Római

Tavaly július 22-én szombaton írtam a Csengő-Bongó táborról, szinte napra pontosan egy évre rá szintén ez a bejegyzésem témája. Akkor egy hetet táboroztattam, idén kettőt fogok.

A tábor időtartama alatt beköltöztem anyukám lakásába Újlipótvárosba, onnan jártam ki a Szentlélek téri gyülekezőhelyre. Sokszor korábban indultam el, a Duna-parton sétáltam, telefonáltam, néztem a futókat, kerékpárosokat és a folyót.

A tábor helyszíne a Római part, azon belül a Római strand. Tavaly 60 gyerekkel foglalkoztunk hatan, most 30-ra hárman. Nagyon jó kis csapat voltunk, jól együtt tudtunk működni Zolival és Lilivel. 

A tábor neve sugallja, hogy a foglalkozások főleg zenéhez kapcsolódtak, de volt úszásoktatás és kézművesség is.

A legkisebbek 5, a legnagyobbak 11 évesek voltak, mind annyira vízbiztos, hogy az egész csapattal a nagyobb élmény-medencében tudtunk lenni.

Számomra ez persze elsősorban munka, de azért kikapcsolódás is. A gyerekekkel sokat beszélgettünk és viccelődtünk, fröcsköltük egymást a vízben. Jól esett fürdeni a medencében és napozni a szélén. Szuper barna színem lett!

Felügyeltem tehát a pancsolást és a játszóterezést, segédkeztem az étkezéseknél és az öltözésnél, pakolásnál. A tábort egy sikeres előadás zárta a strand bejáratánál.

És hogy mit adtak nekem még a rómaiak?

Egy (majdnem) spontán évfolyam-találkozót! Kitaláltuk, ha már úgyis ott leszek, találkozzunk a régi általános iskolai évfolyam-társaimmal. Mi eléggé szorosan tartjuk a kapcsolatot, legutóbb tavaly tartottunk egy komolyabb összejövetelt a ballagásunk 35. évfordulójának apropójára. Akkor tanárainkkal és nagyobb létszámban gyűltünk össze, amikor volt iskolánkba is belátogattunk.

Most a Miamor nevű helyre ültünk be, és finom limonádét ittunk. Ezúttal csak kilencen voltunk, öt B-s „lány” és négy C-s „fiú”. Természetesen sokat viccelődtünk is, de a kisebb létszám mélyebb beszélgetéseket eredményezett. Nagyon örülök, hogy őszintén el tudtuk egymásnak mondani fél évszázad tapasztalatait.

Nosztalgiázás volt egy kicsit újra Óbudán lenni, visszaidézni a gyerekkoromat. Eszembe is jutott egy akkori reklámszöveg: „Megjön a kedve, ha vár a keddre.” Én vártam, és megjött a kedvem, de nagyon. Kedden (és csütörtökön) ugyanis csodálatos találkozás(ok)ban volt részem. Erről most nem írok bővebben semmi többet, de a lényeg: ez volt A Ráadás, ez jelentette számomra a hét fénypontját.

Amikor Budapesten vagyok, szinte teljesen elfeledkezem arról, hogy nekem van vidéken egy életem. Jövök-megyek, programokat csinálok, élvezem a nyüzsgést. Nem is igazán foglalkoztat, hogy mi van otthon a házzal, a kerttel, bízom benne, hogy a gyerekek nem szedik szét

Aztán felülök a vonatra, és az a másfél óra a Nyugati pályaudvar és a Hóvirág utca között meghozza az átállást. Amikor a kispiros kiér az erdőből, és bekanyarodik Berkenyéhez, ott jön az érzés, hogy hazaérkeztem. 

Miközben átvágok a réten, nézem a tavat, a várat, jön a gondolat: ez a falu az otthonom. A séta a dombterőre tegnap eléggé nyögvenyelősen ment, nagyon meleg volt, szétizzadtam magamat, rámtapadt a ruha, a hátamom, vállamon kezemben csomag.

Dögfáradtan értem a kertbe, és konstatáltam, hogy ugyan néhány virág elpusztult a hőségben, viszont új rózsák nyíltak és érik végre a ringló. Amikor beléptem a házba, örömmel láttam, hogy a gyerekek nem szedték szét a házat, viszonylag rend volt. Tündér süteménnyel, Csillag svájci csokival várt, és csoki formájú hűtőmágnessel.

Este ultra korán bedőltem az ágyba, szuper mélyen aludtam, aztán másnap délelőtt elvégeztem az összes házimunkát: mosás, teregetés, takarítás, főzés mosogatás. Kis szundikálás után jöhetnek a koncertek Vácott.

Egy hét szünetet követően egyébként újra visszatérek a Rómaira: lesz tábor a Római strandon és lesz évfolyamtalálkozó 2.0 is a Római parton. Addig pedig: Váci Vigalom és Művészetek Völgye!

2024. július

Három a magyar igazság

A hármas az egyik kedvenc számom. Három nap, három program. Nem mondhatom, hogy eseménytelenül telt a múlt hét második fele.

Először is: nyertünk jegyet az EFOTT-ra! 

A szemfüles olvasó észreveheti, hogy tavaly ezidőtájt ugyanezt írtam le a blogra. 

Akkor Virággal és Csillaggal, most csütörtökön Kincsővel, Tündérrel és unokaöcsémmel bulizhattam Sukorón. 

Az egész fesztivál nagyon szuper volt végig – az odajutást és a hazajutást kivéve. 

Odafelé vonatozás Velencére, buszozás, majd tűző napon és dögmelegben másfél órás séta, minket összevissza irányító biztonsági őrök, kitérők, bejutás az egyik főnök kocsijával, visszafelé pedig taxizás Kápolnásnyékre a vasútállomásig. 

Odafelé az út hossza, visszafelé az út ára akasztott ki.

A lényeg, hogy odaérve a lányok belevetették magukat a Velencei tóba, először úsztak, aztán labdáztak.

Mi viszont Domival a parton lerogytunk a homokba, ettünk, ittunk, és néztük a fürdőzőket meg a tájat.

A Wellhello ráhangolt minket a parti hangulatra. Az ismert slágerekre ment az ének meg a táncikálás. Megvettük Apunak a várost, emlékeztünk Sopronra, és megszámoltuk, hány szerelmet bír még el a rakpart.

Beton Hofiért rajonganak a gyerekeim, többször voltak is koncertjén. Én nem szeretem a rapet, de Ádi jellegzetes hangja és néhány ismert számának élő meghallgatása miatt megérte ott lenni. Offwhite, Dohánybolt, Anakoda, Tesi… Számomra tombolás szempontjából a csúcs persze Tiszalök és Bagira volt, de érzelmileg a Playbánia talált el leginkább.

Gyerekeim másik kedvence Krúbi. Hallgattam vele interjút, szerintem nagyon értelmes és kedves srác. Sztárként viszont egy igazi polgárpukkasztó, aki királyi koronával és palásttal jelenik meg a színpadon, és a szövegeiben minden második szó trágárság. Három fő témája: szex, politika (néha e kettő keverve, pl. az OV-ről és GYF-ről szóló számban) és az, hogy Krúbi mekkora király. 

A Partizán és a Ganxta Zoli tehet mindenről a két kedvencem tőle, de az egész show nagyon tetszett. Érdekes, azt hittem, hogy az ő koncertjét majd csak úgy elviselem és túlélem, de valahogy ez bizonyult aznap este a legjobbnak.

Ezután jött az igazi bulizás. Ekkor csatlakozott hozzánk Virág és Dávid, akikkel fergetegeset táncoltunk. Az EFOTT-on ugyanis nemcsak koncertek vannak, hanem DJ-k is, akiknek a mixeire jókat lehet bulizni. Mi is ezt tettük önfeledten.

Én az egészet még megspékeltem a Parno Graszttal, akik szokásos formájukat hozva pörgették meg a fesztiválozókat autentikus cigányzenéjükkel. Persze az ismert feldolgozások sem maradtak el, és néha nemcsak a közönség, de a zenészek is táncra perdültek.

A sors (mi inkább Univernek hívjuk) érdekes alakítása, hogy tavaly egy fesztiválra jegyet kaptam ajándékba, akkor a Strandra Zamárdiba, nemsokára pedig sógornőm jóvoltából a Művészetek völgyébe juthatok el, ahová már nagyon régóta el akartam menni, de még sosem adódott rá lehetőségem. Erről természetesen majd beszámolok a blogon.

Hiába értünk Budapestre péntek reggelre, vonatoztam haza péntek délben, péntek este újabb buli várt ránk: Krisztával és Blankával a váci Suti. 

Rég voltunk ott, már nagyon vágytunk egy karaoke partira. A különlegesség az egészben, hogy általában mindig valakivel párban vagy hármasban szoktam énekelni, ezúttal viszont mindegyik számot egyedül adtam elő. 

Pl. Azahriah: Mindegy, Bagossy: Iszom a bort, Első Emelet: Csakazértis szerelem… Először kicsit izgultam, aztán egész jól belejöttem. Nagy előrelépésnek érzem azt, hogy ki merek állni mások elé, és vállalni magamat olyannak, amilyen vagyok.

Szombaton nem buliztunk, de akkor is kimozdultunk. Egy közepesen nagy családi strandolást rendeztünk Verőcén két felnőttel és három gyerekkel. Vácott egyesült a két irányból érkező csapat, hogy aztán együtt vonatozzunk ki a Dunakanyarba. 

A sivatagi kánikulában az Oázisban frissültünk fel fagyival. Aztán anyukámnak bemutattam az új pasimat, Mikit. Viccet félretéve: Ybl Miklós tervezte Verőcén az egyedi támfalat, ezért áll szobra a lépcsősoron. Őt ölelgetem itt a képeken.

A színpad fölött foglaltunk helyet, ahol szerencsére fák árnyékában kicsit enyhébbnek éreztük a forróságot. A felhevült testünket a Dunában megmártózva hűtöttük le. 

Valaki lángost, más hamburgert, a többség pizzát evett ebédre. A Sport pizzériában isteni a kancsós limonádé, sok fogyott belőle a hőségben.

Természetesen ez a hét is tartogatott sok mindent, pedig még csak a harmadik napján járunk. Ha már a hármas számmal kezdtem, ezzel is fejezem be: 1. A tanév utolsó napja az idegenvezetői képzésen, 2. Csengő-bongó tábor, 3. Spontán évfolyam-találkozó. És mint tudjuk: Három a magyar igazság – de mindig ott az a ráadás.

2024. július

Forróság...

Itt a nyár, a hőség, a vakáció, a punnyadás. Én dolgozom ugyan, de lájtosabban. Csak itthon, csak kevesebb órában. Több időm jut pihenésre, kikapcsolódásra, és azokra, akiket szeretek.

A helyi közéletben is beköszöntött az uborkaszezon, bár pl. épp nemrég Nógrád község fb-oldalára tettek fel egy olyan pályázatot, amit a Fidesz alapítványa hirdetett meg: politikai propagandistákat képeznek ki rajta, és másfél milliárd forinttal támogatja az állam. Ez amúgy rajtam kívül alig néhányaknak tűnt fel, sajnos a hasonlók már szinte el sem érik az emberek ingerküszöbét.

Az országos és világpolitika viszont forrong. Elhatároztam hát, hogy pénzzel támogatom a Tisza pártot, méghozzá havonta akkora összeggel, amennyi a születési évem. Ezen kívül támogatónak jelentkeztem, hogy aktivistaként és szakmai tapasztalatommal segítsem a mozgalmat. Sőt, életemben először kifejeztem belépési szándékomat egy pártba! Soha korábban ilyet nem csináltam, eszembe se jutott, de egyszerűen úgy érzem, nem ülhetek tétlenül, fotelből figyelve az eseményeket. Cselekvő részese akarok lenni a változásnak!

Visszatérve a forróságra: tényleg trópusi a meleg, bár itt nálam Nógrádon még nem is annyira vészes. Közel a Börzsöny, a kert tele fákkal. Ezért éjszakára mindig visszahűl a levegő emberi hőfokra, és csak déltájra emelkedik brutálisra, 35 fok környékére a hőmérséklet. A reggeli óráimat kint tartom a teraszon, a délutániakat viszont bent.

A nyaralókban ilyenkor felforr az ember agyvize, az én házamnak viszont kiváló a hőszigetelése, legalább 10 fokkal hűvösebb itt, mint kint. Ezért napközben már inkább bent vagyunk, csukott nyílászárókkal, sokat iszunk, és alig kívánunk enni, legfeljebb egy kis csokis (és „gyümölcsös”) sütit. Csak estére jön meg az étvágy, ekkor eszünk némi meleget, és ekkor nyitjuk ki az ablakokat-ajtókat. Pont akkor, amikor felélednek a szúnyogok…

Ezt a meleget a strandon lehet a legjobban elviselni. El is mentem hát vasárnap Nagymarosra, a későig alvó Kincső csak később csatlakozott hozzám. 

A kánikulában nem igazán volt kedvem mászkálni a városban, csakis fürdeni és napozni akartam. A nap nagy részét tehát a Dunában és a Duna-parton töltöttem. 

Néha csak egy padon üldögéltem, kényelmesen, vagy leraktam a törülközőmet a homokba. Ott heverésztem bikiniben, álmodoztam, élveztem a napsütést. 

Amikor már elviselhetetlen volt a hőség, lehűtöttem magamat a folyóban, még elég hideg volt a víz. 

Az eddig se rossz alap-barna bőröm szép lassan a nyáron megszokott csokiszínűvé változott. 

A Piknikben akartunk enni, de ott aztán csak szörpöt (málnás és bodzás) vettünk. Az ebédünk végül lángos lett. 

Egyik sajtos, másik tejfölös, és mindegyik jó fokhagymás. Desszert természetesen fagyi volt, a Sakurából.

Amikor még nem volt ennyire durva a hőség, egy napot Budapesten töltöttem. Tulajdonképpen az volt a cél, hogy segítsek az anyukámnak pakolászni, előkészíteni a költözését. Ez délután meg is történt, sokat selejteztünk.

Délelőtt viszont Pest három részét jártam be. Elhatároztam ugyanis, hogy a nyár folyamán elmegyek azokra a helyekre, ahol életem során laktam.

Nagyon sokszor költöztem, 23-szor, éltem Budapesten kívül Pest, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Baranya és Veszprém megyékben is, úgyhogy jó kis külső-belső utazásra számítok.

Angyalföld, Kőbánya, Erzsébetváros. Mindhárom azért jelentős az életemben, mert ott éltem huszonéves koromban. 

Az egyik házat nem is találtam meg, lebontották, a másik kettő megvolt, de eléggé vacak állapotban. 

Tulajdonképpen be kell látnom, elég nyomorult körülmények között éltem. 

A lakások kicsik voltak, rossz állapotban, a házak romosak, lepukkant lakókkal, a környék lepusztult, most is negatív energiákat éreztem az utcákat járva. 

Bár némelyik környéket újítják fel, és látszik némi remény a változásra, azért az összkép elég siralmas volt. 

Hálát adtam, hogy most szép házban, szép kertben, szép faluban élhetek. 

Közben persze leendő idegenvezetői vérem nem nyughatott, és megnéztem a környék néhány látványosságát. 

Angyalföldön a Béke téri templomot (Szent László plébánia)...

Kőbányán a Szent László Gimnáziumot...

...és a Szent László templomot. 

(Milyen érdekes, csak most tűnik fel, hogy mindegyik Szent László nevét viseli!) 

Tanárnőnk tanácsát megfogadva az elmúlt időszakban már úgy közlekedek a városokban, hogy felemelem a tekintetem. 

Így ezúttal is megláttam néhány szép neo-reneszánsz vagy szecessziós épületet. 

A folytatás Budatétény, Budaörs és Érd lesz.

Mindeközben Csillag tíz napot Svájcban tölt a barátjával és az ő családjával, rokonoknál. Lugánóban vannak, ami a svájci-olasz határnál található. Tehát a távolban ott vannak az Alpok hegycsúcsai, viszont a tó partján pálmafák sorakoznak.

Kincső pedig épp fecsketáborban van Dunaszigeten. Az új gimis osztálytársaival és leendő tanáraival ismerkedik meg. Sátoroznak, fürdenek, kenuznak, napoznak – és eközben zajlik a csapatépítés.

Jelenleg tehát Tündérrel vagyunk itthon kettesben. Ő az a lányom, akivel jól elvagyunk, nincsenek látványos összeborulások, de eget rengető konfliktusok sem. Kapcsolatunk érdekessége, hogy vele nagyon gyakran angolul kommunikálunk.

Egyik este lementünk együtt a Taposó parkba. Ott áll a pingpong-asztal, amibe anno én is adományoztam. Pingpongoztunk hát egy jó másfél órát. Még kicsit le voltunk lassulva a melegtől, de alapvetően nagyon jó volt. Jól tud játszani, pörgős menetek voltak. Rendesen megmozgattuk magunkat.

Mondjuk mozgásban most nincs hiány az életemben, mindössze annyi a változás, hogy kora reggel edzek, hajnalban megyek futni, és még így is szétizzadom magamat a végére. A számomra oly kedves virágnevű utcákban kocogok, az alap-Almáskert köröm mindig megvan, de múltkor kedvem volt egy vár-kerüléshez is. Élvezem, hogy a testem egyre fittebb, könnyedebben mozog, bírja a terhelést.

Holnap mozgalmas napunk lesz! A tavalyihoz hasonlóan megint nyertünk jegyeket az Efott-ra! Tehát néhány gyerekemmel (jelenleg átláthatatlan számomra pontos névsor) és az unokaöcsémmel bulizunk egy jót Sukorón. A Velencei-tó partján olyan koncertek várnak ránk, mint: Wellhello, Beton Hofi, Krúbi, Horváth Tamás és Parno Graszt. Vajon milyen élményeket tartogat számomra ez az éjszaka? Ráadásul pénteken Suti (karaoke), vasárnap suli, hétfőn majdnem spontán évfolyamtalálkozó a Rómain, és a kedd is biztosan csodálatos lesz...

És hogy mi zajlik most bennem? Röviden szólva: brutális átalakulás!

Szavakkal nagyon nehéz lesz leírni, ezt talán csak az értheti igazán, akinek megvan a megfelelő élettapasztalata. 50 éves lettem, szombaton beköszöntött az újhold, vasárnap a varázslatos 07.07., és olyan hihetetlen változások történtek az életemben hirtelen, amelyekről álmodni sem mertem.

Hogy ne legyen a bejegyzés vége teljes rébusz, ezért írok néhány kulcsszót. Totális felszabadulás. Ősbizalom. Megnyílás. Ezer százalékos elfogadás. Lángolás. Életöröm. Forró érzelmek a szívemben. Lehet, a végére már meg fogjátok unni, de mostanság tényleg nem tudok mást írni, mint azt: nagyon jó élni és nagyon boldog vagyok!

2024. július