Duna és Balaton

Erre a nyárra egész biztosan mozgalmasként fogok visszatekinteni. Néha kertészkedek, néha utazgatok. Mint ahogyan a barátnőmmel megállapítottuk: mi vidékinek városiak vagyunk, városinak meg vidékiek. A kettő nem üti egymást: jó útra kelni, országot járni – és ugyanolyan jó hazatérni a (saját!) házacskába-kertecskébe.

Ezúttal az Alföldre indultam, de a Réka Tour 4. szakaszát megelőzte és követte két vízparti program is. Most ezekről fogok írni.

Először is: már megint egymagam vágtam neki a Dunakanyarnak. Addig gondolkoztam rajta, hogy Nagymaros legyen vagy Verőce, hogy rájöttem: a kettő között ott van Kismaros. Ahol úgy istenigazából én még soha nem néztem körül. Életemben egyszer kisvasutaztam innen Szokolyára és egyszer kiugrottam a Duna-partra.

A kisvasútra ezúttal nem ültem fel, csak elnéztem a megállójába. Hétvége volt, teltház, rengeteg utas, sok kisgyerekes család. Egy bőgő szarvas (szobor) őrizte itt a Börzsöny kapuját. Bevásároltam egy kis úti-elemózsiát, és nekivágtam az útnak.

Először a település központját jártam be. Szép rendezett a főút és környéke, vannak felújított parasztházak meg faházak, kár, hogy olyan nagy itt a forgalom, rengeteg az autó. Pedig ide vonattal is el lehet jutni, én is így jöttem, először a kis pirossal Vácig, majd ott átszállva a zónázóra, amivel Budapestről csak háromnegyed óra az út a Dunakanyarba. 

A bevállalósabbak biciklivel is jöhetnek, hiszen a Duna mentén végig van kerékpárút. A Köztársasági téri pihenő-parkban meg a községháza előtt „csodálatos” szocreál szobrokat láttam. 

Lépcsőn felsétáltam a Mária Bemutatása templomhoz. Különös, mostanság előszeretettel keresem a templomokat. Nem szívesen megyek be, ha be is kukkantok, hamar kijövök. Engem taszít a (különösen a barokkra jellemző) túldíszítettség, mindig örülök, ha nagyritkán egyszerű templombelsőre bukkanok, de a környékük vonz, biztos ráérzek a szakrális erőhelyekre.

A központból aztán kisétáltam a Duna-partra. Mivel itt nincsen olyan kiépített strand, mint a két szomszédos településen, nem is voltak sokan. Egy fiatal hippis társaság zenét hallgatott, páran napoztak, egy férfi pedig horgászott. Épp az orrom előtt fogott ki egy dévérkeszeget. Abszolút nem ismerem a halfajtákat, csak egy kisfiúnak mesélte, majd megmutatta neki, hogy megy a beetetés.

Miközben falatoztam a padon, vízbe merült egy idősebb férfi, hosszan úszott fel a sodrással szemben, csodálkoztam is a kitartásán, aztán megtudtam, hogy válogatott vízilabdázó volt fénykorában.

Később a főút mentén, a kerékpárút szélén gyalogoltam át Kismarosról Verőcére. Ismerős volt az útvonal, itt tekertünk az osztályommal júniusban, amikor a kirándulásunk egy biciklistúra volt. Jól esett felidézni az emlékét.

Patak felett, kereszt mellett vitt az utam. Láttam egy nagyon cuki kis boltot, Kincsellátó a neve, amolyan mai szatócsboltnak tűnt.

Onnantól kezdve, hogy átértem Verőcére, az össze lehetőségnél lementem a Dunához. Még mindig elég magas volt a vízállás, a folyó-menti út járhatatlan volt, a víz a támfal alját nyaldosta.

Hajók, uszályok, motorcsónakok, jet-skik, kenuk és kajakok haladtak el előttem.

Elámultam némely part-menti ház luxusán. Nyitott garázsban menő kocsi, lakóautó, még a kisgyereknek is elektromos kocsi. Én azért a saját lábamon folytattam tovább az utat.

Körbejártam (kívülről, mivel zárva volt a kapu) a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolnát. Az oldalában végre egy viszonylag szép szobrot, egy első világháborús emlékművet találtam.

Verőce középpontjában áll Géza fejedelem lovas-szobra. Vele szemben pedig egy cukrászda, ahol sztracsis fagyit ettem.

A Nagy Lajos téren szép formájú szökőkút található. Itt egy hatalmas, kőből készült könyvben olvashatjuk el a helyi nevezetességek történetét.

Az Európában egyedülálló, 800 méter hosszú támfalat Ybl Miklós tervezte. Őt, azaz a szobrát az egyik lépcsőn mellett találtam meg.

Mivel elég meleg volt, természetesen a strandra is lementem. A magas vízállás miatt összezsugorodott a strand területe, viszonylag kevesen voltak. Az előző napi vihar miatt kissé lehűlt a Duna hőmérséklete, így nem sokan merészkedtek a vízbe.

Rájöttem, hogy egyre jobban hozzá vagyok az ilyenhez edződve. Elsajátítottam a számomra legmegfelelőbb technikát: nem állok meg egy percre sem. Nincs bemosakodás meg fokozatos hozzászoktatás. Szépen elindulok a lépcsőn befelé, töretlenül előre a vízbe, és a lehető leghamarabb belevetődök teljes testtel.

Így töltöttem el aztán pár órát: úszás a bójáig, napozás a parton, majd megint fürdés, újra napozás.

Az embereket az ingyenes SUP-kipróbálási lehetőség vonzotta inkább. Felnőttek és gyerekek eveztek körbe a bóják között. Én evezni szeretek, de nekem valahogy fura, hogy a SUP-on vagy állnak, vagy térdelnek. Számomra, kenus élményeimmel összehasonlítva, egyik sem tűnt túl kényelmesnek.

Nézni viszont érdekes volt őket, néha vicces is. Két fiú ugyanis polifoam-ból készült kardokkal csatározott egy SUP tetején. A helyzetüket nehezítette, hogy egy társuk ide-oda mozgatta alattuk a deszkát, így természetesen néha a Dunába pottyantak. Ezen több nézővel együtt hangosan kacagtam.

Hazautazás előtt direkt hamarabb cihelődtem fel a strandon, mert egyrészt éhes voltam, másrészt még voltak a listámon megnézendő helyek.

A Sport Pizzériában csalódás ért: a felszolgáló közölte, hogy nem tud több pizza-rendelést felvenni, olyan sokan vannak a vendégek. De mivel nyitott szemmel járok, hamar találtam is egy eldugott kis utcában egy kifőzdét. Tök egyszerű a hely, kedves a kiszolgálás. Sajtos spagettit ettem, hozzá ribizli-szörpöt ittam – finom volt és olcsó.

Ezután felgyalogoltam a templomdombra. A felvezető lépcső mentén itt is kálvária van, csakúgy, mint Nagymaroson, de emez sokkal csúnyább és elhanyagoltabb.

A Szent András templomot is zárva találtam (ezt soha, de soha nem fogom megérteni). Elé viszont le tudtam ülni egy padra, onnan néztem a Dunát és mögötte a hegyeket.

Útközben még megnéztem a református templomot, néhány szép lakóházat, és egy ősmagyaros szobrot. Hazafelé már Magyarkút-Verőcén szálltam fel a vonatra. Így telt el tartalmasan egy Réka-nap.

„Nekem a Balaton a Riviéra” – énekli Maróth Viki. Ez a mondat nálam most már inkább Dunára változott, de azért a Balaton látványa mindig megdobogtatja a szívemet.

Nem gondoltam, hogy ez idén újra megtörténik, hiszen jártam és fürödtem a nyáron Révfülöpön, azt hittem akkor, hogy 2021-re elbúcsúzom a Magyar Tengertől.

Hogyan kerültem mégis oda?

Már egy ideje terveztük apukámékkal a családi találkozást. Eredetileg hozzájuk mentünk volna Zuglóba, csak soha nem ért rá egyszerre az összes gyerek.

Most azonban szóltak, hogy egy hetet Siófokon töltenek, kérdezték, nem megyünk-e le hozzájuk egy napra. Dehogynem! Először csak a két kislány jött volna, aztán hamar fellelkesedett Csillag is. Végül Kende is emellett döntött. Velük kettejükkel vonattal utaztunk Budapestről, Tündér és Kincső Veszprém irányából érkezett busszal.

A meglepetés erejével hatott, amikor felhívott Virág, hogy később ugyan, de ő is csatlakozik hozzánk. Ennek azért örültem nagyon, mert épp előtte voltunk náluk lakásnézőben. Felköltöztek a párjával Budapestre, egy pöpec kis lakást bérelnek, amit most mi is megtekintettünk. A lakás szépen fel van újítva, a berendezkedés még folyamatban, de már most látszik, hogy szintet léptek.

A vonaton a két, éjjel bulizós gyerekem végig aludt, én pedig beraktam kedvenc zenéimet, és miközben száguldott a vonat, először a Velencei-tó, majd a Balaton mentén, előjött az összes nosztalgikus érzésem és kamaszkori emlékem.

Hányszor utaztam vonattal itt, például Balatonszéplakra vagy Sóstóra! Úttörőtábor, volt osztálytársak nyaralói, és persze a híres Rádiós üdülő. Komolyan, majdnem elpityeredtem magam, mikor megláttam Aligánál a tavat.

Apuék egy szállodában szálltak meg, annak a strandján telepedtünk le. Tulajdonképpen semmi különös nem történt, csak a szokásos, ami az emberrel egy strandon történhet: fürödtünk, napoztunk, beszélgettünk. Legjobban a gumimatracozás tetszett mindenkinek. Kende a függőágyát fellógatta egy fára, ott chillezett. A kislányok kipróbálták a benti medencét is.

A gyerekek hamburgert és sült krumplit ettek, apu és párja gulyáslevest, de nekem ha Balaton, akkor lángos. Utána a gyerekeknek jégkása (a vattacukor és a nyalóka mellett ez az az édesség, amit képtelen lennék megenni-inni), nekem csokifagyi.

Az is nagy szám volt, hogy teljes létszámban megjelent a gyereksereg, de az még nagyobb, hogy mind egy öten rákerültek egy közös csoportképre.

Visszafelé megint amolyan majdnem-sírós érzés volt látni a tavat és a lemenő nap víztükörre vetődő fényét. Én már csak ilyen menthetetlenül nosztalgikus maradok.

A Réka Tour keretében előtte-utána nekivágtam az Alföldnek, Nagyrév és Ópusztaszer várt rám. Erről szól majd a következő bejegyzés. Holnap pedig buli egy jó kis Bagossy-koncerten!

 

2021. augusztus

Mottók

Az anyukám a blogom egyik lelkes olvasója, sőt lektora. Miss Lectorusnak szoktam hívni, mert ő javítja ki az esetleges elütéseimet, nyelvhelyességi hibáimat. Abszolút tudok amúgy helyesen írni, de néha olyan gyorsan gépelek, aztán figyelmetlenül olvasom át a szöveget, hogy óhatatlanul is becsúszik egy-egy tévedés. Szóval anyukám szelíden figyelmeztetett, hogy nem kellene minden bejegyzésemben a sportról írni, mert lehet, hogy már kicsit unalmas az olvasóknak. De hát mit tegyek, ha ez határozza meg most a napjaimat? „Réka útja” a cím, és a vakációban most ez sokkal hangsúlyosabban az én utam.

Most, hogy szünidő van, az íráson van még nagy hangsúly, de akkor most írjak az írásról? Oké, de csak röviden. Minden nap felrakok egy-egy írást, novellát vagy részletet az új blogomra, a HerStory-ra. Tök jó átolvasni ezeket a régebbi, sokszor 8-10-15 vagy még több éves írásokat. Az egész új blog-téma úgy kezdődött, hogy a könyvkiadásról olvastam, beszélgettem vagy csak gondolkoztam, már nem is emlékszem. Ez az, amit már eléggé elengedtem magamban, mert kiadóhoz bekerülni elég esélytelennek tűnik (volt rá próbálkozás), a magánkiadáshoz pedig pénz kell, amit, ha akad, most inkább a házba fektetnék. Viszont itt gyűltek a fiktív írások a gépemen évtizedeken át, és szerettem volna, hogy a saját témákon kívül ezek is eljuthassanak valahogy az olvasókhoz. Talán az „Intuitív írás challenge” adta meg erre a végső lökést. Az új blog gondolata és címe kb. öt perc alatt megvolt, a dizájn is nagyon hamar. Teljesen tudatosan alkalmaztam a tőlem megszokottól eltérő színeket, formátumot, betűtípust (ami a régi írógépek betűihez hasonlít).

Úgy döntöttem, most átnézem és röviden kielemzem a blog (Mármint a Réka útja) mottójául szolgáló kilenc szót.

BOLDOGSÁG – Hmmm, azt hiszem, igen. Mármint boldog ember vagyok. Alapvetően elégedett, optimista, lelkes. Ugye az alapképlet Petőfi óta ismert, „Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem”. Én is megalkottam a magam alap-tételét, miszerint Boldogság = Szabadság + Szeretet/Szerelem

SZABADSÁG – Erről nemrégiben írtam ide a blogra, most csak kiegészítem. A szabadság, azaz amit tényleg legbelülről úgy élek meg, most nagyon hangsúlyosan megvan az életemben. Egyre kevésbé foglalkozom a külvilág véleményével, szabadság itt élni vidéken, a Börzsönyben, most is kint ülök a teraszon, írom ezt a bejegyzést, a nap hol süt, hol elborul az ég, néha esik az eső, előttem röpködnek el a rigók, egy mókus mogyorót rágcsál a bokor tetején, ők is szabadok. Egyre kevesebbet függök másoktól (teljes függetlenség szerintem nem is létezik), jobban szárnyalok.

SZERELEM – Nos, ez itt a legkritikusabb pont az életemben. Azaz jelenleg semennyire sincs. Vagyis: nincs tárgya, alanya, de… A szívemben valahogy ott van egy egyre nagyobb mértékű szeretetteljes érzés, amit kisugárzok a világba. Egyik kedves barátnőm fogalmazta meg úgy nemrég magáról: „Én nem szerelmes vagyok, én A SZERELEM vagyok!”  

TUDATOSSÁG – A szabadság-érzetemmel egyenes arányban növekszik. Lehet, hogy a kettő között tényleg van összefüggés? Egymásra hatnak, gerjesztik?

Régebben nekem a tudatosságot a spirituális könyvek, a táltos dobolások, tanfolyamok, stb. jelentették. Nyilván jó eszközök lehetnek ezek, de a belső utat senki sem spórolhatja meg. Nem hiszem (de cáfoljatok meg, ha tudtok), hogy meg lehet világosodni egy könyv vagy előadás vagy mester, stb. hatására. Manapság sokkal eszköztelenebb vagyok, magammal beszélgetek, írok, gondolkozok, és ezeket sokkal célravezetőbbnek érzem a tudatosság útján, mint eddig bármit.

Nézegettem a régi jó fesztiváljaimat, Everness, Gyüttment, Kurultaj, most rá is érnék, pénzem is lenne, elmenjek-e valamelyikre. De valahogy egyiknél sem éreztem, hogy ott lenne a helyem.

TERMÉSZET – Keveset járok kirándulni. L Lehet, hogy a börzsönyi maci riasztott el, azóta vadmacskát is filmeztek itt vadkamerával, de valahogy tök egyedül nincs kedvem, mondjuk ki egyszerűen, nem merek útnak indulni. Túratársakat pedig nem lelek, valljuk be, annyira aktívan nem is keresek. Vannak túrázós közösségek, aki napi 40-50 km-t nyomnak le, és többezres szinteket teljesítenek, ez nekem túl brutál. Vagy vannak a kirándulgató, többnyire nyugdíjas csoportok, ez meg számomra nem jelentene se kihívást, se közösséget. Ha idősebb leszek, szerintem biztosan be fogok lépni egy ilyen klubba, de nekem azért most nem jelentene túl nagy megerőltetés egy Nógrád-Királyrét szakasz.

Mivel most nagyon őszinte hangulatban vagyok, bevallom, hogy jelenleg a kert sem jelent túl nagy kihívást. Sőt, egész egyszerűen demotiváltnak érzem magamat az utóbbi napokban. Locsolni nem kell, mert ha pont úgy érzem, hogy kezd száraz lenni a föld, mindig jön kisebb-nagyobb eső, hogy ne szomjazzanak a növények. Érik a cukkini, mini a padlizsán, a magas-ágyásban burjánzik a paradicsom és a paprika, és hurrá, végre-valahára növekszenek-érnek a terméseik is. Jelenleg annyi a kertészkedés, hogy behozom kintről a kajába való petrezselymet vagy bazsalikomot.

A természettel való kapcsolatomat az utóbbi napokban azonban főleg az jellemzi, hogy a teraszon beülök a rattan-fotelbe, elnyúlok a kanapén, vagy elfekszem a diófák alá a függőágyban, merengek, zenét hallgatok vagy a természet hangjait, és sokszor be is alszom. Ennyit még felnőtt életem során nem pihentem soha.

EGÉSZSÉG – Ez az, ami a sport téma (is), ami untatja az olvasókat, tehát a lényeg, hogy tök egészségesnek érzem magamat. Viszont lett egy új, ezúttal kicsit karakteresebb olvasószemüvegem, mert a szemem megint romlott három év alatt egy fél dioptriát. L

KÖZÖSSÉG – Suli ugye most nincs, habár lájtosan azért tartom a kapcsolatot a kollégákkal, tanítványokkal. Amikor a faluban elvétve találkozom egy-egy diákkal, mindig nagy az öröm, meg az osztálycsoportban is néha zajlik a csevej. Tegnapelőtt két volt nyolcadikos lány meg is látogatott otthonomban. Náluk ez már rutin, tavaly is voltak itt, tavalyelőtt is még a Hajnalka utcában. Én szeretem, hogy szeretettel és bizalommal vannak irányomban. Más gyerekközösség most nem is jellemző nálam, mert az öt gyerekem jelenleg négyfelé van. Csillag jön-megy, néha feltűnik a színen, aztán odébbáll, a többieket másfél hete nem láttam.

Viszont végre megint volt női kör! Épp tegnap. Ezúttal nem a jenei Boróka házban, hanem Nógrádon jurtában. Hű, de jó volt megint összejönni, csajos témákról beszélgetni. Ismét megállapítottuk, hogy ezt sokkal, de sokkal gyakrabban kellene. Nagyon elfogadó, nyitott és támogató az itteni női közösség!

Ami még hangsúlyos, az az összetartó és nagyon vidám almáskerti közösség, akikkel egyaránt virágzik az élet az online térben, illetve valakivel mindig találkozom az utcán, séta, futás, kerékpározás (jaj, erről nem szabad írnom!) közben. Egyre többen vesznek nyaralót, egyre többen költöznek ki állandóra, mire kezdeném megismerni a régieket, mindig találkozom új arcokkal, és ez tök jó.

HAGYOMÁNY – Hűha! A nagy népies Réka mintha ettől távolodott volna el leginkább. Nem olvasok népmesét, sőt, semmilyen mesét, mert mostanra a legkisebbek is leszoktak már róla. Táncházban tavaly voltam utoljára, a táltosos-dobolós köröktől jó régóta eltávolodtam. Nem kézműveskedek semmit, megteszik azt helyettem a gyerekeim bőven. Mi a csudával ápolom-éltetem én most a hagyományokat? Erről szólhat majd egy bejegyzés később.

OTTHON – Direkt cseréltem fel a sorrendet és hagytam ezt a végére! Végül, de nagyon nem legutolsó sorban:

A mai napon, augusztus 5-én pont került minden hivatalos dologra, és én háztulajdonos lettem! 47 év álmodozás és várakozás után enyém az almáskerti otthon!!! „Alig hitted, hogy egyszer ez is eljöhet még…” Ezt hallgattam útközben, persze Ákos, és illik az életembe, mint szinte az összes dalszövege.

2021. augusztus

B-oldal

Mivel, Kedves Olvasóim, jó részetek az én korosztályomba tartozik, nyilván emlékeztek a régi tűs lemezjátszókra és a magnókra. A bakelit lemezekre, kicsikre is, nagyokra is. Na és persze a kazettákra, amiknek a szalagját a magnó néha kíméletlenül bekapta. A lemezeknek és a kazettáknak volt A és B oldala. (Milyen furcsának tűnt utána a CD a maga egyetlen oldalával!)

Az A-oldal általában szimpatikusabbnak tűnt, ezen találtuk a populárisabb számokat, amikre jókat lehetett bulizni, innen kerültek ki a nagyobb slágerek is. A B-oldalon inkább elgondolkoztatóbb, nagyobb elmélyülést igénylő számok kaptak helyet. Épp ezért, fiatalság bolondság, lefogadom, hogy mindenki gyakrabban tette fel az A, semmint a B-oldalt.

Amikor az ember átlépi a 40-et, akkor jön a klasszikus mondás, miszerint most következik a B-oldal. Tekintve, hogy a várható élettartam Magyarországon nők esetében 79,3 év, reális, hogy negyven évesen következzen be egy teljes fordulat. Nekem valóban ekkor történt gyökeres váltás az életemben, de mostanság érzem igazán, hogy most már tényleg ott vagyok. Ezt a B-oldal dumát sokan amolyan lesajnálva szokták mondani, de az én felismerésemben nem volt semmiféle lehangoltság. Egyszerűen elfogadás.

Fiatalon az ember, a nagy lázadó korszak lecsengése után még mások elvárásainak akar megfelelni. Ott vannak a szülők, a tanárok, a társadalom úgy összességében, a férj vagy feleség, a főnök, a gyerekek. Átlagos esetben a klasszikus alap-dolgokat, úgy mint tanulás, munka-karrier, házasság, családalapítás az ember negyven éves korára már letudja. Ezek a „nagy slágerek”.

Mégis mi marad akkor? Mi várja az embert a B-oldalon? Erre a legrövidebb válaszom az, hogy saját maga. Amikor már nem, vagy nem feltétlenül akar mindennek és mindenkinek megfelelni. Természetesen nem kell anarchistának gondolni, az ember ekkor is alkalmazkodik a munkahelyéhez, az alapvető normákhoz, ha van párja, akkor hozzá, ha vannak gyerekei, akkor hozzájuk (bár az idő múlásával egyre kevésbé). De egyre nagyobb hangsúlyt kap az önmagával való foglalkozás.

Lehet ez az én-idő, azaz egy sima egyedüllét, olvasással, teázással, fürdőzéssel, sétával. A lényeg, hogy ekkor az ember nem dolgozik, nem végez házimunkát, nem foglalkozik a családjával, egyes-egyedül önmagával. Vagy a gondolkozás a saját életünkön, új célok kitűzése, új tervek megvalósítása. Nagyanyáink idejében ez elképzelhetetlen lett volna. Sokan még ma, 2021-ben is önzőségnek tartják.

Ma hallgattam egy interjút egyik kedvenc zenészemmel, Kowával, aki amúgy emberként is nagyon szimpatikus számomra, aminek egyik lényege az volt, hogy ne ragadjunk bele a szerepeinkbe. Talán a B-oldalon jön az, hogy ha nem is teljesen szerep-mentessé válunk, ez szerintem nem is várható el, mégis sokkal kevésbé azonosulunk a saját aktuális szerepünkkel. Oké, elkészítem a vacsorát, de nem CSAK háziasszony vagyok. Ellenőrzöm a gyerek házi feladatát, de nem CSAK anya vagyok. Megcsinálom, amit a főnök mond, de nem CSAK dolgozó nő vagyok. Én ÉN vagyok!

Sokan azért nem tudnak mit kezdeni a B-oldallal, mert annyira eggyé váltak az A-oldalon szerzett, magukra aggatott, rájuk kényszerített szerepekkel, hogy addigra már azt sem tudják, hogy ők valójában kicsodák. Pedig itt az ideje, hogy rájöjjenek, ha nem akarják, hogy unalmassá, egészségtelenné, lapossá váljon életük második fele.

Ha már ez itt a Réka útja, jöjjön egy kis személyes tapasztalás. Elérkezett ugyanis számomra a vakáció azon része, amikor nulla darab gyerek van itthon. Öten négyfelé. Balaton, Bakony, Budapest, Gerecse. Én meg tökegyedül a Börzsönyben. Bevallom, fikarcnyi lelkifurdalásom sincs emiatt, hiszen az év nagy részében csakis magam tartom el, látom el és foglalkozom a gyerekeimmel. Nagyon kell és meg is érdemlem ezt az Én-időt.

Mihez kezdek vele? Sportolok, írok, töprengek, zenét hallgatok, beszélgetek, utazom… Vegyünk példának az utóbbi három napot. Csütörtökön egy órás súlyzós-hasizmos edzést tartottam reggel. Kitakarítottam a házat. Délelőtt legurultam a faluba a boltba meg vissza. Átjött Dezső és megszerelte a záramat. Átjött Laci és felflexelte a vasrudaimat. Készítettem ebédre isteni vörösbabos rizst. Délután elkerékpároztam a kocsmába, ahol kb. másfél órát töltöttem el, ebből mondjuk egy óra volt az intenzív pingpong. (Minden meccset megnyertünk!) Közben ment a szokásos viccelődés, hülyéskedés, rengeteget nevettünk. Hazatekerés után még volt kedvem egy almáskerti futáshoz is.

Pénteken kora reggel elmentem futni a környéken, és elvégeztem egy órás vádli-comb-fenék tornát. Aztán, mivel láttam, hogy hétvégére kicsit lejjebb hűl és esősebbé válik az idő, úgy döntöttem kihasználom a napot és elmegyek a Dunakanyarba. Tök egyedül. Biciklivel az állomásig, kis pirossal Vácig, zónázóval Nagymarosig. Kb. egy órát sétálgattam, fotózgattam a faluban (vagy város?), fel-le a dombon és kint a folyóparton. Megittam a kedvenc chill-helyemen (azoknak, akik még nem unják: Piknik Manufaktúra) egy frissítő bodzaszörpöt, majd letelepedtem a strandra. Hol úsztam a vízben, hol csak pancsoltam. Valamikor a homokos parton, a víz szélén feküdtem ki, valamikor a fűre, a törülközőre. A lehetetlent, azaz a további barnulást ismét fokoztam. Napozás és utazás közben kihasználtam a vadiúj lejátszómat, és Ákos-koncerteket hallgattam.

Ma, szombaton pedig nem mozogtam (eddig!) semmit! Esett reggel az eső, így csak a benti és a teraszon lévő virágokat kellett meglocsolni, gondozgatni. Megírtam pár bejegyzést az írós blogomra, a HerStory-ra. Sütöttem finom bazsalikomos-fokhagymás tócsnit, a desszert zabpelyhes tejbepapi lett. Hosszasan beszélgettem a Kanadában élő öcsémmel. Most pedig, miután megírtam ezt a bejegyzést, felrakom a blogra, és elkerékpározom (csak hogy legyen egy kis sport) a pályára, ahol a Palóc Rally vár, fellépőkkel, DJ-vel, utcabállal.

Ez például három nap én-idő. Ti hogy kapcsolódtok ki? Számotokra mit jelent az én-idő? Aki már a B-oldalon jár, mivel teszi azt tartalmasabbá?

Mondjuk jó lenne már végre egy kicsit a Mi-időt is megtapasztalni. Úgy érzem, a B-oldal a ház-vásárlással, önállósodó-kirepülgető gyerekekkel, tanítós munkával, kertészkedéssel, sportolással elég kerek. Csak az a fránya párkapcsolat… Három és fél hónapja vagyok egyedül, nekem most már hiányzik a férfi-energia, a társ. Így lenne teljes a B-oldal!

 (A nagymarosi képekkel illusztráltam ezt a bejegyzést.)

 

 

„Tudod, hogy az A-t már jól ismerem, Hallgasd a B-oldalt is velem…”

(Irie Maffia – Follow the Flow)

 

2021. július