Utolsó hét - Nyári Napforduló

Egy különleges táncházzal indult a hét a Kobuciban, ahová kivételesen nem a lányaimmal és a barátnőivel érkeztem, mivel ők épp ekkor nyomták az érettségit Abán. Először egyedül terveztem lenézni, de aztán felvetettem az ötletet az anyukámnak, és neki is kedve volt lemenni.

A Duna Karnevál nevű fesztivál résztvevői vettek itt részt és tanítottak táncot. A néptáncegyüttesek Bulgáriából, Szlovákiából, Spanyolországból, Lengyelországból és Brazíliából érkeztek és szuper jó hangulatot csináltak.

Az volt a terv, hogy nincs terv, hallgatjuk őket a sörpadokon ülve, néha beállok, ha kedvem van, és maradunk, ameddig kedvünk van. Aztán végül megnéztük mind az öt csapatot, mert magával sodort az önfeledt életérzés, sőt, a passzív nézésből aktív táncolás is lett.

Az európaiak közül talán a bolgárok voltak a leglendületesebbek, ki is fáradtam néhány tánc után a sok gyors lépéstől. A szlovákok zenéje és tánca sokban hasonlított a miénkre, mintha a magyar és a szláv ötvözete lett volna. A spanyolok a zenekart lehozták a tánctérre, akik körbe vonulva hívták táncba az embereket. Hihetetlen, milyen magasba lendítették a lábukat a férfiak, míg a nők körbepipiskdték őket.

A lengyelek polkájába még az anyukám is beállt, ott tapsikoltunk meg forogtunk együtt. A leglelkesebbek talán a brazilok voltak. Ekkorra már besötétedett, szólt a jó dob-alapú latin zene, mindenki nagyon beindult.

A héten még egyszer voltam a Kobuciban, de csak rövid időre. Igazából nem is nagyon volt kedvem lemenni, mert addigra már nagyon fáradt voltam, de engedtem a lányok unszolásának. 

Kicsit táncikáltam velük, de nem igazán éltem az egészet, ezért hamarosan haza is mentem egyedül, míg ők maradtak bulizni. Nézzük csak, mitől fáradtam el ennyire.

Ez volt az utolsó tanítási hét az iskolában. Lezártuk a jegyeket, elkészítettük a szöveges értékeléseket, megvolt az osztályozó értekezlet is. 

Az egyik osztály egy szuper projektzárót tartott: képzeletben körbebiciklizték Magyarországot, és közben énekek, kvízek, festmények segítségével mutatták be országunkat. Nagyon ügyesek és kreatívok voltak!

Megtekintettük a nyolcadikosok búcsú-előadását, amelyben belecsöppenhettünk egy reggelükbe és megnézhettük, milyenek voltak kisgyerekként. 

Volt szerenád is, amikor minden tanártól személyre szóló énekkel búcsúztak el a végzősök, utána pedig mi tanárok vendégeltük meg őket. Tetszett a laza fellépés, a közvetlen hangulat.

Ballagásból kettőben is volt részem, az egyik a mostani, a másik a régi munkahelyemen. Itt nem a hetedikes szülők díszítik fel az iskolát a ballagás előtti nap, hanem a tanárok a gyerekek segítségével a ballagás előtti délelőtt. 

Én először a hetedikeseknek segítettem a nyolcadikosok termét dekorálni, lufikkal és virágokkal. Aztán kint díszítettem az asztalokat, pavilonokat.

A nyolcadikosok körbejárták a termeket, ahol minden osztálytól apró ajándékot kaptak a tarisznyájukba. Pici elsősök kísérték őket ezen az úton. Maga az ünnepség kint az udvaron zajlott, árnyas fák alatt. 

Egyedi és nagyon megható volt a szalag-ceremónia. Három dalt is énekeltem a tanári zenekar kíséretével: Bodzavirág, Búcsúzz el, Visszajövök. Utána a ballagókat és családjukat láttuk vendégül étellel-itallal.

Ajándékokat is kaptam. Egy üvegbe mindenki egyéni kis üzeneteket rakott, amiket utólag itthon olvastam el. Megköszönték a szóbeli felvételire való felkészítést, azt, hogy jobban értik a nyelvtant, meg a kahoot-ozásokat az utolsó órákon, amikkel gyakoroltuk, amit előtte tanultunk. És hogy mint „spirituális nő” megjósoltam a jövőjüket a tenyerükből és meditáltunk is együtt. 😊

Nógrádra dupla meghívást kaptam a régi diákjaimtól: sajnos a csütörtöki tanárbúcsúztatóra nem tudtam elmenni, de a szombati ballagásra igen. Az időjárás pont erre a napra időzítette a legnagyobb kánikulát. 

Sajnos az iskola névadója egészségi állapota miatt nem tudott eljönni, ezért nem találkozhattam Misa bácsival. Viszont volt egy kedves levél-váltásunk, amiben természetesen azt sajnálta leginkább, hogy mi nem láthattuk egymást személyesen, de azért chatben kommunikálni is jó dolog egy olimpiai bajnokkal.

Régi kollégákkal, tanítványokkal és más ismerősökkel, falubéliekkel persze találkoztam. Kaptam ajándékba virágot és díszkövet, meg sok ölelést és puszit. Néhány volt diákommal nagyon jól elbeszélgettem, és örömmel láttam, hogy kivirultak, megtalálták az útjukat az életben. 

Viszont az szörnyű volt, hogy a vendégeknek kettő órán keresztül kellett a tűző napon a forróságban aszalódni. Felháborító, hogy az udvaron nincs egy árnyat adó fa vagy nem bírnak kifeszíteni oda egy ponyvát!

Utána jót beszélgettem a barátnőmmel, akinek megnéztem az épülő szuper házát. Aztán pedig Almáskert egy másik, átépülő szuper házába mentem, ahol nagyon jó éreztem magam.

Kivételesen megfordítottam a futásaim sorrendjét, megnéztem, milyen, amikor a rövid gyorssal kezdem a hetet. Hát, fura volt… A reggeli kb. 5 km interval után a fitness parkhoz is volt kedvem, ahol minden gépen lenyomtam egy sorozatot. Mindenből annyit, ahány éves vagyok. Szóba elegyedtem ott egy 93 (!!!) éves nénivel, aki tök fiatalosan edzegetett. Én is ilyen menő akarok lenni 40 év múlva!

Egy másik napon másfél szigetkört futottam, a Margit-hídon oda és az Árpád-hídon vissza. Szépek voltak a reggeli fények, a vízen csillogó napsugarak. Némi óbudai csalinkázással együtt összesen 10,3 km lett a táv. Azt hittem, ez a heti közepes futásom, és hétvégén lenyomom a hosszút.

Viszont addigra már olyan kánikula lett, hogy csak egyetlen szigetkörre volt energiám. Napkeltekor ébredtem, kora reggel mentem, egy ideig tök egyedül voltam a pályán, az első futókkal valahol a Palatinus strand és a Hajós uszoda között találkoztam. Némileg kibírható volt az idő, mert a nyugati oldal még árnyékba borult, de a keleti oldalra már odasütött a nap, és a végére persze szarrá izzadtam magamat. 7,5 km távot tettem meg, így végül az előző futásom lett a hosszú, ez pedig a közepes.

A húgom azt mondja, ilyenkor nyáron lehet a legtöbbet fejlődni, hát én épphogy úgy érzem, hogy visszafejlődök. A pulzusom az egekben, a tempóm a mélyben. De állítólag aki kitart nyáron, az szuper állóképességet fejleszt ki, így ősszel majd jön a nagy ugrásszerű pozitív változás. Hát… Hiszem, ha látom.

Továbbra is fontolgatom életem első futóversenyét. Most kamuzok, mert a gimiben amúgy egyszer történt már ilyen. Visszagondolva fogalmam sincs, anno hogyan sikerült a tesitanáromnak és/vagy az osztálytársaimnak rávenniük erre engem, mert akkoriban utáltam futni és nagyon béna is voltam. A Clark Ádám térről a Lánchídon és az Andrássy úton át a Hősök terére futottunk. A távot a googlemaps 4 km-nek se méri, de akkor végtelen hosszúságúnak tűnt. Ám a jó társaság meg a hangulat lendületet adott hozzá, hogy teljesítsem.

Most a szeptemberi WizzAir futóverseny jött be a képbe, amin a húgom is részt vesz és nagyon ösztönöz, hogy vágjak bele, de még bizonytalan vagyok. Szerintem ha nagyon összekapnám magamat, le tudnám futni a félmaratont, pláne hogy van még addig két és fél hónap felkészülési idő. Én viszont most első körben biztonsági játékosként nem ezt a távot néztem ki, hanem a 10 km-t. 

Ám míg a félmaraton reggel 8.00-kor indul, addig a 10 km nagyon későn, 12.15-kor. Ősz elején akkor még nagyon meleg van, illetve én éhgyomorra szoktam futni, de délig nem tudnám, és nem is szeretném kibírni evés nélkül. Legjobb lenne váltóban lefutni a félmaratont, de ahhoz meg nincs futópartnerem. Patthelyzet egyelőre.

A héten nem mentem úszni, mert tuti ki lehetett tenni a „Megtelt” táblát a Dagályra, én meg nem akartam tömegnyomorban strandolni. 

Viszont tekerés volt, méghozzá duplán. Egyszer kerékpárral mentem dolgozni, odafelé kényelmes tempóban. 

Visszafelé viszont, amikor már tökmindegy, hogy leizzadok, kicsit begyorsítottam, játszottam a tempóval, élveztem, hogy ott gurulok a Duna-parton.

Hétvégén rendhagyó biciklizésre is sor került. A Margit-szigetre átkerékpároztam, ott találkoztam a húgommal és az unokaöcsémmel. 

Kikölcsönöztük egy bringó-hintót, ahol Márk előre ült, mi meg a húgommal pedáloztunk. 

Nem is olyan könnyű mozgatni ezt a járművet! Megnéztük az állatkertet és a zenélő szökőkutat is. 

Aztán a Japánkertben sétáltunk egyet, ahol kacsákat és teknősöket kerestünk, de csak aranyhalakat és tavirózsákat láttunk.

Volt a héten még kettő mozgásom, egy nyújtás-gimnasztika, illetve egy súlyzós-saját testsúlyos edzés.

Heti kajáim voltak: csipetkés bableves, brokkoli krémleves, borsós zöldségleves, kukoricás-gombás-ananászos pizza, gyümölcsök (cseresznye, barack), valamint egy csomó szénhidrát és édesség is: pogácsa, grízes és mákos tészta, túrós süti és csokifagyi. Valamint sós négyes és almás-pite, amit egy hangulatos kocsiúton fogyasztottam el oda s vissza.

Tombol a nyár, illatoznak a hársfák, virágoznak a rózsák. Különösen Almáskert egyik kertjében pompáznak és illatoznak szépségesen. Az egyik lányom hozott mindenféle zöldségmagokat, azokat elvetettem cserepekbe, hogy legyen egy kis „kert”-érzésem a konyhaablakban meg az erkélyen.

Nyári napforduló van ma. Ezt az időjárás egyre erősödő melegedéssel „ünnepelte”. Azt hittem, a rendszeres szaunázásnak köszönhetően jobban bírom a meleget, de ez a hőguta már elviselhetetlen. 37 fok, brutál, tűző napsütés, brutál! Régen ilyenkor mindenféle szertartást végeztünk, volt ott tűzgyújtástól kezdve doboláson át minden. Ma csak sétálással „ünnepelek”: miután felraktam ezt a posztot, császkálok egy kicsit a környéken, a Duna-parton.

Apák Napja is van ma. Ez viszonylag új találmány, de jó, hogy nemcsak az anyák vannak felköszöntve májusban, hanem az apák is júniusban. Ilyenkor melankolikus szomorúság fog el, hogy nekem és a gyerekeknek sem adatott meg egy igazán apaként funkcionáló, férfi-mintát adó figura. Irigykedek azokra, akiknek a gyerekkorát meghatározta egy pozitív apa-kép. Remélem, az unokáimnak már jobb lesz az élete ebből a szempontból (is).

A lányomnak ez a hét a szóbeli érettségi vizsgákat jelentette: angolból meglett neki 5-ösre az emelt szintű érettségi és egyben a nyelvvizsga is, valamint a többiből is sikerrel vette az akadályokat. Már csak kb. egy hónapig kell izgulni, amikor is a pontvárón megtudhatjuk, felvették-e oda, ahová jelentkezett. A sikeres érettségit a barátnőivel ünnepelték meg: lementek a Balatonra strandolni és együtt buliztak is Budapesten.

A másik lányom az érettségi szünet miatt pár napot itthon volt: egyik nap az egyik régi barátnője látogatta meg itt Óbudán, a másik nap három osztálytársával a Pilisbe terveztek túrát, de végül Szentendre és Dömös lett az úti cél, és belefért egy Margit-sziget és focimeccs-nézés is. Az utolsó napokon az éjszakákat kint töltötték az iskola kertjében, függőágyakban.

A nagyok is túl vannak az egyetemi vizsgáikon, megtörtént a holmik hazaköltöztetése a kollégiumokból, és elkezdődött a vakáció. Számunkra egyelőre ez még egyáltalán nem jelent pihenést. Tábor, értekezletek, pakolás, megbeszélések várnak ránk. Szóval mi csak június végén fejezzük be a munkát, és nekünk csak júliusban kezdődik el a nyári szünet.

2026. június

Csavargások

Osztálykirándulással indult a hét, a hetedikeseket kísértem el Győrbe.

Vonattal utaztunk a városba, azon és környékén pedig helyi busszal közlekedtünk.

Először egy városnézés volt a program, aminek keretében bejártuk a belváros főbb részeit.

Az itteni városháza épülete nagyon impozáns.

A katedrálisba bementünk, és megnéztük Szent László hermáját. Itt található Apor Vilmos síremléke is.

Macskaköves utcák, lépten-nyomon paloták, színes házak kiugró erkélyekkel a győri belváros jellegzetességei.

Vannak azért ellentmondások is, ilyen például a színház modern épülete vagy más szocreál házak.

A Széchenyi téren fagyi frissítette fel a csapatot.

Sajnos a kilátótornyot leszavazta a csapat, pedig és szívesen felmentem volna oda megcsodálni a panorámát.

Az állatkert viszont nagyon vonzotta őket. Xantus Jánosról van elnevezve és Győr szélén található.

Mindenki a saját tempójában, érdeklődésének megfelelően járta körbe; én hol a lányokhoz, hol a fiúkhoz csapódtam.

Megnéztük a nagymacskákat és a majomházat, az afrikai állatokat (különös tekintettel az elefánt-showra) és a hüllőházat is.

A végén egy nagy közös játszóterezés koronázta meg az állatkerti látogatást.

Az időjárást nagy hőség és tűző napsütés jellemezte.

Szállásunk Péren volt egy panzióban. A szoba teljesen okés volt, a kert pedig szépen gondozott, tele virágokkal.

A közeli étteremben uzsonnaidőben elfogyasztottunk egy estebédet. Másnap a reggelit is itt költöttük el, az ebédünk pedig a győri egyetem menzáján volt. 

Ettem rántott camembert krumplipürével és áfonyaszósszal, tojásrántottát és zöldborsófőzeléket rántott sajttal.

Emlékezetes marad a közös esti séta, melynek során zenét hallgattunk, beszélgettünk, viccelődtünk. A gyerekek a kukoricásban bújócskáztak, és együtt megnéztük a naplementét.

Másnap az egyetemi városrészbe mentünk, a Mobilis Interaktív Központba. A gyerekek kipróbálhattak egy csomó technikai érdekességet a belső térben (olyasmi volt, mint a Csodák Palotája), és tetszett nekik a különleges kinti játszótér is. Megnéztünk egy bemutatót tele fizikai kísérletekkel, ezután pedig egy interaktív foglalkozás keretében „szörnyeket” készítettek és programoztak.

Az Anya-Lánya napok sorozat újabb lépése a Zsidónegyed volt. 

A következő dolgokat láttuk:

Három Zsinagóga: Kazinczy (itt bementünk az udvarba is), Rumbach és Dohány utcai.

Szórakozóhelyek: Instant, Szimpla kert

Megnéztük a Klauzál téri vásárcsarnokot és a Gettó falát.

Hatalmas festmények a tűzfalakon: Alice Csodaországban, Nobel-díjasok, Tailor, LGT, Erdő fái, Pakisztáni lány, Rubik kocka, 6:3, Sissi, Ángel Sanz Briz, stb.

Szobrok: Huszárok, Herz Tivadar, Carl Lutz emlékmű

A Gozsdu udvarban lepihentünk, én egy fruit mixet fogyasztottam el.

Heti kajáim voltak például: borsóleves, rántott karfiol, zöldséges rizs, répa-tócsni, tejbepapi…

Két nap kihagyás után laza, regenerálódó futást akartam csak, hogy visszatérjek a mozgás világába.

Nem volt kedvem a Margit-szigethez, ezért elindultam észak felé.

A K-híd mellett nemcsak elfutottam, hanem átmentem az Óbudai-szigetre, és itt tettem egy kisebb kört is.

Innen következett a kedvenc Kis-Duna szakaszom, ami különleges energiákkal bír.

Először kb. idáig gondoltam futni, de aztán valami hajtott tovább, a Graphisoft parkba.

Aztán jött még egy utolsó löket, a Gázgyárhoz, aztán a Gázgyári lakótelephez, amit körbe-körbe.

Innen már „csak” haza kellett futnom, pontosabban kényelmesen kocognom. 

Végül 9,4 km lett az össz. táv.

Elhatároztam, hogy most aztán tényleg megtanulok gyorsan futni. 

Egyik nap az időjárás is kedvezett hozzá, hűs és borús volt a kora reggel, amikor a sportparkba mentem.

Hát, a lesújtó végeredmény az lett, hogy néha-néha sikerült csak 6.00 alá menni, de akkor már majdnem kiköptem a tüdőmet.

Összességében fél óra alatt tettem meg az 5,1 km-t. 

Ezt tovább akarom fokozni és fokozatosan javítani az időmön.

A hosszú futáshoz kaptam egy jó útvonal-ötletet, ezt ma meg is valósítottam. 

Árpád-hídon át Pestre, a rakparton végig a Petőfi-hídig. 

Azon át, és a budai oldalon is végig a rakparton vissza.

Egész jól ment a futás, félúton annyira megtáltosodtam, hogy úgy éreztem, akármeddig bírnám. 

Hát nagyon nem, de egészen az utolsó kilométerekig lendületesen haladtam.

A Margit-híd után viszont totál lelassultam, nem éreztem túl jól magamat. 

A Tímár utcánál meg is álltam, és innen gyalog mentem haza.

Tiszta hülye voltam, nem vittem magammal innivalót. 

Mondjuk sosem szoktam, de a szigeten ugyebár vannak kutak, amiből vizet lehet inni. 

Itt viszont nem volt semmi az út során, és szerintem totál kiszáradtam.

A googlemaps-en előtte 17-18 km-re saccoltam, végül 18,5 km lett így kicsit lerövidítve. 

A kisebb kudarcnak nem örülök, arra viszont büszke vagyok, hogy megint javítottam az egyéni rekordomon.

A héten összesen 33 km-t futottam, ami nagyon szuper. Megint bejött a képbe a verseny, ha már ilyen jól haladok, de még mindig kicsit ódzkodok tőle. Viszont többen motiválnak, hogy vágjak bele, szóval ki tudja, lehet egyszer majd megpróbálom.

Végre eljutottam a Dagályba, a múlt heti kihagyás után már nagyon hiányzott az úszás. Ellenben most nagyon vacakul ment.

A szemüvegem, ami eddig tök jó szolgálatot tett, megadta magát. Folyton belement a víz, hiába szorítottam meg és próbáltam vákuumot képezve felvenni, ahogy mindig is. 

Így minden hossz után meg kellett állnom a vizet kiönteni. Ez nagyon frusztrálttá tett. Így rövidebbet úsztam, csak 1500 métert, a szokásosnál persze lassabban is.

Pozitívum, hogy a felhős, szeles, hűsebb időben kevesen gondoltok úgy, hogy fürdőznek, ezért nem volt zsúfolt a hely. A termálban legalább félórát feküdtem a meleg vízben és áztattam magamat.

A wellnessben megcsináltam négy szaunakört, egyszer egy citrusos-eukaliptuszos felöntéssel. A gőz, infra és jakuzzi után már majdnem hazaindultam, amikor láttam, hogy kisütött a nap. 

Kedvem támadt még maradni, pláne, hogy végre megnyitottak a kinti medencék. Napoztam egyet a padon, aztán bementem a lubickolós medencébe, és szétmasszíroztattam a vállam, karom, hátam a rohadt erős vízsugarakkal.

Az iskolában sportnapot tartottunk. Ennek keretében kigyalogoltunk a Duna-partra a Pünkösdfürdő Parkba, ami oda-vissza összesen kb. egy órát vett igénybe. Közben a diákokkal sokat beszélgettünk, mókáztunk.

A parkban van egy nagy játszótér és rengeteg sportolási lehetőség: kosárlabda, strandröplabda, petanque… Én a pingpong-asztaloknál voltam, az oda jövő gyerekekkel forgóztunk, párosoztunk.

Még kettő mozgásom volt a héten, egy súlyzós, saját testsúlyos itthoni edzés és egy pingpongozás az itteni sportparkban az egyik lányommal.

A másik túlvan az emelt angol szóbelin, jövő héten a magyar és töri szóbeli vár rá. Eljöttek ide a barátnői, együtt tanultak, aztán táncházaztak, ahová nekem ezúttal semmi kedvem sem volt lemenni.

Azért egyszer természetesen voltam a Kobuciban. Először Lóci játszott, akiknek összesen egyetlen számát ismertem: „Nem táncolsz jobban, mint én!” Őket kintről hallgattam, aztán bementem a Bugiba, és rendkívül jót buliztam jobbnál jobb számokra, kellemes társaságban. Szuper este volt!

Jövő héten jön a tanév utolsó hete, projektzáró, előadás, szerenád, ballagás, és hasonlók várnak majd rám.

2026. június