1+1=1

A héten volt 11. hó 11. napja, aznap 11. óra 11 perckor eszembe jutott az élet matematikája. 1+1=1, „two in one”, ezt a látszólag képtelen számtani műveletet élem most egyre jobban, amikor két egész egyből egy egység születik.

Önismeret és tudatosság: sajnos kezdenek elcsépelt szavakká válni. Pedig mostanában tényleg ezek a területek azok, ahol úgy érzem, a legtöbbet fejlődök. Brutál izgalmas a folyamat: magamat, a másikat és kettőnket figyelni, megismerni.

Teliholdat is hozott a hét, méghozzá pénteken. Épp a lehető legjobb alkalom volt arra, hogy megejtsük a novemberi Sutit. Meg kellett ünnepelnünk pár változást, az egyik barátnőm válását, a másik barátnőm új kapcsolatát, és persze az én sikeres vizsgámat is. 

Ennek örömére koccintottunk, én rosé fröccsel. A gyerekeim szerint ez kész züllés, kezdek alkoholistává válni. Na ja, idén talán háromszor ittam minimális mennyiségű alkoholt, ez a mostani pohár is kitartott egész este.

Megint óriási buli volt! Sokat énekeltem a csajokkal is, egyedül is. Punnany: Élvezd, Follow the Flow: Szélcsend, sőt, még a Nena-Kim Wilde féle Anyplace is (a mi dalunk, hiszen bárhol, bármikor, bármi...), ahol mindenkit, még saját magamat is meglepve németül is énekeltem. Nagyon kezdem megtalálni a hangomat, ezzel párhuzamosan önmagamat is.

Aztán jöttek a duettek, Linkin Park: In the end, Nightwish: Nemo, meg Billy Idoltól a Rebel yell, a refrénnel, hogy „more, more, more!”. Egyre varázslatosabb hely ez a Suti. Ej, biztosan ebben is a telihold a ludas.

A holdat tehát igen, de a napot viszont gyakorlatilag alig láttam ezen a héten. A reggeli köd sokszor egész nap nem szállt fel, volt, hogy annyira tejfölben lebegtünk, hogy a szomszéd kertje alig látszott. Ha meg el is oszlott a pára, az ég egész nap borult maradt. Mindenütt szürkeség, délután meg nagyon hamar sötétség.

Ez a komor időjárás eléggé rányomta a bélyegét a hangulatomra. Energia-mínuszban éreztem magamat, és full motiválatlannak. Ha akadt rá lehetőségem, napközben is aludtam egyet, annyira álmos voltam. Ez a fáradtság amúgy racionális okokkal eléggé megmagyarázhatatlan, mert egyébként se testmozgással, se agytornával nem fárasztottam le magamat túlságosan.

A sport eléggé minimálban van mostanság nálam, egy kis lájtos edzés és egy futás jutott csak a múlt hétre. Ekkor annyira hideg volt, hogy majdnem megfagytam, még a futás végére se melegedtem fel. Jégcsappá változott a fülem, a nyakam és az ujjaim. Bezzeg mostantól! 

Elhatároztam, hogy a zord időjárás nem szegi többé kedvemet, és ha az útviszonyok engedik, télen is fogok futni. Ezért hát ma beszereztem a hideg ellen egy futósapkát, csősálat és vékonyabb kesztyűt és egy vastagabb zoknit. Valamint pusztán motivációként vettem egy új szürke futógatyát. Ebben a szettben fogok kocogni Almáskert virágneves utcáin.

Ma elhoztam az elkészült Europass oklevelet, mely magyarul és angolul tanúsítja többek között a szakmám kompetenciáit és készségeit, a betölthető munkaköröket, a szakmai tantárgyakat (többek között: special services!), valamint a vizsga részletesebb eredményeit (ahol a központi vizsga és a projektfeladat is 5-ös lett). Idegenvezetői munkából most kettő lehetőség is megjelent, de tényleg csak arról írok majd itt, ami már egészen konkrét. Mindenesetre ezen a héten megint megyek hospitálni, méghozzá duplán; úgy látszik, az iskolai tanulás befejeztével a gyakorlati tanulás még nagyon nem ért véget.

Ha már tanulás: ma van kereken egy éve annak, hogy rendszeresen Duolingózom. Nemrég lehetőségem adódott egy fiatal, USÁ-ban élő orosz hölggyel beszélgetnem. Én magam kértem, hogy ne angolul, hanem oroszul kommunikáljunk. Szinte mindent megértettem belőle, és én is majdnem mindent el tudtam neki mondani. Csak a bonyolultabb témáknál kértem, hogy váltsunk át angolra, nagy sikerélmény volt. Az olasztanulás apropóján pedig épp volt ma egy érdekes történés a vonaton, amiből aztán egy jó beszélgetés kerekedett ki.

A hét eseménye, hogy (Tádááám!) anyukám sikeresen egyetlen napon adta el a régi lakását és vette meg az újat. A héten nem sokat pakolásztam nála, annál több volt a virtuális segítségnyújtás a lakberendezés terén. Minden nap lámpákról, fogasokról, szőnyegekről, konyhabútor méretekről, a pisztáciazöld és a bézs szín harmóniájáról és hasonlókról értekezünk. Tavasszal átköltöztetjük őt Óbudára, ahol végre egy tágas, felújított, szép és kényelmes lakásban élheti életét. Már az egész család nagyon várja.

Ha már család: végre sikerült összehozni egy majdnem teljes családi napot. Sajnos Kende, a hétköznapjait ipari alpinistaként x méter magasban töltötte, csak a vége felé tudott felugrani egy rövid időre, de amúgy együtt volt a csapat Budapesten. Az apropó: legnagyobb lányom születésnapja. Virág ugyan csak szerdán lesz 24 éves, de kicsit előre hoztuk az ünneplést a hétvégére.

Mi Nagymamival a jogosítványához járultunk hozzá, a testvérei kézműves workshoppal lepték meg. Kérésére lencselevest főztem, aztán zsemlefasít volt petrezselymes krumplival. Ezen kívül édesség-hegyek.

A torta: Dubai, mivel Virág nagyon szereti a pisztáciát. Alapja ropogós tészta, rajta vastag pisztáciakrém, a tetején vékony csokiréteg. Nem volt rossz, de a Csillag készítette pisztácia-töltelékes csoki-bonbonok nekem sokkal jobban ízlettek, mint a cukrászdai méregdrága torta. A húgai még cake poppal, azaz sütinyalókákkal is meglepték nővérüket.

Hülyébbnél hülyébb játékokat játszottunk, történetírósat meg kanalas-kártyásat, volt rajzolás és activity is. Sokat nevettünk, jó volt a hangulat. Legközelebb karácsonykor gyűlik így össze a csapat, méghozzá nálunk, ráadásul kibővülve, amit nagyon-nagyon várok.

Elhatároztam, hogy idén nagy karácsonyfánk lesz. Az ünnepi menünél meg mindenki egyféle kaját vállal, pl. én pogácsát, Kende salátát, lányok sütiket, Dávid husit, hogy az anyukám, akinek még nagyon nincs rendben a gerince, pihenhessen. Ő „csak” a piát adja. Most kezdett el kicsit megérinteni a karácsony hangulata. Ennek örömére első lépésként ma megvettem a gyertyákat az adventi koszorúhoz. A többi később, step by step.

A végére csak két mondat a politikáról. Megkaptam a nemzeti konzultációt, köszönöm, népem atyja, kiváló gyújtós lett belőle. Aki valóban szeretné elmondani a véleményét az ország helyzetéről, úgy, hogy azt tényleg meg is hallgassák, annak javaslom, inkább a következő oldalt keresse fel: https://magyarokhangja.hu/

2024. november

(A családom tagjai szokásosan nem járultak hozzá, hogy róluk képeket rakjak fel a blogra.)

Kilenc hónap

A cím senkit se tévesszen meg! Rögtön leszögezem, nem, nem várok gyereket, és nem, egyik gyerekem sem állapotos, így a közeljövőben nem leszek nagymama. Gondolom, a kilenc hónapról sokaknak a várandósság jut eszébe, ehhez a bejegyzéshez csak annyiban van köze, hogy a megtermékenyült petesejtnek kilenc hónap kell ahhoz, hogy a születéshez megérjen, mint ahogyan aztán a méhnek és az anya testének is kilenc hónap szükséges a teljes visszarendeződéshez.

Azt is mondják, hogy az ember a saját halálát előre megérzi, mintegy tudat alatt, méghozzá egyes kutatások szerint kilenc hónappal. Arról is rögtön megnyugtatlak titeket, hogy ehhez sincs semmi köze ennek a posztnak. Egyáltalán nem haldoklom, csak leírom, hogy ahogyan a születésre, ugyanúgy a halálra való felkészüléshez is kilenc hónap szükségeltetik. Ez a kilenc hónap tehát egyfajta varázslatos szám, ami azt jelzi, ennyi idő kell valaminek a beéréséhez.

És hogy velem kapcsolatban mire vonatkozik ez a kilenc hónap? Egy folyamat végéhez értünk, valami nagyon beérett. Az emlékezetes „Belehalok” című írásom nemrég volt kilenc hónapos. Talán nem véletlen (mint ahogyan szerintem semmi sem az), hogy épp most olvastam el újra ezt az írást. Onnan indultunk és most hol tartunk? Hihetetlen változások történtek ez alatt! Többet változtam az elmúlt két és fél évben, mint életem eddigi 50 éve alatt összesen, és az utóbbi 9 hónapban még ennél jobban is besűrűsödött a sok fejlődés, előrelépés. A kulcsszavak: bizonyosság, összetartozás, szabadság, megnyílás, és csodák!

Az elmúlt héten is nagyon szuper dolgok történtek velem! Például két ismerősömmel fantasztikus hangulatú jógázásban volt részem, ami mindegyik résztvevőnek maradandó nyomot hagyott az életében. Egy „ló nincs szamár is jó” jellegű esetből pedig valami nagyon klassz dolog kerekedett ki. Ebből már megint az a tanulság, hogy tök felesleges eltervezni a dolgokat, mert Univer úgyis jobban tudja, és milliószor szuperebb lehetőségeket dob elénk, mint amire mi magunk számítani mertünk volna.

A berkenyei Szent Anna fogadóba a héten kétszer is elmentünk, de csak egyszer jutottunk be. Első alkalommal zárva találtunk, pénteken viszont végre bebocsáttatást nyertünk erre a szerintem remek helyre. 

Tudom, kicsit fura, hogy habár nyolc és fél éve élek Nógrádon, és a falum meg Diósjenő éttermeit mind kipróbáltam, ezen az ikonikus helyen eddig valahogy még sohasem voltam. Pedig Anyukámék régebben még Budapestről is kijártak ide ebédelni. 

Ez tulajdonképpen egyben rendezvényterem, lakodalmasház, panzió – és persze étterem. Nagyon elégedettek voltunk a hellyel, a kiszolgálással és az étellel is. Isteni mandulabundában rántott camembert ettem áfonyaszósszal, desszertnek pedig túrógombócot édes tejföllel, eperöntettel. 

Nem emlékszem, hogy ekkora mennyiséget mikor ettem utoljára egy ültő helyemben, de az tény, hogy az ebédünk egyben a vacsoránk is volt, annyira elteltünk. A boldogság ilyen egyszerű dolgokon is múlik, hogy az ember elégedett azzal, amit eszik, és azzal, akivel együtt eszik.

Nógrádra elérkezett a hűvösebb idő. Nálunk éjszakánként már fagy, mínusz 2-3-ra megy le a hőmérséklet hajnalra, tegnap már mínusz 5 volt. A kisebb cserepes növényeket már korábban behoztam a házba, most a muskátlikat is bemenekítettem. 

Már nem rövidnadrágban futottam, hanem elővettem a régóta a szekrény mélyén pihenő cicanacimat, és a trikó is jövő tavasszal kerül csak elő újra. Helyette itt a kapucnis futópulcsi, amit a kezemre is rá lehet húzni, de nekiinduláskor még így is fagyosak voltak az ujjaim.

Egyre hidegebb van tehát, de ez ellen kiváló a jól begyújtott cserépkályha, ahol most is lobog a tűz, pattog a fa. Ma készítettem egy forró mentateát, hogy felmelegedjen a dolgozó nép, ebédre pedig karfiollevest főzök. Ha pedig az ember nagyon melegre vágyik, elmehet szaunázni. Épp most határoztuk el, hogy kipróbáljuk végre a jenei Ágnes fürdőházat, ami már elkészülte óta tervben volt, de most, ha minden jól megy, végre tényleg tett követi az elhatározást.

Reggel deres a fű, megül a köd a völgyben. Csodálatos látni ilyenkor a felkelő napot, és azt figyelni, ahogyan szép lassan felszáll a pára. Már ha felszáll, mert ma például egész nap tejföl úszik körülöttünk. Ennek is megvan a maga sajátos varázsa. Régebben pont emiatt nem szerettem a novembert, mostanra pedig ezt kedveltem meg benne.

Az anyukám talált magának egy lakást! Elég gyors és sikeresnek mondható tehát a keresési folyamat. Ő hármat nézett meg, én egyet, végül ez utóbbi lett a nyerő. Jelenleg zajlik az ügyintézés, papírmunka, adatok, ügyvéd, adás-vétel, szerdán pont kerül mindenre. Néhány nap, és egy új, szerintünk nagyon szuper lakás tulajdonosa lesz. A helyszín amúgy nem az eredetileg elképzelt Újlipótváros, hanem Óbuda. Amikor egyszer kicsit el volt keseredve, hogy nem talál a XIII. kerület belső részén a kedvére való ingatlant, azt javasoltam, kicsit tágítsuk a lehetőségek körét, és ekkor hoztam be a képbe a III. kerületet. Jómagam itt nőttem fel, itt éltem 18 éves koromig, anyukám pedig 1996-ig.

Lakásnézés után először egy kisebb sétára indultunk a környéken, aminek az lett a vége, hogy szinte a teljes óbudai óvárosi részt bejártuk. Az egész olyan volt, mint egyfajta időutazás: elindultunk az új helyről, és megérkeztünk a régihez. Ebben a sétában az is nagyszerű, hogy a balesete óta ez volt anyukám első hosszabb sétája, most elkezdte a gyógytornát, kap infúziót, így van remény a felépülésére. A kép a Zsuzsa étkezde előtt készült, aminek az a pikantériája, hogy ebben az új lakáshoz legközelebb található önkiszolgáló étteremben dolgozott anno az öcsém.

Ha már időutazás: ezen a képen az általam szerkesztett első újságokat láthatjátok, a pakolgatás közepette találtam rájuk. 13 éves voltam, amikor táskaírógép és magazin-kivágások alapján elkészítettem őket. Ott és akkor kezdődött újságírói „karrierem”, ami azóta sem teljesedett ki igazán, bár mostanság ismét megfogalmazódott bennem, milyen jó lenne ezen a területen is újra dolgozni.

Ha már munka, múlt héten tettem pár lépést ezen a területen is. Megérkezett a várva várt idegenvezetői igazolványom, és elkészült az Europass-om is. Mostantól hivatalosan és legálisan dolgozhatok az új szakmámban, így elkezdtem komolyabban felderíteni a lehetőségeimet. Most a Turista Angyal került be a képbe, akik gyalogos túrákat visznek a fővárosban, és nagy szükségük van új idegenvezetőkre. Ezért hétvégén részt vettem kettő városnézésen is, egyszer Pesten Mónival, másszor pedig a Budai Várban Dominikkel. Mindkettő nagyon érdekes és tanulságos volt, azzal a különbséggel, hogy az elsőn póló volt rajtam a kabát alatt és így is megsültem, a másodikon meg pulcsi, és így is megfagytam. Bízom benne, hogy hamarosan konkrét munkáimról is beszámolhatok nektek. Addig nézegessétek az itt készült képeket!

A gimis lányaim hétvégén Abán maradtak, mert szombaton volt a szalagavató az Atilla Király Gimiben. Tündér még nem táncolt, hiszen majd csak jövőre ballag, de az osztálya volt a szervező: pakoltak, segítettek, próbáltak, előadtak. Csillag is lement megnézni egy barátnőjét, és Kincső is lent maradt csak úgy, hogy aztán tegnap az új barátaival bandázzon, aminek a vége egy vasárnapi pizsi-parti lett.

Én is találkoztam a barátnőimmel a hétvégén, méghozzá a szűkebb női kör összes tagjával. A havonta megrendezett nógrádi vásárban futottunk össze, előre megfontolt szándékkal. A helyi óvoda megsegítésére szerveztek itt jótékonysági akciót, vettem is tőlük némi vásárfiát. 

Virágnak meg egy kis finomságot, szülinapi-ajándék kiegészítőnek, a jogsi-hozzájárulás mellé. Magamnak pedig az elmaradhatatlan diós kürtős-kalácsot. Elég szép volt a létszám a piacon, a csajokkal pedig nagyon jó kedvünk kerekedett. 

Hangosan viháncoltunk, röhögcséltünk, amiről nagyon nem csak a forralt bor tehetett. Amikor felvetettük, hogy vajon mit szól ehhez a falu, az egyik válaszunk az volt, hogy szarunk rá, a másik meg, hogy mi (is) vagyunk a falu. Meg is egyeztünk, hogy pénteken törzshelyünkön, a Sutiban bulizunk majd együtt.

Politikai témával zárom a bejegyzést. Az USA elnökválasztásról inkább nem nyilvánulok meg; aki ismer, az tudja, mennyire nem vagyok elégedett az eredménnyel. A hazai helyzettel sem, béka segge alatt lévő gazdasági mutatók, aljas botrányok, stb., a közvélemény-kutatások ígéretes eredményeivel viszont nagyon is. Szombaton egy informális összejövetelen vettem részt Balassagyarmaton, ahol örömmel találkoztam ismerősökkel, és ismertem meg új, remek embereket. 

Nagyon tetszik a köztünk lévő emberi kommunikáció, egymás kölcsönös segítése, és az összefogás egy nagyobb cél érdekében. Ha csak ennyit el tudott érni ez a mozgalom, már megérte. Persze Gyarmaton se bírtam ki, hogy ne csináljak egy kis városnézést. Sétáltam egyet a napsütésben a központban, és csodák csodájára fagylaltot is tudtam enni. Az itt készült fotókat láthatjátok most.

Erre a hétre is sok jó dolog várható: a szaunán és karaoken kívül a legnagyobb lányom születésnapja okán egy családi összejövetel, a reményeink szerint addigra nagyjából rendbe rakott újlipótvárosi lakásban. Boldog 11.11-et nektek mára!

 

2024. november