Isztriai üdülés: tenger és medence, futás és buli

A városnézéseken kívül kettő főbb tevékenységet végeztem a nyaralás során: fürödtem és futottam. A fürdést űztem tengerben és medencében is. Isztrián kettő teljesen különböző STRANDot próbáltam ki.

Az első MEDULINban volt, ami némileg elkerített, de nem szabadstrand. Belépőjegyet nem kértek, csak a napozóágyért és a napernyőért kellett (volna) fizetni, de én nem béreltem semmit, egyszerűen leterítettem a törülközőmet és kész.

A part egyik része szinte teljesen homokos volt, apró kavicsokkal a vízben, a másik részén már kisebb kavicsok voltak a parton is. Én pont a kettő határán telepedtem le, mert a homokon kényelmesebb feküdni, nem törni a hátamat, hasamat semmi, bár utána tele lesz vele mindenem, bőröm, ruhám, cuccaim.

Ezen a strandon hatalmas volt a tömeg, óriási a zsúfoltság. Egyik ember a másik szájába ért, konkrétan 10-20 centikre voltak egymástól a plédek, törülközők. Ezek között lavírozott mindenki, aki a tengerbe akart jutni, nem mindig sikerrel, így történt, hogy letaposták vagy lefröcskölték a holmimat.

Mivel ez egy sekélyvizű strand, rengeteg volt a kisgyerekes család. A gyerekek visítoztak, sírtak, kiabáltak, a szülők idegeskedtek. Ez eleinte nagyon zavart, aztán megpróbáltam egy virtuális védőpajzsot magam köré képzelni, ami egy idő után sikerült is. A különböző hangok szép lassan egy összefüggő zsongássá álltak össze, így teljesen ki tudtam kapcsolni.

Semmi mást nem csináltam a strandon, csak a fürdés és a napozás kombinációját. Ja, és persze néha ettem, szétolvadt nasikat, vagy ittam, pisimeleggé változott vizet. A víz maga olyasmi volt, mintha a Balatonban vagy a Dunában fürödtem volna, semmit sem lehetett látni az aljából, és nagyon meleg, kb. 28 fokos. Csak némileg jelentett enyhülést a kinti forróság elől. Semmilyen vízi élőlénnyel nem találkoztam benne.

A parton napoztam hanyatt és hason, fekve, vagy ülve, a tengert nézve vagy csukott szemmel pihenve, néha be-bealudva. A tavasszal és nyár elején megalapozott barnaságom itt tovább fokozódott, méghozzá radikális módon. Nagyon jó csokiszínű lett a bőröm, és egyáltalán nem égtem, nem hámlottam le.

A PULAi szállodához legközelebbi strand egészen más volt. Fenyvesen át vezető lépcső vitt le oda, így pikk-pakk le lehetett jutni a tengerhez. A visszafelé út más kevésbé volt pikk-pakk, legalábbis a kevésbé fittek számára.

A lépcső végénél a Gortanova strandra ért az ember, ami kora reggel sötétzöld, sötétkék, türkiz színekben pompázott. Ekkor még szép átlátszó volt a vize. Mikor azonban délután lementem strandolni, már felkavarták a fürdőzők, így sajnos hiába vittem úszószemüveget, nagyjából semmit sem láttam a víz alatt.

Nagyobb kavicsok borították a partot, a szélén kövekkel, a part mentén végig sziklákkal. A látvány így szebb, a napozás viszont kényelmetlenebb volt. Itt is csak leterítettem a törülközőmet, azon ültem vagy feküdtem, élveztem a nap sugarait, ami ekkor már kezdett eltűnni a fák mögött.

A strandolás során többször is odébb húzódtam, egyre keletebbre letelepedve, hogy ne árnyékban legyek, hanem napsütésben. A legvégén már a sziklákon ültem, ott száradtam meg teljesen.

Mikor lementem, még elég sokan voltak, de mivel közeledett a vacsoraidő, szerencsére a többség kászálódni kezdett, és a végére ha nem is ürült ki a strand, de enyhült a tömeg. Így itt sokkal kényelmesebb és kellemesebb volt az életérzés.

A harmadik hely, ahol fürdeni tudtam, a szálloda MEDENCÉje volt. Kétszer mentem le oda pancsolni és úszni.

A medence kb. 10 méter hosszú lehetett, nagyjából téglalap alakú, lekerekített sarkokkal, az egyik végében félkör-alakú lépcsőkkel, az egyik kiszélesedő csücsökben kiülős résszel.

Első alkalommal kisgyerekes családok és idősebbek is fürödtek benne, de nem volt zavaró a tömeg. Második alkalommal direkt a vacsoraidő elejére időzítettem a fürdést, így konkrétan én voltam az egyetlen ember a medencében.

Szabályosan tudtam úszni, róni a hosszakat rendületlenül, az úszószemüveget használni. Amikor kedvem volt, megálltam kicsit pihenni a kiülős résznél, vízitornáztam vagy csak úgy lebegtem a víz felszínén.

A medence szélén körben napozóágyak álltak, ide ki tudtam feküdni, itt süttettem magamat a nappal.

Az úszáson kívül a FUTÁS volt a jellemző sporttevékenységem. Kora reggelenként futottam, három egymás utáni napon. Napról napra egyre visszább állítottam az ébresztőt és korábbra időzítettem a felkelést, de igazából magamtól felébredtem arra, hogy pirkad (kicsit később, mit idehaza). Pont mindig láttam a napfelkeltét, és lehet nyálasan hangzik, de tényleg emelkedett érzéssel néztem, ahogy a nap feljön a látóhatár fölé.

Még így reggel is szörnyű volt a meleg, és elviselhetetlen a páratartalom. Elindulás után nem sokkal már folyt a homlokomon a víz, aztán az izzadság átáztatta a trikómat, majd a sortomat is. A zsepit nem orrot fújni vittem magammal, hanem verítéket törölgetni. Minden nap kézzel kimostam a futószettemet, de minek?

Számomra nyaraláskor a futás egyfajta alternatív városnézés, amikor olyan részeket nézek meg, amiket a normál városnézés során nem látnék. Futva sokkal nagyobb szakaszokat járhatok be, így sokkal többet láthatok, mintha mindezt sétálva tenném. A szálloda közelében volt néhány öböl, ezeket futottam körbe az Isztrián töltött idő alatt.  Az öböl horvátul Uvala, ezek közül ötöt láttam.

1. U. Soline a J and J és a Valsaline nevű strandokkal, 2. U. Gortanova, 3. U. Zelenika a Valkana nevű stranddal és a mélyen benyúló T-mólóval, 4. U. Stoja a Zelenika, Valdefora és Stoja nevű strandokkal, és végül, legalábbis számomra utolsóként 5.U. Valovine a Valovine stranddal. Az első és második öböl között található a Tarzanica nevű kilátóhely, sziklás partszakasszal, a második és a harmadik öböl között a Lungomare part és strand, a harmadik és a negyedik öböl között pedig a Klaonica strand.

Most ugyebár fix edzéstervet tartok, mert készülök az októberi versenyre, de szerencsére pont a könnyebb hétre esett a nyaralásom. 6-5-6 km-t kellett volna lefutnom, végül 6,5-5,8-5,8 km lett belőle. (A heti hosszabb futásomat hétvégére időzítettem, már Magyarországra). 

Az elsőbe és a harmadikba bele kellett tennem egy-egy lendületesebb, gyorsabb kilométert, ez a körülményekhez képest sikerült is, egyenesebb vagy lejtős szakaszokon. A másodikat pedig 5x100 m repülővel kellett volna nehezítenem, de erre a terep ott alkalmatlan volt, később itthon pótoltam.

Ott nem sík a terep, bőven akadtak benne emelkedők, lépcsők is, valamint a normál útburkolat mellett porban, kavicsokon, köveken és sziklákon kellett futnom. Szóval némileg terepfutás lett belőle. Nap-indításnak nagyon jók voltak ezek a reggeli futások, vizuális élményt adtak, feldobtak energiával, megadták a mozgás és a felfedezés élményét. Örülök, hogy a nyaralásom alatt sem estem ki a normál ritmusomból, és minden napra jutott sportolás bőven.

Volt még valami, ami mozgás is, kikapcsolódás is, méghozzá a buliii! Egyik este ugyanis vacsora után hallottam, hogy zene szól a hotel mögül. A medence mellett volt egy bár, ennek a közelében egy szintetizátornál ült egy idősebb horvát férfi, és zenélt, énekelt. Helyi dalokat és külföldi retró slágereket egyaránt. Az előtte lévő területen idősebb hölgyeket láttam, szép frizurával, sminkkel, elegáns ruhában, ékszerekkel, akik a zenére táncoltak.

Megtudtam, hogy 23.30-ig tart ez az egész, úgyhogy felsiettem a szobába, átöltöztem buli-szettbe, aztán irány a parti. Félig egy bárszéken ültem és hallgattam a zenét, félig pedig táncoltam azokra a dalokra, amiket ismertem. Egy magyar házaspárral táncoltam a csoportunkból, meg felkért egy szlovén férfi is, aki igencsak egyedi táncstílust mutatott be, a ritmusérzék teljes hiányával. Majd beszélgetést próbált kezdeményezni, de angolul is csak gagyogott. A fotó nem ővele, hanem a zenésszel készült.

A végére, az Isztriai nyaralás témájának lezárásaként iderakok egy kollázst, amit kb. 30 évvel ezelőtti fotókból állítottam össze. Ilyen voltam és itt jártam a 90-es évek elején-közepén, és most némileg újraéltem az akkori élményeket. Hogy hová visz legközelebb az utam, az talány, van pár ötlet a bakancslistámon, de majd úgyis meglátjátok, mert írok róla a blogon.

2026. augusztus

Isztriai városnézések: Pula, Rovinj, Porec, Medulin, Bale

Nem kronológiai sorrendben dolgozom fel a nyaralásomat, hanem inkább tematikusan. Az előző bejegyzés az általános dolgokról szólt: utazás, csoport, időjárás, szálloda, étkezés, szuvenírek. Most jöjjön a városnézések témája, némi információval, sok-sok fotóval.

Az Isztriai-félsziget városainak történelmében rengeteg közös pont van. A Római Birodalomhoz tartoztak, aztán a Velenceiek és Genovaiak harcoltak érte sokáig. Napóleon is elfoglalta őket, majd hosszú ideig Habsburg fennhatóság alatt álltak. 

A két világháború között Olaszország része voltak, a II. világháború után pedig Jugoszláviához tartoztak. Csak a délszláv háború után, az 1990-es években vált önállóvá Horvátország.

Sokféle nemzetiség és kultúra keveredett itt évszázadok során, ami megalapozta a városok szerkezetét, építészetét. Szlovéniához hasonlóan itt is sok az olasz és sokan beszélnek a helyiek közül is olaszul. Gazdaságukat meghatározza a halászat, a hajózás és persze a turizmus.

A szállásunk PULÁban volt, és ezt a várost kétszer is megnéztük, egyszer a csoporttal, idegenvezetővel, viszonylag gyorsan, másodjára pedig én egyénileg, a saját tempómban és preferenciáim szerint.

Szerintem az isztriai városok közül Pula az egyik legkevésbé szép, a városközpont meg a kikötő még csak-csak, de amúgy az egész olyan szedettvedett. Persze találni itt szépen megmaradt, felújított, hangulatos házakat is, viszont az emberek főleg a római kori emlékek miatt mennek oda.

A leghíresebb ezek közül az Amfiteátrum, ami 132x105 méteres, ellipszis alakú, és anno 23.000 nézőt tudott befogadni. A domb felőli oldala kettő-, a tenger felőli háromszintes. Régebben gladiátor-viadalokat tartottak itt, ma persze más rendezvényeket, például koncerteket.

Pula híres a különböző kapukról és diadalívekről. Az egyik a Herkules kapu, ami a legrégebbi római kori emlék a városban.

A másik a Kettős vagy más néven Iker kapu (Porta Gemina), amit a II. században építettek, és a régi városfal maradványa közelében áll.

Innen nyílik a Zerostrasse, ami egy föld alatti alagútrendszer és itt található egy óriási helyi múzeum is.

A domborművekkel és növényi motívumokkal díszített Sergius diadalív a központi sétálóutca elején áll, ez a belváros egyik bejárata.

A Forum a főtér, ahol a különböző paloták és villák mellett kettő épület a hangsúlyos. 

Az egyik a városháza, ami évszázadok óta a város irányításának helyszíne volt.

A másik Augustus temploma, ami egy nem túl nagy, oszlopos épület az I. századból. 

Régebben a közelében állt a Minerva, a Jupiter, és a Juno templom, de ezek sajnos nem maradtak fenn.

Több templomot is szenteltek a városban Szűz Máriának. A róla elnevezett bizánci ókeresztény bazilika a Benedek-rendi apátság része volt és a VI. században építették. Román és gótikus elemei is vannak, a homlokzata pedig reneszánsz. Mellette egy velencei stílusú harangtorony áll külön.  

A Szent Ferenc templomot és kolostort épp felújították, mikor a meredek utcán felcaplattam oda.

Van még a városban egy csomó templom, a nevüket nem tudtam megjegyezni, de íme közülük néhány.

Áll Pulán kettő római színház, egy kisebb és egy nagyobb, valamint Agrippina házának romjai. A dombon pedig egy Citadella, ami a helyi erőd-rendszer része volt, de ide sem időm, sem energiám nem volt feljutni.

Az egyik téren egy hatalmas hajó-horgony áll.

Egy másik téren Pula városának makettjén megnézhetjük piciben a különböző nevezetességeket.

A kommunista érára emlékeztet a Tito-park emlékművekkel és szobrokkal.

Bejártam a kikötőt is, aminek van egy jachtos-, egy sétahajós-, és egy teherkikötő része. Aztán gyalog mentem vissza a hotelbe, ami kb. 3 km-re volt a központtól és kb. félóra alatt sétáltam fel oda.

MEDULINba főleg fürdeni mentünk, de persze hajtott a vérem és felfedezni vágyott (igen, még ebben a hőségben is). Ezért míg a többiek a strandra mentek, én előbb bebarangoltam a kisvárost.

Először a kikötőt, aminek a központjában egy szélmalom áll.

Aztán felkapaszkodtam a dombtetőre, mert három templom is áll itt. Az egyik egy annyira jelentéktelen kis kápolna, hogy le se fotóztam. A másik egy kisebb templom, melyet Gyógyító Boldogasszonynak szenteltek.

A legnagyobb a kéttornyú Szent Ágnes templom, ami viszonylag új, XIX. századi és a kikötőből is látszódik.

30 éves emlékeim alapján ROVINJ a legszebb város Isztrián, és most sem csalódtam benne. Fakultatív kirándulást tettünk ide, a csoport kb. fele tartott velünk. Talán ez a városnézés volt a nyaralásom csúcspontja, félig a csoporttal, félig egyedül.

Rovinj egy félszigeten helyezkedik el, ami korábban külön sziget volt, csak aztán feltöltötték, kialakult egy öböl, majd később kiépült, terjeszkedett. Mi persze csak az óvárost néztük meg.

A főtér közelében lévő utcákat jártuk be először, jellegzetes mediterrán stílusú színes vagy kőfalú, spalettás ablakú, erkélyes házakkal. Román, gótikus, reneszánsz, barokk és neo-klasszicista stílusú épületek találhatók itt festői összevisszaságban, mégis egymással harmóniában.

Végül a tengerparton lévő Gradski térre jutottunk, aminek a legjellegzetesebb építménye a velencei stílusú Óratorony.

Közepén egy gyerekszoborral díszített ivókút állt, amit a hőségben szinte megrohamoztak a turisták, alig tudtam lefotózni.

A XVII. századi Balbi íven át jutottunk be az igazi Óvárosba.

A dombra felfelé olyan épületek mellett haladtunk el, mint pl. a Prétori palota (jelenleg városi tanács) vagy az Olasz Intézet.

A domb tetejére épült a Szent Eufémia templom, amit kívülről is megnéztünk és be is mentünk. Bent megtalálható a szent szobra és szarkofágja is.

Már a templomot körülvevő területről is szép a kilátás a városkára, a tengerre, a szigetekre, cédrusfákra.

Még pazarabb azonban a templomtoronyból, ahová természetesen felmentem. Fogalmam sincs, hány lépcsőfok volt, de sok, és a melegben még többnek érződött. Rövid ideig kőből, aztán végig fából készült keskeny lépcsőkön kanyarogva lehetett feljutni a harangokhoz.

Micsoda panoráma tárult elém! Körbejártam, körbecsodáltam, körbefotóztam.

Innen kis utcácskákon, sikátorokon keresztül-kasul sétálva jutottam vissza a központba.

Ezután körbejártam a félszigetet, ahol a régi városfal részei és kapui is megmaradtak. Majd kimentem a kikötőbe, ami vitorlásokkal, halászhajókkal volt tele. Kimentem a mólókra fényképezni, ahonnan különböző irányból látszódott a város.

Szemben ott a Szent Katalin (Sveta Katarina) sziget, ahová félóránként jár a hajó, és csupán öt perc az út, amit anno mi is megtettünk.

A Piacon is nézelődtem, ahol főleg gyümölcsöket, zöldségeket, mézet, olívaolajat árultak.

A másik öbölhöz is átmentem, mert innen más szögből látszik a félszigeten lévő óváros.

Itt találtam egy kommunista emlékművet is, hogy teljes legyen az összkép.

Innen még átmentünk BALE városába, mondjuk annyira nem értem miért, mert amolyan semmi különös kis település, inkább mint egy nagyobb falu. 

Ráadásul nem is a tengerparton van, hanem a félsziget belsejében. Ehelyett inkább hajóztam volna egyet a Limski fjordban.

No de sebaj, azért bejártuk a központját, amit olajfák szegélyeztek.

A Szentlélek templom picike, a XV. században épült, érdekessé a régi freskói teszik.

A középkorban épült a Városi tanács piros, velencei stílusú épülete.

Vele szemben magasodott a Soardo-Bembo palota, ami igazából egy erődített kastély. Előtte épp jazz-fesztiválra készültek, szóval annyira talán mégsem unalmas hely ez. Innen bementünk a várba, az igazi régi történelmi városmagba.

Az első épület rögtön a Casanova ház volt, mert mint megtudtuk, a szoknyapecér itt is elrabolta a nők szívét. Bent csupa kő sikátoron át barangoltunk.

A Sarlós Boldogasszony templom volt a végállomás, aminek az aljában kripta és kőtár található, különálló harangtornya pedig épp felújítás alatt állt.

Az utolsó napon, útban hazafelé még egy városnézésünk volt, méghozzá POREČben. Anno itt a közelben kempingeztünk a Zelena lagúnában, és ide jártunk be többször esténként.

Amikor a pakolóba bekanyarodtunk, idegenvezetőnk felkiáltott, hogy megérkeztünk Siófokra. Először azt hittük, csak poén, de kiderült, hogy ez a Balaton-parti település Porec testvérvárosa, és rögtön a buszpályaudvar mellett van is egy Siófok-park.

Porec is félszigetre épült, mint Rovinj, csak kisebbre, de a lakossága több, mert körülötte nagyobb üdülőrész alakult ki.

Hasonlóság volt, hogy itt is először az idegenvezetőnk vitte körbe a csoportot az óvárosban, aztán szétszéledtünk, és egyedül mászkáltam a központban, majd a kikötőben.

A sétát az Angyalok királynője templomnál kezdtük, ami előtt a téren egy fura nagy műalkotás áll, melynek neve Könnycsepp, de szerintem inkább hasonlított egy kihúzott foghoz.

A város védőszentjei Szent Mauro és Szent Eleuterius. A VI. századi Szent Euphrasius székesegyházban találhatóak az előbbi ereklyéi és néhány régi mozaik is, de a templomot csak kívülről néztük meg. Mellette áll a régi kanonokház.

Rovinjhoz képest itt kevesebb volt a színesre festett, jellegzetes mediterrán ház, és több a kőből épült, velencei stílusú, csodaszép palota.

Itt is találhatók római emlékek, például a régi Forum téren álló kettő templom közül a Neptun maradványai. A Mars templom romjai már nincsenek meg. A városszerkezet és néhány utcanév is a római múltat őrzi.

Egy ötszögletű és egy henger alakú torony maradt fenn a középkorból.

Ennyi volt nagyjából a horvát városnézések témája. A következő (egyben utolsó isztriai tematikájú) bejegyzésben a strandolásokról és medencézésekről, futásokról és bulizásról fogok írni.

2026. augusztus