Online suli

Szépen belecsöppentem az események sűrűjébe. Úgy is fogalmazhatnám, hogy 2020 a kihívások éve. Úgy kezdődött, hogy válunk. Jött a pakolás, majd a költözés. És a költözés előtt EGY nappal megtudtuk, hogy bezárnak az iskolák, áttérünk a digitális oktatásra. Szuper, pont ez hiányzott még az életemből (és gondolom az összes tanár meg szülő életéből is)!

Egy hétvége kellett ahhoz, hogy utánajárjunk, milyen lehetőségeik vannak. Aztán döntöttünk. Szerintem pont jó arányban határoztunk arról, hogy némileg egységesek leszünk, de megmaradt egy bizonyos fokú szabadságunk is. Kötöttség és kötetlenség. Bemutatom, hogy megy ez nálunk a gyakorlatban.

A google classroom felületet használjuk mindannyian. Itt minden tanár virtuális tantermeket hoz létre, ahová felveszi név szerint a csoportjait, osztályait. Ehhez vagy email-cím alapján kell berakni a diákokat (először ezzel próbálkoztam, nagyon hosszadalmas volt), aztán rájöttünk, hogy elég, ha a diákok megtudják a kurzusok kódjait, azokat beírják, és máris beléptem a „terembe”.

Itt tartjuk meg virtuálisan az órát. Beírjuk az új anyagot, feladatokat adunk ki, amit a diákok megjelölnek készként. (Eleinte küldték email-ben, messenger-en, mindenfelé…) Ha tudják, a füzetük, munkafüzetük befotózott képét, vagy word dokumentumot csatolnak hozzá. Mi is küldhetünk nekik csatolmányban feladatlapot, hanganyagot, videót, stb. Határidőt is megszabunk rá, van, aki csak a napot, hogy mondjuk keddre legyen kész, de van, aki a pontos órát is megjelöli.

Ezt kiegészítik az élő órák. Sok idő volt, míg kikísérleteztem ennek a mikéntjét. Messenger videóval kezdtem. Eleve volt a szülőkkel egy facebook-csoportunk, most pedig messenger beszélgetős csoportot hoztam létre a gyerekekkel. Logikus volt tehát, hogy itt próbálkozunk, de aztán rájöttünk, hogy nyolcnál több ember nem tud beszélgetni, mi meg velem együtt 26-an vagyunk. Néhány gyerek ajánlotta a discord programot. Letöltötte mindenki. Csináltunk egy próbahívást – szörnyű volt. Azt a sípolást, recsegést! Semmit se hallottunk egymásból… A harmadik, végleges megoldás a skype lett. Ezt is sokaknak le kellett tölteni, fiókot létrehozni, de megérte. Itt mindannyian egyszerre láthatjuk, hallhatjuk egymást. Azt nem mondom, hogy olyan, mint élőben, de majdnem.

Hogyan zajlik a számonkérés? A fiam írt már online magyar- meg matekdolgozatot, a lányom pedig fizika- illetve földrajz TZ-t. Velem majd csak egy hét múlva jutnak el a témazárókig, de addig is szóban kértem már számon. Skype-on élőben feleltek a gyerekek, nagyon pozitívak voltak a tapasztalataim. A hét utolsó napját én az egyéni konzultációkra jelöltem ki: akinek bármilyen kérdése, problémája akad, az ír, hív, és megbeszéljük.

Nemcsak a tanárok, de a szülők részéről is nagy felkészülést igényelt az átállás. Több háztartásban nem volt elég laptop vagy számítógép, hiányzott a webkamera vagy a mikrofon. Másutt az internettel akadtak gondok. Ez egy szuper falu (írtam már pár ezerszer, igaz?): mind az iskola, mind az önkormányzat segített annak, akinek kellett.

Az eszközök megléte azonban csak az alap volt. Le kellett tölteni a programokat, profilokat létrehozni, fiókokat kreálni, és persze meg is kellett vele ismerkedni a gyerekeknek, szülőknek úgy, hogy még mi is tanultunk a rendszert. Sokan otthonról kényszerülnek most dolgozni, ott vannak a kistesók, a háztartás. És közben segíteni is kellene a gyereknek, mind a technikai dolgokban, mind a tananyagban. Le a kalappal előttük! (És előttünk is, veregetem most magamat vállon.)

Azon poénkodtunk ismerőseimmel, némileg keserédesen: épp most akarták teljesen ellehetetleníteni az otthontanulást - erre hirtelen, egyik napról a másikra több mint egymillió gyerek lett otthontanulós. 

Az első hét nagyon nehéz volt. Örülök, hogy egyesek úgy gondolják, a tanároknak most úgyis több szabadidejük van; én (és kollégáim is) azonban kétszer annyi időt töltöttem a munkámmal most, mint alapesetben. Nagyjából reggeltől estig a gép előtt ültem, vagy annak közelében voltam, mert folyton jött üzenet. „Réka néni, ez most mi, hogy, küldje át, nézze meg, segítsen…!” És Réka néni (valamint országszerte sok néni meg bácsi) segített, ahogy tudott.

Most már két hét tapasztalat van magunk mögött. A gyerekek kezdik magabiztosabban használni az eszközöket és a programokat. A feladatokat a többség határidőre megcsinálja, és jól is oldják meg őket. Amikor kérdezem őket, hogy voltak-e gondok, nehézségek, nagyjából nemmel válaszolnak. Kezdünk tehát belerázódni. Azért még így is vannak nehézségek: elfelejtik megjelölni késznek a feladatot, kidobja őket a skype vagy elmegy a UPS-s internet. De alapvetően jól megy.

Erősít minket az a sok pozitív visszajelzés, amit a szülőktől kapunk. Azt tudjuk, hogy a környéken, sőt, szerintem országos szinten is jól csináljuk. Hallani ezt is, azt is, hogyan csinálják az ország különböző pontjain. Van, ahol minden tanár más felületet használ, és a diákok ide-oda ugrálnak a különböző programok között. Máshol annyi feladatot kapnak a gyerekek, hogy az egész napjukat a gép előtt ülve töltik. Van, ahol a tanárok teljesen magukra hagyják a családokat, boldoguljanak úgy, ahogy tudnak. Megint másutt nincs is semmiféle digitalizáció: a gyerekek hetente egyszer bemennek egy iskolába, kinyomtatva megkapják a feladatot, amit egy hét múlva kell visszajuttatniuk. Mondjuk el sem tudom képzelni, egy borsodi vagy szabolcsi, mélyszegénységben élő család hogyan tudna mondjuk skype-olni, vagy GC-ot használni. De azt sem, hogy az egy heti feladatot tanári segítség nélkül, semmilyen, vagy minimális szülői segítséggel hogyan sajátítja el…

Hogy élem ezt meg én? Egyrészt nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen jó a hírünk, hogy ilyen klassz csapattal dolgozom együtt. Mi messenger-en, skype-on is tartjuk egymással a kapcsolatot. Sokat segítünk egymásnak, konkrét dolgokban csakúgy, mint lelkileg. Jó látni egymást a képernyőn, jól esik beszélgetni, viccelődni, oldani a heti feszültséget.

Azonban rengeteg személyes nehézséggel kellett megküzdenem, közülük van, ami még most is fennáll. Először is ki kellett találni, ki milyen gépet használ itthon. Új saját laptop, sulis laptop, régi laptop, szomszédtól kapott laptop. Ez négy, és mi hatan vagyunk. A nagyok többnyire az okostelefonjukról kommunikálnak.

Meg kell szervezni, ki mikor ül melyik gépnél, ki mikor skype-ol, melyik helyiségben. Hozzátenném, hogy az új házban van egy nappali tér, fent pedig kettő egymásba nyíló szoba, mi pedig vagyunk, újra írom: hatan. Persze jó időben ki lehet menni a teraszra is, sőt, én feleltettem már a fürdőszobából is…

Szenvedek a programokkal is. A skype például egy ideig működött, aztán úgy döntött, hogy magától kidob, majd nem akart beengedni. Az informatikus kollégával órákat küzdöttünk – most végre újra tudom használni.

A legnagyobb nehézség az internet - volt. Mielőtt költöztem, utána érdeklődtem a Telecomnál a vezetékes internet bekötéséről, megnyugtattak, hogy persze, lehetséges. Mikor azonban a tettek mezejére léptem volna, megtudtam, hogy ez csak az elv, gyakorlatilag nálunk annyira túlterhelt a rendszer, hogy ide az utcánkba már nem vezetik be. Talán két hónap múlva. Legyünk türelemmel.

Türelemmel? Amikor online tanítok, és öt gyerekem tanul itthonról online? Eleinte a gyerekeim osztották meg (nagy szívességet téve) a netet az okostelefonról, de annyian használtuk, hogy vagy eleve nem is tudtunk rácsatlakozni, vagy közben dobott ki. Most végre anyukám vett nekem egy rootert és kiküldte hozzánk Nógrádba (Szeretünk, Nagymami!), így már végre zökkenőmentes lehet a tanítás a részemről.

És hogy milyen a tanulás a gyerekek részéről? A sajátjaimnál nagyon hullámzó. Van, amikor alig tudják rászánni magukat. Sokáig alszanak és nehezen másznak ki az ágyból. Ha a technika engedi, a skype-os órákon részt vesznek, ahogy hallgatózom, viszonylag aktívan. Az önálló feladatok beosztását hasonlóképpen csinálják, mint eddig házi feladatokat. Elhúzzák az időt minden hülyeséggel, és este jönnek rá, hogy ez vagy az még nincsen készen. Sokszor borul a napirendjük, úgy érzem, szétfolynak a napjaik.

Hogy élik ezt meg a gyerekek az osztályomban? Erről beszélgettünk a legutóbbi (skype-os) osztályfőnöki órán. Van, aki azt mondja, hogy ez annyira szuper, hogy mindig így kellene tanulni. Örülnek, hogy nem kell annyira korán kelni, hogy pizsamában vehetnek részt az órán, hogy az ágyból felelhetnek. A fegyelem sokkal jobb. eleinte persze volt néhány belecsevegés, belenevetés, de összességében fegyelmezettek. A legproblémásabb gyerekek is figyelnek és dolgoznak.

Hiányolják az élő beszélgetéseket, közös programokat, illetve a csapat-sportokat. A kommunikációt egymással megpróbálják megoldani az interneten, de az ugyebár nem olyan, mint egy valós beszélgetés. Ösztönzöm őket, hogy minél többet menjenek ki a kertbe, és mozogjanak – ez persze sajnos nem helyettesítheti a fociedzést vagy az osztálykirándulást.

Ez az egész helyzet embert próbáló, és most nemcsak magáról az online suliról írom, hanem a korona-szitu egészéről. Van sok hátránya, de előnye is. Ezekről fogok majd a következő bejegyzésben írni nektek. Addig is: Maradjatok otthon!

2020. március