A Balatonnál ejtettük meg a legutóbbi anya-lánya napunkat.
Siófok és Balatonszéplak volt a cél, mert a 70-80-90 években itt töltöttem
gyerek- és ifjúkorom nyarait.
Reggel a Déliben vonatra ültünk, méghozzá Expressre, ami 1
óra 20 perc alatt levitt minket a Balatonhoz. Borzalmasan idegesítő idős házaspár
ült velünk szemben, alig tudtuk magunkat türtőztetni, hogy ne szóljunk néha oda
nekik. A vonaton költöttük el a reggelinket. Már akkor elfogott
minket a balatoni életérzés, amikor Aliga-Világos táján megpillantottuk a tavat
a vonatablakból.
Siófokon szálltunk le, ahol az első látnivaló a vasútállomás
120 éves, tornyos épülete volt.
A Millennium parkban kezdtük a városnézést. Található itt
egy szökőkút, ami tegnap épp nem szökött, javították. Mellette egy „Zuhanyzó nő”
szobra, aki a meztelen fenekét vicces módon épp a park felé mutatja.
A Zenélő pavilonban van Kálmán Imre zeneszerző emlékműve,
aki a városban született és töltötte gyermekéveit. Fotózkodtunk vele (mármint a
szobrával) és a pavilonnal is. Közben szóltak a zenék, részletek különböző operettekből,
amikre anyukámmal még táncra is perdültünk.
Kettő templomot ejtettünk útba a városnézés során. Az elején
a neoromán stílusú Sarlós Boldogasszony templomot, ami a főút mentén található.
Horvátországban épp szintén egy Sarlós Boldogasszony templomot láttam, ami
azért is különleges, mert az ő napján, július 2-án van a születésnapom.
Mellette áll egy kereszt, az 56-os forradalom emlékműve és a
Könnyek kútja.
A templomtól a Fő térre értünk, aminek a közepén áll Siófok
jelképe, a Víztorony. Először megnéztük mellette az I. világháborús emlékművet
és a 3D-s várostérképet (inkább makettet), majd körbejártuk a Víztornyot. Ekkor fedeztük fel, hogy lift van az oldalában, tehát fel
lehet menni. Anyunak ingyenes volt, nekem pedagógusként kedvezményes, naná,
hogy fellifteztünk.
A panoráma-terasz oldala üvegből van, körbe lehet járni és
minden irányba elnézni a távolba. Szuper a kilátás a városra, a Balatonra, a
környező dombokra. Körbevezetlek titeket virtuálisan, nézzétek, milyen szép!
Fent kettő kiállítást is megnéztünk. Az egyik a város
történetét mutatta be, régi fotók és fürdőruhás Barbie-babák segítségével, a
másik pedig a város szülöttjének, Varga Imre szobrásznak az életét. Érdekes összecsengés,
hogy óbudai házunktól nem messze található a Varga Imre Gyűjtemény.
Fentről láttuk, hogy lent van egy szoborpark, úgyhogy leérve
oda mentünk először. Ez Varga Imre szobrainak szabadtéri kiállítása. A
következő szobrok láthatóak itt: II. Rákóczi Ferenc (aki pecsétet adományozott
Siófoknak), Czóbel Béla (elég szerencsétlenül üldögél szegény festő), (Hatvani
István) Professzor, Vénusz születése (a Napot szimbolizáló nőalakkal, vitorlával
és vízzel, ami ezúttal hiányzott), La Charogne (amit egy Baudlaire vers, a Dög ihletett),
Mementó a II. magyar hadseregért című kompozíció (morbid szobrok, fej nélküli,
félkarú, fél lábú katonákkal).
Újabb furcsaság, hogy az óbudai Fő tér esernyős szobrainak
másolata is megtalálható itt.
Ő készítette Széchenyi István szobrát is, ami a Víztorony lábánál
áll, és a gróf egy hajót kormányoz. Normál esetben szökőkút is körülveszi, de
most körülötte sem láttunk vizet.
Vettünk egy fagyit, azt nyalogatva sétáltunk ki a
Balatonhoz. Körben megcsodáltunk néhány szépen megmaradt, igényesen felújított
siófoki villát, köztük Jókaiét is.
A Jókai park árnyas fái alatt sétálva jutottunk ki a Kikötőbe. Itt található a Sió csatorna és a Balaton találkozása és a Sió zsilip.
Épp indult vagy kikötött itt néhány hajó, köztük egy
kalózhajó is. Még Anyu is „vezetett” hajót. 😊
Többek között a Nemzet művésze és a Balatoni sellő szobra is
díszíti ezt a helyet.
Innen a Mólóra sétáltunk ki. A végén egy oszlop tetején aranyozott
angyal szobra látható, kezében békegalamb.
Nagyon szép innen a látvány az öblökre és a tóra. Gyönyörű
volt a Balaton, láttuk a Tihanyi-félszigetet és még a Badacsonyt is.
Visszafelé útba ejtettük a szökőkutat (ez volt az egyetlen
működő a nap során), ahol gyerekek és felnőttek visongva pancsoltak,
fröcskölődtek.
Mi a rózsalugasban ültünk le és itt fogyasztottuk el a
tízórainkat.
Aztán az Isztria sétányon sétáltunk végig a Balaton partján,
majd egy eléggé gagyi szuveníres-étkezős negyeden. A Plázson lévő óriáskeréknek
a felét se láttuk.
Vicces. Nemrég jöttem haza Horvátországból, ahol az isztriai
Porec városában láttam a Siófok parkot, mert a két település testvérváros. Nos,
most Siófokon alkalmunk nyílt megnézni a Porecs teret.
A sétánk végén a Makovecz Imre által tervezett műemlék Evangélikus
templomot kerestük fel, amit sajnos zárva találtunk. (Miért vannak
Magyarországon szinte mindig zárva a templomok???) Kívülről nagyon egyedi
formájú és díszítésű, organikus stílusú. Nagyon tetszett, kár, hogy a belső
terét nem láthattuk, pedig a fotók alapján az is igencsak impozáns.
Innen busszal mentünk át Balatonszéplakra, gyerekkori
nyaraim helyszínére. Emlékeim szerint a busz útvonala a Sió csatorna fölött halad,
majd onnan rögtön Széplak következik. Nos, ez a busz előtte kavargott összevissza,
már azt hittük, lemegyünk a térképről. Utólag utánajárva kiderült, hogy Fokihegyet
jártuk be, mindenféle bogyó- meg termésnevű utcában kanyarogva.
Végül megérkeztünk Balatonszéplakra, ahol először a régi
üdülőnket, pontosabban annak hűlt helyét néztük meg. Tudtuk, hogy mára sajnos
lebontották az összes szocreál épületet. Pedig volt ott négy üdülő (Hírlapkiadó, Interpress,
MÚOSZ, és a nekünk legkevesebb Rádió- és TV), plusz étterem, presszó tekepályával,
és az ikonikus Orion bár.
Ma mindenféle apartmanok meg residencek vannak a helyén.
Boomer dolog lenne azt mondani, hogy bezzeg a mi időnkben sokkal jobb volt. De
tény, hogy akkor virágzott a közösségi élet, rengeteg programban vettünk részt
és barátságok is kötődtek.
Most eléggé személytelennek tűnt minden és viszonylag sivár
volt a part is. Végig sétáltunk a Balaton mentén, keresve a régi, vízbe mélyen
benyúló rádiós stéget, de sajnos azt sem találtuk már meg.
Elmentünk a régi SZOT-üdülők utcájába egészen a „Sajtházig”,
ahol néhány éve a gyerekekkel is üdültünk.
A közelében a Silver (utalás az Ezüstpartra) étteremben
ebédeltünk. Anyu rántott sajtot kért rizibizivel, lekvárral, én grillsajtot
steakburgonyával, salátával. Adtunk-vettünk, a kettőből csináltunk egy nagyon
finom mixet.
A nap hátralévő részét a strandon töltöttük. Anyu csak a lábát
lógatta a vízbe, én persze bementem „úszni”. A víz annyira alacsony volt, hogy
több helyen előbukkantak homokpadok is. Hosszú-hosszú perceken keresztül bokáig,
legfeljebb sípcsont-középig ért a víz, úgyhogy csak gázolni lehetett benne.
Amikor már combig-csípőig ért, belemerültem, lebegtem. A bója közelében lehetett
csak rendesen úszni, fogjuk rá.
A parton napozással ért véget a program. És azért egy
duplafagyi még belefért a vasútállomásig, amit modern stílusban újítottak fel. Nem
tetszett, hiányoltuk a vörös homokköves, spalettás kis hangulatos épületet.
Hazafelé már Interrégió vonaton utaztunk, ami két óra alatt
ért Budapestre. Szemben egy viccesen idegesítő fiatal pár utazott, akik az
egész vonatút alatt hol összevesztek, hol kibékültek. Mi alig bírtuk ki nevetés
nélkül. Már sötét volt, mire hazaértünk a sok szigetlakó között
hévezve. Nagyon szép, fárasztó, de tartalmas nap volt!
2026. augusztus
