Tele

A csodaszép hétvégi idő után hétfőre elromlott minden. Hűs lett, jött az eső és a szél. 

Anyukámmal kora reggel még pont elcsíptünk egy csapadékmentes félórát, hogy az óbudai sportparkban együtt eddzünk. Épp minden gépen végig tudtunk menni, mire jött az eső. 

Először csöpögni, majd rendesen esni kezdett, ezért az edzést a lakásban fejeztük be: ő gerinctornával, én saját testsúlyos gyakorlatokkal (fekvőtámasz, hasizom, guggolás, vádli…).

A közepes-kényelmes futásomra ezúttal Újtelek felé indultam. Erre a nap közepén értem rá, amikor már reggeliztem és elég meleg is volt. Emiatt elég nehezen vonszoltam magamat Nógrád eme településrészén.

Az utcák itt híres emberekről lettek elnevezve. Ez egy dimbes-dombos terület, tehát a táv felét megint emelkedőn kellett megtennem. Ami végül a szokásos 4-5 km helyett valahogyan 7,3 km lett.

A gyors rövid futásom nem is annyira rövidre sikerült, 5,6 km lett. Valahogy mostanában az van, hogy elindulok, a fejemben ott van egy kábé táv, és mire hazaérek, rájövök, hogy jóval többet tettem meg, mint amit elképzeltem. 

Ezúttal az egyik falutábláig mentem, aztán a várhegy megkerülésével tértem vissza Almáskertbe. Szinte végig tudtam tartani a 120-30-es gyors futás-kocogás rendszert. Mikor elindultam, kifejezetten fáztam, mikor megérkeztem, szakadt rólam a veríték.

A hosszú futásom során a két héttel ezelőtti dupla szigetkörömet ismételtem meg, csakhogy ezúttal oda- és visszafelé is futottam az Árpád-hídon. 

Valamint közbe iktattam a pékséget is, így összesen 13,4 km lett a vége. Szerintem soha életemben nem futottam még másfél órát, szóval rekord volt ez távban és időben egyaránt. 

Érdekes, az eddig idegesítő emberek ezúttal motiváló hatással voltak rám; a gyorsan futók, engem megelőzők láttán most nem összeomlott az önbizalmam, sokkal inkább arra ösztönöztek, hogy kitartsak. 

Így végig tudtam tartani egy (számomra) közepes tempót. Nehéz volt eldönteni, hogyan öltözzek fel a borongós, hűvös időben. Végül is dupla hosszúujjú volt rajtam, de a vége felé már kisütött a nap és ömlött rólam az izzadtság.

A Dagályba nagyon fura hangulatban mentem. Tipikus novemberi nap volt, nyirkos, borús, hűvös, az ágy marasztalt, felkelni is nehéz volt. Bemelegítésként elmentem a piacra vásárolni, de ez nem túlzottan hozta meg az életkedvemet. 

Totál energiaszegény állapotban érkeztem meg az uszodába. Azt mondtam magamban, úszok, amennyit bírok, nincs semmi terv vagy elvárás.

Nyáron vettem egy úszószemüveget, a legegyszerűbbet a Decathlonban. „Olcsó húsnak híg a leve” – ez a mondás itt is érvényes volt. Pár hónap után tök vacak lett: a) befolyt a víz, akárhogy is rátapasztottam a szememre, b) bepárásodott, és alig láttam valamit, c) a fenti kettő együtt. 

Legutóbb már gyakorlatilag minden hossz után meg kellett állnom: a) kiönteni a vizet, b) lemosni a párát. Kedves ismerősöm, Eszter javaslatára most Aréna márkájú szemüveget vettem; kicsit szívtam a fogamat az ára miatt, de mikor a medencébe csobbantam, rögtön éreztem, hogy megérte. Komolyan, minőségi ugrást jelentett!

Ennek örömére tök jól belendültem, még ahhoz is volt kedvem, hogy a táv kb. negyedét-harmadát hátúszásban tegyem meg. Végül megcsináltam az 1500 métert, és még az időmön is tudtam javítani, ami pedig aztán végképp nem állt szándékomban.

A termálban most sokat áztam, és közben vízitornával nyújtottam az izmaimat. A szaunában, életemben először, mind a négy kört a harmadik szinten töltöttem. Egy édes-narancsos illóolajos szeánszot is sikerült elcsípnem, amit kedvenc úszómesterem öntött fel. Nagyon bírom a csajt, pont az én stílusom, sportos, dumás, beszélgettünk is jócskán.

A szünetekben, szintén életemben először, a tepidáriumban pihentem, ahol fűtöttek a mozaikos ágyak, és váltakozó színű fény segíti a relaxálást. Nem maradt ki a gőz, az infra és a jakuzzi sem. Ezúttal a sószobában sikerült annyira elpillednem, hogy bealudtam; arra ébredtem, hogy alszok. 😊

Péntek délelőttömet a fogászaton töltöttem, ez nem volt annyira kellemes. Érzéstelenítő szurik, zsibbadt száj, szétfurkált fogak…

Ráadásnak az egész S750 vonalán pótlóbusz jár, amin ugyebár fülledt meleg van, kanyarok vannak, vécé viszont nincs. 

Nagyon nem örülök annak, hogy vonat helyett jó ideig így kell majd közlekednünk, mert nem szoktam túl jól érezni magamat a buszon.

A nap második fele viszont szuperül telt, mert nagynéni szerepben tündökölhettem. Én hoztam el, életemben először egyedül, az unokaöcsémet az oviból. 

Előtte sétáltam egy jót a Városmajorban, a szép késő őszi időben, napsütésben, színes falevelek között. 

Érintettem az átépülő Körszállót és az épp nem működő Fogaskerekűt is.

Hiába van öt gyerekem, már mindegyik olyan nagy, hogy szinte elfelejtettem, milyen egy pici gyerekkel bánni. Etetés, itatás, kézen fogás, és rengeteg kérdés, főleg „Miért?” kezdetűek. 

Sétáltunk, buszoztunk, de időnk nagy részét egy játszótéren töltöttük. Itt Márk gyakorlatilag megállás nélkül motorozott a közlekedési parkban, ahol a járgányt hol spenótos, hol mangós (a képzeletünk határtalan volt) benzinnel tankoltuk meg.

Rendeltem Nógrádra egy csomó tésztát, lisztet és tojást. A nagycsaládosok számára kedvezményes lehetőséget ismét kihasználtam, így megteltek a nagy, közepes és kis üvegeim különböző méretű és fajtájú tésztákkal.

Almáskertben már csak néhol pompáznak a fák és bokrok bordós színben. Amúgy a levelek nagy része mostanra már lehullott, így kitisztult a tér.

Belátogattam egy rövid időre a volt munkahelyemre, a nógrádi iskolába. Mint mindig, most is jó volt találkozni volt kollégákkal, diákokkal. 

Persze megkaptam a szokásos kérdéseket: Nem hiányzik-e a suli? Nem akarok-e visszamenni? Nem és nem! 😊 Élvezem a gyakorlatilag stresszmentes életet, a kötetlen és rugalmas munkát, a nyugalmat és békét.

Olyan jó változatos volt kettőnk számára a hét! Volt benne minden, Óbuda és Pest, Dunakeszi és Nógrád, békés beszélgetések és mozgalmas buli, közös kajálások és sok nevetés. A gyerekeimnek mindig azt mondogatom, hogy olyan párt válasszanak maguknak, akinek jó a humora és akivel jókat lehet nevetni.

Például romantikusnak tűnhet, de nekünk nagyon vicces volt, mikor egy pálmafa (!) tövéből csodáltuk együtt a szerdai teliholdat.

Anyukámnak segítve mentünk el a Bauhausba vásárolni. Mi olyanok vagyunk, hogy még egy barkácsáruházban is meglátjuk a fantáziát arra, hogy jókat mókázzunk.

Számunkra a hét főleg a kulináris élvezetekről szólt. És szinte minden napra jutott valamilyen gasztronómiai különlegesség. 

Tarka volt a kínálat: főztem is, anyukám főztjét is fogyasztottam, és el is mentünk enni. Belátogattuk az egyik kedvenc vendéglátó helyünkre, ahol népesebb társaságban fogyasztottunk el finomságokat. 

Az ízek orgiája tejfölös zöldbabfőzelékkel és hagymás-krumplis tócsnival kezdődött. Színes zamat-kavalkádot jelentett a paradicsomos gombapörkölt tarhonyával. 

Tökéletes aromáját élvezhettük a padlizsános-fetasajtos kuszkusznak. A gyümölcsöket banán és szőlő képviselte. Különleges desszert volt a csoki-csipsz vagy a csokoládéba mártott diós finomság; ezeknek az édes íze tette teljessé az élvezetet.

A következő hét az utóbbi időben megszokottól el fog térni. Kivételesen nem megyek Budapestre; Nógrádon, valamint Vácott, Diósjenőn és Balassagyarmaton fogom tölteni az időmet. Rég voltam a Sutiban, most megyünk karaoke buliba a nógrádi csajokkal. Kimarad az úszás, viszont lesz pingpong-verseny. Ezen kívül politikai rendezvényekre is hívtak, szóval biztosan mozgalmas hétvége vár rám, amiről természetesen nektek is beszámolok.

 

2025. november

Hallo, Ween! Hello, november!

November. Ez az a hónap, amit a legkevésbé szeretek, de most igyekszem megkedvelni. A dolgomat pedig ez a szépséges őszi időjárás igencsak megkönnyíti.

A lányok a házat az ünnepnek megfelelően kidekorálták. Emlékeim szerint sosem volt még nálunk ennyire Halloween-es a díszítés. 

Most egy hatalmas pókháló került a nappali egyik sarkába egy óriási pókkal. A könyvespolcot tökök, denevérek és szellemek és tökök lepték el. 

Az ajtókra véres kezeket ragasztottak. A kredencbe szellemek és koponyák költöztek. 

Készítettek pókháló-nasit csokikból és ropikból. Aztán feltúrták (engedéllyel) a ruhásszekrényemet és fogták a festékeket, majd felöltöztek boszorkánynak vagy koponyát maszkíroztak az arcukból. (Nagyon sajnálom, de az ezekről készült fotók nem lehetnek publikusak.)

Mikor otthon voltam, sütöttem túrós pogácsát, különböző alakúra szaggattam, és kömény-, szezám-, lenmaggal szórtam meg őket.

Készült mazsolás túrós sütemény is, leszedtem a legutolsó mini padlizsánokat és készítettem még egy körömvirág-csokrot.

A héten női kört tartottunk Berkenyén. Barátnőkkel jöttünk össze, ettünk-ittunk, beszélgettünk. Én pogácsát vittem, sült a pizza, rágcsáltuk az aszalt sárgadinnyét és papaját. 

Mindenki elmesélte, most hogy van, miben van, hol tart éppen. Természetesen nem maradhatott el a kártya-húzás sem, de azt nem árulom el, hogy mi volt az én témám, és azt sem, miket választottam ki. 

Erről az összejövetelről sajnos nem készült egy kép sem, de az emlékek bennünk megmaradnak. Főleg a bódhiszattváról a metrón. 😊

Ha már barátság: kedden a barátnőmmel együtt mozogtunk. Én Almáskertből indultam, ő Újtelekről kocogott le a réthez. Párszor körbefutottuk a tavat. 

Aztán a sportpark gépeinek segítségével edzettünk. Ez azonban nem csak edzés volt, mert közben jókat beszélgettünk is. Levezetésnek sétáltunk még egyet, majd hazafutottunk.

A csütörtöki futásom Nógrádon a várhegyhez és a forráshoz vezetett. Annyi volt az újdonság, hogy a 90-30-as futás-kocogás rendszert csak az emelkedőkön tartottam, sík terepen vagy lejtőn áttértem 120-30-ra. Nagyon jól, lendületesen ment.

A hosszú futásomra vasárnap reggel került sor, ideális időjárási körülmények között (napos-felhős ég, 10-12 fok, enyhe szél). 

Ennek örömére sortot húztam, de azért felülre elkélt a hosszúujjú. 

A futóöv most már alapkellék; vittem benne telefont, mert mindenképp szerettem volna fotózni ilyen jó fényviszonyok közepette. 

Nem találtam ki előre a konkrét útvonalat, csak annyit tudtam, hogy valahol a Duna-parton szeretnék futni. 

Északi irányba a rakparton haladtam végig, ami nagyon nem volt ideális. 

Túl keskeny a járda a kocsiút mellett, ahol sok helyen felnőtt a gaz, behajoltak a bokrok. 

Kész terepfutás volt a tüskés akácokat kerülgetni, szereztem is pár horzsolást. 

Először az Óbudai szigetig futottam, a H- és a K-hídon is.

Innen visszajutottam az Árpád-hídhoz, ami után nem sokkal egyszerűen elfogyott a járda a rakparton. 

Nem volt mit tenni, mint kimenni teljesen a Duna-partra, ahol szerencsére földes-kavicsos ösvényen tudtam tovább haladni. 

Azonban egy idő után ez is megszűnt, így a kerékpárúton kellett futnom. 

Tök béna, hogy a pesti oldallal ellentétben a budain egyszerűen nem tud az ember végig a folyó partján futni… 

A lényeg, hogy a Margit-hídig mentem, és onnan futottam „haza”, azaz anyukám lakásáig. 

Azt nem mondom, hogy nem éreztem meg, de úgy igazán nagyon el se fáradtam. 

Ezért is lepett meg, miután otthon kiszámoltam a távot, és kiderült, hogy spontán módon sikerült ma is túllépnem a 10 km-t (10,4!).

A Dagályba szombat délután jutottam el. Csodaszép, napsütéses idő volt és jó meleg. Felüdítő és könnyed érzés volt a 25-ös medencében leúszni 30 oda-vissza hosszt, azaz 1500 métert. A szaunában megint elcsíptem pár felöntést, narancsos, eukaliptuszos és mentolos illatokkal. 

A 4-ből 3 alkalommal fent ültem a 3. szinten, és nagyon jól bírtam. A szakaszok között a szokásos felfrissüléseket (jéghideg dézsa víz a fejemre-testemre, zuhany, hideg merülő-medence, hideg-meleg váltott séta kavicsokon) kinti napozással fokoztam, pont a naplementéig. 

A gőzben az egyik vendég becsapta az érzékelőt, ezért kivételesen rohadt forró és párás volt a levegő. Az infrában pedig olyannyira elpilledtem, hogy fekve el-elszunyókáltam, így fél órát eltöltöttem bent és sötétben indultam „haza”.

Szombat délelőttre jutott egy scooter-es tour. 

Reggel volt a találkozó, amikor a belváros szinte még teljesen kihalt.

Mivel korábban értem oda, hirtelen felindulásból mászkáltam egy kicsit a Deák, a Vörösmarty, Erzsébet és József nádor téren, meg a környező, gyakorlatilag majdnem üres utcákon.

Anker palota, Evangélikus templom, Al Habtoor, Kempinski, Dorotea hotelek, Fashion street, Oroszlános kút, Zsolnai díszkút, Herendi életfa, József nádor szobra, Bank of China, volt Brit nagykövetség, Budapest Eye voltak a főbb látnivalók.

Holland csapatot kellett a robogós idegenvezetésen kalauzolnom. Először az Andrássy úton a Hősök terére mentünk, ahol nagyon élvezték a körbe száguldást. 

Aztán visszatértünk a belvárosba, ahol kávészünetet tartottak a Gerbeaud cukrászdában. 

Innen a Szent István Bazilikához gurultunk, és a Parlamentnél ért véget a túra.

Imádom ezeket a tour-okat, nagyon megkedveltem a scootert (pedig az elején be voltam tojva rendesen!), mindig jókedvűek a vendégek és vidámak a guide-ok. 

Örülök, hogy az Emagine csapat egyik tagja lehetek.

A vasárnapi szép őszi időben anyukámmal jó kis sétát tettünk.

A harmadik kerület egy, általam igen kedvelt, általa pedig ezidáig egyáltalán nem ismert részén jártunk. 

A Gázgyári lakótelepről indultunk, ahol először a munkásoknak épült házakat néztük meg. 

Erről korábban már írtam a blogon, és a véleményem továbbra sem változott.

Most is nagyon tetszik ez a hangulatos városrész, magyar népies stílusú házakkal. 

A különbség annyi májushoz képest, hogy gyönyörűen voltak a novemberi színes fák és az avar a parkban.

Innen átsétáltunk az egykori Gázgyár területére, ahol múltkor is jártam, de ezúttal többet kóboroltunk. 

Szerintünk elég jól harmóniában van itt a múlt és a jelen (jövő), a régi építészet és a modern stílus.

Mindenütt fura, néhol bizarr, vicces vagy értelmezhetetlen szobrokat és tér-elemeket láttunk (pl. Rubik-kocka, Sakkozók, Nagyhalak, Steve Jobs, Ólomöntés, római kori kövek…). Ezekből mutatok meg nektek egy csokorra-valót.

A Duna-parton kellemes látvány fogadott bennünket. 

Szemben az Óbudai-sziget, balra az Északi vasúti híd, jobbra a K-híd.

Újdonság volt számomra is az ezután következő tisztviselői telep.

Ezt szintén a Gázgyár dolgozóinak építettek a XX. század elején. 

Az itteni utcák a tervezők (Kós Károly tanítványai) nevét viselik.

A hazafelé úton láttuk még az egykori Óbudai Házgyár megmaradt kéményét és a régi Textilfestő gyárat is.

Ezt a bejegyzést gyerekekkel kezdtem, velük is fejezem be. Voltak jó beszélgetések a fiammal és a lányaimmal. 

Téma főleg a (tovább)tanulás és a jövő. A hónapban lesz majd egy szülinap, amikor remélem, teljes létszámban együtt lehet majd a családunk.

A hét legfontosabb tanulsága pedig: megtudtuk, mi a különbség a puszedli és a ganajtúró között.

2025. november