Hóóóóóóó!!!

Ahogy beköszöntött az új év, Szilveszterről Újévre eljött az igazi tél. Itt a hideg, mínuszok, és a legjobb: itt a hóóó!

Azt mondják, 12 éve volt utoljára ilyen nagy hóesés. És tényleg, felidézem gondolatban azt a március 14-15-i hóvihart, ami szinte maga alá temette a Vásárosbéc szőlődombján álló jurtánkat, a szél szinte méteres hófalat fújt össze mögé, és feldöntötte az egyik árnyékszéket.

Ilyenkor persze mindenkiben felsejlik annak a bizonyos 1987-es télnek is az emléke, amikor januárban hó alá került az egész ország. Hetedikes voltam és nagyon élveztem. 

A hógolyózást, szánkózást, de leginkább a hószünetet, amikor két napig zárva tartott az iskola. Azonban a mindentől elzárt falvak, ahová a boltokba élelmet szállító autó meg a mentő sem jutott be, már gondolom kevésbé pozitívan élték ezt meg.

Nagyon nagy hidegre, méghozzá mínusz 20 alattira 2012 februárjából emlékszem, amikor Széplakon éltünk, a budihoz majd odafagyott a seggünk, és Kaposvárott úgy vásároltunk a gyerekekkel, hogy egyik boltból futva mentünk át a másikba, nehogy jéggé váljunk az utcán.

Illetve 2017 januárjában volt még rettentő hideg, amikor hó esett Egyiptomban, és Máltán, ahol épp üdültünk, a szálláson kétségbeesve próbáltak hősugárzót szerezni, ugyanis ott alapból nincsen fűtés a házakban. 

Valamint Nógrádra hazatérve bent a kancsóban megfagyva találtuk a vizet és egy kerek napba telt felfűteni a házat. Mínusz 27 fok volt!

Most a héten napközben mínusz 7, éjjel mínusz 14 fok volt a leghidegebb, ami a napsütésnek köszönhetően melegebbnek tűnt, hófúvások idején viszont hidegebbnek. Képzeljétek, egy alkoholista nő halálra fagyott a falunkban!

Nyilván vannak ennek az időnek negatívumai: a havat el kell lapátolni legalább a közlekedési utakon (kapu, budi, komposztáló), több tűzifa fogy, és macerásabb az öltözködés. Ó, hogy utáltam 5 gyereket beöltöztetni! 

És persze egészen biztosan akkor jött rá valamelyikükre a pisilhetnék vagy akkor nyomta tele a pelenkát az épp aktuális legkisebb, amikor már rajtuk volt a kezeslábas. 

Aztán meg minden száradó ruhákkal, csizmákkal volt tele. Nem sírom vissza ezt az időszakot, és most nagyon élvezem, ami van. 

Igaz, ez porhó, ami nem áll össze hógolyóvá és hóemberrel sem lephettem meg a lányaimat, de azért jó ez így. Már maga a látvány meg a hóban gázolás szuper élmény.

Amikor kisütött a nap, vettem egy nagy lendületet, és kitakarítottam a budit. Egyáltalán nem fáztam, mivel fizikai munkát végeztem, hangosan szólt a zene, jó volt a kedvem. Annyira tetterősnek éreztem magamat, hogy utána még a teraszon is csináltam egy fa-átpakolást, söprést. 

Aztán túltengő energiáim Almáskert kedvenc virágneves utcájába vittek, ahol szintén hólapátolást végeztem. Jól esett ezt a hasznos és kellemes tevékenységet végeznem.

A járdán nem kellett elkotornom a havat, mivel itt nincs járda, viszont a gép megtette a hókotrást bőven. Nem tudom, nálatok mi a helyzet, láttam képeket és olvastam híreket katasztrofális állapotokról, de nálunk tényleg le a kalappal mindenki előtt. A kotró éjjel-nappal ment és bejárta a falut. Almáskertben a ferde utak teljesen, az olyan egyenetlen köves földutak, mint az enyém, nagyjából le lettek tolva.

Néhány utca azonban teljesen érintetlen maradt, mint például a felső mezőgazdasági út, ahol szűz hóban lépkedtem hazafelé. Mehettem volna másfelé is, de én direkt élvezni akartam a természetes fehérséget. Egy kiskutya szegődött hozzám kísérőnek, akinek a hasáig ért a kb. húszcenti hó. Szépséges volt a nógrádi vár és a hófedte börzsönyi hegyek látványa a távolban.

A falubéliek pedig nagy fába vágták fejszéjüket: a nógrádi tónál hóvárat építettek, ami tulajdonképpen rekeszekkel formált hótéglákból épített fal lett. Két napig zajlott a vár- és közösségépítés, ilyen eredménnyel, amit a képen is láthattok.

Sokan nem tudtak eljutni munkába és a hó jó ürügy volt az iskolásoknak arra, hogy el se induljanak. Az enyémek ugye eleve ott voltak a koleszban, úgyhogy lógni nem tudtak; nem is akartak, inkább örültek, hogy Sárvíz térségébe is megérkezett a fehér tél. Az egyik lányom korcsolyázni volt az osztályával Fehérvárott, a másik meg az Educatio kiállításon, hogy rájöjjön végre a jövőjére.

Aztán amikor hazatértek Nógrádra, jól beöltöztek, és elmentek szánkózni Almáskert egyik meredek utcájába. Velem a továbbtanulásról és munkalehetőségekről beszélgettek, próbáltam mindhármuknak segíteni egyetemekkel kapcsolatban.

A fiam mindeközben folytatta világjárását. Először is hazatért Kanadából.

A következő nap azonban már ment is tovább Belgiumba. Gentben látogatta meg a barátnőjét.

Nekem pont a nagy havazás utáni reggelen Vácra kellett mennem, és elég bizonytalan voltam abban, egyáltalán útnak induljak-e. Aztán a helyi csoport infói alapján úgy döntöttem, megkockáztatom. A busz negyedórát késett, de jött és tudott haladni, visszafelé a kis piros pedig teljesen pontosan ment.

Vácott összességében kevésbé volt a hó eltakarítva, mint Nógrádon. Tulajdonképpen orvoshoz mentem ide. Akadt egy apró tünetem, ami miatt kicsit aggódtam, de a doktornő megnyugtatott, hogy minden rendben van, egészséges vagyok.

Nem fáztam át annyira, de azért hazaérve jól esett a meleg zöldségleves. A héten kétszer is sütöttem túrós süteményt (almás-mazsolásat), mert mostanság teljesen rá vagyok függve a túróra. Reggelire meg sokszor eszem zabpelyhes reszelt almát, ez a másik aktuális kedvenc. Készült zöldbabfőzelék (a zöldbabra is totál rá vagyok fixálódva), tojásos sült krumpli és gombapörkölt is. A lányok cukkinit rántottak, rizzsel ettük, anyukám meg rakott krumplival várt minket. Még a Mekiben is voltam! (Én, aki pár évente teszem be a lábamat gyorsétterembe, ezúttal sült krumplit és fagyit ettem.)

A gyerekekkel brutális selejtezést és pakolást rendeztünk a hétvégén. A cipősszekrény, a könyvespolc és az egész szobájuk átnézése történt meg. Kidobtunk sok mindent, eladtam lábbeliket és könyveket, és fele annyi ruhájuk lett, mint volt. Sok kukazsáknyi tárgytól szabadultunk meg, amiket nem fogunk tovább vinni az új életünkbe.

Térjünk picit át a „földi” dolgokról az „égiekre”. Meghallgattam egy asztrológiai előadást, ahol a hölgy az mondta, hogy most zárul le egy 29 éves periódus és kezdődik egy új. Gondolkoztam, mi a csuda történt velem 29 éve, 1996-ban, aztán rájöttem, hogy akkor ismerkedtem meg a volt férjemmel, gyerekeim apjával. Feltett szándékom az, hogy ezt a (számomra sajnos néha még mindig keserűséget okozó) témát idén véglegesen lezárjam magamban.

Emellett régi-új szokásokat szeretnék bevezetni, kis reggeli meg esti meditálást, légzőgyakorlatokat, elmém lecsendesítését, ilyesmiket. Ha már futni nem tudok ilyen időben, a test edzése helyett jöjjön a léleké, a szellemé.

Nagyon sok dolog zajlott az utóbbi napokban, ami az idei év komoly változásait segíthető elő. A nógrádi házzal kapcsolatban érdeklődők jöttek, telefonáltak, videó-bemutatót készítettem, volt online megbeszélésem is. Az óbudai lakások közül találtam néhány ígéreteset, ezek közül párat meg is néztem (némelyeket a lányommal együtt), tárgyaltam ingatlanosokkal. Ezen kívül még munkával kapcsolatban is tettem sok lépést, jöttek egészen konkrét lehetőségek, még állásinterjún is voltam.

Természetesen hallgatok az intuícióimra is, hiszen az is fontos, hogy az ember jól érezze magát egy helyen, legyen az akár lakó-, akár munkahely, de megfontoltan fogok döntést hozni, racionális érveket mérlegelve. Viszont mindenről (ház, lakás, munka) konkrétumot majd csak akkor írok ide, ha egészen biztossá váltak. Addig is: drukkoljatok!

 

2026. január

(A nógrádi fotókat az internetről vettem kölcsön.)

Újév - Új év

A hetem, nem először, élesen kétfelé osztható. Az első felét Nógrádon töltöttem, főleg tanítottam és írtam. Emellett aktívan foglalkoztam házimunkával és a házzal úgy összességében. A lányaim előző hétvégén otthon buliztak, ami után ugyan nagyjából elpakoltak, de azért hatalmas takarításra volt szükség. Sok adag szennyesüket is kimostam, száradó ruhákkal volt tele a ház.

Tovább folyattam a cuccaim alaposabb átnézését és selejtezését. Az összes fiókot átrendeztem, minden kosarat átpakoltam. Fürdőszoba, konyha, háló, nappali, sehol egy felesleges holmi. Minden egyes tárgynál feltettem a kérdést, hogy kell-e még nekem a jövőben, milyen energiák kapcsolódnak hozzá, jó érzés-e ránézni, stb.

Ezek után rengeteg mindentől megváltam; amit lehetett, elégettem, amit nem, azzal megtelt pár szemeteszsák. Mire költözöm, csak azokat a dolgokat akarom magammal vinni, amiket szívesen használok és amelyek látványa örömmel tölt el.

Főztem borsós rizottót pirított magokkal, és sütöttem túrós-almás-mazsolás süteményt. A tavaly begyűjtött és megszárított gyógynövények (menta, citromfű, oregánó) utolsó adagjait lemorzsoltam, és kisebb kosarakba raktam. Itt tovább száradnak még egy kicsit, aztán üvegekbe rakom őket, hogy finom tea lehessen belőlük.

Többnyire sütött a nap, de nagyon fújt a szél, amikor boltba mentem, majd letépte a fejemet. Előkerült a közepesen meleg, majd később a legmelegebb kötött sapkám is.

Sőt, a kötött sál is, amit én tényleg csak akkor veszek fel, ha nagyon fázom. Elég hideg is volt, rakni kellett a tűzre, fogyott a fa rendesen.

Az év legutolsó napján aztán Nógrádról Budapestre utaztam. Eléggé jelképes, hogy az óévben még itt voltam, újév napján pedig ott. Mindez teljes összhangban van a 2026-os évre vonatkozó terveimmel, a Nógrádról Óbudára költözéssel.

Szilveszterkor heten hatfelé voltunk. A fiam Kanadában, a lányaim Fehérvárott, Lovasberényben és Bodajkon, az anyukám Óbudán, én pedig… 

Az éjfél tulajdonképpen már engem is ott ért, de előtte kényszert éreztem arra, hogy bemenjek a Belvárosba. Pláne, hogy leesett az idei első hó!

Én az az embertípus vagyok, aki ilyenkor ujjong, átmegy gyerekbe, élvezi a hideg fehérséget. Először az ablakból néztem, repesve örülve neki. 

Aztán nem bírtam tovább, ki kellett mennem az utcára. Micsoda havazással búcsúzott tőlünk 2025!

A Szilveszterhez nem fűznek túl szoros érzelmi szálak, mivel számomra a téli napforduló jelenti az előző év végét és az új év kezdetét. 

Épp ezért az elmúlt években ezt a napot többnyire Nógrádon töltöttem, hol a barátaim társaságában, hol a családommal, hol pedig teljesen egyedül.

Most viszont úgy gondoltam, megnézem, hogyan mulat a nép. Igyekeztem nagyon tudatos lenni és belülre figyelni: csupa jó érzés volt bennem, öröm volt a hóesésben az utcákat járni. 

Ilyen háttér előtt még szebbeknek tűntek a kivilágított épületek és dekorációk. Vidám emberek vettek körül, akik énekeltek, táncoltak, trombitát fújtak. 

Láttam tűzijátékokat, durrogtak a petárdák, szólt a zene. Szuper volt a hangulat! 

Rengeteg volt a külföldi, de sok a magyar pár, család, baráti társaság is; abszolút biztonságban éreztem magamat.

Az útvonalam a következő volt: Deák tér, „Fashion street”, Vörösmarty tér, Vigadó tér, Dunakorzó, Lánchíd, Széchenyi tér, Szent István Bazilika, Erzsébet tér.

A végén Óbudára visszatérve tettem egy kitérőt a Fő tér felé. Itt viszont alig volt ember, gyakorlatilag egyedül sétáltam a hóban.

Hazaérve Anyukám pezsgőzött, én szokásom szerint zéró alkoholt ittam. Viszont ettem finom lencselevest, hogy gazdag legyek 2026-ban, valamint rántott sajtot pirított krumplival, csak mert nagyon finom volt. másnap ugyanezt kakukkfüves rizzsel, mert így még jobban ízlett.

Élőben meghallgattam Magyar Péter újévi beszédét, hogy ezzel is támogassam a változást, később pedig Cserhalmi György beszédét, valamint a Vígszínház művészeinek előadásában a Himnuszt.

Újra együtt korcsolyáztam a húgommal, a sógorommal és az unokaöcsémmel. Aki hihetetlenül fejlődött: először úgy siklott a jégen, hogy a pingvinbe kapaszkodott, én meg húztam. Aztán ő tolta a pingvint.

Aztán a szülei kezét fogva korizott, végül pedig teljesen egyedül! Erre egyrészt én motiváltam, másrészt egy kislány, akivel aztán tök cukin együtt korcsolyázgattak. A pingvint, azt hiszem, el is felejthetjük örökre. Arra jó volt, hogy poénból én száguldoztam vele körbe-körbe.

A gyerekek elmentek együtt plusz az apjukkal az esztergomi élményfürdőbe, én meg végre újra a Dagályba. Karácsonyra bérletet kaptam, ezt most beváltottam, így újabb pár hónap fürdőzés garantált.

Mivel kihagytam három hetet, először arra gondoltam, leúszok annyit, amennyi a tavalyi rekordom volt, azaz 1600 métert. Aztán jött a gondolat, ha már új év van, kicsit legyen több ennél. Ettől nagyon belendültem!

Olyan lazán és szabadon úsztam, mint talán soha. Komolyan, szabályosan vigyorogtam a víz alatt. Szerintem most éreztem rá igazán az úszásra. Annyira, hogy végül kereken 2000 métert tettem meg, ami életem rekordja. Szuper érzés volt! Mint tudjátok, nem vagyok egy gyors úszó, így 1 és ¼ óra, azaz 75 perc kellett ennek a távnak a megtételéhez.

Nagyon hideg volt, a vízben is eléggé fáztam, a medencéből kiszállva pedig szinte rám fagyott a vizes fürdődressz a jeges szélben. Ilyenkor nagyon viccesen nézhetek ki, mert papucsban csattogva futok be az épületbe, menet közben magamra kapva a köntöst.

Jót tett a testemnek a meleg víz a termálban. Mindezek után jakuzzi és különféle szaunák segítették az ellazulást. Sétáltam is egy kicsit a napsütésben a kinti térben, a medencék között.

Futottam is a héten. A táv 8,3 km, az útvonal: Margit-sziget futókör, plusz előtte-utána Árpád híd, a pékségig meghosszabbítva.

Elég későn indultam neki, mert vártam, hogy kisüssön a nap, amit az időjárás előrejelzés jósolt. Amikor egyértelművé vált, hogy aznap nem fogjuk látni a napot, elindultam a borult időben.

Egész jól ment a futás, kivéve, hogy a szilveszteri-újévi hó nyomai még látszódtak a pályán. Néhol teljesen le volt fagyva, és csúszkálni kellett a jégen, egyszer majdnem dobtam is egy hátast.

Ma is akartam menni, de éjjel megint esett a hó, és semmi kedvem nem volt újra a csúszós utakon bénázni. Így a nagy tervem, hogy megdöntöm a tavalyi futórekordomat, későbbre tolódott.

A héten több tour-om is volt. Először egy egész délelőttös, ismét malájokkal, ezúttal egy nagyobb családdal. Megint kombinált buszos-gyalogos túra volt, de a fiatalabb korosztály többet tudott sétálni, kevesebbet buszoztunk. 

Ezúttal kisbusszal közlekedtünk, amit egy cseh sofőr vezetett, aki nagyon profi volt, mind a tájékozódást, mind az angoltudást illetve, ráadásul udvarias volt, vidám és kedves.

Az útvonal klasszikus: Parlament, Budai Vár, Hősök tere. A túra a Bazilikánál ért véget. 

Közben szállingózott a hó, a maláj fiataloknak, akik az örök nyárban élnek, ez annyira nagy szám volt, hogy hógolyóztak meg hóembert építettek. Szerintem nekik ez minden látnivalónál sokkal maradandóbb élményt jelentett.

Aztán amerikaiakat kalauzoltam, egy rövidebb idegenvezetés keretében a Budai Várban. 

A vendégeim: egy házaspár kamaszlánnyal és a román származású nagymama. Ő és a fia sokat tudtak a történelmünkről, kultúránkról. 

Nagyon érdeklődőek voltak, és én ezt szeretem. A szöveg ledarálásánál sokkal jobb az interaktív túra.

Sok kérdéssel és válasszal, és rengeteg humorral. Láthatóan nagyon elégedettek voltak velem.

Mostantól aztán jön a turisztikai holtszezon, de azért remélem, akad némi idegenvezetés. 

Aztán tavasszal jön a fellendülés – remélem, minden téren, nemcsak a munka, hanem emellett ház és lakás témában is.

Tulajdonképpen ez már most be is indult. Amikor kiraktam az előző blogbejegyzést, többen máris írtak, hogy érdekli őket az eladó nógrádi házam, illetve ajánlottak kiadó óbudai lakásokat. 

Ezek közül meg is néztem párat, már kezd is körvonalazódni, mit szeretnék (és mit nem). Ahogy az események begyorsulását elnézem, hamarabb lesz ebből ház-eladás és lakás-bérlés.

Hosszú kihagyás után végre újra jár a kispiros! Ennek a blogbejegyzésnek a nagy részét is ezen a vonaton utazva írtam meg. 

Tök jó érzés volt végre újra a havas börzsönyi erdőn keresztül utazni. Aztán a befagyott nógrádi tó, a félig hóborította vár és rét mellett hazasétálni. 

A jeges utcákon felkaptatni az almáskerti dombra, és most újra itthon lenni, és kiélvezni az utolsó heteket-hónapokat az otthonomban.

 

2026. január