Isztriai vakáció

Isztrián nyaraltam!

Azt jó előre kitaláltam, hogy valahová külföldre szeretnék menni, de se a helyet, se a pontos dátumot nem döntöttem el előre. Amikor elérkezett a valódi vakációm első napja, kinéztem az interneten egy szimpatikusnak tűnő utazási irodát (La Grotta), bementem hozzájuk személyesen, és kerestem egy hozzám passzoló utazást. Kb. négy napra akartam menni, szállodába, ellátással, kombinálni a városokat és a tengerpartot, a szervezett városnézéseket és az önálló szabadidőt. Pontosan egy hét múlva indult az „Isztriai kiruccanás” fedőnevű programjuk, amire azonnal be is fizettem.

Életemben most először utaztam egyedül külföldre. Eddig anyukám, testvérem, párjaim, gyerekeim, barátaim voltak az útitársaim, de most késztetést éreztem arra, hogy belevágjak egy olyan kalandba, amit magam csinálok végig, és egyedül szerzek élményeket. Mostanában egyre jobban élvezem a saját társaságomat, és ez az egyedüli utazás is beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Gyerekkoromban jártam utoljára buszos társas-utazásokon (Ausztria, Csehszlovákia, Monaco), felnőttkoromban csak repülővel és/vagy autóval utaztam külföldre. Most azért esett erre a választásom, mert mindenhová hoztak-vittek, viszont nem biztos, hogy a legjobb döntés volt. Tudhattam volna magamról, hogy utálok buszozni, ráadásul a több mint 600-600 kilométert nagyon lassan tettük meg. Pedig ott a jó autópálya, szinte végig, de többször történt az út során baleset, betorlódtak az autók, a dugóban sokszor csak araszolni tudtunk, sőt, néha még azt sem.

Ez számomra idegtépő volt, főleg, hogy akármilyen kényelmes is volt a buszunk, a fél napig egy helyben ülést nagyon nem nekem találták ki. Összevissza fészkelődtem, sehogy se találva kényelmes pózt, pedig én voltam az egyetlen utas, aki egyedül ment, így nem ült mellettem senki sem, egy egész dupla-ülés az enyém volt. Vagy aludni próbáltam, kisebb-nagyobb sikerrel, vagy az ablakból néztem a tájat. Szép volt, ahogy odafelé Rijekánál fentről megláttuk a tengert, és az is, amikor hazafelé Balatonföldvárnál a Kőröshegyi-völgyhídról pont elcsíptük a naplementét.

A BOK csarnoktól indultunk, és megálltunk még a BAH-csomópontnál, Budaörsön, Székesfehérváron és Balatonbogláron is. Majdnem 12 órába telt lejutni, hazafelé 10 óra volt az út, kettő pihenővel, egy Magyarországon, egy Horvátországban. Oda is, vissza is Nagykanizsán álltunk meg a Tesconál reggelizni illetve uzsonnázni, illetve Draganicnál, ahol ebédelni is lehetett.

Horvátországban utoljára 30 éve jártam, az akkori párommal, akivel a jó öreg Ladánkkal lekocsikáztunk a tengerpartra a kanyargós hegyi utakon (akkoriban még nem volt meg az autópálya). Kempingben szálltunk meg, sátorban aludtunk, gázfőzőn főzőcskéztünk. Porecben táboroztunk le, ott fürödtünk, napoztunk, de bejártuk a környék szép helyeit is: Opatija, Pula, Rovinj, Limski fjord (hajóval). A mostani út során jártam néhány olyan helyen, ahol akkor is, felidézve a régi emlékeket, de valami kimaradt, és akadt pár új helyszín is.

Az Adriánál utoljára 3 éve jártam, Piranban, Koperben, Portorozban. Most óhatatlanul is többször összehasonlítottam magamban Horvátországot az akkor Szlovéniában tapasztaltakkal. Bevallom, rendezettséget, tisztaságot, barátságosságot tekintve talán az utóbbi a nyerő nálam, de természetesen Isztrián is láttam nagyon sok szép helyet.

A csoport elég vegyes volt, középkorú és idősebb párok, anyukák gyerekükkel, nagymamák unokájukkal. Valamint, mily meglepő, néhány pedagógus is. Elvoltam velük, felszínesen csevegtünk, de senkihez sem kapcsolódtam szorosabban. Akadt néhány gázosabb utas, zsörtölődő házaspár, butaságokat beszélő nő és lánya, hangos-tudálékos kislány, idiótaságokat kérdező nő, de egyik sem a nagyon zavaró mértékben.

Számomra pont jó volt a csoporttal történő idegenvezetős városnézések és az önálló felfedezések aránya, akadt idő arra, hogy egyedül fedezzek fel egy várost vagy strandoljak. Az idegenvezetőnket némileg szakmai szemmel is néztem, de nem találtam benne semmi kivetnivalót. Vera nagyon felkészült volt, kedves és barátságos, abszolút meg voltam vele elégedve.

A szállodával már kevésbé, nem valami pazar darab volt. A hetvenes években épülhetett, és azóta nem sok felújítás történhetett rajta. Szocreál style, elhanyagoltság, ősrégi dizájn, sok helyen málló vakolat. 

Csendes helyen épült, sűrű fenyves közepén, Pula városközpontjától kb. 3 kilométerre, a tengerparttól mindössze pár perc sétára. Pozitívum még, hogy rendelkezett medencével, amit rendesen ki is használtam.

A szoba kellemes és jól felszerelt volt. Az enyém a harmadik emeleten, ahová csak kétszer mentem lifttel, első nap a bőrönddel fel, utolsó nap a bőrönddel le, különben mindig a lépcsőn közlekedtem, amit „csodás mintájú”, kopott szőnyeg borított. 

Pont a folyosó legvégén volt a szoba, nyugis helyen, az ablakából (pontosabban a franciaerkélyről) pedig - remélni se mertem - rá lehetett látni a tengerre.

Félpanziós ellátást kaptunk, svédasztalos reggelit és vacsorát. Bőséges volt a mennyiség, kielégítő a választék. Reggelire joghurtot ettem különféle müzlikkel, valamilyen tojásételt (rántotta, tükör- vagy főtt tojás), kenyeret vajjal és/vagy sajttal, paprikával. Vacsorára valamilyen párolt zöldséget (répa, borsó, brokkoli, karfiol, gomba), hozzá krumplit, rizst, rizibizit, hol spenótot, hol fejes salátát.

Mindig választottam finom süteményeket is, amiket, bevallom töredelmesen, szépen elcsomagoltam és később fogyasztottam el. Innivalóm valamilyen gyümölcslé volt (narancs, alma, barack, citrom), és meglepő módon a melegben megkívántam a szénsavas üdítőket is. Az út során pedig sok vizet fogyasztottam el, hogy pótoljam az elvesztett folyadékot.

A programok miatt a szokásostól eltérően jóval korábban és többet reggeliztem, valamint később és többet vacsoráztam. Napközben a melegben alig voltam éhes, megettem egy szendvicset és/vagy péksütit, desszertnek vittem zab-rudit meg pufirizs-szeletet, és persze elnyaltam egy fagyit. Ennyi bőven elég is volt.

Az időjárás végig nagyon meleg és napsütéses volt. A hőmérséklet némileg alacsonyabb volt az itthoni 40 foknál, kb. 33-34 fok, és reggelre 23-24-re hűlt le. Viszont jóval magasabb volt a páratartalom, amit sokszor elviselhetetlennek éreztünk. A zuhanyzás teljesen feleslegessé vált, mert a fürdőből kilépve máris levert a víz, a forróságban várost nézve csorgott rajtam a veríték, a futások során pedig a saját izzadságomban tocsogtam. Hiába törölgettem magamat törlőkendővel vagy zsebkendővel, mit sem ért. Meghatározó a sós tengerillat és a halszag, a sirályok reggeli vijjogása és a kabócák esti ciripelése.

Vittem magammal strandfelszerelést, futószettet (amit minden futás után kézzel kimostam), és különböző kékes színű ruhákat, kiegészítőket, ékszereket. Sőt, még a körmömet is türkizszínűre lakkoztam ki, hogy nyaraláshoz illő legyen. Anyukám kis-bőröndjét kértem kölcsön, valamint volt nálam egy kis úti-hátizsák és az értékeimnek egy hasi-tasi.

Az emberiség egy jó nagy része azért utazik, hogy vásároljon és egyen. Vittem eurót bőven, de alig költöttem, valahogy semmi sem szólított meg igazán. Mostanában egyre inkább a jó értelembe vett minimalizmus híve vagyok, és nem szeretem a tárgyak felhalmozását. Szuvenírnek is csak kis apróságokat vettem: magamnak egy olyan kis tükröt, aminek a mintája harmonizál az új pénztárcámmal, anyukámnak egy népies tálkát, páromnak egy hajócskát, a gyerekeknek színes homokkal, kagylókkal, csigákkal megtöltött üvegcséket, és természetesen hűtőmágnest. Jellegzetes horvát édességeket is akartam volna hozni, de tuti folyékony állapotban érkeztek volna haza. Azért egy dobozzal mégiscsak vásároltam, az utolsó megállóhelyen, a légkondis buszban tárolva, de még így is megolvadt a csoki.

A következő bejegyzés a konkrét horvátországi programokról, Puláról, Medulinról, Rovinjról, Baléról és Porecről fog szólni.

2026. augusztus

Julius - Augustus

Az előző bejegyzésem a Balaton-felvidékről szólt, ahol kettő napot töltöttem el. A gyerekeim viszont hosszabb időt, ki fixen ott maradva, ki Budapest és Kapolcs illetve Mindszentkálla között ingázva. Olyan koncerteken buliznak együtt a testvéreikkel és barátaikkal, mint Carson Coma, Bohemian Betyars vagy Beton.Hofi.

Az időjárás megint szörnyű: tűző nap, perzselő forróság, sehol egy felhő, 40 fokig kúszik fel a hőmérő. Számomra ez már lassan az elviselhetetlen kategória, mivel az idő múlásával egyre kevésbé bírom a meleget. A módszerem: éjjelre kinyitom az ablakokat és az erkélyajtót, hogy legalább valamennyire átszellőzzön és lehűljön a lakás, hajnalban pedig becsukok mindent és lehúzom az összes redőnyt. Így kripta-hangulat van, de legalább fogjuk rá, hogy elviselhető idebent az élet. A lakásban van klíma, de nemcsak a mostani energia-korlátozások miatt kapcsolom be ritkán, hanem a környezetvédő énem is tiltakozik ellene. Mosogatógép is van, de azt csak a kényelmes gyerekeim használják néha, én pikkpakk elmosogatok mindent kézzel. Szárítógép pedig nincs is, de hát az erkélyre kiteregetett ruha ripsz-ropsz megszárad az erkélyen.

Az elmúlt pár napban igyekeztem a mozgás és a pihenés egyensúlyát megteremteni az életemben. Akármennyire is hőguta van, rendületlenül csinálom a futóedzéseimet, többnyire nagyon kora reggel, szinte hajnalban.

1. A cél az Óbudai-sziget lett volna, de nem sikerült bejutnom a SZIGET (fesztivál) miatt, mert már most dolgoznak az előkészületeken és le van zárva a K-híd. Ezért a Kis-Dunaág mentén futottam a Gázgyárig. A táv semmi különös, 8 km, ennyi már gyakorlatilag csípőből megy. Viszont fokozót kellett belerakni, azaz az első 2 km bevezetés után és az utolsó 2 km levezetés előtt 4 km-en keresztül egyre jobban kellett (volna) növelem a sebességem. Én ugyan úgy éreztem, beleadom, ami kell, mégis utólag bebizonyosodott, hogy egy nagy lótúrót sikerült a fokozás. A 22 fok is megviselt rendesen, de azért utána a sportparkban még gépeztem egyet anyukám társaságában. (8 km)

2. Mivel aznap reggel még Kapolcson voltam, délelőtt meg Veszprémben, csak este jutott időm futni. Naplemente után is még 30 fok volt, gondoltam, belevágok; mindegy az idő, nincs semmi cél, csak a túlélés. Talán még sohasem futottam úgy, hogy mikor elindultam, már szürkült, és mire hazaértem, már besötétedett, csodálatos volt a kivilágított Margit-híd látványa. Én mindig is azt hittem, hogy hajnali pacsirta lévén csakis reggel bírom a sportot, de ez a futás ennek teljesen ellentmondott. Nagyon jó volt mind a tempóm, mind az edzésélmény. Középtájt 3x1 km-t lendületesen kellett futni és ez a körülményekhez képest egész jól sikerült. (7,5 km)

3. XY-nak hajnali 4-kor kellett tőlem elindulnia és 5-re a BAH-csomóponthoz érnie. Gondoltam, elkísérem villamossal, és onnan szépen hazafutok. Az Alkotás utcán jutottam el a Moszkvára (nekem sose lesz Széll Kálmán tér), onnan a Margit körúton (a hajdani Mártírok útján) ki a Dunához, aztán a budai rakparton Óbudáig. 3x4 perc gyors szakaszt kellett beiktatni, de mivel futás közben tuti nem fogom nézegetni meg számolgatni az időt (a kilométereket rezgéssel jelzi az óra), ezért egyszerűen gyors zenére felgyorsítottam, lassabbra lelassítottam. Jó volt az tempóm és hiába volt induláskor már 24 fok, mégis sikerélményt adott. (7,9 km)

4. Na, ez meg nagyon nem. Ekkorra már 27 fok volt a hőmérséklet a 4.55-ös indulásomkor. Ráadásul ez volt a heti hosszabb futásom, kb. 10 km. Még jó, hogy lassan kellett teljesítenem, gyorsan nem is ment volna. Így is a legelejétől kezdve a saját verítékemben úsztam, folyamatosan az izzadtságot törölgettem magamról, és kiittam a vizet az összes útba eső kútból. Emberekkel csak elvétve találkoztam, azokkal is inkább a vége felé; az első szakaszon konkrétan senkit nem láttam a pályán futni. Direkt nem vittem fülhallgatót, szeretem váltogatni a zenés és csendes futásokat. Másfél szigetkör volt, Árpád-hídon oda, Margit-hídon vissza, (légkondis!) hévpótlóval haza. (13,4 km)

Az előirányozott szumma 34 km lett volna, a csalóka órám szerint 36,8 lett, de reálisan 33 tuti megvolt. Júliusi összegzés következik: Az elmúlt hónapban összesen 3071 percet (napi 99, rekord 247) mozogtam, 506.081 (napi 16.325, rekord 35.066) lépést tettem meg, 24.912 (napi 803, rekord 1256) kalóriát égettem el.

Mégis, mi adja a lökést ahhoz, hogy nekiinduljak, és az erőt, hogy kitartsak? Mondanám, hogy a céltudatos személyiségem, de most felsorolok pár egyéb tényezőt, ami miatt megéri. Nagyon jó egyedül lenni, csendben, nyugodtan, önmagammal. Nézni a nyugodt folyót, a vízfelületen tükröződő fákat, házakat, hidakat. Hallgatni a sirályok vijjogását, és gémeket látni a sekély vízben. Az állatkertnél szarvasokkal, őzekkel találkozni. Reggel és este sokkal intenzívebbek az illatok (bár sajnos a szagok is, pl. pisis aluljárók, bűzölgő szemetesek.)

Két hétig a Római strandon táboroztattam, fürödtem meg napoztam persze, de a munka mellett úszásra nem volt lehetőségem. Ezt most bepótoltam a Dagályban, ráadásul elhívtam magammal az anyukámat is.

Úsztam a 25-ös medencében (az 50-es tele volt), majd együtt a tanmedencében is. Áztattuk magunkat a termál- és a gyógymedencében. Napoztunk a medencék partján és a füvön is.

A Wellness minden részlegét (finn szauna, gőzkabin, infra szauna, sószoba, tepidárium) kipróbáltuk. Tapostunk, merültem, pezsgőfürdőztünk.

Masszíroztattuk magunkat a vízsugarakkal; a jakuzziban a derekunkat és a lábunkat, a lubickolóban én a nyakamat és a hátamat is. Nagyon jól esett a hidromasszázs és az együtt töltött idő Anyuval, akit fagyizni is meghívtam a strandon.

Most, hogy intenzívebben sportolok, egyre sürgetőbbnek éreztem, hogy eljussak valakihez, aki jól kilazítja az izmaimat. 30 éve voltam életemben először profi masszőrnél Hajdúszoboszlón, azóta ismeretlenek sosem masszíroztak meg, csak a volt férjem (aki amúgy svéd masszőr is) meg a barátnőim, akik cellulit- meg nyirok-masszázst adtak nekem. Ezúttal egy fiatal férfire esett a választásom, aki a közelemben lakik, és másfél órás teljes testmasszázst kértem tőle. Amellett, hogy profi szakember, nagyon pozitív a személyisége is. El is határoztam, hogy havonta egyszer eljárok majd hozzá, mert ez a masszázs nemcsak testi, hanem lelki felüdülést is jelentett számomra.

Gondoltam: ha lúd, legyen kövér. Ha már az izmaim ilyen jól ellazultak, spékeljük meg a hetet egy jógával. Nagyon jól esett a testemnek és a lelkemnek egyaránt! Majdnem másfél órán át nyújtottam, gyötörtem a testem halk meditációs zenére, szinte észre sem véve az idő múlását. A végén szemtornával, arcmasszázzsal és intim-tornával is kiegészítettem a gyakorlatokat.

Ettem: hamis húsleves daragaluskával, cukkinifasírt krumplival, spenót tojásrántottával, zöldbabfőzelék kemény-tojással, krumplis-tészta, túrógombóc, és RENGETEG nyers zöldség (saláta, káposzta, répa, cékla, paprika) meg gyümölcs (cseresznye, barack, szőlő, banán).

Egyik este az elekro-folkot játszó Deva adott koncertet a Kobuciban. Beugrottam a Zichy kastély udvarába, és meghallgattam pár számot. Nagyon tetszett a népzene és elektronikus zene egyvelege és az énekes lány (Takács Dorina) hangja. 

A héten kettő randira volt lehetőségünk, mind a kettő nagyon jól sikerült (lásd. pl. a Margitsziget-csúcs fényképeit). Jövő héten viszont pár napig nem látjuk majd egymást, mert útra kelek. Véget ért a július, elkezdődött az augusztus. Kezdődik az igazi nyaralás, irány Horvátország! Életemben először egyedül utazom külföldre, egy Isztriai kiruccanásra. Vár rám többek között Pula, Rovinj és Porec városa, és az Adriai-tenger strandjai. A következő bejegyzésben erről számolok majd be nektek.

 

2026. július