Love is Love

Két címen gondolkoztam, amikor írtam ezt a bejegyzést. Az egyik valami olyasmi lett volna, hogy „Meghiúsult dolgok hete”, vagy „Ami nem jött össze”. Aztán rájöttem, hogy inkább maradok pozitív, meg ugyebár a legnagyobb eseménynek amúgy is a „Love is Love” az egyik mottója. Viszont tény, hogy erre a hétre egy csomó dolgot terveztünk, terveztem, és ennek nagy része sajnos nem jött össze.

Ennek oka pedig az egészségi állapotom volt. A múlt hét úgy ért véget, hogy elkezdett fájni a torkom. Ez, bármit is tettem ellene, nagyjából egész héten elkísért. A hét közepén pedig egyik reggel úgy ébredtem, hogy begyulladt a szemem. Fájt, beragadt, könnyezett, rányomta bélyegét az alap életérzésre. Ezek mellé szép lassan jött még egy-két további tünet, úgy mint orrfolyás, orrvérzés, köhögés és egy általános gyenge, levert állapot.

Emiatt a randinapunk nagyon nem úgy alakult, ahogyan akartunk. Azért együtt töltöttük a napot-éjszakát, de társasági esemény, esti kimozdulás helyett inkább hétköznapi dolgokat csináltunk. Például vásároltunk a Bauhausban. Vettem fentre is rolókat, mert kegyetlen a hőség a tetőtérben, valamint anyukámat megleptem egy nádszövettel az erkélyére. Ezen kívül pizzát rendeltünk és elsétáltunk fagyizni (oké, lehet, hogy ez nem volt jó ötlet a fájó torkomra…). Este pedig megnéztünk egy új magyar filmet és a tyúkokkal feküdtünk le aludni. Némi vásárláson kívül a következő napokat többnyire pihengetéssel, gyógyulgatással töltöttem Óbudán.

Mindeközben anyukám és öcsém Portugáliában töltött néhány napot. A cél kettős: városnézés Portóban meg mindenféle más szépséges portugál és spanyol városokban, valamint az unokaöcsém kinti meccseinek megtekintése. 

Nagyon úgy tűnik, hogy sikeres volt a szurkolás: a srácok győztek, Kevin jól játszott, egyre nagyobbnak tűnik az esély, hogy a válogatottban Magyarországot képviseli majd az EB-n.

Egyik lányom ezalatt Mallorcán járt. Egy barátnője ott dolgozik kint, és meghívta őt magához. Csak a repülőjegyet kellett kifizetnie.

A szállás adott volt, ennivalót is kapott. Kint várost nézett, fürdött a tengerben és jó társaságban töltötte az idejét.

Másik két lányom különböző strandokat látogatott meg a kánikulában. Fürödtek a Bánki tóban és kempingeztek a Balatonnál Alsóörsön. Érdekes én, a nagy víz-rajongó, idén még egyszer sem strandoltam.

A legkisebbre most rájött az egészség-mánia, életmódot váltott: nagyjából normális időben fekszik és kel, edz, még velem is futott, valamint viszonylag egészségesen kezdett el táplálkozni.

De térjünk vissza rám. Már azt hittem, a szombatomat is tönkreteszi ez a fránya betegség, de reggelre már kicsit jobban voltam, kipihentebbnek éreztem magamat. 

Miután jól kialudtam magamat, vettem egy nagy lendületet, és elindultam minden idők egyik legnagyobb budapesti rendezvényére, a Pride-ra (hivatalosan: Budapest Büszkeség Menete).

Már a metróút is érdekes volt. Mellettem egy szivárványos táblás fiatal lány, velem szemben szittya magyar vitézek szarutülökkel. Érdekes kombó.

A Deákon az aluljáróban irdatlan mennyiségű ember, fent a téren hatalmas tömeg. 

Szivárványos zászlók, lufik, ernyők…

Elgondolkoztató feliratok az oszlopokon, molinókon...

Ötletes táblák, rajzok...

Deutsch és Pintér bábuk, Orbán-maszkok (gondolom fricska az arcfelismerő rendszer kedvéért)…

Emberek érdekes pólókkal, ruhákban…

Amúgy én személy szerint nem találkoztam egyetlen pucérseggű, f@szát lóbáló b@zival sem (bocs, idézet természetesen a sok idióta kommentből). Még félmeztelenül se láttam senkit sem, és csak néhány polgárpukkasztó öltözék tűnt fel a tömegben.

Persze feltűnő részlet sok emberen volt, pl. szivárványos smink vagy zokni, szivárványos sapka vagy táska, kislányokon tüllruha. Mert igen, voltak gyerekek is szép számmal (nem, nem váltak meleggé tőle).

Tulajdonképpen a társadalom minden rétege és korosztálya képviseltette magát, idősek és fiatalok, városiak és vidékiek egyaránt. Sokan érkeztek emberek külföldről; láttam mindenféle nemzetiségűt, hallottam sokféle nyelvet.

Én valahogy a Kétfarkú Kutyapárt kamionjához sodródtam, és míg állt, az ő zenéikre (Lady Gaga, Makarena, Carson Coma) buliztam.

Nagyon tetszett a hangulat, mindenki kedves volt és vidám. Csak mosolygó arcokat, önfeledt embereket láttam.

Rettentő lassan indult meg a menet, aztán szépen elhagyott engem a kamion, vagyis lemaradtam tőle a tömegben. Időnként felharsantunk, szólt a taps és a füttyögés, amúgy békésen haladtunk végig.

Mivel N.E. és maroknyi „serege” elfoglalta a Szabadság hidat, ezért a rendőrök az Astoriánál jobbra tereltek minket. A Kossuth Lajos utcán már kissé lendületesebben tudtunk haladni. Ikonikus jelenet, mikor egy hangszóróból megszólalt a „Bella Ciao” és mindenki egyszerre énekelte a dalt.

A vonulás az Erzsébet hídon volt számomra a csúcspont. 

Előttünk a rengeteg ember a rakparton, egészen a Gellért térig.

Mögöttünk pedig míg a szem ellát, csak úgy áradt a nép.

Már a hídon éreztem, hogy kezdek fáradni és nem akartam magamat túlhajtani, ezért a Gellért hegynél a menettel ellentétben nem balra, hanem jobbra tértem. 

Elsétáltam a rakparton, és vissza-vissza tekintve láttam, hogy hömpölyög a tömeg.

Aztán a neten nézve a közvetítést láttam, hogy mikor az eleje már a Műegyetem rakpartra ért, a vége még mindig a Deákon volt. Egyes becslések szerint 200.000-en voltak, valakik már 500.000-nél tartanak. A közmédia szerint gondolom úgyis csak néhány százan lézengtek, így egyezzünk ki abban, hogy minimum 100.000-en voltunk.

Már közben megtudtuk, hogy minden a doktorminiszterelnök úr mesterterve miatt alakult pont így, mellyel csapdába csalta az ellenzéket. 😊 Az tény, hogy a betiltással, a gyűlöletkeltéssel, az uszításaival sikerült elérnie, hogy soha nem látott tömegek mozduljanak meg, és olyanok is kimenjenek a Pride-ra, akiknek amúgy eszükbe sem jutott volna. Lásd jómagamat is.

A gyerekeim ahányan vannak, annyiféleképpen reagáltak erre. „Hát én oda tuti nem megyek!” illetve „Anya, jézusom, miért mentél ki?” volt az egyik oldal, a másik meg a „Wow”! reakció, illetve a fiam ott is volt a demonstráción.

A „Miért?” kérdésen jómagam is agyaltam. Több ok is körvonalazódott. 1. Sosem voltam, most volt a 30., megnéztem, mi is ez az egész. 2. Bulizok egy jót. 3. Demonstrálok a gyülekezési jog megnyirbálása és szólásszabadság korlátozása ellen. Meg én olyan vagyok, hogy ha nekem azt mondják, hogy ne, akkor én csakazértis. Betiltották? Akkor menjünk!

Az eddigi egy-másfél éves folyamat egyik meghatározó eseménye, csúcspontja volt a tegnap. Egy nagy beintés a regnáló hatalomnak. Fittyet hányás a kormányra, a miniszterelnökre. A rendszer ezzel alapjaiban rengett meg.

Amúgy aznap este egy újabb rápihenést követően még volt kedvem lenézni az Óbudai Nyár egyik eseményére, amit anyukám lakásától mindössze 3 percre rendeztek meg.

Charlie adott koncertet, ami nagyon jó hangulatúra sikeredett. Először csak úgy gondoltam, pár számot hallgatok meg, aztán maradtam a legvégéig. 

Ő az az idős zenész, akinek most is nagyon jó a hangja, hozza a megszokott formáját, és 77 évesen is lendületes bulit csinál. 

Ilyen számokkal például: „Skandináv éjszakák, Nézz az ég felé, Könnyű álmot hozzon az éj, Jég dupla Whiskyvel, Az légy aki vagy”.

Ugyan egyik éjjel esett némi eső, sőt, Budapesten órákon át zuhogott, ez a nógrádi kerten nem igazán látszik meg. 

Mikor hazatértem, siralmas volt a látvány. A zöldségek kókadoztak, a virágok hervadoztak. 

A föld csontszáraz, benne hatalmas repedések, a fű sárga. Ma egy nagy locsolást rendeztünk, de annyit ért, mint halottnak a csók.

Borzalmas ez a kánikula, forróság és aszály egyszerre. Napközben az ember energiája zéró szinten van, kint kókadozik, bent pihenget a hűs házban.

Na, nem panaszkodom, mert három nap múlva itt a szülinapom! Ennek örömére holnapután útnak indulunk, mivel "Love is Love". Két napot fogunk eltölteni kettesben a Zemplénben és megnézünk annyi várat, amennyit csak tudunk. A következő blogbejegyzés az erről szóló beszámoló lesz.

 

2025. június

Nyári napforduló

A héten szépen suttyomban, részemről mindenféle ünneplés nélkül megtörtént az nyári napforduló, az év leghosszabb nappala és legrövidebb éjszakája. Egyúttal elbúcsúztunk az Ikrektől és beléptünk a Rákba, ami azt jelenti, hogy nemsokára születésnapom lesz, méghozzá  pontosan 8 nap múlva. Mindezt nem mindennapi módon fogom megünnepelni...

A hét első fele hangsúlyosan a kertről szólt. Először is vettem egy nagy lendületet, és végrehajtottam az idei év második fűnyírását. Sokkal könnyebben ment, mint az első. 

Egyrészt mert nem hagytam olyan nagyra megnőni a dzsungelt, mint korábban. Másrészt, mert egy „új” fűnyíróval csináltam. A régi tönkrement, eddig egy kölcsön-gépet használtam, épp itt volt az ideje beszerezni egy saját, működőképes masinát. 

A helyi csoportban leltem rá, és beigazolódott, hogy jó vásárt csináltam. A fűnyíró halkabb és könnyebben kezelhető, mint az előző.

Így végre a kínszenvedés helyett az aktív meditáció lehetőségét adta. Amellett, hogy szép rendezett lett a kert, belekerültem a flow isteni állapotába.

A zümmögő méhecskék nálam aktívan beporozzák a virágaimat. Így azok csodaszépen virulhatnak.

Nagyon gyönyörűek a rózsák a kertemben és Almáskertben is. 

Az ártatlanság és a vadság kettős benyomását adják, amikor rájuk tekintek.

Egy ideig be volt zárkózva (akárcsak én)…

…de aztán (hozzám hasonlóan) kibontotta szirmait a liliom is.

Megejtettük a karózást is. 

A magas-ágyásokban több karót a földbe szúrtunk, hogy megtámasszák a növekvő paradicsomot és paprikát.

A bab és zöldbab köreihez nagyobb karók, pontosabban mogyoróágak kerültek. 

A babfélék már most elkezdtek rájuk felfutni, nemsokára sátorszerűen fogják belepni.

Kivirágzott a cukkini és nődögél a padlizsán.

Összességében elégedett vagyok a kerttel, csak azzal nem, mennyire száraz a talaj. Hetek óta nem esett eső, szomjazik a föld. Hatalmas repedések vannak rajta, és annyi vizet nem tudok és nem is akarok rá öntözni, hogy a fűre is jusson.

Persze locsolom a növénykéket rendesen, és nemsokára a kerti csap problémája is megoldódni látszik.

Szerdára a Heszes nyolcadikosok meghívtak a tanárbúcsúztatóra. Mindig furcsa, de kellemes érzés bemenni volt munkahelyemre, a nógrádi suliba.

Előadásukban versekkel és énekekkel köszöntöttek minket. Kedves ajándékot kaptam tőlük: fába gravírozott neveiket, valamint egy édességcsomagot (csokik, aszalt gyümölcsök, magvak) is.

Jó volt találkozni a volt kollégáimmal és diákjaimmal, beszélgettünk egész  mély témákról is, valamint finomabbnál finomabb sütiket ettünk.

A sportnapon és a ballagáson sajnos nem tudtam ott lenni, de azért lezárult a tanév Nógrádon és Abán is. A gyerekek az Atilla Király Gimiben megkapták a bizonyítványaikat, ami… hm… viszonylag jó lett, vagyis inkább nem lett nagyon rossz. Az évzárót amúgy náluk ilyen lazán tartják, ahogyan a képen láthatjátok.

Egyik lányomtól kaptam egy szép henna-tetoválást.

Ismét sikerült összehoznunk egy randinapot, amikor is népesebb társaságban szórakoztunk együtt.

A héten ismét jártam Székesfehérvárott, és már megint egy koncert miatt. 

Tavaly augusztusban a vihar miatt meghiúsult Bagossyék koncertje, most pénteken bepótolták.

Hatalmas volt a tömeg a belvárosban. Mintha egész Fehérvár, vagy akár Fejér megye ott lett volna.

Zsúfoltnak találtuk a sétálóutcákat és tereket, minden étterem és kávézó, főleg a teraszok dugig tömve voltak.

Mi csak fagyiztunk és elsétáltunk a Zichy ligethez.

A fiúk itt tartottak egy fergeteges koncertet, sok ismert és néhány új dallal.

Önmagamhoz hűen végig ordítva énekeltem, és ugrálva táncoltam.

Aznap lent aludtam Fehérvárott, de másnap hajnalban felébredtem és elhatároztam, hogy sétálok egy nagyot a környéken.

Szép volt a napkelte a Csónakázó-tónál.

Számtalan virágot találtam a gondozott, rendezett Rózsaligetben. A Csitáry-kútnál megtöltöttem az üvegemet helyi ásványvízzel.

Az előző nap zsúfolt és zajos belváros most kihalt volt és csendes. Alig találkoztam emberrel, jó volt szinte tök egyedül sétálgatni.

Nagyon kellemes ez a város, legalábbis a történelmi belvárosa. Csak a buszpályaudvar környéke siralmas, tele kéregetőkkel, csövesekkel, alkoholistákkal és drogosokkal.

Hétvégén, minő meglepetés, ismét Budapesten voltam, ahol mindenféle családi összejövetelekben, programokban volt részem, részünk.

Az óbudai ház felállványozva, az ablakok benejlonozva, kilátás semmi, belátás ellen redőny le. Persze azért nem bírtam magammal, a fólia alatt néha kibújtam az erkélyre, esélyt adva a nézelődésnek.

Dolgoznak a melósok ezerrel, festik a falat, lógnak a köteleken, nagy a zaj, fúrnak, kiabálnak. Reméljük, mihamarabb véget ér a káosz és igazán szép háza lesz az anyukámnak.

Egy nagy meglepetés történt, amit anyukám elől sikerült mindvégig eltitkolnunk. Úgy volt, hogy az öcsém idén nem jön haza Kanadából, erre egyik este csak úgy a „semmiből” betoppant, majdnem szívinfarktust hozva Anyura. Volt nagy sírás-rívás az örömtől.  

Kevin nagyon ügyesen edz, irányító pozícióban van. Még nem száz százalék, de nagyon valószínű, hogy az unokaöcsém bekerül a magyar kosárlabda-válogatottba. 

Nagymami néhány unokájával megnézte egy edzőmeccsét Fehérvárott, jövő héten pedig együtt egy nagyobb brigáddal mi is lemegyünk drukkolni neki.

A kettő között Portugáliában lesznek a csapattal, ahová, második meglepetés, Attis elhívta Anyut. Szóval közös utazásban is lesz részük Portóba és környékére.

Én pedig reggelente együtt kávézgattam vele, hol az egyik, hol a másik pékségben. Mármint ő kávézott, én meg csak úgy ücsörögtem és beszélgettünk.

Részünk volt egy kellemes családi ebédben is. Amellett, hogy finom volt a kaja, játszottuk kedvenc idióta telefonos csapat-játékunkkal is. Valamint a gyerekeim bevezették nagybátyjukat a kortárs magyar könnyűzene rejtelmeibe (nem mondom, hogy túl nagy sikerrel).

Délutánra megérkeztek a húgomék is a férjével és minimanó két és féléves kisfiával. Elmentünk fagyizni, aztán pedig játszótérre. Az unokaöcsém über cuki volt, játszottam, beszélgettem, sétáltam vele.

Este beültünk a Mad Gardenbe, amit a régi Selyemgombolyító kertjében alakítottak ki. Megérkezett Attis barátja és a fia is, volt falatozás, sakkozás, cseverészés.

A héten egyébként mindenféle műszaki dolgok jött a képbe. Először is a jó ideje vacakoló laptopomat vittem szervizbe, ahol kipucolták és újratelepítették.

Másodszor is vásároltam egy új telefont. Aki régóta követ, az tudja, hogy nekem ezer évig régi típusú nyomógombos mobiltelefonom volt, és csak három éve szántam rá magamat (a köz nyomásának engedve), hogy beszerezzem életem első okostelefonját. 

Amit sokszor leejtettem, először berepedt a képernyője, aztán eltört a hátlapja, a végén necces volt, hogy totálisan szétesik. Ezt megelőzve minimális havi részletre vettem egy hasonló, kicsit újabb típust.

Ráadásul szép világos, fehéres-szürkés, aminek végre van fóliája és tokja is. Valamint volt néhány ügyintézős köröm a Yettelnél, a Media Marktban és a MagNet Bankban.

Imádok sétálni! Ma hajnalban Budapesten mászkáltam. Szomorú látni, hogy kora reggel az emberek többsége fásult arccal kezdi a napot, hozzá jön a cigi, a kávé, és a sör vagy az energiaital. 

Viszont pozitívum, hogy egyre több kerékpározó, rollerező és futó embert is látok. Az Árpád hídról pedig szépséges volt a napkelte.

Először céltalan kóborlás volt a terv, telefonálással összekötve, aztán végül is félig meglepve, félig lelepleződve találkoztam a párommal Újpesten és elkísértem őt dolgozni.

Ma összességében két órát gyalogoltam a városban, és volt egy húsz perces futásom is. Csak azért ilyen rövid, mert reggel kicsit rosszul éreztem magamat: torokfájás, gyengeség, émelygés.

Ahogy telt a nap, egyre jobban éreztem magamat, így befaltam egy jó kis gombás-kukoricás-ananászos pizzát.

Szombattól Rákosrendezőn munkálatok zajlanak, ezért a vonatok nem mennek be a Nyugatiba. Leteszteljük az összes be- és kijutási variációt, buszt, villamost, metrót, van itt kérem választási lehetőség.

A lényeg, hogy az utazási idő jócskán megnőtt, az utazás pedig nagyon megbonyolódott. Egy hónapot kell így kibírnunk a kánikulában.

A kispiroson a hőgutában főttem a levemben, most viszont a hűvös házban ülök, pihenek, átgondolom a hetet, és írok egy jó kis blogbejegyzést.

2025. június