2022. február 26., szombat

Farsang - Mi kis falunk


Múltkor elmélkedős írást ígértem nektek, és ígérem, jön majd az is hamarosan, de a farsangi élmények annyira élénken élnek még bennem, hogy most erről írok és mutatok képeket nektek.


Az elmúlt időszak rettentő sűrű volt, a tegnapi nap pedig életem egyik nagyon fárasztó, de nagyon örömteli napja.


Ötödikben Star Wars-nak öltözött az osztályom, akkor igen nagy lelkesedéssel, egyetértéssel. Tavaly sajnos elmaradt a csoportos előadás. Kicsit aggódva tettem fel nekik a kérdést, hogy mik legyünk idén. Hetedikesek, kamaszok, sokszor depisek és motiválatlanok. Vajon mivel lehet majd őket fellelkesíteni? Néhány vicces és dedós ötlet (pl. Mancs őrjárat, Bogyó és Babóca) után az egyik lány csak úgy poénból mondta, hogy legyünk „Mi kis falunk”! Ez mindenkinek nagyon tetszett, még azoknak is, akik igazából nem követik a sorozatot.


Én nagyon örültem az ötletnek! Egyrészt azért, mert jó jelmezeket lehet hozzá kitalálni, jó ötleteket megvalósítani, a történet vicces és közismert. Másrészt mert mostanában ha a páromnál vagyunk, mindig együtt nézzük az aktuális epizódokat, amiken nagyokat röhögünk. Nagyon szeretem a sorozatot, és szerencsére képben is vagyok a szereplőkkel meg a történésekkel kapcsolatban. (Kedvencem Pali bácsi :) )


Így is jó sok órámba telt, mire kidolgoztam a karaktereket, összeszedtem a szereplőkhöz tartozó jelmezeket, sminket, kellékeket. Először azt gondoltam, válasszon mindenki magának karaktert, de ebből csak káosz lett. Úgyhogy „szigorú” osztályfőnökként (és persze a többiek javaslatát is meghallgatva) én döntöttem el, ki kit játszik. (Utólag nézve helyes döntés volt, nagyon jellegzetes embereket sikerült minden szerepre találni.)


Kellékeink a teljesség igénye nélkül: horgászbot, hal, „tó”, szemüvegek, kanna, pink mobiltelefon, postástáska, borítékok, bicikli (ez a sajátom volt, előző nap kerékpárral mentem iskolába és ott hagytam a kertben), húzós bőrönd, papírköteg, focilabda, láthatósági mellények, lapát, kapa, vasvilla, sörösüvegek, korsók, aprópénz, rózsafüzér, súlyzók, kosár, liba (nem igazi! J), gumibot… Hihetetlen, de még reverendát és rendőrsapkát is sikerült szerezni!


Mivel az én osztályom nem az a tipikus táncos-lábú csapat (emiatt már előre tartok kicsit a jövő évi keringőtől, amit én fogok majd betanítani nekik), ezért úgy gondoltam, egy színdarab inkább megfelelne nekünk, meg a Mi kis falunk-nak is.


Megnéztem jó sok videót, összegyűjtve a helyszíneket, ellesve a szereplők jellegzetes mondatait, a történet tipikus fordulatait. Készítettem egy komplett forgatókönyvet, zenei betétekkel.

Próbáltunk a teremben, volt szöveges próba, díszletes próba, a legvégén pedig hangosítós főpróba. Két kivétellel mindenki beöltözött, egy fiú lett a díszletes, egy pedig a hangos. Én a narrátor szerepét vállaltam magamra.


Szerencsére nem igazán járt el a gyerekek szája, sikerült nem elárulniuk a többieknek, hogy mik lesznek. Csak a testvéreik tudták, és egészen az utolsó napig titokban is tartották, hogy: Mi kis falunk.


Kora reggel érkezett mindenki a terembe, valaki már beöltözve, valaki akkor véve fel a jelmezét. Egymást fodrászkodták, festették. Készültek a frizurák, bajuszok-szakállak, sminkek.


Ekkor derült ki, hogy otthon hagyták a baseball-sapkát, még sincs kanna, jaj, kellett volna vasvilla? Mondtam is, hogy a stressztől 20 kilót fogytam, és még tovább nőtt a ráncaim meg az ősz hajszálaim száma. Amúgy csodával határos módon végül minden kelléket sikerült az utolsó pillanatban szerezni (hála érte a karbantartónak és a takarítónak).

Miénk volt az utolsó előadás, nagyon izgultunk, de nagy sikert arattunk.

Megosztom most veletek a forgatókönyvet, a különböző jeleneteket pedig fotókkal illusztrálom.


RÉKA: Kedves Nézőink! Helyezkedjenek el kényelmesen kanapéikon, karosszékeikben. Egy kis faluról szóló történetet mesélünk most el önöknek. Ez egy csendes, nyugodt falu, ahol évtizedek óta minden változatlan, soha nem történik semmi. Vagy mégis? Ez itt Pajkaszeg. A mi kis falunk!

ZENE 1. FŐCÍMZENE

Mindenki bevonul két oldalról, hátul-oldalt félkörben megállnak

1.     

1. TÓ

Kékes-zöldes anyag a földön, rajta „hal”, horgászszék

RÉKA: Pajkaszeg polgármestere, Károly kedvenc tavánál kedvenc tevékenységének hódol: horgászik. Igazából jobban szeret a horgászszékben ülni, mint a hivatalban.

Károly bedobja a horgot, kifog egy halat.

KÁROLY (kedveskedő hangon): Szia, aranyos kis halacska! Jól érzed magad itt nálunk a tóban, ugye, kedves kis halacska? Inkább visszadoblak, élj tovább boldogan Pajkaszegen, drága kis halacska!

Megsimogatja, megpuszilja, majd visszadobja.

2. KÁROLY ÉS KATI HÁZA

„Jakuzzi”, két szék összefordítva

RÉKA: Horgászat után jól esik egy kis kikapcsolódás a jakuzziban. Már ha testvére, Kati és unokaöccse, Laci nem zavarják meg benne a polgármestert.

Károly beül a jakuzziba és "fürdik". Mögé áll Kati balról, Laci jobbról.

KÁROLY: Képzeld, Kati! Kiírták az új pályázatot. Megint le tudok nyúlni pár milliót.

KATI (fülébe kiabál): Na de Károly! Nem teheted a közvagyont magánvagyonoddá!

KÁROLY: Csak nem képzeled, hogy a saját nevemre teszem?! Például néhány erdőt Laci nevére vettem. (rámutat)

LACI (szeme felcsillan, bambán kérdezi): Akkor ezek szerint én most gazdag vagyok?

KATI (ad neki egy taslit): Te nem gazdag vagy, fiam, hanem hülye!


3. POLGÁRMESTERI HIVATAL

Pad kettő székkel, rajta laptop

ZENE 2. ZENÉLŐ HAL

RÉKA: Kezdődik a munkanap, Károly és Laci a hivatalba mennek, elvileg dolgozni. Erika, a polgármester jobb-keze már ott serénykedik.

Erika ott ül az asztalnál, buzgón gépel, iratokat rendez, tesz-vesz.

Zene alatt átmegy hozzá Károly és Laci.

Károly leül Erika mellé, Laci mögé-mellé áll.

KÁROLY (sóhajt): Üres a kassza… A közbeszerzést fogom megfúrni. A pajkarétieket megüti a guta! Nekem meg megtelik a zsebem. (zsebeire csap)

ERIKA (felháborodva): Polgármester úr! Hiszen ez illegális! Ez mégiscsak a mi kis falunk.

KÁROLY: Ami jó nekem, az jó a falunak is!


RÉKA: Megérkezik a falu postása, Zsuzsa, aki rendkívül fontos leveleket hoz a hivatalba.

Zsuzsa biciklijét betolja, letámasztja. Borítékokat vesz elő a táskájából és az íróasztalra dobálja őket.

ZSUZSA: Adóhatóság. Püspöki hivatal. Közüzemi számlák. ANTSZ. Államtitkár.

Közben Károly arca meglepetést, dühöt sugároz.

ZSUZSA (kifelé menet, csábítóan): Jó volt ám veled együtt lenni, Laci. Egyszer igazán megismételhetnénk…

LACI (rendkívül bárgyú fejet vág): Ööö…

Zsuzsa jobbra el.


Balról bevágtat Ildikó, húzza maga után a bőröndjét.

ILDIKÓ: Laci! Írd már alá a papírokat! El akarok végre válni!

LACI (tötyörészik, vacakol): De hát én téged még mindig… Az érzéseim…

Ildikó dühösen hozzávágja Lacihoz a papírokat és kiviharzik.

RÉKA: Pedig Laci a szíve mélyén igazából Tecába, a kocsmárosba szerelmes.

 


    UTCA 1.

Erika kitipeg a hivatal elé telefonálni.

ERIKA: Halló! Igen! Rendben. Igen?

ZENE 3. GYURI AUTÓS ZENÉJE

Arra jön Gyuri „kocsival”. Megállnak egymással szemben.

GYURI: Erika! Ez életünk egyik nagyon jelentős napja.

ERIKA (rebegteti a pilláit): Igen?

GYURI: Sikerült végre megvennem az új olajszűrőt.

ERIKA (szenvedősen): Gyuriii! Mikor veszel már el feleségül?

GYURI (kamuzva): Amikor megnyerem a gyorsulási versenyt.

ERIKA (toppant): Gyuri!

GYURI (tétovázva): Amikor Pajkaszeg békét köt Pajkaréttel.

ERIKA (dühösen, erélyesebben): Gyuri!!

GYURI: Amikor felépül a templom Pajkaszegen!

ERIKA (már nagyon dühös): Gyuri!!!

És elviharzik balra.

GYURI (elbődül): Erikaaa!

Utána siet.



5.      UTCA 2.

RÉKA: A közmunkások, Szifon, Baki és Matyi dolgoznak, ásnak, lapátolnak, vasvilláznak, vagyis úgy csinálnak, mintha.

EGYÜTT: Igyunk!

Leheverednek, előveszik zsebükből a sörösüvegeket.


SZIFON: Kell egy kis kikapcsolódás a kemény munka után.

BAKI: Amúgy is alig ittam ma. Az elmúlt egy órában. Az elmúlt tíz percben.

MATYI (bamba arccal, a szemüvege alól): Én meg már most részeg vagyok.

Erika oldalról megjelenik.

ERIKA: Hát ti? Mit lazsáltok? Miért nem dolgoztok? Ennek már rég készen kellene lennie!

EGYÜTT: Megyünk már!

Feltápászkodnak. Erika el.

RÉKA: Hogy hová mennek? Hát Teca kocsmájába!

6.     


KOCSMA

„Pult”, kettő kisebb pad egymáson, rajtaterítő, korsók, üvegek

Teca a pultnál matat, pakolászik.

SZIFON (pultra csap): Három korsó sört!

TECA: Van pénzetek? Mert ha nincs, nem adok! Nem fogok nektek hitelezni! Akkor soha napján kapom meg a pénzem.

SZIFON (emelt hangon): Aradi Teréz!

MINDHÁRMAN (aprópénzt szórnak a pultra): Tessék!

Teca vállát vonogatja, meresztgeti a szemét, de azért sört tölt a korsókba.

Hárman pult mellett iszogatnak.


RÉKA: Megérkeznek a dühös feleségek.

Berontanak a feleségek balról, haza akarják rángatni Szifont és Bakit.

MARCSI: Már megint kocsmáztok?

ERZSI: Részeg disznók!

MARCSI ÉS ERZSI: Takarodjatok haza!

Megragadják férjeiket és fülüknél fogva kirángatják őket a kocsmaajtón.


RÉKA: Jön egy újabb kocsmatöltelék, Bazsó.

Bazsó megjelenik balról.

BAZSÓ (hadarva, érthetetlenül, szipogva): Hé haver! Zsír a biznisz. Csomó lóvét leakasztunk majd. Lépjünk!

MATYI (hagyja, hogy elhúzzák): Jóóó…

Teca utánuk bámul.

RÉKA: Teca szíve igazából Jánosért dobog. A dolog szépséghibája, hogy ő a helyi pap.

7.    


 
TEMPLOM - FITNESSTEREM

Oltár, pad, terítő, rajta kereszt

ZENE 4. HALLELUJAH

Az Atya misére készül, pakolászik, rózsafüzér, Biblia…    

RÉKA: Pajkaszegen nincs templom. Ha Károlyon múlik, soha nem is lesz. Ebben az épületben misét és fitness-edzést is tartanak.

ATYA (imádkozik): Miatyánk, ki vagy a mennyekben…

Dóri megjelenik, sportosan, súlyzót emelget.


DÓRI: Dicsértessék, Atyám!

ATYÁM: Mindörökké, ámen.

DÓRI (flörtölve): Atyám, ha tudná, milyen bűnös gondolataim támadtak.

ATYA (kétségbeesve): Majd meggyónod, lányom. Gyóntatás vasárnap 10-tól a mise után.

Dóri jobbra el. Atya kimenekül a templom elé


RÉKA: Janó a pap apja, a helyi állatorvos.

Jön balról az apja. Kezet fognak, köszönnek.

JANÓ: Fiam, mikor csajozol már be? Unokákat akarok!

ATYA: Apa! Beletörődhetnél már, hogy az én szívemben Istenen kívül másnak nincs helye.

Janó lemondóan legyint. Atya jobbra el.


Arra jön Kati balról, locsolókannával. Köszönnek.

JANÓ: Hová mész, Kati?     

KATI (évődve): A temetőbe, virágot locsolni.

JANÓ (udvarlósan): Elkísérhetlek?

Kati belekarol, együtt elmennek balra.

8.      FALUKÖZPONT

ERIKA (tapsol): Kezdődjön a polgármester-választás!

Mindenki odagyűlik. összevissza megállnak.


RÉKA: Piroska és Gyöngyi a falu pletykás öregasszonyai. (mutogatnak a népre)

PIROSKA: Figyeld már! Hogy nézett rá a Manci a Bélára!

GYÖNGYI: A Julis is kivel áll össze! A Józsival!

PIROSKA: A Feri meg az Évihez járogat! Fűvel-fával csalja a nejét!

GYÖNGYI: Azt a némbert se kell félteni. Elcsavarta Imi fejét!

Mindenki összevész mindenkivel, egymásnak kiabálnak, rázzák a másik vállát, öklüket rázzák egymásra.


RÉKA: Ezt a helyzetet csakis Stoki, azaz Stolek Gábor körzeti megbízott oldhatja meg.

ZENE 5. SZIRÉNA

Jön Stoki balról kerékpárral, megáll, eldől a bicajjal, intézkedni próbál.

STOKI (hadonászik, intézkedik): Csendet! Rendet! Én vagyok a rend őre! Ez egy hatósági intézkedés! Szolgálok és védek!

(Károly kezet fog vele, Szifon leveri a sapkáját)

PALI BÁCSI (végszóra mond valami baromságot): Nézzétek! Liba!


ERIKA: A polgármester-választás győztese idén is: Füleki Károly!

Mindenki megáll, ahol van. Károly mosolyog, és a magasba tartja a karját. Mindenki tapsol. Károly a közönség felé fordul, taps.

ZENE 6. MEGTALÁLLAK MÉG

Mindenki együtt táncol, tapsol.


1.57-től Gyuri rapje, hátán pörög, rappel

GYURI: 3 legjobb dolog az életben: a kocsi, a foci…

MATYI: Ez kettő!

GYURI: Tévedtem!

MINDEKI: Hú!!!

Két oldalra kivonulnak.


A farsangi mulatságot a nyolcadikosok keringője nyitotta. Akárhogy is győzködtem, Tündér nem akart táncolni. Pedig jó a ritmusérzéke, itthon el is táncolta a koreográfiát, szomorúságomra mégsem akaródzott fellépnie. Még csak be sem öltözött, sportos pulcsiban ülte végig a napot egy "polgárőrrel". A nyolcadikos lányok nagyon szépek, a fiúk meg daliásak voltak, megható volt nézni a táncukat.


Kincsőék osztálya megmutatta, mik lesznek, ha nagyok lesznek. A lánykám természetesen cukrász, piros sapkában és köténnyel. Az előző nap sütött sütije finom lett, de végül mégsem vitte magával a „színpadra”.


Az elsősök kiskacsák voltak kacsa-tánccal, a másodikosok cowboyok és girl-ök a „Cotton Eye Joe”-ra, a harmadikosok Mickey és Minnie-egerek, akiket végül egy macska üldözött ki, a negyedikesek pedig a dzsungelben majmok és bennszülöttek.


Nekem legjobban talán az ötödikesek fellépése tetszett. Rendőrök és bűnözők párharcáról szólt, volt benne kerékpár-lopás („Ellopták a biciklit”), lufi-súlyzók, csíkos rabruhák, rendőrautó, stb. Dóri néni pedig rendőrként lövöldözött. A végén pedig megtudtuk, hogy igazából ők a „Bukott Diákok!!!”.


Az előadások után tombola volt, aztán pedig a termekben megettük a pizzát és a lekváros fánkot.

Legközelebb tényleg jövök egy kis elmélkedéssel, na meg azzal, hogyan fogtunk ma bele a kertészkedésbe.

 

2022. február

4 megjegyzés:

  1. A Mi kis falunk, Pajkaszeg Facebook csoport alapítója vagyok, Túri István. Öröm volt végig olvasni a forgatókönyvet, látni az ifjúságnak is mennyit jelent egy olyan Magyar film sorozat, amit csak a humor, és szórakozás vezérel! Remek ötlet volt belemerülni egy kicsit Pajkaszegi polgárként, a mindennapok eljátszásában. Egy ilyen alkotás tényleg maradandó élményt nyújt nektek, amire sok, sok év múlva is örömmel fogtok visszaemlékezni! A Tanárnőnek is a legnagyobb elismerésem, elismerésünk! Örömmel juttatom el mindannyiótoknak a Kutyás naptárakat, melyeket az RTL,Klub, és a Mi kis falunk stábja patronálta, a színészek fotóival készült, 2022 éves naptárakon láthattok! További sok sikert kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük a dicsérő szavakat és a felajánlást! Nagyon várjuk! Minden jót!

      Törlés
  2. A Pajkaszeg Facebook csoport-ban láttam a linket IDE !
    Lenne több szavam is, de csak kettőt írok:
    1.)Váóóóó
    2.)Fantasztikus
    Ja még egy Gratula!
    A többi pedig ��������������������

    VálaszTörlés