó, elnézést, pont rossz volt kicsit a net, nem tudtam követni…

10.  Mancikának ordítania kell a mikrofonba, úgy is alig halljuk, olyan, mintha az űrből beszélne. Ha viszont Jancsi tök normál hangerővel szólal meg, az olyan, mintha a fülünkbe üvöltene, garantált halláskárosodás mindenkinek. Ha pedig Jolán kapcsolja be a mikrofont, az recseg-ropog, zúg-búg. Jolán amúgy is sokat szokott a válaszon gondolkozni, Réka imádkozik, hogy mondja már a megoldást, szűnjön meg végre a kakofónia.

11.  Misike csendes gyerek, de azért kellene neki angoloznia is. Réka felteszi neki a kérdést. Néma csend. – Misike, hallottad a kérdést? Misike sokáig nem szólal meg, pedig láthatóan be van kapcsolva a mikrofonja. – Misike, nem jó a mikrofonod? – De jó – mondja Misike, és továbbra sem válaszol a kérdésre. Szerencsés esetben akkor mondja a választ, mikor már más gyerek lett felszólítva, rosszabb esetben akkor sem.

12.  Lajoskát kidobja a skype, ezt ki is írja a rendszer. Lajoska azért a biztonság kedvéért meg is írja, hogy „Kidobott!”, majd mikor visszalép, ezt szóban is közli mindenkivel, ha esetleg nem vettük volna észre, hogy „Kidobott!”.

13.  Csabika vicces kedvű diák, azzal szórakozik, hogy lenémítgatja meg kiléptetgeti a csoporttársait. Egészen addig, míg épp Réka néni van vicces kedvében, és szépen kidobja a beszélgetésből Csabikát…

14.  Évike vagy Pistike nem kapcsolja be a mikrofont, ki tudja, miért, nem jó, vagy nincs kedve. Réka feltesz egy kérdést, Pistike írásban válaszol. Mondjuk az angol-kiejtés nem hallatszik, de így is félsiker. Évikét viszont hiába kérdezi, néma marad. Legalább írd meg, hangzik a kérés, de Évike eltűnt a ködben.

15.  Tomika nem adja fel. A kamerája azóta nem jó, amióta elkezdtük a digisulit. A kamera tényleg rossz, de ő minden órán megkérdezi, látjuk-e. A válasz mindig az, hogy nem. Szegény Tomika…

16.  Az óra elkezdődött, Sanyika tíz perc késéssel érkezik meg az órára. – Elnézést tanárnő! – Mi az, Sanyika, késett a vonat? (Sanyika igazából is késve szokott beesni az órára.) – Zsuzsika szintén késve jelenik meg, a csoport épp egy feladatot old meg, Zsuzsika jó hangosan beköszön, bocsánatot kér a késésért, és bevallja, hogy elaludt. (Legalább őszinte…)

17.  Bözsikénél a háttérben nagymama pakol, Lenke mögött anyuka tereget, ha jó fej, még oda is integet a csoportnak. Robika rendszeresen kikacsintgat a képből, amikor Réka őt szólítja fel, rögtön tudja a választ. Kár, hogy apuka olyan hangosan súg… Mikinél a háttérből családi veszekedés hallatszódik, anya szidja apát, apa anyát, és együtt a gyereket. Réka szól, hogy legalább a mikrofont kapcsolja ki ilyenkor. (Gyaníthatóan ilyenkor a tanárt szidják.)

18.  A profilképek hétről hétre, napról napra változnak. Mire Réka kezdi megszokni, ki rejlik a patkány vagy kamion vagy cica mögött, lecserélik, és megjelenik egy katica vagy egy traktor vagy egy süni. Lacika rendszeresen Győrfi Pált állítja be magának…

19.  A digitális kompetenciák villámsebességgel fejlődnek. A diákok rájönnek, hogyan változtathatják a háttereiket. Így virtuálisan beköltöznek egy loft lakásba, egy rózsaszínű lányszobába, egy stúdióba. A kalandvágyóak egy hegy tetején vagy a tengerparton jelennek meg. „Kedvenc” háttér a koronavírusos…

20.  Rékát egy vicces kedvű diák „felvarázsolja egy kőpadra”, virtuálisan odaülnek mellé-alá-fölé a diákok, integetnek, és úgy csinálnak, mintha megfognák egymás kezét.

21.  Amikor a CAN-t tanuljuk (tudni, képesnek lenni), Gyurika megmutatja, hogy ő tud teleportálni. Először az íróasztal egyik oldalán áll, aztán „eltűnik” (elbújik az asztal alá), majd megjelenik a másik oldalon. Tapsvihar fogadja a szuper-képességét.

22.  Réka, a hős, dolgozatot irat mindenkivel. Ehhez tudni illik, hogy dolgozatot íratni és javítani online sokkal nehezebb és hosszabb, mint igazából. Hogy miért?

A nap elején részletesen leírja az adott csoportba, hol és hogyan fogja küldeni, hogyan tudja a diák megírni, hol tudja visszaküldeni (mindenre min. háromféle lehetőséget biztosít), és mi a határidő. Naivan bízik benne, hogy a gyerekek mindezt elolvassák és értelmezik (Hmmm…).

– Réka néni, nem kaptam meg! (Réka újra elküldi)

– Tanárnő, nem nyitja meg! (Réka átkonvertálja a dokumentumot és elküldi)

– Most sem nyílik meg! (Réka bemásolja a dolgozat szövegét, úgy küldi el)

-- Réka néni, elcsúszott a kép! (Réka ekkor szidja a Miscoroft atyját, illetve az ő anyját, amiért száz különböző word létezik, egyikben emígy jelenik meg a dolgozat, másikban amúgy. Megoldásként vagy átkonvertálja a dokumentumot, vagy leírja magyarul, mit is ábrázol a kép. Ezért aztán érdemes volt hosszasan böngésznie és szerkesztenie a képeket, hogy gyermek-központúbb legyen a dolgozat…)

– Nem tudok beleírni! (Akkor nyomtasd ki és írj bele tollal! Egyébként Réka ezt már reggel leírta.)

– Nem tudok nyomtatni! (Akkor nézd a képernyőről és írd le a megoldásokat külön lapra! Réka ezt is leírta.)

– Elmentsem word-ben? (Igen, ahogyan azt már Réka reggel leírta)

– Befotózhatom? (Természetesen, mint ahogyan ezt reggel is olvashattad)

– Mikorra kell visszaküldeni? (Réka megírja újra a határidőt. Amit reggel egyszer már leírt.)

– Hová kell visszaküldeni? (Skype-ra, Messenger-re és E-mail-ben is küldheted. Mindezt egyszer már elolvashattad reggel a csoportban is…)

– Tanárnő! Mi a fb-on a neve? A címe? (Réka újra megírja a messenger-nevét vagy az email-címét)

– Gyuszika egy óra késéssel küldi vissza. – Elnézést, Réka néni, elaludtam. (Legalább becsületes.)

– Imikének 2 órára kellett volna visszaküldenie a dolgozatot, az meg is érkezik: este 7-kor.

Réka összevadássza az elküldött dolgozatokat (Skype-ról, Messenger-ről, Email-ből), és nekiáll javítani. Mire végez vele, a szeme, ami amúgy se jó, egy dioptriával romlik, annyira nehéz a befotózott szövegeket kisilabizálni. Mennyivel jobb a papír és a piros toll!

Most pedig következzék néhány jelenet arról, hogyan birkózik meg Réka anyaként a digitális oktatás kihívásaival? A szereplők egyáltalán nem fiktívek J A ház 63 nm-es, lent egybefüggő nappali-étkező tér, fent két egymásból nyíló szoba. Azigazi tavasz még mindig nem érkezett meg, hűs van, a teraszról nem lehet órát tartani. Adott egy tanár és három, néha négy gyerek, kettő laptop és egy telefon. A laptopokat cserélgetik, ha pedig épp angolórájuk van, leülnek ők is az anyjuk mellé a kanapéra.

            – Réka ül lent a nappaliban, tartja az órát, közben hallja, hogy Tündér fent veszekszik Csillaggal az emeleten. Az óra ettől még zajlik tovább, Réka csak magában idegeskedik.

         – Réka a kanapén tanít, előtte átsuhan Kende, hátán Kincsővel, akinek épp lyukasórája van. Röhögve lovacskáznak, Réka közben rendületlenül tartja az órát. (legszívesebben morcos fejet vágna, de akkor a diákok azt hinnék, rájuk vicsorít.)

            – A lányok a konyhában cseverésznek. A konyhát csak egy boltív választja el a nappalitól, ajtó nincs. Ők meg ott beszélgetnek, miközben Réka a nappaliban órát tart. Oldalról jelez a kezével, hogy csendesebben, de nem látják. Odadobja a tollát, az hangosan koppan a kövön, az érintettek végre észreveszik magukat.  

            – Mindhárom lány fent visong a tetőtérben, nekik véget ért a tanítás, közben Réka a kanapén ül, és tanítani próbál. Üzenetet ír Csillagnak: – Lányok, csend legyen! – Visítás folytatódik. – Lányok, maradjatok már csendben! – írja Réka újra, közben, mivel multitaskingban profi, hallgatja a diákjait skype-on. Fentről visítás a köbön. – CSEND!!! – Harmadik üzenet. Végre csend lesz, a visítás miatt nem hallották, hogy üzenet érkezett.

            – Figyelj, Csillag! – szól oda Réka a lányának, aki lent ül az étkezőasztalnál, fülhallgatóval. – Anya!!! Nem zenét hallgatok! Órán vagyok!

        – Anya, képzeld, nem kapcsoltam ki véletlenül a mikrofonomat, és behallatszott, hogy azt mondtam: „Muhaha!” J

És most olvassátok az online oktatás örömeit:

            – A gyerekek odahozzák a képernyőhöz a plüss-állataikat, mindenki megcsodálja őket (természetesen angolul is elmondják a nevüket). Micimackó rendszeresen velünk tanul. Sok más egyéb játék is velünk volt már, kisautó, legó, stb.

            – A gyerekek odahozzák a képernyőhöz az igazi állataikat, ölébe ül a kutya, az íróasztalon mászkál a cica, odahozza terráriumban a hörcsögöt. Vagy kimennek a teraszra, és ott mutatják be a kutyát, macskát, nyuszit.

   

         – Odaül „közénk” a kistesó, a háttérből beköszön a nagytesó, vagy esetleg az unokatestvér is megjelenik.

            – Körbeforgatják a kamerát, és bemutatják a szobájukat. Van, aki végigsétál a telefonnal az egész lakáson.

            – Vannak, akik bekukucskálnak a másik csoport órájára. Van olyan is, aki amúgy angolos, de mindig ott van a németesek angolóráján is, mert egyedül unatkozik otthon, és legalább gyakorolja, amit tanultunk.

            – Az egyik lány minden angolóra után egy kártyatrükköt mutat be nekünk.

Háziasszonyként pedig jó a digisuli, mert:

            – Egyik szünetben berakok egy adag mosást.

            – A másikban felrakom az ebédet főni.

            – Nagyszünet van? Hurrá, lehet mosogatni!

Látjátok, van ebben rossz is, jó is, vicces is, idegesítő is. Tragikomédia. Nem tudom, sírjak-e vagy nevessek. Néha egyik történik, néha bizony a másik. Várjuk a végét, de nagyon.

Biztos valakiben felmerült a kérdés, miért akar az a nő végre újra suliban tanítani, a gyerekeit suliban taníttatni, aki kilenc évig otthon tanult? Hát mert a DigiSuli az nem egy ÉletIskola! A magányos magántanulást már akkor sem szerettem, ezért volt nehéz például a kezdet Máriahalmon (megspékelve egy újszülöttel, egy totyogóssal és kettő ovis korúval), vagy Balatonhenyén (válás után, komfort nélküli présházban, egyedül öt gyerekkel). És ezért volt sokkal jobb, mikor itt Nógrádon három családdal összefogva tanultunk otthon, vagy még jobb Széplakon, az ÉletIskola fénykorában, ahol hét család tucatnyi gyereke tanult és élt együtt.

A képek előző hétvégén készültek Vácott, a kb. eddig egyetlen igazi tavaszi napon, illetve a héten Nógrádon, az őszben, valamint két hete, a télben. A következő bejegyzés meg erről az összevisszaságról fog szólni, a folyamatos változásról. Szó lesz benne következetességről, felelősségről is. És arról, hová tűnt a tavasz?

 

2021. április