Taní-Tani

Képzeljétek, egy ismerősöm felkért, hogy legyek az ingatlanosa! Úgy gondolta, ha már annyira jól és gyorsan sikerült eladnom házamat, segítsek ebben neki is. Nemet mondtam, mert a gyakorlatban kivitelezhetetlennek éreztem a dolgot, ellenben ajánlottam neki egy kedves és profi ismerősömet.

Habár egyáltalán nem vagyok ingatlanos, mindig is érdekelt a lakberendezés. Már kamaszként a Lakáskultúra és Otthon magazinokból vágtam ki a képeket, illetve kockás papírokra rajzolgattam terveket. Manapság nemcsak enteriőrök nézegetése és alaprajzok tervezése a hobbim, hanem az is, hogy az ingatlan.com-on képzeletben berendezem mások lakásait, házait.

Jelenleg a lakberendezést aktívan tudom gyakorolni az óbudai lakáson, ahová nemrég költöztünk. Lássuk, ezen a téren milyen előrelépések történtek.

Anyukám hathatós segítségével nagyjából összeraktuk a konyhát. Üvegeket és edényeket súroltunk, élelmiszereket pakolásztunk, berendeztük a konyhaszekrényt.

A hét elején még darabokban állt az új szekrényem, a ruháim pedig ágyneműtartókban hevertek teljes összevisszaságban.

Aztán a fiam egyik nap megjelent a semmiből, és míg én online órát tartottam, anyukám néminemű segítségével összerakta a szekrényt, ami a helyére került, a ruháim meg nagyjából a helyükre.

Kinéztem magamnak egy szennyes-tartót a Marketplace-en. Nehézkesen ment a dolog, húzódott az ügy, de most végre ezt is kipipálhattam. Igaz, Újpestig kellett érte mennem, ahonnan buszon, metrón és villamoson hoztam el ide.

Fonott és fehér, keskeny és a belseje vászon borítású. Több variáció volt, hogy hová kerüljön, de aztán elfoglalta végleges helyét a fürdőben, a radiátor előtt.

A lányaim a nagymamájukkal elmentek az Ikeába. Vettek az új kihúzhatós ágyra egy ugyanolyan takarót, mint amilyen a kanapén van és parafa edény-alátéteket is. Beszereztek dobozokat, hogy könnyebb legyen a cuccaikat rendszerezni a gardróbszekrényben.

Kisebb dobozokat én is kaptam, amelyek pont befértek a komód fiókjaiba. Így ott tartom most a fehérneműmet, zoknikat-harisnyákat, nyári illetve téli holmikat (fürdőruhák, sapkák-sálak-kesztyűk).

A legújabb szerzeményem pedig egy használt, enyhén felújítandó szék lett. Ugyanilyen van anyukám konyhájában, én viszont a hálószobába állítottam, kevésbé ülő-, mintsem pakoló-felületnek.

Szóval szépen haladnak a dolgok, mindig teszünk pár lépést afelé, hogy a lakásból otthon váljon. A héten azonban a legnagyobb áttörés számomra a munka terén történt.

Először is elkezdtem Óbudán délutánonként tanítani. Hatodikos és nyolcadikos diákokat készítek fel a középiskolai felvételire, illetve korrepetálom azokat, akinek gondja van az iskolai tananyaggal. Ez az átmeneti lehetőség néhány héten keresztül tart majd, és amellett, hogy segíthetek a gyerekeknek, szépen kiegészíthetem a bevételeimet.

Ennél még nagyobb hír, hogy lett egy állásom! Ez egy magániskola, ami nagyon passzol a személyiségemhez. Alternatív programja miatt sok szempontból hasonlít egy ideális sulira.

Kedden hospitáltam, azaz beültem néhány órára, megismerkedtem pár osztállyal és a leendő kollégák egy részével. Csütörtökön pedig megtörtént a próbatanítás.

Csak a téma volt adott („Clothes”, azaz ruhák), a többi teljesen rám volt bízva. Összeraktam egy jó kis óratervet, csoportos feladatokkal, memória-játékkal, szógyűjtéssel, szócsatával, képekkel és cetlikkel.

Hihetetlen, hogy több mint harminc éve diplomáztam, de a mai napig képes vagyok izgulni az ilyen megmérettetések előtt. Amint azonban beléptem a terembe és elkezdődött az óra, minden para elillant.

Egyáltalán nem éreztem magamat feszélyezve attól, hogy megfigyelnek, míg korábban, más iskolákban ez nagyon is így volt. A gyerekek nagyon kedvesek és nyitottak voltak, figyeltek és dolgoztak rendesen. Nem dicsekvésből mondom, de utána a kiértékelésen csupa pozitív visszajelzést kaptam. 

Tetszett nekik, hogy változatosak voltak a munkaformák, jól tudtam aktivizálni a diákokat, és azonnal megtaláltam velük a hangot. Külön kiemelték a lelkes személyiségemet, és a belőlem áradó erőt.

Felvettek tehát februártól, jövő héten el is kezdek itt dolgozni. Szabadúszó helyett újra alkalmazott leszek, bár egyelőre nem teljes-, hanem félállásban, de úgy tűnik, hosszabb távra is lesznek itt számomra lehetőségek. Furcsa lesz újra iskolában tanítani, de nagyon várom.

Mindenféle hivatalos dologra is sor került: űrlapok kitöltése, fénymásolás, nyomtatás... Elmentem a kormányablakba erkölcsi bizonyítványt intézni. Először majdnem egy órát várakoztam, és így sem kerültem sorra, másnap meg kábé öt perc alatt sikerült az egész. Lesz arról igazolásom, hogy erkölcsös vagyok, hurrá!

Mindeközben Nógrádra kiment az értékbecslő, akit a párom engedett be és vezetett körbe a házban. Ha már őt említettem, essen szó a randinapunkról. Eddig általában ő jött hozzám, most én mentem hozzá. Egész más érzés volt, mindkettőnk számára nagyon pozitív!

Nógrád már kevésbé, ezúttal ugyanis nagyon nem a szép arcát láttam, főleg Almáskertnek. Eső, nyirkosság, sár, latyak… Így talán könnyebb lesz elengedni a falut. 

Habár egy másik virágneves utcában töltöttük az időnk nagy részét, azért átugrottunk a Hóvirág utcába is. Itt a ház jelenleg a totális káosz állapotában van, így talán attól is könnyebb lesz megválni. Bizniszeltem is: megint sikerült eladnom pár dolgot.

De térjünk vissza a randinkra, aminek a sarkalatos pontja volt az étel, amit a párom a berkenyei Szent Anna fogadóból rendelt. Rántott sajt és gomba, sült krumpli és rizs. Ez volt a vacsoránk és a reggelink is, amit jóízűen faltunk be.

Ezen kívül a héten ettem még tárkonyos krumplilevest, borsófőzeléket, négysajtos tésztát, valamint rántott karfiolt is steak burgonyával. A gyerekek és anyukám meg az IKEÁ-ban svéd húsgolyót, vega-golyót, hagymakarikát krumplipürével és zöldségekkel, desszertnek pedig különféle tortákat.

Egyetlen-egyszer sem főztem, mert annyira rohanásban voltam mindig, hogy időszűkében csak valamelyik étkezdében tudtam ebédelni. Óbudának, de ennek a környéknek különösen az az egyik előnye, hogy egymást érik a különböző kajáldák, az ember szinte a bőség zavarával küzd: Zsuzsa étkezde, Ebéd Elek, Babutzi, Babszi, Esernyős, Vasmacska...

Nagybevásárlást tartottunk anyukámmal. Teletömtük a bevásárlótáskát, a hátamon hátizsák, vállamon vászontáskák. Majd leszakadtam, és alig tudtam húzni a rámpákon a banyatankot. Viszont jó érzés volt végre feltölteni a hűtőt és a kamraszekrényt. Egyszer pedig egy nagyobb piac-kört is tettünk együtt.

Végre volt időm és kedvem mozogni: itthon edzettem zeneszóra. Némi kihagyás után pedig újra eljutottam a Dagályba. Kivételesen nem egymagam, hanem velem jött kettő lányom is. Körbevezettem őket, és gyakorlatilag mindent ki is próbáltak.

Az úszómedencében most nagyon nem a táv volt a lényeg, hanem a vidám közös együttlét. Ennek során olyan úszásnemeket is kipróbáltam, mint pillangó-, sellő- illetve kutyaúszás. Egy verseny során szerintem életem eddigi legjobbját teljesítettem, nagyon jól esett kihozni magamból a maximumot. A termál-medencében jót beszélgettünk, illetve a víz alatt úsztam sokat.

Aztán átmentünk a wellness-be. Egyikük nagyon nem bírta a szaunát, a másikuknak a gőzkabin nagyon tetszett. Hosszasan áztunk a jakuzziban, közben beszélgettünk. Miután a víz és a hő jól kivette az energiánkat, ott ettünk a Dagályban, például fűszeres krumplit és görög-salátát. Mindenhol hatalmas adagokat adnak, ami rajtam, mint madárétkűn mindig kifog. Ezért általában dobozban elviszem a maradékot, és megeszem vacsorára.

Holnap, azaz vasárnap ismét kiutazom Nógrádra, amivel az a célom, hogy a kupiból némileg rendet teremtsek, illetve ismét megnyissam Réka vásárát, ahol újabb tárgyakat adhatok el.

Ezennel véget ért a január és elmondhatom, hogy a 2026-ra kitűzött nagyszabású terveimet már az év első hónapjában sikerült mind megvalósítanom. Jöjjön hát a február, lássuk, mit tartogat számomra!

2026. január

Ház-eladás és költözés

Megfordultak a dolgok. Eddig az volt a rend, hogy általában a hét közepét töltöttem Nógrádon és a hétvégét Budapesten, most ez épp ellenkezőleg történt. Tulajdonképpen, ha még nem is hivatalosan, de ezzel a héttel váltam újra budapestivé.

Mivel többek számára nem volt világos: az óbudai lakást nem megvásároltam (miből is tettem volna, brutálisak itt az ingatlanárak), hanem bérlem, hosszú távra.

Nagy túrazsákban behoztam pár holmimat, ruhaneműket főleg, de kisebb dísztárgyakat is. Most kezdtem el igazán belakni a lakást, ahol a héten rengeteg változás történt.

Egy véletlenül elvitt kis fehér szekrény visszakerült a hálószobába, a helye az ágy és az ablak között lett, a funkciója: éjjeliszekrény. A mandala-párnákkal és a levendula-párácskákkal kicsit magamra hangoltam a teret.

Áttologattunk néhány bútort. Az eredetileg a rövidebb falnál álló könyvespolcokat áthelyeztük a hosszabbik falra, a komód két oldalára.

Eredetileg a tévét el akartam vitetni a tulajjal, aztán a párom javaslatára szereztem egy HDMI-kábelt. Ennek segítségével a laptopot összeköthetjük vele, mint monitorral, és ezen tudjuk nézni a Netflixes filmeket.

Megint bútor-nézőbe mentünk az anyukámmal. A múltkori IKEA után most a JYSK volt a cél. Hasonló stílus, kisebb választék; kevésbé vásároltunk, semmit ötleteket gyűjtöttünk.

Aztán hirtelen felindulásból (azt sem tudtuk, hogy létezik, csak megláttuk a távolban a feliratot) átmentünk a MÖMAX-ba. Felfedeztük ezt a korábban nem ismert bútoráruházat, de egyikőnknek sem nyerte el igazán a tetszését. Pár kivételtől eltekintve semmi se jött be, ráadásul elég drágának találtam.

A héten vettem-kaptam pár bútort. A fürdőszobába keskeny kiszekrényt kerestem, de sehol sem találtam ilyen méretűt. Már ott tartottam, hogy a Temuról rendelek valami műanyag szart, amikor rám köszönt egy cuki fehér kis fa-szekrényke, fonott fiókokkal.

Kézben vittem haza. Igazából nem volt annyira nehéz, de a doboz pont akkora méretű volt, hogy alig találtam rajta fogást, így folyton kicsúszott a kezemből. Amikor pedig hazakerült, rám várt a szerelés.

Rólam azt kell tudni, hogy nagyon nem vagyok egy barkácsolós alkat, és a szerelés számomra sokkal inkább para, semmint kreatív feladat. Ebben az esetben is nehéz volt a nekiindulás, nyögvenyelősen mentek az első lépések. Amikor a vázat összeraktam, akkor jött egy áttörés, és belendültem.

Ugyan a fiókok se mentek teljesen simán, de végül összeállt a „nagy mű”. Tök büszke voltam magamra!

Neccesen, de pont befért az ajtó és a vécé közé. Bele is kerültek a kozmetikumok, illatszerek, stb.

A bútornézegetésnek tulajdonképpen az volt a célja, hogy kiválasszam a nekem tetszőket az áruházakban, majd megkeressem őket a Marketplace-en, ahol használtan kb. féláron lehet jókat beszerezni.

A fiam néhány nap „nyaralás” után hazatért a Kanári-szigetekről és mi rögtön lecsaptunk rá, mint sofőrre. Ő fuvarozott és szerelt össze több bútort is.

Először egy nekem régóta tetsző ruhásszekrényre csaptam le, amit Kispestről szállított el. Három részes, akasztós és polcos is, középen tükörrel. Extra is járt hozzá, egy kacsás fogas. Szeretem az ilyen vicces pluszokat. A hálószobába került, de egyelőre darabokban, lapokban áll. Ennek az összeszerelése a következő hét és a párom feladata lesz.

A másik nagy fogás a kanapéágy volt. Ugyanahhoz az Ikeás bútorcsaládhoz tartozik, mint anyukám komódja, éjjeliszekrényei, polcai, fogasa és cipőszekrénye. Egy ideje már vadásztam rá a neten, de mindig lecsúsztam róla. Most viszont itt a közelben találtam egyet, tőlem kb. két utcányira, gyalog három percre.

Persze nem bírtuk volna kézben átvinni, itt is a fiam autós segítségét és izomerejét vettük igénybe. Nagyon kedves pártól vettük, a férfi segített lecipekedni a nehezebb bútorvázat és matracot, a lányok vitték a kisebb részeket, én pedig közben jót beszélgettem a nővel. Nekem nagyon fontos az adásvételnél az emberi tényező is, nemcsak a biznisz.

Pont olyan lakásban laknak, mint amilyenben én éltem gyerekként, ahol körbe is nézhettem. Érdekes volt látni, hogyan alakították át és mit hoztak ki belőle. A kanapéágy három fiókja ágyneműtartó, a fogantyúi tengeri lényeket formáznak, bár a lányok kérik, hogy majd cseréljem le kamasz-kompatibilisre. Kell majd rá egy, a másikkal harmonizáló ágytakaró meg néhány párna.

Egy időre csatatérré vált a nappali, de a három gyerekem meglepően hamar összerakta. Kényelmesen ketten, összehúzódva akár hárman is elférnek rajta. Ezen is aludtak életük első éjszakáján a lakásban.

Vettem még új ruhaszárítót, aminek az erkélyen lesz a helye. Egyik nap jött a tulaj és megmutatta a különböző háztartási gépek működését, de én ezzel is úgy vagyok, hogy először tökre parázok minden ilyen elektromos kütyütől (tudom, totál boomer hozzáállás), aztán mikor megtanulom és hozzászokok, már minden oké.

Óbudán közjegyzőnél is jártam, ahol kiköltözési nyilatkozatot kellett aláírom. Manapság ez szinte kötelező eleme a lakásbérlésnek.

Hétvégén kimentünk Nógrádra, ahol a tél még mindig tartja magát. A hó megmaradt, a fák-bokrok zúzmarásak, a tó befagyva, éjjel pedig sarki fény világítja (Paulinyi Zoltán fotója).

Annyira örülök, hogy ilyen az idei telünk, hogy Nógrád a búcsúzáskor ilyen szép arcát mutatja. Persze így egy picit nehezebb az elválás, de hát jövök én még ide sokszor, páromhoz, barátokhoz. 

A fő cél a pakolászás volt, szereztem is sok banános és mandarinos dobozt, vettem kukazsákokat, kaptam nagy és erős szatyrokat, ezekbe kerültek a cuccaink. 

A kiselejtezett dolgokat eladásra bocsátottam. Megnyílt Réka vására Almáskertben. Kerámiákat, kaspókat, edényeket, konyhai cuccokat vehettek ismerősök és ismeretlenek.

És akkor jöjjön a heti nagy bejelentés: Eladtam a nógrádi házikót! Eddig csak szóbeli megállapodás történt a vevő-jelöltekkel, most viszont aláírás is került a szerződésre.

Egy nagggyon helyes, kedves pár lesz az új tulajdonosa, akik, érzem, jó gazdái lesznek a térnek. Már az első pillanatban megvolt köztünk a szimpátia és az összhang, hasonlóak a rezgéseink. Részükről meg a Börzsöny, Nógrád, Almáskert, a kert és a ház amolyan szerelem első látásra.

Itt is hangsúlyos a dolog emberi része. Más lehet, hogy ebbe magasról szarna bele, és csak az lenne a lényeg, hogy jöjjön a pénz. Nyilván jelentős ez a része is, de nekem akkor se mindegy, hogy kinek adom el. Jó a tudat, hogy amibe én a szívemet-lelkemet beleraktam, azt más ugyanolyan hozzáállással viszi tovább. 

Nekem az is fontos, kik lesznek a szomszédaim új szomszédai, hogy Almáskertbe jó fejek költözzenek, hogy Nógrád közösségébe illő emberek érkezzenek. Megbeszéltük, hogy ha teljesen berendezkednek, egyszer majd elmegyek megnézni, mivé varázsolták a házikót.

Megtörténtek az első lépések, vételi nyilatkozat, foglaló, szóval az egész mostantól teljesen hivatalos. Ma megvolt a ház villamossági felmérése, és elkészült érintésvédelmi jegyzőkönyv mert manapság az energetikai tanúsítvány mellett már erre is szükség van az ingatlan-eladáshoz. Jövő héten jön az értékbecslő, majd további ügyvédi és banki ügyintézések következnek.

A legnagyobb lépés a vasárnapi költözés volt. Ma ugyanis átszállítottuk a holmink jó nagy részét Nógrádról Óbudára. A fiam volt a fuvaros, a lányok a lótifutik, cipekedők. Mindenki derekasan kivette a részét a munkálatokból, még Nagymami is, aki finom csipetkés bablevessel várta a szegény éhezőket. Két kört vittünk, a kettő között mi kipakoltuk a dobozokból és zsákokból az első adagot, a lányok meg ott maradtak a házban, és elhozták a második adagot.

A könyveink pont elfértek a két vitrines szekrényben. A ruháim egyelőre az ágy alatti tárolókba kerültek.

A fürdőbe kikerültek a dekorációk. A lányok telepakolták a gardróbszekrényeket.

A hűtőt feldíszítettem mágnesekkel.

A legnagyobb káosz jelenleg a konyhában van, ennek a rendbetételére holnap kerül sor.

Számomra a hét nemcsak lakberendezéssel, hanem munkakereséssel is telt. Az oktatás és a turizmus területén is kutatom az új, helyi lehetőségeket.

Több iskolával is felvettem a kapcsolatot, voltam állásinterjúkon. Valahol határozott idejű helyettesként kellene beugranom a tanév végégig, de hosszabb távon is lennének számomra lehetőségek. Magániskola vagy állami? Közoktatás vagy alternatív suli? Óbuda-Óváros vagy a III. kerület másik része? Teljes vagy félállás? Még nem dőlt el semmi, de az már bizonyos, hogy hospitálás és próba-tanítás vár rám a jövő héten. Ami biztos, hogy a magántanítás mellett Óbudán és online gyerekeket fogok korrepetálni és felkészíteni őket az angol szóbeli felvételire.

Emellett egy utazási iroda is megkeresett, és meghívást kaptam az éves összejövetelükre, amit a Mystery hotelben tartottak, és körülbelül negyvenen vettünk részt rajta.

Bőséges reggelivel fogadtak, szendviccsel, kávéval, smoothie-val kínálták a résztvevőket. Én pogácsát, gyümölcsöt, péksüteményt ettem és limonádét ittam.

Bemutatkoztunk, elmondtuk a szakmai hátterünket, tapasztalatainkat és azt, hogy mit szeretnénk és tudnánk vállalni. Én kábé bármit, de szívem szerint leginkább mediterrán vidékekre utaznék. Jó ideje motoszkál bennem a Balti-államok, illetve Örményország és Grúzia is. 

A lényeg, hogy bekerültem az adatbázisukba, így remélem, hogy ebben az évben a beutazás mellett több kiutazásra is lesz lehetőségem.

A héten rettentő kaotikusak voltak a napjaim, sokszor rohantam A-ból B-be, és közben ugyebár dolgoznom is kellett. Sajnos így a tudatos étkezésre alig tudtam odafigyelni. Főtt kaját nem mindig sikerült ennem, sokszor csak péksüti, gyümölcs, joghurt és csoki volt az eledelem. Emlékezetes marad a közös családi ropogtatás, azaz kesudió és pisztácia evése bútor-összerakás közepette.

A sport teljesen elmaradt; nem futottam, csak futkároztam, uszodába pedig sajnos végképp nem volt időm eljutni. A dobozok, zsákok pakolásán, cipelésén kívül az égvilágon semmit sem mozogtam, csak a könyvek, edények emelgetése volt egyfajta „súlyzós edzés”.

A párommal Nógrádon és Budapesten is tudtunk találkozni. Óbudán megnézte az új lakást, aminek körbejártuk minden pontját. Rögtön segített is nekem pár dologban.

Rég pizzáztunk már, így most rendeltünk egyet az új helyre. A klasszikus közös kedvencünket ettük: tejszínes alap, rajta vörös-bab, gomba, kukorica. Szuper íz-élményt jelentett mindkettőnknek.

Házi-moziztunk, a régen látott „Visszatérőt” néztük meg, pontosabban csak egy részét, mert annyira fáradtak lettünk, hogy majdnem bealudtunk, így a második felére később kerül majd sor.

Most aludtuk először együtt itt az új lakásban. Nagyon masszív az ágy fém-szerkezete és extra kényelmes a kókuszmatrac; jót aludtunk, mélyen, sokat.

Szombaton országszerte megírták a felvételit a nyolcadikosok magyarból és matekból. Nagyon drukkoltam nekik, főleg a volt tanítványaimnak, akik közül néhányan most is a diákjaim és az tavaszi angol szóbelire készítem fel őket.

Ha már továbbtanulás, nálunk is ez volt az egyik heti téma. Igaz, nem középiskolás fokon, hanem a felsőoktatás szintjén. Az egyik lányomnak ugyanis nemsokára ki kell választania, melyik egyetemeket jelöli be. A bátyja felkarolta őt, és javaslataival, tapasztalataival segíti.

Persze nemcsak komoly dolgokkal foglalkoztak a gyerekeim, például egyik nap a két lány egy barátjukkal lement a Zamárdiba csak úgy, megnézni a befagyott Balatont és csúszkálni a jégen.

Tehát múlt héten kibéreltem egy lakást Óbudán, ezen a héten eladtam a házat Nógrádon, és reményeim szerint jövő héten állást, munkát is fogok találni. 

Tulajdonképpen az első hónapban kipipálhatom az éves terveim nagy részét. Vajon mi vár még rám 2026 hátralévő részében? Megtudhatjátok, ha követitek a blogomat.

2026. január