Minden jó, ha a vége jó...

Semminek sincs vége, csak a hétnek. Aminek az utolsó napja, pontosabban annak az első fele elég bénára sikeredett. Nem kertelek, konkrétan fos volt, de ez igazán nem mondható el magáról a hétről. Vagy: Minden szar, ha a vége szar? Mire elolvasod ezt a bejegyzést, kedves Olvasó, megtudhatod, hogy az ősi bölcs közmondás-e az igaz, vagy annak az ellentéte.

Először amúgy azt a címet akartam adni a blognak, hogy „Futni mentem”, mert megnéztem végre én is a filmet, ami annyira népszerű most a magyar mozikban, és most került ki a Netflixre. Mondjuk én nem voltam annyira oda érte, elég klisés és sokszor erőltetett. De egy kis esti kikapcsnak pont jó volt, és megtette a hatását: a héten nagyon rákapcsoltam a mozgásra.

Három súlyzós edzés mellett kétszer futni is voltam. Úgy, hogy éjjel nálunk mínusz 12-13 fokra hűlt a hőmérséklet, és hiába vártam az indulással délelőttig, akkor is rohadt hideg volt. Előny, hogy fagyottak az utak, nem kell sárban cuppogni. Hátrány, hogy a beöltözés ellenére is eléggé fáztam, szívtam be a tüdőmbe a jeges levegőt, és a vastag zokni mellett is a végére lefagytak a lábujjaim. Sebaj, mindent a fittségért!

A nap közepe amúgy munkával és szerelemmel telt. Szeretem az ilyen békés, mégis izgalmas hétköznapokat.

Női munka, férfi munka, főzés és begyújtás… gombaleves és zöldséges rizs tócsnival…

…séta Almáskert majdnem összes virágneves utcáján… a rét, háttérben a tó, a vár és a Börzöny látványával

…vicces angolozás, ahol összekeveredik a pick up és a put down… este pedig szerelem.

Az öltözködés terén mostanság kísérletezek, kicsit játszom a nőiességemmel.

Mondjuk tarka laza nadrág, de hozzá felül bőrdzseki, alul tűsarkú.

Vagy szűk fekete trikó, de hozzá színes, bő szoknya, élénk kiegészítők.

Aztán azt találtam ki, hogy legyen a blog címe „Kalandok”, mert a hét második fele több izgalmas programot, esemény tartogatott. Haladjunk szépen időrendi sorrendben.

Ha február és péntek, akkor itt az ideje a farsangnak. Ugyan most sem az osztályom nem keringőzött, sem a lányom, én mégis bementem a nógrádi iskolába, hogy megnézzem a volt diákjaimat, kollégáimat.

Többen kérdezték, hogy nem hiányzik-e, és tényleg nem, de mikor találkozunk, az nagyon jó érzés. Mikor pl. kinyitom a terem ajtaját, és a hetedikesek visítva ölelnek meg, hogy „Réka néniii!!!” Készült is velük szelfi, ugyanúgy, mint tavaly.

Az ünnepséget a helyi tradíció szerint a nyolcadikosok tánca nyitotta meg. 

Ezután sorra következtek a kis alsósok, kalapos, kirándulós, egeres és cowboyos tánccal.

Az ötödikesek a „Pedro, Pedró”-ra táncoltak…

A hatodikosok szinkronúszók voltak, „medencével”, fürdőruhás gyerekekkel, akiken rengeteget röhögtünk.

A hetedikesek előadása igazán profira sikeredett, a díszlet, a jelmez, a zene, a koreográfia. A Pál utcai fiúk megvívták a csatát a vörösingesekkel, és a végén övék lett a grund.

A tanárok tiroli táncot adtak elő. Na, itt előjött a nosztalgia-fíling, mert a táncot betanítani, próbálni, pláne előadni nagyon szerettem. (Lásd. Gangnam Style boszorkányos vagy Cotton Eye Joe cowboyos.)

Készült is egy szelfi az én kedves volt kollégámmal, jelenlegi tanítványommal, barátommal. Nevezzük most egyszerűen Jürgennek.

Másnap eljött a szombat, a szombat esti láz ideje. Pontosabban  délelőtti. Az ember nem is gondolná, hogy Budapest belvárosa mennyi izgalmat tud rejteni, még egy látszólag unalmasnak tűnő szombat délelőttön is. 

Úgy volt, hogy aznap nem fogunk tudni találkozni, de a párom végül meglepett; amikor kiléptem egy kapun, szinte bele botlottam. Mindketten szeretjük a titkos meglepetéseket. Hiszen meglepetést adni és kapni is nagyon jó.

Egy isteni anyukám-féle zöldbabfőzelék után elkísértem Levi haveromat kajálni egy keleti étterembe. Én ugyan ott nem ettem ekkor semmit, mert már tele voltam mindenféle finomsággal.

Aztán együtt mentünk hospitálni az Emagine-hez, ahol egy újabb e-scooter-es túra várt ránk, ezúttal a Hősök terére.

A múltkori túrából okulva kicsit jobban beöltöztem, sapka, sál, dupla-kesztyű, harisnya, de most kissé enyhébb volt az idő, és szinte végig sütött a nap, nem fáztam.

Megint angolokkal voltunk, ezúttal két házaspárral. Az idegenvezető más volt, nekem tetszett a stílusa, hozzáállása. Ő haladt a csapat élén, mi Levivel hátulról biztosítottuk őket. Beszélgettük velük, főleg a politika iránt érdeklődtek, és még technikai problémákat is sikerrel oldottam meg (Én!!!).

Több helyen megálltunk, pl. W Hotel (volt Balettintézet), Oktogon, Kodály körönd.

Az Operát kívülről is, belülről is megcsodáltuk. 

Gyönyörű volt a mennyezet, a falak, az oszlopok.

Valamint Levi elvarázsolt, így egyszerre lehettem két helyen.

A Hősök terén jó volt kicsit körbe-körbe száguldozni, erről videó is készült.

Innen a Vajdahunyad vára volt a következő célpontunk.

A csoport megismerkedhetett a különböző építészeti stílusokkal, pontosabban azoknak neo változatával: román, gótikus, reneszánsz, barokk.

A vár mögé is kerültünk, ahol a szobrok, a jégpálya és a driftelés állt a középpontban.

Míg a Zene Házánál a turistákkal videók készültek, mi Levivel körberobogtuk a Néprajzi Múzeumot.

Odabent a csoportnak a város makettje tetszett. Mondjuk nekünk is.

Itt találtuk a Hősök teréről hiányzó Gábrielt is. Egy kedves kisfiú, Lőrinc, mindenféle érdekességeket mesélt nekem róla.

Aztán egy random idősebb hölggyel a szobor elé álltunk, integettünk, és hipp-hipp, máris ott találtuk magukat az oszlop tetején!

Megint nagyon élveztem a túrát és alig várom a következő hospitálást.

Ezek után anyukámmal egy újabb lakberendezési áruházba látogattunk el. 

Ezúttal az RS volt a cél, ahol ő ágyakat nézegetett, én meg kanapékat. Este későn és hullafáradtan dőltem be az ágyba, mint akit fejbevertek. Micsoda Satur-day volt!

Aztán jött a vasárnap reggel-délelőtt, amikor minden olyan bénára sikeredett. Túl sok volt nekem az előző nap, hét, így totál le voltam merülve, energiaszintem mínuszban. Bajom volt mindenkivel, a világgal, az élettel. Senkivel se volt kedvem kommunikálni, és ha mégis, abban nem volt túl sok köszönet.

A nap végére aztán minden rendeződött. Problémák megoldva, testem kipihenve, gondolataim rendezve, energiaszintem emelve. Tehát: Minden jó, ha a vége jó…

2025. február

Tavaszi szél vizet áraszt...

„Tavaszi szél vizet áraszt…” Közeleg a … tél - helyett a tavasz, á lá Trónok Harca. Két hét és itt a március! Nekem már egészen tavaszias a hangulatom. Bár az időjárás nem feltétlenül ez mutatja, fagy éjszakánként rendesen, jövő hétre például hozzánk éjjelre mínusz 13-at jósolnak.

Ez a madarakat úgy látszik, nem igazán érdekli. „Minden madár társat választ…” Ahogyan az a nagy könyvben meg van írva, Bálint nap környékén erősebb lett a csivitelés, megkezdődött a párválasztás.

Nálam már jó ideje megtörtént a párválasztás, de Valentin-napon technikai okokból pont nem tudtunk találkozni. Sebaj, előtte-utána a magunk módján megünnepeltünk a szerelem napját. 

Ennek kapcsán eszembe jutott, hogy az a férfi, aki ellen rendőrségi eljárás indult a zaklatásom miatt, az ünnepeken (névnap, Valentin nap, nőnap) mindig megajándékozott virággal, bonbonnal. Azóta rájöttem, hogy mennyire nem ezek a fontosak, hanem az ember maga.

Pont február 14-én, amikor minden harmadik nőt virággal a kezében láttam a városban, egy hospitáláson vettem részt. Nagyon jó kalandot éltem át az Emagine cégnél, amely elektromos rolleres illetve e-bike-os túrákat szervez.

Előtte megismerkedtem a járgánnyal, mivel még sosem ültem ilyenen. Bevallom, volt bennem kis para, de az ott dolgozó fiatal srácok nagyon segítőkészek voltak, és mindent elmagyaráztak, megmutattak. Mentem egyedül egy próbakört, aztán nagy izgalommal vártam a túrát.

Pénteken a Budai Várba vezetett az utunk. Univer bedobott a mélyvízbe rendesen, ugyanis én voltam az egyetlen nő! Pedig nagy naivan azt gondoltam, ha nem egyedül bénázok, akkor nem lesz annyira feltűnő. Ám a két túravezető és a másik tanonc is férfi volt, ezen kívül a csapat 14 angol férfiból állt.

Őrült, vicces, nagyhangú turisták voltak, az egész túrát a vadság, a nevetés, a spontaneitás jellemezte. Azonnal fel kellett vennem a tempójukat és a stílusukat. Tágítottam a határaimat, ezerrel átléptem a komfortzónámat.

Az első pár perc volt ultra para, aztán már én is száguldottam velük, közben vigyorogtam, mint a vadalma. Iszonyatosan élveztem! Először csak kesztyű volt rajtam, de mikor később kicsit elromlott az idő, és megcsapott a menetszél, visszafelé már sapka és sál is.

Több ilyen útvonaluk van amúgy, a budain kívül a Pest belvárosi, a Margitszigeti, a Hősök tere- Városliget vagy a Budapest eszencia vagy All In Budapest. Ahhoz, hogy náluk idegenvezethessek, minden útvonalat be kell járjak. Folyt. köv. jövő héten; szombaton ismét rollerre pattanok.

Ez a kaland teljesen felpörgetett, főleg, hogy tényleg itt a levegőben a tavasz illata és lendülete. Mostanság minden a nyitottságról, lazaságról, szabadságról, könnyedségről szól. Ez az igazi Réka!

Erre a koronát a tegnapi nap tette fel, amikor a TISZA kongresszusán vehettem részt. A Váralja TISZA-Sziget kapcsolattartójaként kaptam meghívást az eseményre, ahol főként a Nógrád megyei szigetek képviselőivel, régi és új arcokkal töltöttem a napot, illetve ismeretséget kötöttem más emberekkel is.

A bejegyzésem címe természetesen főként erre az eseményre utal, hiszen a népdal a mozgalom egyfajta himnusza is lett. A „Vissza Európába” című rendezvényre a Hungexpo épületében került sor, ami a régi BNV területén található.

A bejáratnál rögtön Ricsivel találkoztam. Ő nem egy személy, bár szinte már önálló „személyisége” van. Egy jármű, aki (direkt nem „ami”) remek szolgálatot tett az országjárásnál. Az ő platójáról tartotta beszédeit Magyar Péter a falvakban, például nálunk, Nógrádon is.

Le a kalappal az önkéntesek előtt, nagyon profinak találtam a szervezést és a lebonyolítást. A becsekkolásnál, a ruhatárban, a folyosóknál, az ajtóknál, a termekben mindenki nagyon kedves és segítőkész volt.

A rendezvény háziasszonya Solti Lilla volt, ő mondta a megnyitót és az átkötő szövegeket. A szünetekben az elmúlt egy év eseményeiről készült videókat játszottak le a kivetítőn. A „One Man Show” helyett most a párt és a mozgalom különböző képviselőié, támogatóié volt a főszerep. Az eddigi háttéremberek most előtérbe kerültek, megismerhettük a szakértőket, szakpolitikusokat.

Az első előadó Tarr Zoltán volt, a Tisza párt egyik alelnöke és EP-képviselője. Tetszett a humora és az egyénisége, lelkesen igyekezett motiválni a résztvevőket.

Ezután kerekasztal beszélgetés zajlott az agrár terület szakértőivel, amit Magyar Péter moderált. A téma természetesen a mezőgazdaság (katasztrofális) helyzete, és a vidékfejlesztés lehetőségei.

Ezután különböző termekbe osztottak szét minket, ahol workshopokon vehettünk részt. A mi zöld termükben kilenc egyéni választókörzet (OEVK) képviselői voltak jelen.

Flamm Gergely coach segítségével egy csapatépítő játékkal indítottunk. Különleges, a megyénkre jellemző járművet kellett terveznünk. A többiek ötlete alapján ez egy Bzmot lett, amelyik szárnyat kapott, mivel nálunk annyira szarok a sínek, hogy a kis piros csak így tud eljutni bárhová Nógrád megyében. 

Én voltam az egyik „grafikus”, illetve én mutattam be a többieknek a Nógrád MÁV Sky-t.

Eljött hozzánk Radnai Márk, a Tisza másik alelnöke, volt operatív vezetője, aki politikai motivációs felkészítést tartott.

Ezután megismerkedtünk Tóth Péterrel, a párt kampánymenedzserével is.

Ezalatt a nagyteremben további előadások zajlottak. A workshop miatt nem tudtam meghallgatni Kulcsár Krisztián világbajnok párbajtőrvívót, a Magyar Olimpiai Bizottság volt elnökét, aki a sportpolitikáról beszélt.

Amit nagyon sajnáltam, hogy lemaradtam az Európa Parlementi kerekasztal-beszélgetéséről. (Majd videóról pótolom.) Dávid Dóra, Gerzsenyi Gabriella, Kollár Kinga, Lakos Eszter és Kulja András EP-képviselők voltak jelen.

Az ország biztonságáról, a katonaságról Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök, a Magyar Honvédség két éve felmentett parancsnoka beszélt. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy ez a téma engem le tud kötni, de bevallom, nagyon megragadott az előadó egyénisége.

Bódis Krisztával jó ideje szimpatizálok és követem a munkásságát. Ő a Van Helyed alapítvány alapítója, aki az esélyegyenlőségért küzd. Ő a szociális szféra, az oktatás és az egészségügy témájáról tartott előadást.

A záró előadást, egyfajta év-értékelést Magyar Péter tartotta. Természetesen bemutatta az ország jelenlegi helyzetét, de ami újdonság volt, hogy egészen konkrét pontokkal mutatta be, min hogyan kívánnak a jövőben változtatni. Tulajdonképpen egyfajta leendő kormányprogram ismertetés zajlott, ahol a különböző területek legsürgetőbb problémáira tervezett megoldásokat sorolta fel.

Az előadók egytől egyik normális, értelmes, pozitív hozzáállású, jól kommunikáló emberek voltak. Öröm volt őket hallgatni. A résztvevők (körülbelül 2000-en voltunk) többsége fiatal vagy fiatalos, jó megjelenésű, láthatóan intelligens, mosolygós ember. A nők csinosak, a férfiak elegánsak, öröm volt közöttük lenni, velük ismerkedni.

Ezek a tettrekész, aktív, elkötelezett emberek mind készen állnak arra, hogy: "Lépésről lépésre, tégálról téglára visszavegyük a hazánkat, és közösen építsünk egy békés, igazságos, modern, európai és élhető Magyarországot."

Fárasztó hétvége (azaz péntek-szombat) volt. Nem kellett este altatni, az biztos. Korán bújtam ágyba, és olyan mélyen aludtam, mint már rég. Bár terveztem, hogy szokás szerint friss pacsirtaként hajnalban megébredek, erre mégiscsak jóval később került sor.

A mai nap délelőttjén úgy döntöttem, hogy ha már közeleg a tavasz, ennek jegyében itt az ideje fát vágni. Ezzel a kertben végezhető munkával növelhetem a tűzifám mennyiségét. Régóta halogattam ezt a műveletet, azaz mindenféle lécek, ilyen-olyan fadarabok, letört ágak kisebbre vágását, hogy beférjenek a kályhába.

Először azt terveztem, hogy a fiamat kérem meg, láncfűrésszel segítsen, aztán meg jött a gondolat, hogy kézifűrésszel megoldom magam. Végül kitaláltam, hogy fejszével simán elvagdosom őket. A „simán” azért eléggé túlzás, a vastagabbja adott feladatot nekem rendesen.

Fújtattam, nyögtem (akár anno Szeles Mónika) és káromkodtam, amit elnyomott a háttérben üvöltő zene, ami megadta a lendületet a munkához. Végül a legkisebb lányom önként vállalkozott, hogy az utolsó, legvastagabb fákat ő darabolja fel, erejéről és elszántságáról újabb tanúbizonyságot téve.

A vasárnapi nálunk szokásos nyüzsgés, zene, tánc, készülődés, zsongás, káosz után most ismét csend, rend, nyugalom és tisztaság honol a házban. Amúgy ez a hét a meglepetések hete volt. Megleptem önmagamat is egyfajta felvállalással, kinyilatkoztatással, ezzel többször kiváltva a „Mi?!?!?” reakciót. A lányok szombaton csokis muffinnal leptek meg, én pedig ma almás-mazsolás-zabpelyhes sütivel leptem meg magam. Este pedig nekem lehetett részem egy nagyon szuper meglepetésben.

2025. február