Sokmindenféle

Tavaly nemcsak a szüret maradt el nálunk, de a sportnap is, legalábbis szokásos formájában. Két és három éve Diósjenőn tartottuk, akkor több mint 2 kilométeres össznépi futással, a felsősöknek forgószínpad-szerű sportos feladatokkal, az alsósoknak erdei kirándulással, a végén közös bográcsos ebéddel. Idén nemcsak szuper szüret volt, de végre jó kis sportnap is. Ezúttal, ha már nógrádi iskola vagyunk – Nógrádon.

A futóversennyel indítottunk most is, ami az idei évszámnak megfelelően 2021 méteres távot jelentett. Az útvonal gyönyörű volt! Felsétáltunk a Fekete-parton (ennek van valami polgári neve, Tabán utca vagy köz, de senki se hívja így), ez már önmagában jó kis edzés. A Községházánál még bemelegítettünk egy kicsit, aztán Máté bácsi megfújta a sípot. Az útvonalat végig a polgárőrök biztosították, autókkal illetve személyes jelenléttel zárták le a gépkocsi-forgalom elől az utat. Végigfutottunk a Hunyadi utcán, ahol a gyerekek nagy része jól meglendült. Én nem siettem, tudtam, hogy az ilyen rohanástól hamar ki lehet fulladni. Tartottam egy közepes tempót, így amikor ráfordultunk a vár mögött vezető útra, szép lassan kezdtem leelőzni a gyerekek egy részét. A szuper-gyorsak ekkorra már jóval előttünk jártak, köztük az én kislányom is. Elfutottunk a tűzoltó-szertár és az iskola parkolója mellett. Utána ráfordultunk a tó körüli útra, ez volt az utolsó 500 méter. Ennek a végén álltak az alsósok, akik addigra már lefutották a maguk tó-körét, és a tanító nénikkel együtt hangosan tapsoltak nekünk és bíztattak bennünket. Bevallom, jól esett a szívemnek a hangos „Hajrá, Réka néni!”. Ezután befordultunk a célegyenesbe, és itt még volt egy kis erőm gyorsítani is. A célban már vártak a beérkezett gyerekek, köztük Kincső is, aki a korosztályában a lányok között nyert! Nagyon büszke vagyok a lányom első aranyérmére! Remélem, holnap a kistérségi mezei futóversenyen újabbal gazdagodik majd.

Természetes volt idén is, hogy a gyerekekkel együtt futottam. 2018-ban az volt a célom, hogy túléljem ezt az egészet, és végül is végigcsináltam, az utolsók között bevánszorogva a célba. 2019-ben azt a célt tűztem ki, hogy ne maradjak a legvégére, és sikerült is a mezőny kb. 3/4-nél, 2/3-ánál beérkeznem. Idén ugye, hogy rendszeresen futok, az lett az újabb célkitűzés, hogy a csapat felénél legyek, és ezt is sikerrel teljesítettem. Jövőre szeretnék annyira felfejlődni, hogy az első 1/3-ban legyek benne. Lehet, merész terv ez, ennyi jól mozgó, rendszeresen sportoló gyerek között, de azért megpróbálok rá edzeni és megcsinálni. Ezúttal rajtam kívül csak egy tanár futott még, a tesitanár-focista igazgatónk, aki persze jóval előttem ért célba, de azért mondhatjuk ezt úgy is, hogy a pedagógusok kategóriájában ezüstérmes lettem J

Az akadályverseny egy ideig hagyomány volt az iskolában, aztán volt egy kis szünet, de idén újra ez lett a sportnap második felvonása, ezúttal nem a tó körül (Kendéék még ott állomásoztak), hanem a várra és köré szervezve. Ezt a nyolcadikosok osztályfőnöke szervezte, ő találta ki a feladatokat, ő rakta össze a nyolcadikosok háromfős csapatait, akik az állomásoknál segítettek. Tündér a pincesorhoz került. Minden akadályhoz jutott egy-egy tanár is, én fel a várba. Nálam fatalpakon kellett nagyobb diákoknak kisebbeket átvinni egy szakaszon.

Akadályverseny – kedves Olvasóim, előjöttek a régi kisdobos-úttörő emlékeitek? Anno nálunk volt menetlevél – most is ilyenbe írtuk a pontokat. Volt éneklés meg csatakiáltás – itt a tizenegyből egy csapat próbálkozott ilyennel, kaptak is érte tőlem plusz-pontot. Régebben őrsök vonultak végig az akadályokon, most vegyes korosztályú csapatok álltak össze, összesen 11. Ezeket én állítottam össze, és az én hetedikeseim voltak bennük a „főnökök”, rájuk kellett hallgatniuk a kis elsősöknek is. Nagyjából fegyelmezetten haladtak végig, bár néhány kis ördögfióka azért próbára tette a nagyobbak idegrendszerét. Tíz állomáson mutatták meg ügyességüket, gyorsaságukat, logikájukat, tudásukat. Hétfőn hirdették ki, hogy a győztes a Gumikacsák csapata lett! (A csapatneveket is a hetedikeseim találták ki. J )

A sportnap előzte meg a Szüretet, a hétvégi bulikat pedig társas-klubbal vezettük le. Ez egy jól hangzó név, ami igazából azt takarja, hogy átjött egy barátnőm meg egy barátom, és a lányokkal együtt Dixit-eztünk meg Concept-eztünk. Közben sajtos rudat és kókuszos kekszet ettünk, aztán a vendégek beburkolták a maradék szilvás-gombócot. És rengeteget röhögtünk! Aki régóta olvas, emlékezhet rá, hogy a Boróka-házban jártuk korábban társaskörre. Komoly létszámmal, sokféle társassal, több asztalnál. Ez a kezdeményezés azóta elhalt sajnos, de tervezzük, hogy újraélesztjük, mert mindenki nagyon szerette, gyerekek-felnőttek egyaránt. Lehet, kezembe kellene vennem a szervezést…

Még valaminek a szervezését vettem a kezembe, és ez a: Jóga! Elkezdődött itt tavasszal, Etka anyó egyik tanítványa jött volna hozzánk, de kettő alkalom után visszamondta. A csoport megmaradt – a fb-on, valós jóga-órák nélkül. És most jön egy hihetetlen sztori! Járt az iskolánkba egy lány, a női körünkbe az anyukája. Nyáron kiköltöztek egy évre Máltára, itt hagyva a berkenyei házukat. Élt Máltán immáron 11 éve egy kétgyermekes család, akik viszont haza akartak települni Magyarországra. Ők ott kint összeismerkedtek. A „máltaiak” kivették bérbe a berkenyei házat, és beíratták a nógrádi iskolába a gyerekeiket. Kedves Olvasók, tippeltek, hogy mi a házaspár foglalkozása? Igen: jógaoktatók! Bemutató óra holnap!

A női kör szervezését-irányítását viszont kiadtam a kezemből, amit nem is bánok. Így spontán módon alakul az egész. Nyár végén Adri jurtájában voltunk, most pedig felmentünk a Rác-hegyre. Ez Nógrád egyik külterülete, ahol egy kedves hölgy megvett egy nyaralót. Tisztára időutazás volt nekem itt lenni: se víz, se áram, se közvilágítás, kb. olyan messze is van a központtól, mint anno mi a szőlőhegyen Balatonhenyétől. Betti egyedül él itt, elég nehéz helyzetben, ezért a közösség igyekszik őt segíteni. Kapott tűzifát, építettek neki egy cserépkályhát, hogy nyugodt szívvel kezdhessen bele a téli szezonba. Mi mindenféle finomságot vittünk neki, kicsit feltöltve az éléskamráját. Hűs volt már az őszi este, de mi végig kint beszélgettünk a szabadban. Letelepedtünk a padokra, az asztalra pogácsa meg rágcsa került, és kaptunk forró almás-fahéjas teát mézzel. A csillagok alatt voltunk, női közösségben, szeretetben.

Mielőtt azt hinnétek, Réka élete maga a megtestesült tökéletesség, hadd meséljek nektek a legutóbbi koncertről! Ezzel terveztem lezárni az idei koncert-szezont, és az ideális (meleg, napos) időjárás is ígéretesnek tűnt. A villamosút is vicces volt odafelé. Először is láttam végre, életemben először, egy nosztalgia-villamost. Olyat, amilyennek a peronjáról anno a nagymamám leesett és eltörte a bordáját. Tetszett a sípoló kalauz meg a csilingelő csengő. Én normál 2-essel mentem végig a Duna-parton, amire egyre több olyan utas szállt fel, aki láthatóan-hallhatóan oda igyekezett, ahová én is. Poénkodtak, nevetgéltek, a jó hangulat egyre jobban rám ragadt. Aztán a villamosvezető rendkívül vicces hangon közölte, hogy aki az ajtóban áll, az legyen szíves tántorogjon befelé. Erre már mindenki mosolygott. Mikor másodjára szólt bele így a hangszóróba, kitört az utasokból a nevetés. Valaki be is kiabálta, hogy „Ezt szeretnénk még egyszer hallani!” J

Ismert helyre mentem, a Budapest Parkba, ahol idén csupa jó élményben volt részem (Ákos, Bagossy, Parade). Ráadásul Scooter-re, akikre sokszor tornázom reggelente (röhögni nem ér), és akik a Fezen-en 3 éve szuperek voltak. Amikor megérkeztem, egy ismeretlen DJ melegítette be a népet, egész jó kis számokkal. Aztán jött Náksi, aki a Parade Remember-ön nem volt annyira rossz. Most viszont szörnyű volt a hangzás, és nem tudtuk eldönteni, hogy mindez a DJ vagy a Park hibája. Már kezdtem azt hinni, hogy a hiba az én vevőkészülékemben van, de a mögöttem állók is ezen a véleményen voltak, valamit utólag kommentben is írták mások, hogy gond volt a hanggal. Reménykedtünk abban, hogy a fő-zenekar esetén már csak nem lesz ez így.

De így lett! L Eleve csak egy és negyed órát játszottak HP-ék, azt is a legnagyobb hangzavarban. A basszus túl erősen dübörgött, a hangszórók torzítottak. A magas hangokat ez teljesen elnyomta, a dallamot alig hallottuk. Hiába tettek ki magukért látszólag a színpadon, lelkesek voltak meg minden, de akkor se hallottam a kedvenc számaiból túl sokat. Én meg ugye éneklős koncertező vagyok, de hogy énekeljem a zenekarral együtt a dallamot, ha nem hallom? Elment az életkedvem, komolyan.

Ez tehát egy vacak szombat volt. Most szombaton viszont megmászom a Szent György hegyet, vasárnap pedig a Gulácsot. Irány a Balaton-felvidék!

2021. október

Szüret - Nógrád - 2021

Sosem tudom utolérni magamat itt a blogon, mindig egy hét lemaradásban vagyok. J Annyira sok minden történik a hétvégéken, hogy azokról az eseményekről mindig csak a következő hétvégéken tudok írni. Most például a múlt heti Szüretről.

Három éve voltam utoljára Szüreten. Erről szólt is a blogon egy írás: https://rekautja.blogspot.com/2018/10/szuret.html Tavaly ugye ismert okok miatt elmaradt, azelőtt pedig olyan vacak idő volt, hogy a házból se volt kedvem kimozdulni. Márpedig a Szüret Nógrádon egy kimozdulós, az egész falut, sőt, a környező településeket is megmozgató esemény, vagyis inkább esemény-sorozat. Három fő-pillére a felvonulás, a bál és a vigalom.

Szorgos kezek a falu különböző pontjait díszítették fel az ünnepre. A központban áll egy kis bódé, ott szokott lenni karácsonykor a betlehem meg húsvétkor a tojásfa. Most őszi dekoráció került bele. A pálya mellé szalmabálákat állítottak fel, emberalaknak „öltöztetve”. A tornaterembe és a színpadhoz is odakerült a kukorica, tök, napraforgó, stb. A legviccesebb dekoráció szerintem a falu jenei végénél található. Eleve jól néznek ki a különböző népies kellékek, pl. hordó, vájdling, teknő, kocsikerék, a poén viszont a földön részegen fetrengő férfi-alak és az őt épp elnáspángolni készülő felesége.

Már múltkor is népviselet-szerűben mentem, azaz hímzett blúzban és kékfestő szoknyában. Most ennél autentikusabb akartam lenni. A szlovák önkormányzat vezetőjétől kaptam kölcsön hagyományőrző viseletet: fehér blúz, fehér alsószoknya, piros szoknya és zöld kötény – hozzá fekete gyöngyös nyakláncot és fekete kopogós cipőt vettem fel.

Múltkor Tündér kísért el engem, akkor ő is viseletben (ilyet akkor láttam rajta utoljára). Most Kincsővel mentem, akire nemhogy viseletet, de bármilyen lányos holmit képtelenség ráerőltetni, így a sok fonott hajú, pruszlikos, rakott szoknyás lányka között ő pólóban, shortban és sportcipőben vonult.

A vonulás nem szó szerint értendő, hiszen ilyenkor nem a lábukon, hanem mindenféle járműveken haladnak a résztvevők, pl. ló, lovashintó, teherautó, traktor. A legdíszesebb hintón utazik a „menyasszony-vőlegény”, a másikon a „bíróék” – azaz a polgármester és családja. 

Mi a múltkorihoz hasonlóan a kisvonatra telepedtünk, Kincső osztálytársai közé. Ezúttal viszont nem közvetlenül előttünk haladt a zenét szolgáltató autó, így eleinte csendben vonultunk, később viszont énekeltünk mindenfélét. A csendben levés persze nem teljesen igaz, hiszen lelkesen köszöngettünk, integettünk mindenkinek, aki a háza előtt, a kertjéből, erkélyéről, teraszáról üdvözölte a konvojt.

Bejárjuk (Almáskert kivételével) Nógrád szinte összes utcáját. A felvonulás során háromszor áll meg a menet. Egyszer Újtelken, másszor a falu északi végén, végül pedig a központban. 

Ilyenkor mindenki lekászálódik a járgányáról, és táncba áll. Egy, majd két körben is táncolunk, néhány pár, köztük a menyasszony-vőlegény és a bíróék a kör közepén járják, mások párokban vagy négyesben a körökön kívül. 

Népdalok, mulatós énekek, cigány dalok szólnak ilyenkor. Tudjátok, hogy a népzenén kívül egyik sem az én világom, de aki ismer, az azt is tudja rólam, hogy ha én egyszer megérzem a ritmust, megszólal a dallam, akkor velem nem lehet bírni: egyszerűen táncolnom kell. Nagyjából tök mindegy mire. 

Ilyenkor a nép kézen fogva ropja, a dalokat együtt énekli. Az ott lakók pogácsával, süteménnyel, borral és üdítővel kínálják a csapatot.

Délutánra értünk a falu központjába, ahol a résztvevőket étellel vendégelték meg (csak hát ugye én nem eszem meg se a virslit, se a kolbászt). Aki ilyenkor viseletben van, az ingyen jegyet kap az esti bálra. Mi ezután hazamentünk enni (vega-kaját) és pihenni. Én konkrétan annyira elfáradtam a melegtől és a sok tánctól, hogy aludtam is egy órát.

Aztán este jött a készülődés. Smink, frizura, ruha. Konkrétan megzsaroltam a lányaimat: csak az jöhet el velem, aki ruhát (nőieset, szépet!) vesz fel, és normálisan megcsinálja a haját is. Végre a száz számmal nagyobb pólók, buggyos pulcsik és szakadt farmerek helyett ujjatlan csinos ruhában, kiengedett hajjal, ünnepi cipőben jöttek a lányok, mert látni akarták a bált. Ahonnan, mivel szerintük unalmas és gáz volt, egy óra múlva távoztak is. J Amikor elindultunk otthonról, kopogós cipőinkben a földúton, olyan hangosan hallottuk lentről a zenét, mintha a szomszédból játszanák. Almáskertnek olyan jó az akusztikája, hogy a hangosabb zene felhallatszódik hozzánk a várból vagy a pályáról.

Rég volt errefelé ilyen tömeg-megmozdulás, így a bál sokakat vonzott, nemcsak Nógrádról, hanem Berkenyéről, Diósjenőről, Szendehelyről is. A tornaterem egyik fele ilyenkor a táncparkett, ott van a zenekar is, élő zenét játszva, főleg mulatóst és retró slágereket. A terem nagyobbik fele végig asztalokkal-sörpadokkal tele, így aki megpihenne vagy inna egyet, itt megteheti. Én kollégáimmal és néhány anyukával telepedtem le, de nem sokat ücsörögtünk, inkább sokat táncoltunk.

Három éve eléggé untam magamat a bálon. Akkor nem ismertem még annyi embert itt, így csak üldögéltem, és jól nevelt nőnemű lévén vártam, hogy majd a férfiemberek felkérnek táncolni. Hát, senki sem kért fel, úgyhogy akkor elég korán hazatérem. Ha arra vártam volna most is, akkor hajnalig ott várakozhattam volna, ugyanis most sem kért fel senki! A múltkor ezt már leírtam a táncházzal kapcsolatban is, de: Manapság miért nem kérik fel egy bálban a férfiak a láthatóan egyedül lévő nőket táncolni??? 

Mindegy, barátnőkkel meg tanítványokkal táncoltam, és az igazgatónk minket, a suliban dolgozó nőket azért megpörgetett-forgatott. A tombola után mentem haza, éjjel 1 órára értem Almáskertbe. Régebben utáltam egyedül mászkálni haza, de mivel kísérőm nem akad mostanság, így szépen megbékéltem azzal, hogy a sötétben magam kóborolok az éjszakában.

És a szüret még nem ért véget! Másnap a focipályánál folytatódott az esemény-sorozat. A futball-meccsről lemaradtunk, mint ahogyan a hagyományőrzők énekeiről és táncairól is. Egy fiatal lány gyerekdalokat énekelt, később ugyanő a kilencvenes évek slágereit is, egy férfikar pedig retró dalokat. 

Az operett nagyon nem az én műfajom, ámde el kell ismernem, hogy nagyon színvonalas műsort adtak. Vincze Lilla, Nógrád nagy rajongója is fellépett, és nemcsak koncertet adott (mint ahogyan nyáron a várban is), de ekkor volt a nálunk forgatott videoklipjének a hivatalos bemutatója is.

Volt ott pörkölt és palacsinta, hamburger és kürtős kalács, meg persze vattacukor is (bleee…). A helyi kézművesek termékeiket, alkotásaikat árulták. A búcsú-fílinget körhinta, dobáló és dodzsem biztosította. Rögtön két almáskerti barátunkkal akadtunk össze, többnyire velük töltöttük a délutánt. Egyikük világító lufit vett Kincsőnek, és befizette őt egy dobálóba, ahol ő tök ügyesen lehajigálta a konzervdobozokat, így nyert valami vacak műanyag játékot.

Aztán együtt dodzsemeztünk egyet. Forgalomban utálok vezetni, de az a tavalyi go-kartozásnál bebizonyosodott, hogy ha a dolognak nincs tétje, akkor viszont imádok. Most is rendkívül lelkesen nyomtam a pedált, tekertem a kormányt, és az volt a célom, hogy mindenkit leszorítsak a pályáról. Mindenkinek, barátoknak, tanítványoknak direkt nekimentem, lehetőség szerint szemből, és nagyon élveztem a frontális ütközéseket, valamint a sikításokat.

A lányok még ott maradtak estig az utolsó koncertet meghallgatni és labdázni, én viszont ekkorra már annyira hulla voltam, hogy inkább hazatekertem, és jóleső érzéssel dőltem be otthon az ágyba. Remekül sikerült ez a szüret!

Ez volt október első bejegyzése a „Réka útjá”-n. Itt az igazi ősz, csodaszép színekkel, reggeli köddel, szűrt fényekkel. Imádom! Majd írok nektek a sportnapról, a társas-klubról, a női körről meg az újabb, nem túl pozitív koncert-élményemről is. Aztán jóga kör is indul és a Balaton-felvidék is vár rám, csak győzzetek olvasni!

2021. október

(A fotók Nógrád község oldaláról valók)

Eseménydús hétvégék

Holnap Szent Mihály napja. Nagy forduló az évben, a hagyomány szerint az igazi ősz kezdete. Nálunk Nógrádon a nyári időszakot a szüret zárta le, erről majd külön teszek fel egy bejegyzést. Most azonban inkább az előző, eseménydús hétvégéről számolok be nektek röviden.

Mert hogy nálunk mindig történik valami. Csöppet sem unalmas számomra a falusi élet; vagy itt van valamilyen program, vagy én megyek egy valamilyen programra. Ezúttal táncházba illetve nyílt napra.

Több mint egy éve nem voltam úgy igazán táncolni. Korábban elkezdtem járni az Eötvös 10-be a Tázlóra, ami igazából egy moldvai táncház, tánctanítással, mini-koncertekkel, közös énekléssel. Ezután, ismert okok miatt, hosszú szünet következett. Most indult újra az őszi idény, gondoltam, lenézek és táncolok egy kicsit (vagy sokat).

Pont a tánctanítás végére értem oda, így a nagy táncházba épp be tudtam kapcsolódni. Rájöttem, hogy én vagy ismerem a moldvai táncok jó részét, vagy ha nem is, annyira egyszerűek a lépések, hogy rögvest meg tudom őket tanulni. Elég csak kiszemelnem magamnak egy olyat a körben, aki ismeri az aktuális táncot, és a következő ütemnél már megy is, mint a karikacsapás. Volt egy vicces élmény is: mivel a nagy körből hirtelen kivált egy kisebb kör, valahogy úgy alakult, hogy az egyik táncnál én lettem a felvezető. Úgy, hogy fogalmam sem volt róla, hogy kell járni. J Ráhangolódtam a ritmusra, a dallamra, figyeltem a többieket, és már jártam is.  

Összességében azonban nem teljesen pozitív élmény volt most számomra ez a táncház. Ugyanis hiába a körtáncok jellemzőek a moldvaira, most elég sok páros tánc volt. Én meg mindegyik alatt szépen üldögéltem oldalt és „petrezselymet árultam”. És nem azért, mert annyival több volt a nő, mint a férfi. Ez ugyanis egy olyan táncház, ahol majdnem egyforma szokott lenni a nők és férfiak aránya. Legutóbb, mikor ott jártam, többször is felkértek számomra ismeretlen emberek. Most azonban, ki tudja miért, nem akart táncpartnerem. Nemcsak nekem, más, egyedül érkezett lányoknak-asszonyoknak sem. Így hamar el is jöttem, végiggyalogoltam az utat az éjszakában az Oktogontól a körúton a Váci úton át a Dózsa György útig, és bent aludtam anyukámnál, ahonnan másnap Abára vezetett az utam a „kis”lányokkal.

Még mielőtt azonban a Nyílt Napról írnék, pár szó a tánc-témáról. Életem egyik célja, hogy találjak magamnak egy olyan férfit, aki a táncpartnerem tudna lenni. Ideális esetben ez a férfi a társam is volna, de én már azzal is megelégednék, ha „csak” tudunk, sőt, jól tudunk együtt táncolni. Nekem már a körtáncban is elég vacak érzés, amikor olyan férfiak mellett-között állok, akik nem tudnak jól táncolni. Van a tétova, bénázó, botladozó lábú, és van, aki túl erőteljes, szétszorongatja a kezemet, taszigál, stb. A jó táncos férfi erős és határozott, de nem erőszakos és uralkodó.

Életem során eddig volt 5 párom, közülük 4 nem tudott és nem is szeretett táncolni. Egy ugyan szeretett, de nagyon nem tudott, lelkes volt, ám iszonyatosan rossz ritmusérzékkel rendelkezett, így rendre letaposta a lábam. Visszasírom életem két legjobb táncát. Az egyiket Széplakon éltem át, egy 50 körüli férfi volt a partnerem, a másik meg épp itt az Eötvös 10-ben történt, egy 25 körüli fiatalemberrel. Mindkettő a lehető legjobban vezetett, nekem gyakorlatilag csak bele kellett simulnom a mozdulataikba, ráállni az ő lendületükre, hagynom magamat sodortatni az eseményekkel. Ezt az élményt keresem azóta is!

Akkor hát jöjjön a nyílt nap, amin immáron ötödjére vettem részt az abai Atilla Király Gimnáziumban (Kendével valamilyen rejtélyes oknál fogva dupláztunk). Legelőször hét évvel ezelőtt, amiről akkor a blogon is beszámoltam: https://rekautja.wordpress.com/2014/11/30/nyilt-nap-aban-atilla-kiraly-gimnazium/

Most igazából a negyedik, ebben a tanévben felvételiző gyermekemet, Tündért kísértem el, de Kincső is velünk jött kíváncsiskodni. Bár ő ugyebár cukrász akar lenni, de én titkon azért bízom benne, hogy mielőtt szakmát szerez, ő is Abára fog majd járni. Csillag és Kende ott maradtak a kollégiumban a hétvégére. Először azt hittem, a lányom is énekelni fog, mert dalcímeket várt tőlem ihletként, de kiderült, hogy nem. Aztán úgy volt, hogy a fiam is fellép a táncosokkal, de aztán páratlanul voltak, így mégsem. Mindegy, a lényeg, hogy ott találkoztunk velük. Hab a tortán, hogy Virág is lelátogatott régi iskolájába, így megint együtt volt az ötös-fogat.

És nemcsak ők. Barátnőm, Ildi vitt le minket kocsival, hiszen az ő lánya, Boró is Abára készül. Barátunk, Csaba is ott volt Áron fiával, aki szintén oda szeretne felvételizni. A nap végén tőlük is, és persze Tündértől is megkérdeztem: Milyen benyomásokat szereztek? Tetszett, jönnének ide? A választ természetesen egyértelmű „Igen!” volt.

Én ide tényleg hazatérek, bár távol élő szülőként sajnos nincs lehetőségem túlzottan bekapcsolódni az itteni közösségi életbe. A program a szokásos menetrend szerint zajlott, de, bár már ötödszörre hallgattam végig Igi bát meg a tanárok bemutatkozását, számomra mégsem volt unalmas. A gyerekeim ezalatt inkább tengóztak vagy csocsóztak. A beszédek között diákokat hallhattunk énekelni, zenélni, novellát felolvasni vagy láttunk legényest járni. Korábbi fotókat is vetítettek a különböző eseményekről, amelyeken néha Kende vagy Csillag is feltűnt. A szünetben az egyik teremben szülők és diákok kínáltak maguk készítette süteményt vagy kézműves alkotásokat.

A nap fénypontja, mint mindig, az volt, amikor átsétálunk a kollégiumba (bocsánat: ifjúsági szálló). Itt kemencében sült pogácsával kínáltak minket, aztán dalok következtek. Csillag két osztálytársa Palya Bea „Szabadon”-ját adta elő, három másik lány pedig a Brazilok című film dalát, a „Hajnaltájt”-t énekelte, gitározta, hegedülte. Azt sajnos nem tudom, hogy a néptáncosok melyik tájegység táncát adták elő, de eszméletlenül profik voltak. Próbáltam elfogulatlanul hallgatni-nézni őket, de tényleg nagyon tetszett mindegyik előadás. A végén az össztáncba természetesen én is beálltam az „Ördög útjá”-t járni.

Legközelebb pedig majd a szüreti felvonulásról, bálról, programokról írok (ahol rengeteget táncoltam!), amit megelőzött egy sportnap és lezárt egy társasjáték-parti.

2021. szeptember

Őszi kert

A kert, bevallom, az utóbbi időkben némileg parkolópályára került nálam. Semmi különöset nem csináltam benne az alkalmankénti locsoláson, a száraz növényi részek eltávolításán, valamint a termések betakarításán kívül. Egyszerűen csak élveztem a kert adta örömöket, a teraszt vagy a függőágyat.

Ezért úgy gondoltam, most csak egy képriportot hozok nektek az egyre ősziesebb kertből. A fák levelei sárgulnak, hullani kezdtek. Az avar egyelőre még csak vékony réteget képez a füvön. 

A sziklakert növényeinek kb. a fele maradt meg. Amikor kaptam őket Esztertől, azt javasolta, hogy némi locsoláson kívül ne nagyon csináljak velük semmit; majd megmutatkozik, melyikük él itt túl, melyik érzi magát jól nálunk. 

Annyi a változás, hogy a Manó Műhely kerámiáit szúrtuk itt le. Ezekből még mutatok néhányat. Az alábbiak a fák tövét díszítik. 

A kisebb ágyások is kaptak dísznek egy-egy gombát, pillangót vagy virágot. 

Az újonnan létesített virágágyásban sokáig nem történt semmi. Aztán egyszer csak bezöldült, de rá kellett jöjjek, hogy a nagy része gyom.

Amikor ezeket kiszedtem, elkezdett nőni, majd virágozni néhány szépség. 

Szeptemberre pedig végre kinyílt az egyetlen darab napraforgó. Jobb későn, mint soha. 

Az új magaságyásokban termett némi paprika és paradicsom. 

Jó érzés volt kilépni az ajtón, és a magam termesztette-szedte zöldséget leszedni, megenni.

Mindig volt a tálban többféle paprika, paradicsom, cukkini, néha bab is.

Ami nálunk nem terem meg, azt begyűjtjük Almáskertből. Alma, szilva bőven található az elhagyott kertekben. Az utcára kinyúló ágakról szedett, földre potyogott gyümöcsökkel megtöltjük a kosarunkat.

Virágokat folyamatosan szedek a kertből is, rétről is. Szeretem a vadvirág-csokrokat a kerámia-vázákban. 

Virágok a teraszon is pompáznak. A muskátli gyakorlatilag hónapok óta folyamatosan virágzik. Most még bírja a reggeli hűvösöket ( ma pl. 7 fok volt nálunk), később majd beviszem a házba áttelelni. 

A Manó Műhelyből madárfürdőt is kaptunk. Jó érzés a tudat, hogy nálunk még az aszályos időben is mindig van innivalója a madaraknak. 

Máshová is kerültek kerámiák. Például mécsestartók vagy bábuk.

Isten hozott! Ez áll azon a patchwork-technikával varrott ajtódíszen, amit Éva nénitől kaptam.

A cserepeken lévő feliratokat már barátnőmnől, Veronikától (Színnel-Szívvel Műhely) rendeltem. Egyelőre az ablakban várakoznak arra, hogy később felkerüljenek a kerítésre. Aki a kapun belép, azt az "Isten hozott" felirat fogadja majd, aki pedig távozik tőlünk, azt az "Isten áldjon!". Régóta vágytam már ilyenekre, kívül Nap, belül Hold-dísszel. 

Végezetül egy újdonság, ami már a házon belülre kerül. Új tükröt vettem az előszobába. Ez is régi ablakkeretből lett kialakítva, mint "kistestvére", ami már fent lóg a fürdőben. Egyelőre az iskolában várja, hogy hazafuvarozzam, ezzel cserélem le a régi ezüstös keretűt, ami igazából Virágé, és az új albérletükben lesz helye. 

A kellemesen meleg indián-nyárnak, pláne a strand-szezonnak immáron vége, a reggelek hűvösek, a nap sem süt már annyira erősen. Reggel már elkél a pulcsi vagy kardigán, a szandál helyett is többször zárt cipőt húzok. A kerékpározás közben reggel hideg a kormány a kezünknek, a szél jó hűsen fúj szembe. Eljött az igazi ősz.

A következő bejegyzések már inkább a benti térről, még inkább a bennem zajló folyamatokról fognak szólni. Mert hogy a fókusz egyre inkább magamon és az emberi viszonyokon van most. Barátság és ismerkedés, új kapcsolódások, ezt hozta a szeptember. 

2021. szeptember