A Rák jegyében

A Rák jegye meghozta az igazi nyarat, pontosabban a kánikulát és a hőségriadót. Közben mi, tanárok, dolgoztunk a héten. Az egyik feladat a pakolás volt: a termek előkészítése a festésre, átrendezésre, holmik kiselejtezése, dekorációk szortírozása, stb. 

Sok megbeszélésünk is volt, melyeken szó esett az osztályfőnöki munkáról, a pozitív fegyelmezésről, a tehetség térről vagy az erdei iskolákról. Rengeteg új információval gazdagodtam, tudással gyarapodtam! 

Közben tábor is zajlott nálunk, amiben minden tanár aktívan részt vett; én angolos foglalkozást tartottam, énekkel, tánccal, kvízzel, játékkal.

A hosszabb iskolai tartózkodás után még magánórákat is kellett tartanom, mivel egyelőre még félállásban vagyok a suliban. Nehéz volt délután-este még a második műszakokat is lenyomnom, főleg ebben a melegben.

Egy idegenvezetésem is volt, egy klasszik háromórás orientation tour. Vendégeim az Egyesült Királyságból és az Egyesült Államokból érkeztek, középkorú nők fiatal gyermekeikkel. Ezúttal nem mentünk be a Bazilikába, így volt idő a Cipőkre. 

A tűző napsütés nem könnyítette meg a helyzetünket, de ahol csak lehetett, igyekeztünk árnyékban lenni. A lényeg, hogy elégedettek voltak velem, és én is jól éreztem magamat nyitott, érdeklődő társaságukban.

A kánikula átalakította a heti mozgásomat. Itthoni edzéshez egyáltalán nem volt kedvem, és nem is kerékpároztam. Futni azért elmentem háromszor, de összekevertem a sorrendet. 

Az időjárás miatt inkább először teljesítettem a hosszú futásomat, ami dupla szigetkör volt, némi kitérővel összesen 14 km.

Hétvégén csináltam meg a közepes futást, egy szigetkörrel plusz óbudai csalinkázással 9 km lett.

Először csak 7-8 km volt a terv, de annyira lendületben maradtam a végére is, hogy kedvem volt még a volt lakásunk, a volt sulim felé elkalandozni.

Ez a kettő futás nagyon jól ment, ami egyrészt annak volt köszönhető, hogy kipihentem magamat éjszaka, hajnalban ébredtem és nagyon korán indultam el itthonról. A nyugati oldalakon az árnyékban most is jelentősen jobban futottam, a napsütés a keleti oldalon visszavette a teljesítményemet.

A rövid futásom viszont elég bénára sikeredett, mert ekkor némileg később startoltam.

Ugyanis elutaztam a Nyugatiig, és a pályaudvartól futottam haza. 

Újlipótvárosban még egész jól haladtam az árnyékban, de aztán lelassultam.

A szigeten ezúttal középen haladtam át, el a Centenáriumi emlékmű, a szökőkút, a kolostorromok, a Japánkert és a Zenélő kút mellett. 

Ennek kellett volna lennie a gyors futásomnak, de minden voltam, csak gyors nem. Viszont a táv kicsit hosszabb volt a szokásosnál, 6,5 km.

Ilyenkor kora reggel kevesebb a futó, a kerékpáros, a kutyasétáltató, néha percekig egyedül voltam a futópályán. Viszont látni bulizókat, akik ekkor indulnak hazafelé, illetve hajléktalanokat, akik a szigeten töltik az éjszakát. Ez néha kicsit para amúgy, mikor egyedül futok ott, ők meg épp a Dunában mosdanak vagy a padon reggeliznek.

Furcsa téma nálam a teljesítmény és az edzésélmény kapcsolata. Sokszor előfordul, hogy küzdök, szenvedek, bénának érzem a futást, aztán a végén kiderül, hogy (magamhoz képest) nem is volt olyan rossz a tempóm. 

De ennek az ellenkezője is előfordul. Lazán futok, könnyed a testérzetem, benne vagyok a flowban, aztán a számok sajnos mást mutatnak. 

Ám ebben a brutál meleg időszakban nincs semmi más célom, mint a túlélés. Azaz tartani a rendszeres futást, nagyjából a rendjét is, és megtenni hetente összesen legalább egy félmaratont. Ez most is sikerült, hiszen mindent egybe véve 29,5 km-t futottam.

Szombaton volt egy éjszakai futóverseny, amin egyik kollégám is indult negyedmaraton távon, nagy sikerrel, a húgom pedig újra (sokadjára) lefutotta a félmaratont.

Vasárnap az úszásé volt a főszerep. Tök jól kipihentem magamat, nagyon korán ébredtem magamtól, így majdnem a reggel 6-os nyitásra értem a Dagályba. Az úszómedencét meglepetésemre így is majdnem tele találtam, úgy látszik, a sportemberek ilyen hajnali pacsirták, mint én.

A múltkori kudarcos úszáshoz képest a mai szárnyalás volt. A befolyó vízzel való szenvedésből tanulva most nagyon meghúztam a szemüvegemet. Jól is tartott, nem is párásodott, bár a végére úgy éreztem, szétroppantja az agyamat, és kiszippantja a szemgolyómat. (Ez némi költői túlzás persze.)

Nagyon lendületesen haladtam, magamhoz képest jó tempóban. 2000 métert sikerült megtennem, viszonylag könnyedén. Fura, de a nagy meleg ellenére a végére már szinte fáztam, mivel alig sütött a medencéhez a nap. Kifejezetten kedvem volt a meleg termálvízbe csobbanni, ahol vizitornával jól kinyújtottam az izmaimat.

Ebben az időben csak egy rövidített wellnesshez volt kedvem, egy finn szauna, egy infra, egy sókamra. A gőz sajnos (többedjére már) nem működött. A jakuzzi jól megmasszírozta a derekam és a lábam. Utána kimentem a kinti medencékhez nyak- és hátmasszázsra, de minden foglalt volt. Ekkorra már ugyanis megérkeztek a hétvégi családok, tele volt a medence gyerekekkel, felnőttekkel.

Nemsokára véget ér a június, ezért álljon itt egy összegzés az adatokról. A hónapban összesen 2666 percet mozogtam (napi átlag 95 perc), sokat futottam (egyéni rekordom 18,5 km), de úsztam, kerékpároztam, edzettem is. 394.054 lépést, azaz 268 km-t tettem meg (napi átlag 14.073 lépés és 9,58 km). Ezzel összesen 26.305 kalóriát égettem el (napi átlag 939 kcal), a pulzusom átlaga 73 volt (183-as maximummal). A VO² értékem kiemelkedő, ami azt jelenti, hogy mennyi oxigént képes a szervezetem felvenni. Ezek szerint az enyém sok cukrot és zsírt tud elégetni, ez biztosítja a nagyobb teljesítményt, a jobb állóképességet.

Az elmúlt 3-4 hét katasztrofális volt alvás szempontjából. Most végre újra hosszabbakat és jobbakat aludtam! Amikor csak tehettem, az éjjeli alvásokat nappali sziesztákkal, szundikkal egészítettem ki. Ezekkel együtt végre úgy érzem, egész jól kipihentem magamat.

Sok gyümölcsöt ettem, főleg cseresznyét és sárgabarackot, meg némi banánt is. Sok zöldséget, főként jégsalátát, káposztát, répát rágcsáltam. Ettem borsólevest, rántott sajtot, vörösbabos rizst, quinoát, szezámos krumplit, kukoricás rizs-ropogóst, de úgy összességében elég kevés kompakt kaját, mert ebben a melegben nem annyira kívántam a töményebb ételeket, így reggelire is kevesebb volt a péksütemény, több a joghurt.

A héten a gyerekeim Vác, Balaton, Bakony, Budapest spektrumon mozogtak, voltak buliban és táncházban, egyikük pedig épp Horvátországban nyaral.

Nekem most csak egy bulira volt időm és kedvem. A helyszín kivételesen nem a Kobuci, hanem az Óbuda Bay. 

Nyárnyitó Fesztivált tartottak a Hajógyári szigeten, ahová nem a K-, hanem a H-hídon lehetett eljutni. Sosem jártam még a szigetnek ezen a részén, érdekes volt a régi gyárépületek között lenni, a hajógyár maradványait látni a Dunán. 

A fedett csarnok előnye volt, hogy nem sütött oda a nap, ráadásul nagy ventilátorokkal hűtötték is a levegőt, szóval teljesen komfortos volt az életérzés.

A Kacaj együttes lépett fel. Szeretem ezt a zenekart, jól ötvözik a népzenét a modern hangzással. Nem voltak sokan, a koncertet a padlón ülve hallgattuk végig a lányokkal. Utána egy mini-táncházban is részt vehettünk, ahol bukovinai zenék szóltak. 

Néhányat ismertem is, pl. „Gyere haza Gyurka, megfőtt a faszulyka”, vagy „Gólyamadár, sárga lábú gilicemadár”. A hozzájuk tartozó kör- és páros táncok is ismerősek voltak, így örömmel jártam.

A hét lelkileg is sok jót adott számomra, kellemesen eltöltött napokkal.

Sétáltunk a Duna-parton, majd letelepedtünk, és néztük a szigetet meg a folyót. 

Volt egy belvárosi utazásunk is, keresztül-kasul Pesten és Budán, metró, villamos, hév, ami közben nagyon jól szórakoztunk, és rengeteget nevettünk. 

Meghatározó élményt adott némely sejtelmes chat, zajlottak a tárgyalások. 

Hihetetlen, micsoda folyamatok zajlanak, mekkora változásokban vagyunk!

A Rák jegye jövő hétre meghozza a 40 fokos hőséget, számomra (és a legtöbb pedagógus számára) a nyári vakációt, valamint a születésnapomat. 52 – főleg erről fog majd szólni a következő blog-bejegyzésem.

2026. június

Utolsó hét - Nyári Napforduló

Egy különleges táncházzal indult a hét a Kobuciban, ahová kivételesen nem a lányaimmal és a barátnőivel érkeztem, mivel ők épp ekkor nyomták az érettségit Abán. Először egyedül terveztem lenézni, de aztán felvetettem az ötletet az anyukámnak, és neki is kedve volt lemenni.

A Duna Karnevál nevű fesztivál résztvevői vettek itt részt és tanítottak táncot. A néptáncegyüttesek Bulgáriából, Szlovákiából, Spanyolországból, Lengyelországból és Brazíliából érkeztek és szuper jó hangulatot csináltak.

Az volt a terv, hogy nincs terv, hallgatjuk őket a sörpadokon ülve, néha beállok, ha kedvem van, és maradunk, ameddig kedvünk van. Aztán végül megnéztük mind az öt csapatot, mert magával sodort az önfeledt életérzés, sőt, a passzív nézésből aktív táncolás is lett.

Az európaiak közül talán a bolgárok voltak a leglendületesebbek, ki is fáradtam néhány tánc után a sok gyors lépéstől. A szlovákok zenéje és tánca sokban hasonlított a miénkre, mintha a magyar és a szláv ötvözete lett volna. A spanyolok a zenekart lehozták a tánctérre, akik körbe vonulva hívták táncba az embereket. Hihetetlen, milyen magasba lendítették a lábukat a férfiak, míg a nők körbepipiskdték őket.

A lengyelek polkájába még az anyukám is beállt, ott tapsikoltunk meg forogtunk együtt. A leglelkesebbek talán a brazilok voltak. Ekkorra már besötétedett, szólt a jó dob-alapú latin zene, mindenki nagyon beindult.

A héten még egyszer voltam a Kobuciban, de csak rövid időre. Igazából nem is nagyon volt kedvem lemenni, mert addigra már nagyon fáradt voltam, de engedtem a lányok unszolásának. 

Kicsit táncikáltam velük, de nem igazán éltem az egészet, ezért hamarosan haza is mentem egyedül, míg ők maradtak bulizni. Nézzük csak, mitől fáradtam el ennyire.

Ez volt az utolsó tanítási hét az iskolában. Lezártuk a jegyeket, elkészítettük a szöveges értékeléseket, megvolt az osztályozó értekezlet is. 

Az egyik osztály egy szuper projektzárót tartott: képzeletben körbebiciklizték Magyarországot, és közben énekek, kvízek, festmények segítségével mutatták be országunkat. Nagyon ügyesek és kreatívok voltak!

Megtekintettük a nyolcadikosok búcsú-előadását, amelyben belecsöppenhettünk egy reggelükbe és megnézhettük, milyenek voltak kisgyerekként. 

Volt szerenád is, amikor minden tanártól személyre szóló énekkel búcsúztak el a végzősök, utána pedig mi tanárok vendégeltük meg őket. Tetszett a laza fellépés, a közvetlen hangulat.

Ballagásból kettőben is volt részem, az egyik a mostani, a másik a régi munkahelyemen. Itt nem a hetedikes szülők díszítik fel az iskolát a ballagás előtti nap, hanem a tanárok a gyerekek segítségével a ballagás előtti délelőtt. 

Én először a hetedikeseknek segítettem a nyolcadikosok termét dekorálni, lufikkal és virágokkal. Aztán kint díszítettem az asztalokat, pavilonokat.

A nyolcadikosok körbejárták a termeket, ahol minden osztálytól apró ajándékot kaptak a tarisznyájukba. Pici elsősök kísérték őket ezen az úton. Maga az ünnepség kint az udvaron zajlott, árnyas fák alatt. 

Egyedi és nagyon megható volt a szalag-ceremónia. Három dalt is énekeltem a tanári zenekar kíséretével: Bodzavirág, Búcsúzz el, Visszajövök. Utána a ballagókat és családjukat láttuk vendégül étellel-itallal.

Ajándékokat is kaptam. Egy üvegbe mindenki egyéni kis üzeneteket rakott, amiket utólag itthon olvastam el. Megköszönték a szóbeli felvételire való felkészítést, azt, hogy jobban értik a nyelvtant, meg a kahoot-ozásokat az utolsó órákon, amikkel gyakoroltuk, amit előtte tanultunk. És hogy mint „spirituális nő” megjósoltam a jövőjüket a tenyerükből és meditáltunk is együtt. 😊

Nógrádra dupla meghívást kaptam a régi diákjaimtól: sajnos a csütörtöki tanárbúcsúztatóra nem tudtam elmenni, de a szombati ballagásra igen. Az időjárás pont erre a napra időzítette a legnagyobb kánikulát. 

Sajnos az iskola névadója egészségi állapota miatt nem tudott eljönni, ezért nem találkozhattam Misa bácsival. Viszont volt egy kedves levél-váltásunk, amiben természetesen azt sajnálta leginkább, hogy mi nem láthattuk egymást személyesen, de azért chatben kommunikálni is jó dolog egy olimpiai bajnokkal.

Régi kollégákkal, tanítványokkal és más ismerősökkel, falubéliekkel persze találkoztam. Kaptam ajándékba virágot és díszkövet, meg sok ölelést és puszit. Néhány volt diákommal nagyon jól elbeszélgettem, és örömmel láttam, hogy kivirultak, megtalálták az útjukat az életben. 

Viszont az szörnyű volt, hogy a vendégeknek kettő órán keresztül kellett a tűző napon a forróságban aszalódni. Felháborító, hogy az udvaron nincs egy árnyat adó fa vagy nem bírnak kifeszíteni oda egy ponyvát!

Utána jót beszélgettem a barátnőmmel, akinek megnéztem az épülő szuper házát. Aztán pedig Almáskert egy másik, átépülő szuper házába mentem, ahol nagyon jó éreztem magam.

Kivételesen megfordítottam a futásaim sorrendjét, megnéztem, milyen, amikor a rövid gyorssal kezdem a hetet. Hát, fura volt… A reggeli kb. 5 km interval után a fitness parkhoz is volt kedvem, ahol minden gépen lenyomtam egy sorozatot. Mindenből annyit, ahány éves vagyok. Szóba elegyedtem ott egy 93 (!!!) éves nénivel, aki tök fiatalosan edzegetett. Én is ilyen menő akarok lenni 40 év múlva!

Egy másik napon másfél szigetkört futottam, a Margit-hídon oda és az Árpád-hídon vissza. Szépek voltak a reggeli fények, a vízen csillogó napsugarak. Némi óbudai csalinkázással együtt összesen 10,3 km lett a táv. Azt hittem, ez a heti közepes futásom, és hétvégén lenyomom a hosszút.

Viszont addigra már olyan kánikula lett, hogy csak egyetlen szigetkörre volt energiám. Napkeltekor ébredtem, kora reggel mentem, egy ideig tök egyedül voltam a pályán, az első futókkal valahol a Palatinus strand és a Hajós uszoda között találkoztam. Némileg kibírható volt az idő, mert a nyugati oldal még árnyékba borult, de a keleti oldalra már odasütött a nap, és a végére persze szarrá izzadtam magamat. 7,5 km távot tettem meg, így végül az előző futásom lett a hosszú, ez pedig a közepes.

A húgom azt mondja, ilyenkor nyáron lehet a legtöbbet fejlődni, hát én épphogy úgy érzem, hogy visszafejlődök. A pulzusom az egekben, a tempóm a mélyben. De állítólag aki kitart nyáron, az szuper állóképességet fejleszt ki, így ősszel majd jön a nagy ugrásszerű pozitív változás. Hát… Hiszem, ha látom.

Továbbra is fontolgatom életem első futóversenyét. Most kamuzok, mert a gimiben amúgy egyszer történt már ilyen. Visszagondolva fogalmam sincs, anno hogyan sikerült a tesitanáromnak és/vagy az osztálytársaimnak rávenniük erre engem, mert akkoriban utáltam futni és nagyon béna is voltam. A Clark Ádám térről a Lánchídon és az Andrássy úton át a Hősök terére futottunk. A távot a googlemaps 4 km-nek se méri, de akkor végtelen hosszúságúnak tűnt. Ám a jó társaság meg a hangulat lendületet adott hozzá, hogy teljesítsem.

Most a szeptemberi WizzAir futóverseny jött be a képbe, amin a húgom is részt vesz és nagyon ösztönöz, hogy vágjak bele, de még bizonytalan vagyok. Szerintem ha nagyon összekapnám magamat, le tudnám futni a félmaratont, pláne hogy van még addig két és fél hónap felkészülési idő. Én viszont most első körben biztonsági játékosként nem ezt a távot néztem ki, hanem a 10 km-t. 

Ám míg a félmaraton reggel 8.00-kor indul, addig a 10 km nagyon későn, 12.15-kor. Ősz elején akkor még nagyon meleg van, illetve én éhgyomorra szoktam futni, de délig nem tudnám, és nem is szeretném kibírni evés nélkül. Legjobb lenne váltóban lefutni a félmaratont, de ahhoz meg nincs futópartnerem. Patthelyzet egyelőre.

A héten nem mentem úszni, mert tuti ki lehetett tenni a „Megtelt” táblát a Dagályra, én meg nem akartam tömegnyomorban strandolni. 

Viszont tekerés volt, méghozzá duplán. Egyszer kerékpárral mentem dolgozni, odafelé kényelmes tempóban. 

Visszafelé viszont, amikor már tökmindegy, hogy leizzadok, kicsit begyorsítottam, játszottam a tempóval, élveztem, hogy ott gurulok a Duna-parton.

Hétvégén rendhagyó biciklizésre is sor került. A Margit-szigetre átkerékpároztam, ott találkoztam a húgommal és az unokaöcsémmel. 

Kikölcsönöztük egy bringó-hintót, ahol Márk előre ült, mi meg a húgommal pedáloztunk. 

Nem is olyan könnyű mozgatni ezt a járművet! Megnéztük az állatkertet és a zenélő szökőkutat is. 

Aztán a Japánkertben sétáltunk egyet, ahol kacsákat és teknősöket kerestünk, de csak aranyhalakat és tavirózsákat láttunk.

Volt a héten még kettő mozgásom, egy nyújtás-gimnasztika, illetve egy súlyzós-saját testsúlyos edzés.

Heti kajáim voltak: csipetkés bableves, brokkoli krémleves, borsós zöldségleves, kukoricás-gombás-ananászos pizza, gyümölcsök (cseresznye, barack), valamint egy csomó szénhidrát és édesség is: pogácsa, grízes és mákos tészta, túrós süti és csokifagyi. Valamint sós négyes és almás-pite, amit egy hangulatos kocsiúton fogyasztottam el oda s vissza.

Tombol a nyár, illatoznak a hársfák, virágoznak a rózsák. Különösen Almáskert egyik kertjében pompáznak és illatoznak szépségesen. Az egyik lányom hozott mindenféle zöldségmagokat, azokat elvetettem cserepekbe, hogy legyen egy kis „kert”-érzésem a konyhaablakban meg az erkélyen.

Nyári napforduló van ma. Ezt az időjárás egyre erősödő melegedéssel „ünnepelte”. Azt hittem, a rendszeres szaunázásnak köszönhetően jobban bírom a meleget, de ez a hőguta már elviselhetetlen. 37 fok, brutál, tűző napsütés, brutál! Régen ilyenkor mindenféle szertartást végeztünk, volt ott tűzgyújtástól kezdve doboláson át minden. Ma csak sétálással „ünnepelek”: miután felraktam ezt a posztot, császkálok egy kicsit a környéken, a Duna-parton.

Apák Napja is van ma. Ez viszonylag új találmány, de jó, hogy nemcsak az anyák vannak felköszöntve májusban, hanem az apák is júniusban. Ilyenkor melankolikus szomorúság fog el, hogy nekem és a gyerekeknek sem adatott meg egy igazán apaként funkcionáló, férfi-mintát adó figura. Irigykedek azokra, akiknek a gyerekkorát meghatározta egy pozitív apa-kép. Remélem, az unokáimnak már jobb lesz az élete ebből a szempontból (is).

A lányomnak ez a hét a szóbeli érettségi vizsgákat jelentette: angolból meglett neki 5-ösre az emelt szintű érettségi és egyben a nyelvvizsga is, valamint a többiből is sikerrel vette az akadályokat. Már csak kb. egy hónapig kell izgulni, amikor is a pontvárón megtudhatjuk, felvették-e oda, ahová jelentkezett. A sikeres érettségit a barátnőivel ünnepelték meg: lementek a Balatonra strandolni és együtt buliztak is Budapesten.

A másik lányom az érettségi szünet miatt pár napot itthon volt: egyik nap az egyik régi barátnője látogatta meg itt Óbudán, a másik nap három osztálytársával a Pilisbe terveztek túrát, de végül Szentendre és Dömös lett az úti cél, és belefért egy Margit-sziget és focimeccs-nézés is. Az utolsó napokon az éjszakákat kint töltötték az iskola kertjében, függőágyakban.

A nagyok is túl vannak az egyetemi vizsgáikon, megtörtént a holmik hazaköltöztetése a kollégiumokból, és elkezdődött a vakáció. Számunkra egyelőre ez még egyáltalán nem jelent pihenést. Tábor, értekezletek, pakolás, megbeszélések várnak ránk. Szóval mi csak június végén fejezzük be a munkát, és nekünk csak júliusban kezdődik el a nyári szünet.

2026. június