Márciusi ünnepek

A Nőnapot ugyebár pontosan egy héttel ezelőtt ünnepeltük, itthon is, az iskolában is. Ám a következő napok is tartogattak sok programot, ünneplési lehetőséget.

Pénteken Budapestre mentem. Délután vásárolgattam a Decathlonban, a Westendben a Cserépvárosban, a Media Markt-ban, a DM-ben, és megettem egy pizzát a Pizza Hut-ban. Elég is volt, sőt, sok is. Most megint ott tartok, hogy a városban létezés engem egyre jobban lefáraszt. A széplaki időkben kifejezetten Budapest-undoritiszem volt, aztán szép lassan kezdtem újra megbarátkozni a várossal. Mostanság a jó programok miatt persze elviselem, hogy ott vagyok, de egyre nehezebben bírom az ottani koszt, zajt, bűzt, leginkább pedig az embereket. Például a Nyugati aluljáró kb. minden négyzetméterére jutó szakadt csöveseket, prostikat, félbolondokat.

Este Táncházba mentem az Eötvös 10-be, ahol szokás szerint a Tázló zenekar muzsikált. Ritkán szoktam odaérni az első programra, a tánctanulásra; most direkt korán mentem, mert kicsit tovább akartam fejleszteni a tudásomat. Amiről rájöttem, hogy már egész jó, mert a tanult táncok mindegyikét ismertem, de sebaj, jól esett gyakorolni egy kicsit.

Aztán jött a táncház, a buli-hangulat. „Szokásos” táncpartnerem, Gábor „bácsi” később érkezett, de kettő párosban azért megforgatott. Viszont az egész hét, és főleg az a nap annyira lefárasztott, hogy sajnos csak két órát bírtam. Amikor jött a szünet, úgy éreztem, állva elalszom, ezért inkább távoztam, így sajnos nem tudtam megnézni a koncertet és nem vehettem részt a további táncházban. Sebaj, majd legközelebb.

Szombaton egy jó nagy alvás, némi turizás és piacozás után átpihentem a napot. Kellett is, mert este koncert várt rám: Bagossy! 10 éves jubileumi koncert az MVM Dome-ban.

Nem hogy nem jártam még itt, soha kívülről sem láttam még a viszonylag új épületet. Kicsit kisebb talán, mint az Aréna, de kívülről-belülről is impozáns. 16.000 ember fér bele!

Hiper modern az egész, három színpad is van benne: a nagy mellett egy benyúló kifutó-szerű, és hátul egy kisebb. A fiúk ki is használták mindhárom lehetőséget.

A „Királyné”-t pl. a „kifutón” játszották el, szintetizátoron, mini-dobon.

Itt zongorázta el Norbit a „Maradj így”-et is. Mostanság ez az egyik nagy kedvencem tőlük: „Hogy nyugszik a nap most, hogy nyugszom meg én…”

A kisszínpadon adták elő az „Iszom a bort” (csak később mutatták meg fotókon, hogy rollerrel száguldottak át a színfalak mögött A-ból B-be!)

Az előzenekar amúgy az Intim Torna Illegál volt. Pontosabban: DOROGI, ex ITI. Soha nem hallottam őket élőben; nagyon jó kis zenéik vannak, megalapozták a kellő buli-hangulatot. Azt hittem, nem is ismerek tőlük semmit, de a „Hipnotizőrkirály” vagy a „Vágjál lyukat a kádba” refrénje ismerősen csengett.

A legutolsó nótát pedig nem hogy ismerem, de szeretem is, csak mindezidáig fogalmam sem volt arról, hogy ők játszák az „Örökké”-t. „Szállunk a fény felé”…

Na de térjünk vissza egyik nagy kedvencemre, Bagossy-ékra. Egy évtized termését ölelte fel a koncert, régi és vadiúj, lassú és pörgös számokat vegyítve.

Kék cetliket osztogattak a koncert elején, amiket a telefon elejére kellett rakni a „Vakít a kék”-nél, és akkor tényleg kéken világított az egész Dome.

Jöttek az ismert bulizós számok: „Van egy ház”

A legelső daluk: „Add vissza!”

A legugrálósabb zene: „Harmonikás”

Vendégzenekarként fellépett a Parno Graszt. Nagyon szeretem őket, megyek is nyáron egy Bohemian Betyars-szal közös Budapest Parkos koncertjükre.

A másik vendég-együttes a Cika zenekar volt. Ezért is szeretem a BBC-t, hogy a népi hangzást ilyen jól integrálják a modern zenébe, hogy náluk a gitárok és a dobok mellett ott van a hegedű, a tangó- és szájharmonika is.

Természetesen Bagossy-Bíró Barbi is megjelent a színpadon, hogy Norbival (és velünk) együtt elénekeljék az „Olyan Ő”-t.

A legutolsó szám a legújabb számuk, az „Álljunk össze” volt, igazi összetartozós érzést keltve.

A zárótaps kicsit viccesre sikeredett, mert miközben mi ujjongva ünnepeltük őket, berakták a „Baby one more time”-ot. Elég poénos volt, amikor Britney Spears-re táncikáltak a srácok a színpadon.

Eltelt pár nap és jött is az új ünnep, a március… nem 15. , hanem 14. Nálunk hagyomány az, hogy ekkor mindig a hetedikesek készítik a 1848-as műsort. Idén Kincsőék osztályának jutott ez a feladat. Amikor kolléganőm-barátnőm stresszelt az ünnepi műsorra való készülődés során, mélységesen megérettem. Felidéztem a tavalyi évet, amikor a farsang után a fél iskola lebetegedett. 6 azaz hat emberrel kezdtem a próbát, aztán szép lassan gyógyulgattak a többiek, de így is csak 17-en tudtak fellépni, köztük az egyik lány kifordult bokával, mankóval.

A mostani próbák sikeresnek bizonyultak, az előadás szerintem szuper volt és rendhagyó. Republic, Edda és „Képzelt riport”-os zenékkel, sok mozgással, kellékkel. Íme tehát egy rövid képriport az iskolai előadásról:

Ezek pedig a művházas előadás fotói:

Ma pedig az egész ország az anyukámat ünnepli! 

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!! 

73 éves lett, és milyen szép, karcsú, fiatalos, fitt!

Meg persze kedves és rengeteget segít nekünk. Köszönöm!

Innentől aztán kezdetét veszi nálunk a márciusi szülinap-sorozat: Csillag egy hét múlva lesz nagykorú, Kende pedig egy napra rá kezdi húszas éveit. A tripla bulit jövő szombaton tartjuk, reményeim szerint végre Nógrádon, a csodaszép tavaszban.

2023. március

(A táncházas fotót a Tázlótól "loptam", néhány koncertes kép pedig Bagossy-ék oldaláról való.)

Nőnek lenni

Igaz, a Nőnap egy hete volt, de azóta kavarognak a gondolatok a fejemben. Mostanra tisztult le minden annyira, hogy leírjam nektek is. Nemcsak magáról a napról, hanem arról, milyen nőnek lenni, jó-e nőnek lenni.

Amikor Anyu engem szült (1974), akkor Apu telefonon felhívta a kórházat, és érdeklődött róla, rólam. (Akkoriban ugyebár még nem is hallottak apás szülésről.) Nagyon örült, mikor megtudta, megszületett a gyermeke. Megkérdezte, hogy milyen nemű. A nővér visszakérdezett, hogy mit szeretne. Apu erre rávágta, hogy természetesen fiút. Erre a nővér csak annyit mondott: „Gratulálok, Apuka!” Így Apu egészen addig azt hitte, hogy fia született, míg be nem ment a kórházba. Ott szembesült azzal, hogy bizony az a baba lány. Olyan nevet választott nekem, az Andreát, melynek jelentése: férfi, férfias.

Ez mintha rányomta volna a bélyegét a létezésemre. Gyerekként mindig fiúnak néztek. Rövid hajam volt egészen kamaszkoromig, sehol egy copf vagy fonás. Nadrágban jártam, öcsémmel egyforma szettekben, kábé mintha ikrek volnánk, hiszen csak 15 hónap köztünk a korkülönbség. (Most már persze cseppet sem hasonlítok arra a magas, nagydarab, kopaszodó, szemüveges, szakállas pasira…) Fiús játékokkal játszottam, matchboxszal, legóval, babám alig volt. Akkoriban szívesebben lettem volna fiú, például azért, mert ők lehetnek sorkatonák, vagy mert húsvétkor pénzt kapnak a szomszéd néniktől.

Sokáig nem igazán tudtam mit kezdeni azzal, hogy NŐ vagyok. Lány voltam nagyon sokáig, még férjezettként, kismamaként is egész sokáig „lány”-nak hívtam magamat. Aztán asszony lettem, méghozzá ex-férj szavaival „Boldogasszony”. Aki talán elnevezésben az volt, érzésben mégsem „boldog NŐ”. Legalább 4 évtizednek el kellett ahhoz telnie, hogy magamra igazán nőként tekintsek. Igazán most, az 5. évtizedhez közeledve érzem azt, hogy kiteljesedett a nőiességem. Furcsán hangozhat, hisz ilyenkor már elvileg hervadozik a szépség, jön a változókor, hanyatlóban a nőiesség. Én mégis, ráncok meg minden hasonló ellenére, valójában most érzem magamat kívül-belül nőnek.

A Nőnap egy mesterséges ünnep, amiben azért nem rossz az, hogy felhívja a figyelmet a nők helyzetére, a nemi egyenlőtlenségekre. Mondjuk egy napon sajnos nem múlik az, hogy a nők végre azonos pozícióért azonos béreket kapjanak, hogy megszűnjenek a kényszerházasságok, a nemi csonkítások, a családon belüli erőszakos cselekmények, stb. Mit sem ér a Nőnap, ha az év többi napján a nő nem érzi magát nőnek, csak lábtörlőnek, akibe a férfi beletörli a sarat.

Számomra a Nőnap egy olyan kedves alkalom, amikor szépséges rózsát kapok ajándékba, ami most is itt virít az asztalon, és öröm rápillantani. Amikor az iskolában tulipánnal köszöntenek a férfi-kollégák és az osztályom, gerberát kapok egy hetedikesek fiútól, egy ötödikestől pedig fából készült kedves díszt. Amikor látom, a lány tanítványaim milyen örömmel fogadják a fiúktól a virágot. Amikor a lányaim egy nagy doboz Raffaellot kapnak egy kedves ismerőstől.

Én akkor is azt mondom, hogy nőnek lenni jó. Végre igazán nő vagyok!

2023. március