Október

A laptopom kicsit rendetlenkedett, bekapcsolás után hamarosan kikapcsolt magától. El kellett vinnem szervízbe, amiből amúgy elég sok van itt a közelemben. Legalábbis a googlemaps szerint. Az elsőt nem találtam a megadott helyen, a telefon sípolt. A második bezárt. A harmadikban nem voltak ott a helyszínen, holott 0-24-nek hirdették magukat. A negyedik nem vette fel a telefont. Miután körbejártam Óbuda Cityt, végül találtam egy pici szervízt egy jó fej pasival, aki ott helyben pikkpakk meg is varázsolta a gépet, újra tökéletesen működik.

A szeptember nagyon jól zárult mozgás terén. Havi 446.639, napi 14.487 lépés; havi 2.636, napi 88 perc mozgás; havi 28.344, napi 944 elégetett kalória, 25 óra futás, 144 km, 37 edzés. És ugye múlt héten megdöntöttem a heti futórekordomat, majdnem egy maratonnyi távot.

A heti sportéletem viszont a mélyponton volt. Ennek oka sajnos egy (újabb) sérülés. Kedden az esti órákban indultam futni. Kedvenc részem, a Kis Duna-ág volt a célpont, aminek során a Gázgyári lakótelepig jutottam. Minden olyan simán ment, annyira jó futás volt! Laza, könnyed. Egészen addig a pontig, míg hazafelé úton, nem túl messze a lakásomtól úgy nem döntöttem, hogy levágom a tök sötétben az utat. Egy ösvény végén telibe találtam a sípcsontommal egy kis szegély-kerítést, amiből világítás híján az égvilágon semmit sem láttam. 

Rohadtul fájt! El is placcsantam az ütközéstől, úgyhogy megütöttem a térdemet és a könyökömet is. De legjobban a bal sípcsontom sérült meg: külső seb és feldagadás. Durva, hogy másfél hónapon belül harmadjára esek el. Ez jel! Méghozzá az jelzi, hogy jobban kellene a testemre figyelni és többet pihenni. El kellene engedni a hülye elvárásokat idő, tempó terén, és csak élvezni a futást. Valamint nem kellene többé a vaksötétben futkároznom a városban.

Akkora fájdalmaim voltak, hogy alig tudtam menni, főleg a lépcsőzés esett rosszul. Így a mozgásban ki kellett hagynom négy napot, azaz kettő futást. Valamint fájó szívvel az erőnléti edzést is. 

Legközelebb vasárnap indultam útnak, egy nagyon lassú kocogásra a Margit-szigetre. 

Szuper óvatosan futottam, mert még éreztem a lábamat, és amikor jött a belső hang, hogy minden simán megy, gyorsítsak be, akkor sem tettem. 

Ennek ellenére tök jó időt futottam, mert a körülmények, az időjárás, a hangulatom, minden ideális volt.

Igaz, hogy vasárnapra az volt a terv, hogy újra lefutom a verseny útvonalát, de hát ember tervez, Isten végez; a lényeg, hogy kellemes edzésélménnyel tértem haza.

A vasárnap amúgy amolyan „triatlon nap” volt számomra. A reggeli futás után átbicikliztem Pestre, és a Dagályban töltöttem néhány kellemes órát. Végre tényleg igazán úsztam, csak 1000 métert, de olyan jól esett, hogy csak na! Aztán egy hatalmas nyújtást csináltam a termálban. 

Innen pedig a szokásos köröket tettem meg a wellnessben: finn-, gőz-, és infra-szauna, közben zuhany, merülő medence, kavicsos taposó, hidromasszázs a jakuzziban és levezető napozás a kinti lubickolóban. A zárás pedig a visszakerékpározás volt Budára.

A testem egyébként sincs mostanság topon, és ennek alapvető oka a kialvatlanság. Múlt héten például egyetlen éjszakát sem bírtam átaludni rendesen. Biztosan a változókor „csodás” tünete ez. Könnyen elalszom, de aztán felébredek az éjszaka közepén, és egy-két órát vergődök a gondolataim közepette. Aztán reggel úgy ébredek, mint a mosott szar. 

Szerencsés esetben, ha van rá időm és lehetőségem, délután szundítok egy keveset, így megpróbálva bepótolni az elvesztett órákat. Hétvégére viszont úgy kidőltem, hogy mindkét nap 3-4 órát aludtam délután, kora estébe nyúlóan, így fogjuk rá, hogy mostanra nagyjából sikerült kipihennem magamat.

Más szempontból az elmúlt időszak a wellness és szépségápolás hete is volt. Hétfőn végre eljutottam fodrászhoz, ahol utoljára négy hónapja jártam. Viszont nem a régi fodrászomhoz mentem, hanem találtam itt egészen közel egy új fodrászatot, és nem bántam meg. Nagyon ráfért hajamra a festés meg a vágás. Kicsit meg lett rövidítve, tépve, jól be lett szárítva. Laza, könnyed most az érzés, és tetszik ez a megújult frizura.

Szerdán a kedves és profi masszőrömhöz vezetett az utam. Annyira fantasztikus érzés, mikor másfél órán keresztül csak azzal foglalkozik, hogy szétgyúrja a testemet és ellazítja az összes izmomat. Mindig felfrissülve és megújulva távozok tőle.

A már említett fodrászatban kozmetikus is dolgozik, őt a mai napon látogattam meg. Nem is emlékszem, mikor jártam utoljára kozmetikusnál, most nagyon jól esett a sok krém, szérum, ultrahang, maszk, arc- és dekoltázs-masszázs. Egyszerűen abba a korba léptem, amikor úgy érzem, megérdemlem ezeket a kényeztetéseket, és nem sajnálom a pénzt a szépségápolásra meg a testi-lelki jóllétre.

Ettem borsólevest, brokkolikrémlevest, póréhagymakrémlevest, gyümölcslevest, tejfölös gombát, kukoricás-vörösbabos rizst, borsófőzeléket, mazsolás-túrós sütit, és a Dagályban szar, olajban tocsogó rántott sajtot sült krumplival.

Az osztályommal múlt héten Egyiptomba utaztunk. Sajnos nem a valóságban, csak virtuálisan, de így is nagy kaland volt. 

Egyiptomi témanapok zajlottak ugyanis náluk, hihetetlen szuper tematikával, felkészült és kreatív pedagógusok segítségével. A termet együtt díszítettük fel, volt ott istenek csarnoka, obeliszk, piramis, szarkofágok és hieroglifák. 

A gyerekek többek között az ókori társadalom különböző rétegeibe ásták bele magukat, megismerkedtek istenekkel és istennőkkel, piramist készítette és hieroglifát rajzoltak. Kaptak egy fejpántot és minden elvégzett feladatért járt rá egy-egy arany dísz. 

Még az osztály kabalájának, Felhőnek, a báránynak is jutott belőle. Aztán ő lett Ré, akihez imádkoztak, ezzel még vidámabbá téve a napomat. A lyukasóráimban ugyanis én is bementem hozzájuk, és részt vettem a különböző tevékenységekben. 

Egyik nap pedig más tanárokkal egyetemben elmentem velük múzeumba. A Szépművészetiben nézték meg az egyiptomi kiállítást, és vettek részt egy múzeumpedagógiai foglalkozáson. 

Nagyon tájékozottak voltak, és szuper jó kérdéseket tettek fel. A mai napon pedig levezetésképpen eltáncoltuk a „Mimimi”-t, azaz egy múmiával „Just Dance”-eztünk.

Az unokaöcsém négy éves lett, őt ünnepeltük szombaton. Kimentem a húgomékhoz Zuglóba, és finom ebédet költöttünk el együtt. Egy kis kabriószerű autóval köszöntöttem Márkot, de a legnagyobb szám neki a vadiúj roller lett, azzal száguldozott a házban.

Azért hiába sérülés és fáradtság, természetesen eljutottam hétvégén a Kobuciba. Ismét a volt gimis osztálytársnőmmel vetettük bele magunkat az éjszakába. Ebben volt egy Elefánt koncert és egy Alter Bugi is. Elefánttól csak a Kárt, a Köszt, és a Bordahajtogatót ismertem. Szólt az „itt minden szóért kár”, a „minden nagyon szép, minden nagyon jóóó” és megtudtuk, hogy „ilyen a szereleeem”… 

A Buginak meg nem is tudom, melyik dala volt a nagyobb szám, a „Szintis Laci” Ricsárdgírtől vagy a „Gabi a k… anyád” Carson Comától, amit a Kobuci népe együtt énekelt ordítva, odaképzelve a dalszövegbe az összes exét.

Ez a hétvége tartogat egy nagy kihívást számomra, életem első futóversenyét, 10 km-t a Spar Maratonon. Valamint egy 30Y koncertet és egy Záró Bugit; ezzel sajnos véget ér a Kobuciban a nyári szezon.

 

2026. október

Kitörés

Ez egy nagyon szuper sportos hét volt! Végre a hőmérséklet tökéletesen megfelelt a mozgáshoz. Amikor 20 fok alá megy a hőmérő higanyszála, már az nagyon sokat emel a közérzetemen, de a 13-15 fok az, ami igazán megdobja a teljesítményemet.

A hét viszont rögtön egy kidőléssel kezdődött. Az előző hétvége ugyanis kissé túl sok volt már nekem, ötször sportoltam két nap alatt (kettő futás, egy edzés, tánc és kerékpár), így hétfőn a testem azt jelezte, hogy pihenésre van szüksége. Hallgattam is rá, ezért mikor hazaértem, eldőltem, mint egy lisztes-zsák, és alig mozdultam meg. Nagyon jól kipihentem magamat!

Aztán viszont másnap vettem a futócipőt, és nekiálltam a sok-sok sportnak. Apropó cipőfűző. Képzeljétek, a nemrég vett menő futócipőm eleinte nem volt a legkényelmesebb. A talpa persze igen, szinte suhanok vele a levegőben. Viszont mivel más a kialakítása, mint az eddigi sportcipőimnek, ezért a lábujjamnak nem volt benne elég hely, és a futások végére kicsit nyomott. Viszont az interneten találtam megoldást a problémára. A neve maraton fűzés vagy sarokrögzítés, ami megakadályozza, hogy a cipőben a láb előre csússzon. Amióta ezt alkalmazom, minden tökéletes.

Az első, 8 km-esre tervezett futásom 8,9 km lett, és tök jó tempót mentem. Bele tudtam tenni a 3x1 km gyorsabb szakaszt, közben még kevesebb kocogós pihenőt is tartottam, mint kellett volna. A végére csak kicsit fáradt el a testem, annál jobban fel voltam dobva lelkileg. A futás az a sport, ahová elindulni sokszor nehéz, de már sokszor közben nagyon megjön a kedvem, utána pedig energikusnak érzem magam, a hangulatom az egekben, és akármilyen érzelmi bajom volt előtte, az mintha elillant volna. Amúgy a Margit-szigeten voltam ekkor és este.

Ti tudtátok, hogy milyen intenzív esti élet zajlik ilyenkor a szigeten? Az egy dolog, hogy az emberek sétálnak meg kutyát sétáltatnak, vagy kiülnek egy teraszra és élő zenét hallgatnak egy ital társaságában. De micsoda sportélet van itt! A Palatinuson úsznak, a Hajós Alfrédban zajlik a vízilabda-edzés. Az Atlétikai Centrumban teniszeznek, mellette megy a strandröplabda-meccs. Az Outdoor fitness parkban edzenek, a játszótér sportpályáin fociznak, kosaraznak, a Nagyrét füvén jógáznak. Annyira jó látni, hogy ilyen sokan mozognak, és ahelyett, hogy egy fáradt nap után este tévéznének vagy a telefont nyomkodnák, veszik a fáradtságot, és tesznek az egészségükért. Te, aki most olvasol, sportolj!

Na, ennyi motiváció és inspiráció után jöjjön a második futásom, ami szintén egész jóra sikeresett. 8,7 lett a táv és okés volt a tempó, benne 4x1 km lendületes rész. A Kis-Duna ághoz mentem, ezt a helyet nagyon kedvelem, annyira csendes, nyugodt. A Graphisoft parkon át egészen a Vasúti hídig mentem, útközben alig találkozva emberrel. Kedvenc részeim itt az Ólomöntők szobra, a kis tó a parkban, a Gázgyári lakótelep házai, és a graffitik az út mentén.

Ha lúd, legyen kövér, ha már sport, legyen sok sport. Pénteken volt a Magyar Diáksport Napja, amikor az iskolákban sportnapot tartanak. Mi egy közös zenés bemelegítéssel indítottuk a napot az udvaron, amikor gyerekek, tanárok és szülők együtt tornáztak. Aztán kimentünk a közeli futópályára, és különböző évfolyamok más és más távokat futottak le. Büszke voltam rá, hogy az osztályomból szinte mindenki a hosszabb távot választotta, és derekasan végig is csinálta. 

Néhány tanár is futott, természetesen én is, közben noszogatva a lemaradókat, és élvezve, ahogyan drukkolnak nekem a gyerekek. Ezután különböző sport-kihívások következtek, pl. fekvőtámasz, pingpong-dekázás, célba-dobás, guggolásból felugrás. A plankben meg a labda-passzolásban én is részt vettem. Nagyon aktív volt mindenki, és ez engem is feldobott, olyannyira, hogy elhatároztam, hazafutok a suliból.

Ezt néhány tényező nehezítette. Egyrészt nálam volt a hátizsákom, amit ugyan nagyon szorosra húztam meg, hogy ne lötyögjön, de persze még így is zavart némileg a mozgásban. Másrészt az öltözékem, mert ugye reggel a hűvös időben hosszúujjúban és hosszúnadrágban mentem. A futásnál a pulcsit még le tudtam venni, de a leggings maradt, és rettentően melegített. A nap pedig tűzött rám, nem könnyítve meg a helyzetemet. 

Ilyen körülmények között mindössze annyi volt a célom, hogy futva jussak haza. Néhol megálltam fotózni, kétszer lementem a Dunához, egyszer pedig, nagyjából féltávnál, félbeszakítottam a futást, mert fagyizni támadt kedvem. Míg elnyaltam, sétáltam, aztán folytattam tovább, így összesen 9,7 kmt tettem meg. 

Az edzésélmény eleinte elég vacak volt, aztán persze tök jól belendültem, és utólag csekkolva a tempóm sem volt annyira szar, mint amilyennek hittem. A lelki élmény pedig pazar: Békásmegyerről Óbudára, természetesen a Római parton át, aminek imádom a hangulatát. Csak az emelkedő-futás maradt ki, de azt majd jövő héten pótolom.

Hosszú futásnak 13 km volt előirányozva. Vasárnap elhatároztam, hogy végig futom az útvonalat, ami majd a versenyen is vár rám. Van róla egy tök jó szemléletes videó, az alapján egész jól meglett fejben, mi merre. De most a gyakorlatban is meg akartam látni és tapasztalni.

Az odajutás kissé bonyolult volt: elhéveztem a Batthyányra, onnan pedig villamosra szálltam volna, de az nem volt, csak pótlóbusz. Egy bácsival keresgéltük a megállóját, amiből az lett, hogy jót beszélgettünk egymással. A Várkert bazárnál át tudtunk szállni a villamosra, ami elvitt a Gellért térre. Innen bemelegítésképpen elkocogtam a leendő Startig.

Ez az ELTE Lágymányosi Campusánál lesz, innen indultam úgy rendesen. Elfutottam a Rákóczi hídig, onnan fordító északnak, és a budai rakparton végig a Lánchídig. Itt nem kell egyből ráfordulni a hídra, hanem átmenni alatta, aztán jön egy hurok a Fő utcára. A Clark Ádám térről következik a hídra hajtás, ez itt kb. a féltáv.

A pesti hídfőnél is van benne egy hurok, át a híd alatt, majd fordító, és innen pesti rakpart déli irányba. A Szabadság hídra egy „kellemes” emelkedővel lehet feljutni, már most érzem, ez lesz a versenyen a „kedvencem”. A hídról lefutás és a Műegyetem rakpart viszont jó kis lendületes szakasznak ígérkezik. A Petőfi hídtól már „csak” be kell sprintelni a Finishbe.

A nekiindulás meglehetősen nehézkes volt, és eléggé későn jött meg a futós kedvem. A végén viszont már annyira, hogy visszafelé is kocogtam a Gellért térre, és innen villamosoztam a Clark Ádám térig. Pótlóbuszhoz nem volt kedvem, ezért elfutottam a Batthyányig. Hévvel a Szentlélek tér, onnan pedig még egy utolsó kis futás a boltig. Az órám szerint ma 16,1 km-t futottam, de mivel tudjuk, hogy néha felfelé csal, ezért 10%-ot levonok, így becsületesen 14,5 km.

Az edzésterv utolsó három hete kicsit más, mint az eddigiek. Most az első hét a legkeményebb, ami szerint összesen 38 km lett volna a penzum, de én túlteljesítettem: 41,8 km lett, ami szinte egyenlő a teljes maratonnal. Wow, büszke vagyok magamra nagyon! Ezután egy közepesen nehéz hét jön, az utolsó, a verseny hete pedig ultra könnyű lesz.

Csütörtökön, most már írhatom, hogy szokásosan, az Óbudai Gimibe mentem erőnléti edzésre. Ezúttal összehengergetett polifoammal melegítettünk be, és persze futottunk tíz kört. Aztán step padok segítségével edzettük különféle izmainkat, majd, hogy teljes legyen a tesióra fíling, a bordásfalnál végeztünk gyakorlatokat. A futótechnikai résznél brutál ugrálásokat nyomtunk, mindenféle kargyakorlatokkal megspékelve. Jó kemény edzés volt, nehéz feladatokkal, de én ugyebár szeretem a kihívásokat. Szóval egész jól ment, de talán még jobban ment volna, ha nem közvetlenül előtte eszem meg az anyukámtól kapott IKEÁ-s Daim tortát, aminek ellenállni képtelenség. Mindenesetre jó érzés, hogy nemcsak kardiózom, hanem erősödök is, mert nagyon rám fér.

Étkezéseim zömét zöldséges levesek és főzelékek adják. Napi max. 1 db péksüteményt fogyasztok, hozzá pástétom, sajt, keménytojás, sok saláta. Mellé jönnek a gyümölcsök (mostanában szőlő és szőlő és szőlő) és müzlis joghurt. Viszont hogy ne tűnjek semmiképp szentnek, leírom, hogy van persze némi nasi is, zabrudi, rizsszelet, de akad keksz, süti vagy fagyi is. Mivel sok kalóriát égetek el mozgással, úgy érzem, ez bőven belefér.

Az időszakos böjtöt - némi rugalmassággal - évek óta tartom. Az időpontok évszakonként változnak, de a lényeg az, hogy későn reggelizek, korán vacsorázok, hogy minél rövidebb legyen az étkezéssel töltött idő, és minél hosszabb idő jusson emésztésre. Hétköznapokon szigorúbb vagyok magammal és következetesebben betartom ezt az önmagam által felállított szabályendszert, de hétvégén néha eltérek tőle, és ez egyáltalán nem tölt el lelkifurdalással, örömmel annál inkább. Jó néha egy fagyizónál elcsábulni, kicsit hamarabb reggelizni vagy este az ágyban kekszet rágcsálni. Tudom, hogy amikor eljön a hétfő, van akkora önuralmam, hogy visszatérjek a szokott rendhez.

Nagycsaládosként az államtól egy komolyabb támogatás jár, ez ugyebár az SZJA mentesség. Most viszont egyedülálló szülőként is kaptam segítséget. Az első ilyen volt az iskolakezdési támogatás, aminek az első részletét augusztus végén utalták, a második majd novemberben fog érkezni. Az óbudai helyi önkormányzat pedig vásárlási utalványt adott. Az is fellendíti a pénzügyeimet, hogy most már főállású pedagógusként és osztályfőnökként kapok fizetést. Így elmondhatom, hogy mostanra teljesen stabil, sőt, kifejezetten jó az anyagi helyzetem, ami oly sok év nélkülözés és hónapról hónapra élés után nagyon megnyugtató.

Kétszer voltam a héten a Kobuciban. Szerdán amolyan spontán módon. Este ránéztem a programra, láttam, hogy Kacaj lesz, akiket nagyon kedvelek, leugrottam hát megnézni őket. Idén már voltam egyszer Kacaj koncerten, a Hajógyári szigeten, az Óbuda Bay-en. Ekkor 40 fokos hőség tombolt, de szerencsére a sátrat ventilátorokkal hűtötték, így nemcsak a koncertet meghallgatni volt kedvem, hanem az utána következő táncházhoz is volt energiám.

Most viszont pont az első nagyon hűvös este volt ez, én meg könnyelműen alulöltöztem. Nyári ruha, vékony dzseki, mezítlábas cipő… Hősiesen végig álltam a koncertet, ami nagyon tetszett, de utána már az Artúr Rambón nem maradtam. Pedig szívesen meghallgattam volna őket is, mert ez az Aurevoirból távozott Agócs Márton új zenekara, de győzött a józan ész, és hazamentem melegedni.

Pénteken már tervezetten érkeztem kedvenc óbudai szórakozóhelyemre. Kamaszkorom egyik nagy kedvence, a Pál Utcai Fiúk adott koncertet, ami viszont sajnos az év egyik legbénábbjára sikeredett. Elég szar volt az erősítés, rosszul hallatszódott hátra a zene, bár ezzel még kevesebb lett volna a gond.

Anikó hangja még mindig szép és egyedi, de sajnos már nagyon nem bírja a magas hangokat. Lecsóé pedig megkopott, ráadásul ő az összekötőknél hadarva és motyogva összevissza beszélt baromságokat. Egyszóval nagyon nem volt profi produkció, ennek ellenére persze örültem, hogy élőben hallom például a Bált.

A múltkoriból tanulva jobban felöltöztem, vastagabb felső volt rajtam, és harisnya a szoknya alatt. A koncert alatt így nem fáztam, a Bugin meg persze felmelegített a sok tánc. Huh, nagyon pörgős volt, sokan maradtak partizni, a tánctér tele, a hangulat a tetőfokon. Sokszor egyedül táncoltam, de akadtak néha, akik megtáncoltattak. Mozgás szempontjából ez volt a hét csúcspontja 32.623 lépéssel, 218 perc mozgással, 1483 elégetett kalóriával.

Bizony, itt az ősz, reggelente már egy számjegyű a hőfok, emiatt farmerdzsekiben vagy pulcsiban indulok el, de napközben már simán pólósra, trikósra melegszik az idő. Viszont látom, másoknál elérkezett a meleg ruhák időszaka, megjelentek a sapkás gyerekek, az embereken télies kabát, vastag pulóver, nyakban kendő, lábon bakancs vagy csizma. Az iskolában beindították a fűtést, alig győzöm nyitogatni az ablakokat. A konyha és fürdőszoba csövén érzem, hogy a házban is fűtenek már, de én természetesen nem csavartam még fel a fűtőtesteket. Nálam minden helyiségben éjjel-nappal nyitva legalább egy ablak, és élvezem, hogy beárad a friss a levegő.

Itt a szeptember vége, szerdán megtörtént az őszi nap-éj egyenlőség, innentől kezdve rövidebbek a nappalok és hosszabbak az éjszakák. Láthatóan egyre később kel a nap, egyre később festi színesre az ég alját, amit annyira szeretek a hálószobám ablakából nézni. És egyre korábban nyugszik, érezhetően hamarabb sötétedik, hűvösebbek az esték. Jövő héten már itt az október, ami az előrejelzések szerint még hoz egy kis indián-nyarat, aztán elérkezik az igazi ősz. De én nem bánom. Szép, tartalmas és mozgalmas volt a nyári időszak, most eljött az idő a változásra. A kint helyett a bent, eljárogatás helyett több itthoni lét, emberekkel kapcsolódások helyett nagyobb hangsúly kerül az önmagamhoz való kapcsolódáson. És ez így van jól.

Hogy miért adtam azt a címet a blogbejegyzésnek, hogy „Kitörés”, fogalmam sincs. Egyszerűen mikor elmentettem a doksit, ez volt az első szó, ami beugrott. Egy pszichológus biztosan meg tudná ezt fejteni. 😊 

Ja, rég írtam ide a zenékről, most az aktuális kedvenc Beton.hofitól a "Hello, hello", de sok ByeAlexet is hallgatok, pl. Fekete (Fesd át),  Ahogy öregszünk, Emlékszem rád, Volt már kicsi nyár, Erotika, Nem hiszek (én már a szerelemben), Boldog leszek…

 

2026. szeptember