Csengő-Bongó - Szigetcsúcsok

A héten rengeteg időt töltöttem víz közelében, elsősorban a Római strandon. Idén immáron negyedjére dolgoztam a Csengő-Bongó táborban, ahol a gyerekeket minden nyáron úszásoktatás, zenevarázslás, kézműves foglalkozás, mozgásos játék és persze csengettyűzés várja. A legnagyobb hangsúly azonban a strandoláson van, kis- és nagymedencékben, kis- és nagy csúszdákon.

Nyilván számomra munka ez elsődlegesen, mert a gyerekekre figyelni kell, róluk gondoskodni, őket öltöztetni, mosdóba kísérni, ide-oda terelgetni, segíteni a pakolásban, asztalt teríteni, ételt felszolgálni, stb. De közben jó a társaság, pazar a hangulat, sokat beszélgetünk és viccelődünk is. Sokat voltam a medencében, fürödtem is, napoztam is bőségesen.

Az ennivaló, mint mindig, nagyon finom és bőséges volt. Ettem: daragaluska-levest, paradicsomlevest, hamis húslevest, brokkoli krémlevest, rántott sajtot, karfiolt, brokkolit, petrezselymes krumplit, rizibizit, rizst, krumplifőzeléket, tejszínes gombaszószt, sajtos spagettit, mákos metéltet, pizzát, és persze fagyit.

Jelenleg péksütemény-túladagolásban szenvedek, mert a következő finomságokból ettem: spenótos-sajtos burek, medvesajtos rúd, fűszeres-sajtos croissant, kakaós csiga, fahéjas tekercs, túrós batyu, barackos táska, mákos patkó, csokis rúd, almás levél, vaníliás háromszög… És kivételesen nemcsak sima csapvizet ittam, hanem finom körtés-almás gyümölcslevet is.

Ha már ez amolyan munkás hét volt, a délutánokon készülgettem a következő tanévre. Jegyzeteket gépeltem be, szakkönyveket olvastam, ötleteket gyűjtöttem az órákhoz, terveket szőttem a tanítással kapcsolatban. (Na, így van „két és fél hónap” vakációja egy pedagógusnak.)

Elintéztem néhány hivatalos és pénzügyemet, amelyek ahhoz kellettek, hogy a saját jövőm és az öt gyermekem jövője is be legyen biztosítva. Végre pontot tettem sok lebegő dologra, így ezek a terhek végre nem nyomasztanak többé. Mostanra teljesen meg lehetek nyugodva afelől, hogy némileg sikerül útnak indítani őket az életben. És erre rohadt büszke vagyok!

Egyik nap késő délután, kora este kimentünk Kisorosziba, a Szigetcsúcsra. Nagyon alacsony volt a Duna vízszintje, sokáig lehet sétálni a kavicsos-kagylós parton. Mindenütt kidőlt fatörzsek, száraz ágak hevertek.

Csodálatos itt a táj, középen a nagy folyóval, ami itt ágazik ketté. Amerre a szem ellát, mindenfelé hegyek és fák: egyik irányban a Visegrádi hegység a várral, a másik oldalon Nagymaros.

Szépek voltak a fátyolfelhők az égen, gyönyörűen szűrték a lemenőfélben lévő nap fényét. A fény megcsillant a vízen, amin olykor motorcsónakok, vagy kajakok, kenuk korbácsolták fel a hullámokat.

Egy ideig szandálban gyalogoltam, aztán levettem, és mezítláb mentem tovább a sekély vízben. Majd levettem a ruhám, és bikiniben folytattam tovább a sétát. Végül nem bírtam ki, és persze fürödtem a Dunában.

A bejegyzés ezen része inkább képriport, a fotók magukért beszélnek.

A héten egy másik szigetcsúcson is jártam, méghozzá az Óbudai szigeten.

Ezt a csúcsot a múlt héten fedeztem fel, de akkor az esti órákban, most viszont nappal sétáltunk ki oda. Elég meleg volt, sütött a nap, ahol lehetett, próbáltunk az árnyas fák alatt menni, és néha padon megpihenni.

Oda is, vissza is a K-hídon keltünk át a Kis-Dunaág fölött. Szegény híd, erőst ráférne a felújítás, ami állítólag idén meg is történik. Csak előtte túl kell élnie a Sziget Fesztivál tömegét, ami majd augusztus elején rohamozza meg.

A sziget keleti oldalán több stég is található, az egyikhez le is mentünk. Innen észak felé a vasúti híd látható, déli irányban az Árpád-híd. Szemben balra a természet, rengeteg fával, jobbra viszont lakóparkok és a folyamatos építkezést jelző toronydaruk.

A csúcs most más arcát mutatta, mint múltkor. Ezúttal is voltak kutyások, a vízbe vidáman belefutkározó kutyáikkal, és néhányan fürödtek is a Dunában. Én most nem mártóztam meg, mert még várt ránk a visszafelé út a tanösvényen.

Belefért a hétbe még egy Kobuci is, sok zenével és tánccal.

Jót mulattunk, ment az éneklés és a pörgés-forgás ezerrel.

Ha néha olyan szám ment, amit egyikőnk sem ismert, akkor leültünk a pihenő részre beszélgetni.

Óbuda egyik ikonikus padján ért véget a történet.

Full végig sportoltam a hetet: három futás, kettő itthoni és egy sportparkos edzés, plusz tánc és gyaloglás voltak a mozgásaim. A szombat volt a rekord-nap, mert ekkor reggel futottam, délután sétáltam, este táncoltam: 35.000 lépés, 250 perc mozgás, 1200 elégetett kalória egyetlen napon!

A közepes futásomat a Margit-szigeten ejtettem meg, klasszik szigetkörrel, hídon futással, 7,3 km-es távval.

A rövid futásom most érzetre elég nehéznek tűnt, de utólag nézve egész jó (magamhoz képest gyors) tempót vittem végig az 5,3 km-en. Utána még a fitness gépeken is végigcsináltam egy-egy sorozatot.

A hosszú futásom viszont halálosra sikeredett. Jött az ihlet, hogy megismételjem a legutóbbi rakpart-futásom ikertesóját, tükörképét, ezúttal a budai oldalon indulva. Hévvel elmentem a Batthyányi térre, onnan villamossal tovább. 

Múltkor a Corvin negyedtől indultam, most a Gellért térről. Petőfi-, Szabadság-, Erzsébet-, Lánc- és Margit-hidakon át haladtam, most pont fordítva cikkcakkozva, mint akkor, a köztes távokat a rakpart egyik illetve másik oldalán megtéve.

Az Árpád-hidat nem véletlenül hagytam ki, mert mire a pesti hídfőjéhez értem, akkorra kidőltem, és úgy döntöttem, kicsekkolok, és inkább átvillamosoztam rajta. Ugyanis rohadt meleg volt! Mikor kora reggel elindultam, már 24 fok volt, mire hazaértem, 27. 

Ez nekem már a döglesztő hőmérséklet mozgáshoz. Vizet persze vittem, de olyan volt, mint halottnak a csók. Tűző nap, izzasztó forróság. Azért kereken 14 km megvolt, így a heti távom összesen 26,6 km lett. Huh, de várom már az őszt! Jóval hűvösebb és kellemesebb lesz sportolni, készülni a futóversenyre.

Ehhez most kaptam egy 12 hetes, jól felépített profi edzéstervet. Szóval holnaptól a Réka-féle heti 3x-i futásnak, a „közepes-közepes, rövid-gyors, hosszú-lassú” rendszernek egy időre vége, és kezdődik valami egészen más, amiről természetesen folyamatosan beszámolok majd a blogon.

Vasárnap van, végre csend és nyugalom. A tanévben a hétköznapokat mindig egyedül töltöm, a vakációban viszont mindig van itthon legalább egy, de inkább több gyerek, plusz jönnek látogatóba a felnőtt gyerekeim vagy a lányok barátai, szóval zajlik az élet. Ma viszont kivételesen sehol senki, így kihasználom az időt a pihenésre.

Azzal kezdtem a napot, hogy totális rendet raktam, és tetőtől talpig kipucováltam a lakást. A klóros medencevíz és a Duna vize, meg az erős napfény kiszárította a bőrömet. A testem wellnessre vágyott. Skin care, arcápolás, testápolás, krémek, szemöldök, köröm, minden is segítette a regenerálódást. Az ilyenek mindig nagyon jó hatással vannak rám lelkileg: mire minden rendezett és tiszta lesz kívül, addigra én is rendeződök belül.

Jövő héten pedig jön a Csengő-Bongó repeta, azaz újra tábor.

 

2026. július

Brutál hét!

Brutál mozgalmas volt ez a hét! Esztergomról és az EFOTT-ról külön blogbejegyzés is született. De volt itt még sok minden más is, egyéb programok, bulik, sportolások...

Réka nem hazudtolta meg magát és az átfesztiválozott nap után még péntek este lement bulizni a lányával és a barátnőjével. Tudom, mindig azt írom, hogy a Kobuci az szuper hely és az Alter Bugi a legjobb buli, de ez most még a szokásosnál is jobb volt. 

Sok jó zene, rengeteg ember, fergeteges hangulat… Sokszor nem is simán táncoltunk, hanem konkrétan ugráltunk, és szokásunkhoz híven nem csak simán énekeltük, hanem ordítottuk a számokat. 

Nagyon önfeledtek voltunk, és az a jó, hogy ezt a felszabadultságot akkor is élem, ha épp nincs velem senki sem, hanem magamban táncikálok meg egyedül énekelgetek. Valamint kiállok magamért, ha kell, és határozottan tudok nemet mondani.

Az EFOTT éjszakáján nem aludtam semmit, a Kobuci után is csak 3,5 órát, mert hajnalban kelni kellett. Ugyanis most utaztak el a lányaim, más-más járatokkal, és az egyiküket elkísértem a reptér felé vezető úton, a Corvin negyedig. A felkelő napban együtt gyönyörködtünk a villamosból. 

Aki ismer, az szerintem már tudja is, mi volt a folytatás. Igen, onnan hazafutottam. 

Ráadásul nem csak úgy simán a rakparton, hanem kitaláltam, hogy a hidakon cikkcakkozgatok oda vagy vissza, a Petőfi, Szabadság, Erzsébet, Lánc és Margit-hídon Pestről Budára vagy fordítva.

Nagyon kellemes volt az idő, a hőmérséklet pont jó, és fújt némi szél is, ami hűtötte a testemet, de nem akadályozott a futásban. 

Az égen inkább a felhők voltak hangsúlyosak, amik gyönyörűen szűrték a rajtuk átragyogó napfényt. 

11,7 km lett a táv, amit direkt lassan tettem meg, mivel éjjel nem pihentem ki magamat, és nem akartam szétzúzni a szervezetem.

Mivel sosem bírok a fenekemen maradni, ezért szombaton még hirtelen felindulásból elmentem az állatkertbe. Tulajdonképpen régóta rajta volt a bakancslistámon, de senkit sem tudtam megfűzni, hogy tartson velem. Útnak indultam hát egyedül. Mivel az elmúlt napok gyorsak és hangosak voltak, sokat voltam emberek között, éreztem, hogy kicsit elég volt a szocializációból, a zajból és a pörgésből, kell a nyugis én-idő.

Utoljára 2002-ben jártam az Állatkertben, de akkor sokat, ugyanis azon a nyáron a Zoo Táborban dolgoztam. Ekkor lehetőségünk volt egy csomó extra programban is részt venni, és olyan helyekre is eljutni, ahová egy átlag látogató nem juthat el. 

Barátokkal dolgoztam együtt, és megismerkedtem állatgondozókkal is. Emlékezetesek az elektrovilin való utazások, és a bemutatók a Noé bárkájában, amit most hiába kerestem, csalódottan láttam, hogy elbontották.

Nagyon lassan, kényelmesen jártam be az Állatkert egész területét. Sok minden ugyanolyan volt, mint régen, a különböző tájegységekre, élőhelyekre való felosztás pl. Nem sorolom fel tételesen, miket láttam, a képek magukért beszélnek.

A programok közül a Fóka showt tekintettem meg, amit nagyon élveztem. Annyira cuki volt a fóka, ahogyan játékosan úszott, szaltózott vagy elkapta a frizbit. Néha bizony ki is fröcskölt a vízből, amin a közönség csak nevetett, de néhány gyerek sírva fakadt. Mondjuk nem értem, hogy lehet a víz miatt sírni, az én gyerekeim szerintem a fókával együtt pancsoltak volna a medencében.  

A legnagyobb változást a frissen megnyílt Biodóm jelentette. Nos, nyilván érdekes a szerkezete, monumentális a tér, és biztos, hogy gyerekeknek izgalmas lehet a sok dinó látványa. De őszintén szólva, szerintem elég gagyi lett az egész, túl mű a berendezés is, az állatok is. Azért persze körbejártam az egészet, de biztos, hogy nem ez lesz a kedvenc helyem.

Szomorúan konstatáltam a Vidámpark elzüllését, eltűnését. Valamikor a 90-es években oda is sokat jártam, mert a versenyautók, gokartok tulajdonosa a magántanítványom volt. Neki köszönhetően felülhettem bármire, amire csak akartam, és ezt jócskán ki is használtam.

Amikor már visszafelé tartottam és nagyon fáradtnak éreztem magamat, megláttam a nagysziklára vezető lépcsőket. Természetesen nem bírtam magammal és felmentem a tetejére. Nem is emlékszem, voltam-e fent valaha is, mindenesetre szép kilátás nyílik onnan az Állatkertre és a Városligetre.

Nemcsak az állatokat, de a növényeket is figyeltem; most valahogy a virágok, bokrok, fák nagyobb hangsúlyt kaptak a látogatásomkor. Szép volt a japánkert a bonsaiokkal, a tó a vízimadarakkal, és a különböző stílusban kialakított virágoskertek, vízesések.

A Zoo nemcsak az állatok és a növények miatt érdekes, hanem az épületek miatt is. A fő építész Kós Károly volt, akinek a stílusát nagyon kedvelem, de sok más építész műve is látható itt. Jellegzetes a Főkapu, az Elefántház, a Pálmaház, a Bagolyvár vagy a Zsiráfház, de nagyjából egységes stílusú az építészeti összhatás. 

Az ennivalóra ugyanaz igaz itt is, mint a fesztiválokra: drága és egészségtelen. Ide is vittem magammal otthonról ételt: zabpelyhes joghurtot, házi pogácsát, energiaszeletet meg vizet palackban, amit kútnál utána tudtam tölteni. Letelepedtem egy csendesebb sarokba egy padra, és ott ettem.

Hiába sétálgattam egyedül, azért természetesen sokan voltak az állatkertben, főleg családok kisgyerekekkel, némely szülő kiakasztó beszédstílussal és viselkedéssel. Tudom, hogy én sem vagyok egy mintaanya, de azért ilyenkor elgondolkozom azon, hogy a szülőséget alkalmasságihoz kellene kötni.

Ugyan a héten futni csak kétszer jutottam el, de volt mellette úszás és pingpongozás, sok tánc és rengeteg gyaloglás. Pénteken és szombaton 28-28.000 lépést tettem meg, ami brutál szám. Hogy miket is ettem? Borsólevest csipetkével, rakott karfiolt és brokkolit, gubát vaníliaöntettel, a lányaim pedig sajtos-túrós pogácsát sütöttek.

Az alvásaim totál megborultak és most szerencsére nem azért, mert nem bírtam elaludni vagy mert felébredtem az éjszaka közepén és órákig vergődtem. Egyszerűen a bulik miatt éjszaka nem vagy alig aludtam, de nappal azért igyekeztem bepótolni az elmaradást, kisebb-nagyobb sikerrel. Talán mostanra mondható el, hogy nagyjából kipihentem magamat és testileg-lelkileg rendeződtem.

Ehhez kellett ez a vasárnap, amikor nagyjából nem csináltam semmit. Oké, leugrottam a pékségbe és átugrottam az anyukámhoz, főztem egy lájtos ebédet és kiporszívóztam, mostam és mosogattam. De összességében tényleg főleg a pihenésé volt a főszerep. Nem sportoltam semmit és nem csináltam semmilyen programot. Inkább az ágyon heverésztem, és az olvasás meg az alvás kombinációjával pihentem ki magamat.

Jöhet hát a következő hét, aminek a fő eseménye a Csengő-Bongó Tábor lesz a Római strandon. Amit nagyon várok, az Kisoroszi és a szigetcsúcs a Szentendrei-szigeten, valamint a PÚF koncert és utána persze Bugi a Kobuciban. A lányaim pedig mindeközben Mallorcán nyaralnak a barátaiknál…

 

2026. július